The city of damned

Ríviai Geralt és Loraline d'Auvergne (Dogorn és Raven)

A vacsora után tényleg jól esett az alvás, főleg a fárasztó út után, így miután kényelembe helyezkedtetek (már amennyire ez lehetséges volt) szinte pillanatok alatt álomba is szenderedtek mindketten.

Loraline d'Auvergne

Egyik pillanatban még az ágyban feküdtél a másikban már rohantál. Ahogy csak a lábad bírta. Nem tudtad miért, mi elől vagy, hogy hol, csak futottál. Körülötted mindenhol csak fák és sötétség. A hátad mögül léptek zaja, hallatszott. Valami egyre közelebb ért hozzád. Hátra akartál fordulni, hogy megnézd, de egyszerűen nem volt hozzá merszed. Csak rohantál előre. Mezítelen lábad egyre jobban fájt ahogy, a különböző köveken és ágakon gázoltál át. Szakadt ruhádat pedig tovább szaggatták a fák ágai és a szél, de te csak futottál. Szemeid sarkában könnycseppek gyöngyöződtek. Sikoltani akartál, segítség után kiáltani, de kellett a levegő a futáshoz. Ha utolér véged. Ezért futottál.
Már a nyakadon érezted annak a valaminek a hideg, nyirkos leheletét, de még mindig nem néztél hátra. Nem lehetett. A lábadra egy hatalmas karmos kéz, vagy talán mancs kulcsolódott, te pedig elestél. Kitört belőled sikoltás.
Mikor kinyitod a szemed ismét a szobában vagy. Homlokodról izzadtságcseppek csurognak, szemedből pedig könnyek. Olyan valóságos volt. Mintha tényleg ott lettél volna abban az erdőben.

Ríviai Geralt
Alighogy sikerült elaludnod, szinte azonnal kapsz egy hangos ébresztőt, a lány farkasa formájában. Azonnal felmerül benned a kérdés, hogy mégis mi a francért vonyít ez az istenverése ahelyett, hogy húzná a lóbőrt. Kérdésedre pedig hamar meg is kapod a választ, ahogy a szobában lévő farkas is. Egy jóval távolabbi vonyítást is hallasz, ami egészen a városon kívülről jön. Talán a közeli erdőből. Ezt még a kifinomult hallásoddal sem volt könnyű megállapítani. Az viszont biztos volt, hogy ezek egyhamar nem fejezik be.
Már szóltál volna a lánynak, hogy csitítsa el a kis állatkáját ő viszont csodával határos módon úgy aludt akár a bunda. Még az arca se rezzent mikor a mellette lévő farkas ismét felvonyított.
Még két sorozattal később úgy tűnt végre vége a szerenádnak, de ekkor egy sokkal dobhártyaszaggatóbb hang rázott fel téged a félálomból.
A lány sikoltva ébredt fel. Tisztán látszott rajta, hogy rosszat álmodott és, hogy meg is viselte.

Éppen, hogy sikerült mindkettőtöknek megnyugodni, mikor az ablak hangos reccsenéssel betört. Kezdetben azt se tudtátok mi lehetett, majd megpillantották az ablakkal szemközti falban álló nyílvesszőt. Egy apró papírdarab volt rátekerve, rajta pedig egy felirat.
"Fuss el innen! Amilyen gyorsan csak tudsz! Menekülj!"
Mindkettőtök megérezte, hogy a levélnek és a vesszőnek hasonló szaga volt mint a lány farkasának, aki közben ismét felvonyított. A válasz viszont ezúttal a szemközti épületről jött, viszont hiába néztek ki az ablakon, nem volt ott semmi, csak az ismerős szag.

Kellett egy kis idő míg megtaláltam a könyvek közt átvezető ösvényt. Igazán rendet rakhatott volna. De mi ez a sok könyv így szét szórva és szét tépve?! Mit művel ez a műveletlen halandó az időtlen tudás hordozóival? Ha nem lenne szükségem rá, lehet a saját beleivel kötném fel. A szobában pedig az asztala…Éjjeleket virraszthat át itt. Hosszú éjjeleket. Talán alvási zavarai vannak. Persze a kényelmes helyet nem hagyhatom ki. A jegyzet tömböm lerakom. Előkeresem az egyik üres lapot és a ceruzám és figyelek a papra.

- Esetleg kínálhatok valamit? Vizet? Ételt? Bár az utóbbi kissé fogyóban van... – Kérdi a szent atya. Mi a francért fogy az étel? Mindegy, nem az én bajom. Amíg van ember a közelben nekem mindenem megvan az életben maradáshoz.
- Nem köszönöm. Mi előtt ide jöttem volna ettem valamit.
- Attól tartok rossz helyen jársz. Én csupán pár hónapja vagyok itt. Tudod, az előző pap elhunyt, és én kerültem a helyére. Még némi pénzt is kaptam a templom felújítására, de eddig csak a zárakra és a deszkákra költöttem belőle. Azokra is csak azért mert muszáj volt. A helyiek úgyse jönnek ide... Pardon, elkalandoztam. Esetleg kereshetek neked pár könyvet a helyi szokásokról. Mint láthattad van itt néhány. Csak lehet kissé nehéz lesz megtalálni őket. –Végig mosolygót. Ez zavart.
- Ebben az esetben én is szívesen segítek. Látom elég nagy a felfordulás. Gyorsan távozott az előző pap és nem volt még idő kitakarítani gondolom.

A jegyzetfüzetem becsukom, felkellek a helyemről és neki állok a könyvek átnézésének, ha megengedte a pap.

Geralt amúgy sem szokott túl mélyen aludni, de úgy, hogy egy farkassal oszthatta meg hálószobáját, nem nyugtatta meg. Ennek tetejébe még el is kezdett vonyítani.
- Remek... - Morogta a férfi. Felállt és farkasra tekintett.
- Mi lenne, ha lenyugodnál? - Kérdezte, de a bestia csak nem tágított. De akkor vonyítás hallatszott a távolból. A witcher elindult a lány felé, hogy oldalba lökje, hátha ő szót tud érteni a barátocskájával, ám hirtelen sikoltva ébredt Loraline. Geralt összeráncolt szemöldökkel tekintett rá. Megszólalni nem volt ideje, mert egy nyílvessző utat tört magának az ablakon keresztül és belefúródott a szemközti falba. A férfi a csörömpölés hallatán azonnal kardot rántott és két marokra fogta a fegyver nyelét. Amint megpillantotta az üzenetet, jobb kezébe vette a pengét és egyenesen az ablakhoz sietett. Gyorsan kihajolt, de mivel nem látott semmit, előkapott egy fiolát, megitta a tartalmát, vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét, majd ismét fürkészni kezdte a környéket. Nem látott semmit, viszont a tisztán kivehető farkas szagot azt érezte, ahogyan azt is tudta, hogy csak a szembelévő épületből adhatták le a lövést. Geralt a nyílhoz lépett. Óvatosan kihúzta és szippantott egyet a levegőbe.
- Farkas... Csak úgy, mint kint... "Fuss el innen! Amilyen gyorsan csak tudsz! Menekülj!" -
Idézte a levél tartalmát. Pár másodperces gondolkodást követve, elrakta az acél pengéjét és az ezüst kardot vette elő helyette.
- Vagy vérfarkas, vagy valaki, akinek ugyan olyan barátja van, mint neked... -
A férfi lassan kinyitotta a szoba ajtaját és kilépett rajta.
- Te nem jössz? -
Tekintett vissza Loraline-ra, majd célba vette a szemközti épületet. Hátha talál ott valami érdekeset.

 A fogadós pofátlanul közli velem, hogy fizetnem kell neki az infóért.
~Ám legyen - gondoltam majd tíz frankot húztam elő a zsebemből és a tenyerébe nyomtam. - Remélem ez felfrissíti az emlékezeted - mondom, mire kivágtam még egy tízest az asztalra. - amennyiben az információid hasznosak megkapod ezt is. 
Ekkor elmondta, amire kíváncsi voltam, majd odatoltam neki a másik tízest.
Gondolkozás nélkül nekivágtam a városi éjszakának. Elindultam a kastély felé, hogy kiderítem él e még az a báró. 
A kastély felé vettem az irányt. Az épület magas monstrumként tornyosult a városka fölé. Valami baljós érzés fogott el a falak láttán, melyekkel a kastélyt elkülönítették a várostól. 
Megkerültem a város falait és megmásztam azokat. Sok kapaszkodó volt a falakon így egy nagy ugrásom után könnyen meg bírtam kapaszkodni, hogy a maradék nagyjából négy láb magasságot megmásszam. Szerencsére elég ügyes voltam így a ruhámat nem piszkoltam össze. 
Az udvarba jutva tapasztaltam a szomorú ürességet, meg csendet, mely uralta az egész objektumot. Az udvaron körbenéztem, de nem igazán találtam semmi érdekeset. A kastély megmászásának veselkedtem neki. Tőreimet is bevetettem a biztosabb mászás érdekében, bár szerencsém volt, hisz egy - két kisebb párkány volt, ahonnan ismét el tudtam ugrani. Lassan elértem egy erkélyhez, melyre egy ajtó nyílt. Óvatosan az ajtóhoz mentem, majd benyitott és beléptem, hogy meglássam, hogy mi van belül.


/mesélőre bízom, hogy mit látok!/

Enrich Fröhlich (Kristóf)

- Nos... Igen... - Egy darabig gondolkodott. Mintha nem tudná hova tenni az ajánlatodat, pedig csak segíteni akartál neki. - Kövess gyermekem.
Visszavezetett téged a templomrészbe. A felfordulás semmivel sem volt kisebb mint mikor beléptél. Ennyi könyv mellett a keresés akár egész éjszaka eltarthat. Szerencsére téged nem zavar a virrasztás, a papnak pedig, ahogy azt már te is észrevetted gondjai voltak az alvással, így mindketten hatalmas lelkesedéssel vetettétek bele magatokat a keresésbe. Az atya talán kissé túlságosan is nagy lelkesedéssel. Igyekezett minél előbb megtalálni az általad óhajtott könyvet, de össze-vissza haladt.
Te rendezett módon, szépen sorban haladtál, végignézve mindent. Rengeteg anatómia, természettudományi és misztikus dolgokkal foglalkozó könyvet találtál. Utóbbiból egyre többet. Ez az ügy kezdett egyre furcsább lenni.
Végül elértél egy halom szétdobált papírlapig. Különböző rajzok szerepeltek rajtuk. Sötét árnyszerű lények, kutyafejű emberek, ocsmányabbnál ocsmányabb teremtmények.
- Á! Meg is van!
A pap egy vaskos kötettel rohant oda hozzád. Amint meglátta, hogy mi van nálad lehervadt a mosoly a szájáról.
- Gondolom érdekel, hogy mik ezek ugye? - Hatalmas sóhaj. - A régi pap nem az öregedésbe halt bele. Még nálam is fiatalabb volt. Erős a gyanúm, miszerint meggyilkolták. És az a valaki... vagyis inkább valami ami ezt tette most rám vadászik. Minden éjjel hallom ahogy a karmait élezi a templom falán. Játszik velem. Rám akarja hozni a frászt, hogy elvesszem a józan eszem... Bevallom, már csak az ima tarja bennem a lelket...

Elég későn érkezünk a fogadóba. Tennünk kellett pár kört mire megszoktuk ezt az alakot. Idebent nincs  túl sok ember. Ilyenkortájt már csak kevesen lézengenek errefelé. A fogadós is fáradtnak tűnik éppen készül aludni menni ahogy látjuk. De nem nagyon vesz minket észre. Róka alakban  egy sötét sarokban ücsörgünk. Mindig a fogadók a legjobb helyek az információ szerzésre. Most sincs ez másképp. Csak már túl késő van ahhoz, hogy valamit meg is halljunk. Inkább csak megrázzuk a bundánkat majd összegömbölyödünk és elalszunk. Spórolnunk kell az energiáinkal. Fizethetnénk ugyan rendes szobáért idézett pénzzel de a fogadósok errefelé kapzsik és zsugoriak addig tartják maguknál a pénzt míg az el nem kopik. Szerintünk egy típusú ember ilyen könnyen felismerné a hamis érméket.
Az alvásunk normális esetben. Reméljük sikerül felébrednünk még mielőtt valaki beállít egy kutyával.

A hasadt elme álmai furcsák. A lény egyszerre álmod kettőt. Ez pedig borzasztóan zavaróvá és őrjítővé teszi azt. Régen szerettem az álmokat és a pihenést. De mostmár inkább félek tőlük.

Vonyításra ébredünk. Rögtön felpattanunk és ijedten a falhoz húzódunk.
Kutyát ne! Csak kutyát ne! Nem akarok kutyákat!
De nem jön elő az az ismerős borzongás. Sem a pánik. Ez azt jelenti, hogy ez nem kutya. Valami más. Feltehetőleg farkas. A fogadó emeletéről valami viszonozza a vonyítást. Ettől sem pánikolunk. Fura. Kicsit sok a farkas a környéken. De legalább nyugodtan aludhatunk tovább. Akarom mondani alhatnánk. Ha az a büdös dög nem vonyítana az emeleten. Ha nem hagyja abba  eskü odamegyünk és elvágjuk a torkát. Azután elhallgat. Na akkor folytathatjuk a szundit. Gondolnánk de lépéseket hallunk a lépcső felől. Na ez érdekes. Ki vánszorog erre ilyen későn? Két alak. Egy férfi és egy nő meg az a hangos dög.
-Hmmmm...gyanús.
-Kövessük őket.
Szólnak a gondolataink.
Megvárjuk amíg kimennek az ajtón majd rókaként árnyékról árnyékra haladva követjük őket. A falak mellé húzódva. A lehető legcsendesebben. Egyedül attól félünk, hogy a farkas kiszagol. Bár az eső elnyomja a szagunkat attól még nem mehetünk biztosra. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy értelmes helyre vezetnek vagy bármi közünk van hozzájuk. De jelenleg ez az egyetlen út amin elindulhatunk.
Chizu számára érdekes a róka forma. Ő sosem volt ilyen kicsi. Sosem szemlélte ebből a szemszögből a világot. Neki még meg kell szoknia  bundát és a teljesen más érzékszerveket. De Rin érzi, hogy tetszik neki. Látszik rajta, hogy meg tudná szokni a négy tappancson való életet.

Rin
Chizu

Rívivai Geralt (Dogorn)

A főzet elfogyasztása után az érzékeid kiélesedtek. A hallásod és a szaglásod olyan volt akár egy kutyáé a látásod pedig mint egy macskáé. Rengeteg új szag ütötte meg az orrod, de hála a sok évnyi tapasztalatnak nem vesztetted el amit kerestél. Egészen a szemben lévő épületig követted a szagot, aztán valami másra lettél figyelmes. Az már éppen csak szemerkélt. Talán ennek volt köszönhető az, hogy lábnyomokra bukkantál. A közeli erdő felé vezettek, ám ami számodra kissé meglepő lehetett az az, hogy nem tappancsnyomok voltak, hanem egy ember nyomai.
Elsőre talán trükknek tűnhet, ám a szag is pontosan arra vezet amerre a lábnyomok. Kérdéses, hogy mennyire biztonságos az éjszaka közepén sétát tenni egy sötét erdőben. Főleg egy ilyen város mellett.
Már éppen tennéd fel a kérdést a lánynak azzal kapcsolatban, hogy mennyire jó ötlet belevágni egy ilyen kalandba az éjszaka közepén, mikor egy újabb vonyítás harsan fel az erdőből, te pedig már csak annyit látsz, hogy a lány farkasa mit sem törődve gazdája parancsaival, eltűnik a fák közt.

Rin és Chizu (Whitewolf és Whitewolf)

A hangos ébresztő elég kellemetlenül ért benneteket. Főleg az, hogy ilyen közelről jött, arról nem is beszélve, hogy hála a róka formának a kifinomult hallásotok se segített sokat a helyzeten. A farkas jó ideig nem tágít, majd mikor végre abbahagyja és ismét lehetőségetek támad arra, hogy visszatérjetek az álmok birodalmába, két ismeretlen vonul le a lépcsőn, nyikorogva és zörögve. Legbelül mindketten reménykedtek abban, hogy a lépcső leszakadjon a két rohadékkal együtt, de csodával határos módon ez nem történik meg.
Épp távozni készültek. Az egyik egy fiatal lány volt a másik meg... Talán a nagyapja. Legalábbis a fehér haj miatt nem tűnt túl fiatalnak. Bár a mozgása meghazudtolta látszólagos korát. Amint kinyitotta az ajtót és a hold fénye rávilágított a kezében lévő tárgyra, majd megvakított az ezüstös csillogása. Gyönyörű kard volt, az itteni viszonyokhoz képest. Elvégre a hazátokban sokkal szebb kardokat gyártanak. Amit viszont furcsálltatok, hogy a hátán volt még egy.
Eleinte talán bölcs ötletnek tűnt követni őket, de amint kiértetek megbántátok. Az utca teli volt hatalmas tócsákkal az eső meg bár alig-alig de még mindig esett, így ha nem is rögtön, de egy idő után biztos bőrig áztok. Arról nem is beszélve, hogy egészen az erdő széléig mennek. Mi a francot akarnak ezek ott ilyenkor?

Loraline d'Auvergne (Raven)

Miután a vaják megitta a fiola tartalmát szemmel láthatóan is megváltozott. A szeme mintha másképp reagált volna a fényviszonyokra, illetve mintha az arca is haloványabb árnyalatot öltött volna. Érdekes jelenség, viszont időd nem nagyon maradt az érdeklődésre, ugyanis társad már indult volna, hogy kiderítse ki lőtte be a nyilat az ablakon. És hát ha szeretnéd tudni kitől jött az üzenet és, hogy kinek szólt, jobb ha addig követitek a nyomot ameddig friss.
Ahogy láttad a vajákot "dolgozni" megértetted, hogy miért olyan híres vadászok. Te többször is elvesztetted a szagot. Összezavart a város bűze. Ő viszont úgy követte akár egy vadászkutya.
Seperc alatt rábukkant a lábnyomokra, melyek egyenesen a sötét erdőbe vezettek. Bár csak kívülről láttad, kísértetiesen emlékeztetett arra amit álmodban láttál. Sőt teljesen olyan érzés fog el mintha már jártál volna itt. Minden porcikád azt súgta, hogy hátrálj meg. Menj vissza a fogadóba és aludj vissza és valószínűleg meg is tetted volna, ám egy hangos vonyítást követően a Loraline futásnak eredt és egyenesen az erdőbe rohant.
Valószínűleg jó okkal. Elvégre nem szokása, hogy csak így magadra hagyjon téged. Talán követned kéne.