kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on May 15, 2016 21:35:31 GMT 1
Mikor Marthaval kibékültek, teljesen feldobta, hogy a lány még enni is lement vele, így amint Martha ráadta a kötényt, azonnal nekiláttak palacsintázni. Régen evett ilyesmit, és rendesen versenyeznie kellett vele, hogy jól is lakjon.
- Hova a bánatba fér beléd ennyi kaja…? Aztán akkora vagy mint az ujjam…
Persze mikor befejezték és a lány elszaladt az utolsó kettővel, egyedül állhatott neki mosogatni.
***
Mikor még a hadnagy ajtaja előtt várt, megjelent Mikasa. Mikor azt kérdezi, mi történ, csak ennyit válaszol:
- Petra édesapja… - Mikasa láthatóan megütközött, de nem mondott semmit. Kyle se mondott semmit, aztán mikor lekísérte a férfit, a lány maradt.
***
Később, ahogy takarított, a folyosón talált egy papírt. Mivel már korábban kinyitogatta az ajtókat, fogalma sem volt róla, melyik szobából hozta ki a huzat. Egy mese volt rajta valami alacsonyka herceggel arany manőver felszereléssel. Arany felszerelés… El is gondolkodott rajta. ~Milyen súlya lehet annak? Tuti nem is lehetne vele repülni… De… gazdagéknak biztos a tartály is nagyobb…~ Megrázta a fejét, mert mi a kín, aztán inkább zsebrevágta a papírt és elgondolkodott rajta, hogy mennyivel jobban érezte magát, hogy ilyen hülyeségeken tudott gondolkodni. Aztán tovább pucolt.
***
A koronázás napján már mindenki higgadtabb volt, és a kadétok se voltak már kadétok. Mikor a királynő beszélt, türelmesen hallgatta. Már emlékezett rá így, de teljesen más kisugárzása volt, mint annak a kislánynak akit Krista néven emlegettek.
A ceremónia nagyon szép volt. A helyőrség új parancsnokok kapott Rico Brzenska személyében, akit mondjuk nem kedvelt túlzottan, de úgysem volt helyőr, így annyira nem is érdekelte a történet. Az hogy kitüntetést is kaptak, meglepte. Tisztelgett mikor már a kabátján díszelgett a jelvény, aztán örömmel nyugtázta, hogy a hadnagy még mindig az ő osztagvezetőjük maradt. A néma csendes megemlékezés után kint már felszabadultabb volt a légkör. Ekkor nyúlt a zsebébe és beleütközött a cetlibe, amit teljesen elfelejtett. Odament a hadnagyhoz, és megszólalt.
- Ha szabad… - odaadta neki a cetlit. – Ezt a folyosón találtam takarítás közben, nem tudja véletlenül, hogy kié lehet? – Erre csak azt a választ kapta, hogy "valakié, aki nagyon ráért..." Aztán vitte is a papírt, hogy körbekérdezzen.
Kyle meglátta a tejes lányt, és úgy termett mellette, hogy az csak akkor vegye észre, ha megszólal.
- Szóval. – kezdte – Tartozol nekem egy magyarázattal, hogy a föld alatt, te mit kotorásztál az arcom felé… éjjel… a sötétben…? – A lány először nem tudta miről van szó, az azt követő heves reakcióján már csak vigyorgott – Amúgy. Találtam az emeleten valami cetlit, egy hogyishívják hercegről az arany manőver felszerelésével… Nem a tied? A hadnagynál van. – Erre a lány elkezdett színt váltani. Egyszer volt vörös, aztán fehér.. aztán megrogyott.
- Minden oké…? – Kérdezte gyanakvóan, aztán ha Kami válaszolt, megveregette a vállát, hogy vigyázzon magára, és tovább ment.
Már visszatérhettek a szállásra, így még indulás előtt mikor meglátta Marthat, óvatosan átvetette az egyik karját a lány villain.
- Főzünk ebédet ha visszaérünk? – Mosolygott – De úgy mindenkinek.
Ha Martha igent mondott, akkor vele, ha nem akkor befogott mast, és csináltak egy jó adag kaját a szálláson. Mivel Pattynak nem volt sokáig édesanyja, Kyle főzött otthon, így a szakácstudása elég kiemelkedő volt.
Végül igyekezett ezen a napon semi rosszra se gondolni, hiszen túl voltak a nehezén… Egy időre.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 15, 2016 23:38:26 GMT 1
s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/c7/8c/90/c78c901dedf6aed27fc7650e70c59e58.jpg Levi első nap sokáig aludt. Legalábbis jóval tovább, mint szokott. Kilenc körül ébredt fel, ugyanazon a konyhai széken, amin hajnalban erőt vett rajta a fáradtság, de valaki az elmúlt órákban betakarta. A karja kissé elgémberedett, miután a mellkasa előtt összefonva tartotta, így először megmozgatta az ujjait, hogy helyreálljon bennük a vérkeringés. Belegondolt, hogy ki teríthette rá a takarót, de végül nem bocsátkozott találgatásokba. Mikasa már reggelizett, láthatóan meg is ijesztette mikor felébredt, így biccentett egyet köszönésképpen, majd éppen készült volna felállni, és nyúlt volna a mankójáért, amikor a lány letett elé egy bögre teát, és mielőtt bármit mondhatott volna, beszélni kezdett. Mikor megjegyezte, hogy egy kérése lenne, Levi csak intett, hogy folytassa. Miután végighallgatta a lányt, lepillantott a törött lábára, megkopogtatva az egyik ujjával a gipszet, és szarkasztikus hangsúllyal felelt:
- Szerinted edzőképes állapotban vagyok? – mikor Mikasa folytatja, végiggondolja szavait. Volt benne igazság. Sőt, ami azt illeti, kevés dologra vágyott annyira, minthogy megszabaduljon egy rövid időre a gondolataitól. Bármi jobb lett volna, minthogy folyton újra és újra eszébe jusson, hogy mi lett volna ha, és folyton magára kelljen parancsolnia, hogy engedje el. Végül sóhajtott, és bólintott. – Rendben. Délután ötkor várlak az edzőteremben. Ne késs.
Nem merte sokra becsülni a sebességét a mankóval, így korábban indult el. Mire beért, Mikasa már melegített, ő pedig csak levágta magát az egyik székre, és erős késztetést érzett rá, hogy a mankót ripityára törje a falon, így csak kínos lassúsággal támasztotta meg. A lány felé csak biccentett.
- Remélem, örülsz, hogy itt vagyok. – mikor rákérdez, hogy mit kellene csinálnia egy pillanat alatt átgondolja, mennyit tudott meg róla az elmúlt napokban, de hamar rádöbben, hogy nem sokat. Volt ugyan két közös harcuk, egyszer ellenfelekként, egyszer szövetségesekként, de mindig másra összpontosított, így végül a boxzsákok felé tekint. – Harc közben nem volt időm megfigyelni a technikádat, remélem, elnézed a hibámat. – ironizál, majd ütéseket kér Mikasától. A lány hibái egyértelműek, és ennek megfelelően adja ki a feladatot. - Értem én, hogy marha erős vagy, de ezzel a túl sok energiát veszítesz, és későn tudsz majd reagálni. Ez a kint felejtett karodból látszik leginkább. Nem vagy elég fürge. De a technikád elég jó… Na de… Az első gyakorlat, hogy rámenjünk a gyorsaság fejlesztésére. Vegyél fel egy alap állást. – a lány láthatólag várja a további instrukciókat, így Levi idegesen szól rá. – Úgy értettem, most! – erre már reagál, mire folytatja. - Helyes… Számolok kettőt, addigra kettőt kell ütnöd. Kezdhetjük? Egy-kettő. – Gyorsan számol, de nem ok nélkül. A gyakorlat kimerítő ugyan, de hasznos. Évek tapasztalata kellett hozzá, hogy megtanulja, az emberek mindig olyanba kötnek bele, aki felett biztosnak érzik a győzelmet. Ha valaki nála gyengébb, kisebb termetű, csak végső esetben fog támadni, ha azonban tudja, hogy fizikai fölényben van, akkor bármikor lép, és abban az esetben semmit nem ér, ha a saját erejére hagyatkozik, csak az, ha fürgébb. Mikasa persze elhibázza, és Levi-t egy pillanatra elkapja a káröröm. – Mondtam… - kezdi. - Na de ezt addig csináljuk, amíg hibátlan nem lesz. Hajlítsd be a térded… Legalább lesz miért hajtanod, bár lehet, hogy inkább erős combot akarsz? – ismételt irónia, miközben elkezd folyamatosan számolni. Sejti, hogy Mikasának hosszú időbe telik felvenni a ritmust, de azt is, hogy nem fogja feladni. Noha már jelentősen halványabb, végre sikerül elolvasnia a feliratot a karján is. Aki a bőrébe vág ilyesmit, az nem fog felállni, amíg azt nem mondja. Tíz perc után kezdi felvenni a ritmust, és tizenkét percnél Levi leáll a számolással, egy kevésbé fárasztó, de jóval összetettebb gyakorlatra váltva, ám nem állja meg a megjegyzést arról, hogy Mikasának másnapra minden bizonnyal elviselhetetlen izomláza lesz. Végig figyeli a lépéseit, és ismét kiszúrja a hibát. A lány ütéseinek ereje abból származott, hogy tökéletesen letámasztott, ám ennek megfelelően, ha valaki a lábát támadta volna, könnyedén legyőzi. Nem tudott volna súlypontot váltani, vagy ellépni. - A támaszodra figyelj! Már jó technikával ütsz, de a mobilitásod elveszíted, ha túlságosan letámasztasz! Újra csináljuk az egészet… Próbáld az egészet a manőverfelszereléshez hasonlítani. A legnagyobb erőnk a gyorsaságunk azokkal a lomha dögökkel szemben. Szükségünk van arra, hogy megtámasszuk magunkat, ha vágni akarunk, de közben mozgásban kell maradnunk. Meg kell érezni a megfelelő pillanatot. – közel fél óráig próbálja különböző gyakorlatokkal rászoktatni Mikasát ezekre a lépésekre, majd jelez, hogy tíz percet pihenjen.
- Talán rosszabbra számított, hadnagy? – kérdezi, mire Levi az orrára mutat, ami ugyan nincs vészes állapotban, de jól látszik rajta, hogy a közelmúltban valaki elég lendületesen megütötte.
- Az orrom már feltételezte, hogy tudsz ütni. – jegyzi meg. – A többi a rúgásoknál kiderül. – a tíz perc lejárta után visszainti Mikasát a zsákokhoz, ahol ötöt rúg egymás után. A zsák erőteljesen elmozdul, de a lánynak hosszú időn keresztül kell visszahúznia a lábát, így ciccegve válaszol. - - Ugyanaz a hiba… Túl sok erő, kevés a sebesség… Annyira nem vagy nagy ember, hogy ezt megtehesd. – ismét jelez, hogy távolodjanak el a zsákoktól. - Egyszerűnek tűnik, de nem az. Rúgsz, aztán leguggolsz, rúgsz, aztán leguggolsz… Persze számolásra. – Tudja, hogy Mikasa lába valószínűleg már most fáj, de azt is, hogy jelen pillanatban még elviselhető a kimerültség. A másnapi edzésen ezt aligha tudná megcsinálni vele. Huszonegy után merül ki, és esik a földre. Levi-nak eszébe jut a legfőbb motivációs erő, amit használhat, így a következő megjegyzésével először a lány büszkeségére hat, majd megemlíti Erent. - Na, mi van? Ennyi ment? Ezzel nem fogod megmenteni Jeager-t… - feláll. Persze, hogy feláll, és folytatja. Gyorsít a számoláson, de Mikasa tartja az ütemet, így hamarosan megáll, és elégedetten bólint, áttérve az egyenes rúgásokra.
Ugyanaz a hiba. Meg sem lepi, kezd rádöbbenni, hogy Mikasa mindig túlságosan bízott a fizikai erejében, így, miközben egyik karjával a mankóra támaszkodik, a másikkal kinyúl, és megszorítja a lány bokáját. Elég gyors, hogy ne legyen ideje visszahúzni, így lendületesen megcsavarja, ami azonnal a földre viszi Mikasát. Megint dühösnek tűnik, de az eddigi tapasztalatok alapján ez csak javít a teljesítményén, így negyed órán belül int, hogy nyújthat. Láthatóan teljesen kimerült, így Levi magában ismét pokolba kívánva a mankót és a törött lábát bicegve elindul a kijárat felé, de azért odaszólva Mikasának.
- Holnap folytatjuk. – mikor meghallja a lány köszönetét, hátrafordul, biccent, majd elindul a szállása felé.
***
Másnap nem ment el az edzőterembe. Petra apja épphogy távozott, mikor Mikasa megjelent, így már épp szólni készült, hogy menjen el, hogy hagyja békén, mert ha valamikor, akkor most különösen semmit nem segít majd, ha eltereli a gondolatait… de nem kellett semmit mondania. A lány azonnal észrevette, milyen érzelmi állapotban van, és csak az előző napi szavait ismételte el. „Holnap folytatjuk.” Hálás volt ezért. Nem olyasmi, ami megköszönhető, de mégis csak hálával tudta leírni, hogy a lány megértette a helyzetét.
***
A harmadik napon alábecsülte a távolságot, így majdnem öt perc késéssel érkezik be. Jelez Mikasának, hogy menjen a boxzsákokhoz (így legalább nem azonnal kell megküzdenie a kísértéssel, hogy abban a pillanatban, hogy stabil ülőhelyzetbe helyezkedett a falhoz vágja mankót), és megfigyeli a mozdulatait. Néha még belejavít, de ezek inkább apró pontatlanságok, mint tényleges hibák. A lány félelmetesen gyorsan tanult. Ismét int, egymással szembe hőz két széket, hogy a rajtuk ülők pont elérjék egymást, és leül az egyikre, Mikasának meg int, hogy üljön vele szembe.
- Üss meg. – mondja. A lány azonnal tiltakozik, hogy a sérült lábával és karjával talán nem kéne, így azonnal felé üt. Alig tud elhajolni, és azonnal fejre támad. Levi erre számít, az ép kezét azonnal felemeli, és megállítja a kezét. Továbbra is arc felé üt, így bőven van idő reagálni, sőt, adott esetben visszatámadni is. Ha a jobb karjával kellene védekeznie, a kezét használja az alkar helyett, hogy lehetőleg ne üssék meg a már gyógyulóban lévő sebet. Mikasa végül felismeri a lehetőségét, és lábra rúg. Levi megpróbálja elhúzni a begipszelt lábát, ám mivel az nehezebb, és kezelhetetlenebb, mint egy egészséges végtag, túlságosan oda figyel, és hamarosan a bal szemének csapódik egy ököl. Felszisszen a fájdalomtól, Mikasa pedig majdnem tökéletesen egy időben az elégedettségtől, de el is siet jégért. Miközben jegeli a szemét, Levi beszélni kezd:
- Ebből látszódott, hogy csak egy helyre koncentrálsz… Nem az egészre. Emiatt tudtalak én is megvágni. – pillant a lábára. – Olyannyira meg akartál alázni, hogy elhitted, hogy már győztél. A nősténynél ugyanez volt a baj. – itt megtorpan egy pillanatra. – Annyira akartad azt a sikeres támadást, hogy nem törődtél az ő reakcióival. Itt nekem nyilvánvaló gyengeségeim voltak, tudtál róluk, de nem merted őket használni, vagy mert az igazságos küzdelemre törekedtél, vagy mert annyira tökéletesen akartad teljesíteni a feladatot, az mindegy. Ha előnyöd van, használd, és soha ne becsüld alá az ellenfeled. – mondja végül. – Ne felejts az egészre figyelni, ennyit tudok csak mondani a továbbiakban, a többi szinte tökéletes volt. Megérte a két nap.
Visszafelé Mikasa elkíséri, bár majdnem biztos benne, hogy a lányt is idegesíti a kínos lassúság, amivel a bicegése miatt haladnak. Ha kérdéseket tesz fel, válaszol, leginkább persze a taktikáról, és a harcról esik szó, de Levi érzi, hogy visszatért a jó hangulata. Sikerült teljesen elterelni a gondolatait. Mikor vacsoránál Mikasa megköszöni az edzést, ismét csak biccent.
- Nincs mit. Szükségünk van jó katonákra. Bizonyítsd, hogy az vagy.
***
Másnap a koronázási ünnepségen, amint a terembe léptek, odasietett hozzá két katona. Szinte mindenki az egyenruháját viselte, de Levi úgy döntött, inkább letesz erről… a gipsszel képtelen lett volna boldogulni, így kissé kilógó módon továbbra is fekete öltönyt visel, és az előző nap szerzett monokli is látványossá vált. Az egyik katona jelezte, hogy álljanak sorba, mert Historia királynő kitüntetésben akarja őket részesíteni, így int a társainak:
- Úgy néz ki, hogy "őfelsége" külön tisztelethelyeket szánt nekünk... Gyertek...
Sosem értékelte sokra a kitüntetéseket, de az ünnepélyes légkör, az esemény jelentősége rá is hatással van. A felderítő egység helyzete jelentősen átalakul, ha Historia lesz a királynő. Egészen más státusz, talán megítélés is… persze, ebben nem nagyon reménykedhettek, de mindenesetre egészen biztosan kitágulnak a lehetőségeik. A haláltól nem védi meg őket, de legalább az emberek nem fognak emberekre támadni. Az öt perc csend után frissen kinevezett osztagának körében bicegett ki az épületből, mikor Kyle odalépett hozzá, egy papírlappal. Gyorsan átfutotta a sorokat. Egy mese. Ráadásul elég furcsa mese. Egy pillanatra elkapta a düh, hiszen amennyiben Kyle a második szabadnapon találta, az iromány feltehetően a küldetésük alatt készült, miközben az életüket kockáztatták… „nem tudja véletlenül, kié lehet?”
- Valakié, aki nagyon ráért. – morogja Levi, majd rövidesen a csapat többi tagjához fordul – Nos, nem tudom, hogy miközben titánokkal és pisztolyos őrültekkel harcoltunk, kinek volt ilyen rohadt sok ideje, de valaki írt egy rendkívül bájos mesét. – ironizál. – Nálam jelentkezhet, itt van a műve. – fejezi be. |
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on May 21, 2016 16:38:02 GMT 1
A pihenésnek vége volt. Martha nagyon élvezte ezt a pár napot. Úgy érezte, mintha az utóbbi időkben semmilyen szörnyű dolog nem történt volna, de tudta, hogy ez nem így van. Másnap volt a koronázás. Még sose látta a palotát, ezért egy pillanatra megállt a hatalmas épület előtt és elcsodálkozott rajta. Később a monumentális trónteremtől állt el a lélegzete.
~Ez...Ez hatalmas!-jegyezte meg magának és tátott szájjal és csillogó szemekkel szemlélte végig a falakat és a festményeket. Ezután az embereken nézett végig. Sok magas szintű tiszt volt jelen, ezért rögtön be csukta a száját és kihúzta magát, hogy azért mégse nézzék hülyének. Levi közölte, hogy külön helyük lesz. Felsorakoztak az újdonsült királynő elé. Martha a sor vége fele állt és némán végighallgatta Historia beszédét, majd megjelent egy ember egy párnával a kezébe és a többiekre tűzött valamit. Odaért a hozzá is és egy kitüntetést rakott a szívéhez. Csodálkozva nézte a kitüntetés, de ez nem tarthatott sokáig ugyanis mindenki tisztelgett körülötte és meghajolt. Martha kicsit késve ugyan, de csatlakozott a tömeghez. A pár perces néma csöndet nyugodtan kivárta, majd lassan elindultak kifelé a palotából. A hatalmas tömeg miatt ez beletelt egy kis időbe, de végre kint voltak. Martha újra a kitüntetést nézte a mellkasán. Ám Kyle félbeszakította. A férfi kérdésére elmosolyodott.
-Persze, hogy főzünk.-ám aztán kissé komorkássá vált az arca és a kitüntetését nézve halkan odaszólt a társának.
-Ez...olyan furcsa nekem. Engem még sosem ismertek el. Engem mindig csak elítéltek vagy kitaszítottak...vagy csak épp semmibe vettek.-pár perc néma csend után felkapta a fejét.-Na mindegy!- majd fogta magát és ráugrott Kyle hátára. Kinyújtotta a jobb kezét.-Gyite!
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 21, 2016 23:57:20 GMT 1
Aggodalommal tölt el Eren reakciójára. Azért nem hittem volna, hogy ennyire elszúrtam mindent, hogy rám sem néz… Persze megint félreértem a helyzetet, és már magyarázásba is kezd, de csak a homlokomat ráncolom. A sebemhez nyúlok.
- Emiatt ne aggódj… Meg fog maradni, de már nem fáj. Legalább figyelmeztetőt kaptam, hogy erősebbé kell válnom, ha meg akarlak titeket védeni… - Ezután a többi sebemet is emlegeti, mire én csak rájuk nézek majd, megszorítom Eren kezét, és így válaszolok.
- Egyik sem vészes. Ami nem öl meg, az megerősít, nem igaz? A feliratról meg amúgy is mindig te jutsz eszembe, és az nekem csak új erőt ad, úgyhogy nem bántam meg. Ne emészd magad. A lábamat úgy sem tudtad volna megakadályozni. Amúgy meg… Köszönök mindent… - De ekkor az asztalra csap, én nem reagálok rá semmit, csak türelmesen hallgatom, majd villogó szemekkel nézek rá, és így válaszolok.
- És mi van, ha nekem az az életem, hogy megvédjelek téged? Hmm? Tudod, mennyire rosszul esik, amikor látom, hogy az a személy, akit a legjobban szeretek, elutasít engem? Soha nem gondolsz bele abba, hogy én mit érzek… Hogy nekem talán te vagy a legfontosabb… - De ekkor csak dühösen elviharzik, Armin meg utána. Felsóhajtok, majd elnézést kérek, felállok, és a fiúk után sietek. Valószínűleg még előbb beérem Armin-t, mint ő Eren-t, ezért csak a vállára teszem a kezem, és ennyit mondok neki még egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Armin, hagyd csak… Menj vissza enni, mert láttam, te még nem fejezted be, ahogy Eren sem – csóválom a fejemet. Megvárom, amíg valószínűleg otthagy minket, majd tovább indulok, és megkeresem Eren-t. Hallom a lépteit, és hamarosan rájövök, hogy a szabadba megy. Magamban elmosolyodok. Mindig kimegy, ha valami felbosszantja… Talán csak kiszellőzteti a fejét, talán egy kicsit szabadabbnak érzi magát… Már alapból ide kellett volna indulnom… Lelassítok, majd egy kis idő múlva már én is a hűvös éjszakai égboltot látom a fejem felett. Keresnem kell a félhomálynál sötétebb tisztáson, de megtalálom az egyik hatalmas fa törzsének támaszkodva. Ha jól látom, ül, és erről meg is bizonyosodom, amikor közelebb érek, majd én is mellé ülök. Fázósan átölelem magamat. Néhány percig némán szemléljük a csillagokat.
- Tudod, Eren, te mindig csak a saját szemszögödből látod ezt a helyzetet. Igen, valóban töröm magam miattad, és igen, valóban meg akarlak védeni, ez tény. De nem azért, mert ez a feladatom. Hanem, mert ez tesz boldoggá. Még amikor a börtönben voltunk, ott is mondtam… Amikor megölték a szüleim, és elhurcoltak, akkor azt hittem, az én életemnek annyi. De aztán megjelentél te, és kiszabadítottál teljesen egyedül… Szerintem a mai napig nem fogtad fel, mit jelentett nekem ez. Neked talán csak egy igazságszolgáltatás, de nekem egy új élet lehetőségét, amelyhez te voltál a kulcs. Mint Kyle-nak is említettem: Halott voltam, de te visszahoztál az életbe… Úgyhogy te vagy az egyetlen személy, aki igazán fontos. Akiért tényleg bármit megtennék. Ezért köszönöm, hogy velem voltál, és miattad újra kezdhettem. Köszönöm, hogy ezt a sálat a nyakam köré tekerted – Érintem meg a vörös anyagot. – Ezért tesz boldoggá, ha téged védhetlek. Te pedig azzal védesz engem, ha életben maradsz, hiszen én nagyjából megoldom egyedül. De mégis mihez kezdenék nélküled?
***
Kicsit még idegesít az új ruhám, de néhány alkalom után majd csak megszokom. Utoljára megigazítom a sálamat, amiből sikerült kimosni végre az összes vért, így újra a régi. Aztán követem az új csapatomat. Még én is elcsodálkozom a terem tökéletességén. Bár ennyi pénzből a shingashina-i menekülteknek és éhezőknek is adhatnának pénzt… Ez a fényűzés már sok… Az emberiségre ráfér egy kis támogatás… De mindegy… Historia csodásan fest, bár nekem ez a ruha is túlzás. Biztos nem ő tehet róla… Hiszen mégis csak királynő lesz, valahogy neki is ki kell néznie… Amikor a hadnagy azt említi, hogy külön helyünk lesz, csak cinikusa felhúzom a szemöldököm, de követem őket. Többet nem nézek körül, mert csak még rosszabbul érzem magamat, hiszen amíg mi itt ebben a pompában részesülünk, a többi menekült továbbra is éhezik, és bántják őket. Mint minket akkor régen… A következő pillanatban már a hadnagy és Eren mellett állok egy sorban, Historia előtt. Végig kihúzom magam, és próbálok tiszteletteljesen kinézni, de nem igazán megy, mert egyrészt nagyon unalmas, másrészt annyira izomlázam van, hogy örülök, hogy állni tudok. Oda is súgom a hadnagynak, amikor a palástot terítik a lányra.
- Nem mondom, eléggé ki vagyok készülve az edzés miatt, úgyhogy annyival jön nekem, ha eldőlnék, mert nem bírom tovább, akkor elkap… Cserébe én is, ha a lába nem bírja – sziszegem neki oda ironikusan, hiszen nyilvánvaló, hogy nem tud megtartani a sérült lábával. Csak ő hallja, majd tisztelgem, és fejet hajtok, majd felszisszenek, hiszen a kezembe nyilall a fájdalom az edzés miatt. Én csak halkan tapsolok neki. Annyira sablon szöveg. Kíváncsi vagyok, ebből mennyit teljesít… Bár még talán ő a legesélyesebb, hogy megváltoztasson ezt-azt. De ezután már nem tapsolok, hiszen hamarosan felénk lép, és amit mond, még engem is megdöbbent. Hogy mi? Speciális osztag? Hiszen én eléggé pocsékul teljesítettem. Lelki szemeim előtt megjelenik Gunther, majd Petra arca. A hadnagy lesz az osztagvezető?! Most sírjak vagy nevessek? Talán sírnom kéne… Szerencsére nem esik nehezemre csöndben maradni, addig meg tudom emészteni a híreket. Ha a mi leszünk a Speciális Osztag, akkor valószínűsíthető, hogy még több és veszélyes akcióra küldenek minket… Ami azt jelenti, hogy Eren-t is többször fogják bevetni, és nagyon nehéz lesz megvédenem őt. Jaj, miért nem lett volna jó a Katonai Rendőrség? Ott biztonságban élhetnénk… Bár akkor nem látjuk majd a kinti világot… De akkor is… Ezen rágódom, majd hamarosan véget ér az ünnepség, én pedig Eren mellett lépek ki az épületből. A hadnagy valami történetről beszél, és valami rémlik, ezért odalépek mellé, és elkérem tőle, majd szépen végigolvasom. Magamban elmosolyodom. Így már világos... Ez az a lap, amit Mayu elvett tőle még a hadnagy házában, felismerem az írását is... Most lebuktál Evans! Csak ennyit válaszolok a hadnagynak.
- Fogalmam sincs, kié lehet, de szerintem van egy rajongója – mondom fapofával, majd visszatérek Eren mellé. DŐLT Most nem mehetek oda Kami-hoz, mert akkor lebukna… De ez annyira vicces! Körbenézek, és ekkor megpillantom, hogy Kyle éppen átveti a kezét Martha vállán, és halványan elmosolyodom. Megpróbálok egy hálás pillantást váltani a lánnyal. Köszönöm, Martha…
***
Amikor már visszafele haladunk, akkor odalovagolok Kami mellé.
- Gondolom, már tudod, de a hadnagynál van a meséd. Ó, nekem ne próbáld meg beadni, hogy nem te írtad… Mert engem nem ejtesz át, az biztos. Csak szerintem hasonlít az a herceg a hadnagyra, vagy csak képzelődöm…? – Neki is csak fapofával mondtam, és mielőtt válaszolhatna az utolsó költői kérdésemre, engedek a száron, és Hector elhúz Kami lova mellől, majd hamarosan visszaérünk a szállásra, és végre kényelmesebb öltözetre válthatok. Az új egyenruhám csak nézem egy darabig, majd kitekintek az ablakon. Hát elkezdődött az életünk a Felderítőknél… Ki tudja, mit hoz a jövő, de ezen nem éri meg most rágódni. Majd felállok, és kilépek az ajtómon, hogy megkeressem Eren-t és Armin-t, meg a többieket. DŐLT Akkor hát, gyerünk, bármi is jön még!
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on May 26, 2016 16:36:46 GMT 1
„- Kifejezetten jól éreztem magam. –” Kami örült, hogy Mayu ismét mosolyog. ~ A célomat elértem, egy kicsit jobban érzi magát.~ „– Nagyon jó lehet, mikor így hármasban élvezhetitek az egész napot. Az én szüleim gyakran elfoglaltak voltak, az ilyen közös ebédek is elég ritkák voltak nálunk. –” Itt Kami kicsit összerándult. Megijedt, hogy valamit elrontott, és ezt az érzést az egy perces csend csak erősítette. Már épp megszólalt volna, amikor Mayu folytatta: „– Egyébként mi történt az apukáddal? Ne haragudj, hogy megkérdeztem, de kíváncsi lettem vajon mi történhetett. Nekem apa nagyon fontos volt, ahhoz képest, hogy nem tölthettem vele sok időt. –” Nem tudta, hogy most sírjon-e vagy nevessen. Illetve azt sem tudta megítélni Mayu most rosszul érzi magát emiatt, vagy csak kíváncsi. Az őszinteség mellett döntött, hiszen úgysem tudna mit hazudni.
- Fogalmam sincs… Még kiskoromban kilépett az életünkből. Anya sem mond semmit, akár tudja mi van vele, akár nem. Igazából csak kiskoromban zavart, amikor láttam mindenkit az apukájával, de aztán hozzászoktam, és nem is firtatom a dolgot… - Előre nézett, remélte, hogy ezzel nem keserítette el Mayumit. „– Köszönöm, hogy veled jöhettem. Örülök, hogy megismerkedhettem a családoddal remélem nem ijedtek meg tőlem. Bár nem zavar, ha megkapom a „dilis vörös” becenevet, végül is igazuk van. –” Kamit meglepte ez a gyors témaváltás, de nem állta meg egy visszaszólás nélkül.
- Hmm, illik rád! Mit szólsz, ha ezentúl így hívnálak?! – Visszamosolygott a másikra, és gyorsítottak.
Még jócskán dél előtt jártak, amikor visszaértek a felderítők szállására. A két lány, miután elvégezték szükséges teendőiket, elindultak befelé. A közelben meglátták Bertoltot, és Reinert. Kami nem foglalkozott velük, Mayu azonban máshogy gondolta a dolgot, és odarángatta a két társukhoz.
- Hé, te mi a fe… Ha…halii! – köszönt zavartan, amikor odaértek. Láthatóan nem csak Kami jött zavarba, ugyanis Bertolt arca is elég érdekes színt vett fel. Egy ideig beállt az úgynevezett kínos csend, amit Reiner tört meg a torok köszörülésével.
- Khm, azt hiszem Bertolt mondani szeretne valamit… - kezdte, és lökött egyet a barátján. Az említett erre még vörösebb lett, de nagy nehezen belekezdett.
- Én… izé… szóval… Én csak azt akartam mondani… - Kami egyre furábban nézett rá, amivel nem könnyítette meg a helyzetét. – Szóval, az a helyzet…igazából…- Reiner egy hatalmasat belekönyökölt. – Szóval, az a helyzet, hogy nagyon kedvellek, nem lennél a barátnőm? – A végét olyan gyorsan hadarta el, hogy Kaminak bele tellett egy kis időbe, míg kihámozta mit akart a másik. Aztán ő is zavarba jött. Nem tudta mit válaszoljon, ugyanis emberi kapcsolatok terén nem volt túlságosan otthon. ~ Én nem tudom… Nem érzem úgy, hogy akarom ezt… De nem akarom megbántani… Mit tegyek?! ~ Mayu azonban helyette is lépett, és közbeordított, és helyette igent mondott.
- Heee?! – Kami teljesen meghökkent, köpni nyelni nem tudott. De mivel látta, hogy ezek után ebből jól nem jöhet ki, csak félrenézett és ennyit mondott: - Lehet róla szó… Viszont nekünk még dolgunk van, szóval majd később! – Intett egyet a két fiúnak, és elrángatta Mayut. Beléptek a szállásra, és Mayu elsietett. Kami utána indult, hogy jól helyre tegye, de mivel Mikasát is meglátta mellette, úgy döntött ezt elnapolja. Leült egy kicsit olvasni.
Rövidesen mindenki felszívódott mellőle, ezért Kami elkezdett gondolkodni, mivel üsse el az idejét. Egy kis fejtörés után arra gondolt, hogy a testmozgás sosem árthat. ~ Most már ideje lenne komolyabban elkezdenem edzeni. Egy felderítő ilyen gyér kondival mint az enyém, hamar titánétek lehet… ~ Így hát átöltözött valami laza öltözékbe, és elindult futni. Igaz, nagyon hamar elfáradt, és lihegni kezdett, de az elszántsága vitte tovább. Addig futott, amíg konkrétan össze nem rogyott, aztán egy kis pihenő után kezdte előröl az egészet. Ezt csinálta sötétedésig. Őt sem kellett este ringatni, ahogy elérte az ágyát a szálláson, egyszerűen bedőlt, és már aludt is.
A koronázásra virradó reggel elég nyúzottan ébredt. Még fáradt volt, de nem tudott tovább aludni. Ásítozva ült le az asztalhoz, azonban enni nem evett. Mikasa hangjára bágyadtan felemelte a fejét, és egy percig teljesen értetlenül meredt rá. Miután leesett neki a kérdés (jó nagyot koppant), egy hatalmas ásítás után válaszolt.
- Jó volt… Szívesen eltöltöttem volna ott még egy pár napot, azt hiszem… - Ráborult az asztalra. – De van egy kötelességünk, amit ugyebár teljesíteni kell… - Úgy érezte, lassan ideje lenne „felkelnie”, ezért fogta az új egyenruháját, és bevonult a mosdóba. Megmosta az arcát, és felöltözött, de semmivel sem érezte magát fittebbnek, mint pár perccel azelőtt. A futás annyira megerőltette, hogy két dolgot érzett: mérhetetlen fáradtságot, és izomlázat. A külvilágot szinte nem is érzékelte. Lóháton mentek el a palotáig, ennek Kami azért örült nagyon, mert addig is pihenhetett.
Ez alkalommal jobban megszemlélte a palotát. A töménytelen pompától a hányinger kerülgette. ~ Sosem bírtam a csicsás dolgokat… De hát kinek a pap, kinek a papné, tartja a mondás, nemde?! ~ Ettől ugyan egy kicsit felébredt, de a kedve nem változott. Unott képpel követte a társait, és beállt a sorba. ~ Talán egy kicsit jobb képet kellene vágnom az egészhez… Áh, hagyjuk. Elég annyi, ha nem látják rajtam, hogy szétunom az agyam. Tökéletesen megfelel… ~ Végighallgatta Historia beszédét, ám amikor a kinevezésükhöz ért kicsit meghökkent. ~ Speciális osztag tagjai?! Nem túl korai ez még? ~ Aggályait azonban nem tette szóvá, arcáról is eltűntette a meglepődöttséget, és igyekezett valami tisztelettudó, vagy hálás arckifejezést felvenni (nem sok sikerrel). A kitűzőjére csak egy apró pillantást vetett, inkább tisztelegni kezdett. Mialatt az egész palotában néma csend honolt, ő visszaemlékezett Pixis halálára. ~ Egyszer sem tisztelegtem az öregnek… ~ Szomorúság öntötte el. Végig tisztelgett a halottaik előtt, de leginkább a parancsnoknak címezte. ~ Remélem meg tud bocsátani, hogy egy tiszteletlen tuskó voltam, Pixis parancsnok…~
A ceremónia vége után valahol hátul kullogott kifele, amikor a koffeines bácsi mellé lépett. „- Szóval…Tartozol nekem egy magyarázattal, hogy a föld alatt, te mit kotorásztál az arcom felé… éjjel… a sötétben…? –” Kaminak eleinte fogalma sem volt róla, miről beszél Kyle, aztán mikor rájött, hevesen elkezdett kapálózni.
- Miiii?! Én?! Soha nem tennék olyan. Képzelődsz. Lehet túl erősen beverted a fejed, és behaluztál dolgokat… - Megnyugodott, hogy nem feszegette tovább a témát Kyle. „– Amúgy. Találtam az emeleten valami cetlit, egy hogyishívják hercegről az arany manőver felszerelésével… Nem a tied? A hadnagynál van.-”Ezt meghallván Kami először rákvörös lett. ~ Jézusom! Ezek szerint tényleg a szálláson hagytam el! Szent szalmaszál!!! ~ Ám a legnagyobb baj nem is ez volt. ~ A hadnagynál van… A hadnagynál van… ~ visszhangzottak Kyle utolsó szavai a fejében. ~ A HADNAGYNÁL VAN?! Vége az életemnek! ~ Erre teljesen elsápadt. Már az ájulás kerülgette, de igyekezett tartani magát. Kyle kérdésére csak bólintott egyet, majd szó nélkül otthagyta. „ – Nos, nem tudom, hogy miközben titánokkal és pisztolyos őrültekkel harcoltunk, kinek volt ilyen rohadt sok ideje, de valaki írt egy rendkívül bájos mesét. Nálam jelentkezhet, itt van a műve. ” A hadnagy szavaira összerándul, de nem fordul oda, és reménykedik, hogy nem jött rá senki, hogy az övé. Sajnos ez a reménye hamar szertefoszlott, ugyanis Mikasa a hazaúton szóvá tette. „- Gondolom, már tudod, de a hadnagynál van a meséd. Ó, nekem ne próbáld meg beadni, hogy nem te írtad… Mert engem nem ejtesz át, az biztos. Csak szerintem hasonlít az a herceg a hadnagyra, vagy csak képzelődöm…? – ” Kami konkrétan majdnem lefordult a lováról. Már épp rá akart szólni a lányra, hogy halkabban, mert ha meghallja a hadnagy, belehalna a szégyenbe, de Mikasa elhúzott mellőle.
- Tch, persze, idejössz, kínos helyzetbe hozol, aztán itt hagysz a guanóban… Szép dolog, mondhatom! – De nem törődött annyit ezzel, mert meglátta Bertoltot, és egy kis lelkiismeret-furdalás töltötte el. ~ Tegnap szépen otthagytam… Remélem nem haragudott meg… ~ Ezért mellélovagolt, és vele beszélgetett, amíg vissza nem értek.
A kedve igen javult, és meg is feledkezett a korábbi kínos szituációkról. Dudorászva szerelte le a lovát, azt persze megint nem vette észre, hogy felszívódtak mellőle az emberek. Csak egy mankó kopogását hallotta. Először nem is szentelt neki nagyobb figyelmet, csak akkor fordult meg, amikor a zörej egészen közel abbamaradt. Ahogy meglátta a hadnagyot, megfagyott az ereiben a vér, és még a mozgásban is megállt.
- Ha… Hadnagy?! – ennyit tudott csak kinyögni. „-Tudod, én becsülöm a kreatív munkát, de legközelebb akkor alkoss, mikor senki nem akar minket megölni. Megoldható?-” Örült, hogy nem nagyon haragudott rá a felettese, de szégyellte is magát. Nem akarta szóvá tenni, hogy ezt még korábban írta, ráadásul akkor, amikor úgymond „kényszerpihenőn” voltak, ezért inkább csak némán elvette a lapot. Levi törött lábára tévedt a tekintete, és erről valahogy beugrott neki, hogy tulajdonképpen szegről végről az ő hibája, hogy két beosztottja meghalt.
- Levi hadnagy… én… - nyelt egy hatalmasat, mert nem tudta hogyan folytassa. – Nagyon sajnálom… Az én hibámból halt meg a maradék két beosztottja is… - A végére teljesen elhalkult, és ökölbe szorította a kezeit, így összegyűrte véletlenül a lapot is. „- Mindenki hibázik. Csak a mi helyzetünkben a hibáknak túl nagy az ára. Mától te is az osztagom tagja vagy, szóval tegyél meg mindent, hogy ne történjen hasonló. Jóvá tenni már úgysem lehet, legalább tanuljunk belőle. -” Kami bólintott egyet, és nagyon halványan elmosolyodott.
- Igyekezni fogok! – Majd tisztelgett egyet, mert nagyon feldobta a tudat, hogy Levi alatt fog szolgálni. Persze kicsit sajnálta, hogy nem a legnagyobb példaképe, Hanji a felettese, de remélte így is eltölthet vele is egy kis időt. Miután Levi otthagyta, befejezte a lova ápolását,aztán elindult a szállásra. Kint meglátta Kyle-t Martha társaságában, és magában megállapította milyen aranyos párt alkotnak (muhaha). ~ Örülök hogy kibékültek! ~ Nem túl feltűnés mentesen figyelte őket, de nem vették észre. Aztán Kaminak nagyon jó ötlete támadt, ezért odacsörtetett hozzájuk, és megragadta Kyle csuklóját, és arrébb rángatta.
- Bocsi, egy kicsit kölcsönveszem! – Intett a szőkének, és elrángatta a kávés bácsit. – Bocsi, hogy így elrángattalak a barátnődtől, de szükségem lenne rád! – nézett komolyan a férfire. A férfi láthatóan zavarba jött. A tarkóját vakarva csak ennyit mondott: „-Ő nem a barátnőm...-” Kami erre meglepődött, és felkiáltott: - NEEEM?! Tényleeg? Pedig olyan aranyosak vagytok együtt… - Elhúzta a száját, majd mivel látta, hogy Kyle-nak kissé kínos ez a beszélgetés legyintett egyet, és más vizekre evezett. – Térjünk inkább a lényegre. Azt szerettem volna kérdezni, nem edzenél velem? Szeretnék egy kicsivel jobb fizikai erőnlétre szert tenni, és társaságban jobb, mint egyedül! – mosolygott rá. "-végül is... miért ne?-" Kami erre megint felkiáltott. – Yahhoo! Köszii! Akkor holnap reggel kezdhetünk is! Szia! – intett neki, aztán elviharzott.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 27, 2016 23:09:06 GMT 1
Mikor véget ért az ünnepség, Levi éppen a lovához sétált, hogy felkapaszkodjon rá, amikor Mikasa odalépett hozzá, és átfutotta a mesét. „Fogalmam sincs, kié lehet, de szerintem van egy rajongója.” majd visszanyújtotta a lapot. Levi megforgatta, még egyszer végigfutott az egészen, mintegy megkeresve, mire célozhatott a lány, végül egyszerűen csak ciccegett, és felült a lóra.
A visszaúton láthatóan az egész csapatnak jó hangulata lett. Mind az, hogy kipihenték magukat, mind a koronázás közrejátszhatott… az ünnepélyes hangulat, a kitüntetés, a kinevezések könnyen lelkesíthettek bárkit. A nap kisütött, tökéletes, tavaszias idő volt, és ami mintha egyszerre lett volna szinkronban a történésekkel, és rejtett valami keserű, szomorkás iróniát. Végül is, jobb volt így. Egyébként sem szerette az esőt. Ismét végigpillantott frissen kinevezett osztagán, mint aki felméri, hogy kikkel kell az elkövetkezendő időben (ha minden szerencsésen alakul, hosszú években) együtt dolgoznia. A csapata nagy része így kamaszokból állt, de azután, amin a falon kívül keresztülmentek, nem félt attól, hogy tapasztalatlanok lennének. Erenen nem gondolkodott sokat, biztosra vette, hogy Hange annyira rászáll majd, hogy csoda, ha egyáltalán látni fogja. Mikasával már sikerült kialakítaniuk egyfajta kölcsönös gyűlöletet, és azt tökéletesen működőképesen fenntartani. Együtt dolgoztak, segítették egymást, de nem volt probléma, ha gúnyolódni kellett, vagy szerezni egy rosszabb napot a másiknak. Mindketten dühösek voltak, és ez tökéletes levezetési formának bizonyult a katonai hierarchia mellett is. Úgy döntött, ebbe belenyugszik. Vagy elmúlik, vagy nem. Ott volt a két komolytalanabb tag, Sasha Braus és Conny Springer, akikről szintén keveset tudott még… Jean Kirschtein, aki láthatóan nem egyszer került konfliktusba Erennel. Ymir, aki az ideje nagy részét korábban Historiával töltötte, Reiner Braun és Bertolt Hoover, Armin Arlert, akit láthatóan a többieknél is jobban megviseltek a történtek… ez nem lepte meg, a fiú több sérülést szenvedett el a földalatti városban lezajlott küzdelemben is, mint bármelyikük (Dieb kivételével), és korábban a Trostot követő… események sem neki kedveztek. Magában makacsul nem volt hajlandó kínzásnak nevezni, mintha csak megvédené a tudatát a tényektől, azzal, hogy más szavakat használ. Kyle és Martha felé pillantott, akiket talán a legerősebbeknek, és a legtapasztaltabbaknak tartott az osztagában, majd Mayu és Kami felé. Eszébe jutott egy pillanatra Mayu apja, de elüldözte a gondolatot. Kami mellett lovagolt Mikasa, és a beszélgetésből sikeresen el is kapott egy fél mondatot. „Ne próbáld meg beadni, hogy nem te írtad… Mert engem nem ejtesz át, az biztos. Csak szerintem hasonlít az a herceg a hadnagyra, vagy csak képzelődöm…?” Ezzel el is könyvelte, hogy a mesét minél hamarabb visszaszolgáltatja a tulajdonosának, az út további részében pedig igyekezett némileg átvenni csapatának mentalitását… sikertelenül, de ez nem lepte meg.
Mikor mindenki leszerelte a lovait, ismételten rátámaszkodott a mankóra, és odabicegett a papírral Kamihoz. Ahogy a lány megfordult, felé nyújtotta a lapot, és megszólalt:
-Tudod, én becsülöm a kreatív munkát, de legközelebb akkor alkoss, mikor senki nem akar minket megölni. Megoldható? – Kami némán vette el a lapot, és Levi éppen menni készült, amikor a lány beszélni kezdett. Oluo-ért és Eldért kért bocsánatot. A férfi arca a megszokottnál is komorabb kifejezést öltött, ahogy eszébe juttatták a történteket. Még nem is beszélt a családokkal, Petra apját kivéve… ez a feladat volt az, amit talán a legjobban gyűlölt. Nem tudta, mi újat mondhatna a lánynak, amivel valamilyen szinten elfogadja a bocsánatkérést, talán ad valami lehetőséget a folytatásra, végül szinte elismételte a Reeves-nél Mikasának mondottakat. - Mindenki hibázik. Csak a mi helyzetünkben a hibáknak túl nagy az ára. Mától te is az osztagom tagja vagy, szóval tegyél meg mindent, hogy ne történjen hasonló. Jóvátenni már úgysem lehet, legalább tanuljunk belőle.
Szándékos volt a többes szám… úgy érezte tisztességesnek, ha tisztázza a saját felelősségét is a történtekben. Mindegy, hogy ki miatt haltak meg végül, ő parancsolt… ilyen alapon, közvetve, vagy közvetetten az ő hibája maradt minden.
Visszabicegett a szállásra, ami ismét megtelt emberekkel. Úgy érezte, erre gondolt, pontosan erre, amikor az jutott eszébe, minden átkozottul rendben lesz. Mert ez most teljesült. Béke volt, csend. És hosszan, nagyon hosszan el is hitte, hogy ez így marad.
De mi is volt azzal, hogy a béke csak vakká tesz?
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on May 30, 2016 15:56:45 GMT 1
Armin sietve ment Eren után, de hirtelen Mikasa megérintette a vállát. - Jó rendben... - Válaszolta. - De ne húzd fel még jobban... - A fiú az ebédlő felé vette az irányt, de két lépés után megállt. Háttal állt a lánynak, elfordította a fejét és a válla fölött beszélni kezdett, egy nagy sóhajtást követően. - Tudod... Részben igaza van... Aggódunk érted... Tudod sokszor elgondolkodtam azon, hogy mit érzel... - Itt megállt és vett egy nagy levegőt. - Amikor azt hittük, hogy Eren meg fog halni, Trost-nál... Amikor elmondtam neked, hogy mi történt, azt kívántam, hogy bárcsak én lennék ott Eren helyében, bárcsak engem haraptak volna félbe... Bárcsak én halnék meg helyette... Szerencsére megúsztuk, de rá kellett jönnöm, hogy te is ez szeretted volna. Ha megtehetted volna, hogy Eren helyett én haljak meg, akkor megtetted volna? És most? Ha választhatnál? Ne is válaszolj... Tudom mit gondolsz. Ne álltasd magad hazugságokkal. Tudod... Én az hittem, hogy tényleg jó csapatot alkotunk. De most már világos, hogy én lógok ki közületek. Én vagyok a hasztalan harmadik. De ne aggódj, már beletörődtem... - Mondta, majd odébb állt.
Eren nagyot sóhajtott, amikor meghallotta Mikasa hangját. A fiú csöndben meghallgatta, majd válaszolt. - Tudom, hogy mit jelent ez neked... De nekem akkor se tetszik a helyzet. És azt mondod, hogy csak egy kis igazságszolgáltatás volt nekem? Észnél vagy? Te és Armin vagytok a családom... Nagyjából megoldod egyedül a túlélést? Szerintem amíg kettőnk közül, engem nyugodtan feldarabolhatnak és semmi bajom nem lesz, addig te igen is sokkal nagyobb veszélyben vagy, mint én. És mihez kezdenél nélkülem? Talán normális életed lehetne a légión kívül. Talán azt csinálhatnád, amit szeretnél. Talán nem kellene rettegned, hogy túléled-e a következő küldetést... Csak az én szemszögemből szemlélem a dolgokat? Mikasa! Emberek százai haltak meg, csak miattam! Tudod milyen érzés a tükörbe nézni reggelente? Ráadásul folyamatosan kockára teszed értem a te életed. Én csak nem akarom, hogy a szeretteim is úgy végezzék, mint Petra, Pixis, vagy bármelyik halott bajtársunk, mert engem védenek...
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jun 6, 2016 20:33:57 GMT 1
- Nem fogom feldühíteni… Vagyis megpróbálom… - Hallom, hogy elindul, ezért én is a kijárat felé veszem az irányt. Azonban néhány lépés után csak a saját lépteimet hallom, ezért én is megállok, és fülelni kezdek. És beszélni kezd, én pedig mozdulatlanul hallgatom, lehunyom a szememet. Miért most? Legszívesebben pofon vágnám, de tudom, hogy az nem segít. Ezért csak én is egy nagyot sóhajtok, majd így felelek.
- Ez hülye kérdés, Armin… Mégis miért kérdezel ilyen felesleges dolgot? Akkor ott, az adott helyzetben csak azon gondolkodtam, hogy a lehető legkevésbé tudjon Eren arról, hogy meg fog halni… De így belegondolva… Akárkit Eren helyébe tettem volna ott. Leginkább magamat, mert az a legkevésbé önző. De ez nem azt jelenti, hogy ne lennénk jó csapat… Mégis honnan szedted ezt az ökörséget? És a másik… Hogy te lógnál ki? Ezt komolyan gondolod? – Folytatom fájdalmas hangon. – Tudod, mennyire lennék én a te helyedben? Hogy miért? Azért mert te vagy Eren lelki kapcsolata. A kölcsönös egyetértés. Engem nem ért meg, de ti ketten remek párost alkottok. Mert kinek mesélte el először a kinti világot? Kivel szőtte ezeket a terveket? Kinek kereste a társaságát? Ki tudja bármilyen helyzetben lenyugtatni, úgy hogy saját akaratából hagyja abba, amit csinál? Ki tudta észhez téríteni Trost-nál? Hát nem én, hanem te – Egyre indulatosabban mondom, közben két könnycsepp legördül az arcomon.
– Ne beszélj hülyeségeket, mert fogalmad sincs, milyen erős kötelék köt össze titeket, amiről én csak álmodhatok, hogy Eren viszonozza… - Az utolsó mondatnál dühösen ránézek, aztán faképnél hagyom, kivéve, ha még mond valamit, mert akkor azt meghallgatom. Érzem, hogy most vékony kötélen ingázik a barátságunk. Vigyáznom kell…
***
- De hát akkor még nem is ismertél, amikor megmentettél… Életedben nem láttál még engem… Mégis miért tetted, Eren? – Megvárom a válaszát, csak ezután folytatom.
– Tudom… Nekem sem maradt senkim, csak ti. Csak hogy téged százszor annyian akarnak megölni, mint engem. Én nem vagyok lényeges a szemükben, míg Téged folyamatosan meg fognak támadni. Mert különleges vagy, és azt az emberek nem bírják elviselni. Mert ez egy kegyetlen világ… Úgyhogy szerintem egálban van a túlélési arányunk, ha neked nem rosszabb jelen helyzetben… - Mikor azt említi, hogy az igazi, normális életem nélküle lehetne, felpattanok, majd megragadom az ingét, és felemelem, majd szikrázó szemekkel folytatom, szinte sziszegve az elfojtott düh miatt.
- Én nem vagyok eszemnél? Két perce mondtam el, hogy az tesz boldoggá, ha biztonságban tudhatlak, és boldogan élsz… Erre most ilyet mondasz… Még hogy nem csak a saját szemeden keresztül nézed a dolgokat… Kit érdekel, hogy én túlélem-e… Nem én vagyok az emberiség megmentője, hanem te. De nem fogok meghalni, hiszen te mondtad, hogy egy csapat vagyunk, és segítjük egymást. Igen, tudom, nagy feladat ez az egész. De azért vagyok itt, hogy együtt átvészeljük. De te sosem fogadod el ezt. Nem fogadsz el engem – Újabb két könnycsepp, hiába próbáltam visszafojtani, néha még én is megtörök, bár ez a történtek után talán nem meglepő. Amilyen hirtelen jött a haragom, olyan gyorsan el is múlik, és ezzel együtt az erőm is elhagy, ezért ellazul a szorításom az ingén, majd egészen egyszerűen nekidőlök, és hozzábújok, ő pedig átkarol. Valószínűleg nem érti, mi van. Én viszont teljesen kikészültem. Armin, a tény, hogy valójában én ragaszkodom annyira Eren-hez, plusz most Eren kiakadása is, meg a napokban a történtek… Torkig vagyok. Nem bírom tovább tettetni, hogy engem semmi nem érdekel. Mert ez nem igaz. Ekkor kitör belőlem a már rég kikívánkozó sírás. A vállam rázkódik, de amúgy hangtalan. Viszont hamar észbe kapok, és néhány perc múlva zavartan törlöm le a könnyeimet, továbbra is Eren-hez bújva. Ez olyan… Megnyugtató. Veszek egy mély lélegzetet, aztán csöndben maradok, próbálok lenyugodni, majd csak élvezem ezeket a ritka pillanatokat.
|
|
