Son-Antares

/Twilight Huntress/

Egy hatalmas fényvillanás közepette a Navjel elreszt titeket és kilök a naprendszer egyik oldalán. Az eredeti terv szerint a hajótok feladata az lenne, hogy találkozzon a Napek's fist nevű fregattal. Ám a radar vak és a szonár süket. Semmi nem ad technikára jelet a belépési pontotok környékén. Így az elveszett Fregatt keresésére indultok.
A fegyverzet éles és az érzékelők a maximumon. Az űr ezen szegletében nagyon gyakoriak a kalóz támadások így sosem árt felkészülni. Kitudja mikor ront rátok egy raj vadászgép vagy egy vér vörösre festett fregatt. Esetleg maga a nagy Schlaig noch Ondohar. De minden békésnek tűnik. Teljesen békésnek és nyugodtnak. Terravi még azt is megállapítja, hogy a rendszer második és harmadik bolygója között vagytok nem messze a megbeszélt találkozási ponttól. Az út gyorsan eltelik ahogy a legénység összeismerkedik, a sebeit nyalogatja vagy éppen az öreg hajót foltozgatja. A Huntressnek szerencséje volt az első ütközetben de kérdéses, hgoy ez a jövőben is ki fog-e tartani.
Végül az rézékelők egy alacsony energiakibocsátású tárgyat érzékelnek az űrben lebegni. Sőt egyenesen kettőt is. Egyre közelebb hatolva, végül kiszúrjátok, hogy valójában egy halom roncs az. Melyek közül az egyik az általatok keresett Napek's fist. Hiába próbáltok azonban kapcsolatot teremteni vele, minden próbálkozásotok teljes sikertelenségbe fullad. A másik hajó egy civil gépnek tűnik. Az adattáblája nyilvánosan hozzáférhető. Ez alapján ez az Ondegdian Titan. Egy személyszállító luxus hajó melyet nagy távokra terveztek. Persze a kalózok gyakran hamisítanak téves adattáblákat, hogy elfedjék a szándékukat de ezek egyszerűen felismerhetőek. Viszont a Titan ránézésre is egy szállítónak néz ki. A helyzet egy az űrben rozkán megtörténő eseményre méghozzá az ütközésre utal. De ez nem magyarázza, hogy a két hajó miért nem kommunikál.


A Napek's fist


Az Onegdian titan

Miközben odaúsztunk a roncshoz már éreztem, hogy itt gondok lesznek. Persze tudtam, hogy ennyi tesztből nem fogok tudni pontos képet alkotni. Mégis elkövettem azt a hibát, hogy túlbecsültem a drágát. Csak ültem, és ültem a kabinban. Nézegettem a gombokat és azon morfondíroztam, hogy K’ep képes volt kiküldeni egy olyan emberrel, aki valószínűleg nem ért a szereléshez. Fantasztikus… Már jó ideje várok. Csak nincs baj… Felállok és megpróbálok kinézni.
- Minden oké? – kérdezem a kommunikátorba, mikor is váratlan lövésekre leszek figyelmes.
Na basszus, ilyen nincs… mint a villám, úgy ugrok vissza a helyemre és már nyomom is a gombokat. Persze lassú, mint a fene.
- Kapkodd magad, társaságunk van! – szólok a rádióba.
Legszívesebben belerúgnék ebbe az ócskavasba, de a hidegvérem nem engedi. Meg a telibe kapott találattól amúgy is beindult. Azért remélem, nem kell mindig szembe lövetnem magam ahhoz, hogy működjön… Na, ahogy hátulról hallom, Collins sikeresen betolta a fegyvert.
- Kapcsold be magad! – szólok hátra és már suhanunk is...
Azaz nem, mert ő ratsága úgy dönt, neki derogál mozogni… meg úgy normálisan működni… Higgadt maradok, de azért a robotkezem által sikerül egy nagyobbat rántanom a kormányon. Hátulról mintha törést hallottam volna.
- Jól vagy? – kérdezek hátra.
Se időm, se lehetőségem segíteni. A legtöbb, amit tehetek, hogy visszaviszem a fregattra. Az ajtó időközben szerencsére becsukódik, a létfenntartó berendezések is bekapcsolnak. A zihálás hallatán megkönnyebbülök, de csak alig egy másodpercet tudok ennek a pillanatnak szánni. Most jön csak a „vicces” rész…

Őszintén nem gondoltam volna, hogy az első komolyabb küldetésem első napján az oktatóim „kedvenc” manőverét kell használnom. Mert, hogy az esélytelen, hogy én tűz alatt letegyem kívül a kicsikét, az holt biztos… Egy emlékkép villan fel, mikor magamtól akartam alkalmazni az előbbi módszert az egyik órámon még kezdő koromban. Nem értettem, miért sápadnak el az oktatóim. Pedig annyira nem is vészes. Elmosolyodom. Simán leteszem. Mi ez nekem? Már éppen nyúlok a pajzsot lekapcsoló gombhoz, mikor realizálom, hogy én rohadtul nem a Typhoonban ülök, hanem a Ratban. A mosoly ráfagy az arcomra. Hehe, így egy fokkal nehezebb. De csak eggyel.
- Kapcsold be magad még egyszer! És reménykedj…! – adom ki az utasítást a társamnak. Talán meglepheti, hogy amúgy tök higgadtan beszéltem hozzá.
Csak a hidegvéremen múlik az életünk… Okés… akkor pajzsokat leengedni…

Azt kell, hogy mondjam, király vagyok. De most komolyan… Kellett pár perc, hogy realizáljam, mi is történt, de sikerrel jártam. A robotkezemmel nem törtem el a kormányt a nagy szorításban, nem sérültem meg… Basszus! Ugrok föl hirtelen, aminek hála megszédülök és meg kell támaszkodnom. Szükségem van néhány másodpercre, hogy újra kitisztuljon a látásom.
- Collins, jól vagy? – sietek oda hozzá. – Izé… bocs a rázós útért.
Lehet, hogy nem úgy hangzik, de amúgy komolyan gondolom a bocsánatkérést. Felmérem az állapotát. A sérülésétől függően hozok hozzá egy orvost vagy kísérem el egy orvoshoz, de mindenképpen szeretném, ha valaki szakértő vetne rá egy pillantást. Ha mégsem komoly, nincs szükség dokira, akkor elkísérem a szobájába lepihenni. Lesheti, hogy hagyom ezek után kóricálni…

Miután Collinst biztos helyen hagytam elindultam vissza a géphez. Mégis csak az érdekem, hogy meg legyen javítva. Meg hát persze én okoztam a sérüléseit. Visszaúton lélekben felkészültem a lecseszésre, amit Szakitól fogok kapni. Igazából arra a konklúzióra jutok, hogy ilyen helyzetben vezesse ő jobban a gépet… Miután lecseszett, elmormogtam egy „bocseszt”, majd megkérdezem, miben tudok segíteni. A Huntressen okozott horpadáshoz inkább nem nyúlnék, de a Raton tuti van olyan, amit én is meg tudok javítani.
- Amúgy… miért is nincs ez a repülő koporsó a roncstelepen? – kérdem Szakit.
Akár válaszol, akár nem visszafordulok a szereléshez. A lézerágyúhoz nem nyúlok. Majd jön érte, akinek kell, én nem fogom emelgetni, van itt elég erős fiatalember a dologhoz. Ha kell jelentést tennem K’epnek, állok elébe.

Talán nem meglepő, hogy a lehető legtöbb javítás elvégzése és a z esetleges tankolás után egy csöppet fáradt vagyok, ingerlékeny és nincs igényem a szocializálódásra. Amint elengednek, fogom magam, visszamegyek a szobámba és úgy, ahogy vagyok, bedőlök az ágyamba és el is alszok. Csak szólnak majd, ha kellek… De most egy darabig ne kelljek…

Nincs időm csodálkozni a doktor elevenségén.
- Hali! Fogalmam sincs, mi folyik itt… Egy gyorstalpaló, légyszi? Amúgy hívj csak Assana-nak.
Bólintok, és gyorsan felvilágosítom:
- A hadnagyunk valami férget kapott a nyakába, amitől posztmodern Picassoként összehányt mindent, és zombiként ellenünk fordult. - Azt hiszem megint zöldülök-és-sápadok az emléktől, ezért halkan nagy levegőt veszek, tartva egy kis szünetet. - Traviz nem engedte megölni; felhozta a hajóra.
- Hát ez fantasztikus! Biztos, hogy nem lesz itt boncolás… Egy apró érintés a piócára, és a drága hadnagyuk fel fog kelni… Annak nem lesz jó vége! Kezelhetetlen lesz, gondolom, ti is tapasztaltátok. Amíg nincsenek meg a megfelelő körülmények és egy minimális tudásom, addig nem fogok olyan területre mászni, amihez egyelőre nem értek… Már pedig senki sem tudja, mik ezek, vagy tévedek?
Jobbnak látom, ha hallgatok. Kísértenek a képek - még sohasem láttam ilyesmit azelőtt. A kapitány szavait hallhatjuk ezután mindannyian:
- Kérem a Twilight Huntress legénységének minden tagját, a katasztrófa túlélőit kérem, hogy azonnali hatállyal jelentkezzenek a raktár melleti üres helységben eligazításra. Marcus Hawk kapitány, vége.
Gyors léptekben indulunk az eligazásra, és végigallgatjuk Hawk szavait. Miután elintézi a doktor ellen lázadozó zsoldost, hozzám csak ennyit intéz:
- A doktornő a legénység kivizsgálása után szabadon közlekedhet a hajón, természetesen felügyelet alatt, azonban műszaki szobákba nem engedélyezem a belépését.
Bólintok.
Nincs tehát más feladatom, egészen addig, amíg meg nem látjuk a hajóból ami az állomásból maradt. Szinte teljesen megsemmisült, mindenhol roncsok kavarognak az űrben.
Az újabb parancs, hogy csatlakozzak Jetsonhoz, és szerezzük meg a roncsokból az épségben maradt lézerágyút. Mivel a lány pilóta, és magunkra maradtunk, rajtam a sor, hogy leszereljem a szükséges részt. Elég egyszerű feladatnak tűnik, de időközben odakint már folyik a csetepaté. Fogalmam sincs, mit keresek itt, de azért szkafandert öltök, felkapom az elektronikus csavarhúzót és egy hegesztőt, mielőtt kilépnék a hajótestből. Mindeddig volt bennem némi remény, hogy nem olyan nehéz azt a gyászos ágyút leszedni a roncsról. Aha, hát persze... Ennyi kib#@!%#< csavart és forrasztást életemben nem láttam. A bőség zavarában azt sem tudom, hol kezdjem. Ez el fog tartani egy darabig, ezért gyorsan kezdek hozzá a munkához. Ilyet nem tanultam egy kiképzésen sem, és nem ér fel a tévét-oldalbarúgom-hogy-működjön-varázslástudománnyal.
A kezdeti kapkodásom csak húzza a időt, de lassan megnyugszom és rájövök a nyitjára. Halad ez. - Minden oké? - Hallom a pilóta hangját.
- Egyelőre igen. - Fogom rövidre a választ.
Hogy is mondják? Az űrben minden perc egy év? Vagy fordítva. Mindegy. Mikor megpillantom a járőrgépet, azonnal érzem, ahogy lüktetni kezd bennem az adrenalin.
- Kapkodd magad, társaságunk van! - Szól újra a lány.
- Látom, sietek.
Bizony sietnem kell. A tőlem telő legnagyobb igyekezettel vontatom vissza magam a raktérhez az ágyúval együtt, amit igyekszek rögzíteni is. Hatalmas ez a dög. Szépen szólhat...
A gép vadul indul, ide-oda rángat, és csak próbálok megkapaszkodni, ahol tudok. Egy csattanás, és egy pillanatra elsötétül a kép. Gyorsan nagy levegőt veszek, amíg megtehetem, és leszorítom a sérült sisakon a lyukat. Hát ezt nem hiszem el. Pont a fejemet kell bevernem?
- Jól vagy? - Hallom ismét társam hangját. Egész kedves teremtés lehet. Választ azonban nem tudok adni neki. Igen, ezért volt értelme annak a sok úszkálásnak és merítésnek minden hajnalban pontban 4-kor...de az már igencsak régen volt. Vajon meddig bírom? Mikor záródik be az a rohadt ajtó? Mégsem fulladok meg. Levegő!
Zihálok. Huh. Na igen. Hasonló helyzetek miatt szerződtem. Az utasítás szerint bekapcsolom magam, és közben eszembe jut, miért is jöttem ide. Ez nem csak munka.
Hogy a lány hogyan fog dokkolni, az az ő dolga. Bár eléggé aggasztó a lefagyott mosoly mozzanata...Itt jön az adrenalin. Valaki adhatna hozzá némi alkoholt.
- Kapcsold be magad még egyszer! És reménykedj…! - Szól az újabb parancs. Felhúzom a szemöldököm. Oooké. A manővert nagyra nyílt szemekkel, ismét lélegzetvisszafojtva nézem végig. Nem tartom magam gyáva alaknak, de alig merem elhinni, hogy nem haltunk meg, amikor végre leáll a gép. Nagy levegőt veszek, és sóhajtok. A lány felugrik, majd megtámaszkodik. Aha, ő is félt... Hát ilyenek vagyunk mi, nők.
- Collins, jól vagy? Izé… bocs a rázós útért.
Elmosolyodok, sőt, szinte vigyorgok.
- Szóra sem érdemes. Elismerésem. - Kezet nyújtok felé, kézfogásra. - Nem terveztem ennyit vacakolni odakint. Sajnálom.
Ennyivel még nem fejezte be. Valószínűleg szívén viseli, hogy bevertem a fejem miatta; hiába bizonygatom, hogy nincs nagy vész, elkísér, hogy lepihenhessek. Pár percig fekszem csak, nem igazán tudok nyugton maradni. Ez a nap itt még biztosan nem ért véget...

A kijelző előttem felvillan majd rövid várakozás után megjelenik az engedély zöld háttéren.
-Mutasd azt a helyiséget amiben találok szerszámot apró hibák szereléséhez!A páncélomon lenne mit csinosítani.- miközben várakozok elmerengek milyen szép amikor több száz páncél menetel a hangja betölti még a legnagyobb várost is.Mikor a nép ujjong és harsog amiért ilyen dicső páncélosok védik meg őket az idegen fenyegetéstől.De sajnos nem mindenhol tudjuk az űrben abban a kietlen sötétségben más erők dominálnak mint a szárazföldön.Ismét felvillan a zöld fény,ettől magamhoz is térek.

Miután megkaptam az útbaigazítást elindulok a jövendőbeli "műhelyembe" ahol szépen csinosítgathatom ezt a hölgyeményt.Nemsokára odaérek az ajtó lágy szisszenéssel be is ereszt.
-Huhh micsoda kupleráj...- körbenézve egy csomó szerszám itt ott lerakva semmi sem a helyén pár dobozt is látok de egyenlőre nem érdekel.
Meglátom az első számomra megfelelő eszközt, egy forrasztó az amivel a sisakomat fogom megcsinálni.A baj az hogy távoli rádió és hologrammos üzenetet nem tudok venni, már rég zavar ezért ezzel fogom kezdeni.Majd ha ez kész a rendrakás lesz a következő. Egyenlőre ennyi elég is.

Sisakom már a kezem alatt készül a beavatkozásra- Lassú mozdulatok semmi kapkodás.- motyogom mint egy vén öregember.Forrasztó pálca végéhez érintem a zsírt ami halk sercegéssel tiltakozik hogy felmelegedjen, egy kis olajgőz csapódik az orromhoz ami elég kellemetlen és fintorgok is tőle. Ezt követi egy kis ón tekercs de csak egy apró darab szükséges hisz csak áthidalást csinálok egy chippen.Szuszogás közben elbambulok le cseppen egy kis ón az asztalra, nem törődöm vele csak csinálom -"Szépen nyugodtan"- odaérintem az érintett pontra már kész is.
Visszapattintva a sisakba ellenőrzöm ,hogy minden működik.Egy újraindítás után eltűnt a hibaüzenet.

Ezek után elkezdem helyére pakolni a szerszámokat ha ezzel végeztem kinyitom a dobozokat hátha abban valami érdekes is lehet.

Visszamosolygok Collinsra. Szimpatikus.
- Köszi! Semmi baj. – legyintek. Persze azért ez ennyire nem egyszerű, de élünk, nem?

Éppen hogy csak elindultunk, Got termett előttem. Az arcát látva rögtön elmormogtam egy „Bocseszt!” Jön a fejmosás. Végig hallgatom. Nem volt benne semmi újdonság, a szerelők lehetnének kicsit kreatívabbak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne estek volna rosszul a szavai. Nem mutattam ki az érzelmeim. Csak annyiban nyilvánultak meg, hogy ökölbe szorult a kezem. De egy nagyobb sóhajtás után kiengedtem. Tudnék mit mondani. „Nekem sugárzol, Kiscsillag?” Ki tudnám fejteni az álláspontom. Tapasztaltam már pár dolgot. Tudom, mit kockáztatok… Szidhatnám a működésképtelen roncsot. Röhej, ahogy beszél róla… Tisztelem, hogy igyekszik egyben tartani, de egyszerűen nem lenne szabad kiengedni az űrbe. Komolyan… tisztában van a gép korával és mégis itt pattog. Nem az minden vágyam, hogy tönkretegyem… Letettem, sikerült. Megtettem mindent, a körülményekhez képest remekeltem. Azt leszámítva, hogy Collins lefejelte a berendezést… Ha Gotnak baja van, vezesse ő! A jövőt meg felesleges így szajkózni… Tudtommal mindannyian a legjobb tudásunk szerint cselekszünk. Majd lesz, ami lesz.

Egyenesen a szemébe nézek.
- Befejezted? Szuper! Elkísérem Collinst a szobájába, aztán jövök és segítek helyrehozni a gépet. Hallottam mit mondtál. És nem érdekel. – utalok arra, hogy nem akar látni.
Meglepetésemre nem szól vissza. Csak hebeg-habog. Látom, ahogy keze megfeszül a csavarkulcson. A kis bizonytalanságát végül vicsorgás váltja fel.
- Ó igen? Ha csak meglátom, hogy bármit is bütykölsz a gépen ezt! – Emeli fel a csavarkulcsot. – Dugom fel a formás kis popsidba! Amit mondtam megmondtam! Világos voltam vagy magyarázzam el egyszerűbben pilóták gyöngye?
Végre valami kreativitás... nyugtázom magamban. Már nyílik a szám, felemelem az ujjamat, hogy megjegyzést tegyek arra, hogy akkor szenvedjen egyedül, ha nem fogadja a segítségem, de végül lenyugtatom magam. Kifújom a levegőt, becsukom a szám és leteszem az ujjam. Minek vesződjek vele?
- Rendben.
Ezzel sarkon fordulok és újra Collinsra figyelek.
Miután őt elkísértem a szobájába a sajátomba mentem. Letusoltam, majd ágyba bújtam. Ha senki nem zavar meg, akkor viszonylag hamar elalszom.

Mesélői a senkinek

A titan üresen kong a lépteitek nyomán. Egy oldalsó szerelő járaton szálltok át.
Ahogy az egyre belsőbb részekbe haladtok kiszútok néhány horpadűst a falakon. Illetve nem ritkán töltény hüvelyekre is akadtok. Egyértelműen harc jele. Vért is bőven találtok de holtesteket sehol sem. Valaki eltakarította ezeket.
Az Onegdian titan egy igazán méretes hajó. Nehezen tudjátok elkerülni az orrában fekvő hatalmas báltermet. Szinte az összes útvonal ott köt ki. Ősi emberi stílusban épült az ilyesfajta múltidézés ma már nem divat. A padló véres, az egyik falon sortűz nyomait vélitek felfedezni. Valamelyikőtök még egy pár elhagyott tűsarkú cipőre is ráakad. Nem csoda, hogy el lett veszejtve ebben táncolni is nehéz nemhogy menekülni.



A hajó nagyrésze biztosítottnak tűnik de még nem jártátok be az egészet. Körbe bóklásztok a szellemhajón. A vendégek privát, holmijait áttúrhatjátok ha gondoljátok de ezek nem éppen a ti feladatkörötöknek a részei. A fontosabb dolgok inkább a konyhához tartoznak. Mint például a hatalmas ételraktár melyet a hosszadalmas utakra raktároztak el. Annyi van belőle, hogy el sem férne a Huntress apró spájzaiban. Valószínűleg a motortérben és a hídon sokkalta több hasznos dolgot találnátok. Csakhogy odáig nem juttok el. Ugyanis ismeretlenek lépéseit halljátok. A szellőzőben visszhangoznak. Aztán mindenhonnan előtörnek. Vadul tüzelve golyózáporokkal terítik be a konyhát.
A száz négyzetméteres helység ugyan tele van remek fedezékekkel de a rajta ütés túl gyors. Liviával rögvest végez az egyik lőfegyver. A két társa pedig nem akarja ugyan de kénytelen hátrahagyna a huszadannyi ismeretlen ellenséggel szemben.



Soul, Traviz, Ralphs, Collins, Dratos (utóbbi csak ha akar meg ha engedik neki), Hagedorn(ha áthívják), Assana

Elöl Traviz nehéz csatapáncélja töri az utat. Egymaga elfoglalja az egész folyosót Így mögüle is alig láttok ki. Cserébe legalább felfogja majd a golyókat amiken a ti nevetek áll. Fegyvert szegezve vonultok végig a fregatt szűkös járatain. Az elrendezés eléggé hasonlít a Huntresséhez. Elvégre ezt a Covenanter osztályú fregatt típust a Laura psztály leváltására kezdték el gyártani. Igencsak sikeres modell volt ami azt illeti.
Akárhogy próbálkoztok azonban, a motortérbe és a mellette fekvő kommközpontba nem tudtok bejutni. A mágneses kapu nyomáskülönbségre hivatkozva nem akar kitárulni. Így feljebb hatoltok a következő szintre. Míg végül háborítatlanul sikerül elérnetek a parancsnoki kabint.
Hagedorn hozzálát a feketedoboz kiszereléséhez míg a többiek átnézik a műszereket és a körben fekvő kabinokat. A mentőkabinokat mind kilőtték. A hajóról szinte minden hasznos felszerelést eltávolítottak. Nem maradt itt más csak a legénység személyes holmijai. Bár azok is már-már gyanúsan felforgatva. A műszerek pedig azt jelzik, hogy a motorteret valami eltalálta. A hajót egyértelműen megtámadták.

Hagedorn eléggé sokat bütyköl a fekete dobozzal. Ami egy laikus számára meglepő de valójában sárga színű. Így könnyebben meg lehet találni. Az adott műszer elég szakszerűtlenül van berakva a helyére. Mintha valaki csak bevágta volna majd összevissza mindenhova beékelte és tekerte volna a csavarokat. Végül több kevesebb meló után sikerül kirántanod a cuccot a helyéről. Épp nagybüszkén tenné tovább a dolgát mikor észreveszi, hogy valami világít a doboz eredeti helyén. Egy kis piros LED. Nem bomba ezt rögtön levágja. Viszont kedve támad káromkodni ahogy felismeri a jeladót amit a feketedoboz eltávolításával valószínűeg aktivált. Mostmár csak idő kérdése, hogy mindenhova eljusson a jel. Pláne ha ven egy átjátszó a közelben. Jó kis csapdát aktiváltál.

Közben a brigád nem bütykölő része a hajó hátuljában (Ahol amúgy kiment a világítás) erről mit sem tudva valami igencsak érdekesre akad. Egy hatalmas ismeretlen lezárt gép az. Tudtotokkal nem szállít sem ilyesmit a Napeks fist. Igencsak érdekes csomag ez. Lehet megérné átvinni a Huntressre megvizsgálni mielőtt még kalóz kezekre jut. De kitudja mi a franc van benne. Ráadásul baromi nehéznek tűnik.



Assana

A Napeks fist rendelője sokkalta fejlettebb mint a Huntressé. Rengeteg gyógyszert és egyéb hasznos orvosi cuccot szedsz össze. Még kézi röntgengép és számos csonthegesztő illetve sebforrasztó hab. Viszont egymagad ezt a sok cuccot nem fogod tudni elcipelni. Valakinek a szükségére segítséged lesz.
Akkor már segíthetnének elvinni a műtőasztalt is. Erre ugyanis le is lehet kötözni az embereket. Igazi csoda. Minden Kirnita alapfelszerelése.

Jetson

A Typhoon sokkalta gyorsabb mint az előző vacak amit irányítanod kellett. Őrület, hogy mennyivel jobban érzed magad ebben mint a lomha Ratben ami ráadásul még nagyobb célpont is volt. Köröket rósz a három hajó körül. Rá-rá világítasz néha egy-egy roncsra majd tovább állsz. Belesel a Titan ablakán is. Igazán gyönyörű a belső bálterem. De mintha mozgást látnál. Sok apró alak. Többen vannak mint a tieid. Valami ott nagyon nem stimmel. Ebben a pillanatban érkezik a rádió üzenet a támadásról a Titan fedélzetén. Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet beereszteni egy sorozatot az ablakokon.
Ahogy ez a gondolat átfut az agyadon a szemed sarkából látod, hogy valami elhúz melletted. Nem éppen nagy tárgy. Pont akkora mint egy kisebb műhold. Viszont határozottan nem törmelék volt. Lehet fontos dolog volt.

A karom szokásos rutin átnézését tartottam és egy dalt dúdoltam. Teljesen elmerengtem a gondolataimban, így nem kicsit lepődtem meg, mikor megláttam Kepet a szobámban.
- Hát maga meg mióta ácsorog ott? – döntöm oldalra a fejem.
Nem válaszol, csak mondja, amit akart. Jó arc, kedvelem. Csak ne Miss-ezne… Vetek rá egy mosolyt.
- Kösz Kep, jól esik, hogy benézett, de nem kell félteni az én kicsi lelkemet. A jelentést meg majd küldöm.
Miután távozott, ledőltem aludni. Néhány óra alvás után összeszedtem magam és elmentem a konyhába némi harapnivalóért. Meg egy kávéért. Étkezés közben röviden és tömören összefoglaltam a történteket, majd küldtem is a jelentést. Reméltem, hogy lesz egy kis időm olvasgatni, de ez nem jött össze. Éppen hogy felhajtottam a kávém Kep várt párunkat egy megbeszélésre. Csak ne kelljen a Ratot használnom… Tényleg… vajon Szaki meg tudta csinálni? Vagy még szitkozódik felette?
Kep röviden és tömören vázolta a tervet. Megnyugodtam, hogy a Typhoonnal mehetek.
- Okés! – biccentettem és már mentem is beöltözni.
Alig pár perc múlva már a hangárban voltam és a gépen futtattam le egy gyors ellenőrzést. Miután meggyőződtem arról, hogy minden rendben, kirepültem.
- Viiiiiii! – kiáltottam csak úgy magamnak.
A jó öreg sebesség, a drága vadászgép… Néhány percre elfelejtettem, hogy küldetésen vagyok. El akartam felejteni... A dolgomat végeztem, de hagytam a gondolataimat össze-vissza cikázni. Miután meguntam a körözgetést, közelebb mentem a Titánhoz és belestem az ablakon. Micsoda bálterem! Váo, de retro! Azonban nem sokáig élvezhetem a látványt, hisz egyszerre több minden történt. Bent alakok mozognak, jelentést kapok és még egy kis izé is elhúz a látóterem szélén… Kaptam egy parancsot… A rádióért nyúlok.
- Kep, itt Jet! Mi legyen? Lőjek be az ablakon? Illetve az előbb elhúzott mellettem egy kisebb fajta műhold… Nézzek utána? Talán még megtalálom…

Jelez a terminál. Remek. Felszólítás, hogy nézessem meg magam az orvosi szobában...Gyorsan terjednek itt a hírek, de az ég szerelmére, volt ettől már rosszabb is. Miután megjárom a kötelező kört a vizsgálattal, visszatérek az ágyamhoz. Nyugtalan vagyok, nincsenek jó előérzeteim - csak tudnám, mivel kapcsolatban.

Azt hiszem elaludhattam...vagy mégsem? Kicsit rossz az időérzékem, mióta bevertem a fejem. Megérintem az ütés helyét - fájdogál még, de nem vészes. Eszembe jutnak az inszomniás időszakaim...remélem nem kezdődik el újra.
Gyorsan összeszedem magam, nehogy a többieknek rám kelljen várniuk.

Traviz megy elöl. Egyre csak nő bennem a rossz előérzet, főleg, hogy ezen a hajón minden vészjósló. Adrenalin. Ezért jöttem. Még ha nem is normális. Ralphsra pillantok, és halkan szólok hozzá:
- Ralphs, maradjon mellettem.
Nem akarok senkit azzal nyugtalanítani, ami engem is zavar. Baromira nem vagyunk itt egyedül. Az túl könnyű lenne. A kapu nem nyílik, így kénytelenek vagyunk a követező szintre menni. A parancsnoki kabinban minden feltételezés biztossá válik: a hajót megtámadták, és kifosztották. Mivel nem értek a bütyköléshez, csatlakozok a többiekhez, akik elindulnak megvizsgálni a többi kabint. Ha a támadók kerestek volna valamit, nem biztos, hogy minden használható dolgot kirámoltak volna innen. Minden mentőkabint kilőttek. Vagy az menekülők, vagy az üldözők. Nincs itt semmi, csupán néhány személyes holmi, meg felfordulás...Kísérteties. Megállok a többiek mellett, akik egy ismeretlen gépet vizsgálatnak. Zárt. Ki tudja, mit rejt. A homlokomat ráncolom.
- Érdemes lenne megvizsgáltatni, de...
De erre most nincs időnk. De hatalmas, el sem bírnánk. De azt sem tudjuk, mi van benne. De, de, de.
Egy pillanat alatt búcsút mond a világítás, a sötétség hirtelen ér minket.
- MINDENKI VISSZA! VISSZA! SZARBAN VAGYUNK!- Üvölt a rádió.
Adrenalin.
Amennyiben Ralphs nem tartott volna Assanaval, ügyelek rá, hogy maradjon mögöttem. Nem tartott túl sokáig ez a felderítés. A kabinok, és a felforgatott holmik járnak az fejemben. Talán mégis kerestek volna valamit..?