1.Fejezet - A Kapitólium "rabszolgái"

Artie egész hamar belejön a dologba, annak ellenére, hogy első blikkre úgy viselkedik, mint aki az életében nem nyúlt magán kívül máshoz. A szekéren valahogy sikerül elfelejtenie azt, hogy vörös az egész képe, akár a paradicsom, aztán úgy ölelget, mintha legalább tíz éve ismernénk egymást, vagy ugyanabban a gödörben építettünk volna sárból várat, egymás kislapátját folyton ellopkodva. És hamáregyszer, hát legyen kövér az a homár, ismét csak ezt tudom gondolni, így visszaölelem a vállánál, jól magamhoz szorítom, és százkarátos vigyort villantok, hogy úgy integethessek, mint aki a seggét veri a plafonba, hogy itt lehet, bohócot csinálhat magából, hogy aztán pár nap múlva vásárra vigye a bőrét mások olcsó szórakozásáért. Mert továbbra is tartom azt a véleményt, hogy ez másról nem nagyon szól.
A testvérpárunk nagyon örül nekünk, még annak ellenére is, hogy Artie úgy összekócolta magát végül, mint aki most kelt ki az ágyból egy hét fetrengés után. Jó, hogy pacsit nem kapunk, vagy olyan felugrós mellösszeverős ujjongást, mint amit ősrégi felvételeken láttam sporttársak közti fura, elismeréssel vegyes örömöt jelző megnyilvánulásként.

Míg lakrészünk felé haladunk, én is igyekszem megszabadulni a göndör fürtöktől. Ugyan tudom, hogy valószínűleg egy alapos mosás kéne neki, hogy elengedje a formáját, de azért párszor hevesen végigcibálom az ujjaimat köztük, hátha legalább valami kevésbé mesterkélt formát kölcsönözhetek loboncomnak. Egy kócos sörénynek jobban örülnék, mint ennek az izének, amilyen sosem volt, és amilyen még akkor sem lesz még egyszer a frizurám, ha élve kerülök ki innét. Már csak azért sem, mert a gyárba nem kell. Én meg szeretem a gyárat, ott vagyok otthon, visszavágyom oda. Szerintem onnét fog elvinni a halottas kocsi is majd. Máshoz úgysem értek.

Na igen, az utolsó mondat erősen meg is ragad a fejemben. Hajmosás közben is ezen agyalok, ahogy zabálás közben is. Az előzetes, címszavakban történt tájékoztatás meg ismertetés alapján tudom, hogy mi jön majd most. Meg kéne mutatnom, hogy miben vagyok jó, mert sok függhet ettől.
Nos, célba lőni jól tudok, egy fegyvert bármikor összeszerelek. De ezeket nem mutathatom meg, azzal lebuktatom saját magam. Ráérek még arra, hogy meghurcoljanak. Ha már itt vagyok, akkor muszáj nekifussak. Már csak azért is, mert hiába kezd drága társam felengedni, továbbra is úgy érzem, hogy simán feldobja a talpát majd akár tíz perccel azután, hogy beeresztik a "játéktérre".
Hülyevagytebazmeg. Nem vagy érte felelős, meg a buzeráns körzetért sem vagy felelős, csak magadért vagy az.
Elvitatkoznak kicsit a gondolatok meg érzések agyam egyik felében, míg a másik fele -mert hát a nők és a multitasking ugye-, azon gondolkodik, mi a jó eget mutathatnék be.
Hát táncolni tudok. Meg sokat tornázom. De hogy nem cirkuszban vagyok, és ilyesmivel nem fogok mást szórakoztatni, az fix. Még apám előtt sem teszek ilyesmit, csak a szoba magányában.
Jó, akkor gondolkodjunk azon, kivel kéne szövetkezni.
Igazából úgy érzem, hogy senkit nem ismerek annyira még, hogy tudjam, kitől mi az elvárható. Így nehéz dönteni. Úgy meg pláne, hogy sosem voltam az a barátkozós típus. Úgy érzem, ezzel kapcsolatban már döntést is hoztam: majd ahogy a helyzet hozza. Úgyis biztosan lesz olyan, ahol nem csak Artie-val leszünk egymásra utalva, hanem másokkal is. Ha arról van szó, maximum használom az eszem és a meggyőzés erejét - akár támadóból is lehet szövetséges. Sőt, talán leginkább abból. Félős nyuszikkal körülvéve kisebb az esély a túlélésre, mint olyanokkal, akik hajlandók és képesek is gyors döntéseket hozni és cselekedni. Szóval... Majd a helyzet eldönti, kivel pacsizok le, vagy kit képelek fel. Mint amúgy egyébként, általában is.

Lassan eljön az ideje annak is, hogy a gyakorlótérre szabaduljunk. Ennek örülök is, meg nem is, mert így legalább megtudom, hogy min kell dolgoznom a hátralévő rövidre szabott felkészülési időben saját részről, illetve Artie felől. Megtudom, miben erős, mi az, amire fogok tudni támaszkodni. Emellett azért remélhetőleg fogok azért látni másokat is "akcióban", ami azért végre már jelenthet valami alapot a későbbiekhez. Pici rálátást engedne arra, ki az, akitől tartani kell majd; ki az, akit meg lehet vezetni, és ki az, akiből jó társ lenne Artie mellett, vagy akár helyett is.

A kötelező állomásokon túl amin még úgy érzem, dolgoznunk kell, az mindenképp a közös munka. Kicsit nem ártana egymásra hangolódni, így igyekszem sokat beszélni a gyakorlatok közben Artie-hoz, azt remélve, hogy meghallja és el is raktározza a mondandómat. Tudom ugyan, hogy 3-4 nap nem elég arra, hogy teljesen egymásra hangolódjunk és félszavakból, gesztusokból vagy nézésekből is megértsük egymást, de azért jó lenne errefelé orientálódni már most.
Igyekszem tanítgatni is. Bármire, amire szükség lehet. Bakot tartani akár, kötelet mászni, szúróeszközt faragni botokból, vagy különböző fajta tüzeket rakni. Ha utóbbit példával nem is tudom bemutatni, valódi farakásokkal és igazi tűzzel, legalább elmagyarázom neki, mi a különbség például a csillagtűz és a máglya közt, hogyan kell őket szépen felépíteni és melyik mire jó. Fogalmam sincs, ennek mekkora haszna lesz majd, de épp ezért lehet fontos. Ha már egyszer volt alkalmam ilyesmit megtanulni azzal a pár alkalommal, mikor apun kiütött a szeretet-túltengés és elvitt sátrazni vagy pecázni.
Amit még fontosnak tartok, az az erősítés. Tudom, világot nem váltok meg, de ha a pár nap alatt eljut arra a szintre, hogy ötnél több fekvőtámaszt vagy felülést le tudjon nyomni, az már szintén hasznos lehet. Ahogy az is, hogy bírjon úgy futni párszáz métert, hogy nem köpi ki még a veséjét is.

Közben az is elkezd körvonalazódni bennem, hogy mit mutatok majd be a szintén kötelező kimittudon. Vagyis, igazából kettő is eszembe jut. Az egyik egy hosszúbot gyakorlatsor, amit még kölyökként tanultam el May néni fiától. A másik meg valami olyasmi, amit egyszer szintén egy régi felvételen láttam és úgy tanultam meg.
Végleg csak az utolsó edzésnap reggelére döntöm el, hogy melyik lehet az vajon, amelyikkel több mindenkit le lehet nyűgözni. Össze is szedem a kellékeket az edzés közben, illetve után. Könnyű láncra van szükségem. Az sem baj, ha rozsdás esetleg, egy napra kell mindössze. Olyan szövet kell még pár méter, ami lassan ég, és persze gyúanyag. Mentoraim segítségét kérem a beszerzésükben egészen pontosan, de ha ők nem tudnak rendelkezésemre állni ebben, akkor kerítek ilyesmit a gyakorlótéren is akár, vagy a szobámban.
Ennek a napnak a végét gyakorlással töltöm, persze szintén csak a szobámban. Elég helyigényes a dolog, így jár némi átrendezéssel. Az ágy elfordul a falhoz, szekrények a másik oldalra. Ha lelógó csillárom van, azt is leszerelem. A hajam kontyba tűzöm, ehhez megfelel egy hústű is, mert ki bánja ugyan, vagy ki az, aki annyira igényes ilyesmire. Úgyis csak annyi a lényeg, hogy szokjam azt, hogy nem himbálózik a copfom a tarkómnál. Trikó kell még, meg az egyik olyan nadrágom, amin kivételesen nincs annyi kiálló zseb és viszonylag testhezállóbb.
Aztán addig gyakorlok, míg bírom - egyelőre persze tűz nélkül. Bár tény, ami tény, szívesen felégetném az egész kócerájt úgy, ahogy van.
Hamar realizálom, hogy sokat felejtettem még abból a nem túl sokból is, amit amúgy tudtam. Összeakadnak a láncok, a csomóba tekert kemény szövetgumók alaposan elverik a combom, vállam, de még a képem is néha. De nem számít, addig kell gyakorolnom, míg az a régi összeállítás, az egyetlen gyakorlatilag, amit anno begyakoroltam, mielőtt meguntam a dolgot, nem megy rendesen és gördülékenyen. Egy esélyem lesz, és nem kifejezetten azért, mert ha elrontom, lepontoznak, hanem azért, mert a kifejezés legkevésbé átvitt értelmében égés lesz a produkcióm vége máskülönben.

Megvan ennek a döntésnek is a következménye. Nem nagyon van időm már lefeküdni, de talán nem is baj. Legalább még mindenképp frissen vannak az izmaim és ízületeim emlékezetében a mozdulatok.
Az emelvényre, az úgymond, zsűri elé kerülve fújok egyet, megmártom a két gombóckámat a kisebb fémvödörnyi gyúanyagban, saját kis benzines gyújtómmal odapörkölök nekik, aztán hadd szóljon!

/Aurora Lothbrook/

Sejthettem volna, hogy ettől ő nagyobb játékos, mint hogy ilyesmi kizökkentse. Csak nézem, ahogy lenyalja a vért...Felém harap...játszik...megrezzenek a hirtelen mozdulatától. Félnék tőle? Ahogy ő, úgy én is - ügyet sem vetek rá, nem érdekel, próbálom kizárni, habár forrok a dühtől. Integetek, és mosolygok. Ennyit tudok tenni.
Hamar elérkeztünk az erkélyhez, ő pedig csak ekkor lép velem újra iterakcióba. Odahajol hozzám, és suttog:
- A markomban vagy, köszönöm.
Nagyobbra nyílnak a szemeim, talán csak a meglepettségtől. Nevetésben török ki. Nevetek rajta, szívből, tisztán.
- Nem, drágám, nem vagyok.
Az arcához nyúlok, és elsimítom rajta a még meg nem száradt vért. Ami a kezemen marad belőle, végigsimítom a saját arcomon. Bájosan mosolygok rá, most talán én is rémisztő lehetek számára. Elhallgatok, és elfordulok. Még mindig mosolygok. Azt hiszi, játszhat velem... Mintha olyan sokat veszíthetnék! Nevetséges.
Az elnök beszéde alatt viszont valóban nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mi lesz ezután. Meglehet, hogy feljelentést tesz, és akkor elzárnak a versenyig. Ha így lesz, biztosan legyengülök, mire az arénába engednek. Bánom is én. Anyám is meghalni engedett el. Thomas célja egyértelműen​ ez volt...hogy legyengüljek. Tudhatta, hogy annyira önérzetes vagyok, hogy ezt a mocskos színjátékot nem tartom fent vele, kijövök a sodromból...Igen, elővigyázatlan voltam; de semmi baj, tanultam ebből.
Thomas hangja hívja fel a figyelmem a kamerákra; így hát odafordulok, és csókot dobok feléjük, mintha mi sem történt volna. Persze ez nem mehet a végtelenségig, ugyanis a békeőrük odakint már arra várnak, hogy elvigyenek. Lelépek a kocsiról, magabiztosan, nyugodtan. Tudom jól, hogy Thomas sokkal aljasabb annál, hogy most ilyen könnyen átadjon a szabályoknak. Mosolyogva hallgatom a beszélgetést Thomas, Paul és az őrök között. Arra sem reagálok, hogy Thomas évfordulóról beszél...Közelebbről nőt csak felvételekől láthatott, hiszen az életét a felkészülés töltötte ki, és nyilvánvalóan fogalma sincs, hogyan közeledjen egy nőnemű egyedhez. Félnótás. Jenna hangjára kapom fel a fejem.
- Mégis mi a fenét képzeltél, Cassia? Van fogalmad róla, hogy mekkora baklövést követtél el odakint? Egyszerre szennyezted be a második körzet hírnevét, ástad el magad mindenki előtt, és öletted meg magad.
- Semmi vész, Jenna. Nem kell aggódnod.
Főleg azért nem, mert benned sem bízok. Bár őt nem érdeklik a szavaim, mert máris végigsöpör Thomason...
- És te... Te utolsó rohadék, te. Ezzel a cselekedeteddel nem csak Cassiát sodortad veszélybe, hanem a körzeted hírnevét is. Mutasd az arcod!
Lehet, hogy mások nem veszik észre, de Jenna körmei, ahogy Thomas arcát vizsgálja, talán még mélyebbre mélyednek a srác bőrében, mint nem rég az enyéim. Nevetnem kell az egész jeleneten.
- Nem mély seb, nincs miért rinyálnod.
Kellemetlen kis konkurenciám vinnyogása csak hab a tortán. Újra nevetek, talán tényleg elment az eszem. Thomas azonnal el is viharzik, mint egy sértett gyerek, és egyedül maradok Jenna haragjával.
- Nem tettek feljelentést, azaz valamit akarnak majd tőled. És Pault ismerve neked kell majd megkérdezned, hogy mit kérnek egy szépen tálalt hazugságért cserébe.
- Tudom jól. Megkapják, amit akarnak - így is, úgy is. - Mosolygok rá, bár érzhet némi gúnyt a hangomban. Teljesen mindegy, hogy itt kint, vagy az arénában előbb, vagy utóbb halok meg.
Megbánást látok rajta. Mintha már most gyászolna. Talán már azt is tudja, milyen virágot rendeljen a rohadt síromra. Nem hibáztatom. Ő is csak egy a sok báb között. Mosolygok, megbocsátóan.
- Sajnálom, ha durva voltam, csak… Másra számítottam… Mindkettőnket átvertek. Kitalálok valamit, jó?
Nem tudok neki felelni. Így csak nézem, ahogy távozik.

Felkísérnek a lakosztályba, amit már előkészítettek az érkezésemre. Ez a luxus...szinte hányingerem van az egésztől. Veszek egy forró zuhanyt, amint magamra maradok. Lemosom a vért a kezemről, arcomról, és próbálom az egész eddigi parádét kizárni a fejemből. Megmosom a hajam, és lemosom a sminkem. A tükör előtt álló lány egészen biztosan én vagyok. Bámulok rá. Józan ez a pillanat, ameddig tart, de aztán...megszárítom a hajam, és szépen begöndörítem, feltűzdelem. Sminket készítek, gondosabban, mint valaha. Minél többet pepecselek, annál jobban kizárom a világot. A vacsorához illő, sötétkék ruhát választok, amihez a smink, a cipő és a táska is passzol. Életemben nem fordítottam ennyi időt és figyelmet a külsőmre, mint ma, és az elmúlt napban. Egyre inkább eltávolodok magamtól...
Az elhatározásom él. Nem én fogok félni tőle, hanem fordítva.
A szépen megrendezett vacsorát egy tájékoztató zárja. Milyen csábítóak ezek a pezsgőspoharak...Az embernek igazán kedve lenne becsiccsenteni, aztán szépen kivégezni valakit...
Ahogy az aranyló, gyöngyöző pezsgőspoharakat nézegetem, egy jól ismert hang töri meg a csendet mellettem. A már legurított két pohár pezsgőre gondolok, amik remélhetőleg elég bátorságot adnak, hogy én is úgy játszhassak, mint ő.
- Tudod kicsim, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de egy pár előnye az, hogy mindig találnak megoldást. Szerintem fegyverek nélkül is tüzes vagy, így nincs is szükség arra, hogy gyakorolj velük, nem igaz?
Úgy ér, mint egy tőrdöfés, amit mond. Attól viszont több kurázsi szorult belém, hogy ezt mutassam is. Észrevétlenül körbepillantok, vajon hányan szemtanúi a kis találkozásunknak. Szerencsére ő is elővigyázatos volt, senki sem figyel ránk. Lassan feléfordulok, és látom, hogy úgy vigyorog, hogy a puszta arckifejezésért bárki képentörölné... Angyalian mosolygok rá, és közelebb simulok hozzá.
- Tudod, drágám, hogy hallgatok rád, bárhogyan is döntesz. - Játszom a játékát, mintha valóban egy pár lennénk... Furcsa helyzet, de mindkettőnknek játszania kell. A magassarkúmban kissé lábujjhegyre állok, hogy közelebb kerüljek hozzá, és egyszerre húzom őt is közelebb magamhoz a nyakkendőjénél fogva. - Csak azt remélem, hogy... - Te jó ég, mire készülök...- nem feledkezel meg arról, hogy... - A szabad kezemmel felsimítok a mellkasára, és már egészen az ajkaira suttogom a szavakat - ...nem csak karmolok... - végignyalok finoman az alsó ajkán - hanem harapok is, ha kell.
Farkasszemet nézek vele, és elmosolyodok. Lassan eltávolodok tőle, elengedem. Amíg felocsúdik a jelenetből, már sarkon is fordulok, és otthagyom.
Már ezen az éjszakán elkezdem a felkészülést. Nyújtok, és erősítek, csaknem egész éjjel, a szobám falai között. Csak pár órát alszok, de nem érzem magam fáradtnak. Tudom, hogy ezt az időt ki kell töltenem, minél hasznosabban. Mivel a megállapodás értelmében nem használhatok fegyvereket, felkészülésem alatt az erősítésre és a koncentráció fejlesztésére összpontosítok. A napokat meditációval kezdem, majd - amennyiben van rá lehetőség - úszni megyek. Ezután következik a futás, és a saját testsúlyos edzés. Emellett rengeteget eszek és iszok, hogy legyen energiám, pótoljam vízveszteséget és minél kevésbé érezzem meg az izomlázat. Tudatosan tervezem meg a napi teendőket. Ha Jenna segít, elfogadom a segítségét, amennyiben hasznosnak találom a tanácsait. Nem aggódok különösebben a fegyverek miatt... Az egész életemet azzal töltöttem, hogy késekkel, íjjal és nyilakkal, kardfélékkel gyakoroltam. Évek óta nem tévesztettem már célt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hibázhatok, de ezzel nyugtatom Jennát és valamilyen szinten magamat is. Természetesen, eszem ágában sincs Thomas-szal együtt edzeni, de azt hiszem ő sem vágyik a társaságomra. A szövetségesekkel kapcsolatban türelmes vagyok. Arra várok, hogy kiderüljön, ki miben kiemelkedő. Végül úgy döntök, hogy a Lothbrook-testvérekkel talán egymás hasznára lehetünk a kezdetekben. Ezért a második napon odalépkedek hozzájuk, hogy megtudjam az álláspontjukat.
- Sziasztok. Ha jól sejtem, te hordod a nadrágot. - Fordulok egyenesen Aurorához.- Nem fogok kertelni, szövetséget kötni jöttem. A nevem Cassia Banes, a második körzetből. Ha úgy döntötök, társulnátok hozzám, eddzünk ma együtt. Bár ti is megkaptátok azt a kiképzést, amit mi, talán taníthatunk még valami újat is egymásnak.
A legnagyobb motiváló erő a választásomban az, hogy Thomas sohasem kötne velük szövetséget, mert gyengének találná őket. Ha a testvérek társulnak, akkor a hátralévő időt tölthetjük közös edzéssel. A harmadik nap estéjét viszont már csak meditálásra használom fel. Felül kell kerekednem a hirtelenharagúságomon, a dühömön, és ebben ez a három nap úgy érzem, rengeteget segít. Így, amikor eljön a negyedik nap és a bemutatkozás, tiszta fejjel, nyugodtan jelenek meg. Teljes mértékben ignormálom Thomast; amíg várok, csak ülök és lehunyt szemmel meditálok. Nem hagyom, hogy kizökkentsen, semmi áron. Arra sem figyelek, amikor - valószínűleg - öntelt vigyorral a képén, lesajnáló pillantásokkal tér vissza.
Én következek. Bemondom a nevem, és a körzetem. Ezután egyenesen a régi ismerősök, a kések felé tartok. Nincs sok időm bizonyítani, így egyből oldalrafordulok a céltáblák felé, és könnyedén dobom egyiket a másik után, remélhetőleg minél pontosabban. Ha minden jól sikerül, nem csak a kijelölt középpontokon díszelegnek a kések, de az utolsó emberi sziluett kapott egy mosolygó szájat és két szemet is. Meghajolok, és távozok.
Feltett szándékom elkerülni Thomast. Már csak az eredményhirdetésre kell várni...

Még szép, hogy a nyakamba veszem a csajt. Onnan majd lengetheti a baltáját mint valami vadállat. Elvégre erre játszunk nem? A menőségre.
Az elnök picsog valami baromságról. "Hurrá". Én úgyis azzal vagyok elfoglalva, hogy a lánykát (Mi is a neve?) leemeljem magamról. Tekintéjt parancsoló nő. Igazán tetszik. Mikor pedig kijelenti, hogy enne. Na azthiszem szerelembe estem. EGY NŐ AKIVEL LEHET ENNI <3 . Úgyhogy még szép, hogy öklözök vele egyet. Már ha érted mire gondolok.
Naszóval úgy folytatódik a jelenet, hogy Summer (Áhh. SZóval így hívják.) Bököd oldalba, hogy a negyedikes csajszi bámul.
-Hadd bámuljon. Bár ne. Inkább forduljon el, hogy én bámuljam. Mellesleg fogadok, hogy azzal a csajjal nem tudnék leülni marhát enni.

Szóval a kajálással folytatjuk, Summer mellett ülök és igyekszem neki négy szemközt magyarázni.
-Nagyon fontos, hogy sokat egyél. Ez az egyik legfontosabb. Ugyanis ha fekhízlaljuk magunkat sokkal kissebb lesz az esélye az éhenhalásnak. Van egy tippem a gyakorláshoz is. Majd akkor elmondom mert sok a figyelős szem.

Szóval később sokat gyakorlunk. Nagyon sokat. Én kihasználom az összes lehetőségemet ami adódik. Elsősorban késekkel gyakorlok és ezt tanácsolom Summernek is.
-Sok viadalt láttam már és feltűnt valami. Késekből mindig sokkal több van. Gondolj bele, dobó kés, hosszú kés, bicska, kenő kés és a machete ha annak vesszük. Úgyhogy kést sokkal nagyobb esélyünk van kifogni.
A homlokomra bökök.
-Ha ésszel játszunk lehagyhatjuk ezeket a faszfejeket.

Rögtön az elején kiszúrom magának az első körzetes kiscsajt és a tesóját. Megvédenék egymást minden áron mi? Heh. Oldalba bököm Summert.
-Ezt figyeld.

Odasétálgatok a valamit éppen gyakorló Aurora Lothbrookhoz és flegmán rádőlök a vállára.
-Sziamia. Látom gyakorolgattok. Jó dolog, hogy vigyázol a testvéredre meg minden de nem feltétlenül leszel egyedül elég. Mit szólnál egy kis szövetséghez? Az első és a hetes. Senki más. Az túl veszélyes. Viszont hidd el mi tudjuk mit csinálunk. Velünk kihúzhatod.

A beszélgetés utáni esten megpróbáltam rávenni Summert, hogy egyen velem egy kicsit. Ha nem jön akkor utána este a szobájában keresem fel ha meg olyan farkas éhes mint én akkor a kaja mellett mondom el neki a következőket:
-Figyelj. Eggyezzünk meg valamiben. Végigsegítjük egymást a viadalon. VÉGIG. Aztán pedig ha már csak ketten maradtunk. Elmegyünk a bőségszaruhoz és tisztességes párbajt vívunk. A professzionálisak úgy is sokan lesznek az elején de pont ez a nagy szövetségek hátránya. Gyorsan széthullanak. Viszont ha mi ketten a hetesből. CSAK MI. Összetartunk akkor simán kihúzhatjuk a végéig. Ahol aztán tisztességes halál vár valamelyikőnkre. Oké?
Kézfogásra nyújtom a kezem.

// Szövetségesek: John Sandstone, Summer Wells, Cassia Banes (amik Aurorát érintik.) //

Tökéletes. Ez az első gondolatom, amikor már nem ránk figyel a közönség. Szabad kezemmel megigazítom a hajamat és a ruhám dekoltázsnál való részét igazítom meg. Hiába mondták, hogy mindenképp mutassak valamit, azért mégis van még öntartásom, annak ellenére, hogy már mindegy, ugyanis a másodperceim már előre meg vannak számolva. Vagy talán azé, akinek kezét még ebben a szent pillanatban is szorítom?
Nem figyelek az elnökre, már hallottam tévében legalább tízszer, szóval nem újak számomra az infók. Inkább a többi kiválasztottat figyelem meg alaposan. Vannak néhányan, akiktől nem ártana félnem, de azért vannak olyan kiválasztottak, akikre szörnyű ránézni. A Viadal első perceiben halottak lesznek. Egyértelmű.
Miután leszállok a szekérről a közeledő Alessandrót és vele együtt haladó tréner testvérpárt figyelem, addig a pillanatig, ameddig egy fiú (bizonyára második körzetes) az aurámba nem férkőzik. Talán már túl közel jött.
- Csini ruci Remélem, te is hasonlóan ártatlan vagy, mint ahogyan ebben a ruhában festesz. - mér végig kacér mosollyal az arcán.
- Semmit se tudok ígérni. - vágom rá kissé félénken, de magabiztosan. Nem hagyom magamat megfélemlíteni és azt se hagyom, hogy lenézzenek. Többé nem.
Viszont a sors fintora, hogy a fiú hirtelen a fülemhez hajol és undorító dolgokat suttog bele.
Az öcséddel vagy veled? Ez az egyetlen kérdés kering a fejemben miközben Maliát hallgatom. Vagyis csak elvileg, mert gyakorlatilag egy fikarcnyit se érdekel amit elmond. Egész eddigi életemben erre a kibaszott viadalra készültem, tudok mindent. MINDENT.
A lakosztályon nem lepődöm meg, a Kapitóliumtól pontosan ezt vártam. Fényűzést. Luxust. Csillogást. Ezek a szavak jellemzik leginkább a Kapitóliumot. Vagyis még egy. Kegyetlen.
Vacsora előtt Danny szobájához megyek, majd kopogtatok. Ajtót nyit, és én már bele is kezdenék a mondanivalómba, ha ő nem szakít félbe.
- Aurora… Sokat gondolkodtam, mióta a vonatra felszálltunk. Én… Egyedül akarok edzeni. Egyikünk úgyis meghal, ne nehezítsük meg a dolgunkat! - mondja tompa hangon és semmitmondó tekintettel, majd mielőtt bármit is tudnék reagálni rám vágja az ajtót.
Értem és elfogadom amit mond, de egyetlen egy dologgal van némi kis problémám. Az utolsó mondatával. Nélkülem.. ő fog meghalni.
A vacsora alatt semmitmondó hangulatom van, Maliával beszélgetek, érdeklődik a körzet iránt és a családom iránt is. Szívesen mondom el neki, hisz ő az egyetlen, akivel meg tudom magamat értetni. Jelenleg.
Másnapra edzés van előírva,a mitől előre is félek. Danny oldalán érkezem meg és mérem végig a hatalmas termet, ahol számos, gyakorlásra való helyszínt lehet megtalálni. A körzetünkben is ilyesmik vannak, csak már régebbiek.
Danny máris ott hagy, és a látottaim szerint szövetséget, vagy ha nem is azt, de barátságot kötött a 12. körzet női kiválasztottjával, Kallie Rosszal.
Egymagamban állok neki gyakorolni. Megtanulom a természet működését, a tűz csiholást, a rejtőzködést, a különböző bogyókat, amik életet menthetnek vagy akár életet vehetnek el.
Éppen felállok és indulok a hurokcsomózós helyszínhez, amikor egy nálam jóval idősebb, magasabb és erősebb fiú lép oda hozzám és támaszkodik a vállamra.
- Sziamia. Látom gyakorolgatsz. Jó dolog, hogy vigyázol a testvéredre meg minden, de nem feltétlenül leszel egyedül elég. Mit szólnál egy kis szövetséghez? Az első és a hetes. Senki más. Az túl veszélyes. Viszont hidd el mi tudjuk mit csinálunk. Velünk kihúzhatod.
Rövid idő alatt gondolom át a dolgokat, és talán túl hamar vágom rá a válaszomat.
- Benne vagyok.

Másnap már Dannynek is elmesélem, hogy szövetséget kötöttem a hetedik körzettel, amire ő először húzódzkodva, de beleegyezett. Még mindig látszik rajta, hogy fél, hogy bánja a tettét, de teljesen megértem. Van egy vele egykorú kilencedik körzetes fiú, vele és Kallie-vel gyakorolgat, és nekem is bemutatja őket. Nagyon kedvesek és barátságosak, csak az arénában nem lesznek már azok, amikor az életükért fognak harcolni.
Még a második napon jön hozzánk egy lány, akiről később kiderül, hogy a Második körzetből jött és Cassia Banes a neve. Szövetséget ajánl. Beleegyezek, annak ellenére, hogy a hetesekkel abban állapodtam meg, hogy csak velük kötök szövetséget.
Az élet már csak ilyen.
A nap hátralevő részében Cassiaval és időnkét Dannyvel is edzek. Cassia jó társaságnak és erőnek minősül, nem kérdezősködik, nem bőbeszédű, akárcsak én. Ért a fegyverekhez is, de fejben is nagyon ott van, akárcsak én. Ha nem lennénk ilyen helyzetben, akkor akár barátnők is lehetnénk.

Harmadik nap próbálok a hetesekkel és Dannyvel is egyaránt gyakorolni, de Danny az utolsó napon egyre távolságtartóbb lesz. Nem szól hozzám, csak bólogat és teszi, amit mondok. Nincs szemkontaktus se. Mi történt?
Danny kezdi a bemutatót, majd utána én. Idegesen igazítom meg a hajamat és ruhámat,majd egyenes háttal, előreszögezett fejjel lépek be a terembe, majd a Játékmesterek felé fordulva mondom be nevemet és körzetemet. Aurora Lothbrook. Első körzet.
A bemutatómra egy szót lehetne mondani. Mindenes. Mozgó bábukkal veszem fel a harcot és az egyik pillanatban a fejüket próbálom dobókéssel eltalálni a másikban meg kigáncsolni őket. Minden erőmet beleteszem a munkámba, és végezetül az utolsó bábut milliméter pontosan találom el a fejénél. Meghajolok, majd távozok.

Minden este Dannyre és Kyle-ra gondolok. Elképzelem, ahogyan a tévében figyeli minden mozdulatomat, és már-már aggódva söpri el tekintetéből hosszú haját, amikor rólam van szó. Mérhetetlenül szeretem!
Álmaimban általában mindig meghal valaki, csak éppen mindig máshogyan. Ugyanaz az ember. Szőke hajjal. Kék szemekkel. Danny.

Summer-t kicsit idegesíti, hogy folyton nyomatod neki a szöveget, de nem tesz megjegyzést, mert nem mondasz neki hülyeségeket. Mikor odasétálsz, csak karba tett kézzel bámul, miközben a fejét ingatja. Erre sem mond semmit. Nem túl bőbeszédű lány. Viszont a vacsoránál hezitál.
- Ha jól láttam az első körzetes barátaid lespanoltak a második körzetes csajjal… Csak mondom… - húzza fel a szemöldökét, magyarázatot várva az egészre. Aztán ő is kinyújtja a kezét.
- De ha átversz vagy bármivel próbálkozol… Szétrúgom a segged! – mondja, majd megrázza a kezét.

---

A szövetségek nagy része megköttetett. A gyakorlásnak vége. Mindenki a váróteremben ül, a fele társaságnak rugózik a lába az izgalomtól. Valaki sétálgat fel-alá. Egyesével hívják az embert, először fiúkat, aztán lányokat. Akik egyszer áthaladtak az ajtón, nem jöttek vissza… Senki sem tudja a másikról, mit csinált. Mihelyt mindenki végzett, kötelezően visszatértek a szállásotokra, és a Kiválasztottak, Mentorok, Stylistok és Kísérők együtt ülnek a televízió előtt, hogy három percen belül megtudják, ki hány pontot kapott. Felvillan a címer, aztán a himnuszt hallgatjátok végig. A kommentátorok egy ideig húzzák az időt, majd mikor már mindenki kellően ideges és izgatott, elkezdik felsorolni. Felvillan az Első Körzet jelképe, majd Danny Lothbrook neve és képe. Majd villódzva a 4-es szám. Néhány másodperc után eltűnik, és Aurora neve és képe jelenik meg. Néhány ismertető szó után a 7-es számot láthatjátok. Ezután következik a 2. körzet, ahol Thomas Hoobs 9-et, Cassia Banes 8-at kap. 3. Körzetből Jack Eaton 6-ot, Angela Morse 8-at. A 4. Körzetből Joshua Atkinson és Hailey Jones is 9-et kapott. Persze, ezek voltak a Hivatásosak… Messze övék a legmagasabb…
Ezután az 5. Körzetből Arthur Conan 5-öt, és Lucy Farlaine 7-et kapott. 6. Körzet Kiválasztottai, Fabian McLorc 6-ot, Libby Cooper 4-et.
7. Körzet: John Sandstone és Summer Wells is 7 pontot kapott.
8. Körzet: Tommy Hale 5, Mariena Burgess 4 pont.
9. Körzet: Charles Gilbert 3 pont, Laura Barlow 7 pont.
10. Körzet: Hammil Redpath , Mya Longway
11. Körzet: Oliver Foster: 6 pont, Maya Heins 2 pont
12. Körzet: Horace Wallace 5 pont, Kallie Ross 2 pont.
Néhány összefoglaló szó után felhangzik a Himnusz, majd a címer is felvillan, végül elsötétedik a képernyő. A legtöbben még emésztik a látottakat, mérlegelnek, terveket szőnek… Azonban nincs sok idő erre, hiszen ma este lesz az interjú is, amire még fel kell készülni. Jó hosszú ez a készülődés, hiszen ez az utolsó és egyben legbensőségesebb érintkezés a jövőbeni Támogatókkal is. Mihelyt elérkezett az idő, sorba állítanak titeket, aztán hivatalosan is kezdetét vette Caesar Flickerman műsora. Élő adásban. Az adás zenéjének felcsendülése után, a házigazda a bal oldalon lépett be. Rendkívül fiatal férfiú volt, hófehér, kristálysima bőrrel, kék hajjal, valamint ehhez illő, világos öltönnyel. Pár perc múlva helyet foglalt, aztán a rivaldafény a kiválasztottaké volt.
Most a lányoké az elsőbbség, a másodikak a fiúk. (Ide lehet rakni képet csinos ruhákról ). Aurora-t szólítják először, majd Danny-t. Caesar kedvesen üdvözölte a kiválasztottat, kezet csókolt neki, aztán a párnázott székre mutatott.
- Üdvözlöm kedves. – Kezdett hozzá szelíden. – Sajnálatos módon mindannyiótokra csak három percünk van, de ezzel már te is nagyon jól tudod. Nem is szaporítom tovább a szót, megkérlek, hogy mesélj néhány szót magadról.
A rövid bemutatkozás után még két kérdést is intézett feléd.
- Páratlan bátorságról tettél tanúbizonyságot azzal, hogy a testvéred védelmezése érdekében jelentkeztél a viadalra, mit gondolsz, van esélyetek nyerni?
Az arcán több érzelem volt, mint egy romantikus szappanopera főszereplőjén. Látszott rajta, hogy ért a munkájához.
- A második kérdésem egy kicsit személyesebb lenne. Azzal, hogy önként jelentkeztél, hatalmas port kavartál a körzetedben. Sokan mérgesek rád emiatt, szeretnél üzenni valamit ezeknek az embereknek? Itt az alkalom, hogy meggyőzd őket az alkalmasságodról.
A válasz után pár pillanattal megszólalt a duda. A távozásod pillanatában elkaptad Danny tekintetét, ideges volt, izgatott. Inkább volt kisfiú, mintsem hivatásos. (Marco, Danny kérdéseire is válaszolj)
- Áh, az ifjabbik Lothbrook kiválasztott. Örvendek a találkozásnak, kérem foglaljon helyet fiatalember, rögtön bele is vágunk a közepébe. A szokáshoz híven elsősorban egy rövidke bemutatkozást kérnék.
Amint ez megtörtént, jött két nem túl kedves kérdés, a lehető legkedvesebb megfogalmazásban.
- Te vagy az első körzet legfiatalabb kiválasztottja a viadalok történelme során. Általában 17-18 évesekkel szoktam a te körzetedből beszélgetni. Mit gondolsz, meg tudsz majd felelni az elvárásoknak? Látsz esélyt az első körzetnek győzedelmeskedni?
Aztán következett is a Második körzet. Cassia volt soron, ám mielőtt a lány beléphetett volna, Thomas megragadta a karját.
- Rendben van édesem, ha a szép kis pofimról kérdeznek, akkor csak annyit mondj, hogy az én ötletem volt. Vagy kitálalok. – Kacsintott egyet. – Most pedig menj, és ragyogj drágám, fényesebben mint a nap.
A talkshow vezetője ugyanolyan melegen üdvözölte, mint az eddigi két vendégét.
- Áh, a Jégkirálynő. – Szólított meg kuncogva. – Bizony bizony, errefelé már csak így neveznek kedves Cassia. Azt már bizonyítottad, hogy a viadal egyik jégcsapja vagy, de ennek ellenére megkérlek, hogy mesélj magadról pár szót. Tudod, a mentorok előszeretettel ismernének meg.
A kérdésektől sem kímélt meg senkit.
- Nos, Cassia. Azt hiszem te is nagyon jól tudod, hogy mire kíváncsi mindenki. Mindannyiunk emlékezetébe belevésődött az a jelenet, ahogy végigkarmolod a társad arcát, de mégis... tanácstalanul állunk felette. Mi történt? Összevesztetek? Netán egy másik hölgy miatt kapta szegény Thomas azt a hosszú karmolást? Vagy valami teljesen másról van szó? Kérlek avass be a részletekbe! Viszketünk a kíváncsiságtól.
A másik kérdése már kellemesebb volt.
- Azt csiripelték a fecsegő poszáták, hogy a ti párosotokat tartják a legelőnyösebbnek, legesélyesebbnek a viadal megnyerésére. Mit gondolsz, helytállóak ezek az állítások? El tudod képzelni magad, mint a viadal győztesét?
A duda szinte másodpercre pontosan jelezte az interjú végét, Thomason volt a sor. A szokásos, tenyérbe mászó vigyorral haladt el Cassia mellett, aztán kedvesen integetni kezdett a közönségnek. Kezett rázott Caesarral, aztán belehuppant a fotelba.
- Thomas Hobbs, a gladiátor. – szintén kuncogott, amikor kimondta a szavakat. – Azt hiszem ismered a dörgést, de azért elismétlem magamat. Először egy rövidke bemutatkozást kérnék, hogy a nézők jobban megismerhessenek.
- A hölgyek már nagyon is jól ismernek. – Felelte vigyorogva, rövid hatásszünettel. A közönség Caesarral együtt nevetni kezdett. – Nincs túl sok mondani valóm magamról, viszont azt elárulhatom, hogy rendkívül izgatott vagyok, minden egyes porcikám arra vár, hogy beléphessen az arénába.
- A második körzettől nem is vártunk volna egyebet. Ha megengededsz egy kicsit személyesebb kérdést... tudnál mesélni a felvonuláson szerzett sebedről?
- Nem kell aggódni miatta – felelte kuncogva – Cassia csak kiegészítette a jelmezemet. Gyermekkoromban sokat meséltek a gladiátorokról, akik oroszlánokkal harcoltak. Jó ötletnek tartottam, hogy engem is megkarmoljon egy vadmacska.
Ekkor a műsorvezetőre kacsintott, aztán ismét egy rövid nevetésszünet szakította félbe az interjút.
- Az utolsó kérdésem hozzád, Spartacus, hogy mik a kilátásaid az arénával kapcsolatban?
- A lehetőségeim szerint fogok eljárni, úgy vélem, hogy a legjobbak között vagyok. Úgy vélem, hogy komolyan kell vennem a feladatomat, és a felkészülés alatt rengeteg tapasztalatot tudtam szerezni ahhoz, hogy nagyon jó eséllyel induljak. Méltónak tartom magam arra, hogy képviseljem a körzetemet. Nem úgy mint egyesek...
Az utolsó szót hatalmas éllel mondta ki, egyértelmű volt, hogy az egyesek alatt az első körzetre célzott. Letelt a három perc, Thomas bedobta a babérkoszorúját a hölgyek tömegébe, aztán távozott.
A Harmadik körzet következett. Mindenki leszűrhetett annyit a srácról, hogy naivabb, mint a Hivatásosok többsége, de ettől függetlenül erős és okos. Meg persze ért a technikához, ami nem rossz. De nem éppen a legvérengzősebb típus. Vagy legalábbis itt ez jött le róla.
A társa, Angela szinte az ellentéte. Sokkal nyersebben, durvábban beszél, belőle aztán árad a nyers erő. Veszélyes. Vérengzős. Bosszúálló.
A következő körzetben, először Hailey jött fel a színpadra. Kissé-teszi magát, de látszik rajta, hogy tudja, mit csinál, és ez nem csak mostanra vonatkozik. Ügyes, ravasz és vonzó… Bár fizikailag nem a legerősebb, mivel Hivatásos, szinte biztos, hogy ha a kezébe bármilyen fegyver akad, azt fel tudja használni, hogy gyilkoljon. Josh kissé visszafogott, de vonzó, természetesen árad belőle az, hogy esélyes, csak olyan mintha rejtegetné, nem akarná nagy dobra verni. Csendesebb, de egyértelműen ügyes. Megfejthetetlen, nagyon jól színészkedik.
Lucy-n volt a sor. Azt gondolná az ember, hogy Caesar mostanra már belefáradt abba, hogy a hivatásosokkal beszélgessen, de nem. Az ötödik körzetbeli lányt is legalább annyira energiával fogadta, mint az eddigieket.
- Áh, Lucy Farlaine. A lány, aki nem fél játszani a tűzzel. – A lányba rögtön belenyilalt a kérdés, hogy vajon honnan tud Caesar az általa előadott műsorszámról, hisz elvileg csak a bírák értékelhetnek. Kérem mutatkozzon be, hisz nem sokat tudunk magácskáról.
Az ismerkedés után jöttek a kérdések.
- A körzetedhez képest viszonylag magas pontszámot értél el, ezzel rengeteg támogató figyelmét keltetted fel. Mit gondolsz, fel tudod venni a versenyt a hivatásosokkal, akár nyílt terepen, akár valamilyen csellel? Van valami trükk a tarsojodban?
Ezt követően elkezdett a lány magánéletében vajkálni. Ez volt a dolga, ezért kapta a pénzét.
- Azzal gondolom nem mondok semmi újat, ha elárulom, hogy imádott titeket a közönség. Az hiszem ilyen az igaz barátság, rendkívül imádni valóak voltatok, ahogy egymásba kapaszkodva integettetek.
Közelebb ült a lányhoz, és oldalba bökte.
- A kérdésem viszont az, hogy a kettőtök szíve tényleg csak a barátság felé húz? Nem lehet, hogy... Nem is tudom, egy fel nem gyulladt szikra is közrejátszik abban, hogy ilyen jól kijöttök.
Lucy érezte, hogy mindenki őt bámulja. A viadalokon bevett szokás volt az, hogy a nézők „párosítják“ a játékosokat egymással. Nem volt ebben semmi furcsa. Általában a „szerelmes párt“ leszámítva senki nem érezte magát kínosan.
A választ vagy csalódott sóhaj, vagy örömittas tapsvihar fogadta, azonban mindenki legnagyobb szomorúságára csak ennyire jutott idő, Arthuron volt a sor. A fiú kicsit szégyenlős volt, elvörösödött arccal lépett be a rivaldafényre. Caesar mindenki meglepetésére kerülte a szerelm témát, valószínűleg együttérzésből. A srác rendkívül szűkszavú volt. A szavaiból ítélve nem volt könnyű ellenfél, ugyanakkor kifejezetten nehéznek sem lesz mondható... Bár ki tudja, történhetnek még meglepetések.
6. Körzetben semmi érdemleges nem tűnt fel. Talán az, hogy a fiú egy kicsit… Fura. Nagyon fura….
7. Körzetből Summer hozta szokásos, rideg, tekintélyt parancsoló, magabiztos és irányító oldalát. Biztos, hogy nem az elsők között fog meghalni, van annyi esze és ereje. Johnt furcsának ható tapsvihar fogadta. Az biztos, hogy nem kis ismertségre tett szert a személyiségével.
- John Sandstone! Kérem foglaljon helyet. Be kell, hogy valljam, hogy a személyisége rendkívül... érdekes helyet foglal el a szívemben. Az bebizonyosodott, hogy nem rejti véka alá a gondolatait, és elég bátor ahhoz, hogy kimondja ezeket. Nem fél, hogy ezek bajba sodorják? Vagy úgy gondolja, hogy nincs mit vesztenie?
A válasz után rögtön visszatért a bemutatkozáshoz.
- Azt hiszem, hogy már nagyon sokan ismerik... Egy részét legalábbis biztosan, viszont ha mondana magáról néhány szót, akkor egy sokkal... összetettebb képet tudnánk alkotni magáról.
Újabb kellemetlen kérdés következett.
- Láthattunk titeket Ms. Wells-szel… Eléggé úgy tűnt, baráti kapcsolatban álltok… Vagy tán...? – néz a fiúra szemöldökét felhúzva az interjúkészítő. Látszott a férfin, hogy szívesen csevegne még, de amint John választ adott, át kellett adnia a helyét a következő kiválasztottnak.
- Egy öröm volt, John. Sok sikert kívánok. – Felelte furcsa vigyorral az arcán.
8. Körzetben semmi figyelemre méltó nem történik, elég gyengének tűnnek.
9. Körzetben a lány kicsit a 3. Körzetes lányra emlékeztet, de ő még kevésbé beszél, mogorvább, antiszociálisabb. Viszont mivel ilyen rejtélyes. nem tudni, pontosan milyen erős is. A kisfiú nagyon aranyos, látszik, hogy meg van szeppenve, és mindenki csak sajnálni tudja szegényt. Nem itt lenne a helye.
A 10. Körzet került sorra. Elsőként Mya lépett be a terembe. A lány szorongott, és látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőle a sírás. Nem volt a helyzet magaslatán, félválaszokat adott a kérdésekre. Nem sokat tudhattak meg róla, egy azonban biztos volt: Mindenki könnyű ellenfélnek tekintette.
A duda megszólalt, és Hammil volt a soron.
- Á, Hammil Redpath! Üdvözlöm! Kérem, foglaljon helyet.
A műsorvezető összefonta az ujjait, a kezeit a jobb térdén támasztva előrehajolt.
- Azt hiszem, hogy rólad nagyon nehéz képet alkotni. Titokzatos vagy, és árnyékba húzódó. Rideg.
Lelkesen felkiáltott.
- Mi azonban rendkívül kíváncsi fajzatok vagyunk ám. Nem fogjuk hagyni, hogy szó nélkül távozz. De nem ám! Mesélj valamit magadról, nem sokat tudunk a tizedik körzetről, de abban biztos lehetsz, hogy minden kiválasztott egyaránt érdekel minket.
Ő is tudta, hogy ez nem volt igaz, de a kapitóliumban csak egyfajta igazság létezett. Az elnök által megírt igazság. A bemutatkozás után Hammilt is kérdésekkel bombázta.
- Amikor megnéztem a neved kihúzásáról szóló felvételt, nem láttam félelmet a szemedben. Mondd csak, vártál, számítottál arra, hogy a neved kihúzásra kerül? Örülsz annak, hogy itt lehetsz?
Megválaszolás után jött is a következő:
- Rendkívül magányos farkasnak nézel ki, Hammil. Egyedül tervezed bevetni magad a viadal sűrűjébe, vagy tervezel társulni?
Persze azt is megértette, ha a fiú nem akarja megosztani a terveit. Rákérdezett, hogy mi a véleménye a jelmezéről, aztán a duda megszólalásával egyidejűleg útjára engedte.
11. Körzetben a kislány szintén elég esélytelen, nem sokat foglalkoztok vele, de a fiú idősebb, akár esélyes is lehetne. Nem sok minden derül ki róla, de nem árt odafigyelni rá.
A 12. Körzetes lány szintén nem túl sok eséllyel indul, a fiú azonban ijesztő. Hasonló Fabian-hoz, csak ő… még ijesztőbb. Végig úgy beszél, mintha ő lenne maga a Halál, sötéten, semmi jót nem tartogatóan beszél… Még a végén megéri félni ettől a fiútól a 12. Körzetben?
Az interjú mindenkit kifárasztott, de természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy holnap reggel mentek… Az este szinte mindenkinél nyugtalanul telt, majd a másnapi utazás is. Azon veszitek észre magatokat, hogy a női hang felszólít, hogy lépjetek az üvegbúra mögé, majd ha megteszitek, lezár titeket. Egy percetek van, amíg emelkedni kezd… Majd hatalmas fényesség, mielőtt a felszínre bukkantok…

(Ha az este folyamán akartok beszélni valakivel, hajrá. Csak jussatok el a következő mesélőiig addig, míg a cső emelkedni kezd )

Azt hiszem, Jenna izgatottabb, mint én. Talán nem mutatja, de érzem a levegőben a feszültséget, amit ő maga is áraszt. Talán arra vár, hogy van-e még remény, vagy valóban tervezgetheti a temetést. Ez így is, úgy is benne van a pakliban. Végig állva maradok, amíg megy az eredményhirdetés. Üresnek érzem magam...újra. Bele kellett volna mennem Hobbs játékába? Azt nem bírtam volna gyomorral. Egyébként is jobb, ha így halok meg, mintha előtte még el is játszom a szerelmest. Kilenc pontot kap. Nem hinném, hogy ettől bárki is jobbat kapna. Hobbs valóban ügyes, akármekkora görény, megérdemelte ezt a pontszámot. Erről szólt eddig az életünk. Nekik ez nem fáj? Nyolc. Semmi gond. Ez amúgy is csak egy pontszám. A többieknél már nem is tudok figyelni, egyáltalán. Mi lesz a ma esti showban? Caesar biztosan rákérdez a karmolásokra... Zúg a fejem. A gratulációk elől igyekszem elmenekülni, egy köszönömmel letudom az egész csoportot és visszavonulok. Kell egy kis idő, hogy ne veszítsem el a fejem. Egy órát meditálok a szobámban, zárt ajtók mögött, majd kötelezően átadom magam a felkészítő csapatnak. A hajamat rutinosan göndörítik, és tűzdelik ezüst csatokkal. A kék sminknél már sejtem, miféle ruha vár rám...



Tényleg komolyan veszik ezt a jégkirálynő dolgot... Nehéz elhinni, hogy ez vonzza a Támogatókat. Indulás előtt már bele sem nézek tükörbe - úgysem magamat látnám. Csak egy dolog jár a fejemben: Thomas. Igyekszem felkészülni arra a pillanata, amikor kiadja a kis instrukcióit... Tudom, és érzem, hogy nem kell erre sokáig várnom. A dolog legnehezebb része az, hogy ne akarjam azonnal megölni. Próbálok végtelenül nyugodtnak tűnni... Az első körzet kezd. Biztos vagyok benne, hogy a Támogatók imádni fogják őket...mert imádják a drámát. Ennek a fiúnak nincs sok esélye...Az utolsó mondatoknál érzem, hogy közvetlen mellém lép Hobbs, majd megragadja a karom.
- Rendben van édesem, ha a szép kis pofimról kérdeznek, akkor csak annyit mondj, hogy az én ötletem volt. Vagy kitálalok. Most pedig menj, és ragyogj drágám, fényesebben mint a nap.
Bólintok. Nem most van a bosszú ideje.

Fellépkedek a színpadra, integetek a közönségnek, és Caesar üdvözlése után helyet foglalok.
- Áh, a Jégkirálynő. – Mi a fenéért nevet? – Bizony bizony, errefelé már csak így neveznek kedves Cassia. Azt már bizonyítottad, hogy a viadal egyik jégcsapja vagy, de ennek ellenére megkérlek, hogy mesélj magadról pár szót. Tudod, a mentorok előszeretettel ismernének meg.
- Nehéz ilyenkor mesélni, hiszen egész eddigi életünkben erre a napra vártunk, erre készültünk. Rólam nem sokat lehet beszélni...az vagyok, aminek látszom.
- Nos, Cassia. Azt hiszem te is nagyon jól tudod, hogy mire kíváncsi mindenki. Mindannyiunk emlékezetébe belevésődött az a jelenet, ahogy végigkarmolod a társad arcát, de mégis... tanácstalanul állunk felette. Mi történt? Összevesztetek? Netán egy másik hölgy miatt kapta szegény Thomas azt a hosszú karmolást? Vagy valami teljesen másról van szó? Kérlek avass be a részletekbe! Viszketünk a kíváncsiságtól.
Nyugalom, fapofa, nyugalom.
- Nem, nem vesztünk össze. Teljesen másról van szó, Caesar. Az egész Thomas ötlete volt, és azt hiszem, ő szívesen megoszt róla minden részletet. Elég merész elképzelései vannak...ez csak egy a sokból.
- Azt csiripelték a fecsegő poszáták, hogy a ti párosotokat tartják a legelőnyösebbnek, legesélyesebbnek a viadal megnyerésére. Mit gondolsz, helytállóak ezek az állítások? El tudod képzelni magad, mint a viadal győztesét?
- Remélem, hogy helytállóak. Mindketten rengeteget készültünk a viadalra, rengeteg munka van mögöttünk, és mindkettőnk számára fontos, hogy dicsőséget hozzunk a körzetünk számára. - Hol tanultam meg így hazudni? - Már várom, hogy az arénába léphessek...Meglátjuk, ki kapja a következő karmolást.
Végre megszólal a duda...már azt hittem örökké itt kell ülnöm. Lent persze Thomas öntelt vigyora fogad...A hölgyek, Spartacus...hallgatni is fájdalmas. Érzelemmentes arckifejezéssel hallgatom végig őt, és a soron következőeket is. Örömmel fogadom a hírt, amikor végre távozhatunk. Még sok dolgom van.
Például ledobni ezt a maskarát a lakosztályban, lemosni a sminket, és ismét a felkészüléssel foglalkozni. Most már késekkel. Enni úgysem tudnék, az alvás pedig...megrémiszt. Ennek ellenére tudom, hogy szükségem van a pihenésre, ezért aránylag korán bedőlök az ágyba.
Álmomban véres kezekkel és ruhával ülök a fűben...Csend van, és béke. Néhány véres kést bámulok magam előtt. Mellettem Thomas fekszik, holtan.

Zavartan ébredek. Az egész reggeli készülődés úgy telik el, mintha nem is lennék magamnál. A testem ugyan mozdul, de...nem vagyok jelen mégsem. Egészen addig, míg az üvegbúráshoz nem lépek. Most már csak egy dolgom van: ölni. És már tudom is, ki lesz az első.

-Nyugodj meg szivi. Tudom, hogy a kölykökben nem lehet megbízni a tavalyi viadalra ha emlékszel ugyanez volt.-Válaszolom Summernek.-De kösz, hogy szólsz és igazolod a feltevéseimet.


Az interjún valami egyszerűt kapok. A stylistok szerint megy a jellememhez. Egy egyszerű öltöny semmi más. Azért kissé szűkre szabták, hogy az izmaim látszanak. Széles vigyorral lépek be a közönség elé mikor hívnak. Nem teszek úgy mintha élvezném mert valljuk be: kurvára élvezem a rivalda fényt.
- John Sandstone! Kérem foglaljon helyet.-na legalább nem csak én ripacskodok hanem ez a paraszt itt mellettem is- Be kell, hogy valljam, hogy a
személyisége rendkívül... érdekes helyet foglal el a szívemben. Az
bebizonyosodott, hogy nem rejti véka alá a gondolatait, és elég bátor
ahhoz, hogy kimondja ezeket. Nem fél, hogy ezek bajba sodorják? Vagy úgy
gondolja, hogy nincs mit vesztenie?
-Nos először is nyugodtan tegeződjünk. Másodszor pedig úgy gondolom, hogy az őszinteség nem hátrány. Ha én mindig őszinte vagyok és megmondom, hogy meg fogom nyerni a viadalt akkor az emberek tudják, hogy nem hazudok. Kettőnk közt szólva pedig: Meg fogom nyerni a viadalt.
-
Azt hiszem, hogy már nagyon sokan ismerik... Egy részét legalábbis
biztosan, viszont ha mondana magáról néhány szót, akkor egy sokkal...
összetettebb képet tudnánk alkotni magáról.
-Sokan úgy gondolják, hogy én a hetes körzet egy bunkó, kigyúrt marhája vagyok. Nos ez tévedés. Valójában egy ravasz, kigyúrt bunkó marha vagyok.-itt nevetek egy kicsit.- viccet félre téve: Én nem csak erővel játszok hanem ésszel is. Erre pedig nagyon sok szükség van a viadalon.
-
Láthattunk titeket Ms. Wells-szel… Eléggé úgy tűnt, baráti kapcsolatban
álltok… Vagy tán...?
–Nos Summer egy kiváló társ. Jobbat nem is kívánhatnék. Örülök, hogy őrizni fogja a hátamat és, hogy én az övét.
- Egy öröm volt, John. Sok sikert kívánok. – Felelte furcsa vigyorral az arcán.

Ahogy az eredményeket várjuk, megfogom Artie kezét. Csak simán, ahogy a barátoknál szokás, vagy ahogy az ember a gyerekéét fogja, mikor sétálnak. Továbbra sem érzem úgy, hogy muszáj istápolnom és embert faragnom belőle, annak ellenére sem, hogy muszáj. Elvégre elég, ha itt kitart. Hiába állna előtte még az élet, hiába lehetne alkalma és ideje még arra, hogy férfivá érjen, ezt mind elveszik tőle. Ahogy talán tőlem is. Mert ki tudja, talán én is megismerkedhetnék valahogyan egy másik körzetben élővel, akit felvet a jómód, aztán óriási házban élhetnék, ezüstfonallal átszőtt ruhában járhatnék... Hogy nyálcsorgatva nézzem én is a viadalokat, meg azokat a szerencsétleneket, akiket egymás hegyén-hátán bedobálnak ide.
Most nem ez a lényeg, ez mind szertefoszlott azzal úgyis, ahogy kihúzták a nevem. Most annyi a dolgom, hogy megpróbálok túlélni és közben magammal ráncigálom ezt a kis szerencsétlent. Ezt, aki már megint olyan izgatott, hogy csoda, hogy nem remeg úgy, akár a nyárfalevél.
Ahogy megkapjuk a pontjainkat, azért vigyorogva összepacsizunk a levegőben. Igaz, rajta látom, hogy az öröme nem felhőtlen, amiért kevesebb pontot kapott nálam, és némelyik másik versenyzőnél is, na meg összességében éppcsak lemaradtunk az első helyezett párostól. De azért szép szám a mienk is. Megmondom őszintén, ilyen sokra nem számítottam.
A stylistok ezúttal aztán, mintha a vesémbe látnának, olyan ruhát meg frizurát válogatnak össze nekem, amiben már majdnem jól is érzem magam. Élre vasalt kosztümnadrágot kapok, mellé ujjatlan blúzzal, visszafogott színekben. A sötétszürke meg a levendulalila legalábbis megfelel az ízlésemnek. Hála a jó égnek a hajamba sem kerül semmiféle felesleges birka-göndörség, szépen a vállaim elé fésülik. Az egyetlen, ami nem tetszik, hogy vágnak egy kis oldal-fufrut. Gondolom, azért, hogy ne legyen annyira feltűnő a reptér méretű homlokom. Nem hápogok ellene, csak annyit kérek, hogy azért annyira hosszú maradjon már, hogy később, ha copfot fogok össze magamnak, ne flittyenjen vissza a képembe az egész, mert azt gyűlölném.
Továbbra is fogom Artie kezét aztán, ahogy figyelemmel kísérjük a többiek interjúit. Vörösödik megint, mint a paradicsom, ami nem feltétlenül tetszik. Mielőtt én következem, még a vállába is öklözök, hátha összekapja magát kicsit azért. Eddig úgy tűnt, hogy jól alakulunk, mint púpos gyerek a présgépben. Nem ám elrontja itt nekünk...
Kényelmesen helyezkedem Caesar mellé a helyemre, ahol előttem már ücsöröghettek páran a kérdések kereszttüzében. Kicsit összerándul ugyan a gyomrom attól a tudattól, hogy most minden figyelem rám irányul, na meg attól is, hogy most van alkalmam összeherdálni még több támogatót - amit egyelőre azt sem tudom, hogyan tegyek.
Szépen mosolygom hát, veszek pár mély levegőt és ezekkel együtt kifújom magamból a szorongást. Üdvözlöm a riportert, s megpróbálom felvenni a pörgős, energiával teli ritmusát. Nem annyira nehéz, csak rá kell összpontosítani. Kizárólag őrá, minden egyebet kizárni.
- Áh, Lucy Farlaine. A lány, aki nem fél játszani a tűzzel. Kérem mutatkozzon be, hisz nem sokat tudunk magácskáról.
Érkezik az első kérdés, amivel azért meglep. Elvileg nem láthatta a produkciókat, még is tud róla. Bár... Igaz, ami tény: egy jó riporter mindig mindent megtud, mert egyszerűen meg kell hogy tudja.
Nem igazán tetszik ez a vájkáljunk a másik életében dolog, sosem szerettem mások orrára kötni olyasmit, ami nem igazán tartozik rájuk. De egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz? Elvégre a nagybetűs Halállal sem terveztem farkasszemet nézni napokon belül. A szükség meg törvényt bont. Ha már homár, legyen kövér. Ha ez kell, kitálalok. Előrántom a "szar gyerekkorom volt" kártyát. Az együttérzés nagy úr, úgy mondják. Ha csak plusz két támogatót is szerez, már azzal is előrébb vagyunk.
Ismét egy mély levegő, egy pimaszkás félmosoly. Lábaim keresztbe vetem egymáson, s kicsit előre dőlve összekulcsolom ujjaim a felülre került lábam térdén.
-Nem túl hosszú és nem is túl érdekes mese az enyém, Caesar. Egyke vagyok, az ötös körzet szülötte. Egy olyan helyé, ami elevenen megnyúz, ha nem tanulsz meg élni, túlélni. Főleg ha még lány is vagy, ráadásul egyke. Nincs nagyobb tesód, aki megvédi a feneked, kiáll érted helyetted is akár. Nekem sokszorosan keménynek kellett lennem. Anya nélkül felnőni sem egyszerű. Főleg ha a tetejébe apáddal sem ápolsz épp felhőtlen viszonyt. Annyira nem, hogy például hiába művezető az egyik gyárban, nem segített oda bejutnom, magamnak kellett kilincselnem állásért. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem apámat vagy haragszom rá. Félre ne érts. Elvégre anya halála után simán kitehetett volna valami erdő szélén, hátha legalább egy farkas jóllakik belőlem. Nem haragszom rá, sőt, imádom. Ez is csak hozzásegített ahhoz, hogy olyan valaki legyek, aki a jég hátán is megél és aki nem fél bemocskolni a kezeit, ha azon múlik. A tűzzel játszani meg... Nos, az is hasonló dolog. Aki nem játszik kicsit a tűzzel néha, az nem is él.
- A körzetedhez képest viszonylag magas pontszámot értél el, ezzel rengeteg támogató figyelmét keltetted fel. Mit gondolsz, fel tudod venni a versenyt a hivatásosokkal, akár nyílt terepen, akár valamilyen csellel? Van valami trükk a tarsolyodban?
-Milyen kérdés ez? Az előbb kaptad meg épp a választ. Félig. Persze, hogy úgy érzem. A trükkjeim viszont hadd maradjon mind meglepetés. Némelyik még lehet, hogy a számomra is az. -kuncogok. Ha már színjáték, akkor legyen színjáték.
-Minden kiderül úgyis, ha eljön az ideje, nem?
- Azzal gondolom nem mondok semmi újat, ha elárulom, hogy imádott titeket a közönség. Az hiszem ilyen az igaz barátság, rendkívül imádni valóak voltatok, ahogy egymásba kapaszkodva integettetek.
Közelebb ül, és oldalba bök.
- A kérdésem viszont az, hogy a kettőtök szíve tényleg csak a barátság felé húz? Nem lehet, hogy... Nem is tudom, egy fel nem gyulladt szikra is közrejátszik abban, hogy ilyen jól kijöttök.
Ez a feltételezés és kérdés még váratlanabbul ér, mint a tüzes. Visszanézek Artie-ra, aki most mintha még vörösebb lenne, mint szokott. Elgondolkodom egy pillanat erejéig azon, hogy vajon fontosak-e annyira a támogatók nekem, hogy a következő kérdésekkel őt hozza Caesar annyira zavarba, hogy talán elveszítsünk párat.
Az arany középutat választom.
-Micsoda kérdés ez, kérlek? -Visszabököm a riportert én is könyékkel, cinkosan rá mosolyogva.
-A gyárból ismerem, a mellettünk lévő soron dolgozik már egy jó ideje. Köztünk csak jó barátság van. Meg korkülönbség... Amúgy sem voltam sosem szerelmes. Azt sem tudom, milyen érzés az. Talán ha az lennék, fel se ismerném... -Caesarra kacsintok.
-Rátok bízom. De annyit meg kell hogy mondjak, ügyesek a kezei.

Vájkál még kicsit a magánéletemben, vissza-visszakérdez pár elhangzott dologra, amit még bővebben ki kell fejtenem. Már szinte az zavar kicsit, hogy mást is hagyni kell szóhoz jutni. Nem mondhatnám, hogy nem kezdem élvezni a játékot.
Megvárom még, míg Artie-t is kifaggatja. Szegény srác kicsit úgy jön ki a kamerák keressztüzéből, mint akit félig kicsontoztak. Átkarolom a vállánál ismét, így bandukolunk vissza a lakrészekig. Közben néha nyomkodok kicsit a vállán, nyakán, hogy ellazuljon. Közlöm vele persze azt is, hogy olyan, mint egy stresszgombóc. Egy bátortalan stresszgombóc. Még kicsit meg is fenyegetem, hogy ha nem kapja össze magát és nem növeszt végre tököt záros határidőn belül, addig pofozom, míg ez meg nem történik. Persze talán nem hisz nekem, de én megtenném. Ha rajtam múlik, nem fog visszarángatni a játékon, vagy így, vagy úgy. Ez a szebbik megoldás, az ocsmányabbikat meghagynám arra a helyzetre, amikor nagyon muszáj. Amikor nagyon úgy állunk, hogy "ővagyén". Addig a pontig viszont nem elcibálni akarom, mint egy pórázra kötött kavicsot.

Rettegve ülök a bőrrel fedett kanapén, tekintetemet a hatalmas TV képernyőjére szegezve. Hamarosan felvillan a Kapitólium címere és miután meghallgatjuk a himnuszt, felvillan Danny - aki egyébként mellettem ül, szorosan markolva a kezemet - képe és neve. Nem tudom mit csinált, de sok mindent elárul a 4-es pontszáma. Megtapsolom, ahogyan a többiek is. Egy puszit nyomok a fejére, majd a kezemmel megdörzsölgetem a fejét. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok a következő. Egyhamar az én képem és nevem is megjelenik, majd a 7-es szám. Nagyon örülök neki. Fogadom a gratulációkat - bár Malcolm talán már túl boldog volt az eredménynek - majd tovább nézem a pontszámokat. A hivatásosak természetesen most is hozták a formájukat. Cassia Banes 8-at kapott, a hetedik körzetesek pedig 7-7 pontot egyaránt. Nem nagyon aggódom a szövetségünk iránt, mert el fogom ma mondani nekik. Ha elfogadják, akkor elfogadják, ha meg nem, akkor nem. Ez a harc vérre megy, nem drámára.
A stylistjaim, Delaylah és Mikaylah, és persze Neptun kezelésbe vesznek. Az alapszín a babakék. A sminkem és a ruhám is ezt mutatják. Kapok még egy pár magassarkút is, s néhány ékszert is, de nem visszük túlzásba.
A váróterembe megyünk, s rögtön én vagyok az első. Felállok majd hosszú, kimért léptekkel lépek ki a kamerák elé. A legszebb mosolyomat varázsolom az arcomra, majd mikor Caesar Flickermanchez érek, pukedlizek s hagyom, hogy kezet csókoljon. Leülök keresztbe tett lábakkal a férfival szemben.
- Üdvözlöm kedves. – kezd hozzá szelíden. – Sajnálatos módon mindannyiótokra csak három percünk van, de ezzel már te is nagyon jól tudod. Nem is szaporítom tovább a szót, megkérlek, hogy mesélj néhány szót magadról.
Nyelek egyet, majd annyira aranyosan és kedvesen, ahogy csak tudok, beszélni kezdek.
- A nevem Aurora Lothbrook, 15 éves vagyok, az Első körzet az otthonom. A nevemet édesapámtól kaptam, aki mindig is érdeklődött az égi jelenségek, így a sarki fény iránt is. Az öcsémet, Dannyt már ismerik. Az életemet is feláldoznám érte.
- Páratlan bátorságról tettél tanúbizonyságot azzal, hogy a testvéred védelmezése érdekében jelentkeztél a viadalra, mit gondolsz, van esélyetek nyerni?
- Megkaptuk ugyanazt a kiképzést, amit mások is. Úgy hiszem, van esélyünk. A remény hal meg utoljára, Caesar. - mondom őszintén.
- A második kérdésem egy kicsit személyesebb lenne. Azzal, hogy önként jelentkeztél, hatalmas port kavartál a körzetedben. Sokan mérgesek rád emiatt, szeretnél üzenni valamit ezeknek az embereknek? Itt az alkalom, hogy meggyőzd őket az alkalmasságodról.
Bekönnyezek a kérdéstől, de a kamerák felé fordulok.
- Kedves Első Körzet! Lehet, hogy nem tartotok alkalmasnak minket, lehet, hogy sose kedveltetek minket, de mi igenis megpróbáljuk! Bármi vagy bárki is álljon az utunkba, mi mindent megteszünk, hogy nyerhessünk. - letörlöm a könnyeimet, majd újra a kamerába szegezem a tekintetemet. - Kyle.. Ha hallod ezt, akkor tudnod kell, hogy nagyon sajnálom. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. Szeretlek!
Szerencsére megszólal az interjú végét jelző duda, s én Caesarral puszilkodva lépek ki. Szerencsére vagy nem szerencsére látom Dannyt, aki inkább hasonlít egy kisfiúra, mint egy kiválasztottra.
A liftben is van egy TV, ami az interjúkat közvetíti. Danny van soron.
Félénken lép oda Caesarhoz, hogy kezet foghasson a férfival majd leülhessen.
- Áh, az ifjabbik Lothbrook kiválasztott. Örvendek a találkozásnak, kérem foglaljon helyet fiatalember, rögtön bele is vágunk a közepébe. A szokáshoz híven elsősorban egy rövidke bemutatkozást kérnék.
Mély levegőt vesz, majd belekezd a monológjába.
- A nevem Danny Lothbrook, 12 éves vagyok és az Első Körzetből származom. Aurora testvére vagyok, akivel hivatásosak vagyunk, így vérünket feláldozva fogjuk megnyerni a Viadalt. - nagyon magabiztosnak tűnik, már-már túl magabiztosnak.
- Te vagy az első körzet legfiatalabb kiválasztottja a viadalok történelme során. Általában 17-18 évesekkel szoktam a te körzetedből beszélgetni. Mit gondolsz, meg tudsz majd felelni az elvárásoknak? Látsz esélyt az első körzetnek győzedelmeskedni?
- Bízok önmagamban és a nővéremben, Caesar. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy nyerhessünk, szavamat adom. - fejezi be, majd ő is távozik.
(...)
Lassan már vége van az interjúknak, de én még mindig a szobámban vagyok. Kenyeret vajazok, nincs annyira étvágyam. Hirtelen nyílik az ajtó, s én hirtelen fordulok meg majd hajítom a feltételezett támadóm irányába a vajazókést. Szerencsére a falt találja el. John Sandstonet üdvözölhetem.
- Sz-szia, bocsánat, de mit keresel itt?
- Figyelj van egy tervem. Ha a tesódat szeretnéd megvédeni akkor bízd rám. Amint elindulunk a bőségszarutól te felkapkodsz annyi mindent amennyit tudsz én meg megmentem a kölyköt. Északnak fogunk haladni nagyjából egy órát. Aztán bevárunk téged. Hidd el a gyerek velem biztonságban van.
Tetszik a terve, de őszintének kell lennem.
- Ami azt illeti szövetségesek vagyunk Cassia Banesszel. Tisztában vagyok vele,hogy miket beszéltünk meg, de.. Cassia egy kulcs a túlélésre. Ő a viadal fénypontja, sok támogatója van, s így nekünk is az lenne. Ha elfogadod így is a szövetséget, akkor rendben, ha meg nem, akkor sajnálom, de az útjaink külön válnak.
Ha beleegyezett (PLS) akkor tovább folytatom.
- Rendben. Mi Cassiaval mindent, amit csak tudunk összegyűjtünk és később követni fogunk titeket.
(...)
Arra kapom fel a fejemet, hogy a női hang az üvegbúrába parancsol. Felállok majd megölelve Maliát lépek be a csőbe, ami hamarosan emelkedni kezd.

Ruha: s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/86/eb/55/86eb5543787145c70d890b706047123e.jpg