Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Feb 11, 2017 13:09:04 GMT 1
 A Glory nevű szekta otthona, olyan emberek főhadiszállása, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból immunisak a fertőzésre. Mivel romos templom a ködön belül helyezkedik el, így minden gond nélkül, kényelmesen tudják irányítani innen a tevékenységeiket. Az épület háromszáz-négyszáz főt képes befogadni, a Glory tagjai jelenleg körül-belül száz-kétszázan vannak. |
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on May 13, 2017 17:03:25 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
A templomtól 20 kilométerre, a föld alatt: Ebben a bunkerben minden sorra elromlik, és a legtöbb dolgot nem arra tervezték, hogy egy tizenhárom éves kislány bütykölje. Először a rádió ment tönkre, aztán a világítás romlott el. Ezek nélkül eddig is túl tudtad élni, ma már azonban a víz is büdös volt. Az az anyád, vagy ami maradt belőle is furcsán kezdett viselkedni. A hátán fekve elterült a földön, ott, ahol a legközelebb volt a felszínhez. A csontszáraz falat. Valószínűleg odakint esett, akkor szokott így viselkedni. Mintha inni akarna... Az ilyen időben titkon egy kicsit te is vágyakodsz a felszínre, afféle tudatalatti megérzés ösztönöz erre... Édesanyád csak nem akar elhallgatni, egyre hangosabban hörög, és már a vasajtót csapkodja a kezeivel. Sőt, többször megpróbálta már belemélyeszteni a fogát. Ilyenkor nagyon nehéz dolgozni, de ez már a sokadik alkalom. Mondhatni megszoktad... Aznap viszont valami olyasmi történt, ami korábban még soha. Valaki visszakopogott a túloldalról. A rossz szemeddel nem sokat tudtál kivenni a kamera rendszereiből, viszont az egyértelmű volt, hogy három férfi áll a túloldalon. Ebből kettő afféle katonának nézett ki, egy pedig - a neked mesélt sztorikból kiindulva - valamiféle tudós lehetett. Neki más színű volt a ruhája.   Bár a kamerák nem közvetítettek hangot, a fémajtó mögül tisztán hallottad a hangjukat. Az egyik levegőért kapkodott, és üvöltött. Valószínűleg a fájdalomtól.
- Azok a rohadékok! Még ránk is képesek lőni!
- Nicolson tizedes, szóljon be a Peter bázisra, Kowalski súlyos találatot kapott. Aztán lásson hozzá az ajtó kinyitásához.
- Uram, igen uram.
Ha visszasiettél a kamerákhoz, akkor azt láthattad, hogy valamit megpróbálnak az ajtóra tenni. Homályos volt, nem láttad pontosan mit csinálnak, de egy biztos:
Be akarnak jönni az otthonodba. |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on May 13, 2017 20:44:17 GMT 1
Tsuki Mia
Halkan felszisszenek, ahogy a víztisztító egyik alkatrésze kattanva egy kicsikét odacsípte az ujjam. Nehéz volt kissé a javítgatás, de apu gyakran lelkemre kötöttem, hogy ez a legfontosabb folyamat az egész ittlévő gépek közül az elektromosságot termelő gépet leszámítva. Csöndesen sóhajtok, ahogy a megtörlöm a verítékező homlokomat, nagy eséllyel nem kevés koszt felvéve a viszonylag tiszta arcomra. Nem tudtam mihez kezdjek. Nem láttam szinte semmit, s bár ennek nem a világításhoz van köze, de igazából ez a folyamat, még látva is necces lenne, nemhogy anélkül. Átkoztam a sorsot, amiért ilyet tett velem. Nemrégiben ment tönkre a motor, mely miatt a vezetékekben lévő víz megposhadt, vagy fertőződött.
- Anyu kérlek, fejezd be. – szólok hátra a vállam fölött.
Ismét furcsán kezdett el viselkedni. Mostanság egyre gyakrabban csinálja ezt. Az a fránya betegség tehet mindenről! Minden emiatt van! Ismét elkezdte püfölni az ajtót, ami miatt csak fújtam egyet, s folytattam a munkát. Úgyse tudom meggyőzni. Azóta sosem tudtam. Bármit mondok neki, mintha nem látna, nem hallana. Vajon ő is hozzám hasonlóan járt? Hm… nem tudom… nem hiszem. Ha én is ilyen betegségben szenvednék, most nem kéne ezzel a fránya géppel szenvednem. Istenem miért ver engem a sors. Ekkor ismét elkezdte püfölni az ajtót, mire megcsóválom a fejem és lerakom a fogót, hogy megpróbáljam valamivel megnyugtatni, ám alig értem közelebb váratlan dolog történt. Visszakopogtak. Megfagyott a vér az ereimben, ahogy tudatosult bennem a hang. Először nem akartam elhinni, de hangokat hallottam kívülről. Jobbra, balra pillantgattam a sokktól, még a vak szemeim is tágra nyíltak… A sarokban lévő monitorhoz sétáltam, amely a bejárat fölötti kamera képeit mutatta. Sokszor volt, hogy vágyakozva ültem elé a szabadságba vezető homályos vörös foltokat bámulva (a létra), de most nem a vörösség volt az amire először felfigyeltem. Különös, torz alakok jelentek meg a képen, melyek tompa körvonalaikkal még kísértetiesebben tűntek. Emberek voltak. Biztosan tudtam. De nem tudtam mit csinálnak, s miért van itt. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Tisztán láttam, hogy valamit csinálnak az ajtóval, majd félrehúzódnak.
- Anya! Anya! Gyere el az ajtótól! Siess! – kiáltom megszeppenve, majd az ajtó felé fordulok, hogy megpróbáljam arrébb húzni onnét. Hiába túl messze volt. Túl messzinek tűnik… úgy éreztem… már túl késő, mindezek ellenére elindultam érte. |
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on May 14, 2017 14:37:08 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
Láttad, hogy valami forgó dolog üti át az ajtót, és szép lassan egy egy merőleges vonalat kezd el vágni azon. Az édesanyád viszont mintha meg sem hallotta volna a hangodat, tovább folytatta a hörgést, és nem akart tágítani az ajtó mellől. Sőt, mintha jobban izgalomba jött volna azáltal, hogy elkezdték szétfeszíteni a bunker ajtaját. Minden probléma nélkül odaérsz, azonban amikor megpróbálod megragadni a kezét, hogy félrerántsd az útból, az nemes egyszerűsséggel félrelök magától. A hátadra esel, és elég durván megütöd magad, ugyanis az egyik ruhásszekrénynek csapódsz. A tartalma rád omlik, ami mégnagyobb fájdalmat okoz neked. Tudtad, hogy veled soha sem bánna így, bármit rosszat is csináltál. De legalább a rád omlott ruhák takartak, így a birtokháborítók nem vettek észre. Látszólag rendkívül sietős volt a dolguk, ha végeztek a vágással, akkor berúgták az ajtót. Az egyik a földön húzott valamit, ami emberi hangot adott ki. A másik viszont... Rálőtt az édesanyádra! A lövés elektromos volt, a felvillanó kék fényt te magad is nagyon jól láttad, és elég okot adott arra, hogy mocorogni kezdj. A rengeteg ruha miatt nem tudtál kiabálni, csak ficánkoltál. Kellett még pár pillanat, amíg kiszabadítod magad. - Készítse elő az Immortoust a szállításra, és kérjen járműves erősítést! - Uram, igen uram. A másik férfi az ebédlőasztalotokra fektette azt a dolgot, amit cipelt, felszakította a védőruháját, majd a pólóját, aztán... mintha turkálni kezdett volna benne. FÚJ! - Kowalski, maradjon velünk. Mély levegő, ez egy kicsit fájni fog... És ekkor szabadultál ki a ruhák szorításából, és Kowalskival egyszerre kiáltottatok fel. Nicolsont meglepte a jelenléted, csak bambán állt, és figyelte, ahogy a megbilincselt, szájkosaras zombi felé futsz, aki egykoron az anyád volt... |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on May 17, 2017 21:39:56 GMT 1
Igazából nem tudom mire vélni a helyzetet. Arra számítottam, hogy az ajtó a következő pillanatban lerepül a helyéről, vagy valami ilyesmi. De e helyett, csak féktelen lárma érkezett az ajtó felől. Mintha csak az ajtó visítaná a halálsikolyait. Narancssárgás szikrák záporoztak az ajtóból, úgy tűnik, valamivel utat vágnak maguknak. El kell érnem Anyut… el kell érnem és el kell rejtenem.
- Anyu gyere innen… - ragadom meg végül sikeresen a karját, megpróbálva elráncigálni az ajtótól – Anya.. kérlek.. csak most ne! Legalább most hallgass rám kérlek…
Azonban minden hiába volt. Ahelyett, hogy sikerült volna elráncigálnom egyszerűen szinte elhajított magától. Szinte megszédült velem a világ, ahogy a szekrénynek csapódtam, és ahogy elborultam éreztem, ahogy a világ a nyakamba omlik. Éreztem a teher a vállaimon, és bár egy darabig még kómás voltam, végül képes voltam összeszedni magam annyira, hogy végre ráeszméljek, hogy valójában csak a szekrény tartalma borult rám. A különös, éles sivaly végül elhallgatott, majd léptek zajai indultak meg a nyikorgó ajtó nyomán. Pont időben sikerült kimásznom félig a kupac alól, csak hogy lássam hályogos szemeimmel, ahogy a kéklő nyalábok anyám testébe „marnak”. Lesokkolva álltam egy darabon. Idegennek és távolinak tűnnek az emberek hangjai. Máskor talán felüdülés lenne… de most… most nem. Érzem, ahogy a hisztéria eluralkodik rajtam. Lerúgtam magamról még azt a pár darab ruhát, majd végül ügyetlen felállva anyám körvonalai felé pillantok. Érzem, ahogy elerednek a könnyeim. Apró kezeim ökölbe szorulnak, és arcom dacos grimaszba torzul.
- Maguk kegyetlen vadállatok! Engedjék el az Anyámat!
Szinte fel sem fogtam mit teszek. Kezeim az övben lévő tőrre simulnak, majd előhúzva, bár kissé bizonytalan, de nagy léptekkel indultam el az anyámhoz legközelebb levő katonaszerűség felé. Sajnos azonban nem láttam továbbra sem jobban, mint az elmúlt fél évben, így bár megpróbáltam végig a támadóra fókuszálni, tisztán látszott, hogy nem látom őt tisztán. Mindenesetre nem adtam fel a harcot. Tervembe az volt, hogy lerohanom és leszúrom a férfit. Ha kell karmolok, harapok, mindent megteszek, csak sikerüljön kiszabadítanom Anyut… utána… lesz ami lesz..
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on May 22, 2017 8:43:06 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
Apukád nagyon szerette a katonás filmeket, főleg azokat, melyekben a színészek tényleges kiképzést kaptak, nem pedig azokat a Hollywoodi szennyeket. Sokat mesélt arról, hogy milyen kemény kiképzésük van a katonáknak, és arról, hogy milyen durva edzéseken mennek keresztül nap mint nap. Akkor még nem érdekelt, nem tulajdonítottál a történteknek túl nagy jelentőséget. Egészen addig a pillanatig, amíg az ellenfeled egy vadmacska sebességével meg nem ragadta a karodat, és a földön nem találtad magad. A dühhel teli elmédben most tudatosult a felismerés, hogy csak egy kislány vagy, ő meg egy felnőtt, aki legalább harminc évet leszolgált már a katonaságban. Esélyed sem volt ellene. Ennek ellenére csípsz, rúgsz, harapsz. A katona egy cifra káromkodással próbál lefogni téged, de végül a társa siet a segítségedre. Egy sokkoló pálca rosszabbik végét érintik a nyakadhoz, melynek hatására rögtön az ájulás szélére kerülsz. - Egy abnormális, és egy immortus... Felelte az egyik, miközben belerúgott az egyik játékodba. Rég nem játszottál vele, valószínűleg a felborult szekrényből kerüt elő... - Ez a környezet nem alkalmas Kowalski számára. A golyó mérgezett volt, izolálnunk kell. Érkezett a válasz attól, aki megkötözte az anyádat. Neked is hasonló bilincsek jutottak. - Peter bázis, vörös kód. Kowalski őrnagy súlyosan megsérült. A Glory rálőtt a szokásos begyűjtő akción. A golyó mérgezett, ismétlem, a golyó mérgezett volt. A felcser nem tudja ellátni a megfelelő eszközök hiányában, a Bravo támogatását kérem. Feltehetőleg feléd fordította a fejét, ugyanis a fekete folt helyett most egy bőrszínű volt a fején. - Egy abnormális és egy immortus is velünk van. Az eredeti célpontokat sikerült ugyan nyomkövetővel megjelölnünk, de a váratlanul ért támadás miatt begyűjteni már nem voltunk képesek. Ugyanakkor, az elsődleges vizsgálatok alapján ez az Immortus alfavérü. - Vettem Roberts parancsnok, Eagle tábornok engedélyezte a Bravo bevetését. Küldje el a helyzetét, és készítse elő az egyedeket a szállításra. Dr. Michaels azonnal fogadni akarja a két új vendégét. - Vettem Peter bázis, Roberts parancsnok, vége. A férfi a falnak dőlve leült, az ölébe vette a fegyverét, aztán rágyújtott a cigarettájára. Már megint rád nézett. - Tudom, hogy azt gondolod, hogy mi a rossz bácsik vagyunk, de ez nem igaz... Segíteni fogunk rajtad és... Egy sóhaj kíséretében ránézett a lényre, amit te az anyádnak neveztél. - És az anyádon. ***Körül-belül tíz percig tartott, amíg ez a bizonyos Bravo megérkezett. Még a bunkerben is hallottad a hangos propeller búgást, de amikor kikísértek a felszínre, bizonyos szinten láttad is. Az anyádhoz hasonló betegséggel küzdő lények figyelmét is felkeltette a szerkezet, ugyanis egy mesterséges, szerves tornyot alkotva próbáltak felkapaszkodni a járműre.  Amíg a katonák a lényekre lőttek, téged elfoglalt az eső. Valami megmagyarázhatatlan okból élvezted ahogy az arcodra hullanak az esőcseppek. Mintha... felfrissülnének tőle a sejtjeid, energiát és gyógyulást sugározva. A katonaság ellenfelei is nagyon jól érezték ezt. Az eső gyakorlatilag sebezhetetlenné tette őket a lövedékekkel szemben. Akárhányszor találatot kaptak, pár pillanatig fetrengtek az esőben, aztán újból támadásnak indultak. Az árnyak sziluettjének bámulása lekötött egy darabig, de aztán a Nicolson névre hallgató férfi megragadott, és futni kezdett a helikopter felé. Az anyádat és téged, mint két darab zsákot beledobott a hajó rakodó terébe, rádzárta az ajtót. Érezted, hogy emelkedtek. Édesanyád is érezte, hangosan hörögni kezdett, valamint elkezdte beleverni a fejét a repülőgép ajtajába. Érezted, hogy ez nem lesz valami nyugodt utazás. A szobatársad hörgése is erről adott tanúbizonyságot, majdnem megsüketültél az úton. ***
Épületeknek kinéző foltok voltak körülötted, aztán levittek a mélybe. Elszakítottak anyukádtól, amint kiszáltál, őtt tovább vitte a helikopter. Hiába próbáltál kapálódzni, szinte teljesen hasztalan volt, a férfi olyan erősen szorított, hogy szinte már fájt. Egy metróbejáraton vittek le, ahol egy egyszerelvényes metró vitt a következő állomásig. Az a hely... orvos szagú volt. Amikor beléptetek az ajtaján, minden irányból lelocsoltak. Jéghideg vízzel. Még akkor is dideregtél, amikor elengedtek. Egy hófehér, csempékkel körberakott szobában voltál. Pusztán egy illemhely, egy zuhanyzó és egy ágy volt odabent. Legalábbis ezeket tudtad kitapogatni, a többi dolog valami orvosi mütyűr volt, amiket nem ismertél. Óráknak tűnő percekig egyedül voltál, nem törődtek azzal, hogy kiabálsz, még csak az ajtód közelébe sem mentek. Aztán valaki belépett a terembe.  - Szervusz, kishölgy. A doktornő hangja kedvességet, és melegséget sugárzott. - Doktor Nika Michaels vagyok. - A zsebéből előhúzott egy zacskó cukorkát, és feléd nyújtotta. - Az a dolgom, hogy meggyógyítsalak téged, és anyukádat. Téged hogy hívnak? |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on May 26, 2017 10:01:49 GMT 1
Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam. Még az ellenfelem körvonalait is alig látom és amúgy is elég gyengék a mozdulataim és én magam is. Tisztában voltam vele, hogy nem sokáig lettem volna képes ellenállni egy esetleges ellentámadásnak… De… nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtörnek. Maga az, hogy a hirtelen földnek csapódástól az összes levegő kiszökött a tüdőmből is elég borzasztó volt, de az, hogy még a tőrömet is elejtettem az esés közbe, az mindennél rosszabbnak bizonyult. Most már fegyvertelen lettem. A zokogás határára kerültem. Éreztem, hogy csak egy apró billenés kell, hogy végleg megtörjek… de még nem adhattam fel! Anya számít rám! Így hát gyermeteg makacssággal és harciassággal rúgkapáltam, csapkodtam, haraptam mindent, amit értem, próbáltam kiszabadulni a vasmarokból, mely a földhöz szegezett. Ennek csak az lett a végeredménye, hogy a másik kezével és lenyomott, hogy kevésbé tudjak mozogni. Mondanom sem kell, hogy nem adtam olyan forrón a kását. Nem törhettem össze már most. Apa nagyot csalódna bennem. De mit sem tehettem a közeledő vég felől, melyre igazából fel sem készülhettem igazán. Bár már hallottam a sokkolókról, igazából még nem láttam egyet sem működés közben (és igazából meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg anyámat is azzal terítették le). Így érthető, hogy eléggé sokkolt a szó mindkét értelmében ez az új dologgal való találkozás. A testembe nyilalló feszültség görcsbe rándította az izmaim, és szinte érzem, ahogy rángatózok akaratlanul. Hosszú óráknak tűnő másodpercek után végül abbamaradt a fájdalom. Képtelen voltam mozdulni. Azt sem tudom mikor eredtek el a könnyeim, de már patakokban folyt végig az arcomon. Pislogni is gyenge voltam. Az eddig is homályos világ, most nyíltan feketévé változott. Nem ájultam el. Nem. Még nem. De közel jártam hozzá. Éreztem, hogy a sötét magába húz. Éreztem a fáradtságot, a gyengeséget magamban. Tudtam, hogy pillanatokon belül magába szív ez a rejtélyes vonzás. Az engem lefogó férfi és társainak szavai végül összemosódtak és teljesen elhaltak. Bár eljutott a tudatomig a mondandójuk, felfogni már képtelen voltam, mielőtt végleg elájultam volna.
Ismeretlen zúgás tört át a fél-éberség tömény függönyén, mely elzárta a tudatomat a világ elől. Éreztem a fáradtságot. Az elektromosság okozta fájdalom, már a múlté, de a testem zsibbadt és gyenge továbbra is. Nyílván a kimerültségtől. Egészen eddig a kényszerpihenőig nem igen voltak komolyabb pihenéseim, így szervezetem érthető módon „örült” ennek a kis bíztatásnak. Én természetesen kevésbé. Rongybabaként lógtam a férfi vállán, aki cipelt engem. Kába voltam, így csak nagyjából voltam képes felfogni a körülöttem lévő dolgokat. Viszont esett. Erre az egy dologra tisztán emlékszem. Az esőcseppek víg dalolását, ahogy hozzámértek. Fogalmam sincs miért esett olyan jól eme változás. Talán a tudat, hogy fél éve már, hogy utoljára szabad levegőt, vagy egyáltalán esőt ért volna a testem. Érzem, ahogy ismét erőre kapok. Nagyjából ki is tisztult a fejem, hogy képes legyek körbenézni és nyöszörögni. Hallom a lövések hangját és a tompa hörgéseket, bár a repülő zúgása csak a hangok tizedét, ha átengedte. Furcsa alakok próbáltak a repülő szerkezet közelébe menni, akiket a katonák próbáltak golyóval elűzni. Fogalmam sincs milyen golyó lehetett azonban ez, mert bármennyi találatot is kapott egy hörgő, hamarosan újra felállt. Talán csak lebénítani akarták őket, gondolom. Felépülésem azonban csúnya véget ért, ahogy az engem cipelő alak végül futásnak eredt, majd szinte behajított a gépbe. A becsapódástól ugyanis ismét elsötétült a világ.
Mire magamhoz tértem egy furcsa dobozban (metró) voltam, ami nagy sebességgel mozgott. Ezt csak is abból következtettem, ahogy kinéztem a jármű ablakán és láttam, ahogy földalatti táj milyen sebességgel mozog. Mostanra, már a zsibbadtság is semmissé vált és a fejem is kitisztult, miután magamhoz tértem a pihiből. Először próbáltam átnézni a környéket, valami ismerős után kutatva. egy ismerős árny, egy ismerős test… egy ismerős hörgés. De semmi se változott. Egy könnycsepp gördül ki a szememből.
- Anya… - ejtem ki a számon először halkan, majd hangosabban – Anya! Szólalj meg, Anya!!!! Kérlek! Szólj, hogy itt vagy! Ne… ne.. NE! Engedjenek el! Anya!!!! ANYA!!!!
Hiába próbáltam rúgkapálni, kiabálni, csapkodni a válaszaimra nem érkezett válasz, csak néhány szitok az engem tartó személytől, aki ezután keményebben kezdett el fogni. Mire a szerkezet megállt, szinte már bömböltem. Elszakadt az a bizonyos cérna. A lelkierőm végleg felhagyott. Zokogva lógtam a férfi karjaiban. Ha meg is próbált volna letenni, szimplán összeestem volna és nem mozdultam volna. Túl nagy volt a fájdalmam. Ezúttal nem holmi seb okozta a kínokat… vagyis de… de ez a lelkemen inkább ütött heget. Hiábavaló próbálkozás volt minden. Egyszerűen úgy éreztem, hogy elnyel a sötétség. Nincs hová mennem többé, nincs ki vigyázzon rám… nincs kit szerethessek, vagy ő szerezhessen engem. Számomra a világ ilyen hamar vált sötét, komor, hideg árnnyá, melybe többé nem okozhat semmi sem örömöt. A férfi aki cipelt, végül lefektetett egy ágyra, majd levette a kezeimet összetartó fém valamit. Nem érdekelt. Már semmi sem érdekelt. Összegömbölyödve fordultam a fal felé (legalábbis azt hiszem, hisz az egész szoba merő fehérség), hogy kissé magam lehessek a bánatommal. Még talán akkor is szipogtam, amikor valaki belépett a szobába, mely mostanra a börtönömmé vált. Dühösen összeszorítottam a fogam és makacsságból nem szóltam semmit. Legalábbis ezt terveztem. Ám dühömet nem voltam képes visszafojtani, amikor a nő azt állította, hogy segít nekünk. Felültem és dühösen őt célozva (alias +- 1 méter sugarú körben mindent) elhajítottam felé az első dolgot, amit találtam (a párnát).
- Még hogy segíteni akarnak… Betörtek az egyetlen állandó dologba az életembe! Tönkretették a házunk! Bántották Anyut! Bántottak engem! Úgy kezeltek, mint valami hétköznapi tárgyat! Elszakítottak tőle! Elszakítottak…. – dühömet ismét átvette a kétségbeesett zokogás, ahogy felhúzva térdeim, átkarolom lábaim – Gyűlölöm magukat! Gyűlölöm… menjen innen… nem akarom látni!
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on May 27, 2017 22:09:50 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
A doktornő meg sem moccant, amikor a párna felé repült. Amúgy is egy méterre elkerülte a fejét, és ha eltalálta volna sem lett volna semmi baja, elvégre egy tollpárnáról beszélünk. Amikor a puha tárgy a földön landolt, a kék folt összement. Valószínűleg lehajolt érte, ugyanis utána az ágyként azonosított tárgy felé lépett. Majd hozzád közelített. - Megértem, hogy dühös vagy. Hogy mérges vagy rám. Én is az lennék, ha azok a bácsik hoznának ide, akik téged. A hangja még mindig lágy volt, kedves, és emberséges. Nem hasonlított az elrablóid modorára, de mégis.... az oldalukon állt, és ez elég volt ahhoz, hogy rá is haragudj. Közvetetten, de ő is bántotta az édesanyádat. - Sajnálom azt, amit a barátaim tettek veled. Nem mind vagyunk ám olyanok. - Leguggolt eléd - Azért vagyok itt, hogy meggyógyítsalak téged, és persze anyukádat, hogy aztán rendes gyerekkorod lehessen. Tartott egy szösszenetnyi szünetet. - Beszéltem a főnökömmel, azt mondta, hogy ha jól fogsz viselkedni, akkor idehozatja a játékaidat a bunkerből, de hallottam, hogy már úgy viselkedsz, mint egy igazi nagylány. Teszel-veszel a ház körül, mint egy igazi háziasszony. Tehát ez lehet, hogy nem a legnyerőbb ajánlat a számodra, nem igaz? Viszont... - itt artott egy rövid hatásszünetet, olyan hanglejtéssel, ami minden gyermek érdeklődését felkelteni - Van számodra egy ajánlatom, figyelj csak... Mit szólnál ahhoz, hogy miután megvizsgáltalak, elmennénk egyet sétálni?Örülnél, ha elvinnélek anyukádhoz? Akkor megbíznál bennem? Hmm? Ígérem, hogy nem fog fájni, észre sem fogod majd venni, és végeztünk. Előtted guggolva várta a választ. |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on May 29, 2017 13:01:12 GMT 1
Úgy tűnt nem sikerült eltalálnom a tárgyal, amit eldobtam, legalábbis aszerint, hogy semmilyen hangot nem adott ki. Nagy valószínűséggel, ha eltaláltam volna se igen adott volna ki semmilyen hangot, hisz a dolog tapintásából is érződhetett, hogy puha, gondolom egy párna volt az. De nem érdekelt. Durcás, mérges arckifejezéssel bámultam rá, de nem szóltam. A bennem lévő vak düh és dac nem engedte, hogy tovább folytassam, csak a könnyeim csöpögtek tovább. Egyszerűen bosszantott a nő álszentsége. Hangja negédesen csengett, ami a jelenlegi helyzetben, inkább még jobban felszította a lelkemben égő tüzet. Látszik, hogy nem gyakran volt dolga gyerekkel. Egy makacskodó gyerek, mint én csak még jobban meg fog sértődni! A nő a katonák oldalán állt. Ő is bűnös! Egy kis hízelgéssel nem fog lekenyerezni. Ha közelebb jön, majd jól megkarmolom, vagy megharapom! Végül az ajánlata szinte teljesen kiborított. Éreztem, hogy eluralkodik a méreg és majdnem rávetettem magam, de végül egyetlen mondattal megtörte az akaraterőmet. Könnyeim elapadtak, bár továbbra is nedves volt arcom és vörösek, a hályogos szemeim. Anyám említésére éreztem, hogy ismét átjár a félelem. Nem tudtam mi van vele.
~ Ki kell szabadítanom. – gondolkozok magamban - Ki kell szabadítanom, vagy legalább vele együtt lennem. Akkor… nem szenvednék annyit. De…
Ekkor lelki szemeim előtt megjelent anyám elborult víziója. Szemeim már régen nem olyanok, mint rég, de a homályos foltok is bőven elegendően voltak arra, hogy lássam anyám jelenlegi állapotát. Még ha ki is tudnám szabadítani Anyut, akkor se lenne esélyünk a szabadulásra. Meg kell… meg kell tennem mindent, hogy meggyógyuljon. Homlokomat a térdemre fektetem és látszik kívülről is, hogy megtört a bennem lévő makacsság. Nem mozdultam, még akkor se, ha esetleg közelebb ért, vagy hozzám ér. Csak bámultam magam elé. Végül hosszú idő elteltével végül megszólalok.
- Egy hetet adok… - hangom rekedt volt és szomorú – Egy hétig jó leszek és segítek… ha nem tudják meggyógyítani Anyut… akkor nem segítek többé… - egy rövid hallgatás után folytatom – Csak, ha Anyut szabadon engedik...
Szüleim mindig is arra tanítottak, hogy helyezzem mások elé az életem. Hogyha muszáj hagyjam hátra őket a saját életemért cserébe… de… de... én nem tudtam ezt megtenni a saját anyámmal…
~ Bocsáss meg Anyu… élj inkább te tovább szabad életet. Érted megteszek bármit…
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jun 2, 2017 22:00:36 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
Nika halkan felnevetett akkor, amikor az alkut említetted. Aztán kedvesen így szólt: - Ezt nevezem, tizenkét éves, és máris úgy viselkedik, mint egy üzletasszony. Rendben van ifjú madam, állom az alkut. Feléd nyújtotta a kezét, hogy megrázza azt. Tisztára, mint azokban a régi filmekben. - És mondd csak, megtudhatom az újdonsült üzleti partnerem nevét végre? Valamit fel kell írnom ennek a papírnak a tetejére. Ha elmondod a nevét, akkor még megdícséri, hogy milyen szép, és lenyomja még a szokásos nővérkés szöveget is, hogy mennyire illik rád. - Jól van, most el kell végeznem néhány unalmas vizsgálatot. Ígérem, hogy egyik sem fog fájni. Először is meg kell mérnem a testúlyod, magasságod. Ezt követi a vérnyomás mérés, majd a vérvétel, és néhány alapvető vizsgálat. Nem kell félni, profi vagyok. A nő hangja olyan kedves, hogy egy felszíni barbár cukorbeteg lenne tőle. Ennek ellenére, bár nem bíztál benne, örültél, hogy egy ilyen természetű doktornő kezel téged. Miután elvégezte a fent említett vizsgálatokat, egy kissé kényesebb pont következett. Pontosabban kettő. A szemeid. Egy fehér színű, erős fényt látsz magad előtt, ahogy a doktornő mindkettőbe belevilágít. Sejtelmes hümmögést, és a toll zaját hallottad, ahogy érintkezik a papírral. - Szeretném, ha megválaszolnál nekem néhány kérdést, rendben? A látásod romlásával felerősödött a hallásod? Álmodban tiszta képet látsz, vagy ugyanúgy foltokat? Miközben te a kérdésekre válaszoltál, ő addig levette a vért. Így váratlanul ért a dolog, és legalább nem fájt. Valami szerkezetbe helyezte, ami az ágyra volt erősítve, aztán így szólt: - Nulla negatív, ami annyit jelent, hogy mindenkinek adhatsz vért. Ez a mi helyzetünkben nagyon jó, így könnyebb a véredből gyógyszereket készíteni. Nagyon ügyes lány vagy, hallod-e? Akármennyire is bizalmatlan voltál a helyzeteddel, bizalmi viszonyokkal kapcsolatban, azért jól esett a dícséret. - Most pedig az én ígéretem jön. Most elmegyünk ebédelni, és miután ettél, elviszlek anyukádhoz, mit szólsz? Bizalmasan feléd nyújtotta a kezét, hogy megfoghasd azt, aztán lassan útnak indult, hogy kivezessen a szobából. |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on Jun 12, 2017 12:53:56 GMT 1
Alkudozásomra a nő (bár nem túl intenzíven), de csak nevetett. Szinte éreztem, ahogy az előbbi „békés” szándékaim elolvadnak és a gyermeki sértettség úrrá lesz rajtam. Felfújtam a pofazacskómat és durcásan néztem a nő felé. Hiába a koromat nem tehetem semmissé és a nő megjegyzése inkább sértőnek találtam, mint bóknak. Így egy makacs hmpf-el kíséretében elfordítottam a fejem. A kérdésére még püffögök kicsit, de (bár továbbra is duzzogva) azért válaszolok.
- Tsuki Mia…
A bókjait elengedem a füleim mellett. Jól tudom, hogy az emberek sokszor hízelegnek, hogy elérjék a céljukat. Apu mindig azt mondta, hogy sose bízzak a dokik álszentségébe, ugyanis egy jó doktor trükkökkel veti alá a betegeit, hogy azt tegyék, amit mond. Persze tudom, hogy én is erre adtam a fejem. De tudtam, hogy nincs választásom, és ha betartja az ígéretét, akkor talán még anyun is segíthetek… bár tudom, hogy ez úgyis csak egy habos-babos álom. A nő megkért, hogy legyek jó kislány és viselkedjek, míg megvizsgál, bár szó szerint nem hangzottak ezek a dolgok el, de én úgy értelmeztem, hogy erre gondol. így hát hagytam, had tegye, ami a dolga és (kissé talán) ügyetlenül megpróbáltam nem akadályoztatni, hogy legalább minél gyorsabban túl legyünk rajta. A vizsgálatok végére, a szemeimre is sor került, mely során erős fények (gondolom kézi lámpák) fúrták át magukat a szemem előtt lebegő hályogfelhőn, kissé zavarva ezzel gyenge szemeimet. Kérdése kicsit meglepett, hisz még Anyu sem kérdezett ilyen dolgokat és én nem tudtam hová tenni a dolgokat.
- Hát… izé… nem tudom… szerintem nem hallok jobban… bár sokkal könnyebben sikerül a kisebb neszekre is ráfigyelnem…És… nem emlékszem… nem szoktam álmodni, legalábbis nem emlékszem rájuk, mikor felkelek.
A vérvételt szinte észre sem vettem (főleg azért, mert Apu is sokszor vett le vért, ha beteg voltam, másrészt nem figyeltem, vártam a bökést), így először nem is értettem miről beszél, de hamar leesett mire gondol. És a szavaitól akaratlanul kissé elsápadok, és hátrébb csúszok az ágyon.
~ A véremből gyógyszert… Őnekik… csak a vérem kell? – nyeltem egyet félelmemben, majd próbáltam leplezni zavarom és rosszérzésem.
Féltem. Nem tagadom. Azt hittem hamarosan jönnek majd ismét azok a férfiak, hogy lekötözve leszívják az összes véremet. Csak röppenő rémálom volt, de elég volt, hogy teljesen elgyengítsen. Így mikor észreveszem a felém nyúló kezet akaratlanul is hátrálok kicsit, mielőtt felfognám a nő szándékát. Eltart kicsit, hogy összeszedjem magam lelkileg, de utána kissé vékonyabb hangon, de tárgyilagosan szólaltam meg.
- Nem szeretnék menni… - egy kis hallgatás után persze folytatom – Ne értsen félre… szeretnék újra Anyuval lenni. De szerintem, már maga is rájött, hogy nem látok jól… egy vak lányt pedig nem túl nehéz félrevezetni… főleg, hogy Anyu jelenleg nem képes még beszélni sem… - természetesen számítok rá, hogy megpróbálja elnyerni a bizalmam, vagy együttérzést próbál tanúsítani, de csak megrázom a fejem – Sosem bízok igazán az idegenekbe. Anyu erre tanított. Van olyan érzésem, hogy az Alkut se fogja betartani. Kérem, ne mentegetőzzön. Jól tudom, hogyha nem mentem volna bele, akkor így is úgyis megvizsgált volna, csak kicsit erőszakosabban. Legyen szíves ne kerülgesse a forró kását… csak… engedjen legyen szíves meleg vizet, hogy lefürödjek… most… úgyse lenne semmivel jobb, ha láthatnám Anyut… ha tényleg ő lenne az, akkor se…
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jul 6, 2017 15:58:59 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
A nő torkára egy pillanatra nem jöttek a szavak. Az odázott válasz arra enged következtetned, hogy most sikerült megfognod őt. - Nézd Mia... Ez a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy megértsd. Leguggolt hozzád, hogy ismét egy szinten legyetek. - De bennem nyugodtan megbízhatsz... Tudom, hogy milyen cipőben járhatsz... A Barátomat nem tudtam megmenteni, de... téged bármi áron megmentlek, hidd el. Nem kell, hogy kedvelj, a bizalmadra van szükségem. A hangja őszinte volt, kissé szomorkás, ám a kedvesség sem szenvedett hiányt az érzelmek kavalkádjában. - Ha nem szeretnél találkozni Anyukáddal, megértem... Sőt, megígérem neked, hogy szólni fogok a főnökömnek arról, hogy a szemed meggyógyításával kezdjük a munkát. Persze csak ha neked megfelel... Az apró válladra tette a kezét, és az arcán mocorgó foltokból azt tudtad kivenni, hogy valószínűleg mosolyog. - Akkor engedjünk vizet az üzletasszonynak. Felállt, kitárta a fürdőszoba ajtaját és hozzálátott a melegvíz kiengedéséhez. Még perdült-fordult párat a szobában, valószínűleg a tisztálkodó szereket vitte be a fürdővizedhez, aztán körül-belül két perc múlva így szólt: - Minden készen van, kiálts, ha valamire esetleg szükséged lenne. A törölközőket a kád elején, jobb kéz felől találod, a tisztálkodó szereket pedig a balon. Én itt leszek a szobában, és megnézem, hogy végeztek-e már az eredményeid kivizsgálásával. Azzal leült az ágyad szélére, és valami felnyithatós fekete dolgot kezdet el nyomogatni. *** A fürdővíz kellemesen meleg volt, szinte tökéletes. Az illatokból rájöhetsz, hogy a Michaels doktornő levendulát kevert bele.
Az ajtó rosszul záródott, így résnyire nyitva maradt. Tökéletesen hallottad, ahogy Nika adatokat gépel le. A monoton billentyűk hangját aztán valami más váltotta fel. Lassú emberi léptek. Aztán egy idősebb ember hangja.
- Miss Michaels, szabad pár per..
- Magának is Dr. Michaels, Dr. Angus Warren.
- Elnézést DOKTOR Michaels, el is felejtettem, hogy milyen pimasz természettel áldotta meg a sors.
A lány két leütés között válaszolt neki.
- Térjen a lényegre, aztán hagyjon dolgozni. Rengeteg aktát kell még átvizsgálnom.
- Egy olyan hangnemet feszeget kedves, amit a felettesével szemben nem lenne szabad megengednie magának... Pláne, ha az illető azért jön önhöz, hogy gratuláljon magának.
- Gratuálni? - Először hallasz érdeklődést a hangjában - Mihez?
- A múlt héten beadott dokumentációi alapján jártunk el az 5419. alany eredményeinek kivizsgálásakor.
- Miának hívják, és egy beteg kislány...
- Mindenki azt lát benne, amit akar kedvesem. A lényeg az, hogy minden szimuláció sikeres volt! Szeretném még ma beindítani mindáhorm futó projektünk első élő tesztjét.
- Hát... Sok sikert kívánok hozzá, de hogy jövök én a képbe?
- A tudományos bizottság kilenc az egy ellen fölényben döntött azon álláspont mellett, hogy az első tesztalany mindenképpen 5419 legyen. CSAK az ő eredményéivel értünk el egyedül sikereket, így neki van a legnagyobb esélye túlélni a procedúrát.
- Szó sem lehet róla, Angus. Megígértem neki, hogy meggyógyítjuk!
- Ostobaságokat beszélsz Nika! Ez egy mocskos vemhes! Meg akarod gyógyítani? Add be neki a Regeneratione-t!
- A válaszom változatlan Angus, nem fogom hagyni, hogy egy kislány legyen a tűpárnád...
- Féltem, hogy hajthatatlan leszel Nika... De ennek ellenére belekalkuláltam ezt a lehetséges végkimenetelt is. Örömmel közlöm, hogy páholyból nézheti végig az emberiség újjászületését... mint az első hivatalos tesztalanyunk!
Hallottad, ahogy a számítógép koppant a földön.
- Mire fel ez a döbbenet kedvesem? Hiszen a tesztek sikeresek voltak, és többször is hangoztatta, hogy mennyire biztos a dolgában... Itt az ideje, hogy bizonyítson.
Még két ember közeledését hallottad, ez volt az első, és egyben utolsó alkalmad, hogy közbelépj... Már ha segíteni szeretnél az egyetlen emberen, aki valószínűleg törődne itt veled. |
|
erelar
Lelkes fórumozó
Posts: 32
|
Post by erelar on Jul 7, 2017 23:01:48 GMT 1
Úgy tűnt nem jártam túl messze a valóságtól. Anyuék jól tanítottak, de kevesebb teret hagytak a gyermeki éveimbe, mint kellett volna, így akaratlanul is érettebben láttam a dolgokat, mint amit a korom elsőre mutatna. Igazából… fogalmam sincs milyen arcot vághatott, de mivel nem válaszolt rögtön úgy éreztem azért elég közelre sikerült lőnöm azt a képletes nyilat a célhoz. Nem szóltam semmit, helyette végig bámultam magam elé, csak néhány „ühüm” jelzi, hogy amúgy többé-kevésbé követem a beszélgetést. Nem kételkedtem, hogy őszinte hozzám, de érthető módon valahogy nem igazán akaródzott teljesen a bizalmamba férkőztetni. Egyszerűen a helyzet, amiben jelenleg vagyunk nem engedte. Ajánlatára csak megcsóváltam a fejem.
- Nem szükséges. Lehet, hogy nem látok, de ettől nem érzem magam kevesebbnek. Nehezebb a közlekedés, de alkalmazkodok. Mindig alkalmazkodok. Anyuék is ezt javasolták.
Igazából nem éreztem fontosnak ezt az apró dolgot. Igaz, hogy nem születésem óta vakosgatok, de eddig nem hátráltatott túl sokat. Nehezebb volt az életem az igaz, de ennek hála sokkal jobban kifejlődtek más készségeim, amik miatt szem nélkül is képes vagyok dolgokra. Viszont az újabb becézésére szinte érzem, hogy kiráz a hideg.
- Kérem hagyja abba ezeket a buta neveket… Mia vagyok… csak Mia…
Kissé ügyetlenül közelítettem meg a kádat, de miután már volt biztos pontom legalább nem vaktába indultam neki a dolgoknak. Egy újabb „ühüm”-mel nyugtázzam a nő magyarázatát, miközben megszabadítottam magam a koszos ruháimtól, majd végül belemerültem a meleg vízbe. Kicsit magasabb volt a kád, mint amit mi használtunk, így nagy csobbanással pottyantam a vízbe, nagy hullámokat kiverve a vízből. Némán morogtam, hisz nyilvánvalóan a földön lévő ruháim nem úszták meg szárazon Végül sóhajtok, és inkább elmerülök orrig a vízben és lehunyom a szemem. Nem tudom miért, talán a melegtől, de annyira lezsibbadtam, hogy szinte csak akkor hallottam meg a zajokat, mikor a férfi megszólalt. Egész testemben megremegtem a hirtelen hangtól és megcsúszva elmerültem a vízbe. Köhögve, köpködve buktam végül ki a vízből és valahogy átszenvedtem magam a kád peremén, hogy aztán a földre pottyanjak. Egy ideig, csak a levegő után kapkodtam és elég nehéz volt összeszednem magam, főleg, hogy alig éreztem tisztának a fejem. Ennek ellenére talán a tudatalattim követte nyomon a beszélgetéseket. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. Nem nagyon tudtam mit csinálni igazából. Bár a helyzet súlyosságát nem tudtam teljesen átérezni, azért annyi biztos volt, hogy nem áll jól a kinti beszélgetés. Nagy nehezen sikerült felkászálódnom. Igazából mivel a ruháim egyelőre ázott gombócok lettek, így kénytelen voltam a törölközővel elfedni magam, mely a méretbeli különbségek miatt, szinte vonszolódott utánam, ahogy kiléptem csupasz, csattogó lábbal a fürdőből. Nagy eséllyel nem kisebb meglepettséget okozok ezzel (főleg a nő felé), de végül arra felé fordulok, amelyről a férfit vélni találom.
- Ha én vállalom a néninek nem esik baja? – kérdezem a meglepően nyugodt hangon.
Nagy valószínűséggel nem láttam át ekkor még a helyzetem komolyságát, de ha át is láttam volna, nem tudtam vajon akkor, hogy reagáltam volna… Hogy miért csinálom ezt. A válasz nyilvánvaló, és amennyiben a férfi beleegyező választ ad, a nő felé fordulok, talán kissé félősebb hangnembe folytatva.
- Remélem maga is teljesíti az én kérésemet, doktor néni...
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jul 27, 2017 10:43:39 GMT 1
| Az ajtó mögötti világ |
Mia - erelar
Angus visszafojtotta a nevetését, amikor meglátott téged az ajtóban. A fehér szoba miatt a férfi úgy nézett ki, mint egy levegő bőrszínű folt, ugyanis ő maga is fehér köpenyt viselt.  - Ah, 5419. A maga viselkedése a tökéletes példa arra, hogy olykor a fiatalabb elme sokkal intelligensebb, mint az idősebb. - Mia... maradj ki ebből... Semmit nem kell tenned... Az idegen férfi egy hangos sóhaj kíséretében elővette a pisztolyát, aztán nemes egyszerűséggel gyomron lőtte Nikát. - Lássák el, aztán mossák át az emlékeit. Azt akarom, hogy úgy emlékezzen az esetre, hogy önként adta át nekem 5419 kezelését. - Menekülj Mia... – Felelte, miközben a vérző hasára tapasztotta a kezét. Te magad is láttad, hogy a kék foltot hamarosan felváltja egy piros. Tudtad, hogy felesleges lenne menekülni. Az őrük pillanatok alatt elfognának, így nem tehettél mást, kénytelen voltál végignézni a nő szenvedését. Végül két férfi cibálta fel a padlóról. A kínos csendet Angus törte meg. - Tudja 5419, én szeretem Michaels doktornőt, felnézek rá. Olyan áttöréseket ért el az ittléte alatt, amiért a régi világban legalább egy tucat tudományos díjat bezsebelhetne. A hozzáállása azonban elfogadhatatlan, nem látja az igazi célt maga előtt. Az emberiség újjászületését. – itt felemelte a hangját, már már szónokolt. Még a kezével is gesztikulált. – EZ AZ EGYETLEN CÉL, AMINEK A TÁRSASÁGUNK SZEME ELŐTT KÉNE LEBEGNIE. Megköszörülte a torkát. - Bocsánat, elragadtattam magam. Kisasszony, ha lenne szíves... – félreállt az útból, és egy tolószékre hajazó fémszínű foltot pillantottál meg. – Foglaljon helyet, kérem. Amint beleültél, odaszíjaztak a tolószékhez. A kezed, a lábad, és a nyakad is szíj szorította a szerkezethez. - A Tudományos Bizottságnak tett esküm értelmében kötelességem ismertetni a pácienst a rá váró beavatkozásokról. 5419, ön lehet az új emberi társadalom első alappilére. Ebben a barbár világban minden egyes katona élete számít, de túl sok szükségtelen fenyegetéssel kell a nemzet hőseinek szembenézni a pusztaságban. Ez igyekszünk változtatni. Őszinte leszek magácskával, nem tudjuk meggyógyítani azokat, akiket a köznyelven vemhesnek neveznek. A fertőzött sejteket mindennapos eszközökkel lehetetlen kiölni a szervezetből. Egyetlen egy gép áll rendelkezésünkre, mely az esetek 27,99% százalékában fordította vissza a fertőzést. A maradék 72,01% halálesettel végződött. Továbbá sajnos ez a 27% sem volt képes tartós gyógyulást elérni, csak a kezdeti stádiumig voltunk képes visszaűzni a sejteket, utána kezdődött az egész elölről. De ekkor találtunk magára! Nem titok, hogy a magafajták rendkívül gyorsan regenerálódnak, ha a SkyChemicals vegyszereivel érintkezik a testünk. Ekkor pattant ki a fejemből az a zseniális ötlet, hogy ezt a fertőzést nem gyógyítani kell, hanem tünetmentesíteni. Gondoljon csak bele. Felszereljük a katonáinkat egy palack fertőzött vízzel, a sebeikre locsolják, és a sérülés pillanatok alatt regenerálódik. Sóhajtott egyet. - Szép álom, de ehhez az kell, hogy a fertőzés ne legyen úrrá a szervezetükön. Ha egy katona látná, hogy milyen külső elváltozásokat tesz vele ez a szer, netán tudná, hogy megőrül, kétségtelen, hogy nem adná be magának. A maga vérével, és a tudósaink elméjének közös együttésevél sikeresen létrehoztuk ezt. Egy injekciós fecskendőt helyezett az öledbe. - Jómagam csak Regeneratione-nak hívom. Még nagyon primitív persze, és nem tudjuk azt sem, hogy működik-e egyáltalán. A lényeg nagyon egyszerű. A maga laborban módosított vérsejtei fertőzöttek maradtak, azonban visszaszorítják a vemhes fertőzést szinte a kezdeti stádiumba. A tünetmentes állapot körül-belül két-három hétig áll majd fent, utána újabb adagot kell a vérbe fecskendezni, mert az eredeti sejtek felül kerekednek a te sejtjeiden. A tolószék hirtelen megállt, és kitárult egy ajtó. Itt egy csomó folyadék csobogását hallottad, valami trutyi fort a kémcsövekben, és legalább harminc gép búgott egyszerre. A terem ugyanolyan hófehér volt, mint a szállásod, a közepén egy, a tolókocsival megegyező színű műtőágy helyezkedett el. Egy tű szúrását érezted a nyakadon, aztán hirtelen minden lelassult körülötted. A tudatodnál maradtál, azonban nem tudtad mozgatni a végtagjaidat. Egy ismeretlen ember emelt ki a székedből, és helyezett át az ágyra. Itt körül-belül nyolc tűt helyeztek beléd, és vagy ugyanennyi gépre kapcsoltak rá. - 5419, írjunk együtt történelmet. – Angus izgatott hangja volt az. – Pár perc, és túl leszünk rajta. Azzal beléd fecskendezte a saját véredből készített „gyógyszert“. Egy rakás ismeretlen állt körbe hirtelen, azonban percekig nem történt semmi. - Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Bizonyára nem a várt eredmény született, ugyanis habzó szájjal rángatózni kezdtél a székben. Aztán fokozatosan leállt a szíved. Az utolsó dolog, amit hallottál, azok a következő szavak voltak. - Működik, műkö... Mi a franc! Szívleállása van! Kezdjék meg az újraélesztést... Elveszítjük! *** „I want to break free I want to break free I want to break free from your lies You're so self satisfied I don't need you I've got to break free God knows, God knows I want to break free.“ Idegen test érzettel térsz magadhoz, egy kékszínű fóliával letakarva. Nincs rajtad ruha, nem tudod meddig nem voltál eszméletednél. Ez a zene az első dolog amit meghallasz. Mindened fáj, de legalább életben vagy. Csak nagy nehézségek árán tudsz lábra állni. Valami megmagyarázhatatlan történt veled. A tested... Gyakorlatilag egy felnőtt nő testében találtad magad. És ami mégbizarabb. LÁTSZ! Tehát Angus őrült kísérletei működtek. A lábadra a következő cédulat volt akasztva: 5419, ELHAMVASZTANI. Percekig csodálod a szemed világával a termet, majd a zene irányába tekintesz. Hirtelen egy hangos sikoltást hallasz, és rögtön meg is találod a forrását. Egy másik hullával foglalatoskodó tudós az, nyilván nem számított arra, hogy egy hamvasztásra szánt kislány visszatér a halálból.  Az egyik közelben lévő asztalon egy boncolószikét pillantasz meg. "Menekülj...Mia," hallottad Doctor Michaels szavait. Te magad is tudod, hogy végezned kell a nővel, ha élve ki akarsz kerülni innen. |
|
