Első fejezet - Előkészületek

- Úgy vélem a „korai” itt teljesen mellékes. Egyszerűen elméletileg lehetetlen. – szakította félbe a felháborodott férfit.
- Engedje meg, hogy elmagyarázzam, Houin Kyouma. – jelentőségteljes pillantást vetett az alakra majd a mögötte álló fehér táblához fordult. Már órák teltek el, de a vita folytatódott. Kétség sem fér hozzá Okabe nem akarta feladni, de Kurisu minden érvét megcáfolta. Tele írta a táblát, a jelenlévők közül aligha akadt valaki, aki megértette ezeket a bonyolult egyenleteket és következtetéseket. Időközben megállt, hogy meghallgathassa a férfi elméleteit, majd újra visszafordult és ábrázolással is bizonyította a maga igazát.
- Ebből következik, hogy egy húrelméletre alapozott univerzumban az időutazás irreális. Vagy talán van még ellenvetése, Houin-san?
Az előadó teremre kínos csend ült, többen elképedve nézték a tudós lányt, mások pedig továbbra is a táblán ékeskedő írásokat próbálták fejtegetni. Makise tekintete Kyoumára tévedt, aki látszólag kifogyott az ellenérvekből.
- Befejeztem a beszédemet, de ha van még ellenvetése hallgatom, Houin-san. – önelégülten mosolygott, hisz teljes sikert aratott a dilis férfi felett. A laborköpenyes egyszerűen kirohant a teremből, ebből tudta, hogy ideje lesz befejezni az előadást.
- Mindenkinek köszönöm, hogy eljött és figyelemmel végig hallgatták a vitát. Ha bárkinek bármilyen kérdése lenne azt is örömmel megválaszolom. – folytatta kedvesen és a megszokott módon fejezte be a beszédet.


Már majdnem kiürült a terem, mikor egy alacsony lány lépett elé fülig érő vigyorral az arcán. Megrázta Makise kezét és egy címet nyomott a tenyerébe. A Labor címét. Aztán újra szóba került az „Ügynökség”, innen már sejteni lehetett, hogy egyikőjük sem teljesen komplett. Kurisu kedvesen visszamosolygott, hiszen még ha fura is volt, ez a lány sosem árthatna senkinek. Amint egyedül maradt rápillantott a fecnire. ~ A Labor, mi? Mégis miféle laborja lehet annak a jómadárnak? ~ Furdalta a kíváncsiság, de mégsem volt biztos benne, hogy jó ötlet e elmenni. Végül egy sóhaj kiséretében összehajtotta a papírt és bedugta a zsebébe. Összepakolt, majd hazasietett. Pontosabban a hotelbe, hiszen most ez volt az otthona. Belépve a szobájába azonnal az ágyba ugrott. Így feküdt még egy pár percig majd újra elővette a címet. ~ Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy japán fickó laborja… Nem! Felejtsd el ezek teljesen őrültek! ~ ült fel hirtelen megrázva a fejét ~ De talán még is el kéne mennem. Legalább kideríthetném mi volt az a reggeli incidens, amikor azt állította, hogy megkéseltek. ~ Gyors elhatározásra jutott közben egy menekülő szöveget is kitalált, ha netán a biztonság kedvéért azonnal le kellene lépnie onnan. Kilépett az ajtón majd begépelte a címet a telefonjába és útnak indult.

~ Ez lesz az. ~ Nézett fel az épületre a CRT bolt mellett. Felmászott a lépcsőkön majd a bejárati ajtó előtt megállt és fülelni kezdett. Meghallotta a férfi hangját, ahogy valakivel kiabál, erre egy kicsit elbizonytalanodott, de mielőtt meggondolhatta volna magát abban a pillanatban egy tucat ember állta az útját. Elől az aranyos lány állt, ugyanolyan mosollyal az arcán, mint amikor először találkoztak. Hálálkodásba kezdett és megköszönte, hogy ő is részt vesz a közös vacsorán. Kurisu zavartan vigyorgott, mivel nem akarta megbántani, de mielőtt magyarázkodásba kezdhetett volna benyitott az ajtón. Ez a bizonyos Labor semmi egyéb nem volt, csupán egy lepukkant, piszkos lakás még egy ártatlan lánnyal, akivel a köpenyes kiabált. ~ Na jó, most akkor szépen lelépek ~ gondolta, de Mayuri megragadta a kezét és kirángatta a tömegből. Kyouma előtt állt, mire azonnal összeszedte magát és komoly hangon folytatta.
- Őszintén szólva azért jöttem, hogy kiderítsem, hogy az állításod, miszerint megkéseltek engem valós-e, vagy csak jó ürügy szexuális zaklatásra. – húzta fel a szemöldökét, nem foglalkozva a többiekkel körülötte. – De ahogy látom, most dolgotok van, szóval nem is zavarok. – mondta, de ekkor újra megragadták a kezét. Mayuri boci szemekkel pislogott, kérlelve, hogy maradjon vacsorára. Kurisu végigpillantott a többieken, sóhajtott egyet, majd rábólintott.