Stand by for Titanfall

-Ááá, ne haragudj, de a karodat nem tudom megcsinálni... Ahhoz most nincs elég szerszámom és ennyire kreatív még én sem vagyok... - sóhajtok egy nagyot. - Mindenképpen meg kell majd nézni. Sok sikert odafent, vigyázz magadra! - mondom, majd újra ránézek a társamra, mert megmozdult, s újra megvizsgálom. Oké, mozog, szóval él, az nem rossz jel. Ismét ellátom legjobb tudásom szerint, majd iszom egy kortyot, de enni nem tudok, annyira ideges vagyok.

Mikor meghallom a hangot, egyből felnézek. Tudom, hogy valami nem oké, így rá is kérdeznék, de ekkor megfordul és... Ránk lő.

-Haló! AZ, mi a szar történt?! - kiáltom, miközben berángatom Davis-t egy fa mögé magammal együtt. Aztán szövegelést hallok... Annyi minden történik, hogy alig fogom fel a becsapódást, a kilövést, aztán itt van egy Pilóta. Nincs nálam fegyver, így csak riadtan nézek rá és jelzek, hogy nem vagyok veszélyes, majd mutogatok Davis-re, hogy talán kéne vele kezdeni valamit. Aztán valamit mutogat, hogy menjünk, de... Davis, nem hagyhatom itt!

Próbálom mutogatni, hogy én őt fogom menteni és segíthetne és remélem, hogy felfogta, mit szeretnék, mert hogy én háromra a férfit fogom odább vinni, az is biztos... Közben pörög az agyam, hogyan tudnám leszedni erről a jelről AZ-t, és visszaállítani magam mellé. Valami biztosan van...

Kikerekednek a szemei a bejelentés hallatán. A pillanat törtrésze alatt sikerül kicsit lefaragnia a színtiszta meglepetésből, de azért még mindig kérdőn bámul Bliskre. Ez mégis mit jelentsen? Éppen most? Véletlen egybeesés lenne, vagy valami nagyon furcsa kalamajkába keveredett?
Meglepetésében a protokoll alkalmazásáig nem jut el, így csak bólint, amikor Blisk szól, hogy kövesse. Az egész gyorsnak és természetesnek tűnik, mint vészhelyzetben. Amikor nincs helye kérdéseknek. Nincs más hátra, mint haladni az árral és figyelni a nyomokat. És nyitva tartani a szemét. Ha ennek az egésznek köze van ahhoz, amiért elindult, akkor bajban van.
Mindezek mellett… Százados. Ebben régóta nem reménykedett, viszont egy ideig verekedni tudott volna érte, hogy feljebb juthasson a ranglétrán. Annyit küzdött, hogy ezt elcsitítsa, most pedig egyszerűen csak az ölébe hullik. Lehetne a sors ajándékának nevezni – ha hinne ilyesmiben. És ha nem Bliskről lenne szó, és nem lenne az egész hihetetlenül gyanús.
Mikor Blisk kiadja az utasítást, hogy alakítsa ki az osztagokat, egy pár másodpercig farkasszemet néz vele, majd ismét bólint.
Ahogy azonban az emberek felé fordul, abban a pillanatban megérez maga mellett egy jelenlétet, s odafordul. A másodperc törtrésze alatt futtatja végig a tekintetét az arcán, az egyenruháján…
...majd szavaiból is kiderül, hogy ki ő.
Kedves tőle, hogy tisztázza, gondolja egy meghökkent szusszanással, persze csak gondolatban, hisz még ő sem ismerte volna fel, ezek az emberek pedig biztosan nem látták még testközelből.
Furcsa a gondolat, hogy egy légtérben vannak, ismét erőt kell vennie magán, hogy megilletődöttsége ne süssön nyíltan az arcáról.
Ez egyre furcsább. És egyre nagyobb.
- Később folytatjuk – szól az emberekhez, hogy végre valami nexus is kialakuljon közöttük. – Uram – fordul vissza a tiszthez és, kihúzva magát, követi az irodába.
A zárt szoba csendje hirtelen fullasztóan lebegi körül. Mégis mire számítson?
Lehallgatni? Felugrik kissé a szemöldöke, szíve pedig hevesebben kezd verni. Szeme aztán a rá szegezett fegyverre ugrik. összerándulnak az izmai és ösztönösen támadni vagy menekülni akar, de mégis hogyan? Egyértelmű hátrányban van.
Lassú légzést erőltet magára és minden erejével igyekszik eltüntetni az elméjére telepedni akaró bénító ködöt.
A választás illúziója. Valószínűleg, ha most nemet mond, belé kell, hogy eresszenek egyet abból a pisztolyból. Vagy talán csak blöff az egész. talán más módszerrel is el tudják érni, hogy ne emlékezzen az egészből semmire. És senki más sem. Valahogyan visszacsinálni az előléptetését is… hm. Jó kérdés,hogy törődnének-e ennyit a dologgal. Van-e ő ennyire fontos, vagy csak egy elsöpörhető báb.
Mert valamiért fontos nekik, ha egyszer elküldték azt az átkozott üzenetet.
Így legalább biztos, hogy a kettő dolognak – az üzenetnek, meg az elterelésnek – köze van egymáshoz…
Vajon hány kérdést tehet fel, mielőtt a férfinak elege lenne az akadékoskodásából?
Folyamatosan tartja vele a szemkontaktust, miközben szinte hallja, ahogy ketyeg az óra, és nagyon nehéz nem odapillantani a fegyverre a kezében.
Tehát az üzenetre való reakciót csatlakozási szándéknak veszik. Így valóban nehéz nyomozni utánuk, az egyetlen megoldás az lehet, hogy… hogy csatlakozik, megy az árral és meglátja, hová vezet.
Viszont a rögtön történő elfogadás talán gyanús volna, amikor valakit lényegében fenyegetnek. Mit tenne egy átlagos ember? Mit logikus tenni? Nyilván némi aggodalommal viseltetni a helyzet iránt…
- Azt hiszem, könnyebben lennék őszinte, ha a pisztoly kicsit távolabb lenne.
Hangját igyekszik olyan határozottan tartani, amennyire csak megy, ám nem követelőzően. Mint aki hajlandó kooperálni, de azért vannak feltételei.
Hiszen ezeknek a Jóakaróknak szüksége van rá valamiért, nem?
Már csak azt kell kideríteni, miért. És mihez.

A zavart helyzethez képest igen hamar beugrott az a két lehetőség, ami ebben a helyzetben lehetséges, hogy AZ-t biztonságossá tud tenni. Az első, mely a könnyebb, viszont a kétes kimenetelű ötlet is, nem más, minthogy AZ-t becsalogatni egy olyan helyre, ahol a fák megint leárnyékolnak minden jelet, így talán megszakítva azt a valamit, ami megszállta az áramköreit. Bár ez sem veszélytelen, ez mégis biztonságosabb, viszont kérdéses, hogy a terv beválik-e. A másik lehetőség az AZ-re való felugrás, a tetején lévő egyik panel újbóli felszedése, ahol a karjának az áramköreihez is próbáltál hozzáférni, majd az azoknak a megrongálása annyira, hogy az atomreaktor áramellátása megakadjon, majd a vészhelyzeti akkumulátor kipattintása, hogy AZ teljesen leálljon. Ehhez a manőverhez viszont profi Pilótának kellett lenni… De még szerencse, hogy Viper pontosan az is volt. Ugyanakkor mit ér ez, ha a jelenlegi Pilóta társad – és egyben az ellenséged is – fittyet hányva arra, hogy te mit szeretnél, amint elszámolt háromig, elfutott, téged pedig magadra hagyott.

Nincs mit tenni, egyedül kell a helyzetet megoldani és ráadásul minél gyorsabban, mielőtt Davis-re rálépnek. Talán ebből a szempontból az elcsalogatás is lenne a jobb, hisz akkor arrébb mennek a barátodtól. Ha viszont a felugrásos részt választod – amihez bár tapasztalatod nincs, de a felszerelésed már igen, Davisnek köszönhetően -, akkor előtte Davis-t mindenképp biztonságos helyre kell vonszolni, legalább egy fa törzse mögé.

-Áh, bocsátson meg, néha elfelejtem, milyen ijesztő is lehet egy ilyen helyzet az újaknak… - sóhajtotta a férfi, majd a pisztolyt letette az asztalára, a zavaró mellé. – Remélem így már nyugodtabban érzi magát! Félreértés ne essék, nem akartam magára ráijeszteni. Csak tudja eléggé komoly lett a helyzet, és kissé én is meg a főnökeim is idegesek. Nem úgy sikerült pár dolog, ahogy mi azt elterveztük… - húzta el a száját. – De visszatérve önre, ha maga segít, biztosan megtudjuk oldani egymás problémáit. Mi jól bánunk az embereinkkel. Ha segít nekünk és csatlakozik hozzánk, mi is segítünk önnek, hisz így működik ez. Vagy hát így kéne, a mai világban sokan nem tartják már ezt be… - fordult meg neked háttal, hogy kinézzen az ablakon – Tudja, hogy pontosan mi zajlik itt? Hogy milyen fontos események veszik most magát körbe, aminek még a részese is lehet? Van erről fogalma, kedves Timothy? – kérdezi halkan, valamin nagyon gondolkozva valószínűleg.

Oké, mindent egybevetve... Talán a legjobb lenne, ha most lecsalogatnám AZ-t a fák közül, mert ez így nem lesz jó... Ráugrani egyelőre nem merek, az legyen a B terv, mert nem vagyok egy expert... Én csak egy tudós és mérnök vagyok, nem katona! Szóval nézzük a becsalogatást. Persze a tag itt hagyott, nem is gondoltam máshogy... Na, mindegy, lehet, jobb is, csak ne lepjen meg később.

-HÉ, AZ! ITT VAGYOOOOK! - üvöltök felé és próbálom Davis-től el, a lehető legkevesebb fát tartalmazó részre vinni, hogy le kelljen ugrania. Én közben figyelek és védekezek, próbálok fák között haladni és csak remélem, hogy működik a terv.

Tudós és mérnökhöz képest az adrenalintól úgy szedted a lábad, mintha nem lenne a holnap, ami valahol érthető is volt, mert ha most megállsz, akkor bizony tényleg nem éled meg a másnapot, hisz AZ egy rövid mérlegelés és egy sorozat leadása után a másik Titán felé, máris utánad indult, leugorva az egyik fáról. Közben a sisakrádióban újra megszólalt.

- Ellenséges Titán kiiktatva, Pilóta! Javaslom derítsük fel a körzetet három kilométeres körzetben, négyzetrácsos felderítéssel, hogy kizárhassuk az ellenséges tevékenység minden jelét. További parancsok? - kérdezte aztán ahogy egyre közelebb került hozzád. Elvégre az ő lábaival kicsivel gyorsabban haladt, mint te… Végül aztán amikor el is ért volna, a sűrű fák miatt egyszer kétszer megbotlott, majd hirtelen térdre kényszerült. Mintha valami történt volna az áramköreiben.

- Pilóta, furcsa érzés fogott el. Nem tudom megmagyarázni. Nem… Nem tudom, mi történik velem… - szólalt meg furcsa, ijedt hangon, ami egyáltalán nem illett egy Titánéhoz. – Kérem, segítsen! Könyörgöm, ilyet nem tapasztaltam még sohasem! – szólalt meg már-már kétségbeesetten.

A lehetőség adott volt. Bár a jelről még úgy tűnik nem szakadt le teljesen a monstrum társad, de meggyengült annyira, hogy az irányítást többé ne tudja átvenni AZ felett. Most feltudnál ugrani rá, hogy leállítsd és megszabadítsd a szenvedéstől. De vajon utána, mikor újra indulna, a régi önmaga lenne? Sajnos erről most nem te döntesz...

Ahogy AZ védtelenné válik, a másik Pilóta, aki az előbb elfutott, felugrik rá, késével felfeszít egy panelt és azonnal átvág két darab vezetéket, amitől AZ ernyedten, mint egy zsák krumpli, csak egyszerűen eldől, és a fényei kialszanak.

- Szép munka volt! – dicsért meg a katona, ahogy időben pattant még le AZ-ről, majd egy gurulást követően megállt előtted, és kezében továbbra is a késsel feléd szökkent. – Ki vagy te? – szegezte feléd a kését. – Tudod, mi történt? Nem akarlak bántani, kölyök… De szükségem van az információkra! Ha segítesz, én is fogok neked… - felelte őszintének tűnő hangon, egyáltalán nem lekezelő stílusban, sőt, a lehető leginkább úgy, mintha tényleg egy gyerekkel beszélne, akit csak óvni szeretne. Még a rosszindulat egy kis szikrája sem lobbant fel a hangjában, hiába árulkodott erről a sisakjának ijesztő kinézete és a tudat, hogy ő is egy Csúcsragadozó…