Stand by for Titanfall

- Köszönöm! – mondta megkönnyebbült hangon a srác amint meglazította a keresztszíjt. Rögtön utána oda is kapott, ahova kell, és kis igazgatás után összecsapta a kezét majd bepattant a kocsiba. – Talán így már van remény arra, hogy legyenek még gyerekeim… - motyogta magának humoros kedvében amíg te is beszálltál.
Ezután hátrapillantott Yurira, aki még mindig némán ült hátul és amint konstatálta, hogy nem fog megpróbálni megszökni, nyugodtan fordult a kormány felé vissza.

A jogsihoz köthető kérdésedre csak felvont szemöldökkel néz rád amint beindította a motort, majd megforgatja a szemeit.
– Szerintem is hagyjuk. Úgy sem azzal megy a kocsi, nem? Plusz nehogy már a mai nap után ez legyen a legnagyobb gondod. Meg hát itt van velünk a nyugdíjas plüssmacskád, majd ő vigyáz ránk, nem? Hisz ő a legidősebb közülünk... – mondja megint egyszerre talán tréfásan és komolyan. Nehéz megkülönböztetni. 

Miközben haladtok a srác szintén szótlan, és talán kicsit túlságosan is rágörcsöl a vezetésre. Ennyire idegesnek egész nap nem láttad… Azonban ezt a stresszt végül a tervezéssel kezdi levezetni.
- Rendben, akkor vegyük úgy, hogy kvittek vagyunk. Te megmentettél engem, és én is téged. Most elmegyünk a lakásomhoz, odaadom a cuccod, majd elviszlek az űrkikötőhöz. Onnantól útjaink különválnak. Te mész a dolgodra, én meg leadom Yurit a bandámnál… Megfelel? – néz rád egy pillanatra, majd amint feltűnik neki, hogy mélyen a gondolataidban jársz csak sóhajt egyet – Ezt egy igennek veszem. És még csak ne is gondolj arra, hogy ellophatod tőlem ezeket a kütyüket… Nem-nem, ezek az enyémek. Keményen megdolgoztam értük… - mondja komolyan és kicsit vészjóslóan is, valószínűleg tényleg ezek a legértékesebb dolgai a srácnak.
Aztán mikor realizálja, hogy tényleg nem figyelsz, annyiben hagyja a dolgot és a vezetésre koncentrál. Kicsit erősen bánik a fékkel, de egyébként biztonságosan vezet.

Kis idő múlva aztán, amikor felteszed a mindent eldöntő kérdést, meglepve néz maga elé egy ideig, majd halványan elmosolyodik és a visszapillantótükörből felveszi a szemkontaktust Yurival.
- Mondtam, hogy ráfog jönni. Megint kinek lett igaza? Na kinek? – kérdezte vidáman, de Yuri csak oroszul káromkodva válaszolt. Úgy tűnt tényleg nagyon megérintette a börtönben történtek…
- Akármit is mondtál, én is ezt üzenem neked... - mondta a fiatal férfi, majd kis időre rád nézett és még jobban elmosolyodott – Gratulálok, átjutottál az első teszten. Ezzel máris közelebb kerültél, hogy bekerülj a csapatba, Theodora.

Körülbelül fél óra autózás kell ahhoz, hogy eljussatok a srác rejtekhelyére. Egy kihalt úton mentek az űrkikötő közelében, lényegében olyan az egész hely hangulata, mint odahaza nálatok. Azt leszámítva, hogy itt a házak, már ha lehet ezeket annak nevezni, azokból a konténerekből és hajóroncsokból állnak, melyek az idők során megrongálódtak és ide helyeztek le. Lényegében egy roncstelepre hoztak téged.



Több nem túl kellemes alak is visszanéz rád miközben haladtok, de Billy hamar megnyugtat, legalábbis igyekszik.
- Ne félj, ismerem őket. Nem rosszak csak… Érdekesek. De azért tartsd magadnál a pisztolyod, rendben? Ide csak a bandatagok merészkednek vagy a nagyon szegények… - mondja, majd letér az aszfaltról egy földútra és azon mentek tovább egészen addig, amíg el nem értek egy két konténerből álló lakást, aminek a kertjében egy ősrégi Titán hever szétszerelve, elhanyagolva.



- Megjöttünk. – néz rád kissé szégyenkezve miközben leállítja a motort – Valószínűleg jobb szállásra számítottál, de hidd el, jó ez a hely... – mondja, majd ahogy szállna ki, egy pillanatra megakad a szeme valamin. A ház előtti teraszon egy férfi vár rátok, aki ahogy meglátja az éppen kiszálló Billyt, felkel és sietősen megindul felé.



Szerencsétlen srác még csak visszaszállni se tud, olyan hirtelen ér oda az idegen, aki azonnal ki is rángatja a kocsiból Billyt.
- Már megint itt lógsz?! – kiáltja a férfi, majd akkorát húz be a fiúnak, hogy még az autó is megmozdul ahogy neki esik. – Mit mondtam én neked? HOGY NE GYERE TÖBBET YURIHOZ! – ordítja, miközben a már a lábán alig álló, vérző orrú Billyt a hajónál fogva tartja fent. - És mégis mi a szar ez ruha rajtad? Buzinak álltál vagy mi van, te kis pöcs! - néz végig Billyn. 
- Engedd őt el! Kibaszott szadista! Billy most már nálam lakik és hozzám tartozik, fogadd el, mudak! – pattan ki rögtön az autóból Yuri – Ne merészeld bántani vagy kurvára megfogod bánni! Atvali!
- Káromkodj amennyit csak akarsz oroszul, de a fiam most velem jön! Nem hagyom, hogy egy olyan senki legyen belőle, mint amilyen te vagy!
- Én legalább nem verem őt minden egyes nap, hanem próbálom segíteni őt! Nem csak a kibaszott katonaságot tolom le a torkán! Van más is azon kívül! – válaszolta neki Yuri indulatosan.
- Micsoda? A kurvázás meg bebaszás minden nap? – kérdezi és közben a szeme áttér rád is, akár maradtál mindvégig a kocsiban, akár kiszálltál időközben – Na mi van, hát tényleg igazam van? Csak nem egy ribanc van itt? Miről beszélünk akkor?!
- Apa… Kérlek… - kezdi a srác, de ahogy még inkább megtépi a haját a férfi, csak felszisszen a fájdalomtól és nem tudja befejezni a mondatot.
- Ez kell neked, huh? EZ?! Hát kurvára nem fogom hagyni! – ordítja Billynek miközben elkezdi húzni őt az autótól, míg a másik kezében előrántja a pisztolyát, amit Yurira fog. – Ne merj közbe lépni! Billy most velem jön és te hagyni fogod! Elég volt ebből a cirkuszból!
- Suka! Ha még egy lépést teszel vele kiheréllek! – ordít utána Yuri, de ahogy megindulna, Billy apja mellkasba lövi a férfit, aki azonnal el is terül.
- Megmondtam! Maradj ki ebből! És ne lássalak meg többet Billy közelében! – vonszolja tovább a srácot, majd a pisztolyt tartó kezét a másikhoz emeli és valamit pötyögni kezd az alkarján lévő panelen, mire a közelben egy autó körvonala kezd kirajzolódni, ahogy elmúlik a láthatatlanság hatása.

Valahol két ugrás között, az űrben vergődve...
- Gyerünk már AC, indíts be a hajtóműveket! Marv azt üzente siessünk.
- Próbálom, de a rendszerek semmire sem reagálnak.
- Mégis miért? Ahg, már mindent kipróbáltam! Várjunk csak… Rájöttem! Elfelejtettem lekapcsolni a létfenntartó rendszereket, így nem jut elég energia a hajtóművekbe, ebben a kakiláda hajóban. Emlékeztess legközelebb, hogy mentőakcióra csak ép állapotó hajóval menjünk, ne azzal, amivel most harcoltunk végig egy háborút... Na azt mondja, hogy… Igen! Meg is vagyunk. Na most próbáld meg!
- Nem tudom. Vészhelyzet van. Elkezdtem lebegni.
- Hát akkor aktiváld a mágneses talpakat te nagyra nőtt csecsemő! Mindent én mondjak meg neked? 
- Igazad van... Megtörtént. Rendben, működnek a hajtóművek.
- Huhúúú, érkezünk baby! Ez a beszéd AC, nem igaz? Na várjál, mindjárt odamegyek én is a pilótafülkébe, mielőtt halálra fagy a processzorom.
- De, ez a beszéd. Azt hiszem. És várlak... Pilóta.


A férfi gyorsan fordult meg, amint meghallotta a „Hé, baromarcú” szöveged. Szemeiben égett a tűz, mintha még sosem szólították volna ilyen csúnya szavakkal őt. Legalábbis nem egy fiatal, szinte még kölyöknek számító lány.

- Minek neveztél te kis… - kezdte volna, azonban rögtön a szavába is vágtál ahogy folytattad a mondanivalódat. Emiatt csak elhúzta a száját, és furcsa mód végig hallgatott. A végére azért összeszorult az ökle, de az indulatait egyelőre visszafogta.
- Látod Billy, ez a kislány nagyobb pöcsöt növesztett magának, mint amit te valaha tudnál! – nézett rá a srácra, majd egyszerűen elengedte őt, aki a sérülései miatt egyből a földre hullott és ugyan nem erre figyeltél, de zokogva húzta össze magát a földön. – Ugyanakkor nem tudom, mégis hogyan kéne komolyan vegyek egy ilyen kis ribancot, aki még rendes sisakot sem tud csináltatni magának... – húzta gúnyos mosolyra a száját miközben megindult feléd – Mégis mi ez, egy cirkuszi ruha? Ettől kéne megijedjek? Te prédikálsz nekem a harcról, az apaságról és a férfiasságról, mikor tisztán látszik, hogy az apád egyetlen sikere az életben az volt, hogy talán dicsőséggel halt meg egy csatában? Te pedig minden bizonnyal kudarcot vallottál a családod védelme miatt, ha itt vagy… Szánalmas, akár csak a fiam! – nevetett fel, majd amíg sikeresen feldühített téged, egy szempillantás alatt rántotta elő a pisztolyát és húzta meg a ravaszt. Sajnálatos módon nem hazudtolta meg a kinézetét, olyan pontosan lőtt, amennyire azt ellehet várni egy veterántól.

A lövedék fájdalmasan haladt át a bal válladon. Egyetlen szerencséd, hogy nem a szívedet találta el, az az volt, hogy reflex szerűen húzódtál vissza az autó mögé, és ez a pár tizedmásodperc elég volt arra, hogy megmentse az életed. Ha kimentél volna a nyílt terepre, most biztosan nem élnél már. Akárcsak Yuri…

- Na ez, hogy tetszik? Egy igazi katona meg sem érzi a fájdalmat! Lássuk, az apád milyen embert is faragott belőled… - üvöltötte szintén gúnyosan, miközben tett pár lépést feléd. – Na, előbújsz végre? Vagy talán már meg is haltál? Örökké úgy sem bújkálhatsz ott… Gyere csak és mutasd meg, mit is tudsz! – adott le még pár lövést az autóra, szinte csak szórakozásból.

A kocsi mögött jól láttad, hogy ebben a helyzetben teljesen magadra maradtál. A környéken élők mind bemenekültek a házaikba, és az ablakokból figyelték a valószínűleg mindennapos esetet. De aztán történt valami, amire tényleg nem számíthattál… Az égből jött a segítség.

Egy hatalmas tűzgolyó csapódott a földbe, Billy apját egyenesen az autóra repítve, legalább egy köbméternyi földdel a nyakában. Mikor feleszmélsz a történtekből és kikukucskálsz meglesni, vajon meghalt e a seggarc, és hogy mégis mi a fene történt, a por és hamu füsttengerében csak egy vörösen izzó szempárt látsz, meg egy kísértetiesen Phantomra hasonlító… Titánt?


- A saját súlycsoportoddal kezdj ki, ne a gyerekekkel! – üvöltötte egy robothang, majd egy sárga fémtest ugrott le a Titánról, rá az autóra, ami szépen be is horpadt alatta. Már nem mintha Billy apja alatt nem…
- Mia… szar… - hebegte a férfi, mire a robot úgy behúzott neki, hogy a fejéből tényleg csak egy seggfej lett, úgy… „behorpadt” ez is. Ezután megfogta a nyakánál fogva és előre leküldte az autóról, pontosan hozzád, a te lábad alá. Ekkor nézett rád először a megmentőtök, és habár ilyen csak a legendákban van, de a robot kijelzőjén mintha emberi tekintetet láttál volna…


- Végezz vele, vagy én fogok. És az nem lesz fájdalommentes... Megmondtam a múltkor Billynek is, kifogom csinálni, ha még egyszer beleszól az életébe. – harsogta erőteljesen, és bár úgy tűnt, teljes mértékben elszánt, kérdéses volt, ebbe Billy mennyire egyezett bele, ha már úgy utalt a srácra, mint aki ismerné őt, és az apját is.

A Simulacra türelmesen nézi végig, ahogy beváltod a bosszút a férfin. Szerencsétlen tekintete egyáltalán nem olyan, mintha felfogná mit mondasz neki, vagy éppen vele mi is történt az előbb. Csak bámul maga elé, bár nem sokat lát, hisz mindkét szeme teljesen véresre van már verve.

A megmentőd talán többre számít bosszú gyanánt, mivel amikor befejezed és felajánlod neki Billy apjának kivégzését, hallod, ahogy a gépies hang egy sóhajtást imitál felőle. Rögtön ezután lepattan a kocsiról és a férfi felé lépked, majd előrántja a pisztolyát és egy egyszerű mozdulattal meghúzza a ravaszt: mindkét térdét ellövi, valószínűleg örökké kerekesszékbe juttatva a férfit. Ezután egy kegyes mozdulattal a kését repíti a kézfejébe, „lenyakazva” két ujját is.

Mikor megköszönöd az életmentést, és megbízod a szemét eltakarításával, csak biccent egyet és megpörgeti a kést a kezében, amit éppen most vett ki a földből.
- Ez a dolgunk, nem igaz nagyfiú? – néz AC-re, aki nagyot bólintva helyesel – És hamarosan neked is ez lesz… - jegyzi meg sejtelmesen, majd felegyenesedik a földről, és mielőtt befejezné a férfin a tortúrát, feléd lép egy kettőt és kinyújtja a karját.
- Sam vagyok, Egy Jóakaró. Te pedig Theodora. – jelenti ki egyszerűen – Én gyűjtöttem rólad az adatokat A Jóakarónak. Hamarosan megkezdjük a kiképzésed, de előtte most pihenhetsz egyet. Bízd rám mindkettőjüket, – biccent Yuri és Billy felé egyaránt – te inkább lásd el magad. Ha segítség kell vagy nem találsz valamit, Marv bent lesz és útbaigazít. – mondja kedvesen, már ha van ilyen hangja egy Simulacrának. – És köszönöm, hogy megmentetted Billyt. – szól még utánad, ha már elindultál volna – Sokat jelent számomra… Nem lett volna nagy dolog visszahozni őt ide az apjától, de nem akartam ennek is kitenni őt. Így is eleget szenvedett már… - zárja rövidre és végül hagyja, hogy elballagj.

Menet közben a ház felé még ép látod, ha hátrapillantasz, ahogy Sam meghúzná a ravaszt, de az odabicegő Billy még épp időben rántja ki a kezéből és kezdi el ütlegelni a fémtestet. Miért tetted ezt?! - Kiáltja.

Belülről a ház meghazudtolta az idetartozását, ugyanis fejlettségben még a ti házatokat is elérte. Szép rendezett nappali és konyha, étkező a nappaliból nyílva, és egy kis csigalépcső fel az emeletre, ahol valószínűleg a szobák voltak.
- Üdvözlöm! Én Marv vagyok, a ház gondnoka és vészhelyzet esetén a barátaim testőre! – totyogott eléd a robot integetve, amint befejezted a körülnézést.

Kicsit csalódottan dőlök hátra. Bár annak örülök, hogy még mindig nem akkora baj, hogy mi mindent csinálunk édesanyámmal, bíztam benne, hogy a főnök legalább valamit tud. De nem... Szóval most már komolyabban kezdek aggódni, pláne mikor említi, hogy többen is eltűntek. A hirtelen témaváltása először meglep és mérges leszek, hogy ez miért olyan fontos, de aztán realizálom, hogy valószínűleg ott akarja folytatni, szóval csak bólintok.

- Persze, ott leszek. Nem hagynám ki Enzo előadását! - mondom mosolyogva, ahogy jelzem, hogy értem az utalást. Végül felállok és vissza is térek a munkához. Az eleje nehéz, mert a beszélgetés a lehetőségek mennek a fejemben, de szerencsére Enzo megint itt van, hogy visszarántson.

- Hahó, Halsted, itt vagy?! - csettintget nekem. Látom, hogy ideges.
- Hahó, Enzo, látom, hogy full stresszelsz a mai előadáson... - csettintgetek vissza.
- Mi? Nem, hagyjál már az idiótaságaiddal... - morran rám, de látom, hogy kicsit zavarba jött attól, hogy észrevettem.
- Hééé, nyugesz van. Jó leszel. Mindig jó vagy - forgatom a szememet, ahogy megcsapkodom a hátát.

Ezek után könnyebb már a munkára figyelnem, visszarázódom és ismét nem veszem észre, hogy megy az idő. Kajálni is elfelejtenék, ha Nila nem szólt volna be, hogy egyre véznább vagyok. Hát, neki is van egy modora, de nem veszem fel. Nem gondolom, hogy bárkire is tartozik az, amit beszéltem, szóval tényleg csak dolgozom ma.

Cserébe délután végre találkozhatok Maeve-vel. Ő már ott van, mire én odaérek, s egyáltalán nem meglepő módon már ki is kérte a kedvenc málnás-csokis extra erős kávémat.
- Hé, most az én köröm lett volna! – köszöntöm a lányt, mire ő csak felnéz a tabletéből és megrántja a vállát, majd féloldalasan, lazán elmosolyodik.
- Akkor hamarabb kell ideérned… - válaszolja, mire megöleljük egymást. – Na, mizu? Milyen volt a meló?

- Heh, elment. Nem volt túl izgalmas, haladgatunk a dolgokkal, de ennyi… Este lesz Enzo-nak valami előadása, mert sikerült valamit elérnie. Kíváncsi vagyok, őszinte leszek. Meg lehet, sikerül is beszélnem vele – veszem halkabbra a hangom, majd kezemmel mutatok egy jelet, amiből ő érti, hogy a főnökre gondolok.
- Király! Bár sosem fogom megérteni, hogy neked miért izgalmas egész nap egy fehér teremben ülni és gondolkodni, de mindegy… Komolyan mondom, mint egy elmebetegek háza – forgatja a szemeit, mire csak felnevetek.

- Ki tudja? Lehet, az vagyok – nevetek továbbra is, majd jó nagyot kortyolok. – Na, és veled?
- Ehh… Próbálkozom. Mivel nincs annyira fix munkahelyem, így kicsit nehéz számolni a dolgokkal, de igyekszem.
- Hééé, tudod, hogy ránk mindig számíthatsz, ha arról van szó… - mondom neki.
- Ja, vágom, persze… De azért annyira nem szeretnék a barátaimtól kuncsorogni és náluk csövezni… - ingatja a fejét. – Mindegy, megoldom – legyint, amivel lezártnak tekinti a témát, majd bele is vág a lényegbe. Figyelmesen hallgatom, amit mond, nem szakítom félbe egyszer sem. Látom rajta, hogy nem elégedett azzal, hogy csak ennyit talált, de megnyugtatom, hogy ez több, mint amiben reménykedtem.

- Francba… Tudtam, hogy valami nagy gáz lehet… - aggodalmaskodom azonnal. – Fogalmam sincs, hogy tudnám elérni édesanyámat. Remélem, este kapok valami választ… - forgatom idegesen a szememet.
- Nyugesz… Ha valaki ki fog találni valamit, akkor az te leszel… - nyugtat Maeve. – Mindenesetre én ennyit tudtam meg. Amúgy valamikor kéne egy nagy találkozó a többiekkel már, arra gondoltam… - mondja, de ekkor megszólal a telefonja és felveszi. – Na, bocs, csak a főnök volt, a holnapi melóval kapcsolatban.

Ezek után még egészen addig beszélgetünk, amíg el nem kell indulnom visszafelé. Egészen a gondolataimba vagyok merülve, így észre sem veszem, hogy sokkal hamarabb beérek, mint nappal. Betámolygok az előadóterembe, ahol csodák csodájára Richard mellé kerülök. Miközben Enzo belekezd a bizonyításába, miután bemutatta azt, mire jutott, Richard beszélni kezd. Miközben beszél, én követem, amiről Enzo beszél, számolom fejben, amit mond.

- Aha… Örülök, hogy megkérdezett, mert már én is azon gondolkodtam, hogy az egyetlen esély arra, hogy megtudjuk, mi van, ha odamegyünk… Én benne vagyok és biztos vagyok, hogy a barátaim is. Egy kitételem van: Enzo-t is vinni akarom – bökök a fiú felé. – Ő már járt ott és ha már hárman vannak, akik tudják, mi merre van, akkor akár szét is tudunk válni, biztosak lehetünk abban, hogy mindig lesz valaki, aki tudja, merre kell menni, ismeri a helyet… - mondom, de közben összeráncolom a homlokom.

– Arról nem is beszélve… - folytatnám, de ekkor megértem, mit nem értettem. – Bocsánat! – emelem fel a hangom, hogy mindenki hallja. Gondolom, mindenki felém néz, de nem zavartatom magam. – Amit a kollegám mond az eddig rendben is lenne, de ez itt így nem igaz… - mondom, majd mivel marhára nem tudom megmutatni, ezért felsietek mellé középre. Látom rajta, hogy baromi mérges és majdnem szétrobban a méregtől, hogy belerondítok a dologba, de akkor sem igaz, amit mond. Majd szépen belátja.

- Az odáig rendben van, amit eddig elmondtál, de itt ez – mutatok az utolsó képleteire. – Nem igaz.
- És miért? – teszi csípőre a kezét a srác mérgesen.
- Mert könnyű magnak kezelted, pedig nehéz mag. Nem olyan rég lett bebizonyítva, hogy ez nehéz magnak számít, szóval nem fúzionálni fog, hanem hasadni. Na, tudjuk azt, hogy ahhoz, hogy A tömegszámú és Z rendszámú atommag elbomoljon két A/2 tömegszámú és Z/2 rendszámú fragmensre… - mondom, majd a ronda írásommal pillanatokon belül felrajzolom ezt.



- Ez akkor teljesül, ha… - folytatom az írást. (OOC: alsó része a képnek) - De akkor is ki kellett volna jönnie, ha a magdeformációkat nézed… - kezdem el megint. – Ugye magdeformációs alaptéziseket tudjuk, szóval abból következik, hogy a deformáció először energiaigényes, utána a kritikus érték fölött energiát szabadít fel. Ez itt látszik – utalok vissza Enzo egyik táblázatára, ahol látszik, hogy pont ez történik. – Ebből is látszik, hogy ez hasadás, nem fúzió. Mindenesetre akkor ez azt jelenti, hogy… - kezdem, de a srác fejezi be, aki közben elengedte azt, hogy mérges, mert jobban érdekli, hogy mi jön ki belőle, így velem együtt gondolkodik.

- … Hogy ha ez a hasadási energia, márpedig ez az, akkor ez az energia jóval kisebb, mint egy gömbszimmetrikus mag hasadásakor a Coulomb gát leküzdéséhez szükséges energia, azaz… - folytatná, de izgalmamban én fejezem be. Most nem bánja.
- … Azaz ebből kijön, hogy nehéz magokkal érdemesebb dolgoznunk, mert kevesebb energiát igényelnek, nagyobb a haszon! – mondom, majd lepacsizok Enzo-val. Bár még látom rajta, hogy továbbra is nagyon pipa rám, amiért elvettem a show-ját, neki is jobban számít, hogy haladt a tudomány előre, mint hogy most kinek nagyobb a tekintélye.

Zana Halsted – Bratti

Miről nem is beszélve…? – kérdezné Richard, de te ezt már nem hallhatod hisz mész ellopni a showt Enzotól. A közönség meglepődve tapsol, mintha egy színházi előadáson lennének, pedig csak a tudomány újabb előre lépésének örülnek ennyire.

- Szép volt! – kiabálja be Richard is miközben feláll tapsolni, majd lecsitítja a közönséget és megvárja míg az emberek felteszik a kérdéseiket Enzonak, illetve neked, mivel innentől már téged is a „színpadon” tartanak.

Az előadás befejeztével aztán Richard megkörnyékez téged és Enzot is, bár előtte türelmesen kivárja, ha valamelyik kolléga személyesen szeretne veletek beszélgetni.

- Nagyszerű bemutató volt Santini! Gratulálok! – ráz kezet a társaddal – Egyúttal pedig szeretném beszervezni valamibe… Zana külön kérése volt, hogy ön is velünk tartson... – néz rád egy pillanatra, majd elmeséli mindazt neki is, amit neked.
- Szóval… Mindezek után is csatlakozna hozzánk? Zana szerint ön is járt már ott, így tényleg nagy segítség lenne a részünkre. Ha szeretné, Nila Hawkey is velünk tarthat… – Fejezi be a mondandóját, és miután a döntés megszületett, lassan mindannyian elindultuk hazafelé. Így is igen késő van.

Mikor hazaérsz, először Lauridion támad le téged és követeli a szeretgetést mely a mai napon teljesen elmaradt. Ezután a család többi tagja is fogad és mindenki beszámol a mai nap történéseiről. Nem sok érdekes dolog történt velük, legalábbis a tiédhez mérve biztos nem.

Ezután a lefekvéshez készülődve Maeve üzenete fogad téged a telefonodon, amiben jelzi számodra, hogy holnap délután, meló után közös nagytalálkozó lesz a srácokkal és Yara-val. Hát, akkor itt az idő beszervezni őket.

Másnap minden úgy indul ahogy tegnap, semmi érdemleges nem történik. A munkában is minden a legnagyobb rendben zajlik, na de a délután, az már kezd érdekessé válni.

Ugyanabban a bárban gyülekeztek a barátaiddal, mint ahol Maeve-al is találkoztál, azonban mikor odaérsz még csak Jaxon van ott és… Egy új arc?
- Oh, szóval ő lenne Zana? – néz rád vigyorogva a srác a pulttól elfordulva, amint észrevesznek téged, majd a srác feléd nyújtja a kezét és kicsit meg is hajol – Hali, a nevem Davis, Jaxon új haverja! Amikor azt írta a csoportotokba, hogy hoz egy meglepetést, hát az én volnék! Ohh, de udvariatlan vagyok, esetleg meghívhatlak egy italra? Jaxonnal mi már jóópár sört megittunk - neveti el magát, miközben Jaxon habos szakállal vigyorogja el magát és végül megy oda hozzád rendesen köszönteni. 

- Theo… Theoo… THEOOO! – ébresztett fel Sam, mert akármennyire sem akartál elaludni, mégis sikerült. – Kész a vacsora. Na mi van, ennyire kifárasztott egy nap? Mi lesz, ha sikeresen bekerülsz közénk? Nem lesz korai nyugdíjazás, ne reménykedj benne. – fonta össze a karját miközben a szúrós megjegyzéseket tette neked az ajtó előtt állva. Amint aztán kicsit összeszedted magad, a vállad felé biccentett – Hogy vagy? Kérsz fájdalomcsillapót? – kérdezte, majd a választól függően a lépcső felé menet bement a kis raktárba és kivett egy doboz erős fájdalomcsillapítót, amit aztán a kezedbe is nyomott. – Naponta kétszer. – tette hozzá.

Lent egyedül Yuri ült az asztalnál és falatozott vígan, míg Marv az új ruhájában sürgött forgott a konyhában. Billy valószínűleg a szobájában pihent, hiába derült jó kedvre egy kicsit a fürdőben látottaktól, a mai nap többi része eléggé kikezdhette szegényt. Ráadásul törött orr-ral enni borzalmas, így nem meglepő, hogy nem kívánt most vacsorázni.

- Te tényleg oda adtad neki a kabátodat? – kérdezte aztán az evés közben Yuri, amikor te is nekiláttál az ételnek – Heh, sosem gondoltam volna, hogy egy robot ruhát fog hordani! – nevetett fel.
- Mintha én nem hordanék. – szólalt meg gúnyosan Sam, aki a kanapén ült és a híradót hallgatta.
- Na jó, de te… Na, hát más vagy, nem? Elvégre… Öhm… - kereste a megfelelő szavakat, amiben semmiféle bántás nincs – Izé… Jajj, Yuri most nagyon butának érzi magát… - vakargatta meg a tarkóját.
- Shh, csöndet! – szólt rá aztán Sam.
- Mi? Te most komolyan ráförmedtél Yurira?! – akadt ki orosz barátotok.
- Nem! A híradó miatt! Nézd a TV-t! Figyeljétek! – mutatott a képernyőre, amin éppen háborús fotókat mutattak.


- Hazug faszok. – jelentette ki Yuri, majd folytatta az evést mintha mi se történt volna. Sam már láthatóan jobban figyelt a részletekre és sandítva rád pillantott, hisz jól tudta, a szülőbolygód mennyire közel is esik a Yuma Rendszerhez, amiben a Victor is található...



Végül aztán felkelt a helyéről, egy pillanatra az ételre pillantott, mintha csak megkívánta volna, majd kivonult a teraszra levegőzni egyet. Na nem mintha egy olyanfajtának, mint Sam, kellene…

- Ha befejezte a vacsoráját, nyugodtan zuhanyozzon le, ha kell, utána újra cserélem a kötést a vállán. – szólt hozzád Marv, mikor úgy látta, végeztél az evéssel.