Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Jan 5, 2023 22:12:55 GMT 1
#s://i~imgur~com/CubkFgy~jpg Az estém hátralévő része a Sammel való beszélgetés után viszonylagos nyugalommal telt. Bár szívem szerint megvártam volna a fürdéssel, hogy a többiek elaludjanak – épp így szoktam odahaza is –, nem akartam lábujjhegyen mászkálni. Kicsivel a beszélgetést követően egy tiszta pólóval és a rövid pizsinadrágommal a kezemben ballagtam le a fürdőszobába. Végre valahára megkaptam a zuhanyt, amire napok óta vágytam: a sebemre vigyázva alaposan megmosakodtam, és a hajamat is megmostam. Lassan ideje lesz megint vágnom belőle kicsit, de úgy döntöttem, nem tömítem el Yuri lefolyóját a levágott loboncommal.
A fürdést követően átkötöttem a sebemet – nem akartam már Marvot ezzel zargatni, bár biztosan nem bánta volna –, aztán belebújtam a pizsimbe, és visszasunnyogtam a szobámba. A hajamat egy törölközőbe csavartam, és miután magamhoz vettem a laptopomat, levetettem magamat Yuri ágyára. Az öreg masina hangosan zúgva kelt életre, és miután kapcsolódtam a hálózatra – meglepően könnyű volt bejutnom rá –, egyből az üzeneteimet néztem meg.
3 új üzenet – Artie, Leon, és valami spam, amire nem voltam kíváncsi.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és azonnal magamhoz vettem a telefonomat is... Azzal egy kicsit egyszerűbb a telefonálás. Fogalmam sem volt róla, hány óra lehet most otthon, az óráim automatikusan helyi időre álltak... De Arthurt ismerve hajnalban is felvenné a telefont. Nem is gondolkoztam sokat, azonnal videóhívást indítottam.
Kicsörgött, és néhány másodperccel később megjelent a kisöcsém képe. Azonnal szemet szúrt, hogy az én szobámban van.
– Theo! De jó látni, úgy aggódtunk – üdvözölt, és szinte éreztem a hangjában a szándékot, hogy megöleljen. Melegséggel töltött el, hogy hallhatom a hangját, de...
– Hé, az az én pulcsim? – kérdeztem azonnal, ahogy alaposabban megnéztem az öcsémet. Arthur elvigyorodott, és a fejébe húzta a pulóver kapucniját. Túl nagy volt rá, szinte elveszett benne.
– Nem – vágta rá azonnal, én pedig rögtön kontráztam.
– De igen, a hétvégén mostam ki...
– Nem is igaz – hadarta, és mielőtt megint ellenkezhettem volna, folytatta is. – Ez Leoné – vágta rá szemtelenül, én pedig csak a szememet forgattam –, a múlt hétvégen hagyta itt, mikor itt aludt. – Éreztem, hogy elpirulok, de nem hagytam, hogy zavarba hozzon. Leon gyakran aludt nálunk, vagyis nálam, a mi házunk egy kicsit csendesebb volt egy hosszú nap után, mint az övék, ahol a szülei mellett már a bátyja családja is ott lakott.
Arthur kinevetett, én pedig nem tudtam haragudni rá – eszméletlenül megkönnyebbültem így, hogy hallhattam a hangját, és tudtam, biztonságban vannak. Jobban hiányzott, mint hittem.
– Minden rendben van otthon? – kérdeztem, hiszen nem bírtam magammal. – A többiek hol vannak?
– Anya... nehezen viseli, hogy nem vagy itt.
– Képzelem.
– Próbálkozik. Ma főzött... nem volt túl jó, de azért megettem.
Kellően szkeptikusnak tűnhettem ahhoz, hogy Arthur témát váltson. Igazság szerint anyám 2-3 havonta elhatározza, hogy megpróbál munkát keresni. A lelkesedése nagyjából 1-2 napig tart, utána visszasüpped a szobanövény állapotba. Nagyon régóta nem veszem komolyan a változásra vonatkozó kijelentéseit. Egyszerűen belefáradtam, és könnyebb volt nem várni tőle semmit.
– Épp le akartam menni a garázsba. Leon nemsoká visszatér Phantommal.
– Mit csináltak?
– Tegnap beszakadt a kis pajta teteje, azt javították meg, asszem. Meg anya hülye csirkéit kergettük egész nap... Nyitva felejtettem a kerítést. Jól szórakoztál volna rajtunk.
Hát, igen... a házimunka nálunk furcsán oszlott meg: anya csirkéket vesz, az öcsém eteti őket, én pedig embereket irtok egy rohadt nagy robottal. Igazán idilli.
A kép megrázkódott, ahogy Arthur felkelt az ágyamról, és elindult kifelé a szobámból, feltehetőleg a garázs felé. Arthur elhaladt anyám szobája előtt, jó hangosan bekiabálta neki, hogy „Theóval beszélek”, de nem állt meg, hogy átadja a telefont anyámnak. Úgyis csak néztük volna egymást – egyikünk sem volt jó ebben.
– Milyen utad volt? – kérdezte Arthur, amikor már a lépcsőn haladt lefelé. A kép fel-le ugrált, szinte láttam magam előtt, hogy kettesével veszi a lépcsőfokokat. – Leon azt mondta, nem tudja pontosan, hova mész...
– Rohadt hosszú, de nem vészes. Soha többet nem fogok fapadossal utazni – jelentettem ki, Arthur pedig csak elnevette magát. – Az emberek beszéltek hozzám – mondtam ezt túlzott felháborodással –, miért hiszi azt mindenki, hogy barátságos vagyok? – tettem fel a költői kérdést.
Arthur ezen már szégyentelenül röhögött, de én is elmosolyodtam. Most, hogy belegondolok, soha nem voltunk egy-két napnál hosszabb időre elszeparálva.
– Hol vagy most? – Ahogy számítottam rá, kommentár nélkül hagyta az utazásom okozta frusztrációt. Mindig is diplomatikusabb volt, mint én. – Szép helyen?
– Nem... nem hiszem, hogy elmondhatom, de ne aggódj. A kikötőben vártak, biztonságban vagyok. – Végülis... Így is fogalmazhatunk, nem hazudtam vele annyira nagyot. – Neked tetszene itt. Nagyon... színes, de otthonos. Talán egyszer eljöhetsz majd te is.
Remélhetőleg akkor megúszom a kiruccanást az első szembejövő rendőrőrsre – tettem hozzá magamban.
Arthur egy pillanatra egészen máshol járt fejben, mintha a lehetőségen gondolkodott volna, de aztán folytatta a kérdezősködést. Idő közben kiért a házból, már a szabad ég alatt sétált – odahaza most kezdett el lemenni a nap.
– Hányan vagytok?
– Nem tudom, Artie. Két... Három – javítottam ki magamat szinte automatikusan, ahogy eszembe jutott Sam is – rendesnek tűnő emberrel vagyok, de azt hiszem, csak átmenetileg leszünk itt. Még sok minden áll előttem, és...
– Kivel beszélsz, kölyök? – kiabált be egy férfi.
Bár a hang eléggé torzult a távolság és az otthoni rendkívül szar hálózat miatt – az egyik adótornyunkat nagyjából három hete semmisítették meg –, ezer közül is felismertem volna, hiszen Leonhoz tartozott.
– Hé, nézd ki telefonált! – Arthur elfordította magától a telefonját. A kép elmosódott, ahogy vadul lóbálta örömében az eszközt, de ki tudtam venni rajta Phantomot és a hátán kapaszkodó Leont, ahogy elhaladtak az öcsém előtt. A következő pár percben nem szóltam semmit, és hozzám sem beszéltek – a tetőjavítás, anyám csirkéi és valamiféle alkatrész volt a téma. Nem akartam félbeszakítani őket, és amíg Phantom vissza nem került a saját „kuckójába” a pajta alatt, addig úgysem tudtak rám figyelni.
Aztán a kép egy kicsit morzsás lett, ahogy az öcsém is bevette magát telefonostól a földalatti garázsba.
– Remélem, nem a padlón ülsz, kurva hideg, és az hiányzik legkevésbé, hogy felfázz – jegyeztem meg, mikor végre nem lóbálta tovább a telefont. Gyanúsan furcsa szögben láttam a garázst meg mindent, ami odalent található – a háttérben Leon épp lemászott Phantomról, nem láttam, de hallottam a puffanást. A kölyöktől egy rosszalló szemforgatást kaptam válaszul.
– Nincs is olyan hideg – mormogta Artie –, és a matracodon ülök...
Nos, igen. Én is sokszor aludtam odalent, ha sokáig dolgoztam, vagy nem volt kedvem visszamenni anyámhoz, vagy ha egyszerűen csak egyedül akartam lenni egy kicsit. Eleinte ládákon, összehajtott ponyvákon, később Phantom kezében aludtam, végül aztán szereztem egy rossz matracot, amire meg tudtam ágyazni néhány pokróc és egy hálózsák segítségével.
– Az még hagyján – szólt közbe Leon –, napok óta idelent alszik Phantommal. A frászt hozta anyátokra az első este – jelentette ki egy kaján vigyorral, miközben lehuppant az öcsém mellé, és végre teljesen bekerült ő is a képbe.
– Te aljas áruló, megígérted, hogy nem mondod el neki! – kiáltott rá Arthur felháborodva, az arca teljesen kipirult. Akaratlanul is felnevettem.
A vállam rázkódásával azonban rátört a fájdalom is, így önkéntelenül fintorogtam egyet... Szinte láttam, hogyan villan meg Leon szeme a kamerában, Artie nem, de ő észrevette az apró gesztust. Tudtam, hogy csak az öcsém miatt nem vont azonnal kérdőre, és ezért őszintén hálás voltam neki.
– Ha levakarod Phantom lábáról a mocskot, amíg a nővéreddel beszélek, akkor nem kotyogom el, hogy... – Leon nem tudta befejezni a mondatát.
– Jó-jó, csinálom, csinálom! – Arthur, ha lehet, még inkább zavarba jött. – Vigyázz magadra, Theo! Hiányoztál – köszönt el tőlem, majd pillanatokon belül eltűnt a képből. Érdekelt volna, mi az, amit ennyire titkolni akart előlem. Végül is mit csinálhatott, ami ilyen ciki?
Elmosolyodtam, és csak megcsóváltam a fejem. Szinte otthon éreztem magam, mintha nem is egy másik rendszerben lennék.
– Helló, szépfiú – köszöntöttem végre a barátomat, miközben eldőltem az ágyon... Gondosan arra az oldalamra, ami nem fájt.
– Gondoltam rá, hogy utánad megyek. Kezdtem aggódni – ismerte be Leon egy félmosollyal, miközben nekidőlt a falnak. A figyelme egy pillanatra elkalandozott, talán azt nézte, mit csinált az öcsém, hogy odafigyelt-e arra, amiről beszéltünk. – Mikor érkeztél? – fordult vissza végül hozzám.
– Még... reggel. Elég tartalmas napom volt.
– Azt látom. Megsérültél – felelte homlokát ráncolva.
– Csak egy karcolás – mondtam, ahogy lehúztam a vállamról a felsőmet, hogy rálátása nyíljon a kötésre.
– Egy 9 mm-es karcolás. – Hallottam a hangján, hogy mérges.
– Honnan... Mindegy. Arthurnak és anyámnak ne mondd el – kértem rögtön.
Leon bólintott, az arca pedig ellágyult egy pillanatra. Ismertem ezt az arckifejezést, a lehetőségeket futtatta le magában.
– Ha kicsit arrébb talál el... – A szokásos nóta. Igen, meghalhattam volna. De jól vagyok... És tudtuk, mivel járhat, ha eljövök.
– Jól vagyok, Leon. Ne aggódj. Vigyázok magamra. – Na, nem mintha holnaptól golyóálló mellényben közlekednék, de erről Leonnak nem kellett tudnia.
– De nem eléggé.
Nos, ezzel nem vitatkozhattam.
Láttam rajta, hogy frusztrált, de nem rajtam akarta kitölteni. Máskor is ideges lett, ha megsérültem, de ez más volt... Mintha személyesen érintette volna a dolog. Tudom, hogy megígértem neki, hogy vigyázok magamra, de ő sem gondolhatta komolyan, hogy sértetlenül megúszom.
– Jól vagyok – ismételtem el ezúttal lassabban. Akaratlanul is arra a hangnemre váltottam, amivel annak idején az öcsémet vigasztaltam, ha bántotta valami. – Az első... teszten átestem.
– Megállapították, hogy nem vagy golyóálló.
– Ahj, te barom – vágtam rá vigyorogva. Leon humora elég fanyar, de ez amolyan BC dolog. Nálunk még ez is olyan, mint az olaj: fekete és egyes országokban levadásznának érte.
Úgy döntöttem, ideje témát váltanom.
– Azt csiripelték a madarak, hogy csirkéket kergettél reggel. Megnéztem volna... – Még mindig vigyorogtam.
Leon a hajába túrt, és felsóhajtott, végül kissé idegesen elmosolyodott. A tekintetét valahol a kamerán kívül fixálta, talán azt nézte, hogy hadakozik Arthur Phantommal.
– Phantom rálépett egyre. Nem volt szép látvány. Artie majdnem elsírta magát.
– Az én napom ehhez képest csupa unalom – motyogtam, alig bírtam visszatartani a nevetésemet. Arthur imádta anya nyomoronc csirkéit, még kedvence is volt közöttük. Legközelebb biztos nem hagyja nyitva a kerítést.
Mindketten elhallgattunk; én elnyomtam egy ásítást, Leon pedig még mindig a háttérben zajló eseményekre figyelt. Az utóbbi időben sokszor csak egymás mellett lenni is kellemes volt, nem kellett beszélgetnünk. Egyikünk sem igazán a szavak embere, bár ő talán egy kicsit még hallgatagabb, mint én – ha együtt mentünk valahová, általában a társaság többi tagja vitte a hátán a beszélgetést. A csendes együttműködés, egymás megértése apró gesztusokból... az sokkal inkább ránk volt jellemző.
– Azt hiszem... – szólaltam meg, ahogy a fáradtság kezdett erőt venni rajtam.
– Talán ideje...
Egyszerre szólaltunk meg, így természetesen mindketten azonnal elhallgattunk, végül pedig elnevettük magunkat. A honvágyam semmivé lett, és az aggodalmam is enyhült – biztos voltam benne, hogy ha ma kialszom magam, holnap már a szokásos formámat tudom hozni... és ehhez elég volt ez a kis beszélgetés.
– Nekem muszáj lefeküdnöm – mondtam végül kissé szomorkás hangon –, azt hiszem, hosszú napok elé nézek.
– Javasolni akartam – biccentett Leon megértően. Olyan érzésem támadt, mintha többet tudna, mint amit látni mutat, de ezt elhessegettem. Minden infót megosztottunk egymással, semmi oka nem volt elhallgatni előlem bármit is. – Írj, ha megint akad időd egy kis beszélgetésre. És az ég szerelmére, vigyázz magadra egy kicsit jobban! *** Szokatlanul jól aludtam – ennek valószínűleg az egyik oka az volt, hogy Yuri ágya messze kenterbe verte a sajátomat és az űrexpressz székeit. A leglátványosabb dolog talán a vállam volt, amikor felültem az ágyon: alig éreztem a fájdalmat. Kíváncsiságból a kötést is lehámoztam róla, és azt kell, hogy mondjam, az otthon kotyvasztott orvosságaink ehhez képest a homeopátiás kenőcsök szintjén hatottak. Talán még sebhely sem marad utána, és ennek őszintén örültem. Kikukucskáltam az ablakon, és úgy ítéltem meg, kellően jó idő volt a bolygón ahhoz, hogy megtarthassam a reggeli rutinedzésem. Könnyű futáshoz készültem: rövid, sötétszürke színű shortot, fekete kardigánt és rövid, ujjatlan fehér felsőt húztam fel. A hajamat szokás szerint lófarokba fogtam a fejem tetején, a frufrumat, amennyire tudtam, hátratűztem, hogy ne lógjon a szemembe. Tényleg eljött az ideje annak a hajvágásnak. A telefonomat és egy pár apró, vezeték nélküli fülhallgatót a kardigánom zsebébe süllyesztettem. Általában egyedül szoktam futni – bár Leon nagyon ritkán, de csatlakozott hozzám odahaza –, ezért többnyire zenét hallgatok közben. Egyszerűen csak... azóta szükségem volt rá, hogy eltereljem a gondolataimat, és mire belenyugodtam a történtekbe, már szokássá vált. Ami alapjában véve nem rossz, hiszen az állóképességemnek kimondottan jót tett. Mindenesetre mikor már a lépcsőn megütötte a fülemet az eget rengető horkolás, az egyik fülhallgatómat a fülembe biggyesztettem. Épp a másikat tettem volna be, amikor egy ropogós... igen, puki, is követte, hirtelen sietősebbnek éreztem a kijutást. Bár... éhes voltam, és reggeli nélkül futni indulni nem volt túl okos ötlet. Így, bár a menekülési kényszerem az ajtó felé hajtott, végül a konyhánál kötöttem ki. Ahol legnagyobb meglepetésemre Billy fogadott. – ’Reggelt, kölyök – köszöntöm, cseppet sem titkolva meglepettségemet. A srác orra egészen visszahúzódott, bár még mindig elég rosszul festett... – Egy kávét elfogadok. Feketén. Köszi – lépkedtem oda mellé, kissé gyanakodva végigmértem. Eléggé úgy festett, mint akit etőszakkal rángattak ki az ágyból. Ha tippelnem kellett volna, biztos nem mondtam volna rá, hogy koránkelő típus, és azt sem, hogy ő is futni jár. Elvigyorodtam. – Aha, futni megyek... Olyan háromnegyed órát szoktam, kábé 5-6 mérföld kényelmes tempóban – feleltem úgy, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Szinte láttam az arcán a rettenetet, így anélkül folytattam, hogy szünetet tartottam volna. – Sajnos a lábszárra csatolható súlyokat nem hoztam, úgy lenne az igazi. A hatás nem maradt el, így megengedtem magamnak egy pimasz mosolyt, mielőtt vállon veregettem volna a srácot. A reggeli viszonylagos nyugalomban telt, szándékosan lassan rágcsáltam el a pirítósomat, hogy szegény Billynek is legyen ideje magához térni. Volt egy olyan érzésem, hogy velem fog tartani, bár őszintén fogalmam sem volt, miért tenné...
Mindenesetre ez a sejtésem beigazolódott, mikor kicsivel később, reggeli után már odakint vártam rá. Épp befejeztem a bemelegítést, amikor kilépett – ösztönösen követtem a pillantását az apja felé, és egy pillanatra, egyetlen rohadt pillanatra értettem, mi járhat a fejében. Ugyanakkor... azt kívántam, bár ne bocsátana meg neki. – Zenét? Eskü nem trash metál, az alternatív rockot szeretem a régi időkből – mondtam, csak hogy eltereljem a figyelmét, és felé nyújtottam a fülesem felét. – Tényleg kellemes itt. Szép időnk van – válaszoltam, és felnéztem az égre. Tiszta volt, nem az a füstös, szürkés mocsok, amit otthon az olajfinomító miatt megszoktam. Egészen frissítően hatott. A szemem sarkából láttam, hogy Billy megbámul, így amikor visszafordultam felé, a lehető legszigorúbb pillantásommal fojtottam belé a szót. – Induljunk, ha még körbevezetni is szeretnél – indítványoztam. Már nagyon a lábamban volt a bugi. – Ne maradj le! Nos... Lemaradt. Egész pontosan négyszer kellett megállnunk még úgy is, hogy a látnivalók és a nézelődés miatt le kellett lassítanom. Nem bírta a tempót, amit diktáltam, de nem piszkáltam érte – csak helyben kocogtam, amíg rá vártam, hogy érezze a törődést. Amikor az orrára fogta, én nagyon megértően, de vigyorogva bólogattam. A kezébe nyomtam a kulacsomat, hogy igyon pár kortyot és szusszanjon egy nagyot, amíg én felmértem a sportpályát, ahol végül lefékeztünk. Cibusi vidéki mértékkel szükségtelenül puccosnak tűnt, de el kellett ismernem, hogy egy szép környéken voltunk. Affélén, amit a könyvekben és a filmekben mutatnak be, és amit egy hozzám hasonló BC-i lány csak álmaiban láthatott. És gyanítom, hogy ez itt még csak nem is az ultragazdagok negyede. Később, edzés közben Billy olyannak tűnt, mint egy matrica – levakarhatatlan volt, és állandóan hozzám ért. Bármihez mentem oda, ami a karomat is igénybe vette volna, azonnal rámszállt, nem hagyta, hogy kipróbáljam. A gépek felét nem is ismertem, csak elképzelni tudtam, mire lehetnek jók... A kardigánt és a kulacsomat ledobtam a telefonommal együtt az egyik padra, mielőtt nagyon belelendültem volna a munkába. Mivel a vállam miatt sok minden off-limit volt, főként lábnapot tartottam, de itt-ott bepréseltem a súlyzókat is. Billy minden alkalmat megragadott, hogy „segítsen” – avagy megérintsen. Nem volt szívem lerázni, de ha olyan helyre tévedt a keze, előszőr csak magyon csúnyán néztem, aztán a végén egészen véletlenül pont ráléptem a lábára. Az edzés végére paradox módon egészen felfrissültem, éberebb lettem, mint voltam. Azt gondoltam, rögtön hazafelé megyünk majd, de Billy mutatni szeretett volna valamit, és mivel elég lelkesnek tűnt, nem utasítottam vissza. Megmásztunk egy kilátót... Az előbbi „nem-ultragazdag-negyed” kijelentésemet kezdtem megbánni. Ha egy kicsit lelkizősebb típus lennék, valószínűleg kényelmetlenül érezném magam az izzadt, szakadt edzős göncömben a csupa jól öltözött városi közt. – Hova lehet ezt még fokozni? – kérdeztem, mikor Billy az égre mutogatva közbeszólt. Követtem az ujját, és bár az arcom érzelemmentes maradt, a szavam és a lélegzetem elállt. Az Olimposz a kedvenc könyveimből is kiléphetett volna. Kétségtelen, hogy az én egyszerű körülmények közt nevelkedett lelkem nem tudta felmérni, mit jelent vagyonosnak lenni. Nekem már a város maga is egy kisebb csoda volt, a lakónegyed pedig abszurd. Billyék konténerei közt éreztem először azt, hogy nem egy mesében vagyok. BC-ben a mi és a környékünkön élők házai a klasszikus idők farmházaira emlékeztetett leginkább – elvégre anyám családja generációk óta nevelt állatokat és termést –, így még egész takarosnak is számított, pedig több ponton beázott, a falon több a foltozás, mint a fal maga, és... hát, igen, a tetőt reggel Leon és Artie már bemutatta. Egy repülő város mesebelinek tűnt, pedig olvastam már ilyesmiről, a neten is láttam... De ennyi év után is az ember olyan lény, ami a saját szemének hisz igazán. Akkor is, ha ő maga is a technológia egy csodájában rohangál fel-alá szinte minden nap. – Mesés, Billy – jelentettem ki egyszerűen, de a hangomban azért ott csengett a csodálat és a hála. Csak arra tudtam gondolni, hogy egy napon... egy napon ilyen helyen akarok élni. – Tudod... A jelenkor egyik legnagyobb technológiai vívmányába szálltam be nap mint nap azóta, hogy annyi idős voltam, mint te – kezdtem öntudatlanul is. Még a történtek ellenére is Arthurt juttatta eszembe a kölyök, nem tudtam nem beszélni hozzá. – Egy nap talán majd mi is élhetünk így – intettem a fejünk felett elúszó Olimposz után –, vagy legalábbis jobban, mint most. Nálunk a legnagyobb látványosság a szemétdomb, ahonnan alkatrészeket guberálunk. Szóval... Teljesen megérte. Kösz, hogy velem tartottál.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jan 12, 2023 11:57:09 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/91/f6/2e/91f62ea9e1b754e674f796ddcebf7280~jpg Nagyon lelkes vagyok, de azért amíg az ováció tart, odasúgok Enzo-nak. - Bocsi, nem akartam nagyon belepofátlankodni… - mondom neki. - Egyszerűen képtelen vagy nem jártatni azt a lepcses szádat, mi, Halsted?! – sziszegi vissza, de közben mosolyog a közönségre. – Egy dolognak örülhetsz: hogy tényleg sikerült haladni, amúgy baromira megbánnád ezt… Szóval köszönöm azért… - halkítja le még jobban magát, ahogy rám pillant enyhültebben. Én csak a szememet forgatom, majd megpaskolom a vállát. - Hé, Enzo, nyugesz van… Nem pofáztam volna bele, ha nem tudom, miről van szó… Nem érdekel annyira a rivaldafény, az meg végképp nem, ki a jobb… - mondom neki enyhén nevetve, majd jönnek a kérdések. Ezek után csatlakozik hozzánk a főnök úr és tudom, hogy most lesz a fordulópont. Nagyon izgulok, hogy Enzo mit fog mondani, mert szerintem szükségünk van rá. - Nila nem muszáj! – szólok közbe kicsit kétségbeesetten, mert nem akarom, hogy az a hárpia jöjjön. Semmire nem lenne jó, csak hogy rajtam élősködjön. Enzo sokáig hallgat és minket méreget. - Hol érné meg ez nekem? – kérdezi először. – Elmegyek valahova szétrúgatni a seggem, ahelyett, hogy itt békében dolgozzak? Ennek mi értelme? - Enzo! Az anyámról van szó… - förmedek rá. - És?! – vág vissza azonnal, de aztán csak felsóhajt és felrakja a kezét. – Oké… Bár nem tudom, mit tettél értem, hogy nekem ezt vállalnom kéne… Azt végképp nem tudom, hogy miért vállalom… - förmed rám. - Mert nem vagy egy tuskó, érzéketlen idióta? – kotyogom közbe motyogva, de csak egy szúrós pillantást kapok. - Oké, tegyük fel, hogy jövök… Kérem a részleteket! – mondja tárgyilagos hangon Enzo, aztán amint megbeszéltük a dolgokat, haza is megyünk. Örülök, hogy vállalta a dolgot, én meg nagyon fáradt vagyok. Ilyenkor nagyon jól jön, hogy van egy törpehiúzom, mert mindig energiával tölt fel. Amíg vele foglalkozom, meghallgatom a családomat, majd segítek egy kis háziban, fürdetésben, vacsival, altatással… Aztán jelzek apának, hogy beszédem van vele. Beszámolok neki a mai napról. Mármint arról a részéről, amit a kicsiknek nem mondtam: a titkos utat. Bár apa nem örül annyira neki, hiszen egyrészt engem is félt, másrészt akkor tényleg egyedül maradna a gyerekekkel, a felesége helyzete aggasztja annyira, hogy mégis belemenjen a dologba. Persze azért a lelkemre köti, hogy ne csináljak semmi olyat, ami veszélybe sodorna, de ezt ő sem gondolta komolyan… Az egész küldetés maga a veszély. Megnyugtatom, hogy beszélek majd az unokatesóimmal, hogy addig segítsenek be neki, egészen biztosan belemennek majd. Aztán lefekszünk aludni. Nem mondom, hogy nem volt rémálmom, de azért egészen ki tudtam magam pihenni. Reggel megint segítek a családnak, aztán munka előtt még átszaladok az egyik unokatesómhoz és megbeszélem vele, hogy ha egyedül maradna apa egy ideig, akkor tudnak-e neki segíteni. Persze belemegy, mert hát a család az család. Végül bemegyek dolgozni. Nila ma is egy faszakalap, gondolom, Enzo elmesélte a tegnapit, ő meg nyilván rivalizálásnak fogta fel, szóval a szokásosabbnál is bunkóbb volt. De Enzo egészen megbékélt. Kicsit még szúrósan nézett, de tudtunk együtt dolgozni, sőt, meg is kért, hogy tudok-e segíteni ebben-abban. Délután pedig elérkezett a találkozó ideje. Kicsit izgulok, hogy a srácok belemennek-e vagy mi. Sötét, hosszú, nagyon szakadt farmert és eléggé laza, zöld pólót vettem fel, ami elég sokat mutat, de nagyon kényelmes. A hajamat kivételesen leengedtem. Mikor belépek a helyre, egyből tudom, hogy a szokásos részünkre menjek, bár még csak Jaxon van itt. Valaki mással. Kicsit gyanakodva megyek oda, de már most ott leesett, hogy ő lenne a meglepetés. - Ó, ennyire kiismerhető vagyok? - vigyorgok a srácra, majd megrázom a kezét. - Örülök, hogy megismerlek, Davis. És ha már így felajánlottad, akkor élnék a lehetőséggel, szóval egy jó erős sör nekem is jöhet. Illetve akkor kettő, a másikat te állod, Jaxon, múltkor is én fizettem, annyira részeg voltál... - ütöm meg a karját, de aztán vigyorogva megölelem. Végül helyet foglalok közöttük, majd az új társunk felé nézek. - Na, és hol ismerkedtetek meg? És hogy hogy nem riasztott el téged még? - kezdek érdeklődni, miután koccintottunk. - Neem, csak én vagyok jó emberfelismerő! - vigyorog és odaszól a csaposnak, hogy töltsön még két sört - Ohh, most is én fizetem minden piáját az öregnek, szóval szerintem a részegség nem jó ok erre – vigyorog, majd ő is helyet foglal és elkezdi iszogatni a saját italát. - Áhh, hamar megszoktam a kisugárzását. Egy küldetésen találkoztunk és egyből kiderült, hogy mi aztán igazán szeretünk IMC-s seggfejeket robbantgatni! - meséli élménnyel teli hangon, cseppent sem zavartatva magát, hogyha ezt meghallja egy besúgó, nekünk annyi. - Most a részletekről nem mesélnék, mert az szigorúan titkos, de a lényeg az, hogy a küldetés után elváltak útjaink, de éppenséggel a csapatommal pont itt lesz a kövi munkánk, így hát beugrottam Jaxon-hoz. Ő meg úgy gondolta, bemutat nektek - húzza meg a poharát, majd csapja le az asztalra. - Szóval kíváncsian várom, kik bukkanak még fel! Te, ha jól emlékszem, a tudós csaj vagy, nem? - néz rám kíváncsian. Csak mosolygok a meséjén, bár azért lopva körbepillantok, hogy hallott-e minket valaki, akinek nem kellett volna. Értem én, hogy nagyrészben ellenük van mindenki, de nem mindenki. És nem akarom bajba sodorni a barátomat. - Na, ez szuper! - vigyorodom el a végén. - Na, és milyen munkátok lesz itt? - érdeklődöm tovább. -Elvileg mindenki jön - pillantok kérdőn Jaxon-ra, aki megrántja a vállát, hogy szerinte ja. Én megforgatom a szememet a tudós csaj megnevezésre. - Ja, én vagyok a tudós csaj... A fekete bárány a csapatban - vigyorodom el megint. - Akinek semmi köze semmilyen fegyverhez, harchoz, semmihez. Én csak a fejemet használom. - Ja, elég fura is vagy... - böfögi közbe Jaxon. - Na, kösz... - vágom rá azonnal. - De egy apokalipszisben nem élnétek túl nélkülem - vigyorgok rá diadalittasan. - Te meg nélkülünk, mert az első támadó szétrúgná a segged... - vakkantja vissza. - Ez igaz... Na, és Davis, meddig maradtok itt? - fordulok vissza a sráchoz, mielőtt kényelmetlenül érezné magát. - Hát, valamiféle csapatot kéne bejuttatni egy épületkomplexumba egy másik bolygón. Aztán gondolom, ez valamiféle rablás és azért kellenek nekik az emberek. Nem tudom pontosan, nem az én dolgom ezzel foglalkozni. Én csak megyek, ahova megy a csapat is... - vonja meg a vállát, aztán vidáman hallgatja a civakodásunkat Jaxon-nal. - Héé, most mit bántod, a különleges emberek azok, akik mindig a filmekben a főhősök. Lehet, hogy a mi történetünkben ő lesz, aki megmenti a világot, mert feltalálja a mittomén mit, te meg Jaxon, az, aki a végén feláldozza magát egy harc közben. Hisz te meg csak egy katona vagy... - mondja gúnyosan, de azért tudja, hogy Jaxon már nem csak egy sima kis közlegény. Ezután megint felém fordul a kérdésemre. - Pár napot szerintem. Amíg meg nem beszéli Gates a részleteket a munkaadóval. Aztán már megyünk is szétrúgni pár segget... - neveti el magát - Ja igen, Gates a vezetőnk. Vagyis félig. Annak tartja magát, de igazából hivatalosan nem ő az. Na mindegy. Tényleg, egyébként a többiek hol vannak már? - néz körbe a bárban. Ahogy részletezni kezdi a feladatot, kissé lesápadok. Csak nem ők lennének azok, akik bevisznek minket? Ezen kicsit elgondolkodom, amíg Davis beszól Jaxon-nak. - Hééé, azért nem hagynám, hogy feláldozza magát! - védem meg. - És nem vagyok egy tipikus főhős alapanyag, bocsi... Erre még keresni kell valaki mást... - mosolygok rá. Végül visszafordulok a srác felé. - Van egy olyan érzésem, hogy lehet, többet fogunk találkozni a következő napokban, Davis - mosolygok rá titokzatosan, majd jelzek Jaxon-nak is, hogy majd beszélünk róla. Hála az égnek, mielőtt rákérdezhetne, megjelennek a többiek is. Yara caplat elől, mögötte Anthony és Lucas beszélget, Maeve pedig megint a tabletjét nézi. - Na, csöcsrobbanás, ribancok! - köszönti őket kedvesen Jaxon. Yara egyből levágja magát mellé és fejbevágja. - Mit mondtam erről a köszöntésről?! - kérdezi. - Sziasztok! - köszön Lucas. Anthony egyből kiszúrja Davis-t. - Szia! Azt hiszem, még nem találkoztunk... - nyújtja a kezét Anthony. - Ő lenne a meglepetés, ha nem tévedek. Davis, ugye? - kérdezi mosolyogva Maeve, ahogy közelebb hajol. - Nézd meg, az ember próbálna itt beszólogatni a másiknak miközben védelek téged - bök felém Davis. - Te meg így keresztbe teszel nekem! Jól nézünk ki... - mondja sértődötten, majd felvont szemöldökkel hallgat végig. - Mi az, hogy többet fogunk találkozni? Hah? Héé! - szólna utánam, de ekkor megérkeznek a többiek, így végül velük kell foglalkozzon inkább. Jaxon köszöntésére majd visszaköpi a sört, ahogy elneveti magát, aztán mikor Yara fejbe vágja, egyből a védelmére kel és megsimogatja új barátja fejét, miközben átkarolja - Na na na, hát héló, ne tessék bántani az új barátomat! - mondja nevetve, kissé talán már ittasan is. Ezután Anthony felé néz és kezet ráz vele, miközben Maeve-re pillant. - Hát, nem találkoztunk még, de úgy látom, egyesek már a nevem is tudják... Szóval igen, Davis vagyok - mondja mindkettőjüknek, aztán arrébb csúszik, hogy a többiek is le tudjanak ülni. - Honnan tudtad, ki vagyok? - kérdezi a lánytól. - Ne aggódj, ennél erősebbet is kibírt már tőle - mosolyog Lucas Davis-re. - Lucas vagyok! - mutatkozik be Anthony után. - Yara vagyok - int a csaj Davis-nek. - Ez a munkám, édes - mosolyog féloldalasan a lány. - Az én nevem Maeve... - paskolja meg a vállát a srácnak. - Szóval mizu veletek? Mióta vagytok itt? - kérdezi Anthony. - Látom, már egészen jól bebasztatok... Szörnyűek vagytok, hogy így kihagytok... - vágja hátba megint Yara Jaxon-t, aki kis híján visszaköpi az éppen kortyolt sörét. - Szevasz Lucas! - köszönti őt is egy kézrázással. Majd biccent Yara-nak is, és végül Maeve-n áll meg a tekintete. - Áhhh, szóval te vagy a magánnyomozó! Igazán örvendek! - vigyorog rá, különösen tetszett neki az édes megjegyzése - És nem, nem basztunk még be, csupán jól érezzük magunkat! Kikérem magamnak ahhoz, hogy én részeg legyek, többet kell ennél igyak! - mondja, majd Anthony-ra néz. - Kérlek szépen, legalább egy órája, mert kicsit túl koraiak voltunk. Elnéztük az időt, na. Zana meg nemrég érkezett, és éppen arról vitatkoztunk, hogy ő a tudós a csapatban a zombiapokalipszis idején. Maeve csak mosolyogva biccent. - Na, persze, persze... - mosolyog Anthony is. - Ha egy órája itt vagytok, akkor biztosan ittatok egy keveset... - mosolyog továbbra is Anthony. - Aha, Zana a tudós a zombiapokalipszisben? Hinnye... Akkor az összes energiánk arra menne rá, hogy életben tartsuk - mondja Yara. - MONDTAM! Mivel nem katona... - cukkol Jaxon. - Hé! Nem vagyok életképtelen... Még mindig értek a gépekhez is, szóval asszem, én vagyok itt a legéletképesebb - vágok vissza. - Na, és Davis - hajolok közelebb, hogy leszálljanak rólam a többiek. - Pontosan honnan valósi is vagy? Mesélj kicsit magadról... - nézek rá várakozóan mosolyogva. Davis megint vigyorogva figyeli végig a beszélgetésünket, és bár láthatóan többször hozzászólna, végül annyiban hagyja a dolgot és inkább iszik tovább. Nem feltétlen akarja elvinni a showt itt a nagy baráti találkozóról, ő csak így beugrott. Így amikor odahajolok hozzá, meglepetten néz rám, majd gyorsan lenyeli az utolsó kortyot és elmosolyodik. - Hát, az Outlands Rendszerben születtem... Volt egy szép tengerparti házunk, mindig nyugodt környezettel... - mereng el. - De én nem az a típus voltam, aki nyugton tudott maradni, szóval kerestem az izgalmakat. És ez végül odáig fajult, hogy zsoldosnak álltam. Ehh, nem nagyon tudom mit mondhatnék… - vonja meg a vállát. - Nincs túl érdekes életem, azt hiszem. Inkább csak próbálok a mának élni és minden pillanatát kiélvezni az életnek. Nincsenek fix dolgok, amiket csinálnék, mindig valami újat igyekszek kipróbálni. Nem tudom, érted-e... - néz rám kérdően, majd megint belekortyol az italába. - És te? Azonkívül, hogy tudós vagy, mivel ütöd az időd? Azért itt a Harmony-n elég sok mindent lehet csinálni. Meg itt annyi IMC-s köcsög sincs, aki minden lépésed figyelné… Miközben hallgatom, kivégzem az első korsót és elkezdem a másodikat. - De, értem... És nem rossz, hogy semmi stabil nincs az életedben? - kérdezem tőle. - És nem várnak haza amúgy? - kérdezek rá még, mielőtt én folytatnám. - Hát, alapvetően szerelni imádok. Elég jól értek a gépekhez, édesapám sokat tanított ezekre. Amúgy ezekkel a seggfejekkel vagyok, szerelgetek, a családommal töltök időt. A tesóim viszonylag fiatalok hozzám képest, szóval besegítek ott is... Ja, meg van egy csodás törpehiúzom is - veszem elő a telefonom megmutatok egy képet magunkról. (OOC: a kariképet) - Mindenesetre nem panaszkodom, plusz még tudunk kicsit kémkedni is azzal, hogy az IMC-nek dolgozunk... - veszem halkabbra, ahogy rákacsintok a srácra. - Na, és neked mik a jövőbeni terveid? - Hát, a hajónk igazából stabil szállásnak mondható... - vonja meg a vállát kissé vigyorogva. - Egyébként de, néha nehéz... De mindent, amit csinálunk a Határvidékért tesszük, hogy jobbá tegyük, szóval azt hiszem, megéri. És végső soron én jobban szeretem ezt az életet, mint hogy minden egyes nap ugyanazokat csináljam. Haza meg tudtommal nem nagyon várnak… - elmélkedik el. - Apám és anyám is az IMC-nél dolgozik, jelenleg is úgy tudják, hogy egy nevesincs bolygón hajtok végre felfedező küldetéseket a nagy és dicső IMC-nek! - mondja diadalittasan. - De nem bánom. Talán így kevésbé fáj nekik, hogy áruló lettem… - vonja meg a vállát majd elmosolyodik. - Az új családom különben is a jelenlegi osztagom! – mondja vidámabban. Ezután az italát kortyolgatva hallgat engem többször elmosolyodva azon, amit mondok, a seggfejeken különösen. Majd amikor a képet mutatom, félbeszakít és közelebb hajol a telefonomhoz, hogy még jobban lássa a képet. - Awww, de aranyooos! Basszus, én is akarok egy ilyet! - mondja vidáman, majd rám néz. - Kár, hogy most nincs itt. Sosem láttam még élőben törpehiúzt... - kortyol bele újra az italába, úgy látszik, bírja az alkoholt. - Áhh, szóval még kémkedtek is... - vigyorodik el amint befejeztem, majd elgondolkozik. - Hát, nem nagyon vannak terveim. Életben maradni, és segíteni az embereken. Mindeközben meg minél több őrültséget csinálni! - neveti el magát. - Ohh, tényleg, ha már ilyen rosszban sántikáltok, el is szoktátok lopni a járműveket, amit összeraktok? Vagy az csak ilyen családi biznisz? Mit építetek egyébként? Titánokat? – néz rám kíváncsian. Csak csendben hallgatok. Kicsit sajnálom, hogy nem várja haza senki. Én nem tudom, mit csinálnék családom nélkül. Annak viszont örülök, hogy az osztagával ilyen összetartóak. - Á-á, nem, nem, törpehiúz nem csak úgy terem a fán - nyújtom rá a nyelvem. - De talán majd látni fogsz egyet - kacsintok rá titokzatosan, miközben befejezem a második italomat és kérem a harmadik sört. - Várj, várj, várj... Örökre csak nem mehet ez az életmód, nem? Nem akarsz majd egyszer kicsit... Lenyugodni vagy valami? - kérdezem. - Tudod... Család, ház, béke, ilyenek... – kérdezem tőle, majd válaszolok a kérdésére. - Hááát, nem, nem nagyon szoktunk lopni. Kisebb dolgokat maximum, de nem kifejezetten. Otthon amúgy csak kisebb gépeket szerelgetünk, járműveket, háztartási gépeket, kicsit nagyobb gépeket is. Amíg az IMC-nél dolgoztam apával, addig építettünk Titánokat is, de azt nekik ugye... Szóval azt itthon nem, ahhoz nincs elég cuccunk, meg elég feltűnő is lenne. Azt meg nem akarjuk, mert hát... A három kisebb tesóm azért még fiatalok ahhoz, hogy ilyeneket bevállaljunk. Úgyhogy nem, de ennyi is elég! - mosolygok rá. - Hát, ha meginvitálsz egy törpehiúz simogatásra, akkor biztosan! - vigyorogja el magát, ahogy félreérti a titokzatos kacsintásom. Ezután felteszi a kezét és elneveti magát. - Oh, ugyan, kérlek, az nem nekem való. Különben is, a magunkfajta Pilótáknak igen kevés az élettartama, szóval minek is vágyni erre, nem? - kérdezi mosolyogva, de úgy, hogy egyáltalán nincs benne semmiféle szomorúság vagy bánat emiatt. - Basszus, egyszer neked is kikéne próbálni ezt az életmódot! - mondja aztán arra, hogy nem szoktatok lopni. - Figyelj már, dehogy elég ennyi! Mit szólnál ahhoz, ha ma biza ellopnánk valamit az IMC-től? Naaa? Csak a kedvemért... - kérdezi egyre inkább részegesen. - Titánokat építettetek nekik és még csak ki sem próbálhattátok! Nem kell veszélybe sodorni a tesóidat, se a családod ahhoz, hogy valamit egy pár körre kölcsönvegyél. - vigyorog rám. - A többiek is tuti díjaznának egy ilyen kis kalandot! - biccent a többiek felé. - Végülis... - motyogok magamban. Aztán csak tovább iszom. Én azért szeretnék családot és ilyeneket. Asszem. - Ember, ha én most bajba kerülök, apa egyedül marad a gyerekekkel... Anya most... Messze van, nem tudom, mikor jön haza, szóval nem kéne... - ingatom a fejemet. - És gyanús sem akarok lenni. Nem akarom elveszíteni a helyemet, mert azzal csak az esélyeinket rontanám a háborúban... Mindig ilyenkor üt be a szar, nem? - kérdezem tőle, a többiek nagy része bólogat. Davis kis dilemmába esve próbálta eldönteni, mi tévő legyen. Látszott rajta, hogy az alkohol hatására az ő gátlásai már rég elmúltak - már ha egyáltalán voltak -, viszont engem és a többieket azért nem akarta bajba sodorni, így végül csak nagyot sóhajtott. - Háát, végülis talán Zana-nak igaza van... Tudjátok mit, majd máskor akkor… - mosolygott kissé szomorkásan ránk, majd megint felém fordult. - Szóval te viszed a házat apukáddal, huh? – kérdezte. Én pedig elmagyaráztam neki, hogy is van a mi kis családunk. Ezek után még beszélgettünk, meg szórakoztunk, aztán mielőtt még mindenki nagyon részeg lett volna, felvázoltam a tervet, amit a munkahelyemen beszéltünk. Gyanítom, hogy Davis is benne van, így nem kifejezetten zavar, hogy hallja. A srácok persze 100%-ig támogatnak, aminek örülök. Nem tudom, hogy mindenkire szükség lesz-e vagy sem, ezt majd még meg kell beszélni, mindenesetre mindenki benne van, sőt, még meg is vigasztaltak kicsit. Utána viszont csak jól éreztük magunkat és nem mondom, hogy nem részegen mentem haza. Nem mondom, hogy előtte nem hánytattam meg Yara-t. Nem mondom, hogy nem próbáltak meg lesmárolni páran. Semmi több. Aztán hazamentem aludni, hogy friss fejjel mehessen tovább az élet. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Jan 19, 2023 21:22:51 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Theodora Victoria Jäger – Pandora Egész jól tűrte Billy a kis gonoszkodásaid. Nem vette magára szerencsére, bár azért néhányszor gonoszul nézett vissza rád. Talán már akkor a bosszút tervezte ellened, ami aztán kitudja mikor érik be… - Egy szemétdomb? Komolyan? Egyszer vigyél már el oda! Kíváncsi lennék rá, hátha az a legszebb szemétdomb az egész galaxisban! – nevetett fel játékosan, majd kicsit ő is elnémult, ahogy csodálni kezdte az Olimposzt – Egy nap talán tényleg ott élhetünk. Bár nekem saját repülő városom lesz. Én fogom megépíteni és az összes barátom meghívom oda. Mennyire király lenne már! – magyarázta vidáman – Hasonló lesz, mint ez az égen. Csak sokkal, de sokkal… - a mondatot már nem tudta befejezni az égen hirtelen felbukkanó hatalmas, talán a valaha épített legnagyobb űrhajó flotta miatt. Legalább két tucatnyi cirkálót pillanthatsz meg az égen, köztük egy IMC felségjelzés nélkülit is. - Billy, hallasz? – szólalt meg a kölyök robotkarjába épített adóvevő. – Nem tudom hova tűntetek, de azonnal gyertek vissza! Helyzet van... - Basszameg… Vettem, máris indulunk! – válaszolta Billy, majd rád nézve intett, hogy kezdj el lefelé menni a lépcsőn. Rögtön utánad ballagtatott ő is. Lent már a társad azonnal akcióba is látott és fogott egy taxit, így az út lényegesen gyorsabban telt visszafelé. Billy láthatóan egyre idegesebbé vált az út alatt és folyton folyvást az ablakon keresztül kémlelte az IMC flottát. Ha próbálnád szóra bírni se mondana semmit, valószínűleg olyan dologról van szó, amihez neked még nem lehet közöd. - Na mi van, az edzés ennyire kimerített titeket? – kérdezte vidáman a sofőr, bár mivel választ nem kapott, így a továbbiakban csöndben maradt. *****
- Ki van zárva! – üvöltött bele Sam a rádióba, amikor megérkeztetek Billyvel. Kintről, úgy 20-25 méterről Yuri háza teljesen ugyanolyannak látszott, mint eddig, de amint átléptetek egy bizonyos energiamezőn, ami egy gyenge és hirtelen feltörekvő fejfájással járt, az egész környezet megváltozott. Két teherautó parkolt a ház előtt, amiből kettesével szálltak ki-be olyan emberek, akik ősrégi, mégis jó minőségben lévő páncélokat hordtak. A felségjelzésük az IMC elődjére, az Atlas Vállalatra emlékeztethet téged, bár sosem figyeltél igazán a történelem órákon…   - Ez a parancs! – hallatszódott egy női hang Sam felől. Testével pont kitakarta a kivetítő kékes fényét, így egyelőre nem láthattátok, kivel is beszél pontosan. Azonban ahogy átvágjátok magatokat a kerten – ami már inkább egy parancsnoki központ volt – és beálltok Sam meg a többi ember mögé, egy vörös hajú, komor arcú, éppen a készülődés közepén lévő hölgyet pillantotok meg. Páncélját sok sérülés tarkította, minden bizonnyal sok csatát megjárt már. Billyt azonban inkább a lány maga köti le, azon belül is a felsőteste, amit mindössze egy zöld haspóló takar, ami valószínűleg rendes, mindent takaró trikó lenne, ha csak nem áldotta volna meg az élet ekkora keblekkel a Sammel beszélgető személyt. Lehetséges, hogy máris új vetélytársra akadtál volna Billy szexuális túlfűtöttségével szemben? - Nem érdekel! Nem küldhetjük csak úgy oda az újoncokat! - Hart ügynök kutatása mindennél fontosabb számunkra! Meg kell szerezni az adatokat! És így, hogy Blisk és a csapata lecsapott a Milícia továbbfejlesztett MI-vel rendelkező Titánjaira, ezzel is foglalkoznunk kell! Mi van, ha már őket is elkapta a fertőzés? Az óriási káoszt okozna az egész Határvidéken! Szóval meg kell szerezni tőlük és le kell tesztelni. És mivel nem tudunk kettészakadni, biza befogjuk vetni az újoncokat! - Mi van a Terminus projekttel? Nem tudtok besegíteni? – kérdezte kétségbeesetten Sam, miközben mérlegelte a hallottakat. - Még nem állunk készen. Nem könnyű ennyi bűnözőt egy kalap alá befogni… - És James? Legutóbbi értesüléseink szerint ő is az Outlands Rendszerben tartózkodik… - Szó sem lehet róla! Ő már nem tartozik közénk. És ne feledd, pár évig tagja volt a Csúcsragadozóknak is… Kitudja, milyen kapcsolatban áll most velük. Ha segítséget kérnénk tőle, lehet beköpne náluk. Hisz… - egy pillanatra a nő hangja megakadt, és mielőtt folytathatta volna, Sam vette át a szót. - Hisz a kapcsolatunk nem a legjobb vele… Tudom, pontosan emlékszem rá, mit tettél - halkította le hangját Sam, de így is kilehetett belőle hallani a fájdalmat és a dühöt. - Ami megtörtént, megtörtént – szólalt meg kis csend után a lány. – Ezt különben is, megbeszéltük már… A lényeg, hogy szedd össze a csapatot és lopjátok el a Titánokat. Beszéltem A Jóakaróval, megpróbál annyi Ügynököt a segítségedre küldeni, amennyit csak tud. De az is lehet, hogy egyedül kell végrehajtsd az akciót… Addig is az újoncokat elküldjük Hart Ügynökhöz Grimes százados vezetésével. Most mindenkire szükségünk van Sam, nincs más választásunk… Ezt te is jól tudod – nézett fel a készülődésből egy pillanatra a társára, akit éppen most készülnek a legveszélyesebb zsoldosok közé beküldeni, hogy lopjon el tőlük Titánokat. Hisz te is hallottál már Bliskről és a Csúcsragadozókról. Bár az alvilági ismereteid nem voltak nagyok, azt még te is tudtad, hogy velük játszadozni egyenlő a halállal… - Ja, persze… Remek! – vágta rá gúnyosan Sam, majd hamarosan megszakította a kapcsolatot. - Ne féljen uram, nem okozunk csalódást – biccentett felé egy szakállas férfi, akinek páncélja picit másabb volt, mint a többieké. – Megoldjuk a problémákat. Majd magammal viszek pár veteránt az újoncokon kívül és máris gond egy szál se! – mosolygott rá Samre. - Persze Grimes, tudom, csak… Ahg, mindegy. Jó, hogy velünk vagy – paskolta meg a százados vállát, majd parancsokat kezdett osztogatni. Úgy tűnt, többet rejtett Yuri háza a nyomornegyedben, mint azt elsőre gondoltad volna. Miután Sam kiadta a feladatokat, felétek fordult és intett, hogy kövessétek be a házba. Bár „arcáról” nem lehetett semmit sem leolvasni, mégis úgy érződött, kimerítette már most az előtte álló feladat. - Vegyék le a cipőjüket! Nem ezért takarítok nap mint nap, hogy csak úgy betoppanjanak ide és összemocskolják a szőnyeget! – sipította Marvin, miközben újdonsült kabátjában álldogált az ajtó mellett és vetette le mindenkivel a bakancsát, aki belépett a házba. Titeket szerencsére békén hagy mert már automatikusan így tesztek, aztán a nappaliba érve furcsaságot fedezel fel, hisz ahol eddig a kanapé állt, ott most egy csapóajtó és egy titkos lejárat van. A létrán lemenve pedig egy eligazító és megfigyelőállomáson találjátok magatokat. - Kiküldték az üzeneteket a többi Jóakarónak? - Igen, uram – szólalt meg egy technikus, aki az egyik számítógép előtt ült. – Bár a többségük még nem tudott válaszolni, amíg a munkaidejük nem ér véget. Valószínűleg nem fognak örülni, hogy az újoncokat még a beavatás előtt akcióra kell küldjék… Legtöbbjük mindössze egy napja van csak a saját „tanítványával”. - Tudom, én is így vagyok Theoval… - pillantott rád. – Nem tetszik ez nekem, de hallottátok Emilyt, ez a parancs… Szóval reméljük, ügyesek lesznek. - Legalább attól nem kell tartsunk, hogy elárulnak, hála a megfigyeléseinknek… - nevetett fel keservesen egy másik technikus, majd egy olyan monitor képét továbbította a nagy kivetítőre, amin legalább kétszáz különböző személy adatai szerepeltek, köztük úgy negyven vöröses színnel ellátva. – Különválogattuk a katonai szolgálatra kiválasztottakat. Remélem ennyi ember megteszi. - Hát, én is… - sóhajtott fel Sam. Úgy tűnt, a Jóakarók lényegesen kevesebben vannak, mint bármely másik frakció a Határvidéken. Ha egy ilyen „toborzásnál” mindössze kétszáz embert tudnak elcsábítani magukhoz, akkor az egész állomány aligha állhat több emberből, mint pár ezer fő. Ha a kétszázból negyven katonának behívottak számát vesszük, akkor a zsoldossereg, amiről Sam mesélt neked tegnap, szintén elég kicsi lehet, így nem csoda, hogy ezt az akciót kénytelenek rátok bízni. - És mivel szereljük fel őket? – kérdezte váratlanul Billy – Mármint, nincs ennyi páncélunk, hisz nem úgy készültünk, hogy bedobjuk Theoékat a mélyvízbe. - Na hadnagy, ez egy baromi jó kérdés! Clark Ügynök? – pördült meg az irodai széken a technikus. - Kérdezz kettőt és könnyebet… ***** - Na végre elmentek! – csattant fel Yuri az ajtóban, amint elhajtott az utolsó teherautó is álcázott üzemmódban – Amikor beleegyeztem, hogy használhatjátok a házam, cserébe ti meg felújítjátok, akkor nem gondoltam, hogy egy kibaszott előrsöt alakítotok ki belőle egy szép reggeli napon! - Pedig számíthattál volna rá. – jegyezte meg vicceskedve Sam, úgy tűnt így a nap végére a kedve kicsit legalább jobb lett. Nem is csoda, négy óra nonstop tervezgetéssel lent a rejtett szobában – amibe téged is belevontak, és Billy a korához képest szintén rengeteget hozzátett, jóllehet ezért is érdemelte ki ilyen fiatalon a hadnagyi rangot – egy nyugodt este már mindenkinek kijárt. Végül a terv is megszületett a végére, így már ezzel sem kellett sokat foglalkozni. A holnapi nap folyamán Sam és a többi Ügynök, akiket összetudtak szalajtani, elindulnak felderítésre az Olimposzra, hisz a Milíciától ellopott különleges fajta Titánok ott kerülnek bemutatásra az IMC nagy fejesei közt. Lényegében az egész hatalmas flotta csak azért jött el ide, hogy védelmet nyújtsanak azon magasrangú tiszteknek, akik a bemutatón részt vesznek. Szerencsére a Csúcsragadozók csak a Titánok ellopására és leszállítására voltak felkérve, így Bliskből kiindulva, ha a Jóakarók akcióba látnak, nem fognak közbeavatkozni. Egyelőre csak arról a felségjelzés nélküli cirkálóról nem volt információ, ami az IMC flottával érkezett, így ez is fontos feladatuk kideríteni Saméknek, hogy pontosan kié is az a hajó… Mindeközben te meg Billy hosszú útra indultok négy napon belül Grimes százados vezetésével és elkezditek összeszedni a többi hozzád hasonló újoncot. Utána meg elutaztok a Tristan bolygóra és bár egyelőre semmi bizonyíték sincs arra, hogy az a bizonyos Hart Ügynöknek bármi baja lenne, a már két napja megszakadt kapcsolat miatt igenis van miért aggódni, így azért odamentek és ellenőrizitek az ottani kutatóállomás állapotát, ha meg kell, kihozzátok a tudósókat. Sam szerint nem várhattok többet, hisz, ha most még nincs is baj, de később lesz, akkor nem tudnátok időben reagálni rá. Viszont így, hogy a Titánokat is el kell lopni az IMC-től, nem tudnak a Védelmezők tapasztalt embereket küldeni, és ezért van rátok szükség. Tehát már most meg kell mutassátok, milyen fából is faragtak titeket... Szerencsére a mai nap tanulsága szerint mindenki kedves volt és hiába volt valamiféle rangrendszer a Védelmezők között, ezt nem igen tartották be olykor, és az emberek úgy általánosságban barátként tekintettek egymásra. Bár te nem igazán vagy az a szociális típus, remélhetőleg az a negyven ember, akiket felszedtek útközben a Tristan felé, legalább annyira lesz jó fej, mint Billy, és akkor nem lesz baj. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Jan 22, 2023 13:48:50 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Zana Halsted – Bratti Igazán remekül telt a tegnapi estéd, bár azért jócskán ki is fárasztott, így hazatérve hamar ki is dőlsz. Szerencsére másnap hétvége volt így nem kellett bajlódni a koránkeléssel. A közös reggeli után van bőven időd lazítani, a családoddal lenni, és összeszedni a cuccaidat is az induláshoz, amire jövő hét hétfőn fog sor kerülni. Richard szerencsére biztosított titeket, hogy ez egyfajta munkahelyi tanfolyamként lesz elkönyvelve, így attól nem kell tarts, hogy a fizetésed nem kapod meg, és apukád egy fizetéssel marad. Akármit is csinálj otthon, úgy délután négy óra körül kapsz egy üzenetet a főnöktől a munkahelyi email címedre, hogy a zsoldoscsapat, aki vállalta a védelmeteket, szeretne találkozni a megrendelőivel, ma este hatkor. Így sajnos a mai vacsorát kénytelen vagy kihagyni, de cserébe végre megismerheted Davis társait, hisz mint az kiderült tegnap, ő is a tagja a csapatnak, akik elvisznek titeket anyukádhoz. Miután beérsz a városba, egy egészen szép környékén kell áthaladj a kikötőhöz, így az oda út kellemesen telik el. Útközben találkozol a barátaiddal, kicsit később meg Enzoékkal is. Aztán lassan Richard és Dr. Eva Green meg Charlie Green is csatlakozik hozzátok, meg egy két másik szaktekintély, akik szintén nem szívlelték az IMC-t – csak úgy, mint a Harmonyn élők nagyrésze. Mikor aztán megérkezik a csipet csapat ahhoz a hangárhoz, ahol Davisnek és a barátainak kellene lenniük, csak egy régen elhagyatott és bezárt helyet találtok. Richard megszokott nyugodtsága kezd alább hagyni, ami annak a ténynek köszönhető, hogy ha titeket átvertek, akkor biztosan letartóztatnak, hogy egy IMC létesítmény után nyomoztatok. De mielőtt többen is pánikolni kezdenétek, megérkezik Davis, és láthatóan ő teljesen nyugodt, így aztán talán nincs is semmiféle probléma. - Késtetek pár percet – vigyorgott rátok, majd Richard felé nézett – Minden bizonnyal ön Richard, az ARES itteni főnöke. Örülök, hogy minket választott! A biztonsága garantált! Máris bemutatom magának a vezetőnk. – S azzal odament a lezárt hangárhoz, beütött valamiféle kódot, mire a hatalmas hangárajtó felemelkedett a földről és nyikorogva, erőlködve utat nyitott nektek. Bentről több tucatnyi ember fogott rátok fegyvert, de amint meglátták Davist, leengedték az életet kioltó eszközt. - Hehe, sosem lehetünk elég óvatosak… - vakargatta meg a tarkóját nevetve Davis, majd elindult befelé, egyenesen afelé a hajó felé, amivel valószínűleg utazni fogtok. (OOC: A szürke helyett egy kicsit sötétebb színt képzelj el.) A hajó előtti egyik ládán egy kék ruhába öltözött nő osztogatta a parancsokat a többieknek, majd amint meglátott titeket, lepattant róla és hozzátok sietett. - Elnézést, nem készültem semmiféle nagyobb fogadtatással… Mindazonáltal üdvözlöm a köreinkben! – nyújtott kezet Richardnak, miközben kissé szaporán vette a levegőt. – Huh, kicsit sok a teendők, bocsánat az itteni állapotért… - nézett körbe, ahol mindenütt csak pakolászó emberek voltak. Aztán a szeme megakadt három, éppen egy szobából kilépő… Pilótán. Jó ha egy kezeden megtudod számolni, hányszor láttad ezeket a mindenre elszánt harcosokat eddigi életed során. És azok a találkozások sem voltak túl jó emlékek, hisz amikor elbukott a felkelés az IMC ellen és a Titán Háborúk véget értek, a megmaradt Pilóták, a hősök, a nép felszabadítói, ugyanolyan megtörten érkeztek a Harmony-ra mint bárki más… Pont mint te és a családod is, amikor még gyerek voltál. Persze akkor még nem igazán értetted miért kell ilyen messzire elköltözzetek, de a szüleid látták, sőt már akkor tudták, mi lesz a vége a háborúnak. Így legalább megelőztétek azt a hatalmas menekült tömeget, akik a háború után érkeztek, és legtöbbjük még azóta is nem emberhez méltó körülmények között kellett éljen csak azért, mert az IMC elnyomás helyett a Milíciát választotta. - Tai Lastimosa! – derült fel Richard egy pillanat alatt, amint ő is megpillantotta az érkező Pilótákat – Már azt hittem te is odavesztél a Victor bolygón zajló akcióban. - Tudom, hogy már nem vagyok fiatal, de azért ne hidd azt, hogy ilyen könnyen eltudnak engem intézni azok a szemetek – vette le a sisakját, majd kezet fogott régi barátjával. – Áhh, szóval ez a csapat, akiket be kell csempésszen Gates… – pillantott rátok sebhelyes arcával. - Honnan tudsz te erről? – kérdezte kissé komoran Richard. - Megvannak a Milíciának a saját információi. És ne feledd, A 6-4 szoros kapcsolatban áll velünk. Amint megtudtam a hírt, hogy ilyen akcióra adod a fejed, rögtön eltávot kértem és ellátogattam ide. Úgyis rég jártam már itthon… - válaszolta Lastimosa, és a két régi ismerős kizárva mindenkit egymással kezdett el beszélgetni. Mintha csak egy rokontalálkozón lennél, ahol téged az ősök minden régi sztoriból kihagynak, mert akkor te még nem is éltél. Mindeközben, ha kicsit oldalra pillantasz, jól láthatod, hogy Jaxon élménnyel teli hangon mesél Anthonynak és Lucasnak Tai Lastimosa tetteiről. Mint az kiderül, Lastimosa nagy hírnévnek örvend a Milícián belül és századosi rangban szolgál, ráadásul a Harmony-ról származik, szóval okkal mondják róla, hogy ő a hazafi szó megtestesítője. Egyszer még Jaxon is szolgált alatta, amikor egy összevont akción a Szabadkikötői Hadtest emberei támogatást nyújtottak az 1. Milícia Flottának és a Martalóc Hadtestnek az IMC-vel szemben. - Éppen az egyik töltő állomás fellett vették át az irányítást a Milícia katonái, hogy feltudják tankolni a flotta hajóit, amikor az égből ellenséges Titánok hullottak le. Mi próbáltuk figyelmeztetni őket odafentről a hegygerincről, majd fedezést nyújtani nekik amíg elindulnak biztonságos helyre, de egy maroknyi embernek esélye sem volt a Titánok ellen… Csak hogy amikor úgy tűnt elveszítjük őket, megérkezett Lastimosa. Egyedül szállt szembe az ellenséges Titánokkal. És bár a végén legyőzték, pont nyert annyi időt, hogy a töltés befejeződjön, és megérkezzen az erősítés is. - Hah, mi is szolgáltunk alatta amikor még a Milíciánál voltunk. Vagyis a többiek, én csak később csatlakoztam… Akkor meg már elhagyták a többiek őket - fordult felétek Davis, mert őt sem kötötte le különösebben az, amit Lastimosa meg Richard és a többi felnőtt beszéltek. - Hogy-hogy elhagyták? – kérdezte egyikőtök. - Hááát, az hosszú történet. Szóval csak röviden. Régen Gates és a többiek a Blackbird egység tagjai voltak. Lopakodó hajók pilótái olyan bevetésekre, amiket a gyalogosok nem tudnak elvégezni, sem a Pilóták egy maguk. Lényegében egy köztes egység. Ennek az egységnek a vezetője volt Blackbird Actual – mutatott a Tai Lastimosa mellett álló két Pilóta közül az egyikre – Ne, ne kérdezzétek mi a neve, nem tudom. Az arcát sem láttam soha, egyszerűen sosem mutatkozik nyilvánosan… Nem tudom miért. A mellette lévő fickó meg Bear, ő vezette a Blackbird 6. osztagát. Ebben az osztagban volt Gates is, Blackbird 6-4 azonosítóval. Lényegében miatta vált ki a 6. osztag a Blackbird-ből és alakult meg A 6-4. Igen, Gates azonosítója lett a nevünk, mert ő találta ki ezt az egészet. És azóta megy a rivalizálás Bear meg Gates között, hogy akkor most ki is a vezető… Szóval ja... Érdekes a kis csapatunk. Az én azonosítóm 6-2, míg Droz barátomé, aki amúgy fogalmam sincs most hol van, 6-3. – tekintett körbe Davis, hátha megtalálja a társát, de sehol sem talála. Szóval A 6-4 zsoldoscsapatról szóló legendák igazak. Az egység, mely egy maguk védik a Határvidéket. Egyesek szerint többet tettek eddig érte, mint a Milícia valaha... Úgy tűnik Richard nem aprózta el a dolgot, a legjobbak legjobbjait bérelte fel… - És miért vannak itt akkor a Blackbird egységei, ha már nem tartoztok közéjük? – hangzott el a kérdés, amikor elment mellettetek egy katona, vállán a Blackbird jelképével. - Támogató feladatokat fognak ellátni amíg mi betörünk a bázisra. Ez nem egy négy emberes meló, mint amennyien mi vagyunk csak. Sokszor állunk még velük össze. Úgy érzem, most aztán ti is megtapasztaljátok milyen a Milícia oldalán harcolni! – vigyorgott rátok. Hát, úgy tűnik tényleg igazad volt, ez a küldetés maga a veszély. Így nem csoda, hogy miután Richardék kibeszélték magukat, Gates körbevezetett titeket a hajójuk egy részén, ami egyébként otthonként is szolgált számukra és stílusosan a Blackbird névre hallgatott. Ezután megmutatják milyen felszerelést fogtok majd kapni az akció során, és végül megmutatják, hol fogtok aludni az oda út során. Úgy tűnik, mindenről gondoskodnak, csak pár dolgot kell ti magatokkal hozzatok. A kérdés már csak az… Vajon felhozhatsz-e a hajóra egy törpehiúzt? |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Feb 5, 2023 16:52:32 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/91/f6/2e/91f62ea9e1b754e674f796ddcebf7280~jpg Másnap viszonylag későn kelek, kedvenc törpe hiúzom kelt. Fel is nyögök. Nem keveset ittam, de szerencsére ittam vizet, mielőtt lefeküdtem, így annyira nem vagyok tacsak másnapos, csak kicsit. Lassan lecsoszogtam a nappali-étkezőbe, ahol a családom már nagyban élte az életét. Le is támadtak rögtön, így kicsit játszottunk, majd utána nem sokkal egy késői reggelit is megejtettünk. Utána amíg a fiatalok tanultak, vagy segítettünk apával vagy takarítottunk, mert éppen csak nagyon ráfért a házra. Ebédre végül hivatalosak voltunk az egyik unokatesómékhoz, ahol nagy összegyűlést tartottunk. Ilyenkor azért a nagyobbak be is számolnak arról, hogy mi mindent tudtak meg, kinek milyen feladata volt azon kívül, ki hogy van és családi összejövetel. Egészen négy óráig a családdal voltam, de az üzenet után azonnal készülni indultam, majd a megadott címre, hogy időben odaérjek. Mert persze nekem kell összeszedni a csapatot, a barátaimat és Enzo-ékat is. Nem mondom, hogy életem legjobb utazása volt, mert a barátaim nem keveset szóltak be Enzo-éknak, akik persze ezt csendben tűrték, nekik mégsem mertek visszapofázni. Azért a végén már rájuk szóltam, hogy ne vigyék túlzásba. Azt hiszem, jól ki fogunk jönni... Csak idő kell hozzá. A helyszínen a főnökékkel is találkozunk, bemutatom a csapatot is, ők is magukat, majd Davis is megérkezik, aztán betértünk a hangárba. Nem annyira lep meg ez a sok fegyver, de azért a társaim keze is önként a sajátjukért nyúl. Szerencsére ez csak elővigyázatosság, így hamar baráti csevejre fordul a szó. A hajó maga hatalmas volt, még én is elképedtem és nagyon megörültem. Imádtam a gépeket és ez pont úgy nézett ki, amelyiken egy csomó minden lenne, ami tetszene. Ahogy ezzel voltam elfoglalva, egy nő lépett oda hozzánk, észre sem vettem. Anthony könyökölt belém, hogy figyeljek már kicsit, majd mosolyogva megcsóválta a fejét. Mielőtt visszatérhettem volna a hajó tanulmányozásához, megjelent három egész Pilóta! Mindig is érdekeltek, hiszen mi csak a gépeiket gyártottuk. Egyelőre csendben hallgatom a történeteket, de figyelmesen hallgatom a többieket. Nem kérdezek, nem szólok bele, csak hallgatom őket, hogy el tudjam raktározni az információkat. Próbálom a neveket is megtanulni, de jobb vagyok archoz kötésben, mint így látatlanban... De gondolom, majd ez változni fog. - Uff, hahó, itt vannak olyanok, akik nem katonák - integettem kicsit idegesen Davis-nek, ahogy magamra, Enzo-ra és a csodás barátjára mutattam. - Nem kicsit nem értünk a harchoz... Nem tudom, ez mennyire baj... - teszem hozzá, majd megnézzük a hajót is. Jó nagy, jó sok minden van. Útközben én Enzo-val sutyorgok, ahogy megnézegetjük a dolgokat és arról beszélünk, hogy mi mindent vettünk észre. Az idióta csaj meg mögötte mindent lejegyzetelt. Ahh, annyira utálom, hogy neki is jönnie kell, deee mindegy. Ezek után csak türelmesen várom, hogy mi lesz ezután. Persze egy közös sörözésben is benne lennék az új tagokkal is, én szívesen ismerkedem úgyis, hogy nem munkatársak vagyunk és amúgy is jót tenne a morálnak asszem. Davis bácsival úgy is jól kijött a dolog. Nem tudom, mennyire lennénk gyanúsak vagy feltűnőel, tőlem itt is maradhatunk, de szívesen megismertem volna őket jobban. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Feb 26, 2023 15:32:36 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Zana Halsted – Bratti - Nem csak fegyverekkel lehet harcolni az IMC ellen – mosolygott vissza rád Davis, miután figyelmeztetted, hogy többetek sem katona. – Hidd el, az a tudás, amivel te és a társaid rendelkeznek, sokkal többet érnek, mint még egy fegyveres katona. Szóval nem lesz baj, ne aggódj! – mondta meggyőzően, majd ő is elindult veletek a hajóbejáró túrára. Ezután bár te akármennyire is szeretnél többet ismerkedni, Gates finoman utalgat arra, hogy örülne, ha hagynátok dolgozni őket, mert a hajó kicsit sincs jó állapotban még. Ráadásul a 6-4 tagjait leszámítva a Blackbird emberei nem igen voltak nyitottak arra, hogy odamenjenek köszönni nektek. Úgy tűnt, nagyon elvoltak foglalva a saját dolgaikkal. Így aztán 7 óra körül már el is indultok hazafelé, mindenki a saját dolgára. *****
Másnap semmi különösebb dolgod sincs, teljesen átlagosan telik el a napod. Azonban az este már jócskán izgulhatsz, hisz a holnapi nap már biza útnak indultok. Ami így is történik, reggel igen korán van az indulás, szinte még azelőtt, hogy a város életre kelne. Az utcák kihaltak, még a közvilágítás is világít. Valószínűleg csak apukádtól tudsz még a reggel elköszönni, a kisebbik tesóid lehet inkább a lóbőrt húznák még. Most is a hangár előtt gyülekeztek, ahol már minden készen áll arra, hogy nekiálljatok megkeresni az eltűnt tudósokat, köztük édesanyádat. Az összes doboz ellett már pakolva, tényleg indulásra készen állapotba hozták a hajót. A hangárban Blackbird Actual tart eligazítást, majd katonás rendben kezdődik meg a beszállás. Legalábbis a Blackbird tagjainak, veletek, mint utasok, kifejezetten lazán bánnak. És mint az kiderül, a szállásotok nektek is raktérben lesz, amit igen szépen kerítettek el több kisebb részre, leginkább a Titánoktól elzárva titeket. A raktérben úgy tizenkét ember kap külön egy sátrat, benne kis egyszerű, összecsukható ágyakkal, egy ideiglenes mosdóval és illemhellyel. Nem a legkényelmesebb szállás, de a célnak megfelel. Mint az már tegnap is kiderült, a Blackbird tagjai nem kifejezetten beszédesek, így ők is főként csak a saját dolgukkal foglalkoznak, pont úgy, ahogy ti. Mindenki el van a saját ismerőseivel, és ez így is van rendjén. Miután mindenki elfoglalta a saját helyét és lepakoltátok a cuccaitokat, Gates ballag le hozzátok egy nagy doboz ládával, amit egy eddig nem látott személy cipel.  - Mivel azt ti is láttátok, a közös étkező és konyha igen kicsi, így az út alatt kénytelenek lesztek előre elkészített ételeket enni. Mindenkinek felvan címkézve a saját csomagja ebben a ládában, és amikor csak éhes, nyugodt szívvel fogyaszthatja el. Nagyjából az út két nap lesz, tehát két napi étkezéssel számolva mindenkinek 6 darab kaja csomagja van. Ha bármire szükségetek lenne a 6-4 a felsőbb szinteken lesz, nyugodt szívvel keressetek minket. Majd egy pár óra múlva tartunk egy megbeszélést a nappaliban, szóval várjuk oda az osztagvezetőket. Azt hiszem ennyi lenne… Hát, jó utat akkor magunknak. A felszálláskor majd kapaszkodjatok! – s’ azzal sarkon fordult a mellette álló férfival és visszaballagtak, nektek pedig elkezdődött az igen unalmas utazás. Annyi szerencsétek volt, hogy még a tegnapelőtti napon szólt nektek Davis, hogy hozzatok magatokkal előre letöltött filmeket, könyveket, bármit, ami szórakoztató számotokra, így azért jócskán megkönnyítve az utazást. Sőt, Davis még rád külön is gondolt: Ha magaddal hoztad volna Lauridion-t, akkor neki van egy külön kis elkerített része, saját etető és itatótállal. Körülbelül három óra múlva szólt le nektek Davis, hogy kezdődik a megbeszélés, így a vezetők elindultak a nappali felé az eligazításra. Mivel te ebben nem vettél részt így maradtál a popódon ülve, azonban Davis is úgy döntött, hogy veletek marad és kicsit beszélget veletek. - Gondolom nektek is feltűnt, hogy a Blackbird tagjai nem igen jönnek ide hozzátok dumálni, ezt ne vegyétek magatokra, mindenkivel ilyenek, még a Milícián belül is. Egyszerűen ők csak egy kissé maguknak való társaság. Nem szokás az, hogy az elit egységek teadélutánt tartsanak pár olyan emberrel, mint amilyenek ti vagy mi vagyunk. Én is megtudom számolni két kezemen, hányszor beszélgettem velük anélkül, hogy valaki ne lövöldözött volna ránk - nevette el kissé magát, majd éppen egy kérdést tenne fel nektek, amikor a kezén lévő kommunikátorból egy női üvöltés szakítja félbe: - Davis Renner Witt! Mi a fene van a bal oldali első hajtóművel?! Nem úgy volt, hogy mielőtt elmész iszogatni a haverjeiddal, megjavítod?! - Oh, baszki! Tényleg nekiálltam csak hát… Kicsit hamarabb elindultunk Jaxonnal a bárba, sajnálom! - Nem érdekel, hogy sajnálod-e vagy sem! Most azonnal menj és fejezd be a javítást! És akkor csodálkozunk Bear-rel, hogy miért vagyunk ilyen lassúak... - Jó-jó, megyek már! Nyeh... Azonnal menj és fejezd be, blablabla – utánozta Gates-t Davis kisgyerekesen, de nem sokáig. - Hallottam! - Nem mondtam semmit! – mentegetőzött gyorsan, majd inkább a választ nem megvárva megszakította a kapcsolatot és felkelt a helyéről. Látszott rajta, hogy semmi kedve nincs ezzel foglalkozni, így csak lassan, szenvedősen vette rá magát az indulásra. De mielőtt megtett volna pár lépést, hirtelen megfordult és rádpillantott. - Hé… Nem azt mondtad, hogy gépész is vagy? Esetleg… Nincs kedved egy bajbajutott barátodon segíteni? – nézett rád könyörgő tekintettel, szinte bociszemekkel. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Mar 12, 2023 20:30:57 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/91/f6/2e/91f62ea9e1b754e674f796ddcebf7280~jpg Az indulás napján azért kicsit izgulok, de szerencsére apa meg tud nyugtatni, habár ő sem kevésbé aggódik értem. Hiszen mi van, ha én is eltűnök, mint anya? Akkor abszolút egyedül marad… Ennek ellenére rájuk bíztam Lauridion-t is, nem akarom magammal vinni egy ilyen veszélyes küldetésre. A tesóimnak csak egy-egy puszit adok, ahogy még alszanak, aztán elköszönök apától is, s a hajóhoz indulok a cuccommal. Ahogy felszállunk a hajóra, kiderül, hogy leszünk, így a „fiatalok” kapnak egy sátrat, az biztos, így én a barátaimmal és Enzo-ékkal osztozom egy lakrészen. Érdekes lesz… Sikerül lepakolni, de még nem lazultunk le eléggé, amikor Gates megjelenik egy taggal. Köszönök neki, de csak egy biccentést kapok. A főnök kiosztja a kaját, én forgatom a kezeim között. Nem voltam soha katona, így az élelmiszer csomag fogalma is csak elért engem, megtapasztani nem nagyon tudtam. De eléggé praktikus, az biztos! Végre elhelyezkedünk, kicsit kezdünk feloldódni, így kártyázni kezdünk a többiekkel addig, amíg nem szólnak a vezetőknek, hogy megbeszélés van. Ekkor az órámra nézek, majd intek Enzo-éknak, hogy nem dolgozunk-e kicsit, ők meg persze belemennek, így kicsit odébb vonulunk és elővesszük a tengernyi jegyzetet, könyveket és belevetjük magunkat a munkánk folytatásába. A barátaim kicsit furán is néznek rám, de ez van. Ahogy Davis közénk jön, azt láthatja, hogy a haverjaim valamivel játszanak, én meg Enzo-val és Nia-val kicsit odébb rengeteg jegyzet és olvasmány között fejtörünk és folytatjuk azt, amire Enzo-val rájöttünk. Így én nem is hallom, ami ott történik, teljesen kizárom, amikor a férfi visszafordulna hozzák, legalább kétszer kell szólnia, mire Nia megbök elég durván, hogy hozzám beszélnek. - Hm? - nézek fel, majd felismerem Davis-t, rámosolygok. - Cső, mizu? - kérdezem, majd ahogy megtudom, persze bólintok, majd megszorítom Enzo vállát, hogy folytassák csak. Davis mellé lépek, majd összedörzsölöm a tenyerem. - Na, végre, valami, amit szeretek és jó is vagyok benne! - vigyorgok. - Na, menjünk. De jössz nekem eggyel - kacsintok rá. Miután Davis szó szerint megküzdött a figyelmemért és végül elnyerte a segítségnyújtásom, máris vígabban indult meg felfelé a lépcsőn. - Na, végre valaki, aki szereti ezt és jó is benne! - vigyorog vissza. - A mi csapatunk nem éppen az a szerelő típus. Legalábbis én biztos nem. Egyszer amikor rám bízták a hajó pajzsának karbantartását, egy hétig nem üzemelt a pajzsunk, mert kisütöttem valamiféle áramkört... - vakargatja meg az állát, ahogy visszaemlékezik. - Egyébként mi az, hogy én jövök neked? Most mondtad, hogy ezt élvezed, szóval csak szórakozást nyújtok neked... - mondja tréfásan, miközben lassan elérjük azt a kör alakú termet, melynek két oldalán a hajtóművek gépterme található. Csak nevetek azon, amit mond. - Fogadjunk, hogy a főkapcsoló kábelt rácsatlakoztattad a transzformátorra, igaz? Nem csoda, hogy egyből kisütötted... - nevetek továbbra is. - Nem is beszélve a csodás társaságról, nem igaz? - húzom félmosolyra a számat, ahogy meglököm a vállammal az övét. - Na, mi a gond, nézzük! - Aha, pontosan így történt! - mutatta fel mutatóujját a levegőbe, miközben jobb szemét lehunyva bólogatott vigyorogva. - Legalábbis azt hiszem, igazából fingom sincs, miről magyaráztál az előbb… - neveti el magát, majd a kis lökésemre válaszolva ő is beveti a vállát és nekem koccan egyet. – Hát, persze, a társaság sem utolsó, így van... - mosolyodik el, majd kinyitja a gépházterem ajtaját, ami igen szűkös, kb egy kétszer két méteres szoba. Belépve a jobb oldalon a sötét, mindent elnyelő űr köszön vissza az ablakból, alatta egy konzollal és üléssel, melyből a fegyverzetet lehet irányítani. E mögött található a még kisebb szerelőakna, amit Davis nagy erőkkel kell felfeszítsen, úgy be van ragadva a fedél. - Huh, tehát, itt kell valamit műveljünk. Hogy pontosan mi a gond, nem tudom, majd te megmondod! - paskolja meg a vállam, miközben előre enged és a falnak dőlve vár, hogy lemerészkedjek a szerelőaknába. - Amikor legutoljára ott voltam, a baj az üzemanyag felhasználással volt. Léket kapott a tartályból a hajtóműbe vezető cső, de ezt megcsináltam, szóval nem tudom, mi lehet még a baja... - sóhajtotta. - Na, jó, nem panaszkodom - mosolygok rá a férfire, ahogy belépünk. - Huhú, nincs túl sok hely... - állapítom meg okosan. Gyorsan körbenézek, felmérem analitikus szemmel a helyet, majd megvárom, hogy kinyissa az aknát. Kezembe veszek egy zseblámpát, majd a dzsekimet a férfinek dobom. - Ha megtennéd, hogy vigyázol rá... - kérem, majd eltűnök. Az első másodpercben kicsit rossz a járat, de aztán máris elfog az az érzés, hogy én most szerelni fogok. Gyorsan forognak a fogaskerekek, hogy mégis mit keresünk. Visszapörgetem a fejemben a dolgokat. Nem elég effektív a dolog... Nem elég effektív. - Aha! - csettintek, majd fogam közé veszem a zseblámpát, ahogy a szűk járatban a két kezemet használva keresni kezdem az alkatrészt. Pár percnyi keresés után megtalálom, aztán kicsit kiszedem. - Hé, Davis, asszem, szükségem lenne egy kis forrasztópákára, pár csavarkulcsra és olajra... Ezek után nagyjából fél óráig csak csendben tevékenykedem, megszerelem az alkatrészt, majd egy kicsit izzadtan, rendkívül kócosan, olajosan, kormosan és retkesen, de csillogó szemmel feljövök. - Kész! Most már mennie kell! - mondom, majd pár perc alatt a ragadós ajtót is megcsinálom. - Na, és mit kapok azért, hogy helyetted dolgozom? - vigyorgok rá. - Hát persze, bízd csak rám! - kapta el a dzsekim a férfi, majd figyelmesen a szerelőakna fölé hajolva figyelt engem, hogy pontosan mit is ügyködök. - Szóval ezt így kell csinálni! Áhá! Most már értem... - szólalt meg többször is, mikor rájött, mit rontott el az eddigi szerelései alatt. És bár nem volt jó szerelő, legalább a szerszámok nevét ismerte, így azt hamar tudott is hozni nekem, amikor erre kértem. Majd miközben én lent ügyködtem, ő egy történetet mesél arról, hogy hogyan tette tönkre egyszer egy ellenséges hajó egész áramellátását mindössze két perc alatt, csupán úgy, hogy azt csinálta, amit a saját hajójukon is szokott: nekiállt szerelni. Aztán amikor végre valahára végzek a munkával, mosolyogva méreget végig, ahogy felmászok. - Wow, te aztán nem vagy semmi! Még azt a szutykos csapóajtót is megcsináltad... Le a kalappal! - tapsolt meg, majd alaposan távol tartva tőlem a dzsekim, megindult az ajtó felé. - Hát, először is kapsz egy kellemes zuhanyt, és csak utána vissza a kabátod, mert ezt így biztos nem akarod felvenni - nevette el magát kissé, majd kilépve a folyosóra megvárt, hogy kövessem szépen. Onnan egyenesen a fürdőszobáig vezet - útközben szerencsére nem kell átmenjünk a nappalin, így a megbeszélést sem zavarjuk meg - majd beinvitál oda. - Hogy a zuhanyzáson kívül mit kapsz, azt még kitalálom... - néz rám sejtelmesen, majd a dzsekim leteszi az egyik törölköző tartóra és magamra hagy. Csak nevetek a történeten, miközben szerelek. Hát, igen, ki mivel tud mit csinálni. Ahogy feljöttem, csak pukedlizem egyet. - Ez a munkám része is... - teszem hozzá. - Uff, a zuhanyt támogatom, hozok egy tiszta pólót... Szóval azt is útba ejtjük, majd ahogy beérünk a fürdőbe, füttyentek egyet. - Nem semmi... - mondom körbenézve, majd mielőtt magamra hagy, csak felhúzom a szemöldököm. - Ohh, ez akár nagyon csábítóan is hangozhatna - nevetek fel. A csábítós megjegyzésemre csak a szemét forgatja Davis, majd tényleg magamra hagy. Egy hajón lévő zuhanyzóhoz képest ez a fürdőszoba igen nagy volt, bár a falai olyan papírvékonyak voltak, hogy a legközelebbi szobából vagy a kinti folyosóról szinte bármit meglehetett hallani. És így történhetett meg az is, hogy egy eddig nem ismert férfihang csörrent fel, miközben békésen zuhanyoztam. - Ugyan már, ne beszélj hülyeségeket! Nem fogsz meghalni, lefogod győzni a rákot! - Az orvosok mást mondanak... És mindenki más is. Csak te tudod olyan meggyőződéssel mondani az ellenkezőjét ennek, hogy még néha én is elhiszem... - hallatszódott egy keserves női hang, valószínűleg egy kihangosított telefonból. - Csak én? A francokat, ezt hallgasd csak, ki van még itt mellettem! - Sziaaa Ev! - szólt bele a telefonba remek szerelőtársam. - Na, jól hallom hogy kezded elhinni az orvosaid baromságait? Hát, tényleg oda kell most már menjek? - Uram atyám, Davis! De jó hallani a hangod! - derült fel azonnal a nő. - Hát naná, hogy én! Készülj fel, mert ezután a meló után végre tényleg elugrunk hozzád! - Ajj, annak nagyon örülnének a gyerekek is... Mindig úgy megtudod nevettetni őket. Eliott teljes mértékben rád ütött. - Ezt örömmel hallom! Remélem, sokat fejlődött a humora azóta, hogy eljöttem. A legutóbbi favicceitől máig rémálmaim vannak... - Oh, azóta kijött már annak a könyvnek a folytatása is, amiből olvasta azokat - nevetett fel a nő. - Jézusom, lehet mindjárt meggondolom, hogy tényleg oda menjünk-e... - viccelődött Davis, majd sóhajtott egyet és megkomolyodva folytatta – Na, és Richard? Ott van melletted, ugye? - Persze... Minden egyes nap meglátogat a gyerekekkel. A munkáját is abbahagyta, most ő főz, takarít, viszi óvodába és suliba a kölyköket. - Helyes... Akkor rendben van ő is. Na, hamarosan aztán újra találkozik a Witt család! Mondd meg neki, hogy vegyen ki akkorra is szabadságot. - Úgy lesz, úgy lesz... - Viszont most leteszlek, már így is rám várnak az eligazításon - szólalt meg végül a másik férfi. - Baszki, Droz, miért nem mondtad, hogy most nem alkalmas? - kérte számon rajta a nő. - Nyugi már Evelyn, Gates hozzászokott már ahhoz, hogy lógunk ezekről. Én például ezen részt sem veszek, azt hiszik, még mindig a hajtóművet javítom - vallotta be büszkén. - Látom semmit nem változtál, Davis... - nevetett fel a nő. - Áhh, ő inkább visszafelé fejlődik! Ugye, Davis? - gúnyolódott rajta Droz, majd aztán tényleg elköszöntek mindhárman egymástól és mindenki ment a ki-ki dolgára, ami Davis esetében az volt, hogy maradt a fürdő előtt és várt téged. Én meg mindeközben törhetem a fejem azon, mégis miért és honnan olyan ismerős az Evelyn Witt név... Nem tervezek sokáig fürdeni, pár perc csak az egész, de a beszélgetés megüt azért. Igencsak elszomorodom, közben meg elég rosszul érzem magam, mert nem akarom kihallgatni a dolgot, de nem tudok mit csinálni. A név ismerős, mintha anya említette volna már, meg én is találkoztam vele a hologram technológia területén, de ennyi. Ahogy lassan végzek, felöltözöm, majd kimegyek a többiekhez. - Hahó! Végeztem is... Hallom, társaságod akadt közben - mosolygok rá óvatosan a másik férfire, ha még ott van, ezzel közben utalva arra, hogy hallottam a beszélgetést, csak tapintatosan nem kérdezek róla. Amikor kiérek a fürdőből, még pont elkapom Droz-t, mielőtt elmenne, aki mint kiderült, az az alak, aki még a kaja csomagokkal teli ládát hozta. Most sem tűnik túlságosan vidámnak, pláne, amikor lényegében elárulom, hogy mindent hallottam. - Hát, nem sokáig fogok maradni... - feleli kissé mogorván, aztán tényleg távozóra fogja, de még útközben a háta mögött hátranéz Davisre. - Egyébként nagyon örülök neki, hogy egy vadidegennel megosztod a fürdőnket... Legközelebb ha már befogsz valakit szerelésre magad helyett, ne hozd fel ide őket, ha már van lent a raktérben nekik is saját mosdójuk... - Oh, hagyjál már, mert mi történt most azzal, hogy ide felhoztam? - kiált utána Davis, de a legjobb barátja már befordult a folyosón és visszatért az eligazításra. - Áhh, azt a kicseszett búval baszott hangulatát, azt... - mérgelődik magában, majd sajnálkozóan rám pillant. - Ezer bocsi, ne vedd magadra azt a hülye fejét... Csak... Ja, te is hallottad, beteg a nővére, és nem igazán viseli jól - sóhajtja. Kicsit összehúzom magam a kifakadására, de végülis valahol megértem... Csak felemelem a kezem. - Jaj, nehogy nekem itten bocsánatot kérj! Inkább én sajnálom... Nem akartam kihallgatni a dolgot, csak... Vékonyak a falak, na... - pillantok el kicsit rosszul érezve magam. - Te jól vagy? Tudok valahogy segíteni? - Hé, nincs gáz - mosolyog rám, majd finoman megveregeti a vállam. – Tudom, mennyire szarok itt a falak, de hát na, ez van akkor, ha saját zsebből fizeti ki az ember a hajójának a belső terének átépítését... Viszont nem hiszem, hogy tudnál segíteni. Ez... Családi ügy, legalábbis azt hiszem. Sokáig még nekem sem mondta el, hogy mi baja van Evelynnek... - sóhajtja, majd inkább témát vált - És, milyen volt a zuhany? Remélem, eléggé kellemes - mosolyog rám kedvesen. Innentől kezdve még csevegünk kicsit, majd visszatérünk a többiekhez. Addigra Enzo-ék már befejezték, így becsatlakozunk a többiek beszélgetésébe, majd megint játszani kezdünk. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Mar 19, 2023 23:12:01 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Zana Halsted – Bratti
Az út hátralevő része csendben és nyugodtan telt el. Nem igen találkoztatok Davisen kívül a 6-4 tagjaival, egyedül ő volt olyan kedvében, hogy többször is letért hozzátok egy kis beszélgetésre vagy játszásra.
Pont a mentőakció megkezdése előtt is így tett pár órával, amikor már jó pár perce lebegtetek a Tristan bolygó másik féltekének légkörében, ahonnan az egész támadást terveztétek megindítani a laboratórium ellen. Azonban ez a látogatás számodra egy különleges meglepetéssel is szolgált. - Na Zanikám, itt az ideje, hogy megháláljam a múltkorit! – lépett oda hozzád teljes menetfelszerelésben a férfi, aki már jócskán felkészült a mentőakcióra. A páncélja állapotából kiindulva sok harcot megélt már, egy lőnyom és egy belőle indult repedés még a derekán lógó sisakján is fellelhető volt, valószínűleg egykor nagyon nagy szerencséje volt azzal, hogy nem volt teljesen pontos az a fejlövés.  (OOC: A jobb oldali Davis, de itt van egy hozzá nagyon hasonló kinézet is.)  – Mivel úgy látom érdekelnek a mindenféle kütyük, megengedem, hogy alaposan megcsodálhasd az én legjobb barátomat, AZ-t, ha már úgyis most állok neki felkészíteni az előttünk álló csatára! Na meg az is feltűnt mennyire izgulsz, tehát egy kis hangulat oldásnak sem lesz ez utolsó… – vigyorgott rád, majd arrébb húzott a többiektől, egyenesen a Titánok felé. Ott már a 6-4 tagjai alaposan elkezdtek felkészülni – ami a Blackbird embereiről is elmondható volt, már reggel hat óta talpon álltak és várták az indulást – és bár Droz szúrós szemmel nézett rád, a többiek egész kedvesen fogadtak. - Na, ezt nézd! – húzott le egy nagy takarófóliát egy hatalmas monstrumról, ami… Hát meglepően ramaty állapotban volt. Elég régének tűnt és megannyi rozsdafolt ette itt-ott, a kisebb-nagyobb sérülésekről nem is beszélve. Ráadásul az egész valahogy sokkal kisebbnek tűnt, mint amiket ti építettetek. Lehetséges volna, hogy ez egy tényleg nagyon régi darab lenne? – tehetnéd fel a kérdést magadban, azonban erre nem sok időd van, hisz Davis amint átölelte barátja lábát és megpaskolta, az biza feléledt. - Üdv, Pilóta! Jó újra látni. - Téged is öreg harcos! Nézd csak, ki van itt velem! – karolt át vidáman – Ma egy új ember fog beléd pattanni apu, tehát mutasd a jó oldalad! Lesz még a te generációd is újra a hősök között! – s’ azzal a Titán „eleje” ketté nyílt, utat engedve neked a pilótafülkébe. Bent elég… Férfias szagok fogadnak, egy illatosító mindenképp elférne itt. És egy kis takarítás, ugyanis a mindenféle kabala tárgyaktól kezdve, a kézifegyvereken át, az elfogyasztott csokoládé papírokig minden volt itt. Valahogy minden annyira illet Davishez, hogy le sem lehetett volna tagadni, hogy ez nem az ő Titánja. - Na, ez az a gomb amivel áttudja adni az irányítást neked AZ – mutatott az irányítópulton egy piros gombra Davis, miközben AZ feltartott karján állt éppen – Normális esetben ez hang alapú utasításra történne, de szegény apu érzékelői már nem a legjobbak… És ezek az irányító gyűrűk, – mutatott a kartámaszon fellelhető 3-3 nyitott gyűrűre, melybe ha belehelyezted a kezet, összezáródott – melyekkel ha átvetted az irányítást, értelemszerűen irányítani tudod a Titánt. Úgy kell elképzelni, mintha a tested meghosszabbítása lenne az ő fémváza. A lábak irányítása automatikus, a gyorsaságát tudod a lent lévő pedálokkal irányítani, de például azt, hogy előre vagy hátra menj, a kezeiddel tudod megmondani AZ-nek. És akkor a fegyverek… - kezdett volna ebbe bele, talán a legizgalmasabb részbe, amikor a hajó erősen megrázkódott, és abban a pillanatban egy olyan lökéshullám dönt fel téged AZ-vel, ami kishíján az összes embert a földre löki. Szerencsére az esést te megúsztad, ugyanis AZ vészhelyzeti rendszerei automatikusan bezárták a Titán fedelét, így azt leszámítva, hogy bent kissé bevered a fejed, nagyobb bajod nem esik. Viszont mivel a képernyők nem aktiválódnak, így teljes sötétségben éled át azt a pár másodpercet, ami most következik. (OOC: A deaktivált képernyők olyanok, mint ami ebben a videóban 0:07-nél látható.) A kintről jövő üvöltéseket nem tudod rendesen értelmezni, mivel akkora a káosz. Egyedül, amit biztosra tudsz, hogy te, vagyis AZ mozgásban van. Egy perc elteltével aztán úgy érzed, mintha egy nagyon erős erő kirántana valahonnan, aztán meg csak a végtelenségbe zuhannál, teljesen tehetetlenül. Eközben a Titánodon való mozgolódást hallatsz, majd végül kinyílik a fedél, ami eddig teljes sötétségbe zárt és amit ekkor tapasztalsz… Az maga a pokol. Forgómozgásban zuhantok a Tristan dzsungelbolygó felszíne felé, míg a hajó, amivel eddig jöttetek, egyre inkább távolodik el tőletek, elég nagy füstcsíkot hagyva maga mögött. Mindeközben Davis is ott van veled, csak éppen AZ karjában, szó szerint az életébe kapaszkodva. Valószínűleg ő nyitotta ki a fedelet is, mivel amint látja, hogy még magadnál vagy az iszonyatosan magas G erők ellenére is, egyből beszélni kezd hozzád, bár elég nehézkesen. - Baazdmeg, nem így akartam meghalni! A kurva életbe! Ahg... Gondolkodj Davis… Gondolkodj! – üvöltözött magával, majd hirtelen rád nézett, és egy mintakatonává válva parancsokat kezdett osztogatni neked. - Kapaszkodj ahogy tudsz és kösd be magad! – kiáltja, miközben folyton visszább csúszik, egyedül AZ fogása tartja még veletek – A földre érés előtt aktiváld a gyors mozgási és a mozgás segítő fúvókákat, hogy csökkentsd a becsapódás erejét! – mutogat a kezével ide oda amennyire tud – A fákra fogsz érkezni, szóval jó eséllyel túléled, de mindenképp tedd azt amint mondtam! A többiek megfognak keresni, csak használd az 1-1-2-4-3 titkosított frekvenciánkat és kapcsold be AZ helyzetállapot küldését! Ahg, mi a fasz van még… - csuklott hátra a feje egy pillanatra, miközben mintha az ájulás közelébe került volna a kinti kietlen hideg és a kevés oxigénszint miatt, de egy köhögés után máris visszatért hozzád – Itt a sisakom, vedd el, ezzel irányítani tudod majd AZ-t! – nyújtotta előre nehezen a bal karját, benne a sisakjával, legalább kétszeri próbálkozás után, mert elsőre nem sikerült. - Negatív, illetéktelenek nem férhetnek hozzá a rendszeremhez, különben önmegsemmisítést kell végrehajtsak – szólalt meg AZ. - Jó… Akkor… - kezdte Davis egyre nehezebben – Átruházási és irányítási engedély átadása Zana Halsted-nek… Hármas Osztályú Pilótának… A WTF! protokoll értelmében… Azaz Whiskey Tango Foxtrot… Utolsó parancsom… A Hármas Protokoll végrehajtása és… Követése… Bármi áron... Vigyázz rá, érted?! - A Protokoll ellenőrzése… Megtörtént. Eredmény: Átruházási és irányítási engedély átadásra került Zana Halsted-nek, Hármas Osztályú Pilótának. Ég veled, Davis Renner Witt, Első Osztályú Pilóta… - szólalt meg gépies hangon AZ, mégis egy kis fájdalommal és bánattal együtt. Aztán újra érzelemmentesen folytatta – Egyes Protokoll: Kapcsolódás a Pilótához… - miközben beszélt, az irányításért felelős gyűrűk összezárultak a kezed felett – Kettes Protokoll: a küldetés végrehajtása. A küldetés megegyezik a Hármas Protokollal. Hármas Protokoll: Védeni a Pilótát bármi áron. Becsapódásig nyolcszáz méter. Javaslom készüljön fel a becsapódásra, Halsted. Hétszáz méter… Hatszáz… Ötszáz… Négyszáz… Háromszáz… Kétszáz… Száz… Ötven… Javaslom, aktiválja a fúvókákat a becsapódás előtt… Huszonöt méter… Húsz… A hármas Protokoll értelmében, védeni kell a szövetséges Pilótákat is. Készüljön fel, Davis Renner Witt! Tíz… Öt… Becsapódás! AZ fedele bezárult és újra minden elsötétült. Mindeközben egy iszonyatosan erős és fájdalmas ütést éreztél a hátadnál, de hála az erős rögzítésnek nem rázkódsz össze úgy, mintha egy konzervdobozban lennél, és agyrázkódást sem szenvedsz. Pedig a kinti hangokból kiindulva rengeteg faágon estetek keresztül, mielőtt elértétek a földet. És bár mindez pár másodperc alatt történt, mégis az idő mintha lelassult volna számodra. Miután magadhoz térsz és megpróbálnál felkelni, egyből érzed, hogy most már hozzá vagy kötve egy több tonnás fémvázhoz és nem csak a saját tested felett uralkodsz. És hogy élsz, azt ennek a fémváznak köszönheted jelenleg. Ahogy azt is, hogy végre nem a teljes sötétség vesz körül, hanem egy erdőrengeteg. A képernyők sikeresen aktiválódtak.  - Pilóta, javaslom a mozgásunk csökkentését a hidraulika sérülése miatt – szólal meg AZ, amint megteszel pár lépést, miután nagy nehezen feltápászkodtál a Titánnal – Továbbá, hogy végezzen részletes orvosi ellenőrzést magán a további előrehaladás előtt, az esetleges sérülésekből fakadó elhalálozás megelőzése végett. Az elsősegély dobozt megtalálja az ülés háttámlájába szerelve – kapcsolta fel a belső fényeket AZ, hogy még többet láss. – És ha tehetek egy… Személyes kérést, nézzen rá Davis Renner Witt testére, innen öt méterre található mindössze – jelölte meg a sisak által számodra kivetített kis térképen a helyzetét a férfinek, aki lényegében pontosan előtted volt, így kiválóan ráláttál AZ pilótafülkéjéből is a nem túl jó állapotban lévő Davisre. Rengeteg helyen állt ki belőle pár faág, ráadásul törésre utaló jelek is fellelhetők voltak a testén, de csodával határos módon az életjelei még érzékelhetők voltak, habár nem stabilan. - A terep biztonságos – folytatta AZ – lefuttattam a kötelező ellenőrzéseket és feltérképezéseket. Amennyiben ezekben nem bízik, talál megfelelő eszközt a védelmének megnövelésére, mint például az L-STAR könnyűgépfegyver. Renner kedvence volt, biztos önnek is tetszeni fog. Hát így kell egy kényelmes hajóról pár másodperc alatt egy dzsungel közepén találni magad... Teljesen magadra utalva. |
|
eluvian
Kezdő tollforgató
Posts: 9
Utoljára online: Sept 2, 2023 8:13:43 GMT 1
Dec 27, 2022 14:44:41 GMT 1
|
Post by eluvian on Apr 4, 2023 22:13:47 GMT 1
![]() Név: Timothy Saito Becenév: Tim Kor: 29 év Nem: férfi Származás: Föld Hovatartozás: IMC Munkakör: katona Kinézet: 180 cm magas, szőke hajú férfi, nagyrészt kaukázusi vonásokkal, kissé ázsiaias, barna szemekkel. Haját általában váll fölé vagy legfeljebb vállig növeszti meg, s a tetejét összefogja. Foglalkozásából adódóan meglehetősen izmos, és mivel több harcművészetben is képzett, ezért valamennyire hajlékony is emellé. Kevésbé látványos, inkább hatékony az izomzata. Személyiség: Célorientált, extrovertált, nem kedveli a gyávaságot. Néha túlságosan is felvágós, bár karrierje során ezt a tulajdonságát visszafogták és igyekszik csökkenteni. Fontos számára a logika és a rendezettség. Kötelességtudata, hogy a világot békésebb, biztonságosabb hellyé tegye. Szeret bulizni, de ésszel teszi, hisz a munkája még mindig nagyjából első helyen szerepel a fontossági listán, így megfelelően kell teljesítenie. Magánéleti problémáit is leginkább az edzésre fordított még több idővel, koncentrációval igyekszik elrejteni. Keveset mereng a múlton, amikor mégis üldözik az emlékek, az kifejezetten irritálja. Beosztottjaival nem viselkedik bunkón, de ha szükséges, felemeli a hangját. Ha úgy érzi, valakinek nem tetszik, sokszor előbb szól be neki, mint a másik tenné. Sokszor akad problémája az indulatok kezelésével, ezt igyekszik meditációval fejleszteni. Nem teljesen bevallott vágya, hogy nyomot hagyjon a világon és nevét is ismerjék valamiről. Rövidtávon a feletteseitől és társaitól kapott elismerés is hajtja, hogy továbbmenjen. Előtörténet A tréning mostanában jól ment. Voltak napjai, amikor gyengébb volt, irritatív, kevésbé motivált, voltak napok, amikor túl sok volt a kudarc, mikor nem volt elég, amit csinált, se önmagának, se az instruktorainak. Mostanában egyre ritkábbak voltak az ilyen napok. Kezdtek összefolyni, mondjuk azt már elkezdték akkor, mikor a Földet otthagyta - semmi évszak, semmi napszak, csak az órák számai jelzik, épp hol is járunk, a szervezet jelzései figyelmeztetnek, hogy ideje pihenni, enni, inni. Ma viszont megint nem ment semmi. Olyan banális hibát, mint hogy nem ellenőrzi kétszer a tárat, még a legfrissebb újonc sem követ el, ő most mégis megtette. "Mi van ma veled?" - kérdezte Caleb az öltözőben az egyik szünetben, de Tim csak a vállát vonogatta. Mit mondott volna nekik, amire nem röhögés a válasz? Őszintén, ha megölelgetik, vállon veregetik és hegyibeszédet mondanak, mind nem segít. Úgyhogy teljesen mindegy. Próbálta kizárni, újra meg újra, de akkor is visszatért az emlék. Ilyenkor nemigen lehet mást csinálni, mint elfogadni, mondta egyszer egy bölcs harcművész, de most ezt nem engedhette meg magának. Nem volt képe Bridgetről, mint ahogy a filmekben mindig mutatják, ahogy például a veterán katona elmélázva, könnyezve, netán halk szavakat suttogva, vagy a papírt megsimogatva nézi a felesége képét. Bridget nem is volt halott, és rosszabb pillanataiban Tim úgy érezte, könnyebb lenne, ha az volna. Akkor tudna igazán haragudni, akkor tudna hibáztatni valakit és igazán keserűnek lenni, így pedig csak... balek volt, és eltolta. Mindegy. Ahogy éjjel elaludni próbált, hiába igyekezett másnapi feladataira fókuszálni, azok is csak idegesítették. Pár félórányi forgolódás után rájött, hiába próbál nem gondolni Bridgetre, így hagyta, hogy néhány, kellemesebb emlék visszakússzon a tudata felszínére. Amikor találkoztak, Tim már régóta az IMC tagja volt. Bridget pedig kezdő. Egyike sokaknak, akik közül nagy részük kihullott a rostán még pár korábbi fázison. Nehézgépfegyverekre specializálódott, így megvolt rá az esély, hogy Tim fogja kiképezni. Nem így lett. Jinhez osztották be, aki, fogjuk rá, Tim haverja volt. Sokszor ittak együtt, néha összeverekedtek, többször inkább játékosan, mint nem, de volt, hogy nem. Timnek egyébként sokszor volt gondja az indulataival. Számtalan büntetést kapott, sokan csodálkoztak is, hogy képes volt folyamatosan fölfelé haladni a ranglétrán és saját csapatokat kapott a kezei alá. Akadtak problémái az engedelmességgel, de aztán feltűnt, jobban halad, ha néhány dolgot betart, és néhányszor nem nyitja ki a száját, mikor ki akarta. Ezeket a példákat remekül felfogta saját embereihez szóló beszédében is. Ha visszabeszéltek neki, nem tűrte, de a büntetési módszere némileg különbözött a többi kiképzőétől. Egyszerűen csak ignorálni kezdte az engedetlenkedőket, és idővel a többiek, akiknek a figyelmét elterelték, csinálták rendesen a feladatot, a rendbontók meg szégyenszemre magukra maradtak. Utána már ők kérték, hadd folytathassák rendesen a kiképzést. Nem mindenkivel működött, persze, de többször tette, mint ahogy azt elsőre gondolták. Bridgetet egy egyszerű felderítőküldetés után látta először. A saját csapatát készítette indulásra, mikor ők visszatértek. Kitűnt a többiek közül. Ez persze nem volt nehéz, hiszen tipikus élénkvörös haja volt, mely enyhén az arcába lógott, ahogy előrehajolt, miután levette a sisakját. Úgy rémlett, fölpillantott és egyenesen rá nézett, bá ez talán azért volt, mert Tim szégyentelenül bámult az irányába. ![]() Az egész napos gyakorlat után már-már ki is mosta a rutin a fejéből a felgyorsult szívdobogást, de aztán másnap újra látta, és kissé zavarba jött, mikor kiderült, hogy Jin fennhatósága alá tartozik a leányzó. Igyekezett megtartani a távolságot, de lehetetlen volt nem egymás mellé sodródniuk időnként. Egyetlenegyszer tartott nekik kiképzést egy nap, amikor Jin bolond volt és túlságosan leitta magát előző éjszaka. Timnek a legnehezebb az volt, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy Bridgettel az elmúlt napokban összekapart szabadidejükben órákig diskuráltak már. Fogalma nem volt, hogy jött össze, nagyjából annyira közhelyesen kezdődött, hogy eleinte az időjárásról volt szó, tisztán emlékezett, bolygófelszínekről, hurrikánokról beszéltek, és arról, hogy sivatagban pokoli nehéz küldetésre menni. Mindketten rühellték a sivatagokat. A dzsungel is rossz volt, de máshogy. És Tim, aki sosem szokott álmodozni, egy ponton elképzelte magát egy dzsungeli eltávon valami szép kis rezervátumban, amire indokolatlanul sok pénzt kell kidobni, hogy egy magasan elhelyezkedő étteremből nézhessék a környező erdőket és ehessenek valamit, amit jobb, ha nem tudnak, miből készült. Bridget, amilyen felhőkben járónak tűnt, annyira jól teljesített, amikor elvárt volt. Versengett a többiekkel, de nem nyomta el őket, s bár néhányan utálták, mikor jól mentek neki a dolgok, nem volt arrogáns ezzel kapcsolatban és így képes volt megtartani a barátait. Néha fiatalabbnak tűnt, mint amennyi volt, sokat nevetett, akkor is, mikor senki nem gondolta volna, hogy bármi nevetnivaló van a helyzetben. Ha pocsékul volt valaki, bátorította, barátian hátbavágta, vállon ragadta, megrázta és mélyen a szemébe nézett, s beszélt hozzá, ki tudja, miről, talán személyes dolgokat hozott fel, mert ismerte is őket, a családi gondjaikat elmondták neki, Bridget mindenkinek igyekezett segíteni, és valahogy nem tört össze a lelki szemetesláda-szereptől, mint sokan mások. Az egyik eltávon a barátaival iszogatott, de ők túl részegek voltak ahhoz, hogy soká élvezhesse a társaságukat. Tim pedig egyedül volt, egyébként gyakorolnia kellett volna, hisz megbeszélték páran, hogy benn maradnak és egy kis közelharci továbbképzésen vesznek részt, nem hivatalosan, csak felkészülésképp, ha arra kerül a sor, és feszültséglevezetésnek se utolsó. De Tim tudta, hogy a kis csapat leugrik ma kártyázni, így kivonta magát a dolog alól. Egyedül iszogatott, talán látványosan egyedül, s bár látta Bridgetéket, igyekezett figyelmét elterelni azzal, hogy csak hallgatja a körülötte állókat. Úgy hallotta, az írók szokták ezt csinálni, s bár semmi kedve nem volt azzá válni, nagyjából ez olyan szórakoztató tudott lenni néha, mint valami kabarét nézni. Hisz ugyanezekről szóltak azok is. De megunta őket is, s már épp úgy döntött volna, hagyja a francba az egészet és felelős módon inkább alszik egy jót a szabadnapján, mikor Bridget kivált a köréből és mellé szegődött. Small talk, meghívta egy italra, de Bridget csak forró csokoládét kért. Szokatlanul csillogó szemekkel nézett rá, és Tim perceken keresztül próbálta kitalálni, azért-e, mert ivott. A lány nem gyakran ivott. Nevetett most is, de ez nem volt szokatlan. Tim elgondolkozott, mennyire furcsa is az élénk vörös szín a hajában. Picit lenőtt már, így ha nem egy bár éles neonfényei lettek volna, látni lehetett volna az eredeti barnát. A vörössel Bridget úgy tűnt, mintha kompenzálni akarna valamit, vagy mintha csak tipikus kihívó nő lenne, ami nem volt. Most is, ahogy idejött, kedves volt és értelmes, és fájdalmasan nem számító. Tim végül megcsókolta, remélve, hogy a lány ezen felháborodik és pofon vágja, de legalábbis elküldi a francba, így kellőképp utálhatja majd magát ahhoz, hogy halálra részegedjen és a következő órákat az ágyában fetrengve töltse, üres aggyal. Bridget pedig ezután elkerülje. De ez nem jött be. Bridget azon az éjszakán nem tért vissza a barátaihoz, hanem Timmel maradt, ami előfordult még sok későbbi éjszakán is. A logisztika megkeserítette a mindennapjaikat, hisz az állandó hajtás közepette, s úgy, hogy mindenki a csapataival vonul, meglehetősen nehéz elbújni. Jinnek így is hetekbe tellett, mire feltűnt neki a dolog. Nem volt boldog. Tim megígérte, hogy abbahagyja az egészet, és megesküdtette Jint, hogy bármi büntetést akar kiszabni a lányra, ne tegye, inkább ő mond le a posztjáról. Tulajdonképp nem volt nehéz, hisz előző éjszaka már olyanféle őrültségeket beszéltek Bridgettel, mint hogy együtt hagyják itt az egész IMC-t, a küldetést. Pedig Bridgetnek nagyon fontos volt, hogy megváltoztassa a világot, elsősorban jobbá tegye, a családjában még régen a földön sok rendőr volt, s ezt az értékrendet továbbvitte tőlük. És mocskosul sokat küzdött azért, hogy itt legyen. Józanabb pillanataiban Timet halálra rémisztette ez a gondolat. A lány egész biztos olyanokat látott bele, amik nem voltak ott, és bár az együtt töltött napok/éjszakák hevében nem volt olyan nehéz bárgyú mosollyal az arcán helyeselni, mikor családi életüket tervezték, utána, ahogy belegondolt, döbbent rá, hogy fogalma sincs, hogy is nézne az ki. Civil élet? Mégis mivel foglalkozna? Fölkel, és mi történik? Síró csecsemők veszik körül? Az az ember ő, aki ezzel tud kezdeni bármit is? Neki sosem volt apja, az anyja egyedül vállalta őt és tanítgatta, egyengette az útját. Persze nem az anyja ötlete volt az IMC, ő csupán felfedezte, Tim miben jó és bátorította, foglalkozzon azzal, amivel szeretne. A kicsi Tim lendületes volt, erős és abszolút akaratos. Ezt sokára sikerült kinőnie. Vagy nem sikerült? Néha nem biztos benne, mindenesetre az esetek 90%-ában jól tetteti, hogy sikerült. Anyai nagyanyja, Hana karatemester volt, így az anyja is, és egy darabig úgy tűnt, talán Tim is az lett. Tanult más harcművészeteket is, és ahelyett, hogy egyben elmélyedt volna, a küzdelmeknél összemosta őket, ezzel általában áthágva a szabályokat. De így volt hatékonyabb. Ebben anyjával sosem értettek egyet. S bár a katonai közegben elengedhetetlen, hogy ne hágjon át szabályokat, van, hogy nincs kőbe vésve, hogy lehet egy helyzetet megoldani. És Tim elég jól tudott rögtönözni, ez sokszor segítségére vált. A harci stílusa váratlan, olykor kegyetlen volt, de hatékony. Cseppet sem fair. De ez sokaknak tetszett. Jin végül legyintett és abban hagyta a dolgot. Mikor Bridgettel közölte a dolgot, a lány azt mondta, már tudja. Arca kiismerhetetlen volt, nem tűnt szomorúnak, inkább játékosság látszott rajta. „Akkor innentől kezdve jobban figyelünk." Ezt mondta. Néha feltűnt neki, hogy Tim bizonytalan a jövővel kapcsolatban. Idővel lassabban vágta rá a perszéket, idővel kevesebb konkrét ötlete volt a családi ház berendezkedésével kapcsolatban, melyet, biztos volt benne, Bridget is csak poénból kérdezgetett, valójában ezek a külsőségek mindegy lettek volna neki. „Ha nem akarod, nem kell" - mondta egyszer csendesen. Még csak nem is szomorúan, vagy csak jól titkolta. „Tényleg. Nem akarlak valami csapdába csalni, amiből nem tudsz kimászni." Tim elképzelte, hogy ez nincs többé. Jobban megijedt, mint valaha, pedig volt már sok nője, mit nője, csak fizikailag voltak együtt, velük sosem beszélt ennyit, nem is tudta, mit kedvelnek, mit nem, csak néhány napig, hétig voltak az életében és valahogy előre tudták, hogy így lesz. Kimondatlanul. És Bridget nem tűnt csapdának. Hónapok óta ment az egész és nem tűnt csapdának, s ez valahogy rémisztő volt, rémisztő, hogy ennyire jó volt vele, és ahogy felmerült a lehetősége, hogy vége legyen, világossá vált, hogy ővele tényleg máshogy van, mint a többiekkel. Erősen magához ölelte, és tett róla, hogy ne kelljenek szavak ahhoz, hogy világossá legyen, mit érez. Nem, nem, nem fogja elengedni. Főleg azért kellett világosnak lennie, mert Tim gyakran nagyon pocsék volt a szavakkal. És úgy tűnt, Bridget elhitte, hisz vidáman nevetett, nem úgy, mint amikor a fájdalmat rejti valaki nevetés mögé, nem, ez tényleg ő volt, az igazi nevetése, elhitte neki, és ő is elhitte magának, s aznap még könnycseppeket is ejtett, ami szinte sose fordult elő vele életében. Aztán egy küldetés megoldotta, hogy Timnek ne kelljen többet a lánnyal kapcsolatos dilemmáin rágódnia... Egyik nap a kiképzőteremből hangos zajok szűrődtek ki, Jin csapata visszabeszélt, ezt szinte sosem hagyta nekik, egymás szavába vágtak, Jin végül leordította őket és rájuk parancsolt, hogy maradjanak csendben. Tim kívülről nézte az esetet. Egy terroristaellenes bevetés volt. Bridget megtagadta a parancsot, így nem folytathatta a kiképzést. De ez Jinnek nem volt elég, tudni akarta, miért. Bridget más volt, mint általában. Leszegte a fejét, nem volt hajlandó felemelni akkor sem, amikor Jin kiabált vele. Megvárta, míg a férfi fölemeli az állkapcsát. Öt figyelmeztetés után nézett a szemébe. Tim valamiért számolta, valami beteg módon élvezve, hogy kést forgatnak a szívében. A terroristacsapatban Bridget ártatlanokat vélt találni. Azt bizonygatta, ők nem tehetnek semmiről, ők csak azért csatlakoztak, hogy túl tudjanak élni. Nem volt élelmük. Jin azt mondta - nem mondta, kiabálta, most mindent csak kiabált -, az nem számít, hozzájuk csapódtak, velük együtt kell kezelni őket, nem lehet különbséget tenni. Elfogadták. Elfogadták, hogy, akik nekik ételt adnak, mit művelnek, ők is ártatlanok ezreinek halálát okozhatják, az ilyenek, köpte megvetéssel. Bridget arcán az üresség nyíltan beszélt arról, mennyire bántja, amit látott. „Nem akartam dezertőr lenni" - mondta neki később, a pár lopott percben, amijük még volt, mielőtt Bridget lelépett volna és visszatért volna a Földre. Annak ellenére, hogy Tim győzködte, folytassa, kérjen másik kiképzőt, menjen át bárhova máshova, annak ellenére, hogy fél órán át beszélt, most már ő is kiabált neki, hogy Jinnek igaza van, és ezt tudnia kellett volna, amikor jelentkezett, hogy a terrorizmust nem szabad engedni, különben minden elharapózik, különben a világ élhetetlen lesz, hát ő ezt ne tudná, ne értené meg? Legjobban akkor gyűlölte magát, mikor ezeket kellett a síró lány fejéhez vágnia. Már-már ő is elképzelte a rettegő asszony arcát, akire Bridget rászegezte a fegyverét, összeráncolt szemöldökkel és izzadó halántékkal, és végül nem sütötte el, megvárta, míg Jin megteszi helyette, majd jól megrázza őt, mint egy kiskutyát, és leteremti ott, mindenki előtt. Utána nem beszélt társaival, nem akarta hallgatni, mekkora egy barom volt, hogy kikezdett a társa egyik beosztottjával, és, hogy ő mekkora barom volt, amiért ide jelentkezett és nem volt képes meghúzni a ravaszt; nem akarta látni a legyintéseket, hallani a sóhajokat, hogy „ez is olyan, mint a többi", a többi, a számtalan dezertőr, akiknek elegük lesz abból, hogy a világ kegyetlen és inkább hazamennek ezt elfelejteni és bedugni a fejüket a homokba. Hónapok alatt kifejlesztette, hogy haragudni tudjon Bridgetre, de idővel már ehhez sem volt kedve. Küzdött hát, gyakorolt és fejlődött, és mindennap igyekezett számba venni eredményeit. Mással alig foglalkozott, kihagyta társaival a közös kártyázásokat, kockázásokat, bulikat is, amelyekre egy ideig még unszolták, de végül letettek róla és elfogadták, hogy ő mostantól ilyen. Tényleg egyre jobb volt, és sikeres újoncokat képezett, noha módszerei át-áttértek a több büntetés és kevesebb jutalmazás területére. Eredményeket viszont produkált, így senki nem kötött bele. Egy futó beszélgetés során ütötte meg a fülét, mikor valakik a dezertőrökről beszéltek, hogy "a vöröst" említik, s ez még kevéssé is lett volna zavaró, pletykáljanak róla, amit akarnak, tárgyalják ki, mennyire jól nézett ki és milyen kár, hogy már nincs itt... de ezek azt dumálták, a Gridironon él most és a kölykét neveli. Azonnal kifaggatta őket, olyan gyorsan kezdte, hogy közben kellett kitalálnia, mit feleljen, mégis miért érdekli ez őt annyira. Azt mondta végül, egy rokona, de rég megszakította a kapcsolatot a családdal, s franc se gondolta volna, hogy lelépett és összejött valami csókával, aki minden bizonnyal elhagyta. Az alakok nem ismerhették fel arcról, vagy nem köthették össze Jinnel, mert szerencsére nem jutott eszükbe, hogy ő volt az, aki annak idején "kavart" a lánnyal. Így talán hittek neki. Mondták, igen, a Gridironon él, állatokkal foglalkozik - bármit is jelentsen ez (Bridgetéknek még kiskorában volt a földön egy farmjuk, a beszélgetéseik során is szóba kerültek ilyesmik) -, és azt mondta egy haverjuk, úgy egy hónapja, hogy hatalmas hassal látta, már biztosan megvan a gyerek. Gyerek. Tim számolni kezdett. Bridget távozása épp egy éve történt. Persze akár aznap éjszaka összegabalyodhatott valakivel. Ez nem jelent semmit. Ha az övé lenne a gyerek, elmondta volna… ezt csak elmondta volna, igaz? Tény, hogy nem szólt hozzá azóta semmit. Hosszú vívódás után végül ő próbálta felkeresni videóüzenettel, de csak annyi választ kapott, hogy Bridget sajnálja, de ő már nem kell az életébe. Ez a hír viszont nem hagyta nyugodni, a lehetőség, hogy ilyesmit titkolt el előle az a nő, több volt annál, mint amit hallgatással el tudott viselni. Ezúttal Bridget rögtön válaszolt. „Igen.” A hosszú bevezető után, hogy régen láttalak, hallottam ezt a pletykát, tényleg igaz? – ennyi volt a felelet. Minden erejét össze kellett szednie, hogy rákérdezzen, övé-e a gyerek. Végül valahogy sikerült. És a válasz ugyanaz volt. „Meg… meglátogathatlak titeket?” Fogalma nem volt később, miért ezt kérdezte rögtön, fél perc hallgatás után, amíg próbálta feldolgozni az információt. Bridget szemei furcsán szomorúak voltak, ahogy ő is soká gondolkodott, végül bólintott és megadta a címét. Nem volt könnyű eltávot kérni, de arra hivatkozva, hogy meg kell látogatnia beteg rokonait, végül sikerült, egyébként úgyis a legtöbb szabadnapját edzéssel töltötte eddig. Gridironnál minden bizonnyal létezett sok szebb, de sok bőven ocsmányabb bolygó is. Timet nem nyűgözte le, de a kis lakás, amit szereztek, meglepően otthonos volt. Puha illatokkal, sok színnel volt tele és merőben idegen volt. Mintha taszította volna őt, mintha ki akarta volna dobni magából. Bridget, akit edzőpólóban, egyenruhában, tűzvörös, vagy franc tudja, milyen, élénkvörös hajjal látott utoljára, most laza pólóban volt, amely mögül látszott, hogy alakja bőven kikerekedett, haját meghagyta eredeti színére, sötétbarna volt és kócosan, hosszan tekergett a nyakán, vállán, néhol a szemébe is lógott. Félszegen mosolygott rá. Tim félszegen mosolygott vissza. Bridget félénken mutatta meg neki a kiságyban az apró csomagot, akit Raya Brooksnak hívtak. Nem kapta meg Tim családnevét, miért tette volna, hivatalosan semennyiben nem tartozott hozzá. Voltak viszont apró, halványszőke tincsei. Ez elvileg nem jelentett semmit, sok baba született szőke hajjal. És kék szemekkel. Rányitotta kerek szemeit és ő csak kérdően nézett vissza rájuk. Bridget beszélt neki a munkájáról, állást kapott egy állattenyésztő cégnél, Timnek fogalma sem volt, ez mit jelenthet, így hallgatta egy ideig, s bólogatott, majd zavartan bámult kifelé az ablakon erre az idegen planétára, amikor Bridgetnek meg kellett etetnie a gyereket. Lopva fordult vissza, hogy lásson valamit, amit nem szabadna látnia. Ez a kép Bridget álma volt, ővele, tíz évvel később, vagy bárki mással, most. De a jelenlegi énjének nem volt joga hozzá, a nő mégis engedte. Csak, miután visszatért az IMC-hez, sok héttel később jött rá, hogy valószínűleg Bridget minden esély ellenére reménykedett benne, hogy csatlakozik hozzá. Nem volt senkije, csak a gyerek. Nem talált férfit magának. Talán nem keresett? Idővel úgyis talál. Megbeszélték, hogy időnként felhívják egymást. Bridget lehetetlenül mosolygott, és mutogatott a kamerába, „Nézd, ott van apukád”, és a kíváncsi, nagy, kék szemek értetlenül bámultak a készülékbe, ahogy az immár önálló, két lábon topogó, írni, olvasni, rajzolni tudó apróság magához húzta a füzetét, melybe firkált, amikor csak tehette. Tudta, hogy abba kéne hagynia az egészet, de mégis jobb volt ez, mint nem látni soha. Kiugrások. Álmok, olyan volt, mintha csak álmodta volna az egészet, a hívásnak vége volt és mintha Bridget meg Raya sosem léteztek volna. Néha, amikor meghúzta a ravaszt, ott hallotta a hangját a tudata alján, s csak csikorgatta a fogát. Sok hangot lehetett hallani. Mindenki mást vallott, mindenki úgy hitte, tudja az igazságot és az igazsága váltaná meg az egész világot. De sokan csak gyávák voltak. Ő nem lehetett az. *** Először azt hitte, a levél valami vicc. De valami azt súgta, hogy ösztönei ellenére ne essen neki minden szobatársának, hogy melyikük zseniális ötlete volt ez a hülyeség. Fellengzős latin szöveg, teljesen általános megfogalmazás, amivel a reklámok szoktak megpróbálni hízelegni… Dicséret, semmi konkrétum… Mégis valami zavaró volt vele kapcsolatban. Hogy került ide? Így hát rejtett kérdésekben tudakozódott, hátha valaki tud arról, hogy a másik csempészett volna valami vicces levelet, de mindenki őszintén értetlennek tűnt. Miután keresztbeérdeklődte a csapatot, nem maradt más, mint feltételezni: aki ezt küldte, nem innen való, és tényleg akarhat valamit. Baromság. Őrültség. Tudta jól, és mégis, napról napra visszatért, átkozottul szúrta a tudatát és nem hagyta nyugodni. Ha nem megy el oda, sose tudja meg, mi volt az. Ha egy trükk, mocskosul mérges lesz. Ha csapda… Mit lehet tenni? Felkészülten érkezik, mint mindig. Psamathe. Új hely, ahol nem járt még, természetesen utánanézett részletesen, mire kell felkészülni. Gazdagok lakta környék. Olyannak hangzott, mint ahol sokan és gyakran tűnnek el rejtélyes körülmények között. Vagy az is lehet, hogy csak a hasukat növesztik ott élettelen cégvezetők. Az ilyen helyeken minden bizonnyal megnövekedett a bűnözés is. A legcsillogóbb városoknak tudtak a legrondább nyomornegyedei lenni. Gyakorlás közben külön figyelmet fordított a reflexei fejlesztésére. Nem volt szabad, hogy meglepjék. Szerencsére nem volt szokása eltávokat kérni. Így most, amikor megtette, meglepetten bár, de engedték neki. A legrosszabb az volt, hogy fogalma sem volt, mikor tér vissza. Az utolsó pillanatig gondolkozott, hogy visszaforduljon, de valamiért mégis elindult. Nem gyakran hazudott a feletteseinek. Sosem tette még ennyire komoly dologgal. Talán még kiderül, hogy ez egy hülye vicc. Akkor időben visszaér és minden folytatódik, ahogy eddig volt. De ha nem… akkor… akárkik is ezek, tudnia kell, mit akarnak vele. Senki nem fogja bábként rángatni, a tudta nélkül. El fogják mondani. El kell nekik. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 6, 2023 18:53:33 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/91/f6/2e/91f62ea9e1b754e674f796ddcebf7280~jpg Mikor Davis odajön hozzám, meglehetősen örülök. Egyrészt eléggé izgultam, másrészt amúgy is kellemes a társasága, így örülök, hogy elvonja a figyelmemet. S mikor elárulja, mivel hálálja meg, azonnal felragyog a szemem. - Komolyan?! Akkor menjünk! - mondom lelkesen, majd követem. Most még az sem tud zavarni, hogy Droz hogy néz rám, mindenkinek vidáman köszönök. Amint meglátom a gépet, az első körbetekintéssel felmérem a különböző hibákat, amiket ennyiből meg tudok állapítani, majd Davis-hez fordulok. - Azért is hívtál, hogy segítsek neked majd megjavítani? - kérdezem kicsit csipkelődve. - Amúgy kedvesnek tűnik. Még csendben is... - mondom, de utána meg is szólal a monstrum, így kicsit én is zavarba jövök, miközben Davis átölel. De ezt hamar letudom és ismét nagyon lelkes leszek. - Aztapaszta! Helloka, nagyon örülök, hogy találkozhatunk! - köszöntöm kedvesen, miközben kinyílik az eleje. Bent azonban nem az fogad, amire gondoltam. - Uff, Davis... Valaha szellőztettél itt?! Vagy takarítottál? Ahh, mindegy, majd megszokom... - motyogom a végét, miközben nekiáll mutogatni a gombokat. Szerencsére mindig is elég fogékony voltam ilyen dolgokra, így egy megmutatásból megjegyzem a dolgokat, bár nem tudom, minek. Arra azonban én sem számítok, hogy hirtelen felborulunk. És ami a legrosszabb, hogy semmit nem látok. Be vagyok zárva a teljes sötétségbe, csak hallok dolgokat, de az csak még jobban megijeszt. Megpróbálok valamit kezdeni odabent, de semmit nem érek vele. - Naaaa, ne már! Segíts már nekem, mi van odakint?! - kérdezem dobogó szívvel, idegesen, amikor is zuhanni kezdünk. - Vááá! - kiáltok fel először, ahogy a pánik elfog. - Oké, nyugodj meg, Zana... A picsába, mi a fasz van?! - pánikolok egyre jobban, ekkor azonban kinyílik a fedél. Nem mintha ez jobb lenne. Olyan hányinger és szédülés tör rám, hogy csoda, hogy nem taccsolok ki vagy ájulok el. De talán az ijedelmem nagyobb, így magamnál maradok. Egyelőre. - Davis?! Mi a franc történt? Nem tudsz ide bemászni? - hadarom ijedten, de rám sem figyel, beszélni kezd. Én pedig szintén fókuszálok, hiszen utasításokról beszél. Csak bólogatok neki, de egy ponton megkérdem. - Hé, miért nem cserélünk helyet?! - kérdem ijedten, de nincs időnk válaszra, mert máris átruházza rám a dolgokat. De minek?! Nem akarom én ezt... - Mi a faszről beszélsz, Davis Renner?! - üvöltök rá könnyes szemmel. Lassan hiperventillálok, a gondolataim össze-vissza vannak, azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Az az egy dolog hoz vissza, hogy összezárulnak a gyűrűk a kezem felett. - Nem fogsz meghalni, oké? - kérdezem még tőle, mielőtt becsukódik a fedél. - Oké, AZ, kapcsold be a fúvókákat és tompítsd a becsapódást, amennyire tudod... Davis-t pedig szintén próbáld védeni, ha tudod! - mondom remegő, de határozott hangon, utána becsapódunk. - Baszki! - szisszenek fel, ahogy az ütést megérzem. Ahogy AZ beszélni kezd, csak bólintok, bár nem tudom, minek. Kicsit összeszedtem magam, de még mindig szét vagyok esve. Gyerünk, Halsted, tudós vagy a kurva életbe! Fókuszálj! - Rendben, akkor állj meg kérlek! Első dolgom Davis csekkolása! - mondom neki, majd kipattanok a járműből. - Addig kérlek, kapcsolódj az 1-1-2-4-3-as titkosított frekvenciára és kapcsold be a helyzetállapot küldését is. Ha ez megvan, akkor kérlek, figyelj a környezetre is és ha valami szokatlant találsz, azonnal jelezd! Illetve ha tudsz feltérképezni, az sem lenne rossz... - teszem hozzá, majd ahogy kimásztam az elsősegély csomaggal, Davis-hez lépek. - Ooooké... Davis? Hallasz engem? - kérdezem tőle jó hangosan, próbálom felmérni, mennyire van magánál, majd felmérni a sérüléseit és a legjobb tudásommal ellátni. Illetve AZ-t is megkérem, hogy segítsen, ha tud. A lényeg, hogy stabilizáljam a férfit, amennyire csak lehet, amíg segítség nem érkezik. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Apr 28, 2023 20:35:40 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Zana Halsted – Bratti - A megadott parancsok teljesítve, Pilóta. – Szólalt meg gépies hangon AZ a sisakrádión keresztül, miközben Davis felé haladsz. – Minden szkenner működik, ellenséges erőknek és egyéb veszélyforrásoknak egyelőre nincs nyoma. A kapcsolódás az 1-1-2-4-3-as titkosított frekvenciára és a helyzetállapotjelentés aktiválása is megtörtént. Státusz: A jel aktív, a rádióhullámok éppen elérik a minimum szintet. Várakozás a 6-4 válaszára. Addig az Egyes Protokoll teljesítése: Harci állapot aktiválva, a Pilóta fedezve az ellenséges erőktől. ***** - Mhmm… - nyöszörögte Davis neked háttal, a hasán feküdve, ahogy odaérsz – Persze, megvagyok… - suttogta alig hallhatóan – Csak… Kicsit szédülök… Oh, baaazz… - fordult oldalra hirtelen, majd, ha nem ugrasz el elég gyorsan, az aznapi ebédje mind a cipődön végzi. Ezután a hátára fekszik és csak most tárulnak eléd a legsúlyosabb sérülései. Davis jelenlegi állapota körülbelül ilyesmi. A bal szemét valószínűleg egy faág szúrta ki a becsapódás közben, a fejsérülései és a beszakadt koponya – bár ezt csak orvosi vizsgálattal lehetne megállapítani, de kívülről vannak erre utaló jelek – meg a földet éréskor történhettek. Mindenesetre nem úgy tűnik, hogy Davis felfogta mi történt vele, ugyanis ahogy vett egy mély levegőt, rád nézve nehézkesen elmosolyodott. - Tudod, tetszik a sisakod… - emelte fel a jobbját, hogy megsimogassa azt, de ahogy megpróbálta, felüvöltve azonnal visszaejtette. Az is el volt törve. Bár a Pilóták felszerelései kiváló védelmet nyújtottak, egy ilyen esést még azok sem bírtak ki. Jóllehet megvédte Davis testének nagyrészét, de pár faág így is átfúródott rajta és a csontjai is eltörtek. A fejsérülései meg a sisak hiányának voltak betudhatók. Úgy tűnik, vállalta a kockázatot, csak hogy AZ irányítását átadva neked esélyt adjon… Ezután egyetlen társad nem szólal meg többet, alighogy nekilátsz ellátni, a szemei lecsukódnak és az igen erős agyrázkódást szenvedőkre jellemzően elájul. A kezdeti ébrenlét csak pár percig tartott úgy tűnik és csak remélheted, hogy ha sikerül megmentsd a haláltól Davist, nem szenved olyan maradandó agykárosodást, hogy kómába essen. Hogy ezt elkerüld, azonnal orvosi segítséget kéne kapjál, de arra itt aligha számíthatsz… Legalábbis, ha nem számítjuk bele egy orvosi MI segítségét. Szerencsédre az elsősegély csomag, melyet kivettél AZ-ből, tartalmazott egy automatikus hologram orvosi rendszer, mely felmérve a helyzetet, a legjobb instrukciókkal igyekezett ellátni téged. Miközben nagy nehezen Davis stabilizálásának a végéhez közeledsz, hirtelen felsüvít a sisakrádiód, mintha csak a basszus ment volna tönkre egy hangszóróban a túl erős hangerőtől. Aztán ugyanolyan gyorsan el is halkult ez a hang és a sisakod kijelzőjén három, tőled több száz kilométerre lévő Pilóta mini alakja jelent meg, ami az ő sisakjuk által felvett és rögzített hangalapú adatokat küldte számodra. - Az Egyes, Kettes, Hármas osztag Blackbird Actual és Bear vezetésével mentse ki a túlélőket, a többiek velem tartanak és védelmi vonalat alakítunk ki a kutatóintézettől húsz kilométerre délen. Ott a támadás előtt bevárunk titeket és együtt hatolunk be az épületbe. Szemeket az égre és mindenkinél legyen Titánelhárító rakéta, ha Viper visszatérne. Vettétek? – kérdezte Gates, mellyel egyidőben az ő képe villant fel többször, jelezve számodra, hogy őt hallod. - Gondolod, hogy visszafog? – válaszolt a kérdésre kérdéssel Blackbird Actual. - Együtt szolgáltam vele annak idején és nem olyan fából faragták, aki egy zuhanást ne élne túl. És nem is olyanból, aki ennyire ostoba módon hajt végre frontális támadást. Mintha… Mintha nem ő irányította volna azt a Northstart. - Kurvára nem érdekel ki irányította, megölte Davist! És baszottul megfogom bosszulni a tettét! Kinyírom azt a gecit, érted?! Kurvára kifogom nyírni! Az a rohadék arra zuhant le, ahová Davis is! Oda kell menjünk! Most azonnal! – üvöltötte Droz, majd a jel szakadozni kezdett és mindhárom sisak eltűnt a képernyődről még azelőtt, hogy a kialakulóban lévő veszekedést végig hallgathattad volna. - Pilóta, helyesbítek, a jel nem éri el a minimum szintet. Úgy tűnik, nem is érzékeltek minket, csak mi őket. Valószínűleg a magas fák beárnyékolják a jelet. Javaslom egy fa megmászását, ha instrukciókat szeretne kérni Gates Parancsnoktól az aktuális feladatunkkal kapcsolatban. Addig is, összeállítottam Önnek egy feladlistát, hogy könnyebben tudja beosztani az erejét és idejét a különböző szükséges és erősen ajánlott előkészületek és tevékenységek elvégzésére. - Önmaga életben tartása. Ehhez megfelelő eszközöket megtalál a Pilótafülkémben, mint például az élelem és vízkészlet illetve a többfunkciós túlélőkés.
- Davis Renner Witt életben tartása.
- Ideiglenes tábor és védelmi rendszer kiépítése az esetleges ellenségek, például a Csúcsragadozók egyik tagja, Viper ellen. Ebbe beletartozik a hidraulikám megjavítása, hogy segítséget tudjak nyújtani önnek a harcban, ha arra kerülne sor.
- Felvenni a kapcsolatot Gates Parancsnokkal vagy egyéb baráti erőkkel, majd instrukciókat kérni tőlük.
- Amennyiben úgy dönt, hogy útnak indulunk, az út megtervezése.
- Egyéb megjegyzés Öntől, ha van.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Apr 28, 2023 22:50:04 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Timothy Saito – eluvian Az esküt nem lehetett megszegni. Az IMC-t otthagyni vagy a haza hőseként, egy nyugalmazott és a pihenését jól megszolgáló tisztként vagy hullazsákban lehetett csak. Hisz előbb utóbb minden dezertőr és áruló így végezte. Bár te nem vetemednél ilyenre, a mostani tetted eléggé megközelítette azt a bizonyos határt, amit nem kéne átlépni. Igen, az IMC háta mögött ilyesmit cselekedni nem éppen volt tanácsos. Talán pont ezért választottad a legfeltűnésmentesebb utazási módot a Psamathe-ra, az IMC katonái számára külön fenntartott közlekedési eszközt. Az utasszállító hajót melyen helyet foglaltál, csupa hozzád hasonló férfiak és nők töltötték meg. Mindegyikük most vette ki a szabadságát és utazott el a Határvidék egyik legdrágább, de egyben legjobb üdülőhelyére. Többeknek még a családja is velük volt, csupán páran voltatok olyanok, akik egyedül voltak. Az egyetlen különbség közted és köztük annyi volt mindössze, hogy te titkos és veszélyes ügyben jártál el. Talán, ha nem alakulnak úgy a dolgok Bridget-tel, most ő is itt lenne veled a közös gyereketekkel együtt, akikkel együtt utaznál a csodálatos tengerpartra. Talán akkor sosem kaptál volna levelet ettől a titokzatos szervezettől… De kitudja, lehet minden úgy történt, ahogy annak lennie kellett. Körülbelül az út háromnegyedénél jártok, amikor az utastérben elhelyezett TV-n egy híradó sugárzását pillantjátok meg, melyben arról értesítik az IMC polgárait, hogy a Csúcsragadozók néven ismert hősies, az IMC legjobbjaiból álló szervezet kulcsfontosságú Titánokat szerzett meg a Milícia erőitől, ezzel a lázadásokat végleg megtörve. Persze ez nem volt igaz. Te, mint tapasztalt katona jól tudtad már, mennyi hazugságot közöl a kormány, amit szolgálsz, csak hogy az embereket megkíméljék a folytonos félelemtől, amit azok a magukat csak szabadságharcosoknak nevező terroristák táplálnak beléjük. Azonban most úgy tűnik, ez a hír igaznak bizonyul. Ahogy a híradó áttért az időjárásra, a hajó kapitánya a hangszóróban jelentette be a további fejleményeket. - Itt Ethern Storck Kapitány beszél. Elnézésüket kérem a kedves utasoknak, főként a civileknek, de a menetrend megváltozott. Átirányítottak minket a Marder Tábornok által vezetett ARES Egyszázegyes Flottába, hogy onnan csatlakozzunk a Csillagközi Gyártási Vállalat különleges alakulatába, a Vasgárdába. Valami különleges bemutatók és tesztek lesznek a Psamathe-n az újonnan megszerzett Milícia Titánok működésével kapcsolatban. Ez egy első prioritású misszió magától Mister Hammondtól, így amíg a helyzet normalizálódik és további egységeket vonnak be, az eltávjukat berekesztik és kötelesek részt venni a szervezésben és a rendezvény védelmében. További információkat majd a leszállást követően kapnak a hozzánk kijelölt tiszttől. A családjaikat és barátaikat egy közeli, hatcsillagos szállodába szállítják, melynek minden költségét az IMC állja. Megértésüket köszönöm. Pompás, ennyit arról, hogy időben megérkezel a helyszínre, ami a levélben volt… De nincs mit tenni, a parancs az parancs. Az eltávnak vége van. ***** A leszállást követően mindenkit egy hatalmas csillaghajó hangárjában sorakoztattak fel. Az egész hajón katonás rend volt, de a levegőben még ennek ellenére is érződött az az idegesség, amit a hirtelen jött helyzet váltott ki. Aztán hamarosan megjelent a számotokra kijelölt tiszt is, de nem egyedül. Volt a társaságában még valaki… Kuben Blisk, a Csúcsragadozók vezetője. - Nem érdekel mit csinálnak! A védelem megszervezése és a Titánok biztonsága nem az én hatásköröm! Adják ide a pénzem és már itt sem vagyok. Engem a monstrumok megszerzésére szerződtettek, nem arra, hogy a puccos kis bemutatójukon megvédjem azokat. Érthető voltam? – kérdezte egyre idegesebben Blisk, ahogy elhaladt előttetek a tiszttel. Ahogy Blisk és a meghatalmazott tiszt végigmegy előttetek. (OOC: Igen, ez egy Star Wars fanart Mandaloriakról és egy Mando Jediről, de illusztrációnak tökéletes szerintem. ) - Nézze, én megértem a kellemetlenségekkel járó hátrányokat, melyet most Ön és a csapta elszenved, de ezért plusz díjat fogunk fizetni! Sőt, vegye úgy, hogy már meg is kapta! Marder Tábornok kihangsúlyozta, hogy magára akarja bízni a védelmet. A legjobbra. - Ahg, és mégis mennyit akar Marder fizetni? Mert ez nem kevés pénzébe fog kerülni… Előleget és a szállításért ajánlott pénz kétszeresét akarom. És amint lement a rendezvény, a bankszámlámon már a teljes összeg legyen. Érthető voltam, eh? - Természetesen! Máris szólok a Tábornoknak. - És én addig mit csináljak ezekkel? – nézett rátok enyhe undorral az arcán. - Amihez ért, szervezze meg velük a védelmet amíg az erősítés megérkezik! - Persze… Ahg, akkor menjen és hagyjon dolgozni! Ne zavarjon többet! – mordult rá a tisztre, majd felétek fordult.  – Oi! A nevem Kuben Blisk, de ezt gondolom már sokan tudják. Ma abban a szerencsés helyzetben részesültetek, hogy dolgozhattok velem. A feladatunk a Milícia Titánjainak megvédése, ha netán az ellenség betoppanna. Sok munka és pénz volt a megszerzésükben, szóval ajánlom, hogy jól végezzétek a dolgotokat! Érthető voltam? Rendben. Akkor először is szeretném tisztázni, hogy hányan vagytok nehézgyalogosok a jelenlévők közül. Ti lesztek a belső kör, egyenesen a Titánok mellett fogtok helyet foglalni és lelőni mindenkit, aki belép hozzátok. Na, mennyien vagytok, eh? Ki a legmagasabb rangú köztetek? Van Százados köztetek? Esetleg Hadnagy? Oi, gyorsabban, nem érünk rá egész nap! – sürgetett meg titeket miközben összecsapta a tenyerét, és mivel nem nagyon akart előlépni senki sem, így biza neked kellett, mert nagyon úgy tűnt, te vagy a rangidős tiszt a nehézgyalogosok között az őrmesteri rangoddal. Vagy csak mindenki félt egy ekkora legendától, mint Blisk... |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 14, 2023 21:53:28 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/91/f6/2e/91f62ea9e1b754e674f796ddcebf7280~jpg Ahogy hallgatom AZ-t és közben koncentrálni próbálok, csak egy bólintásra jutja. - Köszönöm! - mondom neki kurtán, de őszintén, aztán minden figyelmem visszatér Davis-hez. Éppen időben ugrok el. - Hé, ne mozogj, még nem tudjuk, pontosan milyen sérüléseket szereztél! - mondom neki aggódva, kicsit feszülten. Ahogy azonban meglátom elölről, velem is megfordul egy kicsit a világ. Koncentrálj, Halsted! Rajtad múlik vagy bukik az élete! Figyelmeztetem magam és ilyenkor áldom az eget, hogy anno elég jó önfegyelmet és önkontrollt tanultam magammal, hogy ez elég legyen, hogy összeszedjem magam. - Oké, mi lenne, ha... Csak nyugton maradnál, amíg kicsit összeszedlek? Oké? De ne aggódj, nem hagyom, hogy itt maradj, érted? Haza fogsz menni innen a két szép lábadon! - győzködöm őt is és magamat is, mielőtt újra pánikolnék. Kicsit örülök, hogy csendben marad, bár megijedek, hogy esetleg elveszítem. Gyorsan ellenőrzöm az életjeleit, majd kicsit megnyugszom, hogy még rendben van, csak sietnem kell. Azonnal használatba helyezem az orvosi rendszert, s ennek segítségével minél pontosabban és precízebben igyekszem stabilizálni az állapotát. Ezek után pedig végre hallunk a többiek felől is, de furcsa, mert egyből feltűnik, hogy amint én meglátom őket, ők nem vesznek észre. Ajj, csak azt ne mondd, hogy itt rossz a jel... Az viszont kifejezetten rossz hír, hogy az a faszi vagy csaj, nem tudom, mindegy, aki megtámadott bennünket, valahol a közelünkben van, az nagyon nem jó... Ahogy azt sejtettem, valóban nem érzékeltek minket, ami nem jó... De meg lehet oldani, az legalább jó hír. Ahogy hallgatom AZ-t, újra leellenőrzöm Davis állapotát, ha kell, akkor teszek vele valamit megint, közben pedig összegzem, hogy mit hogyan kéne, aztán döntök. - Oké, AZ, kérlek, gyere, hadd vegyem ki a kést, illetve hadd igyak egy kortyot... Aztán megjavítalak téged. Ha igaz az, hogy aki megtámadt minket a közelben van, akkor szükségünk van rád teljes állapotodban. Ne izgulj, értek hozzád, évekig dolgoztam titánokkal! - próbálom nyugtatni, majd ha tényleg ittam egy kortyot, ettem egy falatot, hogy összeszedjem magam, akkor tényleg nekiállok AZ megszerelésének. Elvileg nem kéne, hogy gondot okozzon, közben Davis-re is figyelek, AZ-t pedig megkértem, hogy a környezetet figyelje és szóljon, ha bármi gyanús van. A kést az oldalamra erősítettem. Nem gondoltam volna, hogy valaha szükségem lesz rá laboron kívül, de ez a nap is eljött. Te jó ég, apa mit mondana, ha ezt látná...Ahogy végzek AZ-zal, megint felé fordulok. - Kérlek, próbálj megmászni egy megfelelő fát és keress jelet, hogy elérjük a többieket! Ha megvan, akkor jelentsd, hogy életben vagyunk, jelentsd, hogy egyedül vagyunk és hogy Davis életveszélyes állapotban van, szóval el kéne a segítség, de kérdezd meg, hogy mit tegyünk pontosan... Közben ha tudsz, kérlek, figyelj a környezetre is, addig én újra ellátom Davis-t, hogy biztosan a leghosszabb ideig kibírja... Ha ezt meg tudja tenni, akkor mindketten így teszünk és várunk, hogy kapunk-e jelet. Ha esetleg AZ-nak nem megy a dolog, akkor átveszem tőle és én keresek a fán jelet. |
|
eluvian
Kezdő tollforgató
Posts: 9
Utoljára online: Sept 2, 2023 8:13:43 GMT 1
Dec 27, 2022 14:44:41 GMT 1
|
Post by eluvian on Jun 25, 2023 20:36:00 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/616976069052071941/1122600763479293952/Tim_smol~png Ritkán szokott letérni a sínről. Ám amikor megteszi, általában több tervet is alkot, hogy hogy jusson vissza rá, vagy oda, ahová el kell érni, így nem szokott probléma lenni. Ám általában a sínről mások lökik le, és nem maga dönt úgy, hogy letér.
Mindenesetre, ha mégis felelősségre vonnák, eltervezett pár szöveget, hogy mivel húzná ki magát a csávából. Mégis mit kellett volna tennie, figyelmen kívül hagynia egy ilyen ominózus üzenetet? (Nem, szólnia a feletteseinek, nyilván.) Azonban őket belekeverni? Mi van, ha csak egy kis idióta trükk az egész? Kár volna ezzel felzargatni az egész szervezetet.
A tömegbe olvadva feltűnésmentesen ül a székében. Szerencsére eddig senki sem szólította meg. Nincs igazán felkészülve a small talk-ra, bár azt is gyakorolta, inkább különféle jeleneteket képzel el, amelyben harcolnia kell, csapdába csalják, meg kell ütköznie négy, tíz, egy tucat ellenféllel. Ügyel rá, hogy ne doboljon ujjával túlságosan a combján, s ne legyen túl feltűnő, bár gyakran kell erre emlékeztetnie magát.
Tekintete néha akaratlanul is körbevándorol az utazóközönségen. Valószínűleg a legtöbben nyaralni jöttek erre. Nem kevés civil, társukkal, gyerekeikkel.
Ő sosem volt az a vakációzós típus.
Persze, amikor Bridget arról álmodozott, hogy majd tengerpartokon fogják süttetni a hasukat és a hullámok közt úszkálnak majd, mint a kölykök, egy ideig jónak tűnt a dolog.
Mindegy. Az nem történik meg. Nem számít.
Befelé fordítja a tekintetét és folytatja az elmebeli gyakorlást…
Egészen addig, amíg egy éles hang vissza nem rántja a jelenbe.
Felfigyel a bejelentésre ő is úgy, ahogy mindenki. Egy ideig a szokásos süket dumának tűnik az egész, de aztán, úgy fest, ezúttal mégsem kamu az egész.
Szótlanul követi az utasításokat és folyik a tömeggel oda, ahová irányítják őket, szótlanul a morajló, méltatlankodó, néhol értetlen alakok között.
Ahogy megérkezik a tiszt, s megpillantja annak kísérőjét is, elkerekednek a szemei.
Kuben Blisk.
És nem meglepő módon a pénzét követeli.
Tim némi megvetéssel méregeti, persze ezt nem engedi látszani. Megbízható fickó, mindig elvégzi a munkát, amit az IMC rábíz. És még sok mást is, a kellő pénzért. Ez már nem az ő dolguk. Stílusa szokásosan lekezelő és bunkó, ám ezt fel se kell venni. A magafajták közül soknak ilyen. Az igazi képességeket ő is megbecsüli, és ez a lényeg. Meg aztán nem az alattvalói ők… A tömeg persze nem mind így érzi. Érezni a belőlük áradó félelmet, amit a fickó kivált.
Vissza kell fognia magát, hogy ajkai ne kunkorodjanak mosolyra. Blisknek nem tetszik, hogy óvodásokra kell vigyáznia…
Gyorsan felveszi viszont a góré szerepét.
Hát, ez a nap sem lesz unalmas.
Vajon van esély rá, hogy letudják ezt a munkát úgy, hogy odaérjen a megbeszélt időpontra? Ráhúzott egy kicsit az idővel, de ennyire nem. Késésekkel számolt. Nem teljes megszakítással…
Felcsillannak a szemei, amikor Blisk a belső kört említik, kiváltképp a feladatukat. Titánok. Mindig is szeretett volna a közelükben lenni, bár még mindig fájdalmas sóvárgással töltötték el.
Mikor a rangokat kérdezi, Tim hagy egy kis időt, körbefuttatva szemét a tömegen. Lát egy kis esélyt arra, hogy van, aki magasabb rangú nála, bár nem sokat.
Blisk pedig sürgetni kezdi a tömeget, és még mindig csendben vannak, így úgy tűnik, tényleg nincs más köztük, aki elhiszi magáról, hogy legmagasabb rangú.
Nincs más dolog hát, mint színre lépni, legfeljebb valaki más megszólal, hogy ő még feljebb van. Bár kétli.
- Jelen – mondja fennhangon, figyelmen kívül hagyva a meglepő morranásokat és felé forduló tekinteteket. Lassan megindul a tömegen keresztül. Szétválnak előtte. Megáll a csoportosulás előtt, kezeit maga mellett tartva, nem olyan feszesen, mint szolgálatban, de azért büszkén.
- Timothy Saito. Őrmester. – jelenti be, s Blisk szemei közé nézve várja, mi következik.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Jul 17, 2023 20:04:56 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/911344613728583730/993224529130303620/unknown~png Zana Halsted – Bratti - Vettem, félelemre való okom nincs – felelte AZ egyszerűen, ahogy nyugtatni próbáltad, hogy ne izguljon a szereléstől. És bár tényleg nem kellett volna tartson, hisz mindent remekül csináltál, a bal karját – amivel valószínűleg egy fában próbált kapaszkodni a zuhanáskor – viszont így sem tudtad megjavítani, mert olyan eszközök kellettek volna ahhoz, ami jelenleg nem állt rendelkezésedre. Így az továbbra is csak az alapfunkciókat látta el, de például a hatalmas Titán fegyver megtartásához és az azzal való célzáshoz már nem volt alkalmas. - Köszönöm Pilóta, hogy megpróbálta. Talán majd a roncsoknál találunk pótalkatrészeket a kezemhez. Legalább a járás már nem okoz gondot, így a fa megmászásához neki is kezdhetek – jelentette ki és azzal egy jó magas, igen vastag törzzsel rendelkező fán próbált egyre feljebb és feljebb kapaszkodni. Szinte lenyűgöző volt, ahogy ezt a több tonnás monstrumot elbírta ez a valószínűleg már több százéves fa. Mindeközben Davis mocorogni kezd, de a szemét nem nyitja ki és nem is beszél, nem tér vissza az eszmélete. Ha megvizsgálnád a pupilláit, csupán azt fedeznéd fel, hogy a jobb lassabban reagál fényre, mint a bal. Ez minden bizonnyal tovább erősíti az agyrázkódás lehetőségét, így érthető, hogy még nem tért magához. Ha viszont a későbbiekben sem fog, ideje lenne elgondolkozni azon, mégis hogyan fogod itatni. De legalább annyivel előrébb vagy, hogy a vízkészlet és az ellátmány miatt nem kell aggódj, hisz abból akár egy hétre is elegendő van. Így amíg AZ a jelet keresi, te nyugodtan feltöltődhetsz és végre kicsit szusszanhatsz. Azonban nem sokáig… Mikor AZ felér a fa legtetejére, hirtelen erős süvöltést hallassz, aztán egy ismeretlen, teljesen kivehetetlen beszédhez hasonló hangot, ami mintha idegen nyelven szólna. Ráadásul AZ ugyanilyen furcsán, de a tőle megszokott közömbösséggel válaszol is rá... És alighogy rákérdeznél AZ-nél, mégis mi a fészkes fene volt ez, a Titán hirtelen feléd fordítja a fegyverét és… Lőni kezd rád. Lövedékek százai fúródnak a földbe melletted és Davis mellett, alig pár másodpercet adva neked, hogy fedezékbe ugorj egy fa mögé. Minden bizonnyal erre nem lett volna időd, ha a társadnak hibátlanul működik a bal karja. Így viszont szerencsédre a lövések mellé mennek, te pedig most az egyszer örülhetsz, hogy egy szerelésed nem sikerült időben befejezni. - Pilóta… Ellenséges Titán észlelve. Csúcsragadozó – szólal meg ugyanazon a gépies, közömbös hangon AZ, mintha mi sem történt volna, ugyanakkor a lövések megint eldördülnek az irányodba. Mintha összeférhetetlenség lépett volna fel AZ-ben. Aztán hirtelen megszólal valaki más is sisakodban, de balszerencsédre nem egy társadé. Úgy tűnik AZ valaki mással kaplcsolta össze a sisakod jelét a fa tetején. - Voodoo Egyes, itt Viper! – hallatszik a Pilóta zavart, igen ideges hangja – Az irányítás még mindig nem nálam van! Összefutottam egy öt-négy-kettő-hárommal, a fegyverzet magától átváltott kettes fokozatba. A Bandita, Fox nyolcnál sérült, majd lezuhant. Sikerült aktiváljam a fékező rakétákat, hogy elkerüljek egy öt-hat-kettest és most négy-nyolc-hatnál vagyok. Ismétlem, négy-nyolc-hatnál vagyok! Csináljatok már valamit a kurva életbe! Külsős irányításátvételt kérek, kódolás: Alfa-Zero-Delta. Ismétlem… Várj! Az ott egy… Tango négy-hét-kettőnél! Ismétlem, Tango négy-hét-kettőnél! Belefogok csapódni! Zuhanunk! Mayday! Mayday! Vészhelyzet van! – Alig, hogy ezt kimondta, AZ irányából egy lángcsóvaként száguldó Titán szerűséget pillantasz meg – amit a sisakod automatikus felismerő rendszere egy Northstar Titánként azonosít és egyből rá is közelít – ami egyenesen telibe találja AZ-t, majd mindketten több tucat métert zuhanva érnek földet, alig pár méterre tőled. AZ szinte azonnal talpra áll és megrohamozza Vipert, aki viszont megint nekirepül a társadnak és újra feldönti, de előtte sikeresen ki lő pár rakétát, ami leszakítja Viper Titánjának fedelét, tiszta célponttá változtatva a benne ülő Pilótát. - Áhh, elvesztettem a borítást! Fedezék kell! Ismétlem, fedezék kell! Mentőugrást hajtok végre! – kiabálta feszülten Viper, majd hirtelen, mielőtt AZ behúzhatná a végső ütést számára, kiugrik a pilótafülkéből egyenesen AZ tetejére, onnan pedig le a földre és be egy fa mögé. Pont egy olyan helyre, ahonnan tökéletes rálátás nyílik rád, cserébe viszont rá is tőled. - Mia… - fordítja sisakos tekintetét feléd, majd vissza a Titánokra, akik továbbra is végeérhetetlen harcukat vívják, aztán újra rád. Bár már nyúlna a pisztolyáért, hisz kezét a fegyvertokra teszi, egyelőre nem tesz semmi meggondolatlan, helyette felemeli a mutatóujját és a képzeletbeli szája elé teszi a kezét, jelezve, maradj csendben. Ezután katonai kézjelekkel – amikből aligha érthetsz bármit – jelez, hogy fuss utána háromra. Legalábbis a józan paraszti ész ezt fordítja le számodra. A kérdés, hogy magára hagyod-e a továbbra is a Titánok lába közelében fekvő Davist, vagy követed a férfit. Akárhogy is legyen, jobb lenne mihamarabb dönteni, mert a Pilóta megkezdte már a visszaszámlálást a kezén… |
|
)