Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Jul 28, 2021 15:52:29 GMT 1
Post by Raven on Jul 28, 2021 15:52:29 GMT 1
魔城 Szellem kastély (Ma-Joo) Raion : (Fujiwara) Taiki
Taisei halála után már nem volt aki vigyázzon rátok, ugyan senki nem volt nyíltan ellenséges, mégsem volt kifejezetten jó ötlet továbbra is a faluban maradnotok. Bár a régi barátok, még valamennyire melletted álltak, de ők sem állhattak melléd, és az egész inkább csak kényes volt mint veszélyes, mégis jobbnak tűnt tovább állni. Nem feltétlenül volt jó ötlet Kyoto felé elindulni és az úton akadtak is problémák helyenként és nehezen is találtátok meg a helyeteket. Még Otsuban is csak egy pár hete éltek, egy elhagyott házat foglaltatok el a város szélén úgy tűnt senkit sem foglalkoztat igazán. Bár itt sem nevezhetőek kedvesnek az emberek de a városi rohanás miatt kevesebb idejük van veletek foglalkozni, így összességében nem is olyan rossz a légkör.
A mai napot a piacon kezdted, hogy beszerez néhány dolgot. Ha úgy döntötök letelepedtek talán ültethettek is valamit, de addig is ennetek kell. Amikor a városba érkeztetek két hete már hallottátok a pletykákat, hogy a város fiatal nagyura nagyon beteg és alighanem nem éli meg a következő telet. Még a tavaszt sem élhette meg igazán, a fiatal ember hiába volt alig több húsznál a szervezete pár napja végül feladta a küzdelmet a tüdejét emésztő kór ellen és meghalt. Örökös nem lévén pedig az egész város azt találgatta valyon kik fognak bekopogni egy ilyen nagy és forgalmas város vezetéséért. Még a rokonaid neve is felmerült egy két szájból. Akkor pedig biztos, hogy nem maradhatok. A gondolataidból egy lány ver fel aki csak úgy neked sétál. Felnéz rád a szemében a jól ismert rettegés, de mintha nem is téged nézne, aztán az ég felé mutat. Rögtön érted miért változott meg a légkör hirtelen az egész piacon, még sosem láttál viharfelhőt ilyen gyorsan mozogni, és egész biztos voltál benne, ahogy a többi ember is a téren, hogy ez nem természetes.
Pár másodperccel később pedig ahogy a hideg szél is végig söpörtt a városon a nyomában szellemek kezdtek bevonulni a piacon. Azok akik nem fagytak le a rémülettől azonnal menekülőre fogták, hogy minél messzebb jussanak de egyik démon sem igyekezett utánuk. Egyenesen előre tartottak a palota felé. Úgy néztek ki mint valami felvonulás. Voltak benne emberi alakot öltött, ránézésre is hatalmas erejű szellemek éppúgy, mint alacsonyabb rendűek. Még néhány erdei szellem is követte őket. A felvonulás közepén az alacsonyabb rendű szellemek egy trón széket vittek magukkal, a trónon pedig egy fehér hajú díszes ruhába és prémbe öltözött női szellem ült, elégedetten mosolyogva nyugodtan hatra dőlve a hatalmas székben.
A szellemek megálltak a tér közepén és a nő felemelkedett a trónról.
-Otsui emberek. Shinmei vagyok.- Mutatkozott be.- A mai naptól ez a város az enyém, aki maradni akar elfogadja az általam hozott törvényeket, aki kardot ránt ellenem pedig meghal.- Mondja nyugodtan.- Ez a föld már nagyon régen nekem rendeltetett és most itt vagyok, hogy elvegyem ami az enyém.
Azok akik még nem szaladtak haza, most mind ijedten és értetlenkedve kezdenek összesúgni egymásnak. Mind halálra vannak rémülve, és nagyon jól tudják, hogy ennyi szellemmel ők, nem fogják tudni fel venni a harcot. Shinmei figyeli még egy kicsit a reakciókat a téren aztán elmosolyodik.
-Mindent amit eddig birtokoltatok, továbbra is megtarthatjátok, nem veszek el semmit attól aki továbbra is keményen dolgozik a városért.- Miután befejezte vissza ül a trónjára és újra elindul a menet a palota felé. Azonnal kezdetét veszi az ijedt és felháborodott moraj.
-Hogy képzelheti ezt...
-A császár nem fogja hagyni, hogy egy szellem élősködjön rajtunk...
-Biztos hogy valamelyik, daimyo vagy valaki megment majd minket...
-És mi van a többi szellemmel?...
|
|
Raion
FRPG Guru
Posts: 261
Utoljára online: Nov 3, 2023 9:26:43 GMT 1
Jun 19, 2016 17:03:42 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Jul 29, 2021 20:43:47 GMT 1
Post by Raion on Jul 29, 2021 20:43:47 GMT 1
A költözés, bármennyire is nem akarták, szükséges volt. Mind nekik, mind a falusiaknak jobb volt, ha távoznak. Ezzel is meg annyi kényes helyzettől megmentve a faluban élő barátait. Az évekkel ezelőtti útja során se aggodalmaskodtam annyit Taiki, mint ekkor. Lehet ennek oka az volt, hogy most édesanya is vele van, és hogy félt attól, hogy ugyan azt megkapja, mint akkoriban ő. Az aggódását anyja is érezte, és megnyugtatta, hogy nem kell ennyire óvnia. Szavai valahogyan megnyugtatták és megkönnyebbüléssel töltötték fel, azonban ezek a berögzült óvások, amiket hanyagolnia kellet, mint a reflexek aktiválódtak egy-egy olyan pillanatban. A leszidást meg is kapta az ilyenek után. Az utazásuk félidején túl már kevésbé volt annyira pátyolgató, ám mindig ott volt nehogy valami rossz történjen. Ahogy közeledtek Kyoto felé, úgy lett egyre nagyobb a görcs Taiki gyomrában. A Shimoda tapasztalatai semmi jót nem sejtettek. Ezért is kerülték útjuk során a népesebb településeket. Pár hete érkeztek meg Otsu-ba és foglaltak el egy elhagyatott házat. Nem a legjobb, legszebb ház volt a városban, de a kunyhónál azért még is csak jobb volt. Az itt élők ugyan úgy tekintettek Taiki-ra és édesanyára is, mint máshol, de a figyelmükön kívül szerencsére mást nem kaptak. Ahogy teltek a napok úgy tették egyre otthonosabbá a házat. Ki takarították, berendezték és a kisebb nagyobb hibáit kijavították. Mindketten reménykedtek benne, hogy itt majd nyugovásra lelnek, és ez nem egy folyamatos menekülés első állomása.
Taiki a mindig nála lévő és arcát jól takaró kalapjában indult a piacra. Ezzel is elkerülve a konfliktusokat. A nézelődés és vásárolgatás közben a korábban fülébe jutó pletykákon agyalt, de legfőképp azokon, amik anyai rokonaival kapcsolatosak. Ez aggodalommal töltötte el, mivel ha az valósul meg, akkor el kell hagyniuk a várost, amit legkevésbé sem akartak. A neki futó lány egyből visszatéríti őt gondolataiból. Először meg is ijed, hogy ő rémületének okozója, azonban a hátán végig futó hideg és a hirtelen testét elöntő rossz érzés mást kezd el sejtetni benne. Amint az ég felé mutat a lány, felnéz, és egyből kitisztul számára, hogy miért lett az a rémült tekintett a lány arcán. A gyorsan mozgó viharfelhő semmi jót nem jelentett, a piacon végig söprő szél ellen pedig maga mögé rejti Taiki a fiatal lányt. A kezét pedig az arca elé tartva védi magát a széltől. A megjelenő szellemek láttára behúzódik egy stand mögé, a lányt is magával húzza. Rossz előérzete azonban oszlani kezd, ahogy észreveszi, hogy egyik szellem sem foglalkozik az emberekkel. Valamennyire még csodálja is a felvonulókat. A legtöbb figyelmet azonban a trón szék és az azon utazó szellem kapja meg. A nő mondandója először megrémiszti, de közel sem annyira, mint a többi embert. A szünet után mondott szavai sem töltik el bizalommal. Kétségei voltak a szellem szavai felé, és főként az említett törvények ismeretlensége keltette fel benne. Miután a menet tovább haladt Taiki haza küldte a lányt, majd Ő is haza indult. Mikor hazaért anyja egyből érdeklődött a kinti furcsaságok miatt. Elmondott mindent, amit látott és hallott. Édesanyja megrémült a hallottaktól és egyből aggódni kezdet. - Ne aggódj Anyám. Nem lesz semmi gond. – mondja lágy hangon az anyjának – Nem voltak rosszindulatúak a szellemek, ha bármi rosszra fordulna, akkor tovább állunk. Addig is várjuk meg mi fog történni. – mondja biztatóan. - Rendben. – feleli röviden az anyja. Még mindig meg van rémülve egy kicsit, de már kezd megnyugodni. Taiki nem sokkal később elindul a palota felé, vagyis annak közelébe, hátha meg tud valamit. Anyja marasztaltatni akarta, de meggyőzte őt, hogy ha megtudja mi fog történni, akkor tisztább képet fognak kapni a helyzetről. Csak kalapját és botját vette magához, és így indult el kideríteni mi is történik épp a városban.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Sept 19, 2021 15:58:58 GMT 1
Post by Raven on Sept 19, 2021 15:58:58 GMT 1
Meglepő módon a kastély kapui tárva nyitva álltak. Belépve csak néhány szellem és emberi szolgálóval találkozol akik éppen az udvart takarítják. Az udvar állapotból ítélve nem lehetett nagy harc, de határozottan harc volt. Úgy tűnik az előző úr őrei nem akarták csendben átadni a kastélyt és a várost az új jövevényeknek. Mégis kétségtelen, hogy a szellemek jöttek ki győztesen a küzdelemből. Holtestek már sehol sincsenek, vagyis nagyon gyorsan elhordták őket, sőt a szolgálók mér a vér nagy részét is fellocsolták és eltüntették. Ez is arra utal mekkora fölénnyel nyerhettek a szellemek. Nem is csoda, hogy az emberi szolgálók, merev mozdulataiból és ilyet tekintetéből, még mindig sugárzik a félelem és a nyugtalanság.
Ha szeretnél megállhatsz itt beszélni egy szolgálóval, bár nagyon félnek de válaszolnak a kérdéseidre, de ha rögtön beljebb indulsz akkor sem áll senki az utadba. Ahogy beljebb haladsz, észreveszed a fiatal elöljáró koporsóját, még mindig ugyanúgy van ahogy valószínűleg a virrasztásra lett felkészítve. Ha csak nem mész oda nem látsz ugyan be a koporsóba, de valószínűleg a fiatalember holtestét sem bolygatta meg senki. Úgy tűnik az udvarnak azt a észét még a harcok is elkerülték. Shinmei-t a "trónteremben" találod. Aranyozott, gazdagon faragott, trónuson ül. A trón karfáját és a Shinmei lába elé eső részt gazdagon beültették fehér liliomokkal, ha a nő felállna kénytelen lenne az első lépést ezeken keresztül megtenni, e tény, hogy nagyon fenséges látványt nyújt. Amikor belépsz ép unottan babrál a hajával és a nyakában lógó medállal. Rajta kivül csak két szellem van a teremben. Egy hosszú fekete hajú tetovált szellem férfi aki oldalt ül és bort iszik egy lopótökből, mellette a fegyvere a falnak támasztva egy nagyon hosszú naginata.
Shinmei mögött pedig egy fehér hajú fekete szárnyú tengu, az ő fegyvere a kezében van, úgy néz ki mint a shinto papok botjai. Egyikük sem szól semmit mikor belépsz. Shinmei a tekintetét is alig emeli fel, de láthatóan a többiek sem zavartatják magukat.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Sept 19, 2021 20:44:25 GMT 1
Post by Raven on Sept 19, 2021 20:44:25 GMT 1
Még ha voltak/vannak is visszás érzéseid, amiért ilyen közel vagy Kyotohoz, azt e kell ismerned, hogy a város ebben az évszakban nem nyújt rossz látványt. Ráadásul vásárnapon érkeztél, úgyhogy a piacon nyüzsgő élet fogad. Végül pedig addig csábítanak a pultosok és a finom illatok amig megadod maga és helyett foglalsz egy kis éteremnél. A tulajdonos aranyos idős bácsika, valószínűleg már az orráig sem lát, de igy legalább nem tesz megjegyzést a kinézetedre sem. A lány aki elkészíti és kihozza az ételedet láthatóan gyanakodva néz rád, és tartja a távolságot, de szó nélkül teljesiti bármit is rendelsz. Mire kezdenél jól lakni, pedig megérzed a változást a levegőben. A felcsapó hideg szélben rögtön megérzed a szellemeket. Rengeteg szellem, ilyen nagy tömegben nem is kell a gonosz aura, hogy valódi viharfelhőket hozzanak magukkal. Nem kell sokáig várni rájuk. Azonnal megváltozik a hangulat a téren. Az eddig zsongó vidám piaci hangulat, szinte megfagy a rémületben, sokan ahogy tudnak elszaladnak, hogy minél előbb elrejtőzenek a saját házukban, vagy valaki másnál, mindegy csak ne legyenek a téren ezekkel a lényekkel. A szellemek hatalmas menetként vonulnak fel, de akármilyen sokszínűek is a legfeltűnőbb tagjuk a menet közepén, trónszékben üllő nő. Hosszú fehér haját két copfba fogva díszes kimonóban és prémben, lazán hatra dőlve ül a trónján amig a menet átvonul vele együtt a város kastélyába. A menetről néha néha leakaszkodik egy egy kíváncsibb szellem, akik csak növelik a riadalmat, de nagyon úgy tűnik, hogy ártani egyikük sem akar. A menet egészen a kastélyig halad és ott be is veszik magukat. A kapu egy pár percre bezárul mögöttük, odabentről harc hangját hallani. Mire ismét kinyílik már csend van, az eddig posztoló őrök helyét pedig a nemrég érkezett szellemek veszik át.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Sept 23, 2021 16:20:48 GMT 1
Post by Raven on Sept 23, 2021 16:20:48 GMT 1
Lyzy04 : Kaen 楽しい (Tanoshi): Móka A hátsó kapun át érkeztél meg Otsuba. A város hatalmas és még itt is gyönyörű. Nem volt ebben semmi olyasmi, hogy ezzel akartad volna a feltűnést, vagy az embereket kerülni, egyszerűen a hátsó bejárat volt közelebb. De ahogy belépsz a városba érzed, hogy valami nincs rendben. Alig látsz embereket az utcán és ők is furcsán viselkednek, semmi nyoma nincs a nyüzsgésnek amire számítottál, pedig ma vásár nap van. Mindennek zsongania kéne és mindennek tele kéne lennie finomságokkal. Főleg mivel pár hét múlva itt a Hanabi is. De úgy tűnik a lassan ébredező fákon kívül a városban ez senkit sem izgat. Aztán az egyik csendes mellék utcán elhaladva hangokat hallasz.
-Elég hagy minket!- A hang felé indulva hamar rá találsz a hang forrására. Két férfi vereskszi éppen fel magát a földről, egy harmadik ugyan talpon van de a karja valószínűleg eltörött, az ellenfelük egyetlen szellem. Hiába van emberi alakban meg sem próbálja elrejteni micsoda, hófehér hajában egyetlen skarlát vörös csík van a homlokánál, de a szemei is olyan színűek mint a vörös drágakövek. Egyszerű ruhát visel, és nincs nála kard, de látszik, hogy erős szellem lehet. Legalább is erősebb mint a vele szemben álló emberek. Hiába van náluk kard nála pedig nincs.
-Én?- Kérdezi fölényesen.- Dehát ti kezdtétek! Ha megsérültök, vagy meghaltok azért is csak magatokat okolhatjátok. Nem kéne kikezdenetek valakivel, aki egyértelműen erősebb mint ti.
-Arrogáns fattyú! Szörnyeteg! A te fajtádnak semmi keresnivalója a városban!- Ezen a ponton ha nem teszel semmit, a srác a másodperc tört része alatt zúzza össze a férfi fejét a közeli falon. De ha bármit megpróbálsz hogy old a helyzetet onnantól kezdve mindenki rád figyel.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Sept 23, 2021 16:49:55 GMT 1
Post by Raven on Sept 23, 2021 16:49:55 GMT 1
senshi: Aratani 魔城 Szellem kastély (Ma-Joo) Már majdnem elérted Otsu városát, már szinte hallod is a piacról kiszűrődő vidám hangokat, és érzed a finom ételek illatát, és már látod is magad elött a legújabb trükköket amikkel az oda nem figyelő embereket szórakoztatod, amikor is egy kétségbeesett kiáltás és halk elkeseredett sírás csapja meg érzékeny rókafüleidet. Ha úgy döntesz, hogy a város még várhat egy kicsit, nagyon gyorsan megtalálod a sírás forrását. Ha ember lennél elsőre embernek is tűnhetne, de a te róka szemeidet nem tudja becsapni a szépen felöltözött szellem lány.
-Nem hiszem, hogy sehol sem találom, hogy lehet ilyen önző, Shinmei-sama biztosan meg fog büntetni.- Panaszkodik magában és elkeseredésében térdre is veti magát, így is marad pár másodpercig, könnyes durcás arccal maga elé meredve, amíg észre nem veszi a jelenléted. Ahogy ez megtörténik rögtön feléd fordul.
-Ki vagy te? Mit akarsz itt?- Kérdezi dühösen miközben felpattan. Aztán kicsit lenyugszik és zavartan elmosolyodik, miközben az egyik kezével megérinti a haját, mintha csak rendezni akarná, pedig elötte sem volt szétmenve. Ha mondasz neki valamit, azt megvárja, utána így folytatja.
-Ne haragudj, hogy így rád kiabáltam, megijesztettél, és nem akartam, hogy valaki így lásson. Kitsune vagy igaz? Ti szívesen segítetek másoknak nem? Segítenél nekem?- Kérdezi és megvárja a válaszod. Ha nemmel felelsz csak elszomorodik, de tudomásul veszi. Ha viszont legalább egy megfontolommal felelsz így folytatja.
-Shinmei-sama ma eljött Otsuba, hogy átvegye a várost miután a Houjou család utolsó tagja is meghalt. De sehol sem találom a fiatal urat és neki már a városban kéne lennie. Rám volt bízva hogy ügyeljek rá, hogy megjelenjen, de mit tehetnék én. Nem vagyok egy harcos szellem, még csak annyira erős sem. Néz rám! Egy sima tavi szellem vagyok, a tavam nélkül sokáig még ezt a formát sem tudom tartani.- Dobbant dühösen a lábával.- Az a kölyök meg fogta magát és csak úgy ellógott!- Ahogy befejezi mintha valami rosszat mondott volna, a szája elé kapja mind a két kezét.- Úgy értem... Az én hibám természetesen amiért nem tudtam figyelni a fiatal úrra... Ha segítenél megkeresni.- Mondja könyörgőn.- Nem tudom meddig bírom még a tavacskám nélkül. De mindenképp meghálálom neked ha segítesz.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Sept 23, 2021 16:57:57 GMT 1
Post by Raven on Sept 23, 2021 16:57:57 GMT 1
Lyzy04: Ishida Kenshin 木の心 (Ki no kokoro) Az erdő szíve Az utolsó mestereddel ugyanúgy jártál, mint a többivel. Elsőre biztatónak tűntek a szavai, de ahogy lassan egyértelmű lett, hogy nem csak rajtad nem tud segíteni, de a többi tanítványt is akadájozod, szépen kivágott. Most pedig igencsak halvány elképzeléseid vannak arról, hogy hol is lehetsz. Valahol Kaga környékén ez biztos, de ezen belül nem igazán tudod megmondani, ráadásul valahol a forgalmas útról is sikerült letérni és egy alig járt erdei ösvényen kikötni. Itt pedig nem túl valószínű, hogy a közeljövőben bárkibe is belefutsz, aki útbaigazítást tudna adni, szinte az egyetlen választásod, tovább menni előre és remélni, hogy előbb utóbb kilyukadsz valahol. Ismét az úton, vagy legalább egy kis erdei faluban. Az ösvény viszont mintha egyre csak beljebb vinne és ahogy egy meredek domb oldalába koptatott csúszós ösvényen lépkedsz éppen, egyszer csak a fejed felet megszólal egy madár. Akár megijedsz tőle, akár meg akarnád nézni ugyanaz a vége, a következő lépéssel sikerül rálépned egy nagyobb kavicsra és elvesztened az egyensúlyod, és meg is indul az igen látványos gurulásod lefelé a domb oldalán, aminek a végén a fejednek sikerül is találkoznia egy, az erdő által hanyagul odaejtett faággal.
Alig pár percre vesztheted el a világgal való kapcsolatot, de egy kedves hangra és egy hófehér arcra ébredsz.
-Jól vagy? Beütötted a fejed, de nem tűnik súlyosnak.- A hang gazdája olyan 13- 14 éves lehet, és nem csak az arca hófehér hanem a laza fonásból egyre csak szabaduló kócoskás haja is. Mellettetek egy napernyő fekszik a földön ami valószínűleg az övé lehet, te pedig ahogy felkelnél lassan arra eszmélsz hogy valaki ölében fekszel.
-Lehet hogy nem kéne ilyen hírtelen megmozdulnod.- Mondja a másik kedves hang. A finom énekes hang gazdája gazdagon díszített rózsaszín kimonót visel, tömény cseresznyevirág illatot áraszt és még az arcába lógó puha illatos haja is pontosan olyan színű akár a frissen nyílt sakura.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 2, 2021 0:17:14 GMT 1
Post by Lyzy04 on Oct 2, 2021 0:17:14 GMT 1
#s://i~imgur~com/EoFO8WH~jpg Kenshin utazása remekül indult, mondhatni még kifejezetten élvezte is a világlátást. Csak békésen lovagolgatni a környéken egész szórakoztató… Mindez tartott meddig is? Talán 2 napig? Ugyanis egyik reggel sikerült akkora zajt csapnia (miközben próbálta felnyergelni, sikeresen leejtette azt, átesett rajta és felordított, ráadásul még a ló oldalának is nekiütközött), amivel elijesztette szegény párát, többet pedig nem is látta. Annyi baj legyen, sétálgatni is jó! –gondolta magában, ’s töretlenül folytatta útját. Végül kikötött egy mesternél, de nagyon hamar kiderült, hogy nála sem lesz hosszú pályafutása… Ezért kellett megint arrébb állnia. Most is épp azon van, hogy találjon egy jó irányt, de ő nem épp az efféle szerencséjéről híres… Leszakadt a főútról és egy egyre csak szűkülő, susnyásodó ösvényen botorkál már jóideje. Pont azon kattog, hogy nagyon figyelnie kell a lépéseire, vagy lezúg a domboldalon, mikor a feje felett felcsippan egy madárka, ő pedig megugrik az éles hangra. Azonnal realizálja, hogy ennek nem lesz jó vége, mikor visszaérkezésnél megérzi talpa alatt a hatalmas kavicsot. Próbálja kitámasztani magát, de már késő. Elveszíti egyensúlyát és hátraesik, az emelkedő meredekségének hála pedig hatalmas lendülettel egészen az aljáig bukfencezik (persze keservesen felordítva az elején, a kardjai útközben esnek le róla), hol nem is ő lenne, ha nem verné be a fejét valami keménybe. A világa elsötétül egy pár percre, hamarosan azonban gyengéd ébresztgetésre eszmél fel. Tompán hasogat a feje, a látása pedig kissé homályos, ahogy kinyitja a szemeit, de azért ki tudja venni a fiatal lányka alakját. Elsőre azt gondolja róla, hogy szellem, emiatt legszívesebben felsikítana, de visszafogja magát, mivel láthatóan aggódik érte és segíteni próbál, ő pedig nem akarja megsérteni. De ettől még nagyon kikerekedik a szeme és nyel egy hatalmasat. Megpróbál felülni, de ekkor érzi csak meg, hogy egy másik nő ölében feküdt. Szent szellemek, ilyet nem szabad!!! Mintha puskából lőtték volna ki, nagyon hirtelen rántja fel törzsét, arra viszont nem számított, hogy ettől megfordul vele az egész világ és muszáj megtámaszkodnia… Persze pont a rózsaszín hajú szellem combjain. Ez már tényleg felülmúlja az ő alacsony tűrőképességét, egész halkan felsikkant és elkapja kezét, amitől visszaesik egyenesen a nő ölébe. Ennyi, kész, Kenshint elvesztettük. Kislányos zavarában olyan vörös, mint egy paradicsom, úgy kapkodja a levegőt, mintha most futott volna 5 km-t és gyakorlatilag a szívroham kerülgeti. Meg se mer mozdulni, csak tágra nyílt szemekkel bámul felfelé a szellem arcára és próbálja összeszedni magát. Egyébként igen szánalmas látványt nyújt: hófehér haorija felszedte a domboldal összes létező mocskát, a hakamájának egyik szára beakadt valamibe és alul kissé ki is szakadt ettől, kócos-poros frizurája pedig teljesen az arcába lóg, mit mellesleg megannyi apró vágás (és persze sár) borít.
-B-b-bocsánat!!!! –dadogja félénken- É-é-én csak… Én csak… -nagyon próbálkozik a beszéddel, de megnyikkanni se igazán tud. Végül lehunyja szemeit és vesz egy hatalmas levegőt. Nyugalom, minden rendben… Mély levegő, Huh, minden rendben, csak viselkedj normálisan és ne égesd tovább magad… De aaaaaaaaa ez nagyon kínos!! Olyan szánalmas vagyok… Most már lassan és óvatosan kel fel, leül rendesen a sarkaira, majd azonnal le is hajol a földig előttük.
-Mélységesen sajnálom, hogy gondot okoztam! És… És… Hálásan köszönöm a segítségeteket… -makogja, majd félénken felemeli a fejét és visszaül. Megint mély levegőt vesz, tekintete ide-oda pattog a két nő között, így végül inkább lesüti szemeit. Kicsit megfogja fejét, mivel nagyon nehéznek érzi egyelőre, de hamar visszaereszti kezét az ölébe.
-Én… Ishida Kenshin vagyok… És bennetek kit tisztelhetek? –mutatkozik be lágy hangon.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 3, 2021 17:49:06 GMT 1
Post by Lyzy04 on Oct 3, 2021 17:49:06 GMT 1
#s://i~imgur~com/6eWz6cF~jpg Ez sem volt különlegesebb nap, mint a többi; pontosan ugyan annyira gyönyörű volt. Amaterasu aranyló sugarai fénylepellel borították be a környék ébredező növényvilágát. A zsenge hajtásokat, rózsaszín virágbimbókat, zöldellő rügyeket. Mindent körbelengett az új tavasz, az új élet illata, ez pedig igencsak felpezsdítette a Kaen ereiben csörgedező vért. Mindig is imádta végignézni, ahogy virágba borul egész Japán, mindig is imádta a sakura édes illatát, és soha egyszer sem tudta megunni, akárhányszor élte át újra és újra. Minden évben csak egyre gyönyörűbbnek látta a cseresznyevirágokat, a hó alól előtörő fűcsomókat és az egyre csak szorgoskodó embervilágot. Számára a tavasz az új kezdet, az új remény, egy új év új élményeinek kiindulópontja… Magát az Újévet is nagyon szereti és becsüli, de akkor sem gondolja, hogy bármennyire is hasonlítható ehhez az élményhez. Tavasszal mindig annyi várost járt meg, amennyit csak tudott, hogy lássa, itt-ott hogy készülnek a fesztiválra, miképp indul be a társadalom. Lenyűgözőnek tartotta az emberek kemény munkáját, amivel a földet művelik, ugyan annyira becsülte a fáradalmasan megtermesztett és learatott rizst, mint ők maguk. Nem olyan rég indult el északabbról erre, Délnek, útközben betért számos településre, kicsire és nagyra egyaránt, végül pedig Otsuban kötött ki, hol szívet melengető nyüzsgésre számított, ehelyett amint belépett a városba, hatalmasat kellett csalódnia. Az utcák kényelmetlenül üresek és csendesek voltak, embereket alig lehetett látni. Rosszallóan csóválta farkát háta mögött, majd hogy kiderítse, mi folyik itt, beljebb bandukolt a házak között. Egy idő után dulakodásra utaló kiáltozás ütötte meg fülét... A kíváncsiskodó rókaúrfi persze azonnal a hangok irányába fordítja őket, így nagyon hamar a helyszínen köt ki. Elkerekednek szemei, de nincs ideje bámulni, ha meg akarja akadályozni a vérontást. Gyorsan felveszi kedvenc női alakját (most fülek és farok nélkül, hogy teljesen emberi legyen) és puhán, szinte a semmiből közelebb szökdécsel, be az emberek és a fiatal szellem közé.
-Ugyan, jó uraim, mire ez a felhajtás? Kérlek, nyugodjatok le egy kissé, hagyjátok a fiút. Meghívlak benneteket egy italra inkább, csak hagyjátok abba a veszekedést. -hajol hozzájuk egész közel. Hangja selymesen csilingelő, akár a hegyi patak, szemei pedig vidámsággal csillognak. Bájosan mosolyog rájuk, a szellemre egyelőre nemigen néz, ügyel rá, hogy amennyire lehet, ki is takarja az emberek elől.
A földön ülő férfi egy kicsit lenyugszik, ahogy a nő közelebb lép. és annak is ő kerül elsődlegesen a figyelmébe, amelyik épp igyekszik a társát felsegíteni.
-Mit véded? Talán csak nem örülsz a szellemeknek? -kérdezi nem túl udvariasan a második férfi, mire az, akit éppenséggel felrángat a földről, így válaszol:
-Dehogy védi őket, csak fél. Nincs mitől tartanod Nee-san, nem engedjük nekik, hogy elvegyék a várost.
-Vakok vagytok ti ketten vagy hülyék? –mordul fel a törött karú, aki eddig is a legerőszakosabb volt- Mikor láttatok utoljára ilyen szép nőt, mi? Nem látjátok, hogy ez is szellem? -mivel a róka közelebb van hozzájuk, mint a szellem sráchoz, az most felé lép és hátulról megragadja a karját, nem szorítja meg és nem húzza teljes erejéből, nem az a célja hogy elrántsa, csak el akarja húzni az emberek elől.
-Ugyan-ugyan. -kezdi ismét a csitítgatást Kaen, közben épp csak hátrapillant a fiúra, de próbál továbbra is köztük maradni- Fölösleges ez az egész vita. Én nem akarok ártani, még csak nem is ide tartozom, csupán átutazóban vagyok. De a saját érdeketekben tanácsolom, hogy egyelőre inkább húzódjatok visszább, lássátok el a sebeiteket. Az egyikőtök karja nagyon rossz állapotban van, minél előbb helyre kell raknia egy orvosnak, vagy akár örökre meg is bénulhat. -győzködi őket tovább türelmesen, kitartóan, őszinte aggodalommal a hangjában- Senkinek sem jó, ha egymást bántjuk.
-Ne tegyél úgy, mintha törődnél is a mi fajtánkkal! Ha bele akarsz keveredni, hát legyen. Nem számít, eggyel több vagy kevesebb halott szellem, akkor sem hagyjuk, hogy elvegyétek a városunk. -mondja dühösen az ember és felé lép, mire a srác egy kicsit hátrébb húzza, Kaen pedig csak annyit lát, hogy a cipője a férfi arcában landol, aki neki tántorodik a falnak. Utána teljesen nyugodtan még hozzáteszi.
-Mi az, hogy a ti városotok? Otsu már az anyámé volt mielőtt a Houjou család egyáltalán megszületett volna. A város eleve a mienk volt, mi csak visszavettük, ahogy az alkuban is állt. Kaen sóhajt, láthatóan egész elszomorodik, hogy nem tudják békésen elrendezni a problémát, majd csettint egyet. Illúziót használ: teljesen összezavarja a férfiak látását (gyakorlatilag rájuk tol egy LSD trippet), így valószínűleg meg sem tudnak majd mozdulni, legalábbis az ő irányukba semmiképp. Mivel hatásos, az ifjú szellemre néz.
-Kérlek, menjünk. Hagyd őket magukra, csak mérgesek. Még ha úgy is érzed, nincs rá joguk. Ne kezdjük fölöslegesen egymást gyilkolni, csak még nagyobb lázongás lenne belőle. -hangja puha, szinte könyörgő- Szeretném megtudni, mi folyik itt, elmagyarázod nekem? -kérdi végül finom mosollyal.
A fiú láthatóan elgondolkodik, ne használja-e ki az illózió hatását, hogy a másik kettővel is megkóstoltassa a lábát, de végül bólint. Végül is, ha vele tart és mesélni kezd, az fontosabbnak tűnhet, mintha nekiáll a csőcselékkel harcolni, főleg, hogy kiderült, a harci képességeik erősen elvárás alattiak.
-Kitsune vagy? -kérdezi. Mintha csak az után érdeklődne, hogy szép-e az idő.
A nő határozottan vidámabb lesz, mikor a fiú beleegyezik, hogy arrébb álljanak, így kényelmes tempóban elindul mellette sétálva.
-Mhm, az vagyok. -biccent rá- Akitsune a kitsune. -kuncog fel, kis szünet után pedig hozzáteszi- De ez csak egy becenév, a rendes nevem Kaen. És téged hogy szólíthatlak?
-Shiki vagyok. -mutatkozik be a fehér hajú szellem, majd beszélni kezd.
-Három napja meghalt a Houjou család utolsó leszármazottja, aki a várost irányította, ma járt le a gyász időszak, ami alatt az anyám nem akarta háborgatni a várost. De most eljött, hogy visszavegye. Nem tudom, minek jelent neki annyira ez a hely, vagy ha már mindenáron ida akar költözni, legalább az embereket kidobhatná innen... –morogja.
A róka mindezt hallva furcsállóan hümmög.
-Ez érdekes... Ezek szerint édesanyád igen nagyhatalmú szellem lehet. Talán valamiféle régi egyezmény állhat a háttérben, amihez mindenképp ragaszkodni akar... Néha történnek ilyenek. Valaki valamikor ígér valamit egy szellemnek cserébe a segítségéért, aztán több száz évvel később kerül elő az alku annak az embernek a leszármazottjánál... Persze nem tudom, hogy itt épp miért tart igényt a városra, hisz csak most érkeztem. De igen kíváncsivá tett! –lelkendezik.
-Nem tudom, még túl fiatal vagyok, hogy tudjam, mi állhat a hátérben. –rántja meg a vállát a srác.
-Egyébként pontosan miért is zavar, ha itt maradnak az emberek? Mert kötekednek? –kérdezi Kaen.
-Most viccelsz? Mi a jó a jelenlétükben egyáltalán? Erőszakosak, tiszteletlenek, és semmi keresnivalójuk itt. Ez a föld régen is a miénk volt. Anyámnak nem kéne megtűrnie őket. Nem adhatnak nekünk semmit, az a pár kötekedő is egy gyengébb szellemmel kezdett, csak szerencse, hogy én is éppen ott voltam.
Kaen kissé összeráncolja szemöldökét, de nem reagál élesen, csak finoman tovább mosolyog. Tudja, hogy sok szellem áll így hozzájuk és sokszor igazuk is van: az emberek nem szentek. Ezt nagyon jól tudja.
-Nem értek teljesen egyet. -válaszolja- Sokan tényleg azok, de vannak köztük kedvesek is. Ahogy mondtad, te még fiatal vagy, szóval elhiszem, hogy eddig csak a sötét oldalukat láttad... De én már több, mint 400 éve élek ebben a világban és rengeteg emberi barátom volt ezidő alatt, akikről bizton állítom, hogy pontosan ugyan annyira tisztelendőek, mint más szellemek. Volt olyan, aki megmentette az életem... Tehát ha nem is mindenki, de van olyan, aki igenis jó valamire. Nem csak azok az életek értékesek, akik neked segítenek, ennél sokkal bonyolultabb a világunk... Nézz csak erre a városra. Talán hozzátok tartozik, de ezeket az épületeket mind emberek építették, a rizsföldeket ők művelik, egészen eddig gondoskodtak róla. A zenéjük, a színházaik, a festményeik, a harcosaik... Ezek mind értékelhetetlenek szerinted? -a kérdés maga meglehetősen lágyan hangsúlyozott, pillantása viszont határozottan kérdőre vonja a srácot- Én személy szerint élvezem és értékelem a művészetüket. -kis szünetet tart- Nem hibáztatlak érte, hogy elítéled őket, de talán megérné kicsit gondolkodnod azon, amit mondtam... Ettől függetlenül örülök, hogy itt voltál és megóvtad a társainkat. Az embereknek is meg kell tanulniuk, hogy több tiszteletet mutassanak. Egy kapcsolat csak akkor működik, ha mindkét fél türelemmel és tisztelettel fordul a másikhoz. Másképp nem lesz béke...
Shiki megáll egy percre, komoly arccal végig méri a nőt.
-Értem már! -jelenti ki magabiztosan- Kitsune vagy. És minden kitsune bugyant kicsit. Nem baj. Engem nem zavar.
Kaen szemei egy pillanatra elkerekednek, majd összefonja karjait mellkasa előtt és nevetését visszafojtva önelégült mosollyal az arcán Shikire néz teátralis sóhajtozások és szemforgatások közepette.
-Tch... Ezek a mai fiatalok már tényleg nem tisztelik az idősebbeket... Bezzeg az én időmben... -csóválja meg a fejét, amire idő közben visszakerült a két csúcsos rókafülecske, mik így szinte lobognak a szélben. Egy ideig még bírja ezt a játékot, de utána felkuncog.
-Lehet, hogy valóban így van, nem te vagy az első, aki őrültnek néz... De attól még igaz, amit mondtam. -teszi hozzá lágyan.
-Nem hiszem. –vágja rá a fiú komolyan- Még sosem találkoztam emberrel, aki megérdemelte volna, hogy helye legyen köztünk.
-Még nagyon fiatal vagy. –mosolyog töretlenül a kitsune- Eljön az az idő… És egyébként is, hozzáállás kérdése. Ha nem is keresed a jót másokban, talán sosem találod meg.
|
|
senshi
Lelkes fórumozó
Posts: 75
Utoljára online: Sept 1, 2023 20:09:58 GMT 1
Jul 24, 2020 20:22:19 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 3, 2021 20:31:22 GMT 1
Post by senshi on Oct 3, 2021 20:31:22 GMT 1
Tani éppen vidáman Otsu városa felé pattogott az úton mikor meghallotta a sírást, aminek forrása, mint kiderült egy szellem lány volt, nagyon szép ruhában és sok csillogó… izével.
Mikor a lány először rákiált fel sem veszi a dolgot csak illedelmesen mosolyogva bemutatkozik: - Aratani vagyok. Megyek a városba ööö… várost nézni. Meg keresni valami édességet…- sugárzik a lányra.
-Ne haragudj, hogy így rád kiabáltam, megijesztettél, és nem akartam, hogy valaki így lásson. Kitsune vagy igaz? Ti szívesen segítetek másoknak nem? Segítenél nekem?
- Mhm, az vagyok. Nagyon szívesen segítek. Mit kell, hol kell? - beszéd közben lengedező farkincákkal elkezdi körbecirkálni a másik szellemet, nagyon tetszenek neki a lány ékszerei és minden bizonnyal végleg el is vonnák a figyelmét, ha amaz nem folytatná.
-Shinmei-sama ma eljött Otsuba, hogy átvegye a várost miután a Houjou család utolsó tagja is meghalt. De sehol sem találom a fiatal urat és neki már a városban kéne lennie. Rám volt bízva hogy ügyeljek rá, hogy megjelenjen, de mit tehetnék én. Nem vagyok egy harcos szellem, még csak annyira erős sem. Néz rám! Egy sima tavi szellem vagyok, a tavam nélkül sokáig még ezt a formát sem tudom tartani.- Dobbant dühösen a lábával.- Az a kölyök meg fogta magát és csak úgy ellógott!- Ahogy befejezi mintha valami rosszat mondott volna, a szája elé kapja mind a két kezét.- Úgy értem... Az én hibám természetesen amiért nem tudtam figyelni a fiatal úrra... Ha segítenél megkeresni.- Mondja könyörgőn.- Nem tudom meddig bírom még a tavacskám nélkül. De mindenképp meghálálom neked ha segítesz.
Tani olyan vadul bólogat hogy csak úgy lobognak a fülei. - Segítek, segítek! Csak mondd hogy néz ki ez a te… fiatal urad! biztos gyorsan megtalálom, tudod otthon bújócska bajnok voltam.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 4, 2021 18:59:23 GMT 1
Post by Raven on Oct 4, 2021 18:59:23 GMT 1
Tani:
A szellem nagyon felvidul mikor elvállalod, hogy segítesz neki.
-Bár egy hálátlan arrogáns és meggondolatlan kölyök. Nagy szerencséjére a külsejében sokat köszönhet Shinmei-samanak. Talán egyszer még megélem, hogy benőjön a feje és másban is példát vegyen róla... Magas ezüst hajú, a hajában egy vörös csíkkal, és vörös ékövekre emlékeztető szemekkel. Habár az úrnőm rengeteg gyönyörű ruhát készíttetett neki, de ő általában valami egyszerűt hord.- Kapod meg rögtön a leírást miközben a város felé mentek. Nem kell sokáig keresgélnetek az üres utcákon mire egyértelmű lesz. hogy jó irányba vezeted a lányt. Mert nemsokára belefuttok egy nagyon kimerült, sérült, lihegő vidrába.
-Takenao veled meg mi történt?- Kiált fel a lány. A szellem pedig rögtön felismeri.
-Fuju-sama! Azok az álnok emberek. Shinmei-sama azt mondta nyugodtan bejöhetünk már a városba, hát bejöttem hogy egyek egy kis gombócot, de elkaptak azok az átkozottak és majdnem meg is öltek. Szerencse, hogy a fiatalúr ott volt.
-Shiki-sama?
-Oj- Bólint a szellem.- Jaj de fáj a hátam, au, au, au.
Kaen:
-Erősen kételkedem benne.- Mondja a fiú.- Ha nem elég hogy erőszakosak és nem tisztelnek semmit, még büdösek és rondák is...-Alig fejezitek be egy sarkon befordulva belefuttok egy kisebb csoportba. Kaen azonnal felismeri a fiatal kitsune lányt Tanit, Shiki számára pedig úgy tűnik, hogy a másik két szellem ismerős. Az egyikük egy díszes ruhájú ember alakot öltött tavi szellem, akinek szinte innen is érzed a tó ilattát amit áraszt, a másik pedig egy vidra szellem, aki valamiért nagyon fájlalja a hátát.
|
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 6, 2021 18:35:35 GMT 1
Post by Pandora on Oct 6, 2021 18:35:35 GMT 1
#s://i~imgur~com/1JK3HVg~png Nem is olyan régen még szerelmes voltam Kyotóba. A színkavalkád, az illatok és a hangok mind-mind a legszebb emlékeim elemi részévé váltak. Felelevenednek bennem: Yuuto, ahogyan kineveti a tüsszentőrohamom, amit egy beszippantott virágszirom idéz elő; az öreggel vívott baráti párbajaink és szakéivó versenyeink, utóbbit valahogy mindig sikerült megnyernie; a nevelőanyám büszke mosolya, amikor a városról mesélek neki; a pipából felszálló illatos füst, a fintor, amit Yuuto vág, amikor az arcába fújom; a maszkom, amit az öreg vett egy vásárnapon, és amit azóta sem hordtam – a hajam és a mozgásom úgyis elárul, felesleges takargatnom magam. Sok szép emlékem kötődik ehhez a helyhez, de mindet beszennyezi a veszteség és a gyász. A legjobb dolgok, amik történtek velem elfuserált félvérlétem során, nincsenek többé. Senki sem nevet már velem. Senkivel sem csapunk játékos párbajt. Egyedül iszogatok és pipázok. Egymagam vagyok. Egy kisebb épület sarkánál telepszem le egy pipázásra. Figyelem a piacon lézengő emberek sokaságát, miközben füstgyűrűket fújok a pipafüsttel. Mélabús merengésemből kirángat a gyomrom korgása – hiába, a piactéren terjengő illatok csábítása felerősödik, ha az ember (vagy róka) lánya előző este evett utoljára. A farkasétvágyú rókagyerek – elvigyorodom a saját nyomorúságos szóviccemen. Fejem csóválva adom be a derekamat a csábításnak, és miközben feltápászkodom a földről, kinyújtóztatom zsibbadt végtagjaimat. A kardokat, melyek eddig az ölemben pihentek, visszakötözöm a derekamra és a hátamra, majd elindulok, hogy ételt vadásszak. Az óriási nyüzsgés ellenére körülöttem mindig marad egy kis hely, nem kell kerülgetnem az embereket. Megszoktam már a félelmüket, hogy egyfajta jelenség vagyok köztük, amit nem értenek és félnek. Az arcomon laza, barátságos mosoly játszik, az a fajta, amire annak idején odahaza integetést és üdvözlést kaptam válasz gyanánt. Még így is van, aki kiköp a földre, mikor megpillant. A mosolyom kaján vigyorrá torzul, megvillantom a fogsorom, és az illető szemébe nézve megnyalom az ajkam, és rákacsintok. Az arcára kiülő döbbenettel vegyülő iszonyat nevetésre késztet, de – némileg – moderálom magam, és egyszerűen tovább állok.
Az elsődleges probléma nem is igazán az étel keresése (elvégre egy vásár közepén vagyok, és most épp a pénz sem probléma), hanem a helyé, ahol leülhetek békében. Ugyanis – cseppet sem meglepő, ámbár felettébb érthető módon – rikító vörös hajjal és egy mocskosul nagy karddal a hátamon viszonylag kevés helyen látnak szívesen. A sokadik helyen aztán rám mosolyog a szerencse egy öregapó személyében, aki nem zavar ki egytized másodperc után, még a vak is láthatja, hogy… nos… vaksi. Mindenesetre megköszönöm, hogy fogadott, és helyet foglalok. Az étel kimondottan jó ízű, és a leányzó, aki kiszolgált, is csak mérsékelten akar kiszaladni a világból, ha az asztalomhoz kell jönnie, így azt mondhatom, hogy kielégítő étkezésben van részem… Addig a pontig, amíg meg nem érzem őket. Az érzékeim kiélesednek, furcsa nyomást nehezedik a koponyám hátuljára, ahogy az időjárás is alkalmazkodik az eljövetelükhöz. Ezzel párhuzamosan jön a másik ismerős érzés, bár a mértéke kissé váratlan: finoman szólva rám telepszik egy fél városnyi rettegés és félelem. Egy bizonyos fokig hozzá vagyok szokva – hiszen minden ember fél valamitől, és ha szóba elegyedem velük, ez a félelem sokszor rám irányul –, ám ez a hirtelen váltás még engem is kellemetlenül érintett. Az asztalon hagyom a pénzt, még egyszer megköszönöm a kiszolgálást, mielőtt kilépnék a káoszba.
Nem volt még szerencsém ennyi szellemhez egy helyen, így elsőre a látvány engem is letaglóz egy kicsit. Egy egész felvonulásnak vagyok szemtanúja, és nem tudom nem a középen haladó, fehér hajú nőt nézni. Az egész lényem bizsereg… és majd megöl a kíváncsiság. A menet végétől lemaradva követem őket a kastélyig, ahol a kapu záródása után megint letelepszem, és kivárok. Ha akarnám, sem tudnám figyelmen kívül hagyni a csatározás zajait. A kapu nyílásakor megfordul a fejemben, hogy be kellene néznem, de… néhány lépés után meggondolom magam, és sarkon fordulok. Van nekem elég bajom egy újabb szellemes agybaj nélkül is.
|
|
Raion
FRPG Guru
Posts: 261
Utoljára online: Nov 3, 2023 9:26:43 GMT 1
Jun 19, 2016 17:03:42 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Oct 10, 2021 13:47:17 GMT 1
Post by Raion on Oct 10, 2021 13:47:17 GMT 1
#s://i~imgur~com/Sskzuvr~jpg Taiki csendben, feltűnés mentesen ment a palota felé. Kalapját úgy viselte, hogy arcát takarja, ám amit kell lásson. Botját pedig sétapálcaként használta. Célirányosan ment, kerülte a felesleges kitérőket, beszédet és pillantásokat. Csak a feltűnően szokatlan dolgokra fordított egy pillanatnál többet. A kapuhoz közelítve lelassított. Mozgása lassabb lett és óvatosabb. A kapuban megállt egy kis időre és úgy nézett körül. Nagyot nyelt, és már-már felmerült benne, hogy „haza kellene menni”, „eleget láttam”. Ám a kíváncsisága nagyobb volt a félelménél. Ezt Ő sem értette. Tovább haladva jobban szemügyre vehette az udvart, ahol nem rég egy gyors és véres csata lehetett, vagy inkább mészárlás. Nem kellet kérdezni-e, az emberi szolgák arcáról leolvasható volt mi történt, és már bizton lehetett tudni ki a város új Ura. Ennek tudatában már sarkon fordulhatott volna és már haza felé tartana, de Ő inkább tovább ment. Az udvar azon részét, amerre ment, elkerülték a harcok. A fiatal Úr sírja előtt meghajol, majd tovább megy. A trónteremhez közeledve még óvatosabb lesz. Oda érve félve benéz. A magát Shinmei-nek nevező szellem a trónon ült, rajta kívül még két szellem volt ott, valószínűleg a testőrei. Taiki szívverése felgyorsul, és kisebb félelem kerekedik benne, ami és korábbi belső jelzések együtt elegek ahhoz, hogy legyőzzék kíváncsiságát. Amiért jött, arra teljesmértékben megkapta a válaszokat. És most már az ösztönére hallgatva inkább a távozás mellet dönt. Még tétovázva ott áll pár pillanatig, de utána elindul haza.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Nov 15, 2021 18:24:06 GMT 1
Post by Raven on Nov 15, 2021 18:24:06 GMT 1
Taiki szerencséjére senki sem áll az útjába vagy próbálja megállítani, már éppen ki is lépne a kapun, amikor egy épen betérő zajos társaságba fut. A társaság tagjai, ha nem csak a flörtölésre és a piszkálódásra figyelnek, ugyancsak kiszúrhatják a küzdelem nyomait. Különösen az éles orrú rókák aki könnyűszerrel megérezhetik a vér szagát a levegőben. Taikit Shiki veszi észre először, amint belép a kapun, és felháborodva elé ugrik.
-Te! Ember! Nem itt dolgozol akkor mit akarsz itt?- A fiatal srác, bár láthatóan szellem, Taiki válláig is alig ér fel, ennek ellenére is nagyon magabiztos, és a férfi azért sejtheti, hogy mivel szellemről van szó, sokkal erősebb lehet annál, ahogy kinéz. Szóval hiába tűnik soványabbnak és kisebbnek, és hiába tűnik úgy, hogy fegyver sincsen nála ez mind csak látszat is lehet. És bár kölyöknek tűnik, de ez sem feltétlenül igaz.
-Fiatal úr!- Kapja el hátulról rögtön egy díszes ruhát viselő nő.
Aki valahogy szintén furcsán fest, bár teljesen embernek tűnik, talán csak az a furcsa benne hogy túlságosan szép embernek.- Az édesanyja... Shinmei-sama azt mondta az emberek is bejöhetnek, ha akarnak. Nem zavarhatjuk őket. Ez a fiatalúrra is vonatkozik.- Próbálkozik, a fiúba kapaszkodva.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Otsu
Közzétéve: Nov 21, 2021 15:28:05 GMT 1
Post by Lyzy04 on Nov 21, 2021 15:28:05 GMT 1
#s://i~imgur~com/41HzKB4~png Kaen felhúzza az orrát a fiú megjegyzésére.
-Már megbocsáts, de kinézetileg te sem állsz olyan messze tőlük, mint hiszed! -vág vissza- És egyébként is, lehet az én ízlésem tényleg kicsit ferde, de szerintem akkor is vannak kifejezetten vonzó példányok köztük, vegyük például... -és ekkor leakad a mondatban, ugyanis megpillantja pár méterre tőlük régi rókaismerősét- TANI-CHAAAAN! -szabályosan felvisít, kezeit az arcához kapva, majd két karját hatalmasra tárja, hogy egy ölelésre invitálja a kis buzgómócsing szőrpamacsot- De rég láttalak kis nyuszifül! -már-már a Napot is levigyorogja az égről. Tani a nevét hallva a hang irányába néz, majd automatikusan odapattog az ölelésre.
-Szia... Kaen... -jobban megnézi- onee-chan? -mondja kicsit összezavarodva, de hamar túllép rajta és hagyja magát összeölelgetni. Mikor oldalra néz és megpillantja a taviszellem leírásának pontosan megfelelő fiút, finoman kicsusszan az ölelésből.
Egy darabig tágra nyílt szemmel bámulja a srácot, majd egészen közel hajol hozzá, valamint ha szükséges méretet is vált egy kis időre, és az állától a hajvonaláig végig nyalja az arcát.
-Keres a dadusod. -mondja utána teljesen ártatlanul.
Mindeközben Kaen döbbenetében nemet vált.
Nem tudja eldönteni, az sokkolja jobban, hogy vagy 100 év, plussz-mínusz senki nem számolja mennyi után csak ennyi figyelmet szentel rá az ifjú kitsune, vagy a lány jól irányzott nyelvtámadása Shiki felé.
-A bundámra mondom, de gyorsan felnőnek... Nekem még meg se fordult a fejemben, hogy bármit is akarjak a sráctól, ez meg már rá is mozdult... -kommentálja a vakvilágba valamiféle kiábrándult büszkeségnek hangzó tónusban. -Talán öregszem...?
Shiki már akkor próbál távolabb kerülni, mikor a róka belép az aurájába. Látva, hogy ez haszontalan, csak megkísérel hátrébb hajolni, de nem elég gyorsan és nem elég ügyesen, így a lánynak sikerül végignyalnia az arcát, ami eredményez is a fiúban egy pillanatnyi áramszünetet.
-Neked meg mi bajod van? -kérdi felháborodva miközben hátrább ugrik egy lépést.
-Keres a dadusod. -ismétli meg Tani és a taviszellemre mutat- Megkért, hogy segítsek neki, mert elkószáltál. De most már megvagy.
-Szerintem azt próbálja megtudni, miért nyaltad végig az arcát... Az mondjuk engem is érdekelne, ha nem ismernélek már... -próbál fejben számolni, majd csak legyint- Régóta. -vakkantja közbe az immáron férfi Kaen.
-Én csak köszöntem... és ellenőriztem, igazi-e... –magyarázkodott a kisróka.
-Bocsátsd meg neki... -néz a férfi Shikire- Tapasztalataim alapján egész eltérő véleménnyel van az illemről, mint a legtöbbünknek... -oh, az irónia és álszentség- Egyébként is, kvázi még gyerek.
Ám Kaen szavai üres fülekre találnak, a fehér hajú srác csak ordítozik tovább.
-Nem kószáltam el! Nem volt rám szükség, hát sétáltam egyet. Neki meg épp ez volt a szerencséje. Nélkülem épp az egyik ember csizmája lenne. –mutat Shiki a vidra szellemre.
Tani a vidrára néz, pislog két nagyot, majd kijelenti:
-Nem hasonlít csizmára és nem is néz ki túl kényelmesnek. Kaen a háttérben nevetni kezd a helyzeten.
-Nem, nem néz ki úgy. Mert elintéztem azt a pár idiótát, mielőtt megnyúzhatták volna. -jelenti ki a tini már majdnem büszkén. A kijelentésre a tavi szellem majdnem elájul, a vidra viszont hálásan bólogat.
-Igen. És ezért nagyon hálás is vagyok, Fiatalúr.
-Ne add alá a lovat... -nyögi szegény tavi szellem.
-Nyugalom, nem ölte meg őket. -teszi hozzá Kaen a tavi szellemre nézve- Közbeléptem. Egyébként... Nem nézel ki túl egészségesnek... Minden rendben? -kérdezi aggódóan.
-Semmi baja. -vág közbe Shiki.
-Jól vagyok. -mondja kedvesen a szellem, aztán felháborodva a fiúra néz- Te csak ne nyilatkozz helyettem! Van fogalmad róla, hány felé kerestelek?
-A te bajod. Mondtam, hogy nem kell bébicsősz.
-Shinmei-sama máshogy gondolja. -feleli a szellem sötét aurával, de Shiki továbbra is halál nyugodt.
-Az meg az ő baja. -von vállat. A víziszellem ezután még motyog pár keresetlen szót a vidra szellemnek, amit a többiek nem értenek tisztán. Valamit Shiki felmenőiről és arról, milyen hálátlan, valószínűleg. Elképzelhető, hogy a vidra se érti amit mond a motyogás miatt, de így is megértően bólogat és amikor a tavi szellem odahajol, a vállára teszi a kezét.
Tani ettől láthatóan minden érdeklődését elvesztette a fiú iránt, tekintete egy ideig oda-vissza mozog a víziszellem és Shiki között, majd a jobbik felétől vezérelve visszatotyog a lány mellé.
-Nem illik így beszélni egy lánnyal te... mmm... bunkó fiú! Ha nem fejezed be ezt a stílust, megkeresem az anyukádat és megmondalak neki! -szól oda Shikinek egy nyelvnyújtással kísérve, majd reményei szerint vigasztalóan megölelgeti a víziszellemet.
-Ne is foglalkozz vele...
Kaen agyában rögtön megjelenik a kép, amint a rókakölyök beront a palotába és elhordja a tiniszellemet mindenféle csúnyaságnak az anyuci előtt, ettől pedig megint rájön a nevethetnék.
-Na azt mindenképp megnézném! -jelenti ki fennhangon- Meglátogatjuk? Akkor már megkérdezhetném őfenségét arról is, miért övé a város, nagyon érdekel az a sztori...
A fiatal srác öntelten elneveti magát.
-Rendben. Menj csak. Gondolod, hogy érdekelni fogja? -látszik rajta, hogy ha nem érezné annyira méltóságon alulinak még a nyelvnyújtás is viszonozná a lánynak. Aztán a másik rókához fordul.
-Miért ne lehetne? -kérdezi fölényeskedve- A ti rókakirályotok talán nem úgy lett isten maga is, hogy azt mondta egy nap, ő a legjobb, s azóta se cáfolta meg senki? Ha anyám azt mondja, mától övé a város, ki fogja elvenni tőle? A kedvenc kis embereitek?
Kaen kissé öntelten és fölényesen visszavigyorog rá.
-Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem lehet az övé, Pukkancs-hercegfi. Csak a meséje érdekel. -mondja lazán és jókedvűen, bár a gúnyt kihallani szavaiból- Szóval, mikor indulunk?
-Minek neveztél? -háborodik fel a gyerek és tesz is egy lépést a róka fele. A vidra szellem jobbra-balra kapkodja a fejét, hogy most kinek az útjába álljon be.
A kitsune egyre gonoszkásabban vigyorogva megmozgatja a füleit.
-Tudtommal a hallás az öregséggel rosszabbodik, de neked már ilyen fiatalon mindent kétszer kell mondani? Semmi baj, türelmes vagyok, lebetűzöm: P-u-k-k-a-n-c-s h-e-r-c-e-g-f-i. -mondja jól artikulálva minden egyes betűt.- Így már érthető?
Tani szeme hirtelen akkora lesz, mint egy barack.
-Eeee?! Herceg? Ő? De hát azok jóképűek szoktak lenni! És nem is taplók.
Kaen a lányra pillant és kuncogni kezd a kérdésén.
-Szerintem egész aranyos a maga módján.
-Elegem van belőletek rókák! Tudtam, hogy mind bolondok vagytok, de nem gondoltam, hogy ilyen idegesítőek is. -őrjöngi Shiki miközben megindul feléjük- Szívesen megnézem, vajon egy verés után is ilyen nagy lesz-e a szátok.
-Elég legyen! -fakad ki a tavi szellem- Éppen csak kötözködnek, te meg már harcolnál velük? Mégis milyen viselkedés ez, mi szólna az anyád, ha ezt hallaná?
-Úgy-úgy. -helyesel fürgén, de kicsit bizonytalanul a vidra.
-Az anyám már rég kardot rántott volna. –morogja a fiú.
-Ha igy gondolod, jobb is, hogy neked még nincs sajátod! -vágja hozzá a tavi szellem. Ha mást nem is, azt elérte, hogy a srác ne masírozzon tovább a rókák irányába, mert most már teljes erejéből megsértődött és nem sok kell, hogy hátat is fordítson nekik.
Kaen még csak hátra sem lép, mikor Shiki megindul felé, töretlenül vigyorog tovább. A tavi szellem szitkain halkan kuncorászik, majd kezével legyezgetve jókedvűen megszólal.
-Ugyan-ugyan, nem kell így felkapni a vizet! Nem vagyunk mi védtelenek... -ekkor felcsillan a férfi oldalán kardja, ami eddig rejtve volt- És ígérem, még ha nekem is esne, akkor sem tennék kárt a fiatalúrban. -mosolyog a nőre, majd Shikire néz- Csak viccelődök, kölyök, nem kell ennyire magadra venned mindent. De lejátszhatunk egy küzdelmet, ha attól jobban érzed majd magad. -még vállba is veregetné a fiút, ha el nem lépne.
Tani lecsavarodva a másik lányról felveszi az úgynevezett "ha idejössz, a bokádig kaparom a füledet" pozíciót és felfújódik, mint egy mérges kiscica, úgy nézi mi történik.
Miként Kaen látja, hogy Tani felfújja magát, mögé lép és bal kezét a vállára helyezi, jobbjával pedig finoman megsimogatja a fejecskéjét, hogy lenyugtassa. Kedvesen cirógatja a bolyhos kis rókabuksit és annak két, a tetején ülő tartozékát, néha megvakargatja a füle tövét. Az üzenet egyértelmű: "Ne aggódj, ne húzd fel magad, Kaenii-san mindent elintéz."
-Mintha tudnál ártani nekem! –szól vissza Shiki- Csak mert van egy csillogó kardod, nem azt jelenti ám, hogy olyan jó vagy.
Kaen csak mosolyogva csóválja a fejét. Olyan fiatal még...
-Áh, ezt a kardot sosem használnám ellened. Mint mondtam, semmiképp sem akarnék kárt tenni benned, ez a katana pedig nem játékszer. -bár még mindig mosolyog, mintha egy komolyabb tónus is hozzávegyülne a hangneméhez, ahogy pár pillanatra ráteszi kezét a markolatra. Ha tudná, hogy ezzel a karddal öltem meg Kiyohimét... áh, vitázhatnék vele ameddig akarok, de csak egy tini srác, előbb vagy utóbb maga is rájön a dolgok valójára...
A tavi szellem ezen a ponton már komolyan fogja a fejét, a vidra szellem pedig játékosan mosolyog a jeleneten.
-Igaz is Rókák, mi szél hozott erre titeket?- Kérdezi végül a vidra.- Biztos nem csak azért jöttetek, hogy párbajra hívjátok a fiatalurat.
Kaen a vidrára nézve vidáman csóválja a farkát és még szélesebben elvigyorodik.
-Én látogatóban vagyok! -jelenti ki lelkesen- Nincs semmilyen kötöttségem senkihez, így sokat utazok Japánban. Régen jártam utoljára itt, szóval gondoltam, miért is ne térjek be, úgyis a nyakunkon a fesztivál! Csak aztán most kiderült, hogy épp megy a városban a dráma, szóval többet kaptam, mint amiben reménykedtem, ez nagyon izgalmasnak hangzik... Biztos a közelben maradok egy ideig, hogy végignézzem, mi sül ki belőle. Ráadásul véletlenül belefutottam az én drága ex-tanulótársamba, Tani-chanba. -itt a rókára néz és megsimogatja a felkarját- Shiki-kun sem volt betervezett program, de ezért olyan mókás az élet! Sosem tudod, mit találsz... Ti pedig a szellemcsapattal érkeztetek, igaz?
-Én is szeretném, ha lenne fesztivál. -lelkesedik fel a vidra- Shinmei-sama még nem döntött ezügyben. De nagyon jó lenne, ha lenne. Minden évben beosonunk az emberek közé és eszünk a finom ételekből és nézzük, ahogy hullanak a virágszirmot aztán a tűzijátékot. -ahogy meséli egyre lelkesebb lesz, a végére már valóssággal ugrál. Már Shiki sem duzzog olyan erősen, bár továvbra is úgy tesz, mint akit nem érdekel senki, de azért hegyezi a fülét.
-Mizumi-san Shinmei-sama kíséretével jött, én csak nemrég osontam be. Nem mertem csak úgy bejönni. Egyik nyáron pár embergyerek elkapott és jól megcibáltak, a farkamat is eltörték, azóta ha lehet, kerülöm az embereket. De azt gondoltam, most biztonságos lesz. Nagy szerencsém, hogy Shiki fiatalúr ott volt. –folytatja a vidra.
Kaen láthatóan örömmel hallgatja a vidra meséjét, a végén viszont kissé elfintorodik.
-Azok a kis suhancok... -felsóhajt- Részvétem a farkad miatt. -itt majdnem felvihog- Én biztos beleőrülnék, ha kárt tennének az enyémben... -kicsit sem kétértelmű- Egyébként, ha úgy alakul, a fesztivál idejére szívesen lennék a kísérőd, akkor nem kéne félned az emberektől. Néha nagyon túlzásokba tudnak esni. -kicsit elgondolkodik- Azt hiszem, a nagy izgalmakban nektek be sem mutatkoztam egyébként! A nevem Kaen, egy átlagos kósza négyfarkú, aki imád szórakozni. Én is minden évben annyi fesztiválon veszek részt, amennyin csak tudok, nagyon szórakoztatóak. Rengeteg barátot lehet szerezni iszogatás közben! Hmm... Menjünk mind együtt! -itt Shikit is közelebb húzza a csapathoz a vállát átkarolva, miközben vidáman felnevet, bár a fiú elég erősen ellenkezik- Mókás lenne.
-Nagyon örülnék, ha elkísérnél, minél többen megyünk, annál jobb egyébként is. –a bemutatkozás után udvariasan meghajol.
-Takenao vagyok, egyszerű vidra szellem a folyóból. -utána a taviszellem is folytatja.
-Mizumi vagyok, sima tavi szellem.
Shiki továbbra sem érzi úgy, hogy meg kéne osztania velük a nevét.
-Nagyon örvendek, Takenao-san és Mizumi-san! -mosolyog rájuk Kaen.
Tani egy darabig hagyja magát simogatni, majd mikor elege lesz a gyömöszölődésből, elcsusszan a drága Nii-san-ja elől. A beszélgetéshez igazából érdemben hozzátenni nem tud, de mikor szóba kerül a fesztivál, felvillanyozódva pattog egyet a csoport körül jelezvén, miszerint ő is örülne neki. Ekkor egy kérdés pattan ki a buksijából, s hogy a figyelmet felkeltse, becélozza Kaen nemrég emlegetett részét, -természetesen a külsőt és egyetlent, amire ő asszociál- és húz rajta egyet. Ha a kellő hatást elérte gyorsan elengedi a végtagot és mintha mise történt volna, megkérdezi:
-Etto... Ki az a Shinmei-sama?
Kaent onnan éri a veszedelem, ahonnan nem számít rá. Nem is igazán figyel Tanira, hagyja, hogy elmászkáljon, ugrándozzon, majd mögé menjen, mivel nincs felkészülve rá, hogy hirtelen megráncigálja az ő szeretett, ide-oda csapkodó lompos rókafarkát. Mikor a kölyök rámarkol és húzni kezdi, valamiféle éles, nyüszítésre hajazó hangot ad ki és azonnal oda fordul, miközben próbál szabadulni. Ahogy sikerül kirántania becses tartozékát, azt két karjával átöleli és simogatni kezdi.
-Hát beléd meg mi a rókanyavaja ütött?! -vinnyogja kiábrándultan, majd sóhajt és durcásan összefonja karjait, immáron elengedve farkát, amit sértetten lóbál háta mögött- Hát még ilyet! Anyád nem tanította meg, hogy nem illik a senpai-od farkát húzogatni? Így legyek kedves egy rókakölyökkel, nézd meg, mit kapok! Bundámra mondom, még ilyet... Hmf! -elfordul tőle egy fél percre nagyjából, hagyja, hogy mások válaszolják meg a feltett kérdését.
A férfinak nem kell sokat rángatni a farkát, Tani viszonylag gyorsan elereszti, nem számított ilyen heves reakcióra, ő csak egy kis figyelmet akart... De mivel látja, hogy a másik róka ezek után nem hajlandó bármi többet mondani, a társaság többi részére néz.
-Az anyám. -feleli majdnem vállat vonva Shiki- És mától Otsu földesura.
-Valóban. -helyesel a vidra szellem- Shinmei-sama ma elfoglalta Otsut, bár a város régebben is hozzá tartozott, még nagyon-nagyon régen.
Miután megkapta a választ egy ideig láthatóan forognak a pici rókakerekek a lányzó buksijában, majd bólint.
-Aaahaaa... Tehát neki kéne szólni, hogy a fia udvariatlan és hisztis.
Mivel Aratani is megkapja a válaszát (és még egy csodás megállapítást is tesz), Kaen ismét kezébe veszi a beszélgetés irányítását.
-Akkor ezek szerint ellátogatunk Shinmei-samához, ki-ki különböző okokból? Tőlem indulhatunk! –jelenti ki lelkesen, mire a többiek is rábólintanak.
A csipetcsapat hamarosan a palota felé veszi az irányt, a vidáman nézelődő Kaennel az élen. Nem igazán van szüksége idegenvezetésre, elég könnyű megtalálni az épületet, ráadásul már járt errefelé korábban, így nem is teljesen ismeretlen számára a terep. A kapuhoz közeledve hamar észrevesz egy igen feltűnő, vörös hajú nőt, aki azonnal felkelti az érdeklődését, emiatt szinte már-már szökdécselve mellette terem és lelkesen integet.
-Szia! Nagyon menő a hajad! Jól áll ez a vörös. -vigyorog rá kedvesen- Hadd mutatkozzam be, a nevem Kaen. És téged hogy hívnak? Yasha vagy? Mi járatban errefelé? -hadarja el a szövegét határozottan túlpörögve, miközben körbejárja a lányt és hevesen csóválja a farkát kíváncsiságában.
A nő azonnal felkapja a fejét, majd óvatosan felméri, s mivel ártó szándékot nem fedez fel, így csak egy laza félmosollyal fogadja a közeledését.
-Nem mondták még, hogy a kíváncsiság árt a szépségnek, bundás barátom? -kérdi játékos hangsúllyal- Kaede -mutatkozik be kurtán, és kifúj az arcából egy elszabadult vörös hajtincset- Kit tisztelhetek a hölgyekben...? -fordul a társaság többi tagja felé.
-Áh, az én szépségem elpusztíthatatlan. Ha a kíváncsiság fogna rajtam, már rég olyan ronda lennék, hogy előbb feküdnél össze egy aszott shikomével, mint velem. –nevetgél a róka.
Tani is menten felpörög. Fél pillanat és már ő is Kaede körül van, pattog össze-vissza.
-Sziiiiaaaa! Tani vagyok. Hívhatlak nee-sannak? Tényleg szép a hajad. Megfoghatom? Hány éves vagy? Megnyalhatlak? Akarsz velünk jönni? Megyünk Shiki -itt a srácra mutogat- anyjához a palotába és megmondjuk neki, hogy a fia egy tapló.
Eszébe sem jut, hogy a nőnek esetleg lenne személyes tere, és már indul is meg felé, hogy összefogdossa a dolgait. Minden lelógó fityegőt megnézeget és majdnem a nyakába is mászik, de Kaen elkapja a grabancát és leszedi a nőről.
-Hé-hé, nyugodj le kölyök, várd ki a sorod! Most én kíváncsiskodok. -nyújtja ki rá a nyelvét- Szóvaligen, nem lenne kedved csatlakozni hozzánk, Kaede-san? Találkozunk Shinmei-samával, Tani-chan azért, hogy Shiki-kunról árulkodjon, engem viszont a meséje érdekel, hogy miért övé a város, mert érdekesnek hangzik. Utána megihatnánk egy italt közösen! Én állom. -kacsint rá.
A fiatal szellemsrác egyértelműen nem örül a megszólításnak, de nem szól egy szót sem. Úgy tűnik feladta, hogy a rókák képesek bármi normálisra. Egyértelműen látszik rajta, hogy nem sok kell, hogy a rókák végleg elszakítsák nála a cérnát. Próbál csöndben maradni, az viszont azért kibukik belőle;
-Tőle már megkérdezed?! -kérdezi enyhén felháborodva. A bemutatkozással természetesen nem foglalkozik, de a másik két szellem viszonozza Kaede gesztusát.
-Igazán megtisztelő, Tani-san, de a nyelvest csak bizonyos szituációkban preferálom -feleli huncutul elmosolyodva a vörös hajú nő, miközben ügyesen kikerüli az összes bónusz érintésre tett kísérletet.
Tani először kicsit pislog a "san" megszólításon, aztán zavartalanul ostromolja tovább Kaedét. Mikor a nő már a sokadik érintése elől tér ki, felfogván, hogy ez így nem megy nagyot sóhajt és visszapattog Shiki, akinek a kérdését meg sem hallotta, és a másik két társuk mellé.
-Mi az a nyelves? -kérdezi egy rövid bambulás után.
-Csók. -vágja rá Kaen kuncogva- Olyan féle, amikor a nyelved is átdugod a másik szájába. Ha van rá jelentkező, még szívesen be is mutatom. -pillant vigyorogva Kaedére.
-Fúj! Miért csinálna olyat bárki is? -mondja elfintorodva a rókalány. Kaen döbbenten bámul rá, majd hátracsapja füleit.
-Mert kellemes, azért!
Kaede Shiki felé fordul.
-Ouch, valaki ma nagyon morcica -jegyzi meg egy kissé fanyarul, majd inkább újra a rókákra fordítja a figyelmét. Tetőtől talpig végigméri Kaent, majd elismerően füttyent egyet.
-Tőled örömmel elfogadnám az italt, kedves, de a palotának éppen az imént fordítottam hátat. Nem akartam beleütni a hegyes kis orrom a nagykutyák dolgába.
Mikor Kaede végigméri áldozatát... Izé, italra hívóját, Kaen még jól ki is húzza magát, ujjaival a hajába túr és még szélesebben mosolyog, a palotázás elutasítását azonban nem hajlandó annyiban hagyni.
-Na és két ital? Azért már megvásárolható lenne kegyed jelenléte? Nem okoznánk semmi galibát odabent, legalábbis olyat nem, amin nem lehet nevetni. -próbálkozik tovább kitartóan, de tartva jókedvű lazaságát- A bundámra esküszöm, hogy nem esik semmi bajod. Rókabecsület szavamat adom. Majd Én megvédelek! -öklével a mellkasára csap párszor- Noha nem hiszem, hogy túl védtelen lennél, de ki tudja, a nők tudtommal élvezik az efféle műsort, én pedig azt, ha egy hölgyet boldoggá tehetek. -vigyorog rá.
-Rókák és becsület, ugyan már. -kacag fel, és megrázza kicsit a fejét- Két ital még kevés a boldogsághoz, de értékelem az igyekezeted. Csak aztán nehogy én védjelek meg téged... -kacsint rá.
Mindeközben Tani az egy és a fél róka flörtölését nem is érti és nem is érdekli igazán, annál inkább elvonja most a figyelmét egy bizonyos morcos "kisasszony". Egész közel megy hozzá és finoman megpróbálja megbökdösni a hercegecskét.
Shiki arrébb húzódik a bökdösésre.
-Mit akarsz? -kérdezi keményen.
Shiki elhúzódására Tani, mint a célzást abszolút nem véve, megint közelebb megy.
-Nem értem miről beszélnek. Te érdekesebb vagy. -mondja és megkísérli folytatni a fiú piszkálását.
A vidra szellem elmosolyodik, kivillantva hegyes fogait.
-Pedig biztos vagyok bennem hogy Shinmei-sama szívesen osztozna veletek is az italon, amit a kastélyban talál. Még sose láttam volna, hogy hátat fordítson egy utazónak. -mondja örömtelien, aztán még párszor megpróbál hozzászólni a történtekhez, amíg a vízi szellem hátulról el nem kapja és nem súg neki oda valamit. Láthatóan ekkor esik le neki, hogy miben is mesterkedik Kaen. Egy halk "Oh" csúszik ki a száján, aztán csöndben marad és csillogó szemekkel élvezi a műsort, megosztva figyelmét a két flörtölő róka és a "civakodó" gyerekek között.
Nagy gondolkodás után a szőke loboncos férfi összefonja karjait és egyik lábára helyezi a testsúlyát, miközben halkan felnevet.
-Akkor egyezzünk meg abban, hogy tiéd az estém, és amennyit az alatt tudsz inni, fizetem. -visszakacsint- Bő-, és nemmellesleg megjegyezném, igen ügyes kezű róka vagyok, szóval biztos nem jársz rosszul. Ha pedig végül te védenél meg... A férfias büszkeségem talán a porba tipródna, de ugyan olyan élvezettel nézném a produkciót, mint fordított esetben.
-Üsse kő, ez már ajánlat. -sóhajt fel nagyon kegyesen, és közelebb lép a férfihez.- Szerencséd, hogy kedvelem a gáláns férfiakat. Menjünk, mielőtt meggondolom magam.
Kaen még jobban elvigyorodik, mint eddig, már ha fizikailag lehetséges, és farkával is nagyot csap a levegőbe, miközben füleit izgatottan megmozgatja.
-Jippí! Remek estének nézünk elébe ezek szerint. Mindig jobb társaságban inni. Na, akkor ne várassuk meg a város úrnőjét, menjünk is beljebb! -így ha senkinek nincs ellenvetése, belép a palota területére, bár igazából az este gondolata jelen pillanatban sokkal jobban izgatja és le sem tudja lőni a fantáziáját, mi alakul majd ki belőle...
|
|