Otsu
Közzétéve: Jun 21, 2022 23:16:02 GMT 1
Post by Kami on Jun 21, 2022 23:16:02 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/63/65/fb/6365fb8305cf06ab2f448b2f5b5d3092~jpg
Anna és apja Vlad naaaaagyon sokáig keresgélnek, azonban az a kevés ember is, akikkel összefutnak eléggé barátságtalanok, elutasítóak és nem túl segítőkészek. Lassan-lassan mindketten kezdik feladni a reményt, ám egyszer csak belebotlanak egy feltűnően jóképű fiatalemberbe, aki első ránézésre valami előkelő származású lehet. Anna a szája elé kapja a kezét, s igen feltűnően kezdi bámulni a férfit. A lány annyira el van ezzel foglalva, hogy apja torokköszörülése rángatja csak vissza a jelenbe. Anna erre kissé elpirul, és félig-meddig bebújik Vlad háta mögé, és onnan nézegeti a férfit kissé szégyenlősen.- Nagyon jóképű Vati... - Mondja németül suttogva apjának. A férfi erre csak megforgatja a szemét.
- Üdvözlöm uram... - Mondja Vlad, majd kissé meg is hajol. Anna a háta mögül követi példáját. - Őőő... a földesúr fia beteg, és megkértek minket, hogy nézzünk rá aaa... az ifjúúrra, hátha tudunk rajta őőő... - Itt a férfi elakad, nem találja a megfelelő szót.
- Segíteni... - egészíti ki egészen halkan Anna, ám a jóképű férfi is hallhatja.
-Értem - feleli a férfi.- Akkor ti egyike vagytok a messziről jött orvosoknak. - Itt apja és lánya bólintanak egyet. - Milyen szokatlan, hogy egy ilyen fiatal hölgy orvos legyen.- Mondja mosolyogva.- Ha szeretnétek szívesen elkísérlek beneteket az elöljáró házába.
Anna a bókot megérti, s el is pirul. Apja megböki, hogy válaszoljon.
- Umm, én… umm… - felcsapja a kis kéziszótárját.- Én nem lenni még orvos. Hivatalos nem. - büszkén mosolyogva néz fel először apjára, majd az idegenre.
- Azt nagyon megköszönnénk. - mondja Vlad, s meg is hajol. Anna persze azonnal követi a példáját.
-Valóban?- kérdez vissza a fiatal ember. Anna bólint, bár ez költői kérdés volt. - Ebben az esetben ez biztosan nincs már messze. És a nyelvet is nagyon szépen beszéled- mondja mosolyogva.
- Oh, Dank…. Azaz köszönöm - pirul el a lány, de a mosolya fülig ér.
Közben a titokzatos jóképű idegenvezetőjük elindul és mutatja a németeknek az utat a kastély felé.
Ahogy megindulnak, Anna gyorsan odasúg valamit az apjának:
- Olyan fura, hogy egyből letegez minket... - suttog anyanyelvén a lány.
- Lehet itt ez a szokás... de fogalmam sincs - válaszol szintén németül a férfi.
- Hát te már egy csomó időt eltöltöttél, tudnod kellene - néz rá értetlenkedve a lány.
- De nem tudom Anna...
-Chh... - húzza el a száját a lány. Vladtól majdnem kap egy könyöklést, ám bár nem túl elegánsan, de annál hatékonyabban eltáncol előle, ezután csak apjára ölti a nyelvét, aki csak egy szemforgatással válaszol. A kis közjáték után minden figyelmük az idegenvezetőjüké.
A férfi minden kérdésre válaszol, amit kedvenc német orvosaink feltesznek. Ők leginkább a földesúr felől érdeklődnek, illetve arról, hogy miért vannak ilyen kevesen az utcákon. Miután minden bennük felmerülő kérdésre választ kaptak, nem szólnak többet. A férfi ennek ellenére megállás nélkül beszél. Történeteket mesél, amiket élvezettel hallgatnak az árja származásúak. A férfi az otthonukról, Anna neveléséről, a hogylétükről érdeklődik és akár Annával akár Vladdal szívesen cseveg mindenről (többnyire Vladdal, mert Anna túl zavarban van hozzá). Így telik a következő néhány perc, mire eljutnak a kastélyig. Mielőtt elérnék a kastélyt még megáll és a páros felé fordul.
-Igaz, hogy nyugaton a férfiak gyakran kezet csókolnak a szép, fiatal lányoknak? - Erre a kérdésre mindketten megilletődnek. Először Annának esik le a tantusz, mire mélyen elvörösödik. El is takarja az arcát.
Biztos nem úgy gondolta… valamit lehet félre értettem… Igen, biztosan félre értettem.
Az apja csak felnevet.
- Nos valahogy úgy! - válaszol vidáman a fater.
- Nem teljesen, mert leginkább az alárendelt férfiak szoktak a magasabb rendű nőknek kezet csókolni és… és… - kezd el hadarni a lány, ami ezután német hablatyba megy át, arca közben újra egy érett paradicsom vörösségével vetekszik. Vlad csak legyint.
- De már a fiatalok is átvették, és gyakori cselekedet a vonzalom kifejezésére is. Anna apja szavaira ha lehetséges ez egyáltalán még jobban elvörösödik, és már csak némán hápog.
A férfi kinyitja a legyezőjét hogy azzal takarja el a mosolyát de a tekintete még igy is árulkodik arról mennyire élvezi, hogy zavarba hozta a lányt, illetve magát a helyzetet is.
-Ebben az esetben...- kezdi és kinyújtja a kezét Anna felé. Egy hang sem jön ki Anna torkán és teljesen le van sokkolódva ahhoz, hogy bármit tegyen a kézcsók ellen (nem mintha amúgy akart volna), így valahogy elsőre sikerül egy, elegáns és udvarias kézcsókot összehoznia a japán férfinek. Pedig azt még odahaza is gyakran elrontják. Biztos hogy ezt még nem tanította meg neki senki? Anna az érintett kézfejét a mellkasához húzza, s a másikkal megszorítja. Teljesen elbűvölve nézi a férfit. Levették a lábáról. A lány nincs hozzászokva a kedvességhez, illetve a bókoláshoz a másik nemtől, ha az illető nem az apja. Szíve hevesebben ver, és nem tudja hova tenni érzelmeit.
Vajon ezt hívják első látásra szerelemnek? Vagy csak izgatott lettem, mert ilyen nem történt velem soha? kérdezgeti a lány magát, ám a választ nem tudja.
-Örülök hogy találkoztunk Carstein-san- mondja az idegenvezetőjük mosolyogva persze a legyező mögött rejtőzködve Annának címezve. Aztán összecsapja és Vladra néz és udvariasan japán módra meghajol.- És Carstein-dono. Sajnos nekem most mennem kell, de egész nyugodtan beléphettek a kastélyba nélkülem is. Biztos vagyok benne, hogy a város elöljárója nagyszerű házigazda lesz.
Anna egy szégyenlős biccentéssel és egy mini pukedlivel viszonozza a dolgot. Le sem tudja venni a szemét az idegenről. Vlad pedig viszonozza az udvarias meghajlást.
- Úgyszintén uram! Köszönjük az útba igazítást. - A férfi egy utolsó biccentés után elindul befelé. Anna utána ered, majd megtorpan.
- Meg szabad kérdezni a nevét? - fordul még vissza, ha a férfi még ott van.
Az idegen még visszafordul és félig a legyezője mögé rejtett mosollyal válaszol.
-Gyokusōzen- Azzal meghajol még egyszer, és lassan eltűnik a kerítés mellett.
- Nagyon örvendek, Gyokusōzen-san - mondja Anna mosolyogva, ahogy ismételten meghajol egy kicsit. Utána egy kicsit még nézi, ahogy a férfi elsétál, majd apja után ered.
Amikor már hőseink azt hihették, a mai nap folyamán már semmilyen meglepetés nem érheti őket, akkor a Sors
Egy vöröses hajú japán férfi áll egy fehér hajú fiú felett, szemben egy nagyon díszesen öltözött furcsa külsejű szintén fehér hajú nővel szemben. Ezt pedig egy barnás hajú lány és egy égő vörös hajú nő figyelik. Kicsit arrébb pedig éppen egy szintén meseszerű ruhákba öltözött gyengének tűnő lány ébredezik egy félvér, (félig japán) férfi ölében mellettük pedig, - amitől Vlad kis híján rögtön sokkot is kap - egy nagy, ruhákba öltözött vidra áll, két lábon, nádból font kalappal a fején.
Anna csak pislog a dolgokon. Próbálja feldolgozni amit lát. Vlad pedig... nos ő ilyen dolgokat gondol: Azt hiszem ilyesmiket láthatott Anna, amikor véletlenül beketaminozta magát. Vajon most véletlenül én ketaminoztam be? A férfi lenéz a lányára, ami a ketaminozós ötletét igencsak keresztbe húzza. Vagy mindketten beketaminoztak, mert úgy fest Anna is látja a jelenetet.
- Vati... lehet véletlenül belesétáltunk egy színdarabba? - kérdi Anna németül az apját. Vlad meglepve néz rá. Lehet Annának igaza van, és valamiféle előadás kellős közepére sétáltak be?
- Az megmagyarázná a sok díszes maskarát... - válaszol a férfi. A vöröshajú, rókafüles férfi hangjára mindketten felé néznek.
- A róka rúgja meg, lassítsatok már, még a végén megfulladok ennyi lélegzetelállító hölgy társaságában! – nevet fel a vörös férfi, miközben a farkincáját lóbálja.
Külföldi sztárvendégeink fejében teljesen más dolog ragad meg.
Vlad azon gondolkodik, mégis hogy a csudában mozog a farka.
Vajon valaki elbújt mögötte, és mozgatja?
Anna pedig több-kevesebb (de inkább kevesebb) sikerrel fordítgatja magában a kacifántos japán mondatot. Nos, kicsit benézte a lyány.
- Vati! A fiú megfullad... - kedzi Anna rángatni apja karját. Azonban Kaen nevetése nem torkollik fulladásba, így összehúzott szemöldökkel járatja tovább a társaságon a szemét. - NEM! A lány fullad! Nekünk segíteni! Gyere! KOMM! - rángatja, ám Vlad le van sokkolódva. Így Anna úgy dönt, kezébe veszi a dolgot, s odafut az ébredező lányhoz. Felnéz a férfire, akinek az ölében fekszik. - Biztos lenni abban, hogy a hölgy fullad? - járatja tekintetét az ébredező lány és a férfi közt. Majd megvilágosodik. - Ó! Ez is előadni része. Bocsánat! - veszi fel Anna arca ismét egy érett paradicsom színét. Gyorsan feláll, s elkezd kihátrálni, ám valamiben (leginkább a saját lábában) megbotlik és seggre ül.