Raze
Lelkes fórumozó
Posts: 67 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Raze on May 31, 2021 1:28:10 GMT 1
A hadnaggyal való beszélgetés konklúziója, hogy egyenlőre, viszonylag olcsón megúsztam az incidenst, amire csak részletekben emlékszek. Napközben szabadon mozgok, amennyiben nem csinálok hülyeséget - pontosabban nem Én, hanem a „szebbik” felem - éjjel pedig bezárnak, ha mód van rá. Ami nyugtalanít az-az, hogy mi lesz, ha visszatérünk az egység főhadiszállására. Bevallom, viszonylag kevésbé fűlik hozzá a fogam, hogy a hátralévő életemet rács mögött töltsem, még akkor is, ha esetleg Én, mint olyan megszűnök létezni. A legfontosabb az lenne, hogy megtaláljam Nori-t, aki talán rendelkezik a válaszokkal, amikre szükségem van. Mégis…ha erre az útra lépek, onnantól nincs visszaút…ha úgy döntök, hogy Nori nyomába eredek, azzal megpecsételem a saját sorsomat…s mégis…valahogy ez tűnik a helyes döntésnek. Ez a test Raze teste, nem az enyém, az elmúlt évek mind hazugságokra épültek, miközben valaki másnak a testét birtokoltam.
Illetve végső soron ez a test az enyém is nem? Ha jól emlékszem Én is Raze vagyok…csak egy része a személyiségnek. Annyira ködös minden…a vörös szemű lány…Ő tudta, elmondta, visszaadta az emlékeimet. Miért nem tudok emlékezni rájuk? Miért tűnik úgy, mintha az emlékek porszemek lennének, amelyeket egy szélviharban kellene összeszedegetnem? Ki ez a sok ismeretlen arc hirtelen, amelyek időről időre felvillannak előttem? A vörös szemű lány, a szőke hajú, Nori. Kik ezek az emberek? Kik voltak Ők az életemben? Tényleg léteztek vagy csak Én szeretném ezt hinni? Amikor rájuk gondolok, melegség tölt el, vágyakozás, valami, amit akár szeretet is lehet. Talán csak Én szeretném azt hinni, hogy voltak régen olyanok, akiknek számítottam, s akik szerettek? Nori mindig azt mondta, hogy Ő szeret, de ezt valahogy sose tudtam igazán feldolgozni magamban, elfogadni, hogy tényleg így van. Vajon most is így érez még, hogy az útjaink elváltak? Mit mondana, hogy ha újra találkoznák? Én azt hiszem bocsánatot kérnék…végső soron Neki volt igaza…
- Hé! Nem vagy éhes? Vagy szomjas? Hozhatok neked valamit, ha gondolod. De ha csak beszélgetni akarsz vagy egyedül lenni, azt is megértem. Amire csak szükséged van! - Lena hangja ránt vissza a valóságba. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy még róla is elfelejtkeztem. Még Őt is furán idegennek érzem, pedig ha valaki, akkor Lena nem szolgált rá erre. Amennyire vártam az újbóli találkozásunkat, most furán üresnek érzem magamat. Nori után Lena állt hozzám a legközelebb itt a falakon belül s most valahogy mégse vágyom igazán a lány társaságára. Szégyellem is emiatt magamat. Ugyanakkor Lena nem adhatja meg a válaszokat, amelyeket keresek, de megbántani sem akarom a lányt. Őszintén aggódik értem, a legkevesebb, amit tehetek, hogy megpróbálom viszonozni a kedvességét.
- Nem igazán tudom, hogy mire van szükségem válaszokon kívül. Ha Nori itt lenne, minden sokkal egyszerűbb lenne. Ő megadhatná a válaszokat, amiket keresek…- bukik ki belőlem önkéntelenül is, egy mély, fáradt sóhaj után. Beletelik egy másodpercbe, mire rádöbbenek, hogy mekkora gorombaságot mondtam. Lena, és Nori sose jöttek ki egymással. Bunkóság volt pont Őt emlegetnem a lány előtt. - De azért köszönöm. Már az is sokat jelent, hogy gondoltál rám! - A lány kedvéért igyekszek mosolyt erőltetni az arcomra, miközben próbálom menteni a helyzetet, amennyire csak lehet.
A beszélgetés, ami ezután következik az én részemről valahogy inkább kínos, mint megnyugtató. Borzalmas érzés, hogy semmi biztatót nem tudok mondani Lena-nak, miközben Ő mindent megpróbál, hogy tartsa a lelket bennem, hogy támogasson. Úgy látszik már is sokkal több van bennem Raze-ből, mint szeretném. Szörnyű így látni Lena-t, de ugyanakkor mégse visz rá az érzés, hogy a lány szemébe hazudjak, hogy minden rendben lesz, hogy mindent megteszek az ügy érdekében, miközben még abba sem vagyok biztos, hogy Én magam mit akarok, amikor még azt se tudom, hogy ha most lehunyom a szemeimet, akkor Én is fogok-e felébredni a következő alkalommal, amikor kinyílnak. Nem tudok mást mondani csak azt, hogy „sodródom az árral” meg, hogy „majd meglátjuk mi lesz”. Azt hiszem legalább olyan szörnyű alak vagyok, mint Raze vagy Nori. Már ha van jogom ahhoz, hogy ilyen jelzővel illessem őket…
- Rendben... Akkor most magadra hagylak egy kicsit. Visszajövök, ha indulunk, rendben? - szólal meg végül a legjobb barátom, akitől úgy érzem, hogy egy világ választ el. Mint mindenki mástól, aki az osztagban van. - Rendben. Köszönöm. - bólintok egy fáradt mosollyal, miközben figyelem, ahogy elhagyja a szobát. Szutyok-mód érzem magamat az előbbi beszélgetés miatt, valahogy mégis kicsit jobb, hogy végre egyedül lehetek s van időm végiggondolni ezt az egész helyzetet, összesíteni, amit eddig tudok s megpróbálni az emlékeimhez kapcsolni ezeket az információ morzsákat.
A Falu, Nori, A Falakon belüli élet, a katonaság, Nori lelép, Raze, a vörös szemű, és a szőke lány…mantraként hajtogatom újra, és újra ezeket a szavakat, miközben igyekszem végigpörgetni az „életem” fontosabb állomásait, és történéseit. A fantom Nori Kazumi, akit annyira átkoztam, amikor beszélt hozzám, és, aki Raze ébredése óta teljesen eltűnt. Pont most döntött úgy, hogy felszívódik, akárcsak az eredeti, amikor végre lenne alkalmunk s Nekem kedvem beszélgetni vele. Végső soron egy szemhunyásnyit sem sikerül aludnom s bár nem tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el, de végig mély töprengésbe merülök. Nem jutok előre az éjszak folyamán, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy Nori nem hagyta el a Falakat. A lobbanékony, tűzről pattant Nori Kazumi ha heves is volt s sokszor meggondolatlan, de nem teljesen ostoba.
Nem kétlem, hogy ténylegesen el akarja hagyni a Falakat, de abban is biztos vagyok, hogy egyedül nem vágna Neki egy ilyen öngyilkosságnak is beillő akciónak. Nem. Nori valahol itt rejtőzködik a Falakon belül, és egy kis szerencsével talán nem is kell keresnem, hanem eljön hozzám Ő maga. A másik dolog, amin sokat töprengek az a Falu, az állítólagos otthonunk. Élénk emlékeim vannak róla, de ezek valahogy mégis kicsit zavarosak. Ami a legfontosabb, hogy mintha egyetlen jó, vagy boldog emlékem se lenne onnan. Mintha az elmém csak, és kizárólag rossz dolgokra akarna emlékezni, vagy valaki más, azt szeretné, hogy csak a rossz dolgokra emlékezzek. Ha létezik az a hely, akkor valamiért nagyon nem akarok oda visszatérni…
- Szia...Hoztam neked reggelit. Lassan fel kéne menni a többiekhez. - Lena hangja, és érkezése jelzi, hogy eljött az indulás ideje, amit végső soron nem vártam annyira igazán. Talán leginkább a csapat többi tagjával való kínos találkozást szerettem volna a leginkább elodázni. Nyilván az sem segített túl sokat sem a megjelenésemen, sem a kedvemen, hogy körülbelül egy szemhunyásnyit sem aludtam. - Szia! Nem vagyok éhes, bocsi... Szerintem szólj a hadnagynak előbb. Gondolom, vagy bilincset, vagy kötelet azért szeretne rakni rám mielőtt kienged… - végső soron nem bírom ki, hogy egy cinikus megjegyzést ne ejtsek el, holott a hadnagy eddig maximálisan megértő volt a helyzetemmel kapcsolatban. Valamint esélytelen lenne a manőver-felszerelés használata, ha meg lennék kötözve. Mindenesetre az indulás előtti beszélgetésünk sem sikerül sokkal konstruktívabbra, mint a lefekvés előtti…
Amikor kilépek a cellából, csak akkor érzem igazán, hogy mennyire fáradt is vagyok, a testem mintha csak lángolna. Egyszerre érzem úgy, hogy a világ legrosszabb másnapjával, és izomlázával is küzdök, miután két hetet töltöttem ágyban valami nagyon durva betegséggel. Az első pár lépésem ennek megfelelően elég félszeg s bizonytalan. Lena ismételten megpróbál lelket önteni belém, de valahogy képtelen vagyok osztani a pozitív szemléletét, akármennyire is igyekszem. Ennek megfelelően a válaszom is elég vérszegény, még az ölelését sem tudom normálisan viszonozni. Nem viszolygok az érintésétől vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak valahogy most nem igényelek semmiféle fizikai kontaktust senkitől. Lena ölelése is valahogy furán idegennek tűnik. Pedig nem is olyan régen még bármit megadtam volna érte. Nyomott hangulatban folytatom tovább az indulásban való részvételt, kedvetlen stílusom pedig kitart Lena-val szemben is, akármennyire is szeretnék másképpen viselkedni a lánnyal. Az eligazítás alatt is jobbára csak a felszerelésemmel bíbelődöm. Bevallom, végtelenül megnyugtató fordulat, hogy a nagy bemutatkozások végül is elmaradnak. Jól is van ez így.
Még Lena-val sem váltok egyetlen szót sem az út alatt. Nem vagyok magamba roskadva, de a vak is láthatja, hogy nem vagyok jó passzban, és ezt az egészet a hátam közepére sem kívánok. Csendben követem az előttem haladót, igyekszem mindent megtenni, hogy semmivel se hívjam fel magamra a figyelmet. A Hadnagy bizalmat szavazott Nekem a körülmények ellenére is, és szeretném megszolgálni ezt a bizalmat, legalább addig, amíg Én vagyok Én.
A reggeli indulás óta folyamatosan a jobb csuklómhoz kapok, és kényelmetlenül masszírozom. újra, és újra mintha csak arra számítanák, hogy ott fog lapulni a rejtett penge, amelyet mindig is viseltem. Pedig tudom, hogy nincs többé. Szilánkokra tört, amikor Raze hárítani próbálta vele a Hadnagy egyik támadását. Tudom, hogy nem kellene, hogy az újbóli ráeszmélés mindig csak még fájdalmasabb…a ráeszmélés, hogy nincs a penge, és már nem is lesz többé. Amióta csak realizáltam, hogy eltűnt egy újfajta érzés kerített hatalmába, amit előtte sose éreztem: a végtelen kiszolgáltatottságé, az érzésé, hogy végzetesen meggyengültem, hogy az erőm legjavától fosztottak meg. Leszúrtak, fojtogattak, eltörték a végtagjaimat, összevertek, annyi mindenen mentem keresztül, hogy számolni se tudom, de mégse éreztem sose ennyire gyámoltalannak, s kiszolgáltatottnak magamat. Csak most döbbentem rá, hogy mennyire bíztam a titokzatos ajándékban, a rejtett pengében, amely szinte a testem részét alkotta…most, hogy leveszítettem azt. Szinte természetes, hogy ez sem derített sokkal jobb kedvre, és a kellemetlen érzés ellenére időről, időre megtapogattam a csuklómat, pedig tudtam, hogy a penge magától nem fog visszanőni oda…
Mégis…egy kicsit felsóhajtok, amikor végre elhagyjuk a földalatti várost. A földalatti poklot, aminek a sötétsége vonz, de ugyanakkor taszít is, mert a gyűlölt otthonra emlékeztet…már amennyiben, az a hely tényleg az igazi otthonom volt. Igaz a Falu elvileg valahol messze fent a hegyek között volt, így hát az eget, annyit láthattuk, amennyit csak szerettük volna, de mégsem volt kevésbé nyomorúságos hely, mint a földalatti város s kilátástalan helyzetű lakói. Próbálom hát legalább egy kicsit kiélvezni a napsütést, és azt, hogy az emberek milyen békések körülöttünk. Mintha nem rabolták volna el a Királynőjüket...Nem marad több időm a töprengésre, mert megállunk egy rövid pihenőre, és, hogy feltöltsük a készleteinket mielőtt tovább indulunk.
- Te tudod, hogy ezek kicsodák? - kérdezem végül Lena-t, miután szakítok egy kis időt arra, hogy szemügyre vegyem a többieket, még ha csak a szemem sarkából is. Ha a nagy bemutatkozások el is maradtak, talán nem árt ha legalább azt tudom, hogy ki-kicsoda. - Hogy őket? Barsan, én már másfél hete vagyok velük. Azóta túl vagyunk körülbelül három halálos helyzeten a legutóbbi küldetés alatt. Nem, nem illeszkedtem be, de igen, azért valamennyire megismertem őket... - érkezik a felelet. Sose voltam kimondottan jó ismerkedésben, meg is lep egy kicsit, hogy Lena ennyire meglepődik a kérdésemen. - Nekem majdnem sikerült is meghalnom... - csúszik ki végül a felelet. Igen először az ikertesója próbált meg halálra késelni, utána pedig a hadnagy, és a másik Ackerman. ~ Lehet, hogy lassan el kellene kezdenem sorszámot osztogatni, az embereknek, akik le akarnak késelni az osztagból. - a gondolat hatására fanyar mosoly kúszik az ajkaimra. - Szeretnéd, hogy mondjak róluk pár szót? - kérdi végül a lány. - Igen. Azt megköszönném! - bólintok, mielőtt hozzátenném, hogy - Jobb előre tudni, hogy kivel körülbelül mire számoljon az ember… - sose lehetsz elég óvatos. Jobb már az elején eldönteni, hogy kire lesz érdemes odafigyelni.
- Barsan? Te is le tudod zárni magadat Raze előtt? Mert ha nem és előjön.... Akkor egy potenciális előnyt veszítünk azzal, hogy tudja, ki miben jó meg ilyesmi… Te jó ég... Szörnyen hangzom ugye? Úgy is érzem magam... ~ Ohhh igen. Témánál vagyunk. - sóhajtok fel magamban mielőtt válaszolnék. - Nem tudom… - felelem színtelen hangon. - Szinte mindenre emlékezett, amire én is - folytatom, majd ismét fanyarul elmosolyodom, amikor Lena potenciális előnyök elvesztegetését emlegeti. - Azok után, ami a föld alatt történt... Szerinted komolyan számít, hogy ki miben jó, hogy ha egy zsúfolt helyen vagy esetleg egy harc közepén jön elő? A hadnagy nem véletlenül aggódik... - a hangom közönyösen, szinte ridegen cseng. Ha Raze újra előjön, és harapós kedvében lesz, akkor kétlem, hogy a többség esetében sokat fog számítani, hogy valaki jó-e valamiben. - Nem. Úgy hangzol, mint, aki gondolkodik. Ez pedig jó dolog…- felelek Lena szavaira, és ezt is érzem. Jó dolog, hogy talán kezdi végre legalább egy kicsit elvetkőzni a naivitását. Ha így folytatja tovább, még jó esélye lehet annak, hogy életben marad.
- Nem, úgy hangzok, mint aki nem bízik benned. Tudom, hogy van benne logika, nem arról beszélek... - legyint a lány. - Talán jobb is... - bólintok komoran. - Semmi garancia arra, hogy Raze nem fog ismételten jelenetet rendezni. Bár amennyire rémlik, az előzőt sem ő kezdte... ~ Igen Lena. Ez egy egyértelmű utalás a drága tesókádra, akinek véletlenül annyi darabra fogom törni a karját a következő találkozásunk alkalmával, amennyi csont van benne. - gondolom magamban, de végül nem öntöm szavakba az elképzelésemet. - Lehet, csak szép lassan, apránként összeolvadunk. Lehet, egy idő után már nem is lesz olyan, hogy Barsan vagy Raze. Ki tudja... - kezdem magyarázni a lehetséges opciókat, de végső soron ezzel sem jutunk előrébb.
Amíg Lena a többiekről beszél, nem vágok közbe, csak figyelmesen hallgatom. Mikasa Ackermant leszámítva senkin sem időzik túl sokáig a tekintetem. Ő az egyetlen, akit jobban megnézek magamnak s közben valamiféle olyan rideg haragot érzek, amit nem tudok megmagyarázni. Jó eséllyel ez inkább Raze haragja, mint az enyém így hát próbálom elfedni s nem adni jelét semmilyen ellenséges érzésnek. Ennek ellenére mégse bírom megállni, hogy egy megjegyzés ne szaladjon ki az ajkaim között ismételten. - Vele biztosan imádni fogjuk egymást. Ő szúrt le hátulról, amikor a hadnaggyal harcolt Raze… - szólalok meg, miközben tovább méregetem a lányt. Végső soron viszont igazából mindegy. Vele ugyanúgy nem fogom keresni a konfliktust, ahogy senki mással sem, de ugyanakkor, ha kell meg fogom védeni magamat függetlenül attól, hogy ki az ellenfelem. Ekkor ismételten akaratlanul is a csuklómhoz nyúlok.
- Értem. Köszönöm, hogy ezeket a dolgokat elmondtad nekem. - szólalok meg végül színtelen hangon miközben még egy kis ideig a csapat többi tagját szemlélem, mielőtt Lena hangja térítene magához ismételten. - Hé, jut eszembe, Josh honnan tudta, hogyan hívja elő... Raze-t? - kérdi tőlem a lány.
- Nem tudta. Megölni akart nem előhívni a "szebbik" felemet. Ha nincsen Raze, akkor az egy halálos seb lett volna... - felelek tárgyilagos hangon. Kész csoda, hogy Raze rendbe tudta hozni. Nem mintha a Hadnagyék utána különösebben kíméltek volna, Amilyen sebeim voltak egy koporsóban kéne feküdnöm vagy pár hétig minimum kórházban. Bármit is csinált Raze, az kész csodával ér fel. Nem mintha túl jól lennék, még mindig ott tartok, hogy minden második megtett méter után úgy érzem, hogy menten felöklendezem az összes belső szervemet. - Látszott, hogy Anette, és ő is megdöbbentek. Még akkor hogy meg fognak lepődni, amikor legközelebb találkozunk... - teszem hozzá egy vészjósló mosollyal. Anette-ért kár lenne. Ő pont az esetem volt…
- Hmm, Mikasa nehéz eset. Neki Eren és Armin az első, ezt megtanultam. Utána pedig az osztaga. Akkor ott veszélyes voltál, Barsan. Közel álltál, hogy a hadnagyban nagyobb kárt tegyél. Nem tudtak máshogy kiütni... - szólal meg végül Lena, Mikasa védelmében.
- A hadnagy, és ő nagyobb kárt tettek bennem, mint fordítva... - sóhajtok fel bosszúsan. Mikasa döfése után még mindig sajog a hátam közepe, legalább annyira, mint ott, ahol a Hadnagy, és Josh szúrtak meg. Mindenesetre jobb lesz rövidre zárni ezt a témát - Igazából az se érdekel különösebben, ha mindenki ignorálni fog... - felelem végül közönyösen. Persze nyilván kicsit rosszul esne, de talán jobb is lenne így. - Amíg senki nem próbálja meg átvágni a torkomat álmomban, addig teszek rá. A kiképzés alatt sem voltunk túl népszerűek…~ Mondjuk inkább Nori volt, aki nem volt népszerű. - emlékszem vissza végül.
- Figyelj, tudom, hogy nehéz egy új társaságba beilleszkedni, ráadásul nem piros ponttal érkeztél. Én sem vagyok itt régóta, úgyhogy együtt birkózunk meg ezzel, okés? Amúgy is... Én itt vagyok melletted, mint mindig. Figyelj... Valamit tudnod kell... Arra biztosan emlékszel, hogy meséltem, hogy amikor hazamentem, se anya, se apa, se a bátyám nem volt otthon, eltűntek, szóval elvesztettem a családom. Aztán Josh is ellenem fordult, elég nyíltan gyűlöl, szóval... Az egyik legfontosabb embert szintén elveszítettem és akkor ott te is... Te sem voltál akkor ott önmagad. Azt hittem, téged is elveszítelek, és ezt egyszerűen már nem bírtam volna elviselni. De aztán felkeltél és... Nem hagyhatom, hogy te is eltűnj, érted? Küzdeni fogok érted, de kérlek, te se engedd el magad, mert... Nekem is szükségem van rád. Jobban, mint hiszed, basszus, te vagy a legjobb barátom. Kérlek, ne hagyj el! - Figyelmesen végighallgatom a lányt, és ismét elönt a bűntudat, amiért nem tudok Neki semmi konkrétat vagy bíztatót ígérni.
- Igen. Emlékszem - bólintok végül. - Egyelőre még korai temetned - felelek egy halovány mosollyal. - Megteszem, amit tudok. Ígérni csak annyit ígérek, hogy ártani nem fogok neked. - A szavaim nem túl bíztatóak ugyan, de jelenleg ez a legjobb, amit ígérhetek Neki. Ezt követően egy egészen normális társalgás folyik le közöttünk, ami kicsit emlékeztet a régi időkre, de aztán ez is kínos véget ér, amikor ismételten visszautasítom Lena invitálását arra, hogy egyek. Ezután már nem is szólunk egymáshoz, mielőtt ismét útnak indulunk.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jun 1, 2021 9:49:55 GMT 1
#s://imgur~com/Jw7X8mf~jpg (OOC: Mesélői értékű reag)A megállónál Levi végigpillantott a csapaton, és próbálta megítélni, ki milyen állapotban van. Igazság szerint most kezdte bánni, hogy nem hozta magával az egész osztagot. Igen, persze, akkor logikusnak tűnt. Egy kisebb csapat ütőképesebb, gyorsabb, és addig is a hátramaradtak pihenhetnek kicsit, összeszedhetik magukat a káosz után. Viszont elvesztettek egy embert, egy másikat elraboltak, egy harmadik pedig jelen pillanatban több gyanút keltett, mint amennyire hasznos tagja lehetett a csapatnak. Nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellettek volna, és ebben a helyzetben megnyugtatta volna, ha többen vannak, ha több szem figyel, és menthet utolsó pillanatban. Minél kevesebben voltak, annál inkább úgy érezte, hogy a háta közepére is szemet kellene növeszteni, hogy ne essen szét minden. És persze az is egyértelmű volt, hogy az egész csapat feszült. Segítettek egymásnak, amennyire lehetett, kiszúrta az előző megállónál Mikasával beszélgető Kamit, de azt is, hogy most a lány tűnt úgy, hogy elvesztette a lába alól a talajt - nem tudta mi történt, és normális esetben feltette volna a kérdést, de most egyértelműnek tűnt, hogy jobb, ha hagyja, hogy a rövid szünet kifejtse a hatását. Abba már nem akart mélyebben belegondolni, hogy mi zajlik a fővárosban. Vajon még hányan keverednek be a politikai ügyekbe, csendesen lezajlik majd az egész, vagy megint jönnek majd a zavargások, és a teljes őrület, ami négy éve. És akkor hányan kerülnek a kereszttűzbe, kin csapódik majd le ez az egész... A gondolkodásból az ébreszti fel, mikor Mikasa lendületesen tarkón csapja. Gyakorlatilag visszkézből lekever neki egyet: a keze már azelőtt talál, hogy a lány teljesen befejezhetné a mondatát: - Ezt Kamilla-tól tanultam... Azt hiszem, arra használta, hogy hülye vagyok...
- Akkor vedd úgy, hogy ezt a felettesed megütéséért kapod. Tudod, az is hülyeség… - válaszolja, fagyos tekintettel pillantva Mikasára. A lány erre megindít egy rúgást a térde felé, de nem kell túl sok energiát fektetnie belé, hogy elhúzza a lábát. - Tudod, mi hülyeség még? Hogy harminc méterről érezhető a feszültséged! Így nem keltünk valami magabiztos hatást! És most nem csak a csapatról beszélek, ahol vagyunk már olyan bizalmi kapcsolatban, hogy nem baj, ha nem mindig vagy a toppon. Hanem a többiekről. Mert mindenki minket figyel, csak mondom... Ittál vagy ettél legalább?!
Igazság szerint ez volt az a számonkérés, ami abszolút nem hiányzott. Persze, hogy feszült volt. Mindenki feszült volt. De éppen elég volt összefogni a csapatot, és megőrizni a józan eszét, nem hiányzott, hogy még azt is elvárják, hogy játssza az agyát mások előtt. - Köszönöm, gondoskodom a szükségleteimről. Engem nem kell Evans-nek figyelmeztetnie - szúrja oda a lánynak. – Egyébként pedig meggyőződésed, hogy javít a "magabiztos hatáson", ha felhívod rá a figyelmet? - itt már egészen fojtott hangon beszél, pont azért, hogy a szóváltása Mikasával lehetőleg ne szúrjon szemet senkinek. - Tudod, nem baj az, ha néha elfogadod más segítségét… - mondja a lány szemforgatva, mintegy visszautalva a legutóbbi, hajnali beszélgetésükre. Levi felsóhajt. - Miben akarsz még segíteni? - kérdezi. – Aki problémás, arra ráállítottam elég szemet. Ha továbbjutunk innen, már nyert ügyünk van, ha megállítanak, abból pedig így is, úgy is harc lesz. Amíg nem érünk oda, a Reiss birtokra, nem tudunk meg semmit Eren-ékről, és nem tudunk előre tervezni. Mi az a részlet, amiben épp támaszkodhatok a válladra? - Nem tudom... - válaszolja őszintén Mikasa egy pillanatnyi szünet után. - Csak továbbra is arra gondolok, hogy ebben együtt vagyunk és nem rajtad áll vagy bukik az egész. Már nem. Hogy miben tudok segíteni? Nem tudom, de zavart valamiért, hogy ennyire feszült vagy, ennyi...
Majdnem tesz még egy csípős megjegyzést, de aztán hamar visszanyeli. A lány most tényleg őszinte volt, és tényleg segíteni akart, ha a saját stílusában is tette ezt. Nem érdemelte, hogy egy ellenséges válasszal elküldje. - Feszült vagyok, de ezzel tényleg nem tudsz mit kezdeni. Azzal segítesz a legtöbbet, ha követed a parancsot és nyitva tartod a szemed… - mondja. Igazából így is van. Jelen pillanatban nem tudja elképzelni, hogy bármi többet kaphatna az osztag bármelyik tagjától, mint hogy észnél vannak, és nem nehezítik az amúgy is kényes helyzetet. A lány közben lassan elfordul, úgyhogy Levi még egyszer utána szól. - Mikasa! - ez az első alkalom, hogy a keresztnevén szólítja. Van benne egyfajta cinizmus is, mintegy reakció a korábbi tegeződésre, de egyben arra is utal, hogy a válasza némileg közvetlenebb. - Tudom, hogy az ütéseket mindketten jobban megértjük, de ha nem gyakorlaton vagyunk, akkor próbáljunk szavakkal beszélni, mint a normális emberek. Még mindig a felettesed vagyok… - néz rá komoran. - Akkor innentől szólítsalak csak uncsitesónak privátban vagy milyen megszólítást szeretnél? - a lány arcán cinikus, kicsit gonosz mosoly suhan át, de Levi érzékeli, hogy a mondandóját magát komolyan vette. - Ha szeretnél privátban is pár olyan tockost mint az előbbi, akkor hajrá - válaszol a férfi. Ahogy véget ér a pihenő, és lassan mindenki összeszedi magát, végignéz a csapaton. - Mostantól lóra tudunk szállni. Megyünk az Orvud körzeti Reiss házig, addig már nem állunk meg. Ha bármi probléma van, azonnal jelezzétek felém, ez most nem az a helyzet, ahol megengedhetjük, hogy szétessen az osztag, érthető? - ha megkapja a választ, aprót bólint. - Helyes. Akkor találjuk meg Jaeger-éket. Gyerünk! *** A házig - különösen lóháton - már nem hosszú az út, de amikor odaérnek, egyértelmű, hogy valami már elkezdődött... egy katonai rendőr osztag, és három felderítő már a helyszínen van... sőt, ami azt illeti, a katonai rendőrök úgy tűnik, már indulni készülnek, lóháton épp távoznának. Elég könnyű kiszúrni, hogy melyikük az osztagvezető - jó eséllyel őt és a csapatát is nyomozni küldték ide, de a pokol tudja, hogy ki és milyen szándékkal. Talán ők maguk se tudják... ez valahogy pont olyasmi, amit ki is nézne Rod Reissből és a hozzá hasonló alakokból.
Amikor elég közel érnek, hátranéz.
- Northon - szólítja meg a férfit - Beszélnél a Felderítőkkel a háznál? Én intézem a katonai rendőröket. Vihetsz valakit, ha szeretnél.
Ha a férfi elindul, ő odalovagol a Katonai Rendőr osztaghoz, és megszólítja Aline-t:
- Osztagvezető - biccent. |
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Jun 8, 2021 23:08:15 GMT 1
A Kyle és Kamilla közti csend kezdett hosszúra nyúlni. A nő nyilván rágódótt valamin, de úgy döntött, hogy nem fogja firtatni, így nem is kezdeményezett beszélgetést sem. Kisvártatva ezt a csendet végül Kami törte meg. - Utálom… De tényleg… - mondta végtelenül komoly tekintettel. - Tudom – válaszolt Kyle reflexből anélkül, hogy egyáltalán felvette volna a fonalat. Kicsit összeráncolta a szemöldökét mielőtt folytatta. – Most éppen mit is? Kami felhúzott szemöldökkel nézett rá, ebből azonnal levette, hogy tudnia kellene a választ. - Hát a körtét, mi mást?!- Ah! – Halk nevetésben tört ki. Oké, félig volt egyértelmű. Azóta, hogy felajánlotta neki a körtét percek teltek el. – Persze, hogy a körtét. Megjegyzem. Ne adj neki körtét. Komolyan, ha élni akarsz.Az újabban beállt csend kínosabb volt, mint az előző és ezt is a nő szakította meg egy sóhaj kíséretében. - Úgy innék most tejet… Nem csalódtam…- Azzal… nem tudok szolgálni – motyogta pont annyira halkan, hogy a nő még hallja. Egyre biztosabb lett benne, hogy komoly dolog okozta Kamilla rossz kedvét, és majdnem rá is kérdezett, de aztán elnyomta ezt az érzést. - Hátőőő… fura is lenne… - jött a válasz és azonnal pir szökött az arcára. – Mármint izé… Szóval na… Ömm… Eskü nem arra gondoltam, hanem… - Nem… nem… megrázta a fejét és ezzel próbálta a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbban félreérthető gondolatot azonnal elhessegetni. – Izé… szóval, na, hogy nem vagy nő se, meg tehén se és őőő... ja… - Hogy… M… - ismét fejrázás. Hirtelen összezavarta, hogy most Kami mondandójának a félreérthető része hozza zavarba vagy az, hogy… nem tehén. Mindenesetre az egyik biztosan. Próbálta összeszedni a gondolatait, mielőtt szóra nyitotta volna a száját. – Mmm. Először is örülök, hogy nem tartasz se nőnek, se tehénnek. Másodszor… Ha egy lennék a kettő közül, nem hiszem, hogy itt helyben… Tudod. Legalább keress egy szobát. Erre egy hirtelen, erőteljes oldalba könyöklést kapott. Automatikusnak tűnt, legalábbis Kami egy pillanatig sem habozott. - Moderáld magad! A vad képzelgéseidet tartogasd későbbre. Csak Martha meg ne tudja, akkor a maradék esélyedet is elveszíted nála… Kyle azonnal lesütötte a szemét. Egyrészt megint nem gondolt semmi perverzre –miért hiszi mindig azt, hogy arra gondol?-, így meglepte a reakció. Másrészt pedig jól sem esett neki. Igaz egy ideje nem beszélt Marthával és… a korábbi próbálkozásai mind sikertelennek bizonyultak. De attól még… ahogy Kamilla ezt kimondta az lett az első gondolata, hogy… talán sose volt esélye. Talán sose lesz? - Persze… Ugyan, mégis hogy lenne? Majdnem megölted, elfelejtetted?Ismét csend. Most viszont Kyle-on állt a sor, hogy megtörje. Még mindig az a feladat, hogy Kami kedve jobb legyen. - Igazából te kezdted. - Nem is! Te gondoltál rosszra!Még a nyelvét is kinyújtotta. - Nem gondoltam rosszra – morogta. – Csak arra gondoltam, ha nő lennék, nem tenném ki a mellem az utca közepén… Későn vette észre, hogy elfelejtett suttogni és egy mellette elsétáló nő a döbbenettől a mellkasához kapva láthatóan kitért a hitéből. Kyle még talán azt is hallotta elhangzani, hogy „ arcátlan”. - Tán elítéled a csecsemős nőket, akik néha kénytelenek az utcán megetetni a bömbölő kisdedet? Milyen világot élünk… - sóhajt fel Kami teátrálisan és annak ellenére, hogy tudja, viccel, Kyle megforgatta a szemeit. - Nem. Azt mondtam, ha én nő… - félbehagyta. Nem akarta magát ismételni. – Csak abból indulok ki, amit a családomban láttam – összeszorult a mellkasa egy pillanatra az emlékre, mikor a húga még nagyon pici volt és ő maga sem számított még legénynek, az anyjuk mindig a hálószobába zárkózott, hogy Pattyt megetesse. – nekem mindegy, ki hol veszi elő a mellét. – Most ügyelt rá, hogy halkabban fejezze be a mondatot. - Te nő… Báááár, még nem láttam a nemi szerveidet, hogy nyilatkozhassak a nemedről. Csak azt tudom, hogy a Kyle név kissé megtévesztő. Mondjuk az vagy, ami akarsz lenni, én nem ítélkezem. Ugyanúgy barátok maradunk, ne aggódj! Megveregette a férfi vállát, aki egy pillanatra megtorpant. Nem hiszem el. Egészen biztos volt benne, hogy ezt a mondatot az arcáról is le lehetett olvasni. Természetesen azonnal felzárkózott, mert nem akarta megszakítani a sort. Egyrészt mi az, hogy még nem látta? Másrész mi a baj a nevével? Első pillanatban még úgy határozott, hogy egészen biztosan nem fogja hagyni ebbe az irányba terelődni a témát, de aztán eszébe jutott, hogy szerette volna elterelni Kami gondolatait azokról a dolgokról, amik felzaklatták. Ennek ellenére még maga sem hitte el, hogy kimondta a következő szavakat: - Szóval mától hivatalosan is barinők vagyunk? - Állj be a sorba! - legyintett – De még ha el is nyernéd a kegyeim, szigorúan csak a második lehetsz! Az első ugyebár Mayu - folytatta egy félmosollyal – de ne aggódj, szerelmi tanácsokkal szolgálhatok, hogyan NE csináld! Vállat vonva haladt tovább, Kyle pedig sajnálatos módon még gondolkodás előtt válaszolt. - Például… Ne törjem össze a csontjait titán alakban? … Óh te ostoba…- Umm, nos, én arra gondoltam, hogy ne legyél egy áruló szemét, de igazad van, ez sem hátrány… - Ahogy haladt a mondat vége felé úgy halkult a hangja. Ennek ellenére a férfi még elkapott egy éppen csak suttogott szót. „ Francba.” Persze. Hogyan vigasztaljunk meg egy nőt? Juttassuk eszébe az exét. Az segít. Mindig segít. Az ismét beállt kellemetlen csend most rosszabb volt, mint az eddigiek. Kyle mérges lett, Kamilla meg szomorú és valahogy ennek nem így kellett volna alakulnia. Aztán pár lépés után eszébe jutott… valami. Ugyan nem most és nem ezen a helyzeten fog segíteni, de, eldöntötte, hogy ha minden lenyugszik és alkalma lesz rá, meglepi Kamit valamivel. - Kamilla… - szólította meg halkan, óvatosan. – Ha lecsillapodik ez az egész és visszajutunk a főhadi szállásra… Majd kapsz valamit. Alig, hogy befejezte a mondatot a reakció azonnal és könyörtelenül érkezett. - Nem kérek a tejedből! Kész. Hát. Nem. Nem. Nem vette fel a fonalat. Direkt. Természetesen Kami hangjából csengett, hogy az idegesség és a félelem mind megjátszott volt. - Jézusom elég! – sóhajtott fel, végül halkan el is nevette magát. – Csak hadd próbáljam meg felküzdeni magam az első helyre… Őszintébb volt, mint tervezte. Zavarában inkább nem nézett a nőre, sőt, az ellenkező irányba sandított. - Én nem vagyok semmi jónak az elrontója! – mosolyogva megvonta a vállát és elcsendesült. Viszont ez a csend már nem volt kínos. Se szomorú. Végül is. Akármilyen szerencsétlenül is, de Kyle elérte, amit akart. *** - Mostantól lóra tudunk szállni. Megyünk az Orvud körzeti Reiss házig, addig már nem állunk meg. Ha bármi probléma van, azonnal jelezzétek felém, ez most nem az a helyzet, ahol megengedhetjük, hogy szétessen az osztag, érthető? – Kyle csak némán biccentett, nyugtázva, hogy számára minden teljesen tiszta. - Helyes. Akkor találjuk meg Jaeger-éket. Gyerünk!Megpaskolta a ló nyakát, mielőtt gyorsan felszerszámozta és felült a hátára, aztán elindultak. A vágta mindig lecsillapította a gondolatait és ilyenkor csak két dolog létezett számára. Az érzés maga, ahogy a ló hátán haladnak előre, valamint a cél, amerre haladnak. A Reiss ház. Mintha éveket töltött volna a föld alatt és ezt nem realizálta addig, amíg újra fel nem jöttek a fényre. Ismét eszébe jutottak a lent élő emberek. A Hadnagy. Milyen érzés lehetett évek után feljönni, ha pár nap után is ekkora felüdülést okozott? Vagy annak, aki sosem látta a fenti világot nincs is ekkora hiányérzete? Hiányozhat valami, amit sose láttál? Gyorsabban értek a Reiss házhoz, mint hitte. A Hadnagy parancsára pedig nem habozott. - Mikasa, te velem jössz! – Elindult még mielőtt a lány reagált az amúgy nagyon is parancsnak hangzó kijelentésen. Nem tervezte annak, de nem javított rajta… Mehetett volna egyedül is, de nem tudhatta, hogy tartózkodtak-e még rendőrök a házban és ha konfliktusra kerülne a sor, akkor Mikasa jó választásnak bizonyult. A lány szó nélkül követte, pár lépés után pedig kérdezet. - Kyle, mennyire van rosszul Kami? Mi történt? Tudok valamit tenni?- Nem tudom. Nem tudom mi történt és azt sem, hogy mennyire van rosszul. Ez persze csak félig volt igaz. Azt tényleg nem tudta, mi történhetett amíg Kamilla lemaradt tőle, de azt tudta, hogy valószínűleg nagyon rosszul van. Viszont nem akarta ezt megosztani mással. Nem érezte helyesnek. Kami majd megbeszéli azzal, akivel akarja. Ha valaha megbeszéli valakivel. Mikasa minden bizonnyal kihallhatta a hangjából a csalódottságot, ezért más hangnemben folytatta. - Figyelj… Tudom, hogy nehéz… Nem csak neki, de neked is, mert végig kell nézned. Meg nekünk is. De ne hibáztasd magad, ha nem tudsz segíteni úgy, ahogy te gondolod. Valószínűleg így is segítettél, csak nem gondolod. Ha meg nem akarja, akkor sem a te hibád, akkor csak egyedül akar megbirkózni vele, te pedig csak támogatni tudod… A lány tekintete komoly volt, ezzel is nyugtázva, hogy minden egyes szót úgy is gondolt. Kylenak pedig nagyon jól estek ezek a szavak. - Tudom… Azt hiszem – fordult Mikasa felé egy halvány mosollyal az arcán. Valahogy nem tudta kimondani, hogy köszönöm, de le lehetett róla olvasni, hogy hálás a bíztatásért. Mikasa csak egy biccentéssel zárta le a beszélgetést, közben elértek a célhoz. Az ajtón belépve Kyle két felderítőn kívül senkit se látott, ami megengedtette vele, hogy egy kicsit lazítson a vállain. Ettől függetlenül mikor becsukta az ajtót a keze még a kilincsen maradt, biztos, ami biztos. Végignézett a két alakon, ha találkozott is velük korábban, nem ismerte fel őket. - Nyomokat kerestek? – tette fel a kérdést óvatosan, mert nem volt teljesen biztos benne, mit is kellene mondania. Sejhető volt, hogy lesznek kutakodók a házban, de ezt senki nem erősítette meg korábban. Ellenben logikusnak logikus volt. A nő egy pillanatra lefagyott, majd pislogott párat és zavartan megvakarta a fejét. - Én arra számítottam, hogy azokkal a rendőrökkel kell majd megint beszélnünk… Mit kerestek itt, és hol vannak ők? – kérdezte kissé értetlenül, majd folytatta. – Egyébként igen, bár sokat nem találtunk. Egy dossziét benne egy térképpel és egy név is van hozzá, valószínűleg az ő tulajdona volt. Épp azért jöttünk volna le, hogy megkérdezzük a… másik csapattól, hogy ők mit gondolnak.Tehát a rendőrök belefolytak a felderítők kutatásaiba. Érdekes. - A rendőrök épp indulnak, a Hadnagy osztaga pedig most ért ide – utalt ezzel magukra, majd a mappát tartó férfi felé nyúl. – Megnézhetném? - Tessék – nyújtotta át az iratokat Kylenak, aki egy biccentéssel nyugtázva vette el tőle, majd azonnal kinyitotta. Nem volt benne semmi gyanús. Egy térkép, amelyen a Reiss család korábban birtokolt területeiről szerepeltek információk, és feljegyzések egy régi kápolnáról. Semmi olyasmi, ami önmagában hasznosnak bizonyulna. Talán a parancsnok lát benne valamit, amit mi nem. Aztán becsukta, hogy a mappa külsejét is szemügyre vehesse. Ekkor akadt meg a szeme a rajta szereplő néven. Ez a mappa annak a nőnek volt tulajdonában, aki elrabolta Erent. Aki elárulta őket. Úgy tartotta a dokumentumokat, hogy Mikasa – aki eddig csendben figyelt mellette - is átláthassa mind a tartalmát, mint a nevet a borítón. A lány láthatóan felismerte azt. A tekintetéből szinte ki tudta olvasni, milyen sebességgel emelkedett a vérnyomása. - Mond ez a név nektek bármit? Vagy az, ami a dossziéban van? - Semmit – kezdte a nő. – Arra számítottam, hogy a rendőrség tagjai találnak valamit, amivel együtt már használható lesz, de nem meglepő módon itt hagytak minket a picsába… - mondta érezhető gúnnyal a hangjában, majd sóhajtott. – Tényleg semmit nem tudunk most segíteni, azt hiszem – kis szünetet tartott, majd folytatta. – Egyébként még be sem mutatkoztunk! Arisa Qanto őrmester vagyok, ő pedig az osztagvezetőnk, Viper – gesztikulált a férfi felé. - Viper Wright. Az emeleten van még egy tagunk, Karl, a negyediket pedig visszaküldtük jelenteni, mikor megláttuk, hogy a katonai rendőrség is ide tolta a képét. Mikasa reagált erre a leggyorsabban. - Ez nem jelenti azt, hogy nem találtak valamit… De simán lehet. hogy nem akarták nyilvánosságra hozni. Nem ez lenne az első eset a rendőröktől – szólalt meg, hangja hideg volt, mint a jég. – Mikasa Ackerman – biccentett, majd Kyle felé fordult. - Kyle Northon – mutatkozott be végül – És igen, ha találtak is valamit, nyilván nem kötik az orrunkra – sóhajtotta. – Az lenne a legjobb, ha mind visszatérnénk és megmutatnánk ezt a Hadnagynak – emelte feljebb a mappát, amit még mindig magánál tartott. - Rendben, menjünk! Szólok Karlnak! – biccentett Arisa vidáman, majd felszaladt a lépcsőn, ahonnan csak nagyjából lehetett kivenni pár szót a beszélgetésből. Egy perc elteltével mindketten lejöttek. - Karl Mauss, örvendek – intett nekik a férfi. – Tőlem mehetünk.Nem kellett több. Kyle először csak résnyire nyitotta ki az ajtót, hogy kinézzen, de a rendőröknek már hűlt helyük volt. Hóna alatt a mappával elindult, majd követték a többiek is. Amíg Mikasával a Hadnagy felé tartottak, hallgatta, ahogy az újonnan csatlakozott csapat tagjai beszélgettek arról, mit jelent nekik a Felderítő Egység tagjának lenni, hogy bármeddig harcolnak. Összeszokott csapatnak tűntek, ami nagy előny volt ebben a pocsék helyzetben. Ha mind követték, akkor mind az öten, ha nem, akkor csak ő és Mikasa álltak Levi elé, felé nyújtva a mappát. - Hadnagy? Ezt találták a többiek az épületben. |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jun 25, 2021 13:25:52 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/51/8e/d3/518ed3f6a5c22012cd1f2b6f0c7ad0a4~jpg suvarus - Jorn Berdal Nem lehet akkora a béke, hogy valahol, valaki ne lőjön rá valaki másra. Ez olyasmi, amit megtanultál, amióta otthagytad a katonaságot. Mindig volt egy elsült puska, egy elvágott torok, valaki, akit megtámadtak az utcán - rosszabb környékeken, szegényebb városokban jóval több eset, de még a fényűzőbb körzetek sem feltétlenül jelentettek kivételt. Ennek ellenére nem tagadható, hogy a káosz, ami most van kibontakozóban, határozottan nem normális. Az egyik rikkancs kölyöktől tudtál szerezni egy újságot, és az egyik üzletfeled elkottyantott néhány pletykát, úgyhogy nagyjából tudod, mi forgatta éppen fel főként a Sina falon belüli világot... de igazából érintve a Rózsa falat is. Elrabolták a királynőt. A férfi, aki állítólag az apja, rendesen megosztotta a Katonai Rendőrséget, miközben látszólag támogatja a lánya keresését, benyújtotta az igényét a régensi szerepre, amihez elméletileg, vér szerint joga is van. És persze arról senki nem tud semmit, hogy ez a gazdag fazon honnan kaparta elő magát pont most, mit akar a hatalommal, és hány ártatlan, egyszerű emberen fog átgázolni, hogy teljesítse a célját. Úgyhogy nem is meglepő, hogy a belső fal egyik külső körzetében kötöttél ki - itt zajlanak az események, úgyhogy itt a helyed is. Arra viszont kevésbé számíthatsz, ami fogad. A téren két fiatal felderítő halad át. Az egyikük egy nő, egészen hosszú, aranyszőke hajjal, és távolról is látszik, hogy az arca sebhelyes, az egyik szeme pedig valószínűleg vak. A másik egy vállig érő hajú, szintén szőke, tizenkilenc-húsz év körüli fiú. Ha kicsit közelebb mész, hallhatod a beszélgetésüket is. - Rohadtul nem tetszik ez az egész - jegyzi meg a lány egy megvető ciccegéssel. - Erwin Parancsnok is bajban van inkább... - Az nem segít, ha ezen aggódunk, Martha - a fiú kék szemei a lányra villannak. - Az osztagvezető észnél van, intézkedik. Egyelőre az is jó, hogy mi kijutottunk a kaszárnyáról, és még tudunk üzeneteket továbbítani. - Elegem van a politikai marhaságokból. Azt se tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, és mi komolyan a Helyőrséghez megyünk jópofizni? - Mehetnénk a Katonai Rendőrséghez is, csak ott nem tudni, kiben bízhatunk - tárta szét a karját a fiú, és a hangja bár egészen komoly volt, azért sejtheted benne a szarkazmust is. - Reménykedjünk, hogy a többiek teszik a dolgukat és rájöttek valamire... Már kezdenek kicsit távolodni tőled, de egyértelmű, hogy van némi közük a kialakult helyzethez... lehet érdemes őket követni, ha további információkat szeretnél. |
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
|
Post by suvarus on Jul 1, 2021 8:28:37 GMT 1
Jorn már régóta abban a városban él, amiről sokan álmodnak és tudja, hogy sokkal jobb itt az élet, de messze nem tökéletes. Egyre kevésbé az és ahogy minden helybélit, őt is foglalkoztatja ennek az oka. Azóta lát jobban bele, mióta leszerelték. Szerencséje, hogy ismer néhány bennfentest és igyekszik követni a híreket is. A legtöbbet terepen lehet megtudni, ezért teljes menetfelszerelésben jött el a külső körzetbe. Magában épp azon gondolkozott, hogy meg kellene tudni valamit a királynő és az apja kapcsolatáról, mert ha ez problémás, akkor biztosan az öreg a sáros. A felderítőket arcról nem ismerte fel, de az említett parancsnok neve ismerős volt. Egy igazi hős, aki nemrég súlyosan megsérült. A nő keresztnevéből volt egy következtetése és próbált rájönni, hogy ez a Martha lehet-e az a veterán, akit az állatszerű titán elleni bevetésnél említettek. A beszélgetésből azt szűrte le, hogy a két fiatal tudja a dolgát, nem ész nélkül követi a parancsokat. Hasonló helyzetben ő sem a gazdagokat védő Katonai Rendőrséghez fordult volna. Elindult a felderítők után. Próbálta észrevétlenül követni őket, ahogy a kiképzésen tanulta. Az uniformist már nem viselte, mert nem viselhette, de ilyen helyzetben semmiképpen sem akart tétlen maradni. Információkra volt szüksége.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jul 4, 2021 15:25:35 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/54/51/de/5451dea168299ef7d91367d947600edf~jpg Mikasa sokkal összeszedettebbnek érezte magát, mint mondjuk egy órával ezelőtt. Segített neki az, hogy most mindenkire gondolt, nem csak Eren-re és Armin-ra. Úgy vette észre, ez emelte a reménykedését, illetve nem érezte annyira kilátástalannak a helyzetet, mint eddig. Viszont nem tudta nem észrevenni Kamilla-n a változást. Nem olyan rég beszélt vele, akkor még nem volt ennyire… Nos, igen… Annyira már ismerte, hogy ha ez a dolog megtörtént volna azelőtt, mielőtt beszéltek, akkor észrevette volna. Egyelőre nem akart semmit tenni, mert egyrészt fogalma sem volt, mi történt, másrészt nem érezte magát a megfelelő személynek erre. Meg aztán bízott Kyle-ban ennyire, hogy megoldja a helyzetet. Remélhetőleg. Nem Hector-on utazott ez alkalommal, ami érdekes módon zavarta. Nyilván azért, mert ezzel a lóval nem voltak összehangolódva, nem ismerte a rezdüléseit… Nem bízta volt rá magát egy éles helyzetben, habár teljesen készségesen hallgatott minden jelzésére, mégsem az ő kedvenc Hector-a volt. Cserébe az utazás rövidebb volt, mint hitte, így máris a birtokon álltak. Természetesen megint nem állt jól a szénájuk és megint megelőzték őket. Hozzá kéne már szoknunk, hogy valakik mindig előttünk van… Említi meg magában keserűen, miközben maga is leszáll a lováról, majd megköti, hogy ne menjen el. Már éppen lépne a hadnagy mellé, mikor Kyle hangja hasít bele a majdnem néma csendbe. Kissé döbbenten pillant a férfira, de máris megindul utána. Néha elfelejti, hogy Kyle igenis céltudatos és nagyon katonás tud lenni, ha a helyzet megkívánja. Úgyhogy ez a hirtelen mondat kicsit meglepte, de máris rendezte magában a dolgot. Sietősen felzárkózik a férfihez úgy sétálnak a ház felé. Közben Mikasa azon gondolkodik, vajon rá merjen kérdezni a Kamis dologra. Egészen biztos volt benne, hogy Kyle is észrevette, talán már többet tud, Mikasa pedig nem olyan rég mondta magának, hogy figyelni fog a többiekre is, itt lehetne rá az alkalom. - Kyle, mennyire van rosszul Kami? Mi történt? Tudok valamit tenni? - kérdezi úgy, hogy csak egy oldalsó pillantást vet a társára. Sosem szeretett köríteni vagy felvezetni a témát, inkább egyenesen megkérdezte azt, ami érdekelte. A férfi sem fordul Mikasa felé, úgy válaszol. - Nem tudom. Nem tudom, mi történt és azt sem, mennyire van rosszul… - válaszolja. Mikasa egy pillanatig megint csak hallgatna, de meghallja Kyle hangjában a csalódottságot és bosszankodást. Így végül felé fordul. - Figyelj... Tudom, hogy nehéz... Nem csak neki, de neked is, mert végig kell nézned, meg nekünk is. De ne hibáztasd magad, ha nem tudsz segíteni úgy, ahogy te gondolod. Valószínűleg így is segítettél, csak nem gondolod. Ha meg nem akarja, akkor sem a te hibád, akkor csak egyedül akar megbirkózni vele, te pedig csak támogatni tudod... - néz rá komolyan, ugyanis rengetegszer érezte ezt Eren mellett, úgyhogy tökéletesen meg tudta érteni. Arról nem is beszélve, hogy ő maga is hasonló volt: nem szerette mások orrára kötni a dolgait, leginkább csak Eren-nek és Armin-nak mondta el ezeket, bár az elmúlt négy évben ez is sokat változott. Szerencsére Kyle-nak láthatóan jól esnek ezek a szavak. - Tudom... Azt hiszem... - fordul ő is a lány felé egy halvány mosollyal. Nem mondja ki, hogy "köszönöm", de sejthető, hogy erre gondol. Mikasa csak biccent egyet kevésbé érzelemmentes fejjel, majd tovább indul, ha Kyle-nak is megfelel. Nem gondolja, hogy jelen helyzetben többet tudna mondani, feleslegesen pedig nem akarja jártatni a száját, ráadásul éppen küldetésen vannak, azt sem kéne félben hagyni. Így hát belépnek a házba, mindenre felkészültek közben, hogy ha kéne egymást is megvédhessék. Azonban szerencsére csak két Felderítőt találnak odabent, remélhetőleg akkor a Rendőrök mindegyike már kint van a hadnagyékkal. Mikasa is kissé lejjebb engedi a védelmét, bár még nem tudja, hogy bízhatnak-e az itteniekben. Kyle magához veszi a szót, ő kezdi a beszélgetést. - Nyomokat kerestek? – kérdezi kevésbé formálisan, mint Mikasa hitte volna elsőre. Az egyikük még kerek szemmel nézi őket, majd a fejét kezdi vakarni, úgy válaszol. - Én arra számítottam, hogy azokkal a rendőrökkel kell majd megint beszélnünk... Mit kerestek ti itt és hol vannak ők? - kérdi kissé értetlenül, majd folytatja. - Egyébként igen, bár sokat nem találtunk. Egy dossziét, benne egy térképpel és egy név is van hozzá, valószínűleg az ő tulajdona volt. Épp azért jöttünk volna le, hogy megkérdezzük a… Másik csapattól, hogy ők mit fogtak ki… - fejezi be a nő. Mikasa Kyle mögött áll és onnan figyeli a párost, próbálja felmérni, mennyire mondhatnak igazat, mennyire rejtegethetnek valamit. - A rendőrök épp indulnak. A Hadnagy osztaga pedig most ért ide... - válaszolja Kyle, majd afelé nyújtja a kezét, akinél a dosszié van. - Megnézhetném? – kérdezi határozottan. Mikasa-nak tetszik, hogy ilyen jó fellépése van a férfinek, azért vele talán nem mernek annyira kekeckedni. Mikasa-nak bár sötétebb hangszíne volt egy lányhoz képest, mégis csak lány volt. Ő ha elintézett valamit, de nem engedtek neki, akkor kénytelen volt az erejére támaszkodni, de most örült, hogy nem kell. Kyle elveszi a dossziét és átlapozza a tartalmát úgy, hogy Mikasa is lássa. Van benne egy térkép a korában Reiss család által birtokolt területekről és egy régi kápolnáról is akadnak feljegyzések. Aztán átforgatta, hogy megnézze a külsejét. Mikasa Kyle mellett olvassa a dosszié tartalmát, egyre jobban ráncolja a szemöldökét, ahogy haladnak előre, mert nem sokat mond neki a dolog. Abban biztos, hogy köze van mindenhez, de nem tudja, hogyan kapcsolódnak össze a szálak és ez frusztrálja. Ebben azért olyan biztos, mert az elején lévő név automatikusan felszabadítja benne a negatív érzéseket, hiszen Eren elrablójának a neve áll a dosszién. Ökölbe szorítja a kezét, majd egy jelentőségteljes pillantást vet a társára. Tudja, hogy a férfi érteni fogja, mire gondol. - Mond ez a név nektek bármit? Vagy az, ami a dossziéban van? – kérdezi Kyle. - Semmit... – kezdi ismét a nő. - Arra számítottam, hogy a rendőrség tagjai találnak valamit, amivel együtt már használható lesz, de nem meglepő módon itt hagytak minket a picsába... -mondja érezhető gúnnyal a hangjában, majd nagyot sóhajt. - Ez nem jelenti azt, hogy nem találtak valamit... De simán lehet, hogy nem akarták nyilvánosságra hozni. Nem az első eset lenne a Rendőröktől... - szólal meg Mikasa jéghideg hangján. - Tényleg semmit nem tudunk most segíteni, azt hiszem. Egyébként még be sem mutatkoztunk! -mosolyodik el vidáman, bár Mikasa semmi vidámat nem érzékel a helyzetben. Kicsit emlékezteti ez a nő Lena-ra. Ő is állandóan mosolyodik, pedig kurvára nem volt eddig olya helyzet, ahol kellett volna. - Arisa Qanto őrmester vagyok, ő pedig az osztagvezetőnk, Viper. Viper Wright. Az emeleten van még egy harmadik tagunk, Karl, a negyediket pedig visszaküldtük jelenteni, mikor megláttuk, hogy a Katonai Rendőrség is idetolta a képét! – mutatja be a társait a nő. Mikasa csak biccent a bemutatkozásra. - Mikasa Ackerman... - mondja ő is, majd Kyle-ra néz, hátha ő is bemutatkozik. Nem gondolja, hogy helyette kéne beszélnie. - Kyle Northon - mutatkozik be ő is. - És igen, ha találtak is valamit, nyilván nem kötik az orrunkra… - sóhajtja. - Az lenne a legjobb, ha mind visszamennénk és megmutatnánk ezt a Hadnagynak! - forgatta meg ismét a kezében a mappát. Arisa vidáman biccent a bemutatkozásokra, majd arra is, amit Kyle tanácsol. - Rendben, menjünk. Szólok Karl-nak is! – válaszolja, 's ezzel vissza is indul a lépcső felé, fürgén felszalad. - Karl, gyere le! Találkoztunk pár Felderítő társunkkal! -szól neki még a lépcsőről, mire hamarosan fel is tűnik a srác. - És a Rendőrök?
- Elvileg kint vannak és a hadnagyukkal beszélnek…
- Értem... Legalább nem nekünk kell. Ez kissé megnyugtató. Azt hiszem, jobb, ha nem említem neki, hogy megpróbáltak lelépni... – hallatszik fentről, majd nemsokára le is érnek mindketten. Karl lazán int Mikasának és Kylenak. - Karl Mauss, örvendek! - köszön rájuk. Így végre elindulhatnak kifelé a házból, hogy csatlakozzanak a többiekhez. Kifelé menet Mikasa hallja, hogy a másik kettő lelkesen beszélgetnek a Felderítő Egységről, közben Mikasa azon gondolkodik, vajon mennyi ideje lehetnek tagok. Vagy hogy csak őket sújtja így az ég, hogy állandóan valami szarban vannak. Valahogy úgy érezte, ennek a kettőnek a keveréke lehet a megoldás. Mindenesetre örült, hogy vannak még olyanok, akik egy kicsit kevésbé depressziósak, mint a Speciális Osztag. Kyle mellett áll, amikor a férfi jelentést tesz a hadnagynak. Nem érzi úgy, hogy hozzá kéne szólnia a dolgokhoz. Aztán mégis egy mondatot hozzáfűz. - Természetesen nem tudhatjuk, hogy ez a teljes anyag-e vagy sem… - mondja még fojtott hangon. Azért se a Rendőrökben, se a Felderítő társakban nem bízott még annyira, hogy azt mondhassa, ennyi és kész, nincs más. Innentől kezdve csak vár a következő utasításra. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jul 11, 2021 12:02:47 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/48/4b/e9/484be900947e2e4788853a49984b2d2a~jpg Az osztagának zsengébb tagjai addig veszekszenek és tökölnek, míg a láthatáron fel nem tűnik egy jópár lovas. Aline csak fájdalmasan felsóhajt. Mire elindulnának, rendesen látótávolságba érnek, s Aline megpillantja kedvenc törpehadnagyát. Gonoszkásan elvigyorodik, és ismét megnyalja a szája szélét. - Osztagvezető az nem... - Kezdi Nathan. - Levi Ackermann hadnagy a Felderítőktől. - Vigyorog a nő, s le sem veszi a szemét Levi-ról. - A királynőt keresik... - Állapítja meg a férfi. - Így van. - Nem kellene indulnunk? - Neeem... - Inti le Aline. Ráérősen megvárják őket, de előtte Aline mindenki orrára köti, hogy egy árva szót se szóljanak. Levi köszöntésére Aline biccent egyet. - Hadnagy... - Viszonozza gúnyos hangon a magasabb lováról lenézve Levi-ra. - Mi járatban errefelé? - S máris olyan mézes-mázas a hangja, mintha maga lenne a megtestesült jóság. - Leroux osztagvezető - Levi hangja nyugodt, de azért egy halvány ingerültséget ki lehet belőle hallani. Ez Aline-nek már most nagyon tetszik. Szeret az emberek idegein táncikálni. - A királynő eltűnése kapcsán végzett nyomozásban veszek részt az embereimmel - megáll egy pillanatra. - Ha találtak valamit, akkor az információcsere mindkettőnk hasznára válna. Aline pókerarca továbbra is remekül titkolja valódi örömét, hogy feltételezhetően a nagy Kenny Ackermann rokonával, Levi Ackermannal az emberiség legerősebbjével beszélgethet. - Ó, igen. Mi is hallottuk hírét a királynő sajnálatos eltűnésének. De mondja csak, Levi hadnagy... Úgy gondolja ezzel - Nyomatékosítja lenéző hangnemmel mondandóját. - a maréknyi emberrel ez sikerülni fog? - Miután végignézett a társaságon. - Ez a maroknyi ember veteránok, akik ráadásul Historiával is jó kapcsolatot ápolnak. És én is, és a parancsnok is bíztunk benne, hogy kevés ember kevés szarakodással el tudja látni a feladatát - feleli Levi, állva a nő tekintetét. Na igen, Aline eddig bírta. Szokásos gonoszkás mosolya kiül az arcára. Ráadásul felettébb imponál neki, hogy Levi egyszerre tud ilyen higgadt maradni, és ennyi feszültséget árasztani magából. - Veterán, már amelyik... - Céloz itt Barsanra és Lenára. - És a veteránok közül is van olyan, akiről ránézésre leolvasható, hogy már csak hálni jár belé a lélek... - Mondja Aline negédes hangon, de az arcáról megvetés és rosszindulat sugárzik. - Vajon Kamilla Evans azért van ilyen láthatóan összetörve, ami a falakon kívül történt, vagy mert megtudta, hogy a drága családja titáneleségként végezte... - Találgat a nő, mintha nem is lenne ennek semmi jelentősége. Kami neve hallatán riadtan felkapja a fejét, majd fokozatosan sápad el, de állja Aline jeges tekintetét. Már ahogy. - Oh, bocsássanak meg modortalanságomért. Már megint túl sokat fecsegek... - Mondja, de az arca épp az ellenkezőjéről árulkodik. Nagyon is elégedett magával. Főleg mikor Levi hátrapillant a válla felett. Talált süllyedt! gondolja magában elégedetten a nő. Aztán figyelmét újra Kamira irányítja. Kellően leolvasható az arcáról, hogy teljesen össze van törve, mégis... Az, ahogy tartja a szemkontaktust, és valami eltökéltség is megcsillan a szemeiben a mérhetetlen szomorúság és üresség mellett. Nagyon jó! Ahh, imádom ezt a tekintetet! CSODÁLATOS! Na de nem ragadtathatom el most magam. Aline belső gondolatai nem ülnek ki az arcára. Hosszú másodpercekig tartó farkasszemezés után visszaemeli tekintetét az ingerült törphadnagyra. - Rátérhetünk a tárgyra? - kérdezi kicsit nyersen Levi. Aline odalépteti a lovát Levié mellé, és egészen közelről belenéz a szemeibe, miközben továbbra is fölényesen mosolyog. Már eldöntötte, mit fog lépni, de természetesen nem adják azt olyan könnyen. - Ugyan hadnagy, ne idegeskedjen! Átragad a többiekre is, az pedig biztos bukást eredményez... - Tudja jól, hogy Levi idegein táncol, ahogy azt is, hogy a férfi nem fog ellene tenni semmit. Egyelőre legalábbis. Majd végül ellovagol mellette s megkerüli, és visszaérkezik az osztagának tagjai elé. - Van egy feltételem. - Jelenti ki határozottan és ellentmondást nem tűrő hangon. Köszönje Evansnak és a saját vonzerejének. Ha a másik hármon múlott volna, akkor már rég itt sem lennénk...- Hallgatom - mondja a férfi, s bár igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy nyugodt, Aline-t nem verheti át. - Mi is Önökkel tartunk! És a mentőakció után védelmet biztosítanak a beosztottjaimnak és hozzátartozóiknak. - Mondja tárgyilagos hangon teljesen megkomolyodva. Az én életem úgyis teljesen el van cseszve, az övéket nem hagyom. Mögötte a többiek tágra nyílt szemekkel hallgatják a szőke nőt. A másik három nyitná a száját, hogy szóljon valamit, de Nathan leinti őket. Levi kissé felvonja a szemöldökét, és némileg elkerekedik a szeme, Aline pedig titkon örül, hogy így meg tudta lepni a férfit. - Nehéz kérés - biccent. - Gondolom, hogy a katonai rendőrségnek is érdeke részt venni a nyomozásban, ami viszont érthető - kicsit összehúzza a szemét, mire Aline ugyanígy tesz, sőt még az állát is felemeli, ezzel is kifejezve, hogy most ő diktálja a dolgok menetét. Ennek ellenére nagyon reméli, hogy belemegy, ugyanis a kíváncsisága és kalandvágya nagyon erős. - De a királynőt nem titánok kapták a vállukra, hanem emberek vitték el. Vagyis ha valamikor, most különösen fontos a bizalom. Ha beleegyezem a feltételbe, akkor az információcserén kívül elvárom, hogy mellőzzük az embereim sértegetését, és úgy dolgozzunk együtt, mint katonák egy közös céllal. Nem akarok sem késektől tartani a hátamban, sem pedig azt, hogy az embereim morálja és teljesítőképessége romoljon, mert ugyanezt élik át. Ez szerintem elég korrekt kérés. Aline állja Levi tekintetét végig. - Ön is tudja, hogy ha én most információt szolgáltatok ki, akkor megtagadom a parancsaimat. Szóval nem lenne okos döntés a részemről akadályozni a királynő megmentését. - Leugrik a lováról. - De ahhoz, hogy ne legyen feszültség, az Ön beosztottjainak sem kellene megfontolatlanul cselekedniük. Ha már pár alacsonyabb rangú katonájuk is ránk akartak támadni, el sem tudom képzelni szegény Rindel mit élhetett át... - Néz egy rövid ideig az említettre. Itt leginkább Mateo kapja fel a fejét és hatalmas mozdulatokkal integet Sophie-nak. Nathantól egy biztató mosolyt kap. - Ha számíthatok a feltételeim teljesítésére, és arra, hogy kordában tartja a katonáit, akkor minden további nélkül megosztom az információimat. - Nyújtja a kezét egy kézfogásra. Levi egy pillanatig még csendben van, láthatóan mérlegeli a helyzetet - a Sophie-ra tett megjegyzésre egy grimasz is átsuhan az arcán. Láthatóan nem értékeli a dolgot. Ahogyan a Kamillásat sem. De az jobban betalált. - Felnőtt emberek vagyunk. Egy alapvető bizalmatlanság van köztünk, ezt csak a hülye tagadná, de Rinderhez sem fordultunk rosszindulattal. Az embereim visszafogják magukat, és meg fogják adni a kellő tiszteletet, ha megkapják ugyanezt - a mondat második felét kicsit kihangsúlyozza, mire Aline halkan felhorkan. - Ennél többet nem ígérhetek. A feltételek pedig teljesíthetőek. Ha a királynő biztonságban lesz, és végrehajtjuk a küldetést, semmi akadálya a védelemnek. - Ha a nő erre is rábólint, megszorítja a kezét. - Nem minden katonai rendőr egy gerinctelen korrupt féreg. - Sziszegi szúrós tekintettel, de végül rábólint a dolgokra. Én az vagyok, de a többiek nem... Az osztagának tagjai Nathant kivéve döbbenten néznek rá. - Helyesen döntött! - Mosolyog a fiatal férfi felettesére. - Kibaszottul remélem... - Csúszik ki Aline száján, úgy, hogy csak Nathan hallja. A nyeregtáskájához lép, és átnyújtja Levinak amit találtak. - Ezekből a dokumentumokból nem sok hasznos információ derül ki. De ezek alapján azt mondanám, hogy érdemes lenne a Reiss család kápolnája körül szaglászni, ahol az egész családot elérte a vég Rod Reiss kivételével... S újra kezd úrrá lenni rajta az izgatottság. Mindig is kíváncsi volt, mi történhetett azon a bizonyos éjjelen... |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jul 13, 2021 23:12:12 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/51/8e/d3/518ed3f6a5c22012cd1f2b6f0c7ad0a4~jpg suvarus - Jorn Berdal Egy darabig a két fiatal éppen csendben van, a fiú szarkazmusa és a "többiek" emlegetése - Martha nevéből ítélve ez talán a Felderítő Egység speciális osztagát jelentheti... de ha tényleg róluk van szó, hogy-hogy szétváltak? Mi történhet éppen? Pár percig még csendben haladtok, bekanyarodtok néhány utcán... egyre csendesebb a hely, a lakóházakat, és a piacok felé vezető utcákat lassan felváltják a raktárépületek, és felismerheted, hogy tényleg a helyőrség kaszárnyája felé haladnak... hamarosan pedig lépteket, és egyelőre kissé kivehetetlen kiáltásokat hoz feléd a szél. A fiú kilépne az egyik utcasarkon, a lány azonban egy pillanat alatt visszarántja, és megszólal: - Armin! - a fiú gyorsan kapcsol, visszahúzódik, és csak óvatosan hajol ki a sarkon. - Mennyire szívtuk meg? - Attól függ. Mennyire tűnik problémásnak, ha Katonai Rendőrök vannak egy helyőrségi bázis előtt, ahol a parancsnokkal kéne beszélnünk? - kérdez vissza a fiú, mire Martha csak a szemét forgatja. - Lehet, hogy Nile Dok emberei. Ő nem hiszem, hogy benne van, ha tényleg az egész valami megrendezett káosz. Ha viszont nem... - felsóhajt. - Na jó. Kerüljük meg az épületet, a kaszárnyákon mindig van hátsó bejárat is. Brzenska parancsnok elvileg várja a híreket az osztagvezetőtől... Azzal Armin nagy lendülettel megfordul, és elindul a másik irányba, vagyis gyakorlatilag pont feléd. Elhúzódni nagyon nem tudsz, de mivel nem hordasz uniformist ezen nem is kell nagyon aggódnod, a két fiatal elsőre egyszerűen elsétál melletted... a fiú nem is katona olyan hosszú ideje, hogy ismerje az arcod. Azonban ahogy eltávolodnak pár lépésre, a lány kissé lelassul, mintha töprengene valamin, megfogja egy pillanatra Armin karját, aztán hátranéz, immár egyértelmű, hogy rád. Kissé nyersen szólal meg, nem tudni, hogy egyszerűen azért, mert a stílusa ilyen, vagy megsejtett valamit: - Magával nem találkoztam már valahol? |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jul 14, 2021 14:00:11 GMT 1
#s://i~imgur~com/ynktokc~png Kamilla végig a földet bámulja, miközben csatlakozik Kyle-hoz indulásra készen. Már amennyire ilyen lelkiállapottal hasznát veszik bármiben is. Természetesen folyamatos belső harcok árán bírja mozgásra a testét, hogy van még remény, hogy valakinek segíthessen. Hogy bár az Ő világa darabokra tört, s nincs már semmije és senkije, másokon még segíthet. Hogy annak ellenére, hogy Ő maga teljesen egyedül maradt, talán abban segíthet, hogy másokkal ez ne történjen meg. De vajon tényleg teljesen egyedül maradt? Vajon senkije sincs, akiért érdemes lenne élnie? A válasz elég ironikusan egy körte képében mászik az arcába. Kami tekintete követi a kezet, amiben a körte helyet foglal, majd a kart, ami eljuttatja az emberig aki tartja. Kyle-hoz. És Kami megvilágosodik. Bár a torkában lévő gombóc miatt nem tud megszólalni, ezért csak finoman eltolja a férfi kezét, hogy egy fejrázás kíséretében jelezze neki, nem kér a gyümölcsből. Közben viszont egyre több arc villan fel lelki szemei előtt. Mayu, Mikasa, Martha, Kyle, Levi, és a többiek a Speciális Osztagból… A második családja tulajdonképpen. Lehet, hogy a vér szerinti családját elveszítette, de ott vannak neki ŐK. Azok az emberek, akik ugyanúgy aggódnak érte. Ahová tartozik, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben egy hasznavehetetlen csődtömeg volt. Ekkor bevillan egy újabb emlékkép. Arról az ominózus napról, amikor Bertiék elárulták őket. De kivételesen egy másik, kellemesebb emlékkép… Ahol Kyle látja el a nő öncsonkításának eredményét, s próbálja jobb kedvre deríteni. Kamit melegség önti el, ahogy most felnéz a férfire. És egy halvány, de legalább őszinte mosoly ül ki az arcára. Látja Kyle arcán a gondterheltséget. Aminek egy részének valószínűleg Ő maga is oka. Kyle mindig odafigyelt rá, s ez most kezd leesni a nőnek igazán. Ezért elhatározza, hogy ezúttal Ő próbálja meg jobb kedvre deríteni a férfit. - Utálom… De tényleg… - mondta végtelenül komoly tekintettel végül. Nos, elég béna módja volt egy beszélgetés elkezdéséhez, de jelenleg ennyire futja. Ez is valami… - Tudom – válaszolt Kyle reflexből, mire Kami már várja is az ezt követő kérdést. - Most éppen mit is? – A nő erre felhúzza a szemöldökét, s úgy tesz, mintha ennek teljesen egyértelműnek kellene lennie a férfi számára is. - Hát a körtét, mi mást?! - Ah! – Kyle halk nevetésben tört ki. Kamilla ezt egy apró sikerként könyveli el. – Persze, hogy a körtét. Megjegyzem. Ezután egy újabb kínos csend… A fiatal nő sóhajt egyet, hogy kellő randomsággal folytathassa az előbbit. - Úgy innék most tejet… - Azzal… nem tudok szolgálni – Hmm, nem jó…gondolja magában Kamilla. - Hátőőő… fura is lenne… - Vágja rá Kami a választ és azonnal pír szökik az arcára, ahogy ráeszmél mondandója eléggé félreérthetőre sikeredett. – Mármint izé… Szóval na… Ömm… Eskü nem arra gondoltam, hanem… Izé… szóval, na, hogy nem vagy nő se, meg tehén se és őőő... ja… - Hogy… M… - Látszólag sikerült kellően meglepni a férfit, hogy kizökkentse a gondolataiból. Ez jó jel, nem? – Mmm. Először is örülök, hogy nem tartasz se nőnek, se tehénnek. Másodszor… Ha egy lennék a kettő közül, nem hiszem, hogy itt helyben… Tudod. Legalább keress egy szobát.Erre egy egy reflexes könyöklés az oldalába a férfi jutalma. Természetesen csak a színjáték kedvéért. Remélhetőleg ez a kis színjáték meggyőzi a férfit arról, hogy minden rendben. Bár ebben Ő maga is erősen kételkedik. - Moderáld magad! A vad képzelgéseidet tartogasd későbbre. Csak Martha meg ne tudja, akkor a maradék esélyedet is elveszíted nála… - Francba, ezt nem kellett volna…- Persze…- Idióta, minek kellett ezt most felhozni? korholja magát Kamilla. Közben valami rossz érzés is elfogja, ahogy a Marthaba fülig szerelmes férfit látta lelki szemei előtt. De ezt azonnal el is hessegette. Most nem ez a lényeg Vagy mégis? - Igazából te kezdted. – A nő hirtelen odakapja a fejét, s reflexből válaszol. - Nem is! Te gondoltál rosszra! – S utána a férfire ölti a nyelvét. - Nem gondoltam rosszra – morogja Kyle. – Csak arra gondoltam, ha nő lennék, nem tenném ki a mellem az utca közepén…Kami kissé meglepődik, mikor észreveszi, hogy vannak körülöttük mások is. Az akkor történik meg, mikor a mellettük elhaladó nő sértésként fogja fel Kyle mondandóját, s elmormog egy „Arcátlan”-t is. Erre Kami halkan kuncog, majd ismét felveszi a szerepét. - Tán elítéled a csecsemős nőket, akik néha kénytelenek az utcán megetetni a bömbölő kisdedet? Milyen világot élünk… - sóhajt fel Kami teátrálisan, természetesen csak poénból. Erre egy szemforgatás a jutalma a férfitől. - Nem. Azt mondtam, ha én nő… - Hagyja félbe Kyle, amivel Kaminak újabb random fegyvert ad a kezébe. – Csak abból indulok ki, amit a családomban láttam – Itt a nő lélegzete is elakad. Tudja, hogy fájdalmas téma.. – nekem mindegy, ki hol veszi elő a mellét. - Te nő… Báááár, még nem láttam a nemi szerveidet, hogy nyilatkozhassak a nemedről. Csak azt tudom, hogy a Kyle név kissé megtévesztő. Mondjuk az vagy, ami akarsz lenni, én nem ítélkezem. Ugyanúgy barátok maradunk, ne aggódj! - Teljes a káosz a mondandómban, de amúgy sem tudnám logikusan felvidítani… Most biztosan nem. Közben pedig megveregeti Kyle vállát. Nem hiszem el… Ezt olvassa le Kami Kyle arcáról. Bár a férfi következő mondata őt is meglepte. - Szóval mától hivatalosan is barinők vagyunk? – Majdnem hangosan felröhög. - Állj be a sorba! – legyint mosolyogva. – De még ha el is nyernéd a kegyeim, szigorúan csak a második lehetsz! Az első ugyebár Mayu – folytatja Kamilla egy félmosollyal – de ne aggódj, szerelmi tanácsokkal szolgálhatok, hogyan NE csináld! Vállat vonva halad tovább, bele sem gondolva, hogy ezt mennyire elcseszte. - Például… Ne törjem össze a csontjait titán alakban? – Erre azonnal felkapja a nő a fejét, és átkozza önmagát a gondolataiban. - Umm, nos, én arra gondoltam, hogy ne legyél egy áruló szemét, de igazad van, ez sem hátrány… - Ahogy halad a mondat vége felé úgy halkul el a nő hangja. Ennek ellenére a férfi még hallhatja az éppen csak suttogott szót. „Francba.”Kami szomorú, mert ennek nem így kellett volna történnie. De a sok szar miatt úgy érzi nem éppen alkalmas arra, hogy másokat felvidítson. Pedig ez volt az egyetlen erőssége. Ha már ennyit sem tud tenni, akkor minek van itt egyáltalán? Gondolataiból Kyle hangja zökkenti ki. Neve hallatán lassan a férfire emeli pillantását. - Kamilla… Ha lecsillapodik ez az egész és visszajutunk a főhadiszállásra… Majd kapsz valamit. – Ez édes. De nem neked kellene engem vigasztalnod…- Nem kérek a tejedből! – Vágja rá direkt enyhén ijedt hangon. - Jézusom elég! – sóhajt fel Kyle, végül halkan el is neveti magát. – Csak hadd próbáljam meg felküzdeni magam az első helyre… - Bingó! örül meg magában a nő. A férfi láthatóan zavarban volt, mire Kamillát jóleső melegség tölti el. - Én nem vagyok semmi jónak az elrontója! – mosolyogva megvonja a vállát és elcsendesül. A körülmények ellenére halvány mosollyal az arcán néz maga elé, és örül, hogy ilyen remek emberek veszik körül. Kamilla egy apró biccentéssel jelzi, hogy felfogta a parancsot, s már a lovával is volt elfoglalva. Hagyta az állatnak, hogy megszaglássza a kezét, majd megpaskolja s nem húzza tovább az időt, fel is ül. A hátán ülve jut eszébe, hogy mindig van nála egy kis nasi a lovaknak, így elő is halássza a szárított répaszeletet, előre hajol, s megkínálja vele az állatot. Lovaglás közben már egy szót sem beszélnek Kyle-lal, s a nő teljesen meg is érti, miért Mikasát viszi magával a férfi, s nem őt. Sorzáróként követi Levi-t, s nem is szólal meg, hanem inkább a lova sörényét piszkálja. Természetesen nem igazán szimpatikus neki a szőke nő, de tudja jól, hogy szükségük van arra az információra. Valamint azt is tudja jól, hogy ez a nő veszélyes. Nem akarja kockáztatni, hogy esetleg leolvassa az ellenszenvet, vagy a gyászt az arcáról, és emiatt megtagadná az információ cserét. Vagy még rosszabb, előveszi őt, és amellett, hogy elszakítaná azt a vékony cérnát, amin Kamilla elhatározása függ, még el is árulná társainak a dolgot. Amit nem akar. Fél, hogy a hadnagy bizalma ezek után meginogna benne, és esetleg inkább elküldené, hogy ne akadályozza őket. Ami valljuk be, érthető lenne. Azonban ez az elképzelése, hogy ez a dolog titokban maradhat, míg Erenéket meg nem mentik, hamar szétfoszlik. Amint meghallja a nevét riadtan falfehér arccal kapja fel a fejét, s a legrosszabb eshetőség történik meg. Állja a nő tekintetét, de nem túl magabiztosan. Akkor szakítja meg a szemkontaktust, mikor látja a Hadnagyot hátra fordulni. Mintha látta volna a férfi szemeiben mindazt, ami lezajlott benne. És mikor már azt hinné, hogy végleg kicsúszik a lába alól a talaj, és nem fog tudni talpon maradni, akkor egy apró gesztus. Vagy talán csak bebeszéli magának. De az az érzés fogja el, hogy a Hadnagy bízik benne, hogy le tudja rendezni magában ezt a dolgot. Ez pedig elég erőt ad neki, hogy ismét az osztagvezető szemeibe nézzen, még mindig holt sápadtan, ám annál elszántabb tekintettel. Ez olybá tűnik, hogy imponált a rendőrnek, ugyanis belemegy az információcserébe. Kamilla figyelme közben elkalandozik Kyle-ék felé, majd Mayura, hogy vajon a lány mit csinálhat éppen… Büszke lennél most rám… gondolja kissé elérzékenyülve. Bár itt lennél most velem… |
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
|
Post by Lyzy04 on Jul 18, 2021 22:49:26 GMT 1
#s://i~imgur~com/s3a2FF0~png Arisáék meglepetésére amint leérnek, csupán az üres szobákat találják, rendőröket sehol. Már épp rákezdene a cifrábbnál kacifántosabb szavakkal elhordani az unikornis-dzsekis fehérnépet minden szépnek és jónak nem mondható dolognak, mikor egy, a szabadság szárnyait magán viselő férfi és nő lép be az ajtón. Kyle jól láthatóan megkönnyebbül, hogy csak felderítőket lát, ám kezét a kilincsen hagyja. Az eddig porban matató páros meglepett tekintetével nem foglalkozik, csak biccent egyet.
-Nyomokat kerestek? –tér a tárgyra azonnal.
Arisa pár pillanatra lefagy, ahogy meglátja az idegen felderítőket, kerek szemekkel pislog, majd fejét kezdi vakargatni.
-Én arra számítottam, hogy azokkal a rendőrökkel kell majd megint beszélnünk... Mit kerestek ti itt és hol vannak ők? -kérdi kissé értetlenül, majd folytatja- Egyébként igen bár sokat nem találtunk. Egy dossziét, benne egy térképpel és egy név is van hozzá, valószínűleg az ő tulajdona volt. Épp azért jöttünk volna le, hogy megkérdezzük a... másik csapattól, hogy ők mit fogtak ki.
-A rendőrök épp indulnak. A Hadnagy osztaga pedig most ért ide. - válaszolja Kyle, majd a dosszié felé nyújtja kezét- Megnézhetném? –Viper készségesen de némán át is adja azt. Amint a fiatal férfi elvette átlapozza tartalmát a szemöldökét ráncoló Mikasa felé fordítva, hogy ő is láthassa, bár többet ők se találnak benne, mint amit az előzők. A külsejét is megvizsgálja persze.
-Mond ez a név nekek bármit? Vagy az, ami a dossziéban van?
-Semmit... Arra számítottam, hogy a rendőrség tagjai találnak valamit, amivel együtt már használható lesz, de nem meglepő módon itt hagytak minket a picsába.... -mondja érezhető gúnnyal a hangjában, majd nagyot sóhajt- Tényleg semmit nem tudunk most segíteni azt hiszem. Egyébként még be sem mutatkoztunk! -mosolyodik el vidáman- Arisa Qanto őrmester vagyok, ő pedig az osztagvezetőnk, Viper. Viper Wright. Az emeleten van még egy harmadik tagunk, Karl, a negyediket pedig visszaküldtük jelenteni, mikor megláttuk, hogy a Katonai Rendőrség is idetolta a képét.
Anette említésére Mikasa ökölbe szorítja a kezét, majd egy jelentőségteljes pillantást vet a mellette álló férfira.
-Ez nem jelenti azt, hogy nem találtak valamit... De simán lehet, hogy nem akarták nyilvánosságra hozni. Nem az első eset lenne a rendőröktől... -szólal meg a fekete hajú nő jéghideg hangján. Aztán biccent a bemutatkozásra- Mikasa Ackerman... -mondja ő is, majd ismét társára néz.
-Kyle Northon. -mutatkozik be ő is- És igen, ha találtak is valamit, nyilván nem kötik az orrunkra. –sóhajt fel- Az lenne a legjobb, ha mind visszamennénk és megmutatnánk ezt a Hadnagynak. -forgatja meg ismét a kezében a mappát miközben elindul kifelé.
Arisa vidáman biccent a bemutatkozásokra, majd arra is, amit Kyle tanácsol.
-Rendben, menjünk. Szólok Karl-nak is. -'s ezzel vissza is indul a lépcső felé, fürgén felszalad.
-Karl, gyere le! Találkoztunk pár Felderítő társunkkal. -szól neki még a lépcsőről, mire hamarosan fel is tűnik a srác.
–És a Rendőrök?
-Elvileg kint vannak és a hadnagyukkal beszélnek.
-Értem... Legalább nem nekünk kell. Ez kissé megnyugtató.
Azt hiszem, jobb, ha nem említem neki, hogy megpróbáltak lelépni... –jegyzi meg magában a szőke törpe. Egy perc múlva már lent is vannak mindketten, Karl lazán int Mikasának és Kylenak.
-Karl Mauss, örvendek. -köszön rájuk- Tőlem mehetünk.
Viper végig síri csendben hallgat és úgy néz ki, mint aki csak néz ki a fejéből, de valójában azon gondolkodik, mégis mit akarhatnak eltitkolni előlük a rendőrök. Mikor végre mindenki elindul kifelé, megvárja társait és velük együtt hagyja el a szobát. Kint maguk mellé veszik lovaikat és mellettük sétálva indulnak meg.
Mikor Kyle-ék előre mennek, Arisa Karlt is maguk elé tessékeli, aki vállrántva bele is törődik a dologba. Alig egy méterrel, de kissé lemaradva követi őket és finoman megrángatja elöljárója dzsekijének ujját.
-Hé, Viper... Szerinted mekkora dráma lesz ebből a dologból? Vajon nagyon belekeveredtünk a közepébe az egésznek?
A férfi ismét csak hallgat egy ideig, majd jobb kezét az állához kapva elmélkedik tovább. Végül pár további lépés után beszédre nyitja száját.
-Hát az biztos, hogy mi és az a rendőr csapat leszünk a legnagyobb gondba. De ha ügyesen csinálják ’s meg tudják oldani ezt az egészet csendben a négy fal között, akkor senkinek sem lesz baja. De ez csak az én véleményem. Te mit gondolsz erről?
A nő türelmesen vár társa válaszára, majd mikor megkapja azt, aprót bólint.
-Nos, most, hogy többen vagyunk, a létszámfölény a miénk, ami nem rossz dolog... És elvileg van velünk egy rangosabb személy is, mondjuk nem tudom, személy szerint kire gondoltak 'hadnagy' néven. Ellenben az a rendőr csaj aggaszt... Elég sok borsot törhet az orrunk alá. Nem áll alacsonyan a ranglétrán, sőt... És ki is telik tőle, hogy direkt kicsesszen velünk, ha tud. Őszintén, eléggé meglepődnék, ha csak úgy kérésre átnyújtaná a Felderítő Egységnek a dokumentumokat amiket feltételezhetőleg lenyúltak... -hangjába nem kevés ellenszenv vegyül- Ezért is utálom annyira a legtöbb rendőrt...
Viper arcán a megszokott nullánál több érzelmet most sem látni, ahogy folytatja a beszélgetést.
-Igazad van. De ahogy mondtad, létszámfölényben vagyunk. És ha egy hadnagy is velünk van akkor nincs sok esélyük, bár ezekből a rendőrökből mindent kinézek... De persze mindenhol vannak aljas, mocskos emberek. Csak az a baj, hogy az ellentétükből nincs sok...
A lány kelletlenül, kissé kiábrándultan felnevet.
-Valahogy úgy... Gyökerek mindenhol vannak. Na majd egy jó kis gyomlálás megoldja. -'s ezzel a viccesnek szánt de egyébként komolyabb hangvételű kijelentéssel együtt megveregeti Viper vállát (már amennyire feléri)- Kár, hogy ezek sosem fogynak el... Annyi baj legyen. Amíg mi, erkölcsökkel rendelkező fehérnépek összetartunk, nem győzhetnek le minket. Hisz a Felderítő Egység is ezért maradt fent, nem? Évek óta csak hurrognak rájuk... Izé, ránk. Bocs, még nem teljesen szoktam meg, hogy itt vagyok... Szóval, visszatérve az előzőre, a Felderítők is azért vészelték át a sok kudarcot és a létszámhiányt, mert kitartóan ragaszkodtak egymáshoz és az elveikhez. Szerintem ez olyan erő, ami a Katonai Rendőrségnek nem feltétlenül adatott meg... Ebbe a csapatba tényleg az szokott jönni, aki erre vágyik. Nem a pénzért, nem a biztonságért, nem a rangért...
Az osztagvezető Arisa nevetését először nem érti, de miután társa a mondókájának végére ér, kitisztul számára a kép. A vállveregetés kissé meglepi és tanácstalan is azzal szemben, mit kéne ilyenkor tenni, így a rá jellemző módon csak csendben tűri és hallgatja tovább. Miután befejezi, finoman elmosolyodik. „Milyen igaza van.” –gondolja magában- „A felderítőket semmibe nézi a többség. De mi mindig kitartottunk ’s küzdöttünk a végsőkig.”
-Áldozd fel a szíved/Add a szíved... (Krey OOC: Mivel kétmillió fordítását láttam már a "shinzo o sasageyo"-nak ezért nem tudom melyik a helyes vagy nektek melyik tetszik ezért az én fülem által két legtöbbet hallotatt írtam.) -mondja alig érthetően- Igen. Mi a végsőkig küzdünk és a halál utána se adjuk fel. Mindig és mindenhol kitartunk egymás mellett. Ebben az egészben ez a legszebb. -megejt még egy mosolyt, ám most közben felé pillant.
Arisa viszonozza a férfi mosolyát, miközben felemeli fejét, hogy a szemébe nézhessen. Majd még mielőtt bármit mondana, röviden mellkasához csapja öklét, ahogy tisztelegni szokás, épp csak egy pár pillanatra, 's már vissza is engedi.
-Örülök, hogy a Felderítő Egységhez tartozhatok. -mondja egészen lágyan, mégis roppant elszántan- És bár még itt újoncnak számítok, azt megígérhetem, hogy számíthattok rám!
Wrightot ismét felkészületlenül éri a túlbuzgó szénakazal, ám kifejezetten pozitív értlemben. „Még újonc, ráadásul rendőr volt. Mégis, látszik rajta, hogy szeret felderítő lenni. A sok rossz ellenére is, amit kapunk.” Újból elmosolyodik, pedig nem vall rá. Eztán megáll, kihúzza magát, jobb öklét a mellkasára csapja, a balt pedig háta mögé. Rövid idő után szintén elengedi magát és folytatja a sétát.
-Arisa. -néz mélyen a szemébe -Te is számíthatsz ránk!
Risa mosolya csak szélesebbre húzódik, büszkén, csillogó szemekkel néz vissza Viperre. Én ide tartozom.
-Látod? Tudsz te mosolyogni ha akarsz! -jegyzi meg szórakozottan, majd ismét komolyabbra vált, mosolya egész meghatottá válik, tekintetéből pedig hála sugárzik- Köszönöm. Őszintén. -majd felemeli kezét egy pacsira- Egy csapat vagyunk.
„Tudok én mosolyogni...” Ahogy a nő megjegyzi, hogy Viper arcizmai képesek a mosolygásra, hirtelen már el is tűnik az, mintha soha ott sem lett volna, de legalább a pacsiját megkapja egy boldognak szánt hümmögés kíséretében. Arisa enyhén felháborodottan cicceg egyet.
-Megint ez a fapofa... Miért kellett elrontanod? -kérdi egész komolytalanul.
-Hmmm.... -megfogja a vállát - Jobb lesz, ha megszokod... -mondja egy kissé búsabb hangon- Vagy sétáljak egész nap így? –erre a szemeibe néz és szélesen elvigyorodik, mely inkább hasonlít vicsorgásra.
Mikor a férfi beszélni kezd, Risa csak kissé félredönti fejét az elmélkedésben és bámul rá, ám ahogy Viper elvicsorodik, muszáj a szája elé kapnia kezét, hogy vihogása ne legyen még kilométerekkel arrébb is hallható.
-Szent szalmaszál, inkább ne... Még a végén őrültnek néznek. Én meg nem tudnám komolyan venni a munkám. -mondja jókedvűen nevetve. Ám a vidámsága is csak addig tart, míg a közelben meg nem látja ugyan azt a csapat rendőrt, akikkel bent kaptak össze. Arcáról leolvad a vigyor és nagyot sóhajt.
-Óh én naiv, és még azt hittem, megszabadultunk tőlük… -morogja az orra alatt, majd elkapja az előttük földbe gyökerezett Karl karját és szigorú tekintettel ránéz.
-Ne is gondolj rá, hogy bármit teszel. Ha kihúzzák a gyufát, a többiek majd megoldják. –parancsolja, ellenszegülést nem tűrve, mire az ifjú csak idegesen visszadörmög egy „Igenis!”-t. Risa ezt nyugtázva bólint ’s elengedi, közelebb araszolva a nagy csapathoz. Ott azonban még nagyobb -és legfőképp örömteli- meglepetésére nem mással, mint Levi hadnaggyal találja szembe magát -legalábbis a szóbeszédek és poszterek alapján erősen sejti, hogy ő az. Erre felcsillan szeme és lelkesen üdvözli.
-Arisa Qanto őrmester, szolgálatára! -mutatkozik be először, rögtön utána Karl is, valamint Viper.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jul 21, 2021 22:48:50 GMT 1
#s://imgur~com/Jw7X8mf~jpg Kyle katonás válaszára Levi csak bólint, és már nem látja, ahogy Mikasa is kiválik a sorból... mert érzékeli a feléjük közeledő katonai rendőr csapatot. Ő köszön először... a biccentésére a nő - akit időközben felismer, Aline Leroux-nak hívják... elég magas rangú, és elég ünnepségen megjelent már, hogy a neve megragadjon a legtöbb katona fejében - hasonlóan röviden válaszol. - Hadnagy... - kiérezni a hangjából a gúnyt, és Levi-t már ez is bosszantja. Semmi kedve húzni az időt, és alakoskodni, különösen nem, mikor az idő ennyit számít, de nem akarja megadni azt az örömöt a nőnek, hogy ezt el is árulja. - Mi járatban errefelé?Aline mesterkélt jóindulatáról szinte üvölt, hogy titkol valamit... sőt, nem is titkol igazán semmit. Szándékosan húzni akarja az idegeit, mert tudja, hogy találtak valamit. Levi összeszorítja a fogát, van annyi éve katona, hogy egy bosszantó osztagvezető húzásait eltűrje. - Leroux osztagvezető - ismétli el a megszólítást, most már a nevet is hozzátoldva. Sikerül nyugodt hangnemben megszólalnia, bár a nő vigyorából ítélve, ahhoz így is elég ingerült, hogy szerezzen neki örömet. Cseszett jó kedvem van nekem is, örülök, hogy legalább a katonai rendőrség tisztjének szerzek egy remek napot. - A királynő eltűnése kapcsán végzett nyomozásban veszek részt az embereimmel - megáll egy pillanatra. - Ha találtak valamit, akkor az információcsere mindkettőnk hasznára válna. A válasz hamar érkezik. - Ó, igen. Mi is hallottuk hírét a királynő sajnálatos eltűnésének. De mondja csak, Levi hadnagy... Úgy gondolja ezzel - Nyomatékosítja lenéző hangnemmel mondandóját. - a maréknyi emberrel ez sikerülni fog?
Most komolyan átmegyünk az osztagom sértegetésébe? A férfi keze kicsit megszorul a gyeplőn. - Ez a maroknyi ember veteránok, akik ráadásul Historiával is jó kapcsolatot ápolnak. És én is, és a parancsnok is bíztunk benne, hogy kevés ember kevés szarakodással el tudja látni a feladatát - feleli Levi, állva a nő tekintetét. - Veterán, már amelyik... - Ezek szerint tényleg átmegyünk az osztagom sértegetésébe. Erre a megjegyzésre azonban még nem reagál. Barsan már kapott eleget az elmúlt órákban, Lena viszont jól állta mellette a sarat. Ha nem szólnak vissza, már jó helyzetbe kerülnek. - És a veteránok közül is van olyan, akiről ránézésre leolvasható, hogy már csak hálni jár belé a lélek... - Ez a mondat már sokkal baljóslatúbb. - Vajon Kamilla Evans azért van ilyen láthatóan összetörve, ami a falakon kívül történt, vagy mert megtudta, hogy a drága családja titáneleségként végezte... - Találgat a nő, mintha nem is lenne ennek semmi jelentősége. Levi-ban félelmetes sebességgel tudatosul a helyzet... alig hallja Aline további szavait. - Oh, bocsássanak meg modortalanságomért. Már megint túl sokat fecsegek...
A férfi hátrapillant a válla felett, és nagyon gyorsan érzékeli, hogy Kami kezdi elveszteni a lába alól a talajt, a lány rendesen lesápadt, ahogy a nő számonkérte. Ő nem olvasta az újságot, így a hír kellően megdöbbenti, és a fenébe is, a legrosszabbkor jött. Olyan helyzetben voltak, ahol mindannyiuknak talpon kellett maradnia, és tudta, hogy nem várhatnak, nem adhat időt a gyászra, amíg meg nem oldják a helyzetet... de ahogy ismét előrefordult, összeszorította a fogát, és átgondolta a dolgot. Bízott Kamillában. Négy éve az osztaga tagja volt, tudta, hogy ha annak idején meg is szeppent néha, mint minden kadét, amikor először keveredik éles helyzetbe, nagyon sokat változott és fejlődött. Elég erős, és elég tapasztalt ahhoz, hogy kibírja ezt, akkor is, ha nem lenne joga kérni tőle, hogy megtegye. Mindenesetre most neki sem szabadott ezen töprengenie, nem úgy, hogy Aline még mindig figyelte, és még mindig nem mondott semmit az információkról. - Rátérhetünk a tárgyra? - kérdezi kicsit nyersen.
Aline közelebb lépteti a lovát, és annak ellenére, hogy Levi sosem tartotta magát kifejezetten érzékenynek a magasságára - épp elég gúnyos megjegyzést kapott már rá az évek alatt, és épp elégszer tanulták meg az emberek, hogy mennyire szánalmas viccelődni vele, de azért érzékeli, hogy a lány direkt kiélvezi, hogy nem csak köztük, de a lovaik között is van némi méretbeli különbség. Megállja a szemforgatást.
- Ugyan hadnagy, ne idegeskedjen! Átragad a többiekre is, az pedig biztos bukást eredményez... - Erre is visszanyeli a választ. Csak essünk már túl ezen! Ha a végén kiderül, hogy semmit sem találtak, csak az időt húzta... - Van egy feltételem.
A lány hangja határozott, mintha ultimátumot ajánlana, és Levi még mindig úgy érzi, ha van információ, azt nem szalaszthatják el, úgyhogy itt az ideje tárgyalni. Csak sikerült beidőzíteni egy kis jópofizást is, nem igaz. Rohadt élet...
- Hallgatom - válaszolja.
Aline folytatja.
- Mi is Önökkel tartunk! És a mentőakció után védelmet biztosítanak a beosztottjaimnak és hozzátartozóiknak.
Erre viszont nem számít. A nő hangja ennél a kérésnél teljesen komoly, eltűnik a gúny és a manipuláció... de ez nem teszi egyszerűvé a helyzetet. A férfi szemöldöke felszalad kicsit, a szeme is némileg elkerekedik, nem tudja teljesen titkolni a meglepetését. Végül, rövid gondolkodás után biccent. Nem hajlandó megadni magát egy ilyen feltételnek minden részlet nélkül.
- Nehéz kérés - biccent. - Gondolom, hogy a katonai rendőrségnek is érdeke részt venni a nyomozásban, ami viszont érthető - kissé összehúzza a szemét, mire az osztagvezető is így tesz... sőt, még az állát is megemeli, mintha jelezni kívánná, most ő vezeti az alkut, ő diktál. - De a királynőt nem titánok kapták a vállukra, hanem emberek vitték el. Vagyis ha valamikor, most különösen fontos a bizalom. Ha beleegyezem a feltételbe, akkor az információcserén kívül elvárom, hogy mellőzzük az embereim sértegetését, és úgy dolgozzunk együtt, mint katonák egy közös céllal. Nem akarok sem késektől tartani a hátamban, sem pedig azt, hogy az embereim morálja és teljesítőképessége romoljon, mert ugyanezt élik át. Ez szerintem elég korrekt kérés.
Egy csapat katonai rendőr, akik elméletileg a katonaság kiképzésen legjobban teljesítő tagjaiból lettek összeválogatva, ugyancsak rendelkeznek csapattal, és potenciálisan ugyanúgy egy osztagként, hatékonyan működnek együtt, nem lettek volna rossz társaság, ha harcba kell menniük - különösen, ha emberek ellen, akik ellen Felderítők jóval ritkábban küzdöttek. Ugyanakkor egy csapat katonai rendőr azt is jelentette, hogy egy újabb csapat ember, akikben nem ismernek. Akikben nem tudhatják, bízhatnak-e, mikor a bizalom, jelenlegi helyzetükben a legfontosabb dolog volt - talán az egyetlen, ami megmaradt nekik azután is, hogy a saját társaik árulták el őket. Aline azonban végig állja a tekintetét.
- Ön is tudja, hogy ha én most információt szolgáltatok ki, akkor megtagadom a parancsaimat. Szóval nem lenne okos döntés a részemről akadályozni a királynő megmentését. - A nő leugrik a lováról... Levi rövidesen követi a példáját. Amit mond, egyelőre logikus. - De ahhoz, hogy ne legyen feszültség, az Ön beosztottjainak sem kellene megfontolatlanul cselekedniük. Ha már pár alacsonyabb rangú katonájuk is ránk akartak támadni, el sem tudom képzelni szegény Rindel mit élhetett át... - A nő a lány felé pillant, és Levi kiszúrja, hogy az egyik beosztottja integet neki. Nos, a jó hír, ha a szövetség beválik, akkor legalább nem kell a Rindel jelenléte miatti, szinte szükségszerű széthúzástól tartania. Helyette eleve kettészakad a csapat. Sokkal jobb. - Ha számíthatok a feltételeim teljesítésére, és arra, hogy kordában tartja a katonáit, akkor minden további nélkül megosztom az információimat. - Nyújtja a kezét egy kézfogásra.
- Felnőtt emberek vagyunk. - feleli Levi komoran... nem tudja, mit tehetett az a csapat katona a házban, de abban elég biztos, hogy miután beszélnek pár szót, és nyomatékosan megkéri őket, hogy fogják vissza magukat, velük sem lesz gond. - Egy alapvető bizalmatlanság van köztünk, ezt csak a hülye tagadná, de Rindelhez sem fordultunk rosszindulattal. Az embereim visszafogják magukat, és meg fogják adni a kellő tiszteletet, ha megkapják ugyanezt - a mondat második felét kicsit kihangsúlyozza, mire Aline halkan felhorkan. - Ennél többet nem ígérhetek. A feltételek pedig teljesíthetőek. Ha a királynő biztonságban lesz, és végrehajtjuk a küldetést, semmi akadálya a védelemnek.
- Nem minden katonai rendőr egy gerinctelen korrupt féreg - sziszegi Aline, de végül elfogadja, és megszorítja a kezét. Az ingerültsége igazából már jó indikátora annak, hogy talán tényleg komolyan gondolja a dolgot.
A nyeregtáskájához lép, és előhalász belőle egy mappát, majd átnyújtja Levi-nak.
- Ezekből a dokumentumokból nem sok hasznos információ derül ki. De ezek alapján azt mondanám, hogy érdemes lenne a Reiss család kápolnája körül szaglászni, ahol az egész családot elérte a vég Rod Reiss kivételével... - mondja. Levi aprót bólint... valóban erősen hiányos információ, de legalább egy nyom, valami, amin el lehet indulni. És a kápolna nincs is akkora távolságban, hogy ne érjék el belátható időn belül, akár nagyobb csapattal is.
Hamarosan megérkezik Kyle is, aki egy újabb dokumentumot nyújt át. Levi arra is rápillant, és azonnal feltűnnek a nevek. A katonai rendőr nő, Anette, akivel a föld alatt találkoztak, és aki valószínűleg nyakig benne van az egészben. És Eren valamint Grisha Jeager, az apja neve...
Kyle-ra néz.
- Nem a teljes. De némi vitával sikerült még szereznünk néhány részletet - néz Aline felé. - Menjünk be, beszélni akarok a többi Felderítővel is. Itt most ha bárki rájön bármi értelmesre azt tudni akarom. |
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
|
Post by suvarus on Jul 28, 2021 10:17:04 GMT 1
Jorn fejében egyre több kérdés jelent meg. A lényegeseket hagyta meg, nem akart elveszni a részletekben. Sosem volt rá jellemző, hogy felesleges apróságokon rágódjon. A város levegője nyugodt volt, a léptek visszafogottak, mégis aggasztó volt az egész. Mindenesetre a Felderítőkre lehetett számítani. A fiatal férfi szavaiból Jorn azt vette ki, hogy a többiek is ugyanazt a célt követik, csak más módszerrel. Vagy legalábbis ebben reménykedtek az előtte járók. Volt már árulás a kötelékben, a Viking nem vehette biztosra, hogy most senki nem esik kísértésbe, bármilyen válogatott csapatról is van szó.
A várost nagyjából ismerve tudta, hogy jó irányba mennek. Mikor a felderítők megálltak, Jorn is próbált takarásba kerülni. Ő egyszerű járókelőnek számított itt, nem a léptek és kiáltások állították meg. Nem akarta szem elől téveszteni, akiket követ. Nile Dok nevén elgondolkodott, hogy ismerős volt-e, mit tudott az illetőről. Rico Brzensát hallva viszont nem kellett sokat gondolkodnia. A titkon követés meghiúsult, amikor a felderítők Jorn felé indultak. Természetesen viselkedett, izgalomnak nem mutatta nyomát. Figyelte a lépteiket, de mielőtt újra utánuk eredhetett volna, fordult a kocka. Mielőtt szólt volna, alaposan körülnézett, hogy volt-e bárki hallótávolságban. Az utcát is megnézte és a raktárépületek ablakait is, hátha ott hallgatózik valaki. Akkor szólalt meg, ha úgy nézett ki, hogy hatszemközt vannak.
- De lehet. Régebben én is ilyet hordtam - mondta halkan és tárgyilagosan és ránézett az uniformisokra. - Megváltak ugyan tőlem, de a célom nem változott: a béke érdekében megtenni bármit. Ha civilként segíthetek, ezer örömmel megteszem. Büszkén kihúzta magát és el is mosolyodott. A régi idők ízét érezte, bár még egyáltalán nem volt biztos, hogy együttműködhet a két osztagossal.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Aug 10, 2021 23:28:02 GMT 1
#s://imgur~com/Jw7X8mf~jpg (OOC: Mesélői értékű reag!)Ahogy közelítenek az épülethez, Levi végre találkozik a kisebb felderítő csapattal... A csapat három tagból áll, egy fiatal nő és két fiatal férfi alkotja - Viper tűnik a legidősebbnek, és hamarosan kiderül, hogy ő viseli a legmagasabb rangot is, de a nő, Arisa első benyomásra aktívabb. - Levi Ackerman hadnagy - válaszolja a bemutatkozásra. - Örvendek - teszi hozzá röviden. - Súlyos ügyben járunk el, ami mindannyiunkat érint, vagyis szeretném, ha visszamennénk az épületbe, és egyeztetnénk a következő lépésekről - egyelőre nem mond semmilyen konkrétumot, de Arisáék is láthatják, hiába nem voltak jelen az eddigi eseményeknél, hogy a férfi tényleg komoly kérdésben beszélne velük. Amikor belépnek a helyiségbe, kissé felsóhajt, és Aline felé néz. - Ő itt Aline Leroux osztagvezető, aki eddig még nem ismeri - néz a csapatára. - Ő és a társai velünk tartanak a továbbiakban és segíteni fogják a munkánkat. A frakcióink egymás nyakára járnak, tudom, és mindenki köpköd mindenkit, ezt mellőzzük a továbbiakban, mindkét csapat. Egy oldalon állunk - ezzel a bemutatást nagyjából le is tudja, aztán folytatja. - Azt mind tudjuk, hogy a közelmúltban Historia Reiss királynőt, aki az osztagomnak személyes jó barátja is, elrabolták, mi pedig a nyomába eredtünk. Ez idő alatt a főváros megőrült, a hatalommániás barmok előmásztak a fészkükből, és most úgy tűnik, Rod Reissnél fognak összefutni a dolgok. Minket pedig letámadott egy feltehetően renegát katonai rendőr szakasz, és elvitték egy beosztottamat is, Eren Jeager-t. Aligha véletlen, hogy a két eset közel egyidőben történt. És az is gyanús, hogy ezen a papíron mind Eren, mind az apja neve szerepel. Aki pedig összeszedte ezeket az információkat - mutat a mappán szereplő névre - az pont az a nő, aki azt a bizonyos renegát osztagot vezette. Ismét megáll egy pillanatra, aztán hozzáteszi. - Egyetértek Leroux-val abban, hogy a Reiss kápolna lehet a kulcs, és mielőbb oda kell indulnunk, de egyelőre ötletünk sincs, mivel állunk szemben. Ahogy arról sem, hogy miért érdekelte őket ennyire Jeager, miközben Northon nem - néz Kyle felé. - Pedig mindketten alakváltók. |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Aug 11, 2021 14:54:48 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/51/8e/d3/518ed3f6a5c22012cd1f2b6f0c7ad0a4~jpg suvarus- Tényleg - pislog Armin, mikor a férfi megjegyzi, hogy régen azonos uniformist viseltek. - Végülis lehet. Martha régebb óta tag, mint én, és a mi csatlakozásunk egyébként is kaotikus volt - közli, aztán óvatosan kezet nyújt Jornnak. - Armin Arlert vagyok. És jelen helyzetben én bármilyen segítséget elfogadok. Martha egy kicsit csendesebb, annak ellenére, hogy ő szúrt ki téged, láthatóan bizalmatlanabb, mint a fiú. Mikor viszont Armin bemutatkozott, egy picit megenyhül, és kissé kelletlenül kezet nyújt feléd. - Martha Tyndall. Nem a legjobb a helyzet, szóval azt hiszem, tényleg jól jön még egy kéz. Miután bemutatkozott, Armin visszaveszi a szót. - Azt gondolom maga is tudja, hogy a királynőt elrabolták. És hogy ennek mik a következményei - felsóhajt, és kissé megvakarja a tarkóját. - Mi... vagyis, nem csak mi, de az egyik osztagvezetőnk is, aki a parancsnok távollétében a helyettes parancsnok úgy véli, hogy ennél komolyabb ügyek vannak a háttérben. Akár egy puccs, bár azt talán nem merik megkísérelni ilyen rövid idővel az előző után. Historia királynőnek nagy a támogatottsága. De a lényeg, hogy Rod Reiss gyakorlatilag magához ragadta a hatalmat, kihasználva, hogy ő a királynő apja. Arról viszont fogalmunk sincs, hogy hová tűnt el az utóbbi időben, miért nem tudtunk róla, miért nem lépett már korábban, vagy mit tervezett. Szóval most épp egy kettős helyzetbe kerültünk. Egyrészt a politikai balhé felőrli az egységünket, másrészt pedig túl sok titok övezi a történteket. Ezért megyünk most a helyőrséghez. És ezért reménykedünk, hogy nem kap el minket egy Rodhoz hűséges katonai rendőr osztag - tárja szét a karját Armin. |
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
|
Post by suvarus on Aug 27, 2021 8:02:55 GMT 1
Jorn örömmel látta, hogy Armin így már emlékszik rá. Talán Martha is, csak ő óvatosabb, többet látott. Tudja, hogy minél kevesebbet mond, annál kevésbé főhet a feje.
- Jorn Berdal, örvendek! - köszönt a Viking őszinte mosollyal. Rettentően boldoggá tette már az is, hogy elfogadták a segítségét és újra akcióba mehet, legyen az információszerzés, harc, biztosítás, bármi. A kötelékkel dolgozni nagy megtiszteltetés volt régen is és most külsősként is annak kellett lennie. - Hallottam róla. A következményeket is lehet orvosolni, de én leginkább az okokat deríteném ki. Eszében sem volt parancsokat adni, legfeljebb ötleteket, de inkább csak hangosan gondolkodott. - Rod Reiss akár támogathatta is a lánya felemelkedését, hogy később legyen lehetősége átvenni a helyét.
A politikusok sok képmutatásra képesek. Lehetett bármi más is az indíték, Jorn pedig inkább ki akarta nyomozni, mint hogy találgasson. A helyettes parancsnok üzenetét közvetíteni nem lesz egyszerű úgy, hogy fogalmuk sincs, kiben bízhatnak. A képzettségükre és az emberismeretükre kell támaszkodniuk. - Ez a helyzet hasonlít a királynő színre lépése előttire. Ott is az árnyékban kellett munkálkodni, hogy eljöjjön az igazság. Csak jöjjön. Megteszem, amit tudok. Ha elindultak, a Viking próbálta szemmel tartani a környéket figyelve az őrszemeket vagy bármilyen gyanús elemet. A legfontosabb az volt, hogy ez a két ember biztonságban eljusson Brzenskához. A fegyverét nem vette elő, de a kezét úgy tartotta, hogy szükség esetén a lehető leghamarabb tudjon védekezni/támadni.
|
|
.png)
