The Wild West

Colt Harlow
Álnevei: Stanley Mcguire, Bill Grayson, Charles Prachett, Flynn Harrison, stb
Jelenlegi álneve; Jake Marston
Született; 1841, Crimson City

Egész módos családban született. Egyetlen testvére volt, egy húga, Rosemary. Vele nagyon jó kapcsolatban volt, sok időt töltöttek együtt, és jól ismerték egymást. Mindig igyekezett megvédeni a lányt, akár a szüleikkel szemben is. A környék legnagyobb városában töltötte gyerekkori éveit, így szülei gondoskodtak a megfelelő oktatásáról, és ellátásáról. Kiskorában még jelen volt a rabszolgaság, ami tulajdonképpen az egész határvidéket meghatározta. Szülei is tartottak rabszolgákat, akikkel sokszor elég embertelen módon bántak. Ő mindig próbált kedves lenni ezekkel az emberekkel, sokszor ételt csempészett nekik a konyháról. Szabadidejében is inkább az utcagyerekekkel játszott, valahogy sose élvezte az elkényeztetett kölykök társaságát. Azok a gyerekek azonban befogadták. Ő mindig vitt nekik valami apróságot, ételt ital, vagy egy kis pénzt. Ez természetesen a szülei tudta nélkül történt, ugyanis azok nagyban ellenezték hogy a „pornéppel” legyen kapcsolatban.
Egy nap aztán, amikor ő a 16. életévében járt, a szülei rabszolgái felkelést indítottak. Colt sose felejtette el teljesen azt az éjszakát. Az asztalnál ültek, amikor a rabszolgák kedvtelenül hordták elő a sok ételt, tudván hogy ebből ők úgysem kapnak. Az egyikük megbotlott, és valamiféle levest öntött a ház urára. Colt apja dühében ordítozva kezdte el ütögetni a szolgálót, szó szerint egy kis botlás miatt. Az azonban, miután ilyen nem először történt, megelégelte ezt és felkapott egy kést az asztalról. Majd nemes egyszerűséggel az őt ütögető férfi arcába vágta. Ezek után a „személyzet” minden tagja eldobta ami épp nála volt, és elszabadult a pokol.
Felborítottak mindent, és törtek zúztak. A fiú anyja megpróbálta őket lecsillapítani, egy nem túl békés módszerrel. Elővett egy pisztolyt az egyik szekrényből, és két férfit is lelőtt. Azonban egy harmadik és egy negyedik lefogta őt, elvették tőle a pisztolyt majd lelőtték őt. Rövidesen a ház már égett is. A rabszolgák az ő és a húga életét meghagyták, tekintve hogy még csak gyerekek voltak, illetve mert a fiú mindig jól bánt velük. Ő menekülni akart, azonban a testvére gyakorlatilag sokkban volt. Mindenáron maradni akart, amíg segítség jön. Colt pedig el akarta hagyni ezt az égő romhalmazt, ami alig egy órával ezelőtt még az otthona volt. Tudva azt, hogy a városban élnek még rokonok akik befogadnák őt, Colt fájó szívvel bár, de hátrahagyta a húgát, miután kijuttatta az égő házból.
Az eset után bolyongott egy ideig az utcákon, mire fel is fogta mi történt. Sajnálta a szüleit, de tudta hogy nem voltak túlzottan jó emberek. Mindenestül ebből az esetből egy életre megtanulta, hogy ne legyen rasszista. Az egyik sikátorban aludt, majd másnap felkereste az utcán élő barátait. Azok boldogan mutatták meg neki az utcán való élet mikéntjét. Megtanították a zsebtolvajlásra is, így nem halt éhen.
Alig fél évvel később Colt látott egy különös embert, aki nagyban eltért az átlagos városi polgároktól. Övén két fényes pisztoly lógott, hátán kétféle puskát is hordott. Töltényöveket viselt vállára vetve, lován pedig egy káromkodó férfi hevert megkötözve. A pasas bement a rendőrségre az útitársával együtt, majd később egyedül jött ki, egy nagy köteg pénzt számlálgatva. A barátai fogadtak Colt-al, hogy az nem meri meglopni az idegent. Ő aztán, hogy csak azért is meg mutassa, hogy milyen profi, kilopta a pénzt a férfi zsebéből. Az azonban észrevette őt, és elkezdett futni utána. A fazon egy idő után beérte, majd elvette tőle a pénzt. Ahelyett azonban hogy megverte volna a fiút, megkérdezte, hogy miért lopta meg. A fiú elmondta neki, hogy mi történt vele, mire a férfi felajánlotta neki, hogy tartson vele. Mindig is vágyva a kalandra, Colt aztán elfogadta az idegen ajánlatát.
Az idegenről kiderült, hogy a neve Brad Randon, és egy fejvadász volt. Megtanította Coltot lőni. Először nehezen ment a fiúnak, de aztán nagyon rákapott. Egy idő után már együtt ment bűnözőket keresni mentorával. A férfi megtanította lovagolni is, eztán pedig Colt szinte mindenhova lóval járt. Mindenfelé utaztak a határvidéken. Egy alkalommal még Mexikóban is voltak pár hónapig, így a fiú valamilyen szinten megtanult spanyolul is. Aztán egy alkalommal egy nagy banda vezetőjét próbálták elkapni, mikor Brad halálos sebet kapott a lövöldözés közben. A férfi utolsó szavaival arra bíztatta az akkor 21 éves Colt-ot, hogy meneküljön. Majd a maradék erejével a fiú fejére húzta ikonikus kalapját, amit a fiú innentől mindig is nagy becsben tartott.
Ugyan aznap elmenekült, megfogadta hogy még visszatér, és megkeresi a bandavezért. Eltemette Bradet a Huckatree tó partján, majd útjára indult. Két héttel később a bűnbanda nyomára akadt. Felkereste egy közeli város sheriffjét, és a rendőrök segítségét kérte. Azok vele is tartottak, így aztán velük együtt lovagolt be a banda táborába. Colt aztán ott kihívta a vezetőt egy párbajra. A banditavezér nagyon csodálta a fiatal férfi bátorságát, és révén hogy biztos volt a dolgában, elfogadta a kihívást. Kiálltak egymással szemben, és felkészültek. Aztán pisztolyt rántottak. Colt sokkal gyorsabb volt, így aztán a bűnöző élettelen teste pár pillanattal később a porba hullott. Ez volt a kezdete Colt párbajozó korszakának.
Ezután maga is fejvadásznak állt, és egy ideig tevékenykedett is így, amíg nem elkezdődött a polgárháború. Ő támogatta azt, hogy a feketék is jogokat kapjanak, így aztán megpróbált segíteni rajtuk. Sajnos a déli államokban azonban a hatóságok ezt nem díjazták, tekintve hogy itt délen a rabszolgaságra alapult a gazdaság. Colt több rabszolgákat szállító vonatot is eltérített, aztán szabadjára engedte a rajta szállított foglyokat. A hatóságok ekkor figyeltek fel rá, és emiatt kapta meg az első vérdíjt is a fejére.
Ezt követően már óvatosabban kellett járjon, és gyakrabban kellett utaznia. Minimális kapcsolatokat tartott csak, és nem bízott meg sok mindenkiben. Egy alkalommal egy fejvadász majdnem megölte álmában. Egyetlen szerencséje az volt, hogy a pisztolyövét takarta a lepedő, így támadója nem látta, hogy van nála fegyver. Így aztán amikor a férfi elkezdte fojtogatni, felriadt, és némi tapogatódzás után kezébe kapta a revolverjét majd lelőtte. Egy alkalommal pedig mikor részeg volt egy alak sikeresen elfogta. Úton voltak a legközelebbi börtön felé, lóháton. Colt megkötözve volt az állat hátán. Sikerült valamennyire lazítania a kötésen, és kikapta a fejvadász pisztolyát a tokjából, majd hátba lőtte azt. Ezen a két eseten kívül azonban a rá vadászók nem voltak ilyen szerencsések. Legtöbbjük még idáig se jutott el.
Annak ellenére, hogy immár tulajdonképpen törvényen kívülinek számított, a férfi így is próbálta tartani magát a legális megélhetéshez. Ez egy ideig sikerült is, bár ahogy telt az idő, egyre több helyre jutott el a körözésének a híre. 1866ban már túl kockázatos lett volna elmennie a sheriffhez behajtani az egyik bandita fejére kiszabott díjat valamilyen álnév alatt. Így aztán elkezdett rabolgatni.
Eleinte egy kisebb csapatot szedett össze, akikkel egész jól tudott dolgozni. Mindannyiuk fején volt már vérdíj, így nem félt attól, hogy valamelyikük feladja őt. Vonatokat térítettek el, bankokat raboltak. A férfi törekedett rá, hogy ilyenkor ne öljön meg sok embert, de ez nem ment mindig gond nélkül. Elkezdett lecsúszni morálisan. Egy alkalommal le kellett lőjön 3 civilt is egy bankrablás alatt, hogy ne tudják értesíteni a rendőröket. Eleinte nagyon sajnálta ezeket az embereket, de aztán idővel egyre inkább beletörődött a dolgok mikéntjébe. Már nem számolta többet a civil áldozatokat, egyszerűen úgy gondolta, hogy vagy ő vagy ők.
Egy ideig a bandája egész működőképes volt, aztán egy nap bekövetkezett az, amire Colt nem számított. Az egyik nagy rablásuk után egy társa felkereste hatóságokat. Lepaktált velük, és információt adott Colt és a többiek hollétéről, cserébe ő amnesztiát kapott. A férfi és pár társa épp hogy meg tudott lógni a rendőrök elől, némelyiküket azonban elkapták. Ezek után egyikük sem bízott meg a másikban, úgyhogy szétszéledtek. Colt azonban levadászta az árulót, és elvette az életét. Eztán egyedül járt tovább, még inkább magára maradva. Elkezdett elég komolyan inni is, és többször is keveredett verekedésekbe. Sokszor párbajjal rendezett egy-egy nézeteltérést.
1867ben aztán, ahogy épp utazott a lován, rátámadt egy csapat fejvadász. Épp a Brushlands környékén járt, így ott bemenekült az erdőbe. Alig telt el egy kis idő, mire a mögötte vágtázó lovak zaja elhalt. Kíváncsian fordult vissza, és meglátta hogy üldözőit egytől egyik lenyilazták. Leugrott a hátasáról, hogy körbe nézzen, ám rövidesen körül vették. Indiánok voltak, mindannyian íjjal vagy épp tomahawk-al felszerelkezve. Megkötözték, majd magukkal vitték a férfit a táborukba. Elég rossz körülmények közt éltek; kis sátrakban, gyógyszerek és rendes világítás nélkül. Az indiánok a vezetőjük elé vitték Colt-ot, aki sokáig beszélt vele. Az elmesélte neki, hogy a határvidék új kormányzója el akarja őket távolítani a környékről. Állítólag egy újabb várost szándékoztak építeni a területre. Bár valószínűleg csak el akarták kergetni az indiánokat, majd megszerezni a földet, akkor is ha nem tesznek vele semmit. A törzsfőnök elmondta, hogy amikor meglátták a területükre lovagló, felfegyverzett amerikaiakat már azt hitték támadás alatt állnak. Emiatt lőtték le őket.
Colt megsajnálta a rezervátumban élőket, így szeretett volna segíteni rajtuk. Azok felajánlották neki, hogy maradjon velük, ő pedig így is tett. Ez idő alatt gyógyszereket lopott nekik, ételt hozott, illetve fegyvereket is. Próbált minél több lakost megtanítani puskával lőni, ha egyszer szükségük lenne rá. Cserébe az indiánok megtanították íjjal lőni, illetve vadászni is. Egy ideig egész békésen mentek a dolgok, míg aztán 1868ban megjelentek a környéken a különböző hadseregi támaszpontok. Egy nap elkezdtek követek járni a törzsfőnökhöz, nem sokkal később tárgyalások indultak. Az egész szépen meg volt rendezve, mintha az indiánoknak lett volna bármi választása azon kívül, hogy eltűnnek a területről. A kormányzó nagyon erőszakosan ragaszkodott a terveihez, ám az indiánok nem akarták elhagyni az otthonukat. Csak idő kérdése volt, hogy mikor fordul át a békés tárgyalás agresszív véleménycserébe.
1869 tavaszán történt, hogy a hadsereg osztagai elkezdtek területeket leválasztani a rezervátumból, ezeket pedig elfoglalták maguknak. Az itt élőket pedig csak küldték a dolgukra. Nem volt már idő, és a tárgyalás se segített volna. Colt eldöntötte, hogy tennie kell valamit. Az akcióból azonban az indiánokat kihagyta, hogy őket ne hibáztassa senki emiatt. Aztán, álruhában belopózott az egyik katonai táborba. Mint korábban megtudta, a kormányzó épp terepszemlét tartott, és ellátogatott ide is. A férfi közel került hozzá, és megölte miközben az beszédet tartott. Ezzel aztán nyert egy kis időt az indiánoknak, mire újraszerveződött a hiearchia, illetve megindultak ismét a tárgyalások. Kifelé aztán épp hogy csak meg tudott menekülni. Nem sokkal később híre ment a tettének az egész határvidék szerte. Mikor egy hónap múlva hivatalba lépett az új kormányzó, első cselekedetei közt volt, hogy egy hatalmas, 10000$-ra szóló vérdíjat tűzött ki Colt fejére.
A férfi egyetlen szerencséje az volt, hogy a teljes díjat csak az kaphatta meg, aki élve juttatta el őt a kormányzóhoz. Emiatt általában csak elrabolni próbáltak, megölni nem, ezekkel az emberekkel pedig egyszerűen elbánt. Persze, voltak akik a kisebb díjjal is megelégedtek volna. Ezekkel a fejvadászokkal már kicsit nehezebb dolga volt. Párszor már inkább menekült, mert látta hogy nem nyerhet. Az utóbbi hónapokban nagyon óvatos, nem bízik meg senkiben, és sose marad sokáig egy helyben. Az indiánokhoz nem akar még visszamenni, nehogy elvezesse hozzájuk a fejvadászokat.
Személyisége:
Nagyszájú, vakmerő pisztolyhős. Eleinte még pozitív volt és optimista, később azonban kissé zárkózottá vált. Eléggé lecsúszott, ahhoz képest amilyen volt 20as éveinek elején. Emiatt próbál segíteni az indiánokon is, azt remélve hogy talán jóvá teheti előzetesen elkövetett hibáit. Törekszik az életben maradásra, de nem fél a haláltól sem. Hírnevet keres, azt szeretné ha nem felejtenék el. Ezt egy módon már el is érte, de ő inkább pozitív alakként szeretne megmaradni az emberek emlékeiben. Többféle függősége is kialakult az évek során; elég sokat iszik, illetve dohányzik (szivarozik). Emellett többnyire erőszakkal próbálja rendezni a problémáit, de még szerencsére felismeri azokat a szituációkat, amikben ez nem megoldás.
Felszerelése;
Két Schofield revolver, ehhez pedig az övén lógó két töltényöv, tele munícióval. Emellett még a kalapján is hord egy tárra elég revolver töltényt, vészhelyzet esetére. Egy winchester ismétlő puska, amit általában a hátára vetve szokott hordani. Ehhez egy a vállán átvetett töltényöve van, tele lőszerrel. Emellett egy az övén lógó tokban tart egy tőrt is. Hord magánál egy lasszót is. A lova zsákjaiban tart még további lőszert, illetve egy íjat egy tegeznyi nyíllal, amit még az indiánoktól kapott. Mindig tart magánál pár szivart is, és egy doboz gyufát.
Kinézete:
195 cm magas, sportos testalkatú férfi. Kék szemei vannak, és vállig érő, csapzott barna haja. Gyakran borotválkozik, így álla maximum borostás. Öltözködését tekintve általában egy hosszú, barna kabátot hord, de néha csak egy ponchot visel. A kalapját mindenféle öltözethez viseli.

Colt 20-as évei elején, mikor még Brad-el járt bűnözőket felkutatni;



Brad sírjánál, nem sokkal annak temetése után;



Jelenlegi kinézete (a ponchoval, de a korábbi képeken látható kabátja még mindig meg van)



Revolverei (mindkettő ilyen);

Leánykori név: Rosemary Harlow
Jelenlegi név: Rosemary Fletewoode
Kor: 26
Nem: nő
Foglalkozás: varrónő, polgári család
Született: 1843, Crimson City
Kinézet: alacsonyabb, telt idomú lány. Vékony szálú, szőkés-barna haj, kék szem. Semmi feltűnő nincs benne, a lehető legátlagosabban néz ki és él is.
Jellem: mint egy szürke kisegér: meghúzza magát, mindent úgy tesz, ahogy kell, legkisebb agresszióra is összerezzen, nagyon félős. Igazi úrihölgy, ezért eléggé nehezen viseli a mostani életét. Egyedül Monty mellett tud kicsit szabadabban viselkedni. Retteg a tűztől.

Előtörténet:
Arról kérdezel, milyen volt az életem? Érdekes kérdés… Igazából nem a kedvenc témám, de illetlenség lenne nem elmondani ezek után, így csak nagy levegőt veszek és belekezdek.
Crimson City-ben születtem a család második és egyben utolsó gyerekeként. Gazdagok voltunk, ó, de még mennyire. Tökéletes életem volt. Én voltam a kis hercegnő a palotában, már ha léteznek azok errefelé és nem csak a könyvekben. Mindenünk megvolt, ráadásul rengeteg szolgánk is volt. Nem teljesen értettem, miért bánnak a szüleim velük úgy, ahogy, de én sem voltam kedves. Se gonosz, se kedves. Milyen egy buta liba voltam! Annyira egyértelműnek gondoltam, hogy ez mind az enyém és a többieknek nem jár, hogy eszembe sem jutott, hogy el is veszhet.

Szinte minden percemet a barátnőimmel vagy a bátyámmal töltöttem. Vele nagyon jóban voltunk. Ő volt a legjobb barátom és egyedül mellette éreztem, hogy élek. Ő volt, aki megnevettetett, ő volt akivel mindent meg tudtam beszélni és mindig számíthattunk egymásra. Mellette magam voltam. Egészen addig, amíg egy nap minden meg nem változott. Szörnyű volt! Az egyik szolga jogosan kiakadt apámra, de amit tett, az szörnyű! Fogta a kést és leszúrta apámat! Én azonnal felsikítottam és kis híján el is ájultam a sokktól, de a bátyám azonnal megfogta a kezem. Ezután elszabadult a pokol. Édesanyám is megölték, miután ő is lelőtt két másik szolgát. Nekem patakokban folytak a könnyeim, hiszen mindent végig néztem. Rettegtem. Nem akartam meghalni. Ám minket valamiért életben hagytak. Az otthonom leégett, a családom halott. Olyan szintű sokkban voltam, hogy mozdulni alig bírtam, a bátyámnak szinte ki kellett vonszolnia. Ott azonban nem engedtem tovább, kitéptem magam a kezéből és visszafutottam a lángoló ház elé, majd térdre rogytam. Mondtam neki, hogy várjuk meg a rokonainkat, de nem hallgatott rám. Ő menni akart, s mivel sosem volt az a nyugodt típus, egy rövid búcsú után ő is magamra hagyott. Csalódott voltam. Fájt. Ott maradtam az égő háznál, míg ki nem jöttek a hatóságok. Néztem az égő embereket, néztem, ahogy a világom darabjaira hullik…

Végül megtaláltak. Rongyosan, koszosan, összetörten. Magához vett a nagybátyám, elköltöztem hazulról. Nem volt sokkal másabb a helyzetem, de azért érezhető volt, hogy ők egy fokkal szegényebbek. Nem mintha zavart volna. Én is megváltoztam. Nem volt rossz sorom, de… Az új családom előszeretettel nyomott el, én pedig behódoltam. Visszahúzódó és alkalmazkodó lettem. Mindig megfelelően viselkedtem és egy rossz szó nem jött rám. Aztán húsz éves koromban férjhez adtak egy kereskedőhöz. Ő is tehetős volt, persze már bőven nem annyira, mint amennyire én voltam gyerekkoromban, de ez jutott. Ő sem volt jobb. Hamar kialakult az, hogy ő a főnök, ő a domináns, nekem meg azt kell tennem, amit mond. De ez sem zavart. Egy szürke kisegérré változtam. Amúgy sem szerettük egymást, szóval mindegy volt. Ám aztán már bántalmazni is kezdett, de ez ellen sem tudtam semmit tenni. Egész egyszerűen azért tette, mert hiába próbálta, nem tudott teherbe ejteni, így pedig nem tudtam neki utódot szülni. Én azonban egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem az én hibám volt…

Egyetlen menekülő utam a könyveim és a saját varrodám volt a városban. Nagyon kis helyiség volt az üzlet, de imádtam. Ott töltöttem minden szabad időmet és varrtam. Ruhákat, kalapokat, bármit. Megrendelésre is dolgoztam. Itt kicsit fel tudtam éleszteni azt a hercegnőt, aki szerettem volna lenni.

Ha éppen társasági esemény volt, akkor pedig a Szalonba mentünk. Ott ismerkedtem meg Montgomery Linters-szel. Övé volt a hely, ő volt a főnök. Érdekes volt, de elég hamar egy hullámhosszra kerültem vele. Összebarátkoztunk, jókat tudtunk beszélgetni, nevetni. Neki el tudtam mondani mindent és fordítva. Természetesen ő kapta a legjobb ruhákat a városban...

Aztán hat évvel később, mintha a történelem megismételte volna önmagát, csak még rosszabbul. Banditák támadták meg a várost, s mivel én és a férjem voltunk a legtehetősebbek, nálunk kezdtek, utána mentek a Szalonba. Elkaptak minket, s mivel én még elég fiatal voltam akkor is, természetesen kihasználták a testem. Legalábbis elég közel kerültek ehhez és ha a férjemen múlt volna, akkor meg is történik. Az első adandó alkalommal lelépett, gondolom, túlélte. Azóta sem láttam, na, mindegy, nem is baj...

Az én megmentőm, egyetlen igaz barátom, Monty volt. Beküzdötte magát a házba és kiszabadított. Addigra már égett a ház. Feltörtek bennem a gyerekkori emlékek, azóta még inkább félek a tűztől. Pánik rohamot kapok tőle. Hiszen megint nem sokon múlott, hogy meghaljak. Elmenekültünk. Nehezen bírtam a vándorlást, sosem voltam ez a típus. Én az otthon ülő feleség voltam. Szenvedtem, de igyekeztem nem teher lenni. Aztán kicsit hozzászoktam. Azóta Monty-val maradtam, hiszen nincsen máshova mennem, mert a banda minden tulajdonomtól megfosztott, tehát a tulajdonképpen nincstelenné váltam. Egyetlen egy dolgot tudtam elhozni: az otthoni varrókészletemet és pár könyvet, amit gyorsan felkaptam, mielőtt elmenekültünk.



Fogalmam sincs, mi lesz velünk, de annak örülök, hogy nem egyedül vagyok. Így minden sokkal egyszerűbb...

Annabelle Webster – Pandora

Greenden városa

A szalonban vagy, épp a mindennapi munkádat végzed. A zongoránál ülsz, ahogy az ablakon kipillantva észreveszed, hogy már sötétedik az utcákon. Sajnos ez még nem jelenti a te műszakod végét, ugyanis a többség pont hogy ilyenkor tér be ide.
Ez a nap is úgy telt mint a többi; különböző zenéket játszottál el, pókereztél, beszélgettél emberekkel. Egyesektől kedves szavakat kaptál a zenét illetően, mások elég egyértelműen próbáltak rád mászni. Az alakok jó része részeg és hiába mondod, nehezen értik meg, hogy a te feladatkörödbe ez nem tartozik.
A szám végére érsz, mikor a csapos – aki a tulajdonos is egyben – int, hogy cserélj helyet a másik zongorással. Rajtad kívül egy férfit is alkalmaz ezen poszton. Ahogy felkelsz, a másik alkalmazott átveszi a helyedet szinte azonnal. Elindulsz az asztalok felé, végig nézve a sok vendégen. Egyesek pókereznek, mások valamiféle kockás játékot játszanak. Vannak olyanok is, akik csak történeteket mesélnek egymásnak, hangosan röhögve.
Ahogy elhaladnál egy csapat mellett, az egyik férfi megragadja a karodat. Ha megpróbálod szabaddá tenni a végtagodat erősebben rászorít, majd feláll.

- Jó estét kis hölgy – vigyorog rád – nem lenne kedved velem tartani ma éjjel? Kezdem unni ezeket az alakokat. – mondja, majd a mögötte lévő társaságra mutat az asztalnál.
- Nekünk se hiányoznál ám Scott, te baromarc! – szólt vissza neki egy férfi, a mondanivalóját nyomatékosítva a középső ujja lóbálásával.
- Menjen is, ha már elvesztette minden pénzét... Szerintem nincs is miből fizetnie ezt a szajhát. – dörmögte egy másik játékos.
- Kuss legyen srácok! Na, gyere velem kislány, jó lesz. – ígérgette neked a férfi, aki a Scott névre hallgatott.

(OOC: Felteszem visszautasítod, ha esetleg nem, majd átírom)
A válaszodat hallva a pasas megjegyzést tesz az édesanyádra, majd egy kelletlen mozdulattal ellök magától. Kicsit megtántorodsz, majd ahogy utána nézel látodd, ahogy egyedül felballag a szobájába. Ahogy ezt az esetet feldolgozva tovább haladsz, észreveszel egy asztalt aminél van egy üres hely.
Leülsz a 3 férfi mellé, s megnézed mindhármukat. Mindannyian nagyjából egy korosztály lehetnek, olyan 30 egy-két évesek. Ellustult cowboyok, akik már inkább csak a kocsmában ászok, és nem a pisztoly párbajokban. Az egyikük már a sokadik pohár whiskeyt húzza le, a másik egy korsó sört szorongat. A harmadik meg csak a kártyákat keveri. Téged meglátva felnéz, majd egy biccentéssel köszönt. A másik kettő kicsit nehezen ugyan, de kinyög egy egy üdvözlést.
Kiosztják a lapokat, amikből jut neked is. Meglepetésedre, egyik kört nyered a másik után. Ahogy telik az idő, a whiskey-s pasas összes pénze hozzád kerül. Az utolsó zsetonjait elvesztve aztán a férfi földhöz vágja a poharát, majd feléd fordul;

- Átkozott ribanc, te csalsz!

A mellette ülő férfi a korsójából felemelve a fejét izzó tekintettel nézett rád, majd a társát támogatva szólalt meg:

- Azt gondoltad, hogy nem tűnik fel nekünk, hogy hány kört nyersz egymás után?
Eközben a pasas aki eltörte a poharát felkel, majd a hajadnál fogva rángat talpra a székedből. Megragadja az álladat, és egyenesen az arcodba beszél. A lehellete bűzlik az alkoholtól, már a szagától is kissé megszédülsz.
- Tudod mi történik azokkal akik megpróbálnak átverni engem, szuka? – vicsorgott a pasas, pár centire az arcodtól.

Ijedtségedben körbe tekintettél, hátha lenne valaki aki segítene. Pechedre már nem tartózkodtak sokan a kocsmában. Az egyik asztalnál egy öregember alszik, a másiknál pedig 2 alak társalog, miközben kockákat gurítgatnak. Emellett még egy alak ül az egyik sarokban, a poharát bámulva. A pult felé pillantva látod, hogy a kocsmáros eltűnt valahová. Ha megpróbálsz sikítani, az alak befogja a szádat és éppen felpofozna, mikor egy ismeretlen hang szakítja félbe.

- Hé, pajtás. Mi lenne ha inkább olyannal állnál ki, aki meg is tudja védeni magát?
A hang a sarokban ülő idegenhez tartozott, aki ekkor felállt, hogy megközelítse az asztalotokat. A férfi aki téged szorongatott meglepetten megállt egy helyben, majd csak pár pillanat múlva válaszolt.
- Te mégis ki a faszom vagy? És nem mindegy neked, hogy mit csinálok én?
Az idegen egyenesen az asztal mellé lépett, és úgy bámult rá a részegekre. Egy férfi volt, akinek viharvert, barna haja a válláig ért, és egy régi, hosszú barna kabátot viselt. A fején egy kalap volt, amit jól az arcába húzva hordott. Felszegte a fejét, ekkor számodra is láthatóvá váltak kék szemei, melyekből elszántság sugárzott.
- Nem, nem mindegy. Tudod, – kezdte a férfi – ki nem állhatom mikor valami szerencsétlen idióta nem tudja felfogni hogy vesztett, ezért nekiesik másoknak, hogy a becsületét védje. Pláne ha az a „más” meg se tudja védeni magát.
- És az minket hol érdekel, hogy neked tetszik e vagy sem? – állt fel az osztó is a székből, aki eddig csendben figyelt.
- Nagyon egyszerű... – felelte az idegen, majd ökölbe szorított kezével arcon vágta az osztót.

Ebben a pillanatban a részeg emberek egyként ugrottak az idegen felé. Ekkor te szabaddá váltál. Az egyik férfi felkapta a korsóját az asztalról, majd azt ismét a fa felületnek vágva darabokra törte azt. Egy nagyobb, éles részt a kezébe véve aztán megindult az ellenfele felé. Az a férfi eközben pont gyomron vágta a whiskey-s pasit, majd ezután ballal bevert egyet az arcába is. Eztán a sokat kapott férfi eszméltét vesztve dől el. Így az idegen a korsó darabjával hadonászó férfira figyelt. Az osztó közben felkelt, és az orrából patakzó vért törölve megindult az idegen felé. Az asztalon volt még egy korsó, amivel akár fejbe is vághattad miközben neked a hátát mutatva távolodott. Ha éltél a lehetőséggel és erőből fejbevágtad a korsóval, akkor összerogyva a padlón landol.
Közben az egyik részeg egyre inkább hátráltatta meg a vakmerő ellenfelét, aki nem akart közeli kapcsolatba kerülni az üveg szilánkkal. Ez addig fajult, hogy a hosszú hajú férfi gyakorlatilag ráesett az egyik asztalra, amin két másik épp a kockás játékba belemerülten szórakozott. Azok azonnal felpattantak, és együttes erővel támadtak rá az asztalukra eső férfira. Eközben azonban kilökték a részeg ember kezéből az üvegszilánkot, aki immár csak puszta kezével támadt az idegenre. A két kockázó lefogta a férfit, míg a részeg ütötte. Ha nem ütötted le, akkor az osztó is csatlakozott hozzájuk.
Ezalatt, ha közelebbről is megszemléled a whiskey-s (vagy ha leütötted, akkor akár az osztó) testét, megtalálhatod nála a revolverét. Meg van töltve, így akár le is tudsz adni egy lövést az idegent verők felé, mielőtt azok észrevesznek. Ha így teszel, akkor az általad lelőtt férfi összeesik, mire a többi feléd fordul. Ezt kihasználva az idegen kicsúszik az őt tartók közül, majd két revolverét előkapva lelövi az egyik kockást.
Ha te nem lősz le senkit, akkor az idegen a fejét hátra lendítve megfejeli az egyik kockást, a másiknak pedig az ágyékába vágja a csizmája orrát. Közben előkapja két revolverjét, és az őt ütögető részeget lövi le.
Mindenesetre, a lövések hallatára kiront a csapos a hátsó helyiségből, egy winchestert szorongatva. Ekkor aztán mindenki akinél van előrántja a lőfegyverét, és azt ki-kinek szegezve állnak az emberek a kocsmában, a felborult asztalok közt. A verekedés közben több asztal felborult, székek hevernek eldőlve. A fa padlót üveg szilánkok foltozzák, illetve néhány helyen póker lapok is takarják.
Ha korábban elvetted a revolvert (akár lelőttél vele valakit, akár nem) most te is egy részegre szegezve a fegyveredet állsz ott. Ha nem, akkor csak nézed a jelenetet. Kettő, vagy három (ha az osztó talpon maradt) férfi fogja a revolverét a felváltva a csaposra, és az idegenre. Aztán az egyikük lő, és a csapos átlyukasztott homlokkal előre dőlve lefejeli a pultot.
Ekkor ha gyorsabban reagálsz a többieknél le tudsz lőni egy embert, mire a másik kettőt (vagy egyet) az idegen intézi el, kihasználva hogy két lőfegyvere is van.
Ha nem lősz le senkit, akkor az idegen golyót ereszt abba aki lelőtte a csapost, majd felborít egy asztalt, és beugrik mögé. Ezután onnan kihajolgatva lövöldöz tovább a megmaradt alakokra. Egy idő után sikeresen végez minden alakkal, majd ahogy minden hang elhal, előmászik az asztal mögül.
Bárhogyan is, de a kocsmában végül békesség lett. Az öreg még mindig ott aludt az asztalnál. A zongorás már rég lelépett, a kocsmáros meg holtan tenyerelt a pultra. A padló, meg az azt beterítő üvegszilánkok ropognak az idegen csizmája alatt, ahogy az megközelít téged. A levegő puskaporral van megtelve. Ha körül nézel, látod hogy a kocsmát rendesen helyben hagyták. Fogalmad sincs, hogy mit kezdesz majd. A férfi megáll melletted. Ha revolver van nálad, azt egy elismerő biccentéssel díjazza, majd megtörli a homlokát. Ezalatt kicsit hátrább csúszik a kalap a fején, így jobban látod az arcát. Ha sokat olvastál újabban újságot, akár fel is ismerheted a fickót. Arca elég megviselt, állán pár napos borosta sötétedik. Próbál vidámnak látszani, de ha jobban figyelsz, észreveheted a gondterheltséget s tekintetében. Mindenesetre, az így szól;

- Elnézést a közjátékért, hölgyem. Azért jól van? – a kérdését megtoldja egy barátságos mosollyal, hogy megpróbálja feledtetni, hogy a munkáltatód épp meghalt az imént.

Megvárja amíg válaszolsz, majd ha kérdezed a nevét bemutatkozik.

- A nevem Jake Marston. És a magáé?

Montgomery Linters - RIPalmyra , Rosemary Fletewoode - Bratti

Bells Station környéke

Az erdő körülöttetek békésen zúg. Néha kisebb állatokat hallotok a bokrok közt. A szél mozgatta ágakon zörögnek a levelek. Szedett-vedett táborotok közepén egy kisebb tűz lobog, a ráhelyezett fadarabok ropogása egész nyugtató összhangot generál. Majdnem feledteti veletek, hogy pár napja el kellett hagynotok mindent, ami az életetek része volt, és azóta gyakorlatilag gyíkokat és hasonló alacsonyabb rendű állatokat esztek. Elkezd sötétedni, így nem ártana rakni némi fát a tűzre.
Eltelik egy kis idő. Ha épp beszélgettetek, a szavakat egy állatias morgás szakítja félbe. A hang forrása felé fordulva egyre közeledő neszt hallotok. A táborotok szélén több állat is elfut; mókusok, egy idő után már néhány őz is. A zajok egyre hangosabbak. Már levelek és ágak recsegése is hallatszott, amikor a bokrok közül kirontott egy hatalmas medve.
Ahogy meglát titeket, egy morgás és üvöltés közti hangot hallat, majd lassú léptekkel közeledik. A lovaitok nyerítve halálra rémülnek, ha ki is voltak kötve, addig rángatták a köteleiket, amíg szabaddá nem váltak, majd elvágtattak, ott hagyva titeket a pácban. Ha Monty megpróbálja lelőni a vadállatot, annak a vastag bőre, illetve hájrétege felfogja a golyókat. Nem igazán van választásotok, menekülnötök kell.
Ha elég gyorsan reagáltok, el tudtok hozni valamennyit a táborban heverő dolgaitok közül is, de csak a legszükségesebbeket.
Innentől két lehetőségetek van: vagy megpróbáljátok megkeresni a lovakat, vagy gyalog menekültök az állomás felé.
Akármit is tesztek, a medve folyamatosan a nyomotokban van. Egy rossz lépés, és beérhet, annak pedig nem lenne szép vége.
Ha a lovak után mentek, nem túl messze a tábortól találjátok meg őket. Szerencsétekre a medve átkutatta a táborhelyeteket némi elemózsia után, mielőtt a nyomotokba eredt. A lovakkal is csak az állomás felé tudtok menni, ugyanis másfelé nincs normális út.
Bárhogy is történjék, az erdő szélére érve lehagyjátok a medvét. Idősebb példány volt, üldözésből feltehetően elég volt neki ennyi is. Ha lovakkal vagytok, megtehetitek, hogy csak ellovagoltok a következő városba (Harven’s Deep). Ha pedig nem, akkor nincs más választásotok, mint a városba bemenni, és reménykedni hogy nemsokára jön a vonat. A településben a lámpák ki vannak égve, és egy lélek se jár odakint. Sötét van, de így is halljátok a banditákat, ahogy az utcákon beszélgetnek. Feltehetően azóta se hagyták el a települést. Monty-nak ekkor eszébe juthat, hogy hogyan működnek a hasonló bandák. Valószínűleg maradnak még pár napig, hogy minél több „védelmi pénzt” zsaroljanak ki a helyiekből.
Itt ismét választhattok: megpróbáltok még készleteket szerezni (ételt-italt a sarki kisüzletből, vagy esetleg lőszert a fegyverboltból), vagy egyből a vasútállomásra siettek, remélve, hogy nem vesznek észre.
A sarkon lévő üzlethez egy mellékutcán át juthattok el. A bejárata előtt két bandita álldogál, így ott nem tudtok bemenni nyílt harc generálása nélkül. Ha megkerülitek a kis épületet, felfedeztek egy hátsó bejáratot, ami nyitva van. Nyilván erre menekült a tulaj, mikor megjelentek a bűnözők. Az ajtó egy apró raktárhelyiségbe vezet, ahol többféle készlet található: mindenféle konzerv étel, víz, rum, sörök, likőrök. Ha elég alaposan körülnéztek, találhattok egy kisebb fémdobozt is, amin csak egy kulcslyuk díszeleg. A ládikát megrázva érmék csörgését hallhatjátok benne; a dobozban pénz van. A kulcs nincs sehol, de fel tudnátok törni valami mással. Persze, ott is hagyhatjátok az egészet.
A fegyverbolt előtt is két alak áll, azonban ez egy emeletes épület, aminek van egy erkélye is. Ha egyikőtök bakot tart a másiknak, akkor az erkély oldalsó részére fel tud mászni, így egy valaki bejuthat a boltba. Az erkélyre vezető ajtó nincs zárva, így onnantól egyszerű a bejutás. Fent a lakrész foglal helyet: egy kisebb nappali, abból balra rögtön nyílik a hálószoba, mellette pedig a konyha. Ha esetleg megnézi, az épületben tartózkodó láthatja, hogy a hálószobából nyílik egy kis mosdó is. A nappali fapadlóján végig osonva aztán Monty vagy Rosemary egy szűkösebb lépcsőhöz ér. Ha azon lemegy, magában a boltban találja magát. Bent áll egy férfi is, aki épp egy olajlámpával kezében vizslatja a kirakatban lévő lőfegyvereket. A lámpa fénye halványan ragyogja be a boltot. A fénykör szélénél éppen látszik, hogy a pulton egy tőr hever. A pasit nem muszáj leütni, anélkül is lehet szerezni némi töltényt a winchesterbe, ha benéz az illető a pult alá. Azonban ha előrébb megy a helyiségben, talán más fegyvereket is elhozhat, ehhez viszont le kellene ütnie az ott álló férfit, mert az ilyen közelről meg fogja hallani a fapadló recsegését. A pultról elvett tőrrel kétféleképpen hatástalanítható a fazon: vagy a fejére mértek egy ütést a nyelével, vagy hátba szúrjátok vele. Ha a kés a pulton maradt, akkor az is jó, ha addig szorítjátok a férfi nyakát, míg eszméletét veszti a levegőhiány miatt.
Akárhogy is, a bandita kezéből kiesik az olajlámpa, aminek üveg búrája apró szilánkokra törik szét. A benne lévő folyadék szétömlik a padlón, mire a lámpa maradékában égő láng azonnal begyújtja. A tűz gyorsan terjed el az épületben, hiszen teljesen fából van. Hamarosan a kint állók megindulnak, hogy megnézzék mi történt. Az, aki bent van a boltban, a hátsó részbe szaladva találhat egy ablakot, amin ki tud lépni, vagy akár felszaladhat az emeletre, és lemászhat ismét a teraszról.
Ezek után akár voltatok máshol, akár nem, a megálló felé véve az irányt egy gőzmozdony halk zakatolását halljátok a távolból. Lassan feltűnik maga a szerelvény is. Eleinte csak egy fénylő pont a távolban, ám ahogy rohamosan közeledik, alakja egyre inkább kiválik a sötétségből, és valamennyire látszik a füst is, amint pöfékelve halad előre. A vonat hangjára az állomás környékére téved több bandita is (5-6 fő). Ezeket vagy feltartóztatjátok valahogy, vagy elbújtok előlük.
A vonaton tartózkodók nyilván nem tudtak az állomás jelenlegi helyzetéről, ugyanis a vonat, mintha semmi baj nem lenne, megállt. Páran már épp leszálltak, amikor megjelentek a várost fogságban tartó banditák (ha fegyveres harcba keveredtetek a korábban idetévedt alakokkal, akkor most még több jött, ha nem, akkor ugyanazok). A fegyvereiket lóbálva kiabáltak az utasokra, akik közül egyesek a vonatba menekültek vissza, mások pedig inkább a település házai felé iramodtak. Ekkor megjelentek a vonaton lévő őrök is, akik tüzet nyitottak a bűnözőkre. A nagy zavarban ti is fel tudtok jutni a szerelvényre. Nem sokkal később a mozdonyvezető elindítja a vonatot, ami lassan, komótosan megindulva kigurul az állomásról. A banditák közben lövik a hátsó kocsikat, az őrök pedig viszonozzák a tüzet. Van pár sebesült, ketten talán meg is haltak, de nektek ez nem számít, mert épségben feljutottatok ide.
A vonatról leszállhattok Harven’s Deepben, de akár tovább mehettek Brussburgba is.
Ha a vonatot választottátok, akkor az úticélotokat még aznap este eléritek. Harven’s Deepben, vagy Brussburgban megszállhattok az éjszakára a helyi fogadóban. Szobájuk csak egy van, és az ágyon is osztoznotok kell, de így legalább nem a földön alszotok.
Ha még korábban lóval folytattátok az utat (anélkül hogy benéztetek volna a városba), akkor kora hajnalban érkeztek meg Harven’s Deepbe. Ekkor itt a fogadók és kocsmák is zárva vannak, így az éjszakát az utcán kell töltsétek.

Név: Taksheel
Álneve: Sarah Clinton
Született: 1846 telén, a vidra és a farkas jegyek határán, Brushlands
Kor: 23
Nem: Nő
Nemzetiség: indián félvér (Bhediya indiánok)

Kinézet: Egyáltalán nem hasonlít külsőleg indián felmenőire. Világosbarna haja, kék szemei vannak. 168 cm magas, jól izmolt lány normál méretű idomokkal. Bőre egy árnyalattal sötétebb mint az átlag fehér amerikaié, ergo aki nem ismeri meg nem mondaná, hogy félvér.

Jellem: Totemállataihoz mérten vágyik az újra, kalandozó jellem, nagyon bátor és határozott. Jó vezetői képességei vannak, ám nem tartja jó vezetőnek magát, ezért inkább szeret magányosan Istaqa-val utazni. Kívülről erős, megingathatatlan embernek tűnik, ám valójában tud nagyon érzékeny is lenni (talán túlságosan is). Nagyon empatikus, segítőkész és önfeláldozó. Rendkívül alázatos, és nagyon jó érzéke van az állatokhoz. Tudja mikor legyen gyengéd, és mikor határozott. Apja haláláig egy vidám, cserfes aktív lány volt, utána azonban kissé magába fordult, keveset beszél és nem mosolyog annyit. Idegenekkel, főleg a tősgyökeres „amerikai fehérnéppel” nagyon bizalmatlan. Kisugárzása ettől függetlenül nagyon megnyugtató.

Története:
Taksheel neve is mutatja, hogy különleges. Különleges, mert édesanyja bhediya indiánok törzsfőnökének lánya, édesapja pedig egy nem túl híres, de annál kedvesebb és megbízhatóbb ranger. Illetve különleges azért is, mert születése óta valami megmagyarázhatatlan kapocs fűzi a természethez és a spirituális világhoz. Taksheel szinte ahogy megtanult járni, már lovagolt is. Rengeteg időt töltött a törzsük sámánjánál, Yazhinál, tőle megtanulta melyek a mérgező-, s melyek a gyógynövények, illetve melyiket hogyan tudja hasznosítani. Megtanulta a gyógyítás fortélyait, illetve rengeteget tanult a spirituális világról. Megtanulta tisztelni a tárgyak és élőlények szellemét, illetve már 5-6 esztendős korában fény derült arra, hogy milyen jól bánik az állatokkal. Még a legvadabb lovak is megszelídültek a keze alatt, illetve az összes kutya odáig meg vissza volt a lányért. Éppen ezért, Taksheel 11 esztendős korában kapott édesapjától Williamtől egy lovat. A ló még fiatal volt, egy kétéves csikó, ám már nagyon megviselt volt, és bizalmatlan a rengeteg bántalmazás miatt, ami őt érte. A gazdája folyton a lovat ütötte, mert állítása szerint egy „mocskos korcs indiánló” befedezte az ő díjnyertes lovát. Természetesen ha már más nem pénzt akart csinálni belőle, így jutott el egy vásárba, ahol Taksheel apja meg is vette a lánynak.
Taksheel ekkor már ismerte az indián lószelídítési módszereket, és ezek alapján, illetve saját elemeket is beleszőve egy olyan erős kapcsolatot épített ki a lóval, amit nagyon ritkán látni csak. Elnevezte a lovat Istaqanak, de ez természetesen csak az a név volt, amit mindenki más is ismert. Volt azonban a lónak egy másik neve, amiről csak Istaqa és Taksheel tudtak.
Miután ők ketten összemelegedtek, és elválaszthatatlan TÁRSAK lettek, a lányt a törzse tagjai szépen sorjában megtanították nyomokat olvasni és vadászni. Mindig furán néztek a lányra, aki minden elejtett vad után odasétált a tetemhez, és hálát adott az állat áldozatáért, hogy ezzel ő(ke)t életben tartja. Ugyan az indiánoktól nem állt távol az kioltott életek megbecsülése, mégis ez a kis rituálé szintén Taksheel sajátja volt.
Megtanulta használni az íjat és nyilakat, dobókéseket, tőröket és tomahawkokat használni, illetve apja jóvoltából kapott egy Pump Action shotgunt és egy régi Rolling Block rifle-t valamint az apja gravírozott Cattleman revolverjét is neki akarta volna adni, ám a lány elutasította. Történetesen azért, mert az utóbbit szinte semennyire, míg az előző kettőt többé-kevésbé tudta is használni, de inkább az indián fegyvereket részesítette előnyben.
Ugyan nem volt rózsás az indiánok helyzete, ám Taksheelnek mégis boldog élete volt, egészen addig, míg 1866-ban édesapjának hirtelen nyoma nem veszett. Ez egy utolsó jelzés volt a törzsfőnöknek, hogy nemsokára ők lesznek a következők, akik így vagy úgy, de el fognak tűnni.
Taksheel ekkor felkerekedett, hisz még reménykedett hogy élve megtalálja apját. Nyomkövetői képességének hála egy héttel a férfi eltűnése után meg is találta annak holttestét. A lány összetört, hisz rettentően szerette édesapját, és elhatározta, hogy ezért a tetteseknek felelniük kell. Itt vette magához az apja ranger csillagát, kendőjét, kalapját és a gravírozott Cattleman-jét.
Ezután nem tért vissza a törzséhez, hanem felkutatta az apja haláláért felelős embereket. 1,5 év alatt sikerült lenyomoznia az összeset, és egyenként likvidálni őket, persze csak miután információkat szerzett tőlük. Így 1868 végére összeállt benne a kép, hogy miért gyilkolták le az apját. Ő lett volna az egyetlen békítő kapocs az indiánok és az amerikaiak közt. Arra a következtetésre jutott, hogy meg kell akadályoznia, hogy népét elkergessék szülőföldjükről, illetve hogy rosszabb esetben akár kiirtsák őket. Azonban egy férfi, nevezetesen Colt Harlow megelőzte őt, s megölte az akkori kormányzót. Mivel Taksheel itt már nem tudta egyedül mit tudna tenni, így visszatért törzséhez, hogy megvitassa velük a továbbiakat. Ott elmesélték neki, hogy ez a bizonyos Colt mennyi mindent tett értük. A lányt Colt Harlow az apjára emlékeztette. Így elmondások alapján ugyanolyan jószívűnek és megbízhatónak tűnt. Ezért hát, mikor a törzsfőnök kijelentette, hogy ők továbbra is békésen tárgyalások útján akarja intézni a dolgokat, amiről mindenki tudta, hogy esélytelen, Taksheel meghozta a döntését. Felkeresi ezt a bizonyos Colt Harlowot, aki egyszer már segítette őket, hogy most ismét segítsen valamit kitalálni, amivel megakadályozhatnák hogy kitoloncolják a bhediya indiánokat szülőföldjükről, Brushlands-ről.

Taksheel & Istaqa kisebbként:


Mielőtt eltűnt az apja:


Jelenleg:

Annabelle Webster – Pandora

Greenden városa

A kocsmában vagy még mindig. Körülötted hullák, faforgács, vér, megrongált bútorok. A levegőben még mindig érezni a puskapor szagát. Az egyik asztalnál még mindig ott alszik az öregember, békésen horkolva.
Fújtatását nem zavarja meg semmi, egészen addig amíg kintről nem szűrődnek be különböző zajok. Kiabálás hallatszik, amit lovak patájának dobogása követ. Mindez egyre hangosabb, feltehetően közelednek a hangokat okozó egyének.
- Nos, Belle – kezdi Jake – szívesen maradnék még itt beszélgetni magával, de úgy hiszem hamarosan társaságunk lesz. Én azt pedig nem várnám meg.
Ha rákérdezel hogy miért, a férfi kissé az arcába húzza a kalapját, majd a pult felé lépve szól vissza neked;
- Elég rosszul festene, ha itt találnának meg minket egy hullákkal teli kocsmában. Bármilyen szemtanú nélkül nem hiszem, hogy hinnének nekünk.
Megvárja, hogy felelsz e bármit, majd kipillant az ablakon. Utána ismét rád néz.
- Ha már belekevertem ebbe az egészbe... Velem tart?
Meghallgatja hogy mit felelsz s bólint. A hátsó helyiségbe siet, közben int, hogy kövesd. Mielőtt utána mész, lehetőséged van összeszedni a szalonban lévő dolgaidat, bár sietned kell. Pontosan tudod, hogy hátul van a szalon raktára, illetve egy kijárat is. De hogy a férfi ezt honnan tudja, arról ötleted sincs. Ha rákérdezel, csak megvonja a vállát az ajtó felé menet.
- Sok kocsmában jártam már. A legtöbbnek van hátsó kijárata is.
Ahogy haladtok az ajtó felé, elmentek egy széf mellett is. Résnyire nyitva van, feltehetően a kocsmáros épp ezzel ügyködött mikor meghallotta a lövéseket. Látszik, hogy benne pár köteg pénz hever. A férfi egy pillanatra megáll előtte s nézi egy darabig. Utána megrázza a fejét, majd megy tovább. Te itt elhozhatod a pénzt.
Ahogy kiléptek a hátsó ajtón, zajokat hallassz a kocsmából. Pár szót értessz is abból amit mondanak;
- Mi a franc történt itt?
- ... bunyó ... közt?
- Több. Lövések... a ... vannak itt ...
Közben Jake óvatosan visszacsukja az ajtót, s a kilincstől elhátrálva rád néz.
- El kellene jutni a város másik felére, ott már azért rendben vagyunk. Ha szétválunk talán biztonságosabb, viszont ha együtt megyünk gyorsabb. Maga választ. – mondja a férfi, miközben egyik kezével az övébe kapaszkodva áll meg melletted.
Megvárja mit felelsz, bólint, majd megfordul és elindul. A kocsma mögötti sikátor elég szűk, nincs itt egy lélek sem, csak pár szemetes kuka.

Ha vele mész;
A mellékutca végéhez érve a férfi int, hogy állj meg. Bebújik egy kuka mögé, s ott vár. Nem tudod miért ugyan, de te is elbújhatsz. Mindenesetre pár másodpercen belül egy rendőr sétál el a mellékutca vége előtt.
Miután elment, a fedezékből előbújva folytatjátok utatokat. A nagyobb utcákra kiérve már több emberrel találkoztok. Feltűnhet, hogy a férfi végig lefelé néz, és kissé kerüli a többi embert. Ahogy a sheriff „irodája” előtt haladnátok el, gyorsan betér egy mellékutcába. Itt gyorsan halad, majd a végefelé megtorpan. Egy poszterre néz, ami egy ház oldalára van kitéve. Gyors mozdulattal letépi a falról, és belegyűri a táskájába. Ha rákérdezel miért, csak ennyit felel;
- Valamiből meg kell élni, a fejvadászkodás meg jól fizet. – mondja, mit sem sejtve arról, hogy neked milyen emlékeid vannak egy fejvadász életéről.
Innentől aztán nyugodtan folytatjátok az utatokat. A férfi nem nagyon beszél, csak ha kérdezed valamiről.
Egy szalonba érkeztek meg, ahol a férfi rögtön egy sarki asztalhoz invitál.
- Ha már itt vagyunk... Meghívhatom valamire? – kérdezi egy vigyorral az arcán. Közben elővesz egy szivart, és a székén hátradőlve rágyújt.

Ha szétváltok
A válaszodat hallva Jake bólint.
- Találkozzunk a város túlsó oldalán lévő szalonban! – mondja, majd elsiet. Egy pillanatra megáll, mikor a rendőr elsétál a sikátor előtt, majd kifordul balra s eltűnik a szemed elől. Ekkor egyedül maradsz, megint.
Innentől két választásod van; a sikátor végéhez érve elmehetsz jobbra a nyílt úton, vagy az előtted lévő utcán áthaladva mehetsz a hátsó utakon, a házak közt. A házak közt nem sok emberrel találkozol, egy ponton azonban hallod, hogy két rendőr beszélget. Itt vagy elmehetsz a másik irányba, vagy megpróbálhatsz elmenni mögöttük. Tulajdonképpen mindegy hogyan de mindenképp túljutsz rajtuk.
Ha jobbra mentél el az utcán egyből belefutottál egy járőrbe. Ha gyorsan elfordulsz, a melletted lévő üzlet kirakatára nézve, akkor csak elmegy melletted. Ha nem reagálsz ilyen gyorsan kicsit lelassít, ahogy rád emeli a tekintetét. A jobbjával megemeli a kalapját, s ennyit mond;
- Szép napot, hölgyem.
Ezzel világossá válik, hogy a rend őreinek fogalma sincs kilétedről. Ezek után nem muszáj kerülnöd őket. Páran rád köszönnek még, bár egyik alak sem ismer igazán. Csak udvariasak akarnak lenni.
Akármerre indultál el, egy térre érsz ki végül. Ott látod a szalont szemben. Ahogy megközelítenéd éppen megáll előtte egy lovaskocsi, majdnem elcsapa téged. A sofőr, egy nagyjából 40 éves, öregedő férfi odakiált neked valamit, amit nem értessz teljesen. Csak azt tudod, hogy bármi is volt, csak nem dícsérő szavak. Visszaszólhatsz a fazonnak, az legfeljebb a középső ujját fogja feléd lóbálni egy dühös arckifejezéssel.
A szalonba belépve egyből az alkohol szaga csap meg. A sarokban egy férfi zongorázik, miközben egy pincér rohangál az asztalok közt, italokat téve emberek elé. Az a zongora egészen hasonlít arra, amin te játszottál.
Jake-et a sarokban ülve találod. Éppen szivarozik ahogy megközelíted. Ha leülsz mellé az gyorsan elnyomja a szivart, és a maradékát egy dobozba teszi, majd belesüllyeszti a táskájába. Mielőtt bármit mondhatnál, egy pillanatra rádnéz, és vigyorogva kérdezi meg;
- Meghívhatom esetleg valamire?

Crazy Pete – Ben

Greenden városa

Ez a nap is úgy indult mint a többi. Csend volt, nem volt balhé... Bár megint túl meleg volt. Mindig utáltad a meleget, de nem volt ezen a Földön egy olyan átkozott terület sem ahol ne lett volna meleg. Vagy legalábbis, te nem tudtál róla, máskülönben már valószínűleg elköltöztél volna oda.
Az irodádban vagy. Egy közepes nagyságú szoba, benne egy íróasztallal, pár szekrénnyel. Az ablakon besüt a nap, megvilágítva a sarokban éppen szunyókáló kutyádat. A szoba csendjét csak a békés szuszogása zavarja meg. Az íróasztalodra nézve egy faládát láthatsz. Tegnap hozta egy pasi; a szokásos dinamit szállítmányod volt. A közeli bányából szállították, cserébe ingyenes szállást intéztél a munkásoknak. A fizetésed jelentős része rá ment, de legalább volt dinamitod.
Hirtelen azonban beront a szobába egy fiatal férfi. A húszas évei derekán járhat, arcát itt-ott már ráncok szegélyezik. Barna haja csapzottan áll fején, arcán izzadtság cseppjei folynak le. Kék szeméből csak úgy süt a gondterheltség ahogyan rád néz. Ismered, ő tulajdonképpen a jobb kezed, ... Hogy is hívják? Steve? Frank? Fogalmad sincs. Zihálva áll meg előtted, előre görnyedve támaszkodik a térdére.

- Sheriff! A .. kocsmában lövöldözés volt, ezt látnia kell! - mély levegőt véve aztán felegyenesedik, majd a mögötted lévő falra mutat ahol egy nagy papírlap van a falra tűzve – Egyelőre nem tudjuk hogy volt e rabszolga az elkövetők közt.



Majd ezt közölve sarkon fordul és elindul ki az utcára, intve hogy kövesd.
Ahogy elindulsz utána végig sétáltok a rendőrség épületén. Egy nagyobb szobába értek, ahol pár cella foglalja el a beltér nagyrészét. A többségük üres, de némelyikben szótlanul üldögél egy-egy elítélt. A többi rendőrt nem látni sehol; valószínűleg már mindannyian szétszéledtek a tetthely körül kutatva.
Kiértek az utcára, ahol már minden van csak csend nem. A tömeg zúgásába itt-ott kiabálás szól bele, lovaskocsikat vezető paripák patái dobognak. A földút porát felkavarja a szél, és erős állatszagot hoz magával. Büdös van, már megint.
Pár utcán áthaladva gyorsan elértek a kocsmáig. Útközben látsz egy két járőröző rendőrt is. Úgy tűnt, már elkezdték a nyomozást, és utólag szóltak neked. Érdekes.
A kocsma előtt két rendőr áll. Amint meglátnak köszönésképpen megemelik a kalapjukat s utat engednek neked. A kocsmába beérve felettébb érdekes látvány fogad. A kocsma bútorai fel vannak forgatva, üveg szilánkok hevernek mindenfelé. A földön összesen öt hulla hever, mellettük a földön egy egy revolver. A pultnál a kocsmáros éppen fejjel támasztja a pultot, kezei lelógnak a földre, ahol egy ismétlős karabély hever. Ha odamész hozzá és felemeled a fejét, láthatod hogy egy lövés által keletkezett lyuk tátong a homlokán.
Az egyik asztalnál egy doki áll, egy öregembert vizsgálva. Frank vagy hogy a picsába hívják felé int, majd így szól;

- Szerintem beszéljen vele először, aztán nézzünk körül.

Persze, a tanácsát nem muszáj megfogadnod. Végülis te vagy a sheriff, nem? A város védelmezője, négerek, nők, indiánok és banditák esküdt ellensége...

Ha először körbenézel;

A kocsma nos, kocsma részén semmi extra látnivaló nincs. A testek hevernek mindenfelé, csak egy egyszerű lövöldözésnek tűnik. De vajon voltak itt még mások? Vagy ezek kinyírták egymást? A kocsma felső szintjére egy lépcső vezet. A faszerkezet recseg a csizmád talpa alatt ahogy felmész rajta. Egy rövidebb folyosóra érkezel, ahonnan 4 ajtó nyílik; a szobák amiket a vendégeknek szoktak kiadni. Minden ajtó zárva van, ez valószínűleg azt jelenti, hogy egyik szoba sem volt foglalt. Ennek ellenére benézhetsz, ha berúgod az ajtót, vagy akár kilövöd a zárat egy jól irányzott lövéssel.
A szobák belseje mindegyiknél ugyanolyan; két ágy, illetve egy éjjeli, és egy nagyobb szekrény. A bal hátsó szobában azonban egy nagyobb, kétszemélyes ágy van, és több szekrény. Ez lehetett a kocsmáros szobája. A szekrényekben csak ruhákat találsz, illetve egy egy könyvet. Az éjjeli szekrényben van némi készpénz, illetve egy virágos mintázattal díszített revolver.
Ha visszatérsz a földszintre s még mindig nem az orvoshoz mész már csak hátra nézhetsz be. A pult mögötti helyiség egy kisebb raktár épület. A falak mentén polcok sorakoznak, tele különböző alkoholos italok üvegeivel. Egyes polcokon zöldségek vagy egyéb ételek hozzávalói hevernek; sajt, kenyér..
A raktárból egy rövid folyosó vezet tovább. A végefelé van egy kisebb fém széf is. Az ajtaja félig nyitva van. Ha megvizsgálod, nem látszik rajta semmilyen erőszakos nyitás nyoma. Benne pénz kötegek hevernek.
Nem sokkal a széf mellett egy kis asztalon ott hever egy jegyzetfüzet, benne egy csomó számmal. Valószínűleg a bevételt írja le, meg a költségeit. A végén van egy szám, aláhúzva. Ezt összehasonlíthatod a széfben lévő mennyiséggel, de ahhoz meg kell azt számolni. (Ehhez kérheted a segéded segítségét is.)
Ezután pedig már nem igazán van mit megnézni, csak a dokival tudsz beszélni.

Ha a doktorral beszélsz előbb;

Ahogy megközelíted a férfit az feléd fordul, s úgy köszönt;

- Napot, sheriff.

Kissé kiöregedett fazon már ő is. Talán egyidősek lehettek, és mégsem jutottatok el oda hogy akár tegezzétek egymást. Ez valószínűleg azért lehet, mert téged jobban lefoglalt a dinamit mint a másokkal való kapcsolat tartása.
A doktor épp egy öregembert vizsgál, aki mozdulatlanul fekszik az asztalon. Ránézésre vénebb darab mint te, ami azért sok mindent elárul. Azonban akárhogy nézed, lövésnyomot nem látsz rajta.
Ha rákérdezel mi van a pasival, a doki így felel;

- Az alapján amilyen pozícióban itt találtam, azt mondanám elaludt még valamikor a lövöldözés előtt... Csakhogy azóta szívrohamot kapott álmában. Hát, már önmagában az meglepő volt hogy ilyen kort megélt itt a vadnyugaton. – mondja, majd feláll a test mellől (ezt akkor is megteszi, ha nem kérdezel rá.)

Ha ezt a kérdést kihagyod, a doktor feláll az asztaltól, majd körbe néz a kocsmában. Ahogy megállapodik a tekintete rajtad elkezd beszélni, meg se várva hogy kérdezz.

- A hullák még frissek voltak, amikor a rendőrök nagyjából egy fél órája rájuk találtak. Mindegyikükkel egyetlen lövés végzett, valószínűleg képzettek lehettek az elkövetők. Persze, az is lehet hogy egymást ölték meg de arra mennyi esély van? Mindenesetre, - mutatott el melletted, az egyik testre, ami féloldalasan hever a fapadlón. Szemei le vannak csukva s nem mozdul. A feje környékén nagyobb üvegdarabok hevernek szanaszét. – az ott még él. Hátha tud majd valami hasznosat mondani, ha magához tért.
Ezek után összepakolja a cuccait az öreg mellett az asztalon heverő táskájába, majd visszanéz rád;
- Ha van még valami kérdése szóljon, ha nem akkor távoznék. A városlakóknak szüksége van rám.

Miután beszéltél a doktorral, még elmehetsz körülnézni a kocsmákban. A segéded ekkor veled tart, bár többnyire csendben van. Ha a fennti szobákba betörsz arra csak egy sóhajjal reagál. Amikor a széfhez értek, megszámolja a pénzt ha megkéred rá. Jelzi, hogy kevesebb van a széfben mint a nyilvántartás alapján kellene legyen.

A nap nyugodt volt. A falra tűzött lapot elégedett tekintettel figyelte, miközben a bajszát pödörte és valami vízzel felhígított löttyöt kortyolgatott. Elvégre milyen példát mutatna a segédjeinek, hogy ha rendes alkoholt fogyasztana a munkahelyén? Meló közben csak sört és vizezett alkoholt. Ez a város egy jól működő rendszer alapján működik. Crazy Pete egy nagyon fontos fogaskerék benne, legalábbis ő így gondolja.
Arca pirosra vált, akárcsak az érett paradicsom mikor belép az egyik segédje. A néger szó hallatán letépi a falon elhelyezett lapot, darabokra szaggatja, majd a darabkákat egyetlen galacsinba gyűri. Öreg kezével újraírja azt. Ha reszket is a keze írás közben, ezeket a szavakat (vagy megszokásból, vagy a gyűlölet adrenalinjától fűtve) gond nélkül le tudta körmölni.
- Jól jegyezd meg amit mondok, kölök. Most az egyszer elnézem neked, mert zöldfülű vagy, de szeretném ha az alkoholtól átitatott kobakodba vésnéd amit most mondok: Ha az én városomban bűncselekmény történik, abban biztos benne van egy nigger keze! Tisztességes, dolgozó ember nem bűnözik itt! Elszakadt a láncuk és nem tudják mit kezdjenek magukkal.
Ekkor lemondóan köpött, valószínűleg a nyál nagy része telibe kapja Frank(?) cipőjét is.
- Hozd a dinamitomat. Öreg vagyok már a cipeléséhez.
Ezzel egy időben felemelte az asztaláról a vizezett alkoholos üveget, még egyszer meghúzta majd távozott. Füttyentett Buckynak, hogy kövesse.
- Hé kölyök, múltkor hallottam egy suhancot amikor egy másik zöldfülűvel sétáltattuk Buckyt. Azt mondta, hogy ott van egy kutya két fasszal és felénk mutatott. Órákon keresztül vizsgáltuk Buckyt alulról, hogy nincs e valami baja. Elviszed majd orvoshoz?
Kérésnek hangzó szavai parancsnak hatottak inkább. Körülnézett és a hullák látványára ismét lemondóan köpött. Megvizsgálta őket természetesen és a pénzt is megszámolta. Az ajtókat nyugodt szerrel berúgta és minden szobát, minden zegzugot átkutatott. A csóri öreg test láttán leemelte kalapját és egy picit előre hajtotta a fejét részvétnyilvánítás gyanánt.
- Jelezzen, ha az a másik magához tér. Lesz hozzá egy két szavam!
Ismét körülnézett a mészárlás helyszínén és magában ennyit gondolt: Túl precíz munka ahhoz, hogy egy nigger keze legyen a dologban. Mexikóiak lehetnek...
Ismét köpött egyet, nála ez volt a gyűlölet kifejezésének egyik módja. Visszahelyezte a fejére a kalapját és elindult körülnézni a többi kocsmába.
- Vidd el Bucky-t orvoshoz, majd csatlakozz hozzám!