1. kötet: Szikra

Az éjszaka Almerra újre fellángol. A Deagryk halála nem hagy csendet és nyugalmat maga után. Úgy néz ki immáron megállíthatatlanná vált a lavina ami most majd maga alá temeti az országot.
Árnyak leple alatt a Khier, Sannis és Kah'nor csapatok hármas szövetsége megindult, hogy bekebelezze a Sourd területeket. A hatalmas hadsereg gerincét egy nagyjából 20 000 fős zsoldos hadsereg tette ki. Ez igen csak meglepőnek bizonyult hiszen egy ekkora hadsereg igencsak drágának bizonyulhatott. A Sourd védelem semmiként törik meg az eddig pacifistának gondolt szomszédaik ereje alatt. Csapataik amiknek a nagyrésze még mindig ex-Deagry területen állomásozik pillanatok alatt összeomlik.
Az első három nap lefolyása alatt Harat a Sourd főváros elesik és így az egész provincia a támadók kezére kerül. Az immár úr nélkül maradt Sourd csapatok elhagyják a Deagry területeket és hazavonulnak. Így az invázió immáron a Baely területekre összpontosul.

Teneva

Közben végre eljutnak az információk a szenátus fülébe is amik rögvest egy nagy szavazást hívnak össze.  Több nagy szónok is felszólal. Ám a támadó házak képviselői érthető okokból nincsenek köztük. A többiek pedig mind kitartóan érvelnek egy-egy álláspont mellett. Sokan vannak akik azt tanácsolják, hogy Almerrában a közös beavatkozás csak rontana a helyzeten míg sokan azt javasolják, hogy minden ország állítson fel egy sereget mellyel meg lehet állítani a háborút és így megakadályozni a kereskedelem brutális zuhanását. Amúgy is szükség lesz mitrillre mivel Teneva tervezi egy lovagrend felállítását az orkok ellen. (Természtesen később erről is lesz szavazás.)

- Az Almerria helyzet elborzasztó, ugyanakkor elkerülhetetlen esemény volt. Ezt minden jelenlévőnek be kell látnia. Az ország gazdasága így is széteső félben volt, a polgárháború csak lendített egyet a kötélen. De ez a kötél még nem szakadt el, viszont ha most támadunk, beavatkozunk akkor csak mégjobban felborítjuk a rendszert. Az Almerrai nép nem választott képviselőt Edmund király tragikus halálát követően, a nemesség pedig megelégelte ezt. Az emberi természet alappillére, hogy valaki mindig felül akar majd kerekedni,  Országunk, és Észak épp egy háborúból sétált ki, s lassan egy újabbal kell szembenézni. Az orkok ellen vívott csatákról ne is beszéljünk, jelenleg a legtöbb erőforrásunkat ez emészti fel. Békésen, harc nélkül is lehetséges a mithril probléma megoldása. A Kevinei királyság azt javasolja, hogy a Larlson házon, illetve rajtunk keresztül történjen a külhoni mithril behozatal. Hiszen Kevine független, a Larlsonok pedig immár vérrel kötöttek Nigrommarhoz. Kémeink és felderítőink jelentése szerint a mi határaink nincsenek feszélyezve, a Larlsonok pedig messze célkereszten kívül tartózkodnak. Ezen megoldás nem is jelentene gazdasági problémát, hiszen a szenátus hivatalos hajóin is betudnánk hozni a mithrilt.
Rövid szünet követte a beszédét.
- Amennyiben ezen döntésre szavazunk, kevine 20-20 váltóhajót ajánl fel a mithril szállítására, és adó nélkül hajlandó azt az adott országhoz szállítani.

A teremben Mace fogadott és elküldte a lovagjait. Mondván:


- Szeretem, ha két szem és két fül tanúja a beszélgetéseknek. A pletykák borzalmas dolgok.
- Ezzel egyet tudok érteni. – A két kísérőm felé fordulók és bólintok feléjük, mire távoznak a teremből. – Mikor pedig borral kínál örömest elfogadom és iszok egyet a király egészségére ezt követően pedig leülök az asztal mellé.
- Részemről az öröm, hogy fogadhatom Boremmia „megöröklőjét“. Bízom benne, hogy békés és nyugodt útja volt. Illetve abban is, hogy nem várattam sokat.
- Köszönöm az volt, bár volt pár álmatlan éjszakám, de nem untatnám a részletekkel.


Mace a kérdéseimre őszintén válaszol szerintem, de közel se mondja el mit érez legbelül ezek iránt. Úgy beszél ezekről a dolgokról mint az ácsok a napi munkájukról. Mintha rutinból csinálná. Ez zavarba ejtő. Egy percre meg is döbbent, de túl is lendülők rajta. Eidrake lefejezésének hírére kicsit elszomorodok, jobban örültem volna ha azt a hitetlen királyt láncon viszik a határhegység erődjeinek egyikébe és ott az orkokkal való harc során próbál bűnbocsánatot nyerni, bár ennek az elégedetlenségemnek nem adok hangot, hisz halottak sorsáról nem érdemes vitázni.


Ami Almera sorsát illeti már kicsit bővebben beszél. Bár konkrét dolgokat nem árul el. Ez kicsit aggasztó, hisz Blackwall után épp oda mennék és akkor legalább tudnám kivel érdemes ott tárgyalni. A megjegyzésére miszerint a falakba füleket építenek egy széles mosollyal és egy rövid, de jó ízű nevetéssel reagálok. De mikor rátér a Szenátus ügyére kissé elkomorodók.


- Hát igen, Benediktnek volt egy stílusa. Sajnos velünk nem osztotta meg a további terveit ezen döntésével kapcsolatban, de igen vannak terveim Tenevában kapcsolatban. Hamarosan mikor a seregem megindul Nigommar megsegítésére betérünk Tenevába is és elsimítom a dolgokat a szenátorokkal. Bármennyire nem tetszik nekem, hogy azok az vénségek – Itt elmosolyodok, majd kuncogok egy keveset, hisz végül is én se vagyok épp fiatal- a lassú bürokráciával irányítanak innen. De a békét én mindenek előtt tartom. A háború erősít, míg a béke nemesít. És az ember a legnemesebb teremtés mind közül. – Ekkor újfent beleiszok a boromba, amit azóta nem tettem meg, hogy elkezdtük a beszélgetést.
-

Mikor pedig az északi ügyekről kezd nem igazán lepődőm meg, sejthető volt, hogy Mace és Nashreen baráti viszonyt ápolnak. Ami meg az erődöket illeti sejtettem, hogy rossz a helyzet bár az Istenek úgy látszik mellettünk vannak mert még nem esett el több erősségünk a térségben. Az északiak királynőjére tett megjegyzését pedig csak elengedem a fülem mellett, még nem találkoztam vele és a szavakkal úgy vagyok, hogy csak szavak. A tettek az igazi mérvadóak. Bár az a kijelentése, hogy Nashreen mellett képes lenne házas életet élni megmarad a fejemben. Tán nem csak barátság van a két uralkodó közt? Ezt jó lesz megjegyezni. A 99 pontomra tett megjegyzése nem igazán érződik őszintének számomra, de nem is tűnik úgy mintha ellenezné.


- Nemes célok, ígéretek, melyek nem ütköznek az én eszméimmel, nézeteimmel és terveimmel. Minden ország egyetért azzal, hogy az orkoknak hullaniuk kell. Azt hiszem, hogy az orkok érezhetik, hogy milyen az, ha egy világ fog össze ellenük.
- Egyetértek. Az orkok még nem tudják milyen vihar készül ellenük.

Mace kérdésére, hogy miért jöttem ilyen messze hazámtól, nem lepet meg, hisz én is csodálkoznék, ha csak úgy ő is átruccanna hozzánk egy délutáni látogatásra.


- Nem, nem a lánya keze miatt jöttem. Sajnos az ilyen földi örömökről lekellett mondanom. Meg nem is lenne ildomos elvenni a lánya szűziességét az esküvő előtt, ezzel egyetért nem? Nem is a hajóira lenne szükségem, szárazföldön kívánok felvonulni az emberiség, istenek és Nashreen ellenségei ellen. Talán a szövetséges áll a legközelebb ahhoz amit keresek. Valaki olyat keresek aki egy személyben megtestesíti azt amit régen a Birodalom császárai. Az emberi nép egységét, tisztességét, tisztaságát, törhetetlenségét. Egy szimbólumot. Egy jelképet keresek. De hagyjuk is az ilyen történelem idéző vallási dolgokat. – Mosolyodok el. – Az igazi ok amiért ide jöttem, hogy tárgyaljak önnel a hitetlen szigetlakókról. Mint tudja a sárkány kultusz erős náluk. A frissen kiadott rendeletem pedig kitér a térítő munkák támogatására. Így telepeseket, papokat és oktatókat akarok küldeni oda és Nigommar hitetlen barbárjaihoz, de a királynő birtokait hagyjuk figyelmen kívül a tárgyalás során. Emellé saját költséget, kolostorokat, monostorokat, templomokat és iskolákat akarok alapítani. Ez lenne az egyik ami miatt ide jöttem, a másik ami miatt itt vagyok pedig azon kérésem lenne, hogy meggyőzem, hogy tűzze zászlajára a kuen keresztet és az ön vagy családja patrónus istenének jelét. Úgy érzem személyesen kell erre megkérnem. Szóval megteszi ezt az apró szívességet nekem? Hajlandó együtt csatába vonulni velem?

-Semmi probléma.- felelte – Ez még nekem is új, és még nem dolgoztam fel teljesen. – egy halvány mosollyal igyekezett megnyugtatni a lovagot. De mikor a szemébe mondva idézte fel az édesapját, szemei könnybe lábadtak.

-Köszönöm!-suttogta, hangja rekedtessé vált. Majd ezután az tenyereiben fekvő csillagot az ajkához érintette, így erősítve meg a Lord szavait az emlékezéssel kapcsolatban. Majd Serwie pillantását követve megfordult.

-Uram, vissza tudunk már menni? Úgy látom, kezd csendesülni a havazás. – kérdezte, majd összepakolva útra is indultak. Csendesen telt a visszafele út is, Ismae a benne halló csendességre fülelt. Üresnek érezte magát, akár a frissen havazott táj. Az út ideje alatt összeszedte magát annyira, hogy mosolyogni tudjon. Így is tett, mikor Lord Serwie feléje fordult, bár meglátszott, hogy kissé erőltetett.

-Köszönöm uram, én is élveztem. – majd aprót bókolt az úrnak.





Meglepődve vette tudomásul, hogy öccse, Ed, sietve tart feléje. A lány emlékeiben mintha kicsivel alacsonyabb lett volna, de most már Ismaenek fel kellet emelnie a fejét, hogy a fiú szemébe nézhessen.

-Kormányzó úr!- fejet hajtva üdvözölte a Lordot - ! Gratulálok a kinevezéséhez! Remélem nem bánja, hogyha a nővéremet visszakísérem. Majd újra fejet hajtva kíséri vissza Ismaet, aki értetlenkedő pillantással fordul meg menet közben. Ha addigra már Lord Serwie elment, akkor egyszerűen felajánlja a kezét a lánynak, és elkíséri.

-Mi a baj Ed? Egy kicsit feszültnek tűnsz. – azonnal szóba hozta, mikor nagyjából senki sem volt a közelben.

-Anya miatt most mindenki egy kicsit feszült. – felelte – Ha bármelyik katona képes lenne úgy bánni a karddal, ahogy ő dühében döf a tűvel az anyagba, akkor szegény ellenfél már régen nem tartozna ebbe a világba.

-Dühös? Történt valami, amíg nem voltam itt? – kérdezett újból.

-Szerinted? – csattant fel Ed, hangja kissé visszhangzott a folyosón. De nem szaporította tovább a szót, mert már ott álltak a társalgó ajtajánál. Ed kinyitotta nővére előtt az ajtót, ahonnan az anyag zizegésén kívül nem lehetett más hangot hallani. Ismae gyorsan megigazította a haját és a ruháját, mivel édesanyja mindig elvárja a rendezett külsőt, majd egyenes háttal belépett, Ed utána becsukta az ajtót.

-Jó napot édesanyám! Hogy aludt az éjjel?- kezdett bele a szokásos udvariaskodásba, közben egy könyvet kezdett el lapozgatni. Kényelmesen elhelyezkedett, mivel fontos a nyugalom és a magabiztosság látszata. A kezdeményezést is azért veszi át, mert általában gyorsabban túl vannak a vitán, és valamelyest meg tudja alapozni a helyzetét.

-Ó nagyon jól! - felelt Selene kimért hangon, aki fény felé fordulva hímzett. – Habár a reggel sajnos nem telt olyan jól. A reggeli sétám alkalmával azt vettem észre az ablakból, hogy a legidősebb lányom a lován lévő kormányzó háta mögé felül, és vígan ellovagoltak. Elmesélnéd nekem, hol jártatok, és mi történt?? – kérdezte kimért mosollyal.

-A kormányzóval? – kérdezett vissza.

-Lord Serwievel. Tegnap Lord Mace Lancel kinevezte Krakkorak helytartójává és kormányzójává. De kérdésedből az derült ki, hogy nem tudtad, igazam van? – mesélt lágy hangon, ahogy egy patak jéghideg víz folydogál. Mesterien tudta manipulálni a hangját. Felsóhajtott, majd meglepő módon a lánya mellé ült, és megölelte. Ismae teljesen meghökkent, de visszaölelte. Selene ritkán mutatta ki a szeretetét.

-Drága lányom! – bontakozott ki Selene a meghitt ölelésből - Ne hidd azt, hogy nem szeretlek, csak mert szigorú vagyok veled. És igen, szeretném, ha a család dicsőségét visszaállítanád, de ehhez szükséges az, hogy jól megy férjhez. Nőként ez a legnagyobb kihívás életed során.

-Azt szeretnéd, ha egy vagyonos nemesemberhez menjek férjhez, akinek akár rossz lehet a természete? Azt hittem ezt megvitattuk korábban. – támadt fel az indulat Ismae-ben, és felállt. Így könnyebb gondolkoznia.

-Azt is jegyezd meg magadnak, hogy senki sem tökéletes. –csattan fel Selene, de egy újabb sóhaj kíséretében igyekezett lenyugodni – Ismae, nagyon sok mindent kell tanulnod, mint családfőként. Nem tudtad, hogy a beszélgetőpartnered most lépett a ranglétrán. Ez súlyos politikai hiba. Emellett, mint hajadon, fittyet hánysz az etikettre és a szabályokra, és elmész egyedül egy férfival. Ez nagyon veszélyes.

-Igen, belátom, hogy igazad volt. – felelt megadóan Ismae. Édesanyja kék szeme a meglepetéstől tágra nyílt, mivel lánya nem adja fel ilyen könnyen a véleményét. – Ha legközelebb a kormányzó találkozni szeretne velem te is velem tartasz.

-Természetesen. – reagál tSelene – Nos,…öhm és mit gondolsz Lord Serwie-ről? – tette fel óvatosan a kérdést.

-Mi a véleményem róla amúgy, vagy mit gondolok róla, mint lehetséges férjjelölt? – tette fel a nagy kérdést Ismae.

-Nekem mit kettő teljesen megfelel. –mosolyodott el az édesanyja, biztatván, hogy majd az utóbbi kérdést is válaszolja meg.

-Okos és művelt. Mivel lovag, jól bánik a karddal, és jól taktikázik. Úgy gondolom tehetséges. És…….nem olyan,amilyennek első benyomások alapján feltételeztem. – foglalta össze a gondolatait, miközben a szobában sétált. Édesanyja a helyéről hallgatta.

-Miben változott a véleményed róla? – puhatolózott tovább. Ezt pozitívumnak vélte, így jönnek majd a fogósabb kérdések is, hogy a lányából kihúzza a szükséges válaszokat.

-Nem igazán tudom megmondani – felelte, és érezte, hogy az ara elvörösödik ~A fenébe! Az arcom ellenem fordult!~

-Ismae, ugye nem történt semmi sem? – kezdett el gyanakodni.

-Semmi érdemleges – Ismae igyekezett közömbös arcot vágni, de közben kerülte anyja fürkésző szemeit.

-Ismaee – azzal a bizonyos hanglejtéssel szólította a lányát, amiből már tudni lehetett, hogy Selene nem fogad el mást, csak az igazsásgot.

-Jól van, rendben! – adta meg magát. Ezzel a lendülettel odaült az édesanyja mellé, és a fülébe súgta – Lerántott a hóba, és megcsókolt.

Nem lehetett szavakkal kifejezni, ahogy Lady Selene Sorna egy hajadon 16 éves lány módjára tapsikolt meg halkan sikongatott. Még Ed is, aki kint várta a nővérét az ajtó, hátha élve távozik anyjuk karmai közül, értetlen arckifejezéssel benyitott, és zavara csak még jobban nőtt anyja láttán.

-Történt esetleg valami? – tette fel a nagy költői kérdést. A család legfiatalabb tagja,Lena is mögötte termett, majd egyszerű mozdulattal belöki a szobába fivérét, és ezzel a lendülettel becsukta a szobaajtót. Kezében egy borítékot tartott.

-El se hiszem! Az istenekre Ismi! Mondott utána bármit is?? Nem hiszem, hogy ha semmit! – követelte egyre jobban az anyjuk a választ, miközben Ismae egyre jobban rázta fejét.

-Ez talán segíthet. –szólalt meg Léna, és Ismae kezébe adta a borítékot. Alig bírta Ismae kinyitni, édesanyja majdnem kitépte a kezei közül a lapot. Ed még mindig értetlen fejet vágott.

-Mi áll benne?? Ismi ne hallgasd el, azonnal válaszolj, hallod?! – követelőzött Selene, miközben Léna alig bírta visszafogni a nevetését. Ez az első esett, hogy egy potenciális jelölt van a láthatáron, szó szerint és átvitt értelemben is. Léna már csak azt reméli, hogy anyja már le fog nyugodni, mikor őrá kerül a sor.

-Az….az áll benne, hogy a Kormányzó úr vendégeként megtekinthetem a lovagi viadalt, amin ő is részt vesz, az……az első páholyban. – nyögte ki végül. Mint ahogy számítani lehetett, vagy sem, Selene szinte teljesen elszabadult. Azonnal fürdővizet kéretett, és egy megfelelő ruha után szaladt. Ismae, ha akarta sem tudta volna megállítani, hogy közölje édesanyjával a döntését. A három gyermeke ott maradt a társalgóban, és a tárva nyitva maradt ajtót nézték. Tudták, hogy ez a kérdés már eldöntetett.





A helyüket elfoglalva várták, hogy elkezdődjön a viadal. Ismae-nek sikerült rávennie az anyját, aki ott ül mellette, nem kell a túl sok macera. A haja félig kiengedve, egy fonat díszíti, a fekete szalag belefonva, mellette egyszerű ruhával. Természetesen az elmaradhatatlan kellék, a kendő is megvan, ami élénkzöld színben pompázik. Selene nyakán viselt egy fekete szalagot, masnira kötve. Míg várakoztak a közönségről beszélgettek, főleg a nemesekről. Ki melyik ház tagja, és arról mit lehet tudni. Bár arcról nem ismertek sokat, így kissé nehezen ment, főleg találgattak.

Amikor az egységes birodalom részhez ért a mondanójában, akkor akaratom ellenére is elmosolyodom.
- Minden szerénységet mellőzve, én is magamat tartom erre a pozícióra legalkalmasabbnak.
Felkacagtam, majd felálltam az asztaltól.
- Mutatni szeretnék valamit. Kérem folytassa addig.
Egyik fiókot a másik után húzom ki, nem találom az Ötök kelyheinek dobozát. Közben megragadok egy kirakós játékot. Szemmel tovább kutatom a ládikót, és végül sikerül ráakadnom. A dobozt a térdemre helyezem, úgy, hogy felkeltsem vele Agustus figyelmét, ugyanakkor ne lásson bele. Annyit láthat, hogy egy ronggyal tisztogatok valamit.
- Azt hiszem most értünk el arra a pontra, mikor a beszélgetésünk kezd érdekessé válni. Teljes mértékben támogatom Krakkorakk megtérítését, amennyiben az erőszakos módszerek mellőzésre kerülnek, és minden egyes kolostorba, iskolába alkalmas lesz kevinei papok elszállásolására. –megköszörültem a torkomat – És bízom benne, hogy az új generáció az istenek tanításai mellett hazaszeretetre, és hűségre lesz nevelve. A kuen, kevine és a király iránt egyaránt.
A király szót nagyon megnyomom a mondatban.
- Ezen felül szeretném, ha a tanításokban nem hitetleneknek, hanem eltévedt népnek neveznék a krakkorakki lakosokat, a konfliktus elkerülése végett. Valamint feloldozást kérek a bűn alól minden lovagnak, katonának akik Krill bármelyik ütközetében civil vér kiontására kényszerültek. És biztosítsa minden egyes katonát, krakkorakkit, vagy kevineit, teljesen mindegy, hogy elhunyt szeretteik a túlvilági élete számukra kedvező, kegyes és jóságos lesz. Valamint kérem, hogy az építkezési munkálatok elkezdése előtt ne kezdődjön meg a térítés. A népemnek szüksége van szélcsendre.
Ezután tér rá arra, amihez már nem fűl annyira a fogam, de talán ez a legideálisabb alkalom arra, hogy a frissen kötött szövetségünket egy magasabb szintre emeljük.
- Attól tartok, hogy a házam patrónusa annak szimbóluma is egyben, így a közlendője nem bírna akkora súllyal, mint szeretnénk. A kereszttel kapcsolathan pedig...Ha nem bánja, akkor visszakanyarodnék egyet a beszélgetésünkben.
Az asztalra közepére helyezem a kirakóst, a Kuen elé pedig az egyik darabot. Ezt követően két színarany kelyhet helyeztem az asztalra (Ezeket tisztogattam előzőleg). Ezeket még házam alapítója készítette, öt darab, színarany kehely, melyet öntésekor a vérével kevert össze. Ezeket az egységes birodalom minden fő házában szétküldte. Az egység erejét szimbolizálta. A császári birodalom széthullása után azonban visszakerültek.A másik kettőt pedig magam elé. Ha ránéz a térképre, akkor a kirakós maga Nigrommar, Kevine és Boremmia határvonalán van. A levett darabok pedig minden egyes ország fővárosán. Amíg gondolkodik, addig megtöltöttem mindkét aranykelyhet vörösborral.
- Emlékszik, mikor azt mondta, hogy egy szimbólumra van szüksége? A szimbólumnak pedig egy testre. A régi birodalom idején uralkodó császárok is olyanok voltak, akárcsak ez a bonyolul kirakós. A szerkezet nem működik, ha csak egyetlen darab is hiányzik belőle. A birodalomnak elsősorban szüksége van egy császárra, aki az erő, a szimbólum, és a tisztaság. – Ekkor odatettem a kevinei darabot az asztalra. – Asszony nélkül azonban a birodalom fabadkát sem ér. A hűség, a szeretet és a törődés is elengedheten darabja egy jól működő birodalomnak. – Ezúttal Nigrommar darabját helyeztem a helyére. – Végül, a birodalomnak szüksége van a hitre, az erkölcsre és az összetartásra. Ehhez szükségve van egy...
Hagytam, hogy befejezze a mondatot és bíztató szemekkel néztem a szemébe, majd a karjára, hogy tegye a helyére a kirakós utolsó darabját, majd koccintson velem az aranykelyhekből.

Már hazatértekor nagy volt a sürgés-forgás, hiszen lassan kezdetét veszi majd az első téli lovagi torna. Négy versenyszámból áll majd, melyek a következők: kardvívás, ökölharc, íjászat és végül az, ami Sebastiant a legjobban érdekelte, a lovas megméretettés. Szíve hölgyének egy orgonakoszorút készített, melyeket a díszfelvonuláson a kopjájára erősít majd.
Előtte azonban hátra voltak az előkészületek. Mint helytartó, az ő feladata volt a sátrak felállításának ellenőrzése, a biztonsági óvintézkedések ellenőrzése, és a kincstár vagyonának elszámolása. És akkor a saját maga felkészüléséről még nem is beszéltünk. Apródjai távolléte alatt fényesre csiszolták a fekete-fehér átfedésű páncélját, melyen a Serwie ház két hala díszelgett.
Miután meggyőzödött arról, hogy minden rendben van, végre valahára belebújhatott kedvenc öltözetébe, a páncélba. Lova öltözete is a ház színeit viselte, bár az ő öltözete elkopott a háborús idők alatt. Miután minden lovag készen állt, megkezdőtött a felvonulás. A díszmenet végigjárta a vásártér köré épített páholyokat, közönségbe nyúló kopják, bíztatóan kiáltozó tömeg és földre hajított rózsák voltak láthatóak.
Egy új, békés világ első jelei ezek.
Nyugtázta magában a dolgot, majd amikor végre elértek az uralkodói páholyt, levette a sisakját és mosolyogva nyújtotta át a kopján lévő koszorút Ismae-nek. Megvárta a kendőt, majd egy lovagias meghajlással, és egy őszinte mosollyal megköszönte azt.
Az első megrendezésre kerülő versenyszám az íjászat volt. Ebben Sebastian nem vett részt, de a számukra kialakított részről kísérte azt figyelemmel. Legnagyobb meglepetésére Cassandra is jelentkezett, ami mégjobban meglepte az a táv volt, ahova ellőtt. Bár a Westerly házak vitába száltak a dologgal, a célbalövés második helyét Cassandrának ítélték. Az első helyen a Zael ház egyik íjásza végzett. Cass miatt a Westerlyk lecsúsztak a harmadik helyre.
A kardvívás már sokkal érdekesebb volt. Tudta, hogy itt lesz a legszorosabb a mezőny, de benevezett, szerencsét próbált. Az Ismae-tól kapott kendőt a kardjára erősítette, majd a lány felé fordulva a magasba emelte. Egy csókot küldött mellé a levegőben, majd visszafordult az aréna felé. Szembenézett az első ellenfelével. Aztán a következővel. És az azt követővel. Nem volt nehéz dolga, kisebb házak, kóborlók voltak az ellenfelei. A győzelmi sorozatot végül egy északi harcos törte meg. Sebastian kardja ugyanis eltört, így nem tudta tovább folytatni a harcot. Kezet rázott a lovaggal, majd felkészült a fő atrakciójára. Nem látta, hogy ezt a versenyszámot ki nyerte.
Ezalatt az ökölharcok folytak, sáros, havas lovagok fetrengtek a földön. Ez volt az a versenyszám, ami Sebastiant a legkevésbé sem érdekelte. A lovas párharc előtt még egy felvonulás következett. A tornán részt vevő katonák, és azok kísérete hatalmas zászlókat vonultatott fel vásártéren. Sebastian ezen idő alatt csókot nyomott az Ismaetől kapott kendőre, a kopjájára kötötte azt.  Remélte, hogy vele lesz a szerencse.
Nem csalódott benne. Bár valószínűleg az is közre játszott, hogy a Serwie lovasság messze földön híres. És elérkezett a döntő. A vetélytársa lepte meg. Egy krakkorakki kisnemes. Nem sok szigetlakó indult a tornán, de szerencsére nem idegenedtek el teljesen a dologtól.  A párbaj kezdete előtt magasba emelte a kopjáját, rámutatott félelf hölgyére, aztán amikor elhalkult az éljenező tömeg, lepattintotta a sisakját. Amint a vetélytársa készen állt, vágtára parancsolta a lovát. Pillanatokon belül egyenesbe hozta  a kopjáját. Reccs. Az eszköz eltört ellenfele pajzsán, de amint az aréna végére vágtatott, apródjai máris egy újat adtak a kezébe. Tanult a hibájából, figyelte, hogy milyen magasan tartja ellenfele a fegyverét, hol hezitál. Ezt használta ellene, míg a harmadik körben végre sikerült kiütnie őt a nyeregből. Ezzel hivatalosan is Sebastian Serwie lett az idei bajnok. Leszállt a lováról, magasba emelte a zöld szallagot. A tömeg egy emberként nézett Ismae-re, bíztatni kezdték, hogy menjen oda Sebastianhoz.
A lovag azonban nem méltatta sokáig a győzelmét. A földön fekvő krakkorakkihoz lépett, felsegítette őt és kezet nyújtott neki. Majd várta a félelf lány reakcióját.

Amikor Mace elkezd valamit keresni kicsit felhúzom a szemöldököm, de nem teszem szóvá, ha már idáig eljöttem és ennyi mindent elmondtam neki, most ez fog a legkevésbé felidegesíteni. Mikor meglátom, hogy valamit törölget már kezdem sejteni, hogy valamit megakar mutatni, de vajon mit?

Macenek határozott elképzelései vannak a térítő munkánkról ez tetszik, bár kissé aggodalommal tölt el, de nem annyival, hogy leolvadjon arcomról a mosolyom.

- Természetesen szerintem is csak eltévelyedet lelkekről van szó a szigetlakók esetében, bocsássa meg nekem az Istenek világa, hogy ilyen súlyos jelzőt használtam rájuk, de tudják ők és remélem ön is, hogy ez csak egy rossz szófordulat. De ami a feloldozást illeti az bár bármennyire is szeretném, ez nem csak egy az Istenek felől érkező megtisztulás, bűnösöknek – Legyenek bármenyire is nemesek a szándékaik – bűnhődniük kell és csak azután oldozódhatnak fel azok alól. De tudja, ha ezek az emberek csatlakoznak a hadjáratunkhoz az orkok ellen biztosítom önt és őket, hogy feloldozást nyernek a bűneik alól. – Arcomon még mindig látható egy halvány mosoly, de a szemimmel teljes mértékben azt üzenem, hogy ebből nem vagyok hajlandó engedni. – Ami pedig a túlvilági életet illeti. Sajnos ebben én teljesen tehetetlen vagyok. Én csak az Istenek földi helytartója vagyok az elhunytak pedig már az Isteneikkel vannak legyenek azok a mieink vagy hamis istenségek. Jómagam pedig nem szeretnék hazudni, homályosítani vagy féligazságokat mondani embereknek. Az, hogy szeretteik hova kerülnek nem rajtunk áll, hanem az isteneken. Remélem megérti. – Itt kissé elkomorodom, de hamar visszavedlek az előző nagyatyai ábrázatomba. – Természetesen a térítések az ork hordák leverése után kezdődnék, hisz végül is békében jobban dolgozik

Mikor a Szent Hadjáratunkról van szó, kissé lebiggyesztem az ajkaim,de mikor előkerülnek a kelyhek és a kirakósok újfent felhúzom a szemöldököm. Miközben beszél azon gondolkodok, hogy milyen sokat képes kihozni egy váratlan találkozóból. Mikor a mondandója végére ér, megfogom a Boremmia darabját és az helyére illesztem.

- És szükség van egy kuenre.

Ekkor felveszem a kelyhet és koccintók a leendő császárral.

- Tudja, Mace…Ó bocsásson meg. Császárom – Mosolyodok el, sőt halkan még kuncogok is. - Ezt az egészet hivatalossá is tehetnénk Tenevában. Mondjuk 5-6 hét múlva végrehajthatnánk egy hivatalos kinevezést is. Ahol minden ország és a szenátus is elfogadja az ön utódi kinevezését. A hivatalos koronázással természetesen megvárnánk míg véget érnek a háborúk. Hisz végül is békében ünnepelni a legjobb. Nem tévedek? A Birodalomra! – Emelem a kupám a magasba -

[/div]