1. kötet: Szikra

Ahogy elküldtem a katonám, hogy szedje össze a katonákat. Az két szolgámnak is parancsba adtam, hogy hozzanak a városból friss bort, úgyis ritka az Krakkorakon. Miután elmentek betámolyogtam a szobámba. Hirtelen furcsa szagra lettem figyelmes. Az ágyam felőljöt. Egy furcsa dolog volt ott bebugyolálva valamibe. Kivontam kardom és óvatosan felvágtam. Ekkor a vágás hirtelenségétől a benne lévő fej leeset a padlóra.
- Mi a... - ordítom el magam.
Erre hirtelen belép a katonám és mikor meg pillantja a fejet ő is néz egy nagyot.
- Gyorsan tüntesd el. - ahogy kimondtam ő már egyből kapja is föl a fejet és elkezdte betekerni abba rongyba, amiben volt.
Ekkor észrevettem valami furcsát.
- Állj - mondtam neki.
Elvettem tőle és elkezdtem széthajtani. Nagyon megdöbbentem mikor megláttam, hogy ez nem is egy egyszerű rongy, hanem egy zászló. Baljós elő érzetem volt ezzel kapcsolatban. Amikor a katonám átnyújtja a levelet, amit az ágyon talált és elolvasom, hogy mi ál benne a sejtésem beigazolódot. Tényleg rossz a helyzet.
- Az a nőszemély azt hiszi mellé állunk.
- Milyen nő királyom - kérdi Bionbyr.
- Hát Erlena Forstforge. Akivel négy éve kereskedelmi kapcsolatban van Krakkorak. - válaszolom. - Igaz, én királyként kapok némi bónuszt. - elmosolyodok.
- Apám mondta, hogy nem kellene vele üzletelni. Ha szabad kérdeznem mi áll a levélben. -
- Az apád bölcs, és lehet néha hallgatnom kellet volna rá, ha már apám nem tette. A levélben az áll, hogy álljunk mellé, mert leakarja taszítani a trónról a jelenlegi uralkodót. - válaszoltam.
- És ön mit fog tenni? - kérdi.
- Nem tudom, még nem tudom. De annyit biztosan tudok, hogy azt, ami Krakkorak jövőjét hosszú távra biztosítja majd. De ez még a jövő zenéje. Tedd a fejet egy edénybe és töltsd meg vízzel és szólj a szolgáknak, hogy takarítsanak fel. - ahogy kiadtam az utasításokat kimentem az épület elé.
Ott megvártam míg végeznek aztán vissza mentem és lefeküdtem aludni.

A privát tárgyalásom után egyenesen a vacsora helyszínére sétáltam, személyesen felügyeltem az előkészületeket. Elsősorban azért, mert nem volt más dolgom, másrészt pedig mert azt akartam, hogy minden gördülékenyen működjön. Az utolsó simitások alatt mentem vissza a szállásomra, az egyik ősöm ruháit vettem magamra, még pedig egy királyi palástot. A vörös, vágott köpenyeken a sárga oroszlán vad szemei vigyázták viselőjét. A ruha maga sötét vörös ingből, és egy fekete nadrágból állt s bár egyszerű volt, nemes eleganciája leplezetlen volt. Indulás előtt megmostam az arcomat, majd elindultam. Azonban nem közvetlenül a terembe, hanem észak királynőnének szállására. Bekopogtam, és ha ajtót nyitott, láthatta a szememben csillogó káprázatot. A sötétkék ruhája több sebét is felfedte a kiváncsi szemeim előtt, valakit ezek talán elijesztettek volna, számomra azonban volt bennük valami... vonzó.
- Lady Frostforge, megtisztelne azzal, ha elkísérhetném a vacsorára.
Szólaltam mosolyogva, ha beleegyezik, akkor kinyújtom a karomat, hogy bele karolhasson, ha nem akkor elnézést kérek, meghajolok és egyedül megyek tovább.
A vacsora jól kezdődik, bár kissé csendes. Egészen addig a pillanatig, amíg Edmund barátom a köszöntőm előtt fel nem emelkedne a széktől. Büszke és boldog mosoly ül az arcomra amikor megkéri Elyanna kezét, nem is próbálom leplezni az örömöt ami eltölti a rideg testemet. Épp kifejezném a gratulációmat, amikor a barátom felordít, majd a szája megtelik vérrel és az életét veszti. Minden olyan gyorsan történt, a testőrök gyorsak voltak, azonban nem eléggé. A Kuen és Edmund halott. Az öreg halála nem rázott meg különösebben, azonban amikor a zokogó lányom ölében fekvő Edmundra tekintettem elöntött a gyűlölet, főleg azok után, amit Nashreen mondott... Szóval megvan a gyilkos, és milyen ostoba volt... Egy hivatalnok barátnője. Ha nem fortyognék a dühtől, akkor alighanem nevetnék.
Kiviharzottam a szobából és értesítettem az odakint állomásozó katonáimat.
- Senkinek se engedjék, hogy elhagyják a várost,ha kell arannyal győzzék meg őket az itt maradásról. Az elfeket TÜZETESEN vizsgálják át.
Átnyújtottam nekik a helyszínen használt fegyvereket és hozzátettem, hogy akinél ilyet találnak azt semmiképp se engedjék tovább.Ezt követően részletes személyleírást adtam az elfről, ha kell, akkor Nashreen segítségét is igénybe vettem ehhez. Ezen felül elrendeltem, hogy rendszeres őrjáratok kutassák át a környéket. Úgy véltem, hogy a gyilkos nem sokáig maradna Tenevában, ha pedig igen, akkor bolond. Több mindenre is kellett gondolnom, az első ami hirtelen eszembe jutott sokkal jobban nyugtalanított, mint bármi... ha engem el akartak tenni láb alól, akkor feltehetőleg a fogoly is veszélyben volt.
- ELLENŐRIZZÉK AZ AKOLITÁT! – ordítottam az embereimnek, majd felsiettem a szobámba és azonnal hivattam Garretet.
- Ezt mégis hogy a francba képzelted?
Kiáltottam rá, de aztán sikerült lenyugodnom. Hideg fejjel kellett átgondolnom a dolgokat.
- Teneva körül zárlat van, mindenkit átellenőriznek. Ely nem maradhat itt tovább, úgy döntöttem, hogy még ma éjjel távoztok.
Gyorsan megírtam egy felhatalmazást arra, hogy a lányomat kísérő karavánt minden probléma nélkül átengedjék a katonáim. Ezt a lépés sorozatot Teneva valószínűleg nem nézi majd jó szemmel, de teljesen hagy. Nyomatékosan a tudtukra adom, mélyenszántó szarkazmussal, hogy ha a városuk biztonságos lenne, akkor minderre most nem lenne szükség. Hivattam az egyik küldöncömet, aztán...



Ezt követően Horgoért küldettem, majd elindultam egyenesen Fenris lakása felé. Finom hangon kopogtattam az ajtót, épp ezért lepheti meg, amikor az ajtót kitárva egy két és fél méteres félork vigyorog le rá, kezében egy ember méretű pallossal. Gyilkos tekintetéből könnyen kiolvashatja, hogy nemrég ontott vért és még szomjazna néhányra. Közvetlen mellette egy Tiszta Láng testőr állt mellém. (Mivel Ely távozik, így őt behozhatom), egy hasonló méretű fegyverrel a kezében.
- Üdvözlöm. A Kevinei Köztársaság és a Szenátus ellen elkövetett gyilkossági merényletek bűnrészességének gyanúja miatt letartóztatom. A saját érdekében remélem, hogy nem tudott arról, hogy a barátnője egy sorozatgyilkos lázító.
Az utolsó mondatban érződött a kétely, az irónia és a szarkazmus. Elvigyorodtam és vártam az akolita válaszát.

/Horgo szemszögéből - Túl sok szabadidő/

A latrináról rángatták el, pedig mindenki tudta jól, hogy azt mennyire nem szereti.
Biftos falami sphecchiális eszemény.
Gondolta, majd kezébe vedte az emberetlen méretű fegyverét, azzal elindult a vacsora helyszíne felé. Út közben megpillantott néhány gyanús, csuklyás alakot, de nem tulajdonított nekik túl sok figyelmet. Az őrjárat során egyáltalán nem figyelt az emberekre, amikor csak tehette elcsort egy-egy sertés szeletet (najó, egy egész sertést) és perceg alatt bemajszolta. Azonban az agya rögtön "gyilkos" üzemmódba váltott, amikor megtámadták a többieket. A fürge elf légynek tűnt az ork számára, még el is vigyorodott amikor az megpróbálta átütni a páncélját egy csatacsillaggal. Megragadta a férfi koponyáját s nemes egyszerűséggel a falhoz vágta, ennek következtében szétloccsant annak feje. Lenyalta az ujjaira tapadt vért, jóízűen fogyasztotta el a desszertet, majd amíg Mace nem hivatta, azon filózott, hogy miért voltak ezek a csuklyás alakok ilyen ismerősek.

Ez a sok stressz nem tesz jót az arcbőrömnek... Erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hisz rájövök, hogy még mindig csupa piszok vagyok. Elfintorodom, majd a mellettem pihegő Veniorra nézek. Megsimogatom a fejét, majd felállok, és a fürdő felé veszem az irányt. Csak behajtom az ajtót, hogy a legféltettebb kincsemre is ügyelni tudjak. Mióta velem van, felébredt a felelősségtudatom, vagy valami hasonló. Levetem a koszos ruháimat, és beszállok a kádba. A víz kellemesen meleg volt. Hangosan felsóhajtok, majd ellazulok a vízben.
- Meg kell hagyni, az a nő nem apróz el semmit, ha munkáról van szó... Bár ugyanezt nem mondhatnám el a kinézetét illetően... Bár ez számomra nem fontos, amíg nekünk megvan mindenünk, ugye? - kérdezem a sárkánytól, de nem mintha választ várnék. Lehunyom a szemeimet, és csendben relaxálok, közben a gondolataim Tyres Frostforge felé kalandoznak el. Már rengetegszer elképzeltem, hogy milyen lehet élőben, de mindig arra a következtetésre jutottam, hogy teljesen mindegy, az a lényeg, hogy a királyi család sarja, és ez nekem bőven elég. Most azonban újra szabadjára engedem a fantáziámat, és elképzeltem, hogy számomra milyen lenne a "tökéletes Tyres". Ezt azonban hamar megunom, és azon kezdek el gondolkodni, mit is fogok csinálni én ott fent, északon. Az elején valószínűleg nagyon semmit, csak azt, amit mondanak nekem... Természetesen mindenkinek a bizalmába kell férkőznöm, meg ilyenek. És ha elég jó kislány leszek, később jöhet a játék. Erre elmosolyodom. Mióta tudomást szereztem erről a házasságkötésről, másra sem gondoltam, csak erre. Onnantól kezdve inkább csak magammal foglalkoztam, és el is felejtettem, milyen élvezetes az emberekkel, az érzéseikkel játszadozni. Csörömpölésre leszek figyelmes. Gyorsan felülök a kádban, és körbenézek. Egy megkönnyebbült sóhajt hallatok, amint kiderült, hogy csak Venior az.
- Nagyon rosszcsont vagy, tudod-e? Így rám hozni a frászt! - dorgálom meg gyengéden. Erre csak rám emeli azokat a gyönyörű sárga szemeit, majd megy tovább kutakodni. Ezt megmosolygom, majd gyorsan megtisztálkodom. Alaposan megmosom az arcom, a hajam, mire végzek a fürdővíz is tiszta kosz. Kiszállok a kádból, egy nagyobb törölközőt magam köré csavarok, egy kisebbet pedig a hajam köré tekerem, majd kisétálok a ruhásszekrényhez. A saját ruháimat távolról felismerem, inkább a jobb oldaliakat veszem szemügyre, amiket Ria válogatott össze. A nadrágos összeállításokon ismét nevetnem kellett.
- Életemben nem hordtam még nadrágot... - Egy pillanatra elkalandozom, majd izgalom szikrája csillan fel a szememben. - Talán felpróbálhatnék egyet, és megnézhetném, hogy áll... - megrázom a fejem. -Nem, egyrészről a nadrág nem igazán nőies, másrészről pedig... - Puff, az egyik szett leesett. A ruhák alatt megmozdul valami, majd előbukkan egy bájos buksi. Felnevetek. - Azt mondod, nézzük meg? - Venior csuklik egyet. - Végül is, ha csak én látom, csak nem lesz baj belőle, nemde? - Felkapom a ruhákat, és a kis bajkeverőt, és visszamegyek a fürdőbe. Egy szekrényre rápakolom a ruhákat, Veniort pedig a földre helyezem. Gyorsan bekrémezem magam, ugyanis ez a sok kosz kiszárítja a bőrt, aztán alaposan megtörlöm a hajam. Miután egész száraz lett, felkapom magamra a ruhákat, és felfogom a hajam.
- Nos, mit gondolsz? Hasonlítok egy almerrai szegényebb család lánygyermekére? - Venior morog egyet, és megrázza a fejét, mire elnevetem magam. - Igazad van, még így is sokkal szebb vagyok náluk! - Belenézek a tükörbe, és elöntenek az emlékek. Venior erre az ölembe mászik, és az enyémhez nyomja a fejét. Erre ismét elmosolyodom. - Azaz ez egészen addig volt így, ameddig rád nem találtam! Boldog vagyok, hogy végre van egy barátom! - Életemben először tiszta szívből vigyorogtam, mint egy vadalma, és ebben semmi gúny, semmi önteltség nem volt, csak színtiszta öröm, és szeretet.
- Hát, akkor ezt eldöntöttük. Mivel jól áll nekem ez az összeállítás, maradhat! - Felállok, lófarokba összefogom a hajam, ismét megcsodálom magam a tükörben, majd felkapom Veniort. Egy kis babusgatás után lerakom az ágyra, majd kiszólok Norwoodért, és elindulok felkeresni Ria-t.

[/div]

A szobámba megyek, hogy átöltözzem a vacsorára. Végül úgy döntök, hogy mindent átkötözök tiszta, hófehér gézbe, hogy semmiképpen se hozzak szégyent az uralkodómra, majd miután minden fegyveremet felvettem, elindulok a vacsora helyszínére. Szerencsére még időben érkeztem, hiszen tíz percen belül megérkezik az első vendég. Az ablak előtt állok, teljesen mozdulatlanul, kifejezéstelen tekintettel, Ely székéhez a legközelebb. Azért egy pillanatig elcsodálkozom Lady Frostforge szépségén és eleganciáján, de aztán már újra a semmibe bámulok. Sikerül kikapcsolnom az agyamat, és bár elég sok mindent megjegyzek, sikerül pihennem is egy keveset. Azonban megérzem, hogy a kövem forrósodni kezd, ezért előveszem, és megállapítom, hogy elf vendégeink vannak. Már éppen levenném a fegyverem, amikor egy hatalmas üvöltés hallatszik, majd feltűnnek az elkövetők is. Egy pillanatig csak nézem, hogy mi történt, aztán elindulok az egyik támadó felé, hátamról elővettem a kétoldalú kardomat, és megpörgetem a kezemben. De elég erősen nyilall belém a fájdalom, és egy másodpercig mozdulni sem bírok, annyira fáj mindenem. De ekkor meglátom, hogy az egyik az ablak felé igyekszik, így én magam útját állom, de könnyűszerrel kikerül engem, majd megragad, és vele együtt zuhanok ki az ablakon. Meg fogok halni… Gondolom magamban, majd földet érek. Néhány percig csak lebegek a tudatalattim szélén, de végül visszaránt a valóságba, és kinyitom a szemem, majd felkiáltok fájdalmamban. Megmozdulni sem bírok… Gondolom kétségbeesetten. De az első dolog, amit meg tudok állapítani, az az, hogy már nem meleg a kövem, így egyedül maradtam. Francba… Meglépett, de meg fogom találni!
[/font]
[/div]