1. kötet: Szikra

YES! LETS ALL LAUGH! HA-HA-HA!

A szobám ajtaja hirtelen kicsapódott, már a fordulásban félig kihúztam a kardomat. Szerencsére nem kellett használnom, hisz apám egyik embere állt előttem. Vértje és kardja csupa vér, szinte már csöpög róla. Elmondta apám parancsát és én rögtön követtem őt. A folyosón egy halott tündér feküdt, fejéből a családom címerével ellátott fél pajzs állt ki, másik fele meg a közelben. ~Hogy te nem tudtam meghallani ezt??!!~szidtam le magam gondolatban ~Süket vagy, vagy csak pusztán nem akarod meghallani a rászorultak hangját?~szólalt meg a fejemben egy kis hang.
Hiába próbálta a katona elkerülni, holtesteken és fejünk fölött zúgó nyílzáporok során haladtunk át. Amennyire meg tudtam ítélni, egy kicsivel több riverguardi holtestet láttam, mint amennyit szerettem volna. Általában több sebből véreztek el, az ellenfelek kecses vágásaik jól láthatóak. Időnként meg pontos célzással küldték a halálos nyílvesszőt. A fényviszonyok miatt nem tudtam pontosan megítélni, de mintha mitril nyílhegyek csillannak meg. A folyosók üresen konganak, vagy harcolnak éppen, vagy már találtak egy alkalmasnak tűnő búvóhelyet és elbújtak.
A belső udvarhoz érkeztünk, apám és tíz legjobb embere áll ott. Az ostromlók már a belső falat támadják, és atyám rögtön az erődbe küld. ~Ezek szerint anyám ott van. És a kicsik??~vetődik fel a gondolat a fejemben. A csörlők hangja fájdalmasan szólalt meg. ~Elfoglalták!~ És elkezdődik a csata. Apám úgy forgatja a kardját, ahogy az híréhez méltó. 20 tünde halott és apám emberei közül is csak kettő sérült meg. Nemhiába, ők Riverguard büszkeségei. Halvány remény csapja meg a szívemet, hogy talán visszahódíthatjuk a várat, de az eszem rögtön meg is fojtja ezt. És akkor veszett el minden, mikor megjelent az az akolita. Nem igazán mond nekem ez a cím semmit, de apám arcát látva megértettem, veszedelmes ellenfél. Atyám összes bajtársa elesett, az akolita úgy forgatta a kardját, mintha az a saját része volna. Atyám hangja fájdalmasan visszhangzott a fejemben. Annyira megbénított, hogy hagytam kísérőm a belső várba húzzon. De még így is láttam azt, amire mindig is emlékezni fogok. Atyámat, aki egyedül szállt szembe egy akolitával, hogy megvédjen minket bári áron.
A kapu becsukódását késve érzékeltem. Két katona már a barikádot építette, mikor odaszaladtam, hogy lebontsam, amit eddig felépítettek.

-Nem nem nem nem nem nem…….- motyogok magamnak közben - NEM NEM NEM NEM NEEEEEEEEM - váltok át kiabálásra, amikor a kísérőm hátrafelé húzott. Hiába ficánkoltam, ő vasmarokkal tartott. Mikor a torkom berekedt, akkor jöttek a könnyek. Megállíthatatlanul folytak. Társai egy pillanatig döbbenten néztek, majd pakoltak tovább. Egy padon kötöttem ki. Hagytam, hogy a bánat a könnyeken keresztül kitisztítson.
Csak ezután fogtam föl, valaki hozzám bújt. Göndör hosszú fürtjei sápadtan virítottak a félhomályban. 15 éves létére Lena időnként még mindig gyerekesen viselkedett, de éppen ebből kifolyólag mindig is megérezte, ha valakit valami bánt. Vastag köpenyen kívül csak a hálóruhája és a papucsa van rajta. Körülnézve vettem észre, hogy anyám itt van, némán gyászolja atyámat, és mellette Ed is a könnyeivel küzd. Ők is hasonló ruhadarabokat viselnek, mint Lena. És hagyjuk, hogy 12 óra a gyász és a bánat jegyében elteljen.
Felkészülve vártam. A kardomat két kézzel fogtam, alapállásban. Hideg düh lepett el, mikor elkezdték a kaput betörni. A bosszúállás nem az én műfajom, de most türelmetlenül vártam, hogy most megtehessem. Nagy meglepetésként ért minket, hogy a tiszta láng katonái, és hogy a vezetőjük női személy. Hiába állították, hogy visszaadja a várat, gyanakodva figyeltük a mozgásukat. Két katonát azonnal elküldtem túlélőket keresni, a megmaradt egyre, pedig a családomat bíztam, azzal az utasítással, hogy ne tegyék ki a lábukat addig, amíg értük nem küldetek.
Döbbenten álltam meg a kapuban. Holtestek hevertek mindenütt. A hányigert leküzdve haladtam apám dolgozószobájába. Ez a helyiség sem úszta meg épségben, az asztal felborulva, a széket darabokban találtam. Néhány papírlap a vértől vált vörössé. Kiválasztottam néhányat, amin csak pár csepp volt. Majd a raktárba siettem, ahonnan lúdtollat és tintát szereztem. Visszatértem a belső udvarba, ahol néhány szolga mozgolódott. Épp akkor tért vissza a két katona, és jelentették, hogy kevés túlélőt találtak, köztük a vén Gavrielt, az vár gyógyítóját, és Malcomt, a vár kincstárnokát. És hogy úgy néz ki, hogy a megmentőink visszavonultak a táborukba. A vezetőjük egy Elyanna Lancel nevezetű hölgy. ~Lancel?? Mégis mit keres ő itt??~döbbentem meg.
Keserű szájízzel néztem, ahogy az oroszlános sereg elvonult. Nem az ellenségeskedés miatt, hanem amiatt, hogy ilyen csúfosan elbuktunk. Elbuktunk. Ezt a szót eddig nem hallottam a jelenlévők szájából, de az én tudatomba szinte beégett. Az elvonuló had megkapta az ellátmányt, amit Lady Elyanna kért, de ez is csakhogy éppen. És én ugyanezen a bástyán álltam akkor, amikor az ostrom megkezdődött. Ha annak lehetett nevezni. Hisz nem voltak itt ostromgépek, csupán sok tünde, és az éj. De a mitril nyilak eléggé nyugtalanítanak. Hiszen ezeknek nem volt annyi pénzük, hogy ennyi nyílhegyet megvásároljanak. Lehet, hogy volt támogatójuk??? De ki az?? Mit akart elérni? Bár ezek olya kérdések, amiket nem lehet megválaszolni most még. 
És nekem is megvannak a kötelességeim. Kismillió plusz egy. Jelenleg én vagyok Riverguard űrnője, és mindenféle dologgal kell foglalkoznom. Például katonákat kellene küldenem az orkok elleni hadba, de még a várőrséget is újjá kell építenem. Elsüllyedek szégyenembe, ha kiképzetlen embereket kell majd a hadseregbe küldenem. A falvakban és a várban kárfelméréseket kell elvégezni, akkor elegendő cselédet is fel kell fogadni. És ha nem fog minket csődbe vinni, akkor talán újrakezdhetjük. Fivéreimnek és nővéremnek leveleket írtam az eseményekről, vázlatosan, abban a reményben, hogy meg fognak minket látogatni. Vagy valamilyen formában segítséget nyújtanak. Ma alkonyatkor lesz majd a temetés. Nemcsak atyámé, hanem az összes elesett riverguardinak is. Elégetjük a holttestüket. A tündékét is, a váron kívül, de ott senki sem fog imát mondani értük. Nyugodjanak békében. Nyugodj békében atyám. Remélem méltó utódod leszek.

Az ülés úgy folytatódot, ahogy sejtettem. Először a kevine-i kért szót és kezdet egy személyes sérelemmel, amire egy lenéző mosoly volt a válaszom.
~ Az pénz költés nélkül is megy. ~ gondoltam miközben folytatta. Mondandójának első fele nem nagyon hatot meg. De a másik fele az egy kicsit felhúzta bennem a pumpát. Miután befejezte vettem pár mély levegőt annak érdekében, hogy nyugodtan szólaljak fel. Ekkor kért szót Észak királynője, aki még mindig piszok jól nézet ki abban a ruhában. Nem tudom mi van velem olyan, mintha vonzana. Lehet, azért mert volt már dolgom egy Fortforge-val? Na mindegy nem ide tartozik.
Az ő szavai jobban estek a fülemnek, igaz pár részlettel nem értettem egyet, de ezt szóvá is akartam tenni. Épp felállni készültem, amikor is egy északi ajtóstúl rontott be a terembe. Ez arra inspirált, hogy üljek vissza a hátsómra. Kis hatás szünet után elkezdet beszélni.
Amit mindot az teljesen meglepett.
~ Támadnak az orkok. Pont akkor, mikor mi öten együt vagyunk. Ez gyanús. Nem is kicsit. ~
Mire végig értem a gondolattal a férfi kimondta azt, hogy sárkány. Amire hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak. Laz'ghul iránti tiszteletemből adódóan nagy öröm kerített hatalmába. Ekkor jutott eszembe, amit ő mondot.
~ Hmm....Mégis igaza lett volna? A sárkányok visszatérnek? Akkor nem kis esély van rá, hogy.... ~
Gondolatomat a krónikás szavai és az ez után kirobbanó vita elterelte. Amit nagy érdeklődéssel követtem végig. Nagyon élveztem, örömömre szolgált látni ahogy egymásnak esnek. Azonban a Szenátusi tag felszólalása elrontotta a szórakozásom.
~ Ezek azt hiszik, hogy parancsolgathatnak nekem. Ez kész. ~ ráztam a fejem nem egyetértésemet jelezve.
Össze szedtem gondolataim és amikor a Kuen befejezte fel szólaltam.
- Nagyon jól szórakozom tisztelt jelen lévők, nagyon is. Nem is tudom mikor voltam ilyen jó színházi előadáson, mint ez. De emiatt kétségeim támadnak afelől, hogy önök lennének-e az országuk vezetői. Mikor úgy viselkednek, mint a kis gyerekek - néztem gúnyosan végig mindenkin -, akik azon vitatkoznak, hogy ki legyen a jó és ki a rossz. - egy pillanatnyi szünet és folytattam.
- Na már most szeretnék kitérni a vita előtti felszólalásokra, amik személyemet érintik, és aztán a többi fejleményre is választ adok. Haladjunk szépen sorban.
Hol is kezdjük? Ja igen. Tisztelt Szenátus Lord Lancel ellenem felhozott vádjai abszurdak. Már puszta személyem nem tűri az ilyen aljas módszereket, és amint első fel szólalásomban is mondtam nem béreltem fel egyetlen elfet sem. És azt sem tudom, hogy mi az a akolita. So sem láttam és nem hallottam felőle. A másik. Nem áll szándékomban viszályt vagy háborút szítani országaik között. Már a puszta feltételezés is sértő számomra.
A következő. Lady Nashreen köszönöm, hogy nem személyes sérelmek erőltetésével közelíti meg az ügyet. Nem úgy mint egyesek. - Mace-re pillantok - De furcsálom azt, hogy kalózkodással vádolja meg népem. Mikor már vagy öt éve megtiltottam a Nigrommar-i hajók ellen irányuló bármioyen atrocitást. Ezzel is elkerülvén legjobb sőt egyetlen kereskedelmi partnerem elvesztését. Szerintem az információi tévesek vagy manipuláltákazokat. A másik önnel kapcsolatban.
Nagyon sajnálom, hogy elmuoasztottam Riverguard megsegítését. Kárpótlásul fel ajánlom segítségemet. 40 hajóm és 8000 katonámat küldöm a vár megsegítésére és a határ szakasz védelmének a megerősítésére. Kérem fogadja el segítségem ez ügyben. - enyhén meghajoltam a királynő irányába
- És nem utolsó sorban Tisztelt Szenátus. A tervvel, mellyel elő álltak én és a szenátoraim egyöntetűen elutasítjuk.- hátra tekintek - Még mielőtt bármi féle szavazás lenne. És utolsóként az az ügy ami mindenkit nyugtalanít. - sóhajtok - Amennyiben a sárkány létezik Krakkorak nem nyújt segítséget az orkok elleni háborúban. Vallási okok miatt. Ezzel kapcsolatosan megértésüket kérem.-
Miután befejeztem vissza leültem. És közben azon járt a fejem, hogy neki köze van-e ehez az ügyhöz. Mert ha igen, akkor nagyon dühös leszek, és büntetésben fogom részesíteni, amiért bajba kevert.

A hét fős lovas csapat melyet a Nashreen Frostforge küldött, hogy ellenőrizzék unokatestvérét végül megérkezett Sana várának kapujához. Jelentéktelen régi erődítmény volt ez melyet már nagy seregek nem is őriztek. A térképeken is csak a körülötte fekvő város volt feltűntetve semmi más.
Az őrök lassú tempóban haladtak végig Sana városán. Ilyesztő és rideg hely volt. Az emberek alig jártak a fagyos utcákon. Ha néha-néha megláttak valakit az is csak lehajtott fejjel sietett hazafelé. Mintha a városban megállt volna az idő.
Az ablakokból a lovasokra meredő hideg tekintetek voltak a legrémisztőbbek az egészben. Mindig figyelték őket. Legtöbbször sovány gyerekek és nők.
A Percy Sernol által vezetett lovasok végül elérték Lady Erlena várának a kapuját. Ez pont a főtéren volt. Egyetlen itt egyetlen furcsaság magaslott csak ki a többi közül. Egy leégett épület. Megmaradt alapját nézve jó nagy lehetett. Talán egy templom.
-Nekem ez nagyon nem tetszik-szólalt meg Elrik.
A fiatal ám nagyravágyó lovas tehetséges harcosként csatlakozott a sereghez. Bár igazi csatát még nem látott kiváló katonának ígérkezett.
Miközben a várkapu felett álló katonák szó nélkül felhúzták a kaput a lovas csapat leszállt állatairól.
Ezután egy rövid várudvaron haladtak át. A falakról csak pár őr figyelte őket. De Percynek valami feltűnt. Nem a frostforge család címere volt kitűzve a falakra. Helyükön egy teljesen vörös zászló díszelgett.
-Juttassátok eszembe, hogy erre majd rákérdezünk a Ladynél. – mondta majd belépett a vár előtte kitárulkozó kapuján.
Amint beléptek az előcsarnokba az ajtó hangos döndüléssel csapódott be mögöttük. A túl oldalról hallani lehetett ahogy eltorlaszolják az ajtót.
-Mi a fene ez?
-Nézzük csak kiket dobott elém a hamis uralkodó? Pár gyalogos katonát akik azthiszik rendbe szedhetnek. Nagy hiba volt.
A hang a katonáknál magasabbról szól. Egy apró teraszról mely az emeletről nyílik a terembe. Egy magas feketébe öltözött nő állt rajta. Merev arca még ijesztőbbnek bizonyult a fáklyák fényében.


-Lady Nashreen Frostforge nevében…
-CSÖND LEGYEN. NE EMLEGESD NEKEM MÉGEGYSZER ANNAK A SZAJHÁNAK A NEVÉT. Az ő családfája üldözött ide, hogy ne nyújthassam be a trónöröklési vágyamat. Pedig én vagyok a jogos uralkodó és ezt a Frostforgeok a nehezebbik úton fogják megtapasztalni.
Ekkor a nő elvigyorodott és megsimogatta a lábai melett semmiből felbukkant éjfekete hegyi farkast.
A bestia sárga szemei szinte világítottak a sötétben.
Percy küzdött már orkok ellen látott már vallási fanatikusokat gyilkolni de a nőéhez hasonló ördögi vigyorral még sosem találkozott.
Hiába rántotta elő a kardját a hüvelyéből. Mindenhonnan nyilak záporoztak rájuk.

Tyres Frostforge a tróntermében ült mikor a küldönc átnyújtotta a csomagot. Pont olyan mérete volt mint egy sisaknak. Egy vörös vászon darabba volt csomagolva. Nem értette mi lehet benne ezért gyorsan elkezdte kibontani.
Ám amit ott talált annak már kevésbe örült. Percy Sernol a felderítők vezetőjének feje volt az mely most kigurult az öléből és nagyot koppant a padlón.
-Uram. - szólt a döbbent fiúhoz az üzenet hordozója. Egy levelet is küldtek.
Tyres átvette a papírt melyen vörös vérrel írott betűkkel ez állt:

„Íme a szajha királynő első áldozatai. Küldjétek tovább az összes Frostforgenak, hogy az igaz örökös egy sereggel érkezik haza Winterkeepbe. Azokat akik az oldalára állnak bőségesen megjutalmazza az ellenségeit pedig eltapossa.”
Mikor a Tyres leereszti a leplet akkor látja csak, hogy valójában ez egy zászló. Erlena Frostforge új lobogója.


Egy ugyanilyen csomagot megkapott a Volgreon minden egyéb uralkodója azzal a szöveggel, hogy:
„Így fog eljönni észak új kora. Áljatok mellém és pusztítsátok el a fattyakat.
Erlena Frostforge”

Nashreen:

A szenátus ajánlatát Nigrommar képviselői is egyhangúlag utasítják el. Ismét szót kérek, végighallgatva Lord Lancel, és a szenátusból kilépő Kuen szavait.
- Mivel aggasztóak a hazámból származó hírek, gondolom nem lepi meg önöket, hogy minél gyorsabban szeretnék végezni, és hazatérni a népemhez. Hálásan köszönöm a felajánlott segítséget... Nigrommar nehéz időket él. Winterkeep, a főváros, és a földjeink védelmét képesek vagyunk ellátni, ám a Határhegységben, ahol az ork fenyegetés közvetlen, nagy szükség lenne további jó katonákra. Ez a terület nehezen felügyelhető, ám sok csata itt dől el... ha az ellenfél benyomult a területeinkre, akkor a legjobb az esélyünk megfékezni őket, ha nem engedjük, hogy továbbiak keljenek át a határokon. - megvakarom Ande füle tövét. - Most azonban kérnék egy kevés szünetet. Magam is hamar vissza akarok térni az országomba, ám beszélnék pár szót Lord Helionnal.
Ha kapok rá lehetőséget, azonnal odalépek a folyosón Khadgarhoz, és beszélni kezdek.
- Rossz előérzetem van, és nem tudom, a szenátus mikor ad lehetőséget, hogy visszatérjek Nigrommarba. Ha ma elengednek, már holnap napfelkeltekor indulok, de elsősorban északon van szükségem jó emberekre. Térj vissza Winterkeep-be, még ma! Keresd fel az öcsémet, ő a helyzettől függően tudja majd, hol van rád szükség, bízom benne, és bízom benned is. Ha minden jól alakul, hamarosan újra találkozunk.
Amint folytatódik a szenátus ülése, a továbbiakban megpróbálom elérni, hogy lehetőleg még másnap visszatérhessek északra, és megpróbálok beszélni a határhegységbe felajánlott csapatokról is.

Tyres:

A fiú borzadva bámulta a csomagot, a felderítő fejével. Ilyenkor vágyott rá, hogy bár mellette volna a nővére, hogy segítsen döntéseket hozni. Nem tudta, mikor érkezik a sereg, de abban biztos volt, hogy nagy gondok várnak.
~Nem zavarom a nővérem ilyennel~ döntötte el. ~Az ork fenyegetésről már megkapta a hírt, és minden bizonnyal hamar hazatér. Egyelőre bölcsen kell eljárnom.~
- Értesítsék a Laest menti nemeseket a veszélyről. - mondta higgadtan. - Erősítsék meg a megfelelő területek védelmét, de ne nyomuljanak túl messzire, egyelőre várnunk kell. Nem akarok konfliktusba kerülni a Laestiekkel egy őrült rokon miatt. - ismét megnézte a fejet. - Van egy ötletem, ahogy megoldhatjuk ezt a problémát, de ahhoz nem szabad provokatívan fellépnünk. Erősítsék meg Winterkeep védelmét is, de ne tegyenek semmit, amíg nem parancsolom.

OOC: Dogorn reagja után folytatom majd, addig légyszi ne meséld tovább Tyres szálát

Khadgar Helion, Mace Lancel, Nashreen Frostforge


Ahogy a folyosón beszélgettek egy elf halad el mellettetek. Vörös haját csak szál mögötte, ahogy szinte szalad a folyosón. Karjaival egy vaskos könyvet szorít a testéhez. Szinte szelet csap maga után, ahogy elhúz. De pár méterre megáll majd gyors lendülettel meg is pördül.
Körülbelül két másodpercig figyel, titeket aztán gyorsan meghajol és a könyv lapjai közül előránt egy gyűrött levelet.
-Elnézést uram. Gondolom Mace Lancelhez van szerencsém. Ezt a levelet az imént adták nekem, hogy adjam át magának. Épp a tárgyalásra siettem, de ezek szerint már véget ért.
Amint Mace kiveszi, a levelet a kinyújtott karjából ismét meghajol, majd folytatja felgyorsult útját a folyosó végéig.
Mire feltörné a furcsa kígyót formázó pecsétet már el is tűnik a következő kanyarban.
Rápillant a levélre. Bár a Volgreon összes házának heraldikájában járatos mégsem tudja megállapítani melyik házé, lehet a furcsa kígyót formázó pecsét.

(A levelet megnézheted most azonnal vagy máskor is. Mindenesetre ha elolvasnád most itt a tartalma:)

A Kuen látván, mennyire képtelen rendet tartani a szenátus névre keresztelt nagycsalád a saját nappalijában a lehető legtiszteletlenebbül és pökhendibbül kiviharzott a teremből. A lakosztálya felé vette az irányt, majd üzentetett a seregének, készüljenek fel a másnapi hazaindulásra. A szenátorainak is kiadta a parancsot visszatérésre Kingspear csodálatos városába.
Kellemesen elhelyezkedett a lakosztályán a székébe mely szembe állt az ajtóval. Mögötte a rózsaablaktól már eltávolodott a nap és többet nem töltötte meg a termet színeivel. Egy nagy kódex volt vele szemben az asztalon. Épp nyitotta volna ki, mikor belépett Kevine ura. Az illető próbálkozhatott leülni, ámde a legközelebbi ülésre készített eszközön a Kuen pöffeszkedett, más hely pedig nem volt. A legkényelmesebb pontnak ahová ülhetne, talán a csillár ígérkezett volna.

Meglepetten kaptam fel a fejemet. De ez csak tovább fokozódott, mikor az érkezőt megpillantottam. Tegnap nem igazán tudtam megfigyelni a tündék jellegzetes tulajdonságait, amik nem a harchoz kapcsolódnak. Kiskoromban, titokban a tükörben lestem magamat. Mindig is érdekeltek ők. Próbáltam kiszűrni az ősömtől örökölt "Sorna" vonásokat. Sajna ezek csak a hajszínemre, a fülemre, és egy hangyányit az alakomra vonatkoztak. De Asherával nem ez volt a helyzet. Kicsit nehezen vettem fel a fonalat, de csak sikerült. Atyámat és a vár állaptotát megemlítve, enyhén elsötétült a tekintetem, majd a mondandója végén;
-Köszönöm szépen. Sok minden köszönhetek Önnek és Úrnőjének. Szavait megjegyzem, de szívemből remélem, ahogy Ön is említette, hogy ne legyen még egy ilyen helyzet. Kérem, adja át Úrnőjének az üdvözletemet, és jó utat kívánok nektek.- ezután elengedem.
Szomorúan fordultam a naplemente felé. Ashea távozása után pár perccel később megjelent az ajtóban Ed. Vállig érő, fehér haja és fakó bőre a megszokottnál is sápattabbnak tűnt a fekete gyászruha miatt. És sem festettem valami túl jól ettől a színkombinációtól.
-Nemsokára itt az idő.-hangja rekedt a sírástól. Erősen megöleltem, majd elindultam lefelé a lépcsőn. A szertartás a híd tövében zajlott, egy kis mólónál. Ahol sok más Sorna nagyurat indították az utolsó utjúkra. Édesanyám és Lena már ott vártak minket minden más fontosabb személlyel, és két szolgával egyetemben. Az egyik kezében egy összehajtogatott Sorna zászló, a másik pedig egy íjat, és egy tegez nyilat szorongatott. Gyors pillantással sikerült felmérnem, hogy a szurok a közelben van.
Atyám teste egy csónakban feküdt. Egyszerű páncélzatban, a csónakot friss virágokkal díszítették. Megálltam a szemtanúk előtt, Ed elfoglalta a helyét anyám és húgom mellett. Mindenkinek a szemébe néztem, bánatot és kétségbeesést olvasva ki. Majd szó nélkül elvettem a zászlót. A címer emberöltők óta ugyanúgy néz ki. Sötétkék alapon, az alsó harmadot, ezüst színű hullámok foglalják el. Efölött, középen, arany színnel egy négyágú csillag. Mellette, mindkét oldalon egy-egy falevél. Remegő kezekkel terítettem atyámra. A csónakot elkötöttem, majd hagytan, hogy elsodorja az áramlat. Közben egy ronggyal betekert nyíleszőt a szurokba mártottam. A nap már lenyugodott, és egy égjő fáklyával meggyújtottam a hegyet. Sose lőtten még így, ezért igen zavaró volt a hő. A tűrhető célzóképességem is megsínylette, az első mellé ment. A másodiknál jobban kifeszítettem a húrt, és el is találtam. Már csak álltunk é vártunk. Legutoljára mi négyen hagytuk el a mólót. Fegyvered személyek kísértek minket vissza a szobánkba. Nem igazán sikerült aludnom, csak forgolódtam végig.



Másnap összehívtam a tanácsot. Anyám is megjelent nagy örömömre. Hiába lett az utóbbi időben rossz a kapcsolatunk, a tanácsára akkor is szükségem van. Nem haboztam túl sokáig, muszáj mindent elmondanom nekik.
-Köszönöm, hogy mind megjelentek. A nyilvánvaló okkal mindannyian tisztában vagyunk. Rirverguardot a tündék megostromolták, bármiféle előzetes jel nélkül. Atyám és a helyőrség nagy része a támadás során életét vesztette. Az ostrom folyamán megjelent a Tiszta Láng, Elyanna Lancel vezetésével, és legyőzték a támadókat. Majd elmentek.- egy kis szünetet tartottam- Ezután az is kiderült, hogy a támadó tündék néhány fegyvere mitrillből készült. Nem nagyok, néhány nyílhegy és egy-két tőr. Ami igen gyanús. Ezeket begyűjtöttük. Bármennyire is szeretném, de jelenleg nem tudunk elég figyelmet szentelni ennek a kinyomozására. Az is fontos megemlítenem, hogy a jelentések arról szólnak, hogy a közeli falukat nem érte támadás. Így minden erőnket a vár és a folyó védelmére koncentrálhatunk.-folytattam tovább a részletekkel. Mennyi embert kell kiképezni, milyen dolgokból van hiány satöbbi. A délelőtt nagy része elment ezekkel. Természetesen kikérdtem a többiek véleményét. Néhány személy feszengve szólalt meg.
Letudva ezeket, elengedtem a dolgukra. Csak anyám maradt ott. Kék szemei vörösek a sírástól, barna haja kissé kopottan csillogot.
-Ismae....-szólított meg- nagyon büszke vagyok rád. Apádhoz méltóan kezeled a helyzetet.-a dicséretre halványan rámosolyodtam-Tudom, hogy az utóbbi időben sokat vitatkoztunk a házassággal kapcsolatban. És most nem szeretném a véleményemet rád erőszakolni-jegyezte meg sietve-de ez is egy járható út. Ezt jegyezd meg kérlek.
-Jaj anya!-sóhajtottam föl, majd a székremre borultam-Ez nekem is megfordult a fejemben. De mi egy kis nemesi család vagyunk. Talán most-a hangom megtelt keserűséggel-ami történt, megjelenik néhány személy. De én nem sok jót fűzök hozzájuk.- mondtam és a szemébe néztem.