1. kötet: Szikra

Levelek érkeztek, egyenesen Krakkorrakkról. Azonnal összehívtam a tanácsot, majd közöltem a fejleményeket.
- Cassandra Bulker két nappal korábban támogatást kért a Hector öböl ellen zajló csatában. Készen áll az a húszezer ember? – Tette fel a kérdést rögtön Lord Westerly, mire csak egy titokzatos mosolyt ültettem az arcomra, majd a tárgyalóasztal közepére csúsztattam Sebastian Serwie levelét, és a Bulker lány új helyzetjelentését.
- Igaz lenne? – Többször is átfutotta a levelet mert nem hitt a szemének.
- Westhall a miénk és a második krill-i csatánál is győzedelmeskedtünk?
- Akkor hát a háború eldőlt. Győztünk. – Feleltem nyugodt hangnemben.
- Minden tiszteletem fenség, de három győzelem nem tesz minket hódítóvá. – Horkant fel a vén Westerly. Bár biztos voltam abban, hogy mellettem állt, reméltem, hogy hamarosan feldobja a talpát.
Épp azon voltam, hogy beszédre nyitom a számat, amikor is egy küldönc kopogott a tanácsterem ajtaján egy sürgős levéllel a kezében.
„Mélyen tisztelt Mace Lancel nagyúr!
Örömmel tájékoztatom önt arról, hogy a háború véget ért. Lionclaw, Liech és Burgrend vára a miénk. Gretter Eiderdrake letette a fegyvert Lionclaw vára előtt, a nővére szintén megadta magát a trónteremben. Győztünk fenség.
Lord Sebastian Serwie“
Átnyújtottam az öreg Westerlynek a levelet, majd így szóltam.
- Azt hiszem ezek után elmondhatjuk, hogy három győzelem igenis hódítóvá tesz minket, barátom.
Azzal kiballagtam a teremből és hagytam, hogy tovább vitatkozzanak.


Elküldtem a levelekett, majd elindultam Blackwall kikötője felé. Díszes öltözetbe vontam a királyi flottát, személyes testőrségem (150 lovag és kétszer ennyi lándzsás) kiséretében indultam útnak Krakkorrakkra. A Westerly hajók épp indulni készültek, ekkor pillantottam meg Medeia Merrident. Közelebb léptem hozzá, kezet csókoltam neki és szokásomhoz híven a lényegre tértem.
- Férje derekasan küzdött az öbölben, lelkett öntött az embereibe és biztos vagyok benne, hogy nagy része volt abban, hogy győzelemre vigyük ezt a háborút. Pontosan tudom, hogy egy kimerítő csata után semmire sem vágyik jobban, mint asszonya hűsító csókjára, így engedje meg, hogy „elraboljam“ és magammal vigyem kegyedet.
Vele, vagy nélkülde de a királyi flotta negyven hajója útnak indult. Szerencsére nyugodt utunk volt, bár nem tartottam támadástól. Tisztában voltam mindkét oldal veszteségeivel, és ezen hajók felszereltségével is. Mint kiderült felesleges volt ezen aggódnom. Biztonságban megérkeztünk Lionclaw kikötőibe. A tengeri sós levegő még a városban is érződött, teljesen más képre számítottam. Az ostrom jeleit csak a szigorú városőrség a letépett kapu (Lord Marks ismét elemében volt, mint látom. Az az ember egy legenda). Ennek ellenére katonák gyűrűjében, lovon vonultam végig az utcán, még a katonában is katonák vettek körül, persze természetesen Horgo is jelen volt. Csak itt értesültem arról, Ashera-t (és ha, akkor: és az akolitát elfogták) is elfogták. Ezzel azonban egyelőre nem akartam foglalkozni, biztosítottam a tróntermet és kiismertem magam Lionclaw termeiben. Egy órán keresztül csak jártam a termeket. Egy hatalmas labirintus volt, de ugyanakkor lenyűgöző. A nap következő szakaszát az előcsarnokban töltöttem, itt már várt rám Lord Sebastian Serwie és egy kisebb delegáció. Az ifjú lovag letérdelt előttem, két tenyerén Gretter Eiderdrake egykori kardja pihent.
- Én, Sebastian Serwie átadom Lionclaw várát annak jogos királyának, I. Mace Lancelnek, az oroszlánnak.
- Kellj fel ifjú, ma a te nevedre iszik majd az egész királyság.
Azzal megtöltöttem a kelyhem, és fenékig ittam. A Kevinei királyságra, Sebastian Serwie-re, arra, hogy az elhunyt katonáim biztonságban nyugodhassanak és végül, de nem utolsó sorban, a győzelemre. A nemesek ünnepsége még késő estig tartot, én azonban nem kívántam sokáig itt időzni. Lady Westerly figyelmébe ajánlottam Richard Drawen társaságát, azzal távoztam.
Tudtam, hogy rengeteg dolgom van még, de egyelőre csak egy dologgal akartam foglalkozni. Az utam egyenesen a cellákhoz vezetett, de először meghagytam Lord Marksnak, hogy olvasszák be Gretter Eiderdrake kardját és készítsenek belőle egy hóhérbárdot. Meg sem álltam a halkirály cellájáig. Horgo és az egyik oroszlánom is elkísért a különös látogatásra, az ott őrködő lovagokról nem is beszélve. Az állat nyugtalan morgása arra hagyott következtetni, hogy ha nem fékezem meg, akkor átharapja a térdeplő király torkát. Az állat méltóságteljesen, ugyanakkor fenyegetően közelítette meg a láncravert királyt. Farkasszemet nézet vele, majd felékapott. Biztos távolságban volt, hogy ne tudjon kárt tenni benne, pusztán tudatta vele, hogy fölényben van. Akárcsak én. Egy fehér rongyot csavartam az öklömre, majd megragadtam a férfi torkát és többször arcon ütöttem. Addig nem álltam le, míg el nem kezdett folyni a vére mind a szájából, mind az orrából. A házioroszlánom nyugtalan morgást hallatott, mikor megérezte a friss vér szagát. Horgo pedig valami nevetéshez hasonló hangot produkált.
- Fel sem tudod fogni, hogy mennyire gyűlöllek. – Suttogtam a férfinak, egyenesen a szemébe néztem. Tekintetem továbbra sem vettem le róla. – Több ezer kiontott élet, hogy a büdös, koszos kalózaid mások megkeresett pénzében úszkáljon. És a rohadt nemességed még támogatta is ezt?
A falhoz löktem, majd a gallérjánál fogva azonnal felhúztam.
- Megöltem az apádat, megöltem a bátyádat és veled sem leszek könyörületes. Élvezni fogom a kivégzésed Gretter Eiderdrake, magam metszem majd le az áruló fejed, a saját kardodból kovácsolt bárdal. – felé ütöttem, de szándékosan az arca mellett lévő falat találtam el. – Gyűlöllek... És gyűlölöm a magadfajta gerinctelen férgeket is.
Azzal még egy utolsó ütést mértem a férfi arcára, aztán elengedtem és távoztam.
- Hamarosan utol ér a végzeted, áruló féreg. Azonban nem vagyok kegyetlen. Lehetőséget adok arra, hogy utoljára lásd szeretett nővéred és méltóképp elbúcsúzz tőle. De utána hidegvérrel öllek meg te mocskos féreg.
Az oroszlánom még kapott felé párat, mielőtt rácsaptam volna a rácsos ajtót. Egy utolsó, gyűlölködő pillantást vetettem rá, majd távoztam. Hiába óvtam a kezemet, kisebb sebek így is keletkeztek rajta. Ezeket masszírozva léptem be a toronyszobába, egyenesen Ashera börtönébe. Ide már csak a hűséges orkom kísért magammal, az oroszlánt visszavezették a trónterembe. A cellában csak egy ágy és egy asztal volt, semmi más. Leültem a vele szemben lévő székre, nem voltam hajlandó ránézni. Lenéző tekintettel bámultam a lány mögött lévő ürességet, majd érzelemmentesen tettem fel a kérdésemet:
- Miért?