Baruunkhangai

A császár szavaira Sifeng nyel egyet, de állja a tekintetét. Egyértelmű a fenyegető tónus, és nagyon hamar tudatosul benne, hogy jobb nem feszíteni a húrt... a császár alighanem a hazugság beismerésének értelmezi, ha ezután is elutasítja az italt. Összeszorul a gyomra, és érzi a reszketést a mellkasában. Nagyon gyenge ember vagyok, és pocsék politikus, ha nem tudom megőrizni a józanságom egy ilyen helyzetben.

- Érthető. Megsérteni természetesen nem akarom Őfelségét, ahogy hazudni sem kívánok neki.

A szájához emeli a csészét, és kínos lassúsággal már majdnem rábírná magát, hogy igyon is egy kortyot, amikor Xie Wu megszólal. A fiatal férfi lassan kifújja a levegőt, és visszateszi a csészét az asztalra.

- Ahogy mondtam, nem akarom megsérteni a császárt... de a császárné megértéséért is rendkívül hálás vagyok.

A pillanatnyi megkönnyebbülést azonban követi egy, az eddiginél majdhogynem rosszabb előérzet. Xie Wu nem olyan embernek tűnik, sőt, a palotában Sifeng senkiről nem feltételezné, hogy ok nélkül tesz valamit. A nő talán kiállt mellette, de ezzel majdnem biztos, hogy valamilyen célja volt. Miért? Miért éri meg neki, hogy segítsen megőrizni a józanságom? Még jobban taszítja a gondolat, hogy talán minden igyekezete ellenére nyilvánvaló volt a félelme... ha nem járt sikerrel az elrejtésében, akkor már most elkövetett egy hatalmas taktikai hibát. Egy pár másodpercig még vár, amikor a császár végre megszólal és megvonja a vállát:

- Legyen! - Ő és az ölében üllő sárkánymester azért lehúznak egy egy pohárral. Ignis először összevont szemöldökkel nézegeti az italt aztán beleszagol, és kicsit el is húzza a száját. Végül egy apró vállrándítással lehúzza az egészet. Sifeng ránézésre megesküdne, hogy a fiú életében nem ivott még semmit, a császár itala pedig alighanem nem a könnyű Baruunkhangai rizspálinkához hasonlít, de nem köhög, és nem mutatja, hogy bármilyen hatással lenne rá. Rögtön tölt is magának még egyet. Erre a mozdulatra a császár szeme is felcsillan. - Na, úgy látom azért a társaságod már nem lesz annyira unalmas!
- Legalább az én gyenge gyomrom miatt nem kell pazarolni a jó italt - mosolyodik el Sifeng, és egy pillanatig képtelen eldönteni, hogy rendkívül hálás Ignisnek, vagy ismételten csak aggódik miatta... nem igazán azért, hogy a fiút esetleg ledönti a lábáról az alkohol, sokkal inkább amiatt, hogy ez rá milyen fényt vethet a kényes helyzetben.
Megint eltelik néhány másodperc, aztán a császár ismételten magához ragadja a szót... Sifeng ilyen helyzetben nem kezdeményez, elég erős az érzéke az etiketthez, hogy tudja, hagyja a rangosabb személyt irányítani a beszélgetést.<o:p></o:p>

- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat! És még egy érdekes vendéget is hoztál magaddal. Azt hallottam olyan ember vagy akire érdemes figyelni. - Mondja a császár miközben szintén tölt még egyet magának és a sárkánymesternek is.
- Úgy hallottam egy mágust is kerestek az udvarban. - Szólal meg ismét Xie Wu. - Sok mágus szolgál nekem. Tudtok valamit ami alapján megtalálhatjuk? 

- Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg a meghívás. De örömömre szolgált. És megtisztelt - hajtja meg a fejét Sifeng. - A mágussal kapcsolatban viszont először Ignisnek adnám a szót. Én azt tudom, amit ő elmondott nekem az úton, és nem akarom, hogy a tájékozatlanságom valami gondot okozzon.

- Azt hallottam ez az erős mágus egyszerre használ írást és mozdulatokat a varázsláshoz. Azt mondták ez elég specifikus hogy meg lehessen találni általa. - feleli Ignis, és Sifeng felé pillant, mintegy megerősítésként.

Xie Wu hátradől a székében egy pillanatra a maszkjához ér a keze. Hiába takarja az arcát, Sifeng elég sok időt töltött már nemesi társaságokban, hogy a testbeszédéből ki tudja olvasni, elmosolyodott.

- Mindketten szeretnétek találkozni vele? - kérdezi a nő.
A fiatal férfi csak aprót bólint.
- Igen, én is szívesen élnék a lehetőséggel.

Xie Wu egy kecses intéssel magához hív egy cselédet és súg neki valamit. A lányon nagyon hasonló ruha van mint a császárnőn, de az ő arcát nem fedi maszk, csak fehér és vörös festék, és pár másodperccel később távozik is.

- Most úgy csináltok mintha csak ezért jöttetek volna ide. Pedig én küldtem a meghívót. - Szólal meg a császár, és ezúttal egyértelműen Sifeng felé fordul. - A kis bosszúhadjáratod a szüleid gyilkosai ellen nem volt semmi. Szerintem nem volt olyan ember aki nem hallot volna róla. Csak kíváncsiságból. Hogy alszol azóta?
- Elnézést - hajtja meg a fejét Sifeng a császár megjegyzésére... amikor viszont a férfi a bosszúhadjárat említéséhez ér, nem áll meg egy sötét mosolyt. Higgadtan felel, de a császár is érzékelheti, hogy valójában nagyon is komoly a válasz. - Hazudnék, ha azt állítanám, nem mérgezte meg az álmaimat. De ha fogalmazhatok úgy, a rossz éjszakák forrása nem maga a jogos bosszú volt. A kezemhez nem tapad vér, az ellenfelem pedig magára hozta a bajt, először azzal, hogy megölette a családomat, majd azzal, hogy alábecsült. Sokkal inkább úgy fogalmaznék, az a bosszúhadjárat kellett ahhoz, hogy megtanuljam, van még mitől
félni a sötétben. Ez tudás pedig sok embert kísért.
A császár úgy tűnik, szórakoztatónak találja a helyzetet, mert gonosz mosoly suhan át az arcán. Sifeng továbbra sem fordítja el a tekintetét, szoborszerűen merev arccal tartja fenn a saját mosolyát. Ez is egy játék. Nem fogok alulmaradni benne.
- És gondolom, az a tudat is, hogy valaki másnak hasonló szándékai lehetnek ellened.
A nő az ölében szintén hasonlóan sötéten mosolyog, és közelebb hajol hozzá. Meng Lei és a császár mindketten híresek arról, hogy ha valaki halálát akarják, akkor a lehető legfrontálisabban intézik el az illetőt. Legyen szó egy rögtönzött párbajról, vagy csak Yongheng Zhi Huo, az Örök Tűz ellenfelükre szabadításáról. Sifeng is tudja, hogy ez megtörtént korábban... ráadásul a
császárnő nem félt a saját udvarát lángbaborítani a sárkány tüzével. Ugyanakkor most az első feltételezése helyesnek tűnik... mindketten inkább játszanak. Talán mind a hárman... de Xie Wu legalább olyan tudatossággal uralja a testbeszédét, mint Sifeng maga, így a tanulás ide vagy oda, a mágus említése óta képtelen újabb részleteket kiolvasni belőle.
- Meglehet, az is közrejátszik - feleli Sifeng látszólagos könnyedséggel. - De ha fogalmazhatok úgy... tartok az ellenfelektől, akik mérget löttyintenek a pohárba, vagy álmában vágják el az ember torkát, mert óvatlanság volna nem tartani. De becsülöm azt, aki ésszel győz le. Ha valaki okosabb nálam, és úgy kisemmizne, ahogy én tettem azzal az emberrel, talán nem is gyűlölném igazán. A politikában tiszták a kezek, ritka a valódi vér, de sok szempontból éppolyan ügyességet igényel, mint a kard forgatása. Ahogy a tisztes párbajban is becsüljük a győztest, úgy a magamfajta is képes tiszteletet érezni aziránt, aki legyőzte.

- Szép beszéd. - Szólal meg Meng Lei. - De ha valakit legyőzök karddal, vagy sárkány tűzzel... - kezdi, és gonosz mosolya még szélesebbre húzódik. - Aligha kell többet a haragjától vagy a bosszújától tartanom.

Mielőtt azonban Sifeng válaszolhatna, a másik császárné szól közbe... ezt a fiatal férfi nem is bánja, nem lenne épp bölcs dolog komoly vitába bonyolódni a sárkánymesterrel.

- A helyedben nem lennék ebben olyan biztos nővérem. Mostanában már a holtak haragja is ép olyan veszélyes mint az élőké.
Erre a megjegyzésre viszont elfogja némi kényelmetlenség - nem tudja, mire céloz a nő, és nem szívesen fedi fel a tájékozatlanságát ilyen kényes helyzetben. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy adódik helyzet, amikor muszáj kérdeznie... és ez most az.
- Megkérdezhetem, mire céloz pontosan, Felség?
- A fényeső fellobantotta a fátylat. Még mindig csak sejtjük, milehet mögötte. De az biztos, hogy nem csak ránk, mágusokra hatott. És valószínűleg nem is csak a beszélő állatokra. Később talán meg is mutatom mire gondoltam. - Fejezi be halkan. Miközben befejezi megjelennek a szolgák is az étellel amit letesznek az asztalra.
- Tulajdonképpen nem meglepő - feleli Sifeng, apró bólintással. - Számíthattunk rá, hogy hosszútávú hatása lesz, és foglalkoztatott is a lehetőség, bár én magam még nem sokat tapasztaltam ebből... a személyemet is érintő részleteket kivéve - az utolsó mondatra kissé meghajtja a fejét. - Hálás lennék érte.
Hagyja, hogy az ételből a többiek szedjenek előbb - egyszerű udvariassági gesztus, semmi gyanús nincs benne, de azért vitathatatlan, kényelmesebbnek is érzi, hogy idegen környezetben nem elsőként kell ennie. Akármilyen egyenes is a
császár, vagy Meng Lei, a méreg mindig lehetséges opció.
Az ételek kiválóak - pont olyanok, amilyet az ember a császár udvarában enne. Sifeng maga nem nagyétkű, és sosem kellett nélkülöznie, így hozzá is szokott a jó falatokhoz, de eléggé izgatott ahhoz, hogy nehezen menjen le bármi a torkán. Szerencsére a dolog nem feltűnő, több okból sem: Ignis mellette lelkesen falatozik, Sifeng egy pillanatra el is töpreng, hogy képes ennyi ételt és italt ledönteni. A császárra főként az ital gyakorol hatást... mást már alighanem a lábáról is ledöntött volna az a mennyiség, amit elfogyasztott, a császárnő pedig, aki az érkezésekor kecsesen ült a trón karfáján, a férje karjába kapaszkodva, először az ölébe mászik, majd rövidesen egy üveggel, a trón mellett helyezkedik el. Semmi kétség, hogy szüksége lesz valakire, aki visszatámogatja a szállására az este végén. Xie Wu viszont egy falatot sem eszik, és nem is iszik, hasonlóan Sifenghez.
A fiatal férfi óvatosan kitérve a kényesebb témák elől, azért részt vesz a további társalgásban - igyekszik a gazdaság, a kultúra, a politika vagy akár a mágia témájánál maradni, amikhez kényelmesen, fesztelenül hozzászólhat, fenntartva a kapcsolatot, de nem túl sokat felfedve magáról. Amikor pedig a vacsora végéhez érnek, Xie Wu szolgálója ismét visszatér kicsit... valamit súg a császárné fülébe, aki elnézést kér, és távozik. Sifeng utána néz, de úgy dönt, nem teszi szóvá... ellentétben Ignisszel, aki azonnal közel hajol hozzá, és megszólal:

- Most hová megy? - kérdezi. Kissé álmosnak és főleg türelmetlennek tűnik. Sifeng megereszt felé egy óvatos mosolyt.
- Türelem. Én is kíváncsi vagyok, de egyelőre visszafogom a nyelvem - Magában megállapítja, hogy nem is hazugság... nem csak Xie Wu, de a fiú irányába is igaz. Ignis is elég kérdést vetett fel ahhoz, hogy többet akarjon tudni róla, de ne merjen kérdezni.
- Úgy volt, hogy ha vége a felfordulásnak bemutat minket a varázslónak. Mi van ha nem jön vissza? - duzzog tovább a fiú.

- Mi van, ha épp most intézi, hogy találkozhassunk a varázslóval? - kérdez vissza Sifeng.
- Meg kell tisztelnünk azzal a császárnét, hogy megbízunk benne. És különben is, igazán kellemes volt a vacsora - teszi hozzá, és sötét íriszén kicsit átcikáznak a terem fényei, miközben a fiúra pillant. - Úgy látom, te is élvezted. Nem árt, ha hagyunk a gyomrunknak egy kis időt megnyugodni, hogy ne hozzon minket kínos helyzetbe, nem igaz?

Ignis jóformán képtelen még jobban felhúzni az orrát a megjegyzésre. Azért még morogva hozzá teszi:

- Vagy az is lehet, hogy többet nem látjuk... Egyik sem tűnik túl megbízhatónak, még a sárkánymester sem. - a sárkánymester szót különös éllel ejti, amiről nehéz megálapítani, hogy mit is akar jelenteni. Sifeng figyelmét nem kerüli el.

- A világon a legtöbben nem megbízhatóak Ignis - mondja. Ismét jön a késztetés, hogy rákérdezzen a részletre, de csak megjegyzi. Nem most, nem a császár és a császárné előtt. Türelem, Sifeng. Még bort sem ittál, és mégis túl izgatott vagy. - De helyzetről helyzetre eldöntjük, milyen módon járhatunk mindketten a legjobban. Nevezzük ezt pillanatnyi bizalomnak. - Ismét elmosolyodik. - És különben is, nem kérem, hogy másban megbízz. Arra kérlek, hogy bennem bízz meg, amíg szükséges.

A mondat egészen kellemes, Sifeng egy pillanatra a fiúra is pillant, jelezve, hogy valóban számít rá... jól megtanulta már, milyen gesztusokkal ébresszen szimpátiát, és elég kényesnek érzi a helyzetet ahhoz, hogy törekedjen is rá.

A fiú leenged kicsit, és egy darabig a férfit méregeti... Aztán végül megnyugszik a testbeszéde. Nem lett sokkal türelmesebb, de egy bólintás után inkább a maradék borra kezdi öszpontosítani a figyelmét. Aztán a tekintete hosszan elidőzik a császár lábánál csillogó szemekkel üldögélő Meng Lei-en, még a szemöldökét is összevonja ahogy figyeli.

-Nem értem Yongheng Zhi Huo miért választotta őt. Úgy tűnt erős, egyenes és bölcs...
A megjegyzés kockázatos, Sifeng bizonyos szempontból nem is lelkesedik a császárné indirekt sértegetéséért, de végül vet felé egy pillantást, és mikor meggyőződött róla, hogy semmi probléma nincs, a fiúhoz fordul.

- Feltételeztem, hogy közted és a sárkány között volt valamiféle kapcsolat, amikor ide érkeztünk - mondja, majd rövid, kérdő pillantást vet a fiúra.

Ignis némán bólint egyet. Valószínűleg ép azt fontolgatja mennyit oszt meg a gondolataiból... De amint arra jut, hogy valamit még hozzá tenne, a semmiből megjelenik Chou. Bár a zene hangos a lány pedig amúgy sem csak nagy zajt, annyira hirtelen az érkezése, hogy Ignis összerándul mikor észreveszi. Láthatóan nem igazán örül neki.
- Az úrnőm nem érezte jól magát, így pihenni ment. De nem feledkezett meg az ígéretéről. A mágus, akivel találkozni kívántok a
lótuszkertben vár titeket. Elkísérlek most, ha szeretnétek. - mondja tiszteletteljesen.

- Nagyon örülnénk neki - bólint Sifeng, majd a császár felé pillant. - Természetesen csak akkor, ha Őfelségét sem zavarja a távozásunk.
A császárt láthatóan jobban leköti a beszélgetés egy tiszttel, mint a kérdés, mert csak egy legyintésre veszi a fáradtságot... Meng Lei már jobban figyel, mosolyogva bólint, hogy nyugodtan kövessék a lányt. Sifeng valami bujkáló kíváncsiságot és szórakozottságot vél felfedezni a szemében, amit egyelőre nem tud hová tenni.
Hamar kiderül, hogy szerencséjük, hogy a szolgáló vezeti őket... a kastély kertje ugyanis több, mint lenyűgöző. Sifeng hiába nőtt fel gazdagságban, a hatalmas terek, a rengeteg szépen metszett fa és virág még az ő figyelmét is megragadja. Legalább a negyedik kerten mennek át, amikor egy lépcsőt és egy boltívet követően Chou végre megáll - az orgonafák közül pedig egy nő lép elő.
Kicsit magasabb Sifengnél, a ruhája rendkívül drága és gazdagon díszített, a hajában aranykoronát visel, a kezében pedig legyezőt tart. A legyező papírját mintha írás díszítené, de Sifeng képtelen kivenni mi az... őszintén szólva, kíváncsibbá teszi a helyzet, minthogy túl sok figyelmet szenteljen neki. A hasonló legyezőket gyakran díszítik kalligráfiával.

- Úgy hallottam találkozni szeretnétek velem. - mondja finom hangon. A fiatal férfinek hirtelen borzalmasan ismerősnek tűnik a hangja, igazából egészen a közelmúltból... kellemes, erős a tónusa, de biztos benne, hogy még nem találkozott a nővel. A politikának része volt a jó megfigyelőképesség, egy arc nem verhette volna át... kivéve talán egy kés esetén, akiknek a munkája a megtévesztésre épült. Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán nem is téved... talán látta már a nőt, egészen a közelmúltban... talán csak elfedte az arcát. De ha így van, mi ok a színjátékra? Vet egy gyors oldalpillantást Ignisre, hátha a gesztusaiból ki tud valamit olvasni, de a fiú egyelőre nem mozdul.
- Valóban. És nagyon hálásak vagyunk, hogy fogadott minket a késői óra ellenére - szándékosan kihagyja a bemutatkozást... ez nem durva lépés, nem teszi őt udvariatlanná, amennyiben a teóriája hibás, de felkeltheti a nő figyelmét. A késői órára való hivatkozás ráadásul apró jelzés Chou korábbi megjegyzésére, miszerint a császárnő nem érezte jól magát, és pihenni ment... valakinek, aki nem vett részt a vacsorán, nem lesz feltűnő, de amennyiben igaza van, ismételten, kicsikarhat vele valami reakciót.

A nő arcán gonoszkás mosoly suhan át.

- Nem akartalak megváratni titeket. És kíváncsi is voltam. - mondja nyugottan és közelebb sétál, miközben részben összecsukja a legyezőt.
Amint elindul, Sifeng kiszúrja, hogy Ignis közelebb húzódik hozzá, és megérzi, hogy mágiát használ. Mindenfajta segédeszköz nélkül. Ezt elsőre képtelen értelmezni... még egy meglepetés, egy napra kicsit sok is már, és hirtelen fogalma sincs, pontosan mit csinál a fiú. Úgy dönt, a nőre fókuszál, egyelőre legalábbis.
- És ezért rendkívül hálásak vagyunk - feleli. - Személy szerint a mágiára eszközként tekintek, és akként is gyakorlom, de tisztelem azt, aki nálam magasabb szinten űzi. Így mindketten örülünk a lehetőségnek.
Közben továbbra is koncentrál Ignisre, de még a varázslat irányát sem tudja megállapítani - azt érzi, hogy nem ellene irányul, de arra sem esküdne meg, hogy a nő felé. A varázslónő meglebbenti a legyezőjét, és egy pillanatnyi... talán rosszallás látszik a szemében. Sifengben felmerül, hogy neki is feltűnt Ignis viselkedése, de fenntartja a beszélgetést:
- Ebben az esetben ne haboz feltenni ha kérdésed van. Ugyanúgy szól ez a másik fiatalúrnak is.
- Azt hiszem, én így is kissé túl sokat beszélek - mondja higgad tekintettel. - Így bár megvannak a magam kérdései, és fel is tenném őket, hagynám, hogy először Ignis tegye fel a sajátjait. - Nem távolodik el nagyon a fiútól, de erősen figyel mind rá, mind a nőre.
Ignis felnéz rá, mintha azt próbálná kitalálni, mit akar tőle, de mikor Sifeng nem ad jelet, egyszerűen szólal meg, a szokott, nyers őszinteségével.
- Akkor először is az érdekel miért támadtál ránk? Vagyis nem is igazán engem hanem inkább őt. Abban a pillanatban ahogy elindultál!
Sifeng érzi, hogy teljesen elszorul a torka, és olyan sebességgel lesz úrrá rajta a páni félelem, hogy rejteni is alig tudja. Mintha hideg vizet öntenének a nyakába. Nem vette észre. Nem tudja, mit tett volna a nő, ha Ignis varázslata nem védi meg, de mindegy is. Ő elkövetett egy végzetes hibát - egy támadás irányult rá, és fel sem fogta a veszélyt. Az ujjai mereven remegni kezdenek így gyakorlott mozdulattal összefűzi a kezeit a háta mögött... addig jó, amíg nem tűnik fel, hogy milyen veszedelmes váratlansággal érte a helyzet. 

***

Évekkel korábban érte valami utoljára ennyire váratlanul. Fájdalmasan jól emlékezett az első alkalomra, amikor egy penge szorult a torkához. Fél év telt el a szülei halála óta, még nem töltötte be a tizenkilencet, és gyakorlatilag minden praktikát kipróbált, ami lehetővé tette, hogy végigaludjon egy éjszakát. Az egyik délután egy orvos is volt nála – felírt egy gyógyfű keveréket, amiből a tea megnyugtatta, és elálmosította, valamint néhány illóolajat, amit a fürdőben vagy párologtatónak használva mélyebb álomba merülhetett. A technikák igazából egészen működtek… Sifeng még mindig hajlamos volt rá, hogy éjszakába nyúlóan olvasson vagy dolgozzon valamit, de legalább már egy-egy éjjel akadt, amikor viszonylag korán, és békésen szundított el.

Egy hete tudta felvenni a kapcsolatot a Suttogó Késekkel. Kezdetben reménytelennek tűnt a dolog, pedig ez volt az első lépés. Ha nem tudja megszerezni a nevet, és a bizonyítékot, akkor a bosszúról is lemondhatott volna – csak éppen a titokzatos orgyilkosokhoz nem lehetett olyan könnyen eljutni. Igazából meg kellett szorongatnia egy szerencsétlen helyzetbe került politikust, aki a csődöt kockáztatta volna némi hátszél nélkül, míg egyáltalán egy kapcsolatot tudott szerezni a Késekhez – és akkor is, nem úgy álltak elé, hogy egy pontos címet és időpontot kapott, hanem azzal, hogy felkeresik. Fogalma sem volt, mikor, hogyan és ez elérte, hogy azok a bizonyos fürdők és teák gyakorlatilag elengedhetetlenek legyenek ahhoz, hogy meg tudjon nyugodni.

Aznap éjjel is már kezdett fáradni. Még a díványon feküdt, de a könyve már az ölében pihent, és egy pillanatra hátra is bukott a feje.

- Zeng Sifeng. Tárgyalni akartál, nem igaz?

A szeme azonnal kipattant, hogy rádöbbenjen, nem mozdulhat. Egy rövid kard hegye alig öt centiméterre volt a torkától. Megpróbált hátrálni, de sikertelenül – a fegyver gyakorlatilag a díványra szögezte. Nyelt egyet. Észnél kellett maradnia, de érezte, hogy összeszorul a torka, és félelmetes sebességgel érkezik a pánik. Az ablakok még mindig zárva voltak. De… az őrségváltás pontban éjfélkor volt. Akkor felügyelet nélkül maradhat az ajtó.

- Nagy kockázatot vállaltál. Tudhatod, hogy nem rajongunk azokért, akik túl sokat szaglásznak – a férfi szavai fagyosak maradtak, az arcán pedig átsuhant egy hideg, szinte erőszakos mosoly. Sifeng hamar megállapította, hogy nem idős, huszonöt, huszonhat év körüli lehet, de még akkor sem tudott volna menekülni, ha a másiknál történetesen nincsen fegyver… a férfi szálkás izomzatú, magas alak volt, és alighanem puszta kézzel el tudta volna törni a nyakát.

- Mégis tárgyalni jöttél – préselte ki magából a szavakat, erőt gyűjtve, hogy állja a férfi hideg tekintetét.
- Azt nem tudhatod – felelte az orgyilkos. – Talán már a véredért jöttem.

- Ez hazugság – felelte Sifeng. Immár eléggé visszanyerte a nyugalmát, hogy képes legyen remegés nélkül válaszolni.

- Tényleg? – kérdezte a férfi.

- Tényleg.

A penge közelebb ért a torkához. A hegye pont megérintette a bőrt – Sifeng érezte, hogy ha nyelne egyet, valószínűleg fel is sértené az ádámcsutkájánál.

- A Kések híresen jó orgyilkosok. Valamelyik szolgálóm elmehetett odakint. Vagy visszaérhettek az őrök.

- Nem lenne időd kiáltani – a férfi válasza továbbra is higgadt volt.

- Nem is kell – Sifeng elhalkult. – Egy gyanús beszélgetésfoszlány elég lenne. Egy kis suttogás, amit idebentről hallanak, mielőtt megtalálnak elmetszett torokkal. Botrány lenne belőle. A Zeng-ház fiának brutális meggyilkolása közvetlenül azután, hogy végeztek a szüleivel. Már egy orgyilkosság is magára vonja a figyelmet, de a hatalmi vákuumban kettő… én ráadásul még fiatal is vagyok, egy tapasztalatlan, árva fiú, aki magára maradt a farkasok között – a penge kicsit távolodott a torkától, így tudott nyelni egyet. – Tudnák, hogy az űr betöltésére több lehetősége lesz annak, aki tevékenyen részt vállal ennek a szörnyű tragédiának a felderítésében, és sokkal jobbak lesznek az esélyek a vagyoni elosztásra is, vagyis a figyelem a késekre, és az eredeti gyilkosra irányulna. A gyilkos most még lapul. Azt hiszi, megúszhatja, mert alábecsül. Egy arrogáns gyereknek tart, aki nem mer kockázatot vállalni, és nem meri sarokba szorítani őt… ha menekülni próbálna előlem, általa többre tartott politikusok figyelmét is magára vonná. – még mindig állja a tekintetet. – Neki nem éri meg meggyilkoltatni engem, mindenki más pedig behurcolná magát egy olyan célkeresztbe, ami most túl sok veszélyt rejt. A Kések pedig nem cselekszenek maguktól. Én nem tisztelettel közelítettem, betartva a távolságot… felesleges lenne őket generációk óta alkalmazó családok bizalmát gyengíteni azzal, hogy indokolatlanul kivégeztek egy kíváncsiskodó kisfiút.

Az orgyilkos aprót bólintott, és elemelte a pengét a torkától.

- Okos – mondta, ugyanazzal a pusztító, fagyos mosollyal. – Tényleg felkészültél.<o:p></o:p>

- Csak a bolond nem tenné – hajtotta meg kissé a fejét Sifeng, miközben felegyenesedett a díványon. Akármilyen tompaságot hozott a tea és a fürdő, mostanra az álom árnyéka sem maradt az elméjén.

Az orgyilkos felvonta a szemöldökét, aztán megszólalt.

- Nos. Mire van szükséged a Rendtől?

- Egy névre – mondta Sifeng, immár teljesen felállva a díványról és az ablakhoz sétálva. – Egy megbízó nevére.

- Embertelen ára lesz.

- Megfizetem.

- A megbízóink titkainak megtartása nagyon súlyos kötelesség…

- De tudtommal a Késeket nem köti kódex, hogy megtartsák. És a pénz nem gond. A dupláját fizetem annak, amit ő kínált, ha megkapom a nevét, és néhány iratot, ami igazolja az indítékát.

- A vérét nem akarod? – az este folyamán először az orgyilkos nem csak úgy festett, mint aki remekül szórakozik, hanem mint aki őszintén meglepődött.

- Nem… - ezúttal Sifeng mosolyodott el, és az a mosoly majdnem olyan hideg volt, mint az orgyilkosé. – A vére nem kell. Az kell, hogy egy nyomorult senki legyen belőle, tisztelet, támogatás és vagyon nélkül. Egy megszégyenült kutya. Ahhoz pedig elég a neve, és némi információ – megfordult. – Ahogy mondtam, kifizetem. Apám hatalma rám szállt, és én jobb vagyok, mint ő. Akármennyibe kerül, egy év alatt visszahozom az árát. De kell nekem az a név.

Az orgyilkos bólintott.

Napokkal később, egy este az egyik szolgáló bekopogtatott az ajtón. Sifeng egy sakktábla előtt ült – a fekete futójával éppen leütött egy bástyát. A nő negyven év körül járt, már egy ideje a családnál szolgált. Óvatosan letette az asztalra az ezüsttálcát, és megszólalt.

- Sifeng úrfi – a fiú felpillantott. – Meghoztam a teádat. Múltkor megjegyezted, hogy kicsit furcsa az íze, úgyhogy…

- Nem fogom meginni – válaszolta a fiú, visszafordulva a sakktáblához, ezúttal a fehér oldallal lépve. A nő felsóhajtott.

- Uram – lépett kicsit közelebb. – Az álmatlanságra…

- Eltompítja az elmémet – mondta a fiú komoran. – Megszédít, kimerültnek érzem magam tőle. Nem kérem.

- Sifeng úrfi… ez a lényege. Hogy tudj pihenni…

- Azt mondtam nem kérem! – csattant fel a fiú, és olyan lendülettel állt fel, hogy felborította a sakktáblát. A bábúk végiggurultak a padlón, neki pedig még remegett a keze.

A tekintete egy pillanatra találkozott a riadt szolgálóéval, aztán megrázta a fejét.

- Ha… azt szeretnéd, hogy nyugodtan aludjak, intézd el Li Songgal, hogy az őrségváltás gördülékenyebben menjen. Nem szeretném, hogy bármikor ne legyenek az ajtó előtt. És időzítsék éjfél előttre, mikor még ébren vagyok.

- De…

- Hamarosan veszek egy fürdőt – a fiú arcára halvány, biztató mosoly szökött fel… ez kissé megnyugtatta a szolgálót. – Az megnyugtat majd a tea helyett is. Ne aggódj. Jól vagyok.

A szolgálónő még néhány pillanatig fürkészte az arcát, aztán meghajtotta a fejét, és gyorsan összeszedte a tálcát.

- Kérem… vigyázzon magára, Sifeng úrfi. – A fiú apró biccentéssel felelt.

Soha többet nem ivott abból a teából.

***

A nő végül elmosolyodik és kicsit meghajtja a fejét.

- Nem nevezném azért támadásnak, csupán az erőtöket próbálgattam - mondja. - Kérlek bocsáss meg érte. - ekkor már Sifeng felé fordul. - Ami viszont téged illet, most had kérdezzelek én. - Ignis összevonja a szemöldökét, ahogy a mágus ismét felé fordul, láthatóan egyáltalán nem bízik a nőben, de végül bólint. - Mit tettél a varázslatommal? - A hangnemben van valami egészen különleges, olyan mély kíváncsiság ami még a nő óvatoságát és szinpadiasságát is felülírta. - Mostmár biztos vagyok benne, hogy miattad nem működött, de azt nem tudom, hogy miért. Mert nem éreztem belőle semmit.

A fiú elkapja a tekintetét, láthatóan keresi mennyit mondhat a nőnek, és hogy hogyan is fejezze ki magát.

- Azért nem éreztél belőle semmit mert elnyeltem, már mielőtt érezhetted volna. - feleli végül.

- De nem mozdultál meg, nem mondtál ki semmit, nem írtál, és nem használtál kódolót sem. Akkor hogyan?

- Nekem... ezekre nincs szükségem. - A nő arcán először meglepetés, aztán hamis mosoly jelenik meg és rögtön el is rejti azt a legyezőjével.
Sifeng nagyjából eddigre nyugszik meg annyira, hogy teljes magabiztossággal vissza tudjon kapcsolódni a beszélgetésre, és a pánikja ne árulja el. A háta mögött még mindig szorosan összefűzi reszkető kezeit, de uralkodik magán.
 - Meg tudom érteni a kíváncsiságot - mondja a nőre nézve. - És azt is, hogy néha a váratlanra adott reakció árul el a legtöbbet az emberről. De mégis úgy érzem az egymástól való kölcsönös tanulásnak is jobb alapja az őszinteség, mint az efféle trükkök.
- Úgy van. És még egyszer elnézést kérek Zeng-úrfi. Ignis. Igaz? Hogy értetted hogy nincs szükséged rájuk? Mi úgy tudjuk, hogy szavak nélkül nem lehet varázsolni.
A fiú ismét közelebb húzódik Sifenghez, de ezúttal egyértelmű az üzenet... nem akar felelni, és védelmet kér. A fiatal férfi ekkorra már elég lélekjelenléttel rendelkezik, és elég a tapasztalata is, hogy gyorsan reagáljon. Igazából... több oka is van annak, hogy megszakítja a beszélgetést. Részben azért, mert a fiú egyre hasznosabb ütőkártyának tűnik, és jobb ha bizalmasan, vele osztja meg az igazságot. Részben azért, mert maga a nő kelt benne egy kellemetlen érzést. Esetleg... csak esetleg azért is, mert úgy érzi, tartozik ennyivel Ignisnek azért, mert megmentette. Ez utóbbit inkább elhessegeti.
- Nem kívánlak megsérteni, hölgyem - néz a nőre, óvatos mosollyal. - Sem udvariatlannak mutatkozni, hisz mindketten hálásak vagyunk, amiért fogadtál. De, habár a tiszteletem természetesen következik a tudásodból és képességeidből, de nem tudom nem érzékelni, hogy míg mi nyíltan érkeztünk, te nem fedtél fel előttünk semmit. Ignis aligha kényszeríthető válaszadásra ilyen feltételek mellett, és magam is bölcsnek vélem, ha nem felel.
- Úgy... - feleli a nő. - Rendben van. Azt hiszem meg kell értenem a bizalmatlanságod. És végül is úgy volt hogy én válaszolok a ti kérdéseitekre. Én mégis több kérdést tettem fel.
- Köszönjük - bólint Sifeng. - Engem személy szerint igazán érdekel a te mágiamódszered is. Azt hallottam, egyaránt alkalmazol mozdulatokat, és írásjeleket a varázslathoz. Bizonyára hasonló módszerekkel próbáltad felmérni az én erőmet is - szinte csevegő hangnemre vált, és eléggé megnyugodott ahhoz, hogy kivegye a háta mögül a kezét... az ujjait még mindig összefűzve tartja, hogy ne térjen vissza a pánikszerű reszketés, de immár képes megőrizni a teljes higgadtság látszatát.
Igazából a kérdés maga is mesterkélt, már sejti a választ, mikor a nő megfordítja a legyezőt. Naiv és ostoba dolog volt kalligráfiának gondolni az írást - az volt a varázslat.
- De ez csak segitség, a mozdulatokkal erősebb varázslatok hozhatóak létre, cserébe tovább tart végig csinálni egy mozdulatsort, mint a legyezőt használni. De semmi nem zárja ki, hogy valaki, ne egy eszközt használjon. Ez már csupán öszpontsitás és koncentráció kérdése - magyarázza mintha csak a diákjával beszélne. - Menjünk egy kicsit beljebb - kéri. - Mostanában nem bírom a hosszabb ideig való ácsorgást, és a kertben van egy szép pavilon ahol leülhetünk.

- Tényleg remek trükk - bólint a fiatal férfi. - A mozdulatsor feltűnő is lett volna. Bár nem kételkedem benne, hogy egyszerűbb mozdulatokkal is el lehet érni egy bizonyos szintű hatást - a megjegyzésre, hogy menjenek beljebb, bólint. - Nagyon szívesen. Én is kissé fáradok már az utazások után.

Még séta közben is próbál további következtetéseket levonni a nővel kapcsolatban... még mindig nem engedte el a hangja aggasztó ismerősségét sem. Szinte lebeg a nehéz ruhában, a legyezőt, most hogy elárulta a titkát, végig összecsukva tartja, amíg el nem érik a pavilont. Valóban csodaszép a kilátás róla, a közepén lévő asztalra pedig egy füstölőt is elhelyeztek, ami valószinűleg a szúnyogokat hivatott távol tartani, mert egyébként az egész kertben átható virágillat uralkodik. A nő helyet foglal az egyik széken. Bár a mozdulat maga elég elegáns, de Sifeng kiszúrja, hogy különös nehézséget jelentett számára a kivitelezése. Ahogy leül, a szék karfájára teszi mindkét kezét és int, hogy Sifengék is helyet foglaljanak. Ignis határozottan tartja a távolságot, próbál olyan messze leülni tőle, amennyire lehetséges... és ez nem kerüli el a figyelmét.

- Megértem az óvatosságod, de nem kell félned. Kiterítettem a lapjaimat, és biztosithatlak, akkor sem fallak fel, ha közelebb jössz - Nem teszi hozzá a de a folytatás valószinüleg igy hangzik:"Azt ebből a távolságból is megtehetem."
Mielőtt a fiú újra válaszra kényszerülne, Sifeng udvarias óvatossággal közbevág.

- Hölgyem, most, hogy leültünk... te már sokat tudsz rólunk, de én még abban sem vagyok biztos, hogy szólíthatlak a beszélgetésünk alatt. Ez a részlet kellemesebbé tenne minden további kommunikációt köztünk, és talán kicsit eloszlatná Ignis bizalmatlanságát is - ezt a kérdést korábban félt feltenni: gyanakodott, hogy találkozott a nővel, gyanakodott, hogy ki ő, de nem akarta megmutatni, hogy bizonytalan. Azonban a nő már így is sokat látott a sebezhetőségéből, és megfelelő hangsúly, megfelelő viselkedés mellett a kérdés egyúttal felajánlássá is vált: ha a nő nem akarta a valódi kilétét felfedni, megőrizhette a kényelmes álcát. A gazdagok között a különböző maszkok egyébként is a mindennapok részét képezték, tehát ez nem jelentette szükségszerűen a tudás hiányát.
A nő alig észrevehetően habozik is... Sifengnek meggyőződése, hogy ha nála kicsit kevésbé gyakorlott ember ülne vele szemben, fel sem ismerné. Aztán elmosolyodik, és felel.
- Szólitsatok nyugodtan Hanying-nak. Úgy lesz a legegyszerűbb.
- Hanying. Ahogy kívánod - mosolyodik el Sifeng. Érzékeli a habozást... messzemenő következtetést tudja, hogy nem vonhat le belőle. De egyelőre megerősödik kissé a gyanújában. - Engem személy szerint különösen érdekel a mozdulatokra alapuló mágia. Jómagam inkább az írás alapút űzöm, és foglalkoztat, hogy hol sajátítottad el azokat a technikákat. Mindig törekszem rá, hogy bővítsem a tudásomat. - A hangneme udvarias, és szinte csevegő, továbbra is, de egy pillanatra sem töri meg a szemkontaktust.
- Soufung-ban - mondja egyszerűen a város nevét. Sifeng maga elég biztos benne, hogy nem a városra gondolt, hanem a Soufungi templomra. Az ottani papnőket gyerek koruktól tanítják a varázslásra, azokat akik fogékonyak rá, pedig később magas rangú mágiára is. Az utóbi időben, a fényeső óta, nagyon népszerűek lettek de nem fogadnak többet maximum egy külföldi diáknál. Az azonban nem olyan ritka eset, hogy a mágiára fogékonyabb papnők később elhagyják a szentélyt és az iskolát, és külföldön tökéletesítik tovább a módszereiket. - De nem vagyok valami jó tanár attól tartok. Ha szeretnéd persze szívesen mutatok neked néhány mozdulatot ami később hasznos lehet.
- Soufung... hallottam róla, még annak idején, mikor anyám taníttatni kezdett. Sajnálatos módon férfinek születtem, így nem sok esélyem volt ilyesféle mágia tanulására - kissé félrebillenti a fejét. - Éppen ezért megragadnám az alkalmat. Ha nem is tartod magad jó tanárnak, kevés tudás is jobb, mint a tudás hiánya. Én legalábbis mindig így gondoltam.

- Nagyon szívesen - feleli mosolyogva Hanying. - Segítesz kérlek felálni?
Sifeng azonnal odalép, és a karját nyújtja, hogy megtámogassa a nőt. Miután segített, Hanying előre lép egy pár lépést, körültekint, majd felemeli a legyezőjét, tesz egy pár tánc mozdulatot, majd a végén a legyezőjét is megmozdítja. A varázslat parancsai és azok amik az energiát előhívták, a mozdulatokban voltak, de hogy pontosítsa, már a legyezőt használta. A célpont pedig egy apró madár volt a korláton... ahogy a varázslat eltalálta, le is zuhant onnan, szárnyai szétterülve a földön, még fel vijogni sem volt ideje mielőtt a varázslat végzet volna vele. Sifeng mély koncentrációval követi a mozdulatokat, próbálja memorizálni őket, figyelni az energia áramlására, a legyező finom mozdulatára.
- Milyen erős ennek a varázslatnak a hatása? - kérdezi a végén. - A madarat megölte, de egy embert? Eszméletvesztést, kábulatot okozhat?
- Ezek a mozdulatok aligha - mondja a nő. - Éppen csak annyira volt erős hogy végezen a madárral. A madár egyébként is csak egy eszköz - teszi hozzá, és ismét táncolni kezd. A mozdulatai ezúttal sokkal aprólékosabbak és nehezebben követhetőek, és a legyező is sokkal többször mozdul meg. A mágia energiája is más, mint az előbb, sokkal hidegebb, és jobb szó híján sötétebb is. Az energia fekete örvénnyel körbe veszi a kicsi madár testét, örvénylik körülötte egy ideig, aztán, ahogy a nő végez, az is eltűnik. A madár ernyedt szárnyai pedig először finoman megrebennek, aztán hirtelen csapkodni kezd, amíg nem sikerül lábra vergődni magát. Látszik rajta, hogy nem igazán áll egészségesen a lábán, a szárnyait is húzza, mintha dögrováson lenne. De akkor is él. Sifeng kissé megsimítja az állát, és összehúzza a szemét, ahogy figyeli a nő mozdulatait.
- Szokatlan - mondja végül, de az arcán még mindig ott a mosoly árnya, mintha igyekezne teljes nyugalmat sugározni. - Az efféle mágia kissé sötétebb, mint amit én gyakorlok - megáll egy pillanatra, hogy lássa a nő reakcióját, aztán hozzáteszi. - Ez nem szüntette meg az érdeklődésem, pusztán... ténymegállapítás.

- Lehet egyáltalán a mágiát sötétnek bélyegezni? - Kérdezi a nő fáradtan. - De tény, nem a legszebb módja a művészetének, de tartoztam ezzel. - Tesz egy finom mozdulatot a csuklójával, és az éppen csak élőnek nevezhető madár a kezére repül.

- De ez nem szabályos... - Jegyzi meg Ignis valami furcsa megrökönyödéssel a hangjában.
- Én igazából pont ellentétesen gondolkozom - felel a nőnek Sifeng. - A mágia a természet rendjének módosítása. Igazán tiszta sosem lehet, mert beleszól a világ hagyományos folyásába. A mágus minden esetben túllépi a saját korlátait - még szélesebbre húzódik a mosolya, miközben könnyedén kisöpör egy hajtincset, ami kiszabadult a fonatából. - De az életet és a halált általánosságban nagyobb szentségnek érzi az ember, mint a lángokat. Ezért éreztem sötétebbnek ezt a módszert, mint azt, amikor az ember tüzet gyújt, védelmet húz fel, vagy hangokat csal elő a munkájával. Nevezzük ezt bár szabálynak, mint Ignis, vagy... egyszerűen lelkiismereti korlátnak.

Ignis komoly és aggodalmas arccal tanulmányozza a madarat, jó, hogy nem ugrik fel hogy kikapja a nő kezéből.

- Igaz - Felei a nő. - És ahogy Ignis is mondja ez nem szabályos. Nem úgy értve, hogy a mágia, vagy valami világrend szabályait bontja, ez a varázslat nem működőképes. Ha a mágus fenntartja, nem őrzi meg az alakját. - Miközben ezt mondja, a madár felcsippan egyet, úgy tűnik kapkodni kezdi a levegőt, aztán roppanás hangzik belőle, mintha eltörne valamije és megrándul a szárnya. A nő összeráncolt szemöldökkel suttog valamit, a kis állatból pedig ismét kialszik az élet, de ezúttal sokkal nehezebben megy. - Szerencsére nem csak bonyolult, de nehéz varázslat is, nem hinném hogy sok mágus képes lenne rá - mondja a nő, és lenyal egy apró izzadság cseppet a szája sarkából.
Sifengnek egy pillanatra eszébe jutnak Xie Wu szavai a vacsoránál. "A holtak haragja is éppolyan veszélyes, mint az élőké."  Nem akar túl sokat beleképzelni a dologba, de nem tud szabadulni a gondolattól.
- Akkor hogy lehetséges? Ha hivatalosan nem működik, kell, hogy legyen valamilyen magyarázat rá - kérdezi végül.
Még megvárja a nő válaszát, aztán lassan visszavonul ő maga is... láthatóan a mágus is fáradt már, és a bemutatója sok energiát vett ki belőle, így már csak udvariasságból sem illene tovább feltartani. Sifeng is, a szállására térve kezdi érezni, hogy pontosan mennyire hosszú volt a napja. Az izmai sajognak a lovaglástól, az elméje is kezd homályosulni az esti beszélgetések eseményeitől... ugyanakkor az idegen lakosztályba éppen elég csak belépnie, és már kényelmetlenül érzi magát. Mintha csak ellenséges területen lenne, ahol senkit és semmit nem ismer... Ha tud beszélni egy keveset Elianával, az talán nyújt neki egy kis enyhülést, de messze nem eleget. A fürdővel általában kissé meg tudta nyugtatni magát, de most azon kapja magát, hogy épphogy le tud mosakodni, mert még az a pillanatnyi sérülékenység is kellemetlen érzéssel tölti el, amíg ellazul a vízben.
Végül nagy nehezen ráveszi magát, hogy lefeküdjön, de aludni képtelen... tulajdonképpen az olvasás és a takaró mintáinak tanulmányozása között váltakozik csak a figyelme.