Egy nyugodt nap a dombon (Kis Piros Boszorkány, Panduino)

A Fekete Boszorkány dühe csillapultán kénytelen volt szembe nézni azzal, milyen rettentően magányos, itt a tövis kastélyban. Mélyeket sóhajtva dőlt hátra trónján a zombi farkas bundájába túrva. Hiányoztak neki a régi kedves dolgok, a bolyhos állatkák a réten, a könyvei a polcokon, a növények amik sorban állnak az állványaikon, ameddig nem talál számukra feladatot. De ezt nem akarta beismerni, magának sem. Igyekezett ragaszkodni, ahhoz a kevés megmaradt fájdalomhoz ami Fekete boszorkánnyá változtatta, de egyre kevésbé ment, a dühe egyre inkább szomorú magányos érzésnek adta át a helyét. Már nem is trónon ült hanem a zombi farkas nyakába csimpaszkodva sírt, még könnyei is feketék voltak, mint minden a tüskepalotában.

És akkor észreveszi a kis pandát aki átverekedte magát a tüskés indákon és megtalálta az utat a kastélyba.
-Miért jöttél?. Kérdezi, igyekszik dühös hangot hallatni, de rontja az esélyeit, hogy miközben oda fordul a könnyeit kell törölgetnie. A fekete köpönyeg úja nehezen birkózik a fekete könnyekkel, így inkább csak elmaszatolta az arcán ahelyett, hogy letörölte volna, ezzel egyszerre kétségbeesett és ijesztő kinézetet kreálva a lánynak.

Mikor Panduino betoppant a Kis Piros Boszorkány nem volt sehol, csak egy rá nagyon hasonlító Kis Fekete Boszorkány. Ez a boszorkány épp egy zombifarkas bundájában zokogott, amikor észre vette a pandát.
-Nem láttad a Kis Piros Boszorkányt? Őt keresem. Hoztam teát meg...meg teát. A bambusz nekem van.
~Komolyan...kezdem unni ezt a panda testet mert bármit mondanék úgy is csak kis aranyos cuccnak vélik az emberek.
A kis növésű medvebocsunk leült és elkezdett kicsomagolni. Először a nagy lapulevél pokróc gyanánt, arra a két bambusz pohár, középre pedig a nagy teás kanna benne vízzel és tea fűvel.
-Ne haragudj, de nem tudnád megmelegíteni ezt a teát? És ha kérsz Te is kaphatsz amíg várunk a Piros Boszorkára. És ha már úgy is várunk akkor elmesélem miért várok rá. Az egész azzal kezdődött, hogy valahogy elkeveredtem ide a dombra. Aztán találkoztam a piszkosfehér farkassal. Ő elfutott, majd végül jött a Kis Piros Boszorkány. Na...Ő eltűntetett, de vissza találtam hozzá, de valami kiütött, majd ápolt, majd elküldött a családomhoz, majd vissza jöttem és Őt keresem, hogy megháláljam azt, amit értem tett eddig.
Beszédét Panduino egy "harci" nevetéssel zárta miközben leült a bambusz pohara mögé. Mindeközben semmilyen félelmet nem mutatva a Fekete Boszorkány irányába.