Post by Ben on Jan 24, 2018 19:36:31 GMT 1
Név: Natasha (Tina) Danilovna
Kor: 19
A világ ahova várunk: Dead Zone
Faj: Ember
Előtörténet: "Gyermekkoromból szinte semmire sem emlékszem. Még azok az emlékképeim is homályosak, mikor körülbelül tíz évesen eladtak az Enigmának rabszolgának, sok más sorstársammal együtt. Az Enigma egy, azok közül az folyamatosan vándorló csoportok közül, akik ember- és fegyver kereskedelemben utaznak. Hatalmas, mindennel felszerelt járműveikkel járják a vidékeket, potenciális vevőket, vagy áldozatokat keresve. Híresek voltak a maguk körében, nem riadtak vissza a konkurencia kiiktatásától sem, ezáltal növelve saját hasznukat a piacon. Azt gondoltam, hogy hamar továbbadnak majd rajtam, ám azonban a csoport vezetője, Shell hamar szemet vetett rám, és kiragadva a többi szerencsétlen közül, magához vett, hogy aztán örömét lelhesse fiatal testemben kénye-kedve szerint. Eleinte vigyázott rám, ám mikor három évvel később megkíséreltem elszökni tőlük egy út közbeni pihenő alkalmával, azt hittem belehalok azokba a sérülésekbe, amiket akkor kaptam. De sajnos nem így lett.
- Azt hiszed, hogy elhagyhatsz engem, Tina? - Vészjósló hangjától a hideg futott végig testemen, és mikor hajamba markolt, felszisszentem.
- Nem… Akartam elmenni… - Gyenge próbálkozásom szinte semmit sem ért, sőt, mintha szinte csak még jobban felkorbácsoltam volna vele a férfit, és pillanatok alatt leszaggatta csípőmről a szakadt, koszos rongyot, mely szoknyaként szolgált. - NE!
Ez után még az a kevéske élet és kihunyt szememből - na, nem mintha valaha is boldog gyermekéveim, lett volna -, és amennyire csak lehetett, engedelmes kutyaként viselkedtem. Ha meztelenül, kikötve kellett a gazdám lába előtt ülnöm csendesen, miközben ő más fejesekkel tárgyalt, hát így tettem. Ha ki is kellett elégítenem őket, szó nélkül engedelmeskedtem. Szinte már nem is beszéltem, csak, mikor Shell megengedte, vagy kérdezett. Minden egyes nap azt kívántam, bárcsak elhatalmasodna testemen a kór, mely a világot sújtja. Pláne azután, miután kiderült, hogy teherbe estem attól a szemétládától. Pokoli kínokat éltem át, miközben éheztettem magam, és próbáltam bármi áron kárt tenni a testemben, csak, hogy az a gyermek ne születhessen meg. Tervem végül sikerrel járt. Még akkor is mosolyogtam, mikor Shell dühében majdnem elvágta a torkomat. Komolyan nem hitte el, hogy számomra megváltás lenne a halál. Vagy csak szimplán annyira gyűlölt már, hogy ezt az örömöt sem akarja nekem megadni.
Évekkel később, az Enigma hatalmas üzletet kötött egy másik kereskedő csoporttal. Az egyik ilyen találkozó alkalmával láthattam először őt, aki később a szabadulásom kulcsa lett. Josué és klánja semmi mást nem akart csupán, mint az Enigma felszerelt autóit, így amint lehetőségük volt, hatalmas mészárlást rendeztek. Rengeteg tag meghalt, köztük rabszolga is.
Én az utolsó, legnagyobb beltérrel rendelkező furgonban ültem, és vártam a sorsomat.
Kintről kiabálások és lövések hangja rázta meg azt a felejthetetlen éjszakát. A földön hevertem kiláncolva, és rettenetesen féltem. Fejemben folyamatosan az a gondolat visszhangzott, hogy ma biztosan meg fogok halni.
Mikor kivágódott a furgon ajtaja, Josué lépett be rajta sietősen egy baltával a kezében. Látványától hátra húzódtam, egészen addig, míg meztelen hátam a hideg falhoz nem ért.
- Ne félj! - mondta akkor, és közelebb lépve leguggolt elém. - Kiviszlek innen.
Szinte fel sem fogtam szavait egészen addig, míg egyetlen mozdulattal át nem vágta láncomat.
- Miért…? - Mielőtt azonban a csuklóimat összefogó bilincset is átvágta volna, Shell két embere követte őt a kocsiba. - Vigyázz! - kiabáltam, és Josué azonnal előrántva pisztolyát megfordult. Lövések dörrentek mindkét irányba, én pedig reflexszerűen összehúztam magam. Mikor újra kinyitottam szememet, Josué vére szép lassan terült szét lábaim előtt. Remegve pillantottam fel, és láttam, hogy Shell emberei is a földön feküdtek, ám nem haltak meg. Ezután szinte minden elhomályosodott körülöttem, testem magától mozdult, és már csak arra emlékszem, ahogy kezembe veszem az árván maradt baltát, lassan odasétálok a padlón vergődőkhöz, és nagyot lendítve rajta beléjük mártom annak pengéjét.
Nem elég... - Visszhangzott fejemben, és újra és újra megismételtem a mozdulatot mindkettőjüknél. Mindent vér borított, még a balta nyelét is, amitől már-már majdnem kicsusszant kezemből a fegyver.
Ezt követően magamra öltve az egyik férfi szétszaggatott, vérrel átitatott felsőjét léptem ki a furgonból, és kihasználva a káoszt, melyet a két csoport tagjai okoztak, a sötétségbe burkolózva elhagytam az Enigmát."
Jellem: Mindig is környezete, és a körülötte lévők határozták meg személyiségét. Rendkívül bizalmatlan, főként a férfiakkal szemben. Az szinte biztos, hogy az Enigma megtámadásnak éjszakáján, és megölt két embert, valami végleg elpattant benne, és nem biztos, hogy teljesen beszámítható.
Külső leírás: 168 cm magas, vékony testalkatú, ám a látszat ellenére nem egy törékeny virágszál. Sápadt bőrét itt-ott különböző nagyságú hegek borítják, ám a legkevésbé sem szégyenli, sőt, örül, hogy ezt a Shell számára olyan sok kielégülést hozó testet ennyi heg csúfítja el. Hosszú, sötétbarna haja egyenes tincsekben öleli körül arcát, olajbarna szemét pedig hosszú szempillák keretezik.
Felszerelés: Balta.
