Gerdar Hemmertsson

Név: Gerdar Hemmertsson

Kor: 68

Foglalkozás: Nyugdíjas/Halász/Szabadúszó vadász

Származási hely: Izland

Lakhelye: Tanja (A hajója neve)


ET:

A tenger. Végtelen, gyönyörű és kegyetlen. Tele van a természet kincseivel és az élet csodájával. Minden innen indult ki és minden ide is fog visszatérni a végén szerintem. De aki nem csak távolról szemléli ezt a csodát az rájöhet, hogy a vizek kegyetlen szeretők. Kegyetlen, igazságtalan és bőkezű. Főleg azokkal akik kitartóak. Akik folyton visszatérnek hozzá bármilyen szörnyűséget is követett el ellenük, bármely értéküket vette el tőlük, bármely barátjuk, bármely szerettük is tűnt el a habok között. Engem is folyton vissza hívott a tenger. Soha sem tudtam tőle elszakadni. Hiába próbáltam és egyszer…Egyszer majdnem sikerült. De akkor is közbe szólt és visszarántott nem engedte, hogy másé legyek teljesen.

33-34 éve is van a történteknek. Már házas voltam és a lányom is lassan cseperedett. Tanja, olyan édes volt. Azok a gesztenyebarna szemek, azok a rövid szőke tincsek, a szeplők az orcáján, a pisze kis orra. Édes kis lány volt és én mindent megakartam neki adni. Azt akartam, hogy jó legyen neki. Ahogy Gertrúd, a feleségem is. Sokat veszekedtünk akkor tájt arról, hogy végül is mi a legjobb. Mi lehetne a legjobb a gyereknek. És végül az én drága egyetlenem meggyőzött róla, hogy a gyereknek az lesz a legjobb, ha van apja és látja is azt rendesen és nem kell a sírkövéhez járnia, ha majd beszélni akar vele. Igaza volt, az Istenért is igaza volt. De ha az ember egyszer szerelmes, mit lehet tenni? Nem tudja csak úgy otthagyni azt aki oly sok évig vele volt. Egy utolsó utazás. Egy utolsó halászat. Ez lesz az utolsó ígértem meg Gertrúdnak és a tengernek is. És ezt most komolyan is gondoltam. Többször tettem ilyen ígéreteket korábban, de mindet megszegtem, egyiket se gondoltam komolyan. De ezt. Ezt most befogom tartani gondoltam.

Kemény volt az a fél év amit a fiúkkal a tengeren töltöttünk, Kettil el is nyelték a habok. De mi a többiek megúsztuk. Haza értünk és őröltünk ennek. Vagyis egy darabig amíg nem mondták meg nekem, mi történt. Gertrúd és Tanja. Meghaltak. Elvileg a tengerbe fulladtak, pár nappal azelőtt, hogy megérkeztünk volna. Azt mondták lementek a partra és a mi hajónkat kémlelték mikor ér a horizontra. És egyszer csak Tanja berohanta a tengerbe és az én áldott jó feleségem pedig utána és mind ketten eltűntek. A tenger elvette őket tőlem. Elvette mert a tenger egy irigy szajha aki csak magának akarja az embert. Megölte őket és én ezt nem tudtam akkor megbocsátani neki. És végleg elhatároztam, hogy szakítok azzal a rohadt ringyóval. Soha többé nem szállok tengerre.

De ezt nem tartottam meg. Az első fél évben még tartottam magam. Bár éjjelente, mikor lehunytam a szemem láttam és hallottam a tengert. Hallottam ahogy engem hív. Sokszor, éjjeleken át csak néztem a hullámokat és kikívánkoztam rá. De nem engedtem a kísértésnek. Mikor lassan már kezdtem úgy érezni felülkerekedek a vágyon megjelent ő. Nem tudom mi vagy ki volt. Egy szirén, sellő vagy maga a tenger megjelenése de eleinte csak álmomban szólongatott engem hívogatott, de lassan mindenhol őt kezdtem el látni eleinte csak a szemem sarkából, de szépen lassan kitöltötte az egész látó terem. Többször sírtam, bőgtem már mikor őt láttam, amikor megérintet összerezzentem. Mikor a szemembe nézet a mély kék tekintetével én behunytam a szemem. Mikor megcsókolt sós tengervíz ízét éreztem a számban és öklendezni kezdtem. De nehezen tudtam ellenállni neki, de megtettem. És elzavartam. Szitkokat és átkokat vágtam a fejéhez. Közöltem vele, hogy soha többé nem akarom látni! Nem csábíthat vissza a tengerre! És eltűnt. Hetekig nem láttam. Végre sikerült túl jutnom rajta. A rémképek és a suttogás is megszűnt. Végre nyugodtan térhettem nyugovóra. De csak átmeneti volt a békesség, csak a látszat volt. A felszín alatt valami szörnyűség készült. Pont olyan volt mint a tenger.

Mikor egyszer lent sétáltam a parton, sirályok egész tömegére lettem figyelmes, amint valami fölött veszekednek. Mikor közelebb értem széjjel rebbentek mint a legyek a döghús körül. És akkor láttam meg mit vetett ki a tenger. Mit adott vissza. Vissza adta a lányom. Vissza adta Tanját. Se Gertrúd, se Tanja teste nem került elő mikor vízbefúltak. Elnyelte a tenger és megtartotta magának akkor őket. De most visszaadta Tanja testét. A szegény drága lányom testét. A felpuffadt, vizenyős testét magamhoz öleltem és csak sírtam. Sírtam és sírtam. Semmi sem tudta megállítani a könnyeim. Tekintettem pedig egy röpke pillanatra a tengerre vetődött és ott ált megint az a nő. Ott állt és mély kék tekintetével engem vizslatott majd pedig mintha nem is lett volna eltűnt a mélységben. Már biztos, hogy nem rémkép volt amit láttam. Hanem maga a tenger egyik szörnyűséges kreatúrája ki úrnője akaratát jött végrehajtani. Vissza akart vinni a tengerre? Hát sikerült neki. Megesküdtem, hogy levadászom a tenger minden mocskos szörnyetegét. De legfőbb kép ezt a kék tekintetű női démont. Abból a kevés pénzből amit összespóroltam, amit Tanjára akartunk költeni megvettem a saját lakó hajómat. Amit lányom tiszteletére neveztem el és vágtam neki a végtelen tengernek. Eleinte nem tudtam mit és merre kezdjek el. De lassan 40 tapasztalattal a hátam mögött már tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Voltak fertelmek melyek életükért rimánkodva sok mindent megígérte, de egyikük se tudott olyan ígérni ami megérte volna számomra. Hatalomról és befolyásról fecsegtek, de arról nem ami számomra kell. Nem tudták megígérni. Nem tudtak nekem arra válaszolni, hogy hol lakozik, hogy hol találom meg azt aki a tengereknek parancsol. Mindegy volt nekem, hogy mit mondanak, hogy ők fények vagy árnyak. Mindegyik megérdemelte a halált amit kiosztottam rá. Ezeknek a lényeknek nem ebben a világban. Nem a mi világunkban van a helyük. Nem szólhatnának bele az életünkbe. Csak egyetlen egy volt akinek meghagytam az életét. Nainos-nak nevezte magát az átkozott szírén. Ő se tudott számomra semmilyen érdemi információt adni, de valamiért úgy gondoltam talán hazudik. Talán, ha befognám. Ha rákényszeríteném az akaratom megeredne a nyelve. Nem árulók azzal el nagy titkot, hogy nem így történt, de reménykedtem benne. De más dolgokban segített. Segített a fajtájára halászni. Elárulta a gyengéjüket és az erősségeiket. Hasznosnak bizonyult. De attól még ő is ugyan olyan szörnyeteg és majd ha eljön az idő neki is vesznie kell. Addig pedig egy kis gumi úszómedencében van tartva Tanja fedélközében.