Edmund Jäger

Hát hol is kezdjem? Szüleim vadászok voltak, ezért tanyán laktunk ne legyen nagy probléma az esetleges szellemek feltűnése. Egyik se jött valami nagy vadász családból, de legalább vadászok voltak. Ők tanítottak mindenre ami csak kelhet egy vadásznak, hisz annak neveltek.

Félig sikerült nekik. A Jäger család hivatalosan Fény használók és csak a fekete bárányok voltak árny használók. Apám lőni tanított elsősorban. Persze minden ilyen lecke előtt átvette velem az árnyak és fények közti különbségeket. Anyám a kardok helyes használatára és karban tartására. Azt hiszed jó volt csak ezeket tanulni? Frászt, jártam rendesen iskolába. Ezen kívül a ház körüli dolgokban is kellett segítenem.

Na de térjünk rá a lényegre. Hogy lett a pici Edmund a család fekete báránya. 16 lehettem amikor találkoztam az első szellememmel. Suliból haza jövet ott ült egy fa ágon. Először fel se tűnt nekem, megszokott látvány volt a bagoly erre fele Kanadában. Na jó feltűnhetett volna kétszer akkora méretű dög volt mint egy sima bagoly. Képzeljétek mennyire megijedtem amikor elsétáltam mellette és rám köszönt. Rövid diskurzus után már tudtam mi Ő. Egy szellem. Abból is inkább tűnt árnynak mint fénynek. Honnan tudtam ezt? El kezdett meggyőzni engem, meg amúgy is olyan sötétebb árnyalata volt. Figyelmen kívül hagytam. Anyám már üvöltötte a nevem és ez sose jelentett jót. Bementem le dobtam a táskát az ajtó mellé és mosogathattam. Mosogatás után kardvívás. Megint kék foltokkal mentem aludni. Bezzeg az a dög ott várt az ablakban. Csak beszélt és beszélt és beszélt. Én meg elaludtam. Tisztára olyan volt mint a fizika óra. A meglepetés akkor ért amikor még reggel is ott ült. Olyan szemekkel amivel ölni lehetne. Már hozzá voltam szokva, édesanyám is ilyen szemekkel néz amikor nem viszem ki a szennyes ruhát 1 hétig. Gyorsan elhessegettem. Iskolába kellett mennem. Egy hétig így ment ez. Minden délután ott várt az ágon és minden este az Ő szavaival aludtam el. Meguntam. Amikor apámmal megint leültünk szellem “tant” tanulni. Nagyon meglepte mennyire érdeklődöm az árnyak befogási elmélete iránt, de persze elmondta. Utána még kimentünk a kertbe lőni majd megint kardvívás. Este felmentem a szobába és miután már nagyon untam az okoskodó baglyot elkezdtem apám utasításait követni és befogtam. Más érzésre számítottam egy ilyen művelet után, de legalább már nem pofázott éjt nappalt. Egy valamit hagyott ki apám a tanításból. A kurva bagoly álmomban beszél már...meg amikor nincs leterhelve az agyam. Folyton azt magyarázza be kellett volna fogadnom vagy mi a halál mert úgy mennyivel több előnyre tehettem volna szert. Persze szüleimnek már másnap feltűnt a fura bagoly tetkó szerű dolog a jobb vállamon. Örültek végre pici fiuk igazi vadásszá fog válni. Elkövetkező időkben, folytattam a rutint. Kirekesztettem a magát Wise-nak hívó bagoly hangját a tudatomból. Elvileg valami képességét is előhívhatnám, de franc tudja minek.

Tanév végén költöztünk. Apáékat máshová osztották be. Nem zavart nagyon. Barátokra eleve nem volt időm és hülyeség is lenne vadászokon kívül másokkal barátkozni. Nem tudhatnak a szellemekről. Mekkora nép hisztéria lenne ha az emberiség megtudná, nem ők az egyetlen intelligens faj a Földön. Ez az állítás mondjuk picit sántít. Emlékeim szerint a Föld és a Szellemek síkja között át lehet járni. Azon szellemek akik át jönnek a mi síkunkra lemondanak erejük egy részéről, egészen addig amíg valaki be nem fogadja őket mert akkor állítólag teljes egészében vissza áll az erejük. Tudom tudom bonyolult ez van ezt kell szeretni. Na mindegy Kanadából az Egyesült államokba költöztünk. Első dolgunk a fegyvertartási kiváltása volt. Vicces évet tölthettem ott. Most a városba költöztünk. Habár most már lőni egyedül jártam el és rendes lőtérre heti három négyszer. Karddal minden nap vacsora után edzettem a forma gyakorlatokat. Nem eshettem ki a formából. Főleg azután az eset után nem. Talán az árnyak finomnak találnak vagy ilyesmi gondolatokkal léteznek. Lőtérről tartottam haza, gondoltam egy picit fejlesztek ezen a parkour szerű dolgon. Le is vágtam az utat haza felé egy sikátoron át. Hát hiba volt. Szembe velem egy nagyobb testű farkas volt. Még egy árny...és mintha rám várt volna eddig. Rám morgott a dög. Volt nálam egy pisztoly és a késem ami nélkül apám nem enged el otthonról a Wise eset óta...Miután a pisztoly hangos lett volna ezért inkább a késért nyúltam. Basszus milyen esélyem lenne egy farkassal szemben késsel? Főleg egy szellemmel szemben. Szűk sikátor, konténerek körbe...ha talán eltudom innen csalni valahova ahol kevesebb ember van, akkor be is foghatnám a rusnya pofáját. Gyorsan felugrottam egy konténerre onnan egy tűz létrára. Nem volt sok esélyem és én ezt tudtam. De futottam fel a tetőre abban reménykedve, hogy a dög követni fog. És követett. Gyorsabban mint hittem. Megkarmolta a lábam mikor a legfelső fokról felszökkentem a tetőre, ezért egy bukfenccel értem a tetőre. (Mai napig látszik a bokámon a heg.) Lábamra sántítva nem tehettem mást mint vártam az ő kezdeményezését. Nem váratta magát. Fölért és felém ugrott. Felé dobtam a kést bele állt a bal mellső lábába és meg is akadt az ugrás közepén. Iszonyat hangosan felvonított amire én rá üvöltöttem:”FOGADJ EL MESTEREDNEK TE KORCS!” Elég hülye voltam hogy oda léptem és hasba is rúgtam, persze a fájós lábammal. Az árny meg vissza rúgott és felém harapott. Az előbbi mutatványom után én hanyatt vágódtam nem kellett a segítsége. Ott feküdtünk ketten, egy panel tetején. Én vérző lábbal, Ő egy késsel a testében. Elkezdtem felidézni a szellem befogás módszereit. Először kiszedtem a nyamvadt kést a testéből és végbe vittem a rituálét. Kurvára tud fájni egy farkas karmolás. Főleg egy szellem farkas karmolás. Újabb tetoválás újabb dicsérő szavak. Elkezdtek nyaggatni szüleim mikor fogok végre egy fényt is befogadni, de eddig csak ezzel a két szellemmel találkoztam. Persze ezután már keményebben edzettek engem.

Egészen addig a napig amíg valami szabadúszó vadászok meg nem gyilkolták szüleimet. Apám halálában még átadta nekem a családi kardot, amit ezüsttel ötvöztek hatásos árny elleni küzdelemre. Cuccaink fel voltak túrva így csak szükséges dolgokat vettem magamhoz. Kulacs, 1 heti élelem, 2 tár tartalék lőszer, táska, váltás ruha, pénz. Persze mindezt egy nagyobb fajta hátizsákba pakoltam be, ne legyek feltűnő. Házban nyomok után kutattam ami az elkövetőkhöz vezetne. Találtam is valami kis ki induló pontot. Dolgom végeztével felgyújtottam a házat. Nem akarok semmi kérdezősködést senkitől. Következő évemet a gyilkosok levadászásával töltöttem. Hárman voltak. Mindegyik zakkant. Látszott az árny vette át az irányítást rajtuk. Sötétből támadtam rájuk, ha tehettem a késem vagy a kardom használtam. Senki se akart fölöslegesen nagy zajt kelteni. Persze nem voltam akkora idióta mint a Korccsal szembeni küzdelemben. Egyesével szedtem ki őket szépen csendben. Egyiket a kaszinó mögött, a másikat a kocsma melletti sikátorban a harmadikat pedig álmában.


Mesélném tovább a történetem, de az ezt követő nap után erős amnéziám van a jelenig. A jelenben az árnytanács egyik tagjaként működöm. Mesélték nekem a többiek, hogy kapcsolatba léptem velük még a tavalyi év folyamán és azóta vagyok itt.



THE END: A nevem Edmund Jäger és árnyvadász vagyok. NEM! NEM az a clichés árnyvadász abból a Shadowrun nevű hülyeségből.