Inferno a tesvérgyilkos, a ragadozó, a rettegett égi nagyúr,
Közzétéve: Nov 2, 2017 0:18:53 GMT 1
Post by Whitewolf on Nov 2, 2017 0:18:53 GMT 1
Inferno a tesvérgyilkos, a ragadozó, a rettegett égi nagyúr, Ahilla felégetője
A testvérgyilkos
Két másik tesvéremmel egy alomban születtünk. Egyszerre kezdtünk kibújni a tojásokból. Szerencsémre én értem ki elsőnek így volt időm végignézni ahogy a másik kettő bajlódik. Ahogy megpróbálják áttörni a héjak falát. Figyeltem egy darabig az egyik szenvedését. Már vártam, hogy előtörjön, hogy hozzám méltóan üdvözölhessem a világban. Elharaptam a torkát. Az első dolog amit a kikelésem után tettem a testvérgyilkosság volt. Méghozzá kettős. Nem igazán emlékszem a motivéciómra. Minden bizonnyal valami gyermeteg ostobaság volt amely csakis egy újszülött agyában foganhatott meg.
Persze a mester hihetetlenül dühös volt. Nem is csodálom. Hihetetlen értékes ifjú sárkányokat pusztítottam el az imént. Megpróbált a korbáccsal irányítani. Én meg csak értetlenül néztem rá. Immunis voltam rá. Ezek után egyszerűen felgyújtottam a férfit. Sikítozva ugrált és felborított mindent amíg szép ropogósra sült a húsa. Remek pillanat volt. "Az első prédám akit elfogyaszthatok. "-gondoltam. Nem igazán zavart össze a halála. Lemásztam a mesterséges fészekből és elfogyasztottam a hullát. A testemhez képest még egészen nagy volt így utána napokig pihenhettem mire megint megéheztem volna. A két testvérem tetemét is elfogyasztottam nehogy kárba vesszen az étel. Ilyet azóta nem csinálok. Rájöttem, hogy már teljesen felesleges. Én mint az elpusztíthatatlan égi nagyúr , megengedhetem magamnak, hogy válogassak az ételből. Viszont akkor egy meghatározó felfedezést tettem. A sárkányok húsa finom. Nem is az íze jó. Inkább az érzés mikor bizonyítod, hogy nagyobb vagy a másiknál. Erősebb és jobb vagy nála. Amikor felfalsz valakit az azt jelenti, hogy dominálod és bizonyítod a saját erődet.
A ragadozó
Mikor még kicsi vagy és fizikailag gyenge, pusztán úgy tudod elpusztítani az ellenfeleidet, hogy akkor csapsz le rájuk mikor nem számítanak rá. Türelmesen kivártam. Megvártam míg a prédáim elalszanak, vagy nem figyelnek oda. Majd akkor csaptam le rájuk. Állatra, sárkányra és mesterre egyaránt. A hírem miszerint sárkányokat eszek gyorsan elterjedt. De sosem látott engem senki és nem tudták mi vagyok. Egészen addig míg nem tudtam tovább rejtőzni a méreteim miatt. Ekkor jöttem rá, hogy többé váltam mint holmi egyszerű sárkány. Már jobb és erősebb vagyok náluk sokkalta többre hivatva. Így elhagytam azt a koszfészket ahol eddig éltem és a saját utamra kéltem, hogy magányos sárkányokat vadásszak. De sokkalta jobbat találtam. Embereket. Gyarló piszkos embereket. A nyomorult kis tákolmányaik nem bírták a tüzemet és gyorsan hamuvá lettek. Mikor százával kezdtem irtani őket kaptam az újabb nevemet…
A rettegett égi nagyúr
Pusztulás és halál járt a nyomomban. Lezuhant léghajók és felrobbant tankok mutatták azt, hogy hol próbáltak velem szembeszállni. Végül Gar Ozhod vulkánjában szálltam meg a folyamló lávában aminek brutális hőjét cask egy hozzám hasonló lény képes elviselni. Onnan indultam minden egyes nap a portyázó körutaimra, hogy pusztítsak és keressem az bizonyítsam a saját feljebbhatóságomat. Egy kis csoportnyi embert azonban nem pusztítottam el. A hegy oldalában élő primitive törzset kik istenkét tekintenek rám. Imádnak és tisztelnek engem mint egyetlen urukat én pedig cserébe nem pusztítom el őket. Egyetlen kérésem cask az tőlük, hogy minden tizedik teliholdkor egy szűz leányt adjanak nekem áldozatul a vulkán szájánál. Így jelezvén a tiszteletüket.
Ahilla felégetője
Ahilla városának igencsak nem tetszettek a portyáim. Az, hogy százak haltak meg az addig biztonságos kereskedelmi útvonalaikon és, hogy számtalan szánalmas gépük veszett oda nem segítette elő az életüket. A kereskedelmi nyersanyagok hiányában pedig éhenhalás fenyegette a hatalmas várost. Így egyesítették az erejüket ellenem.
A hely ahol összecsaptunk ma egy hatalmas temető. Több ezer katona temetője. Kiégett járművek és megfeketedett hullák gyűjtőhelye. Szenessé amortizálódott vagy megüvesedett még a homok is. A törzs harcosai csatlakoztak a harchoz, hogy az istenüket sértő eretnekeket megcsonkítsák majd pedig felfalják. Az, hogy az illető élt-e közben nem érdekelt senkit. Büszke voltam rájuk. Megengedtem, hogy megtartsák a zsákmányolt felszereléseket.
De nekem még dolgom volt. Bosszút kellett állnom Ahilla minden egyes lakóján amiért azok megkérdőjelezték a hatalmamat. A város napokig lángolt, senki nem maradt kíméletlenül. A nők és a gyermekek sikolyait csak az én bömbölésem harsogta túl. Napokig lángolt a város összes kerülete s nem maradt semmi a végén. Csak a fekete pusztaság. Örök emlékül az emberiségnek, hogy Inferno az egek egyetlen uralkodója.
A testvérgyilkos
Két másik tesvéremmel egy alomban születtünk. Egyszerre kezdtünk kibújni a tojásokból. Szerencsémre én értem ki elsőnek így volt időm végignézni ahogy a másik kettő bajlódik. Ahogy megpróbálják áttörni a héjak falát. Figyeltem egy darabig az egyik szenvedését. Már vártam, hogy előtörjön, hogy hozzám méltóan üdvözölhessem a világban. Elharaptam a torkát. Az első dolog amit a kikelésem után tettem a testvérgyilkosság volt. Méghozzá kettős. Nem igazán emlékszem a motivéciómra. Minden bizonnyal valami gyermeteg ostobaság volt amely csakis egy újszülött agyában foganhatott meg.
Persze a mester hihetetlenül dühös volt. Nem is csodálom. Hihetetlen értékes ifjú sárkányokat pusztítottam el az imént. Megpróbált a korbáccsal irányítani. Én meg csak értetlenül néztem rá. Immunis voltam rá. Ezek után egyszerűen felgyújtottam a férfit. Sikítozva ugrált és felborított mindent amíg szép ropogósra sült a húsa. Remek pillanat volt. "Az első prédám akit elfogyaszthatok. "-gondoltam. Nem igazán zavart össze a halála. Lemásztam a mesterséges fészekből és elfogyasztottam a hullát. A testemhez képest még egészen nagy volt így utána napokig pihenhettem mire megint megéheztem volna. A két testvérem tetemét is elfogyasztottam nehogy kárba vesszen az étel. Ilyet azóta nem csinálok. Rájöttem, hogy már teljesen felesleges. Én mint az elpusztíthatatlan égi nagyúr , megengedhetem magamnak, hogy válogassak az ételből. Viszont akkor egy meghatározó felfedezést tettem. A sárkányok húsa finom. Nem is az íze jó. Inkább az érzés mikor bizonyítod, hogy nagyobb vagy a másiknál. Erősebb és jobb vagy nála. Amikor felfalsz valakit az azt jelenti, hogy dominálod és bizonyítod a saját erődet.
A ragadozó
Mikor még kicsi vagy és fizikailag gyenge, pusztán úgy tudod elpusztítani az ellenfeleidet, hogy akkor csapsz le rájuk mikor nem számítanak rá. Türelmesen kivártam. Megvártam míg a prédáim elalszanak, vagy nem figyelnek oda. Majd akkor csaptam le rájuk. Állatra, sárkányra és mesterre egyaránt. A hírem miszerint sárkányokat eszek gyorsan elterjedt. De sosem látott engem senki és nem tudták mi vagyok. Egészen addig míg nem tudtam tovább rejtőzni a méreteim miatt. Ekkor jöttem rá, hogy többé váltam mint holmi egyszerű sárkány. Már jobb és erősebb vagyok náluk sokkalta többre hivatva. Így elhagytam azt a koszfészket ahol eddig éltem és a saját utamra kéltem, hogy magányos sárkányokat vadásszak. De sokkalta jobbat találtam. Embereket. Gyarló piszkos embereket. A nyomorult kis tákolmányaik nem bírták a tüzemet és gyorsan hamuvá lettek. Mikor százával kezdtem irtani őket kaptam az újabb nevemet…
A rettegett égi nagyúr
Pusztulás és halál járt a nyomomban. Lezuhant léghajók és felrobbant tankok mutatták azt, hogy hol próbáltak velem szembeszállni. Végül Gar Ozhod vulkánjában szálltam meg a folyamló lávában aminek brutális hőjét cask egy hozzám hasonló lény képes elviselni. Onnan indultam minden egyes nap a portyázó körutaimra, hogy pusztítsak és keressem az bizonyítsam a saját feljebbhatóságomat. Egy kis csoportnyi embert azonban nem pusztítottam el. A hegy oldalában élő primitive törzset kik istenkét tekintenek rám. Imádnak és tisztelnek engem mint egyetlen urukat én pedig cserébe nem pusztítom el őket. Egyetlen kérésem cask az tőlük, hogy minden tizedik teliholdkor egy szűz leányt adjanak nekem áldozatul a vulkán szájánál. Így jelezvén a tiszteletüket.
Ahilla felégetője
Ahilla városának igencsak nem tetszettek a portyáim. Az, hogy százak haltak meg az addig biztonságos kereskedelmi útvonalaikon és, hogy számtalan szánalmas gépük veszett oda nem segítette elő az életüket. A kereskedelmi nyersanyagok hiányában pedig éhenhalás fenyegette a hatalmas várost. Így egyesítették az erejüket ellenem.
A hely ahol összecsaptunk ma egy hatalmas temető. Több ezer katona temetője. Kiégett járművek és megfeketedett hullák gyűjtőhelye. Szenessé amortizálódott vagy megüvesedett még a homok is. A törzs harcosai csatlakoztak a harchoz, hogy az istenüket sértő eretnekeket megcsonkítsák majd pedig felfalják. Az, hogy az illető élt-e közben nem érdekelt senkit. Büszke voltam rájuk. Megengedtem, hogy megtartsák a zsákmányolt felszereléseket.
De nekem még dolgom volt. Bosszút kellett állnom Ahilla minden egyes lakóján amiért azok megkérdőjelezték a hatalmamat. A város napokig lángolt, senki nem maradt kíméletlenül. A nők és a gyermekek sikolyait csak az én bömbölésem harsogta túl. Napokig lángolt a város összes kerülete s nem maradt semmi a végén. Csak a fekete pusztaság. Örök emlékül az emberiségnek, hogy Inferno az egek egyetlen uralkodója.
