Illana Artmenson

Illana Artmenson Közzétéve: May 29, 2016 23:01:35 GMT 1

Post by Bratti on May 29, 2016 23:01:35 GMT 1

picup.hu/9el1lk8.jpg

Illana Artmenson a nevem, de csak Lana-nak hívtak régen. Valamikor. Igazából átlagos életet éltem. Iskolába jártam, otthon segítettem az édesanyámnak. Életvidám, aktív és önfeláldozó gyerek voltam, és ez később sem változott, viszont ezzel együtt enyhén naiv is voltam, és túl könnyen megbíztam az emberekben. Volt két bátyám, de mindketten elköltöztek, hogy jobb sorsuk legyen. Én azonban otthon maradtam, egészen addig, amíg a szüleim meg nem haltak. Ez gyakori volt errefelé, nem kellett meglepődni ezen. Nekem viszont nem volt maradásom, hiszen már aznap is meggyilkoltak volna, hogy elvegyék a házat. Ezért elindultam egyenesen előre. Fogalmam sem volt, merre megyek. Csak egy kardom és egy íjam volt, egy tucat nyíllal, ezt még a falu kedves fegyverkészítője adta nekem, mert jóban volt a szüleimmel. Ezen kívül csak jól felöltöztem, hiszen akkor elég hűvös volt. Vittem egy zsákot és egy kulacsot, de hamar kifogytam az élelemből és vízből, ezért egy folyópartot követve haladtam.

Évekig tartott ez így, közben remekül megtanultam íjászkodni, de a kardomnak egyelőre nem sok hasznát vettem még. Sosem esett jól megölni egyetlen állatot sem, ráadásul nem tudtam hozzászokni rendesen. A lakott településeken eladtam az állatok bundáját, amiért pénzt kaptam, így rendesen fel tudtam fejleszteni a fegyvereimet. Egyik nap a folyó mellett egy gyönyörű, deres lovat láttam. Amikor észrevett, rám támadt. Nekem meg nem volt szívem lelőni őt, így igen csak megsebesített. Azonban hosszas küzdés után rájött, hogy velem nem bír, és inkább társakká váltunk, akik együtt dolgoznak.

(az a fejdísz undortó...)

Azonban egyszer csak véget ért a termékeny időszak, és egy nap már nem volt gyönyörű világosság. Persze nem értettem semmit, hiszen egy erdő közepén bolyongtunk Izalithtal, a lovammal. Néhány napig nem történt semmi. Elértünk kedvenc városomat. Ahol már vártak ránk. Elküldtem Izalith-ot az erdőbe, hogy ott várjon meg, én pedig végre-valahára levehettem a kardomat, és használhattam. Valamennyi gyakorlatom volt, mert egy-egy fán kipróbáltam. De fogalmam sem volt, mire számítsak. Ezek az emberek vagy micsodák rám támadtak. De egyesek már nem is hasonlítottam önmagukra. Nagyon megrémültem, hiszen alig néhány hete jártam itt, és akkor még vidám élet zajlott itt. Végül nekem estek, én pedig hiába undorodtam az egésztől, kaszabolni kezdtem őket, és minél többet öltem meg, annál erősebbnek éreztem magamat, de legfőképpen gyorsabbnak. Ám túl sokan voltak. Egyre jobban fáradtam, hiába lettem közben erősebb. De volt reményem. És ez ki is tartott, győztem. Fáradtan rogytam le, de ekkor egy kislány lépett elém. Beszélgetni kezdtünk. Megkérdeztem, mi történt itt, ő pedig elmondott mindent. Egy percig lehunyt szemmel emésztettem a hallottakat, ekkor viszont valami a földre küldött. Az íjam és a kardom messze repült el, a kislány pedig felém kerekedett. Egyszerűen képtelen voltam őt bántani. Ő pedig megölt engem. Csak kérleltem őt, hogy hagyjon, persze nem tette. Mikor újból felébredtem, szinte mindenre emlékeztem. Az íjászkodás kevésbé ment, viszont a kardforgatás jobban, így egy szintre került a kettő. Egy valamit azonban éreztem: ennem kell, vagy valami ahhoz hasonló. Viszont ahogy ez eszembe jutott, úgy rosszul is lettem. Nem fogok embert ölni… Persze tudtam, ha életben akarok maradni, akkor meg kell tennem. Ezért kerestem egy kisebb falut, ahol alig húszan ha éltek. Alig bírtam megtenni. Viszont éreztem, hogy eredeti alakom újra összeáll. Ezek után csak egyesével szedtem az áldozataimat, és minden egyes gyilkosság után remegve, öklendezve estem térdre. Nem a gyilkolással volt a probléma, hanem azzal, hogy emberekkel kellett ezt tennem. De ez az éhség nem csökkent, és ezzel együtt az a gyomorforgató érzés is jött, hogy nem akarom ezt tenni. Ezekkel az érzelmekkel birkóztam, mikor különös dologra figyeltem fel. Mintha valami mágikus dolgot tettem volna. Hiszen csak a gondolattal elsorvasztottam egy embert… Na ettől megint rohamom lett, és nem számítottam arra, hogy többen lesznek, így sikeresen meghaltam. Újra. És tudtam, hogy csak még éhesebb leszek, és ezt nem akartam… De azt is tudtam, hogy segítőkészségem és reményem csak halványodik, de nem tűnik el, ahogyan a kedves énem sem. És ez a lényeg számomra…

(ez lesz az avatárkép

)

Gallery Title:
Image URL:
Image Title:
Comment:
Tick this box if you would like to allow other members to add images to your gallery.Add Image

title

Gyors válasz

Post by Bratti on May 29, 2016 23:01:35 GMT 1

Post by Dogorn on May 29, 2016 23:17:51 GMT 1