Robert Sternlook
Közzétéve: May 29, 2016 20:47:24 GMT 1
Post by Deleted on May 29, 2016 20:47:24 GMT 1
Már csend van, a hangzavar elmúlt, seregek elvonultak, már aki tudott. Egy égő erdő szélén, ami néhány órája még egy harc színtere volt, fekszik egy sebzett harcos. És persze ki más lenne az a harcos mint én? Egy volt sorkatona vagyok, több ezer hozzám hasonló férfi éli így az életét, de nem sok éli túl az első csatáját. Gyakorlatilag énse éltem túl, csak újjászülettem. Robert Sternlook vagyok, a senkiföldjén lakó ismeretlen Sternlook család fattya.
Most hogy ezt a csodás költői képet elédtártam, mesélnék magamról egy keveset. Életem egy bordélyházba kezdődött, ez egy volt a sok közül ahova apám betért háborúba vonulását követően. Természetesen nem hagyott a szajhánál akit most anyámnak kell hogy szólitsak, akkor nem beszélnénk most, hisz az a kurva elakarta törni nyakam mikor megszülettem. Atyám magához vett. Attyam földjén nevelkedtem, ahol megtanultam vívni, ilyászkodni és házam fegyverének használatát, ez a fegyver nem más mint a remek hosszúkard. Ez egy ritka fegyver, közel ember méreteket öltő pallos. Nos, rövidre fogva-e terjedelmes történetet ugrok most beszédem elején említett idilli kép előzményeire. Nagykorúságom betöltével katonának, jobban mondva szétcincálni való testnek álltam. Így van, egy lettem a rengeteg ember között ki halni megy a rettenetes fenevadak és sötét teremtmények által. De engem nem a kegyes halál várt a csatatéren... dehogy is... még a végén szép rövid életem lett volna és nem kelett volna szenvednem évszázadokat, a kegyetlen körforgás vette kezdetét. Így van, a ma ismert átkot majdnemhogy elsőként tapasztaltam meg. És történet idejében már ott járunk amikor első halálomat szenvedtem el. Az égő erdő lángjai lassan felfaltak engem is és nem tudtam tenni semmit csak üvölteni. Ezeket követően egy általam ismeretlen helyen ébredtem fel. Nem kell mondanom nagyon örültem tyúkszaros kis életemnek, nem úgy mint ma. Körülnéztem és semmi ismertet nem találtam úgyhogy elkezdtem menni a sötétségbe. Egy vándor vált belőlem ki sóvárog a lelkek után az örökké tartó körforgás örvényében. Találgatok tán, de lassan töltöm három századik életévem? Ha lehet ezt egyáltalán életnek nevezni.
Most hogy ezt a csodás költői képet elédtártam, mesélnék magamról egy keveset. Életem egy bordélyházba kezdődött, ez egy volt a sok közül ahova apám betért háborúba vonulását követően. Természetesen nem hagyott a szajhánál akit most anyámnak kell hogy szólitsak, akkor nem beszélnénk most, hisz az a kurva elakarta törni nyakam mikor megszülettem. Atyám magához vett. Attyam földjén nevelkedtem, ahol megtanultam vívni, ilyászkodni és házam fegyverének használatát, ez a fegyver nem más mint a remek hosszúkard. Ez egy ritka fegyver, közel ember méreteket öltő pallos. Nos, rövidre fogva-e terjedelmes történetet ugrok most beszédem elején említett idilli kép előzményeire. Nagykorúságom betöltével katonának, jobban mondva szétcincálni való testnek álltam. Így van, egy lettem a rengeteg ember között ki halni megy a rettenetes fenevadak és sötét teremtmények által. De engem nem a kegyes halál várt a csatatéren... dehogy is... még a végén szép rövid életem lett volna és nem kelett volna szenvednem évszázadokat, a kegyetlen körforgás vette kezdetét. Így van, a ma ismert átkot majdnemhogy elsőként tapasztaltam meg. És történet idejében már ott járunk amikor első halálomat szenvedtem el. Az égő erdő lángjai lassan felfaltak engem is és nem tudtam tenni semmit csak üvölteni. Ezeket követően egy általam ismeretlen helyen ébredtem fel. Nem kell mondanom nagyon örültem tyúkszaros kis életemnek, nem úgy mint ma. Körülnéztem és semmi ismertet nem találtam úgyhogy elkezdtem menni a sötétségbe. Egy vándor vált belőlem ki sóvárog a lelkek után az örökké tartó körforgás örvényében. Találgatok tán, de lassan töltöm három századik életévem? Ha lehet ezt egyáltalán életnek nevezni.
