Káposztagyár raktára

Hogy mit kereset Köztársaságvárosban azok után, hogy egy körözött személy? Valószínűleg ő maga sem tudja a választ. Egyszerűen így volt a legkönnyebb.
Elég rémisztő alak ha jobban belegondol az ember. Egy csapzott fiatalember, sötét kopott öltözetben az árnyak között. Állandóan mozgásban van , sosem áll meg tovább mint pár óra. Természetesen ilyenkor mindig próbálja újratölteni készleteit. De hát az a tetves gyújtó. Igen , a már legendaszámba menő, titokban a rejtőzés mestereként ismert gyújtó. Hogy lehet megmagyarázni azt, hogy az éppen menekülő Kán leszólított két idegent? A gyújtó. A gyújtó ismét eltűnt és persze az addikció... hát igen , az addikció.
Elsőre zord alakja ellenére próbál igen barátságosan viselkedni. A két idegen bajban volt, ez elég egyértelmű, így saját tapasztalatából adódóan úgy próbál segíteni, ahogy tud: bevezetni őket a sötétbe, ahol senki nem látja őket. A férfi rájuk köszönt, az ő sajátos módján.
-Van tüzetek?
A dolgok túl gyorsan pörögtek, hogy megvárja a választ. Mint ezeréves barátokat úgy vezette őket a saját szokásos búvóhelyei egyikére. Shedan „lesérülése” kissé megtorpantotta. A fáradság és az idomítás elvesztése sok gondolatot szült benne ~Miféle hatalom képes ilyesmire? Ami jobb kérdés , hogy lehet hozzájutni...~. Arcán egy pillanatra érdekes elgondolkodó grimasz jelent meg, majd megrázta a fejét és próbált segíteni Shedannak. Az út többi részén úgy segített ahogy tudott, támogatta és közbe mutatta az utat.
Enyhe kifejezés lenne azt mondani, hogy meglepődött az AA-s úriemberek jelenlétén. Ahogy belépett az épületbe és észlelte a „betolakodókat” nekisimult az falnak és próbált beolvadni a sötétbe. Amíg nem tűnt el az összes AA-s úgy maradt és feszülten figyelte azok tevékenységét.
Mikor az idegenek elmentek, teljes nyugodtsággal mintha mi sem történt volna, a terem közepe felé sétált majd egy apró dobbantással kis ülőhelyeket biztosított magának és újdonsült társainak. Leült, majd intett a többieknek, hogy ők is foglaljanak helyet.
-Tehát visszatérve az eredet témára. Van tüzetek?- amolyan ironikus módon kérdezte ezt, közben végig követve a szemével Shedant.
Ha kap tüzet, akkor boldogan kezd el pufogtatni egy cigarettát, ha nem akkor a beszélgetés többi része alatt két kristállyal szerencsétlenkedve próbál valamiféle szikrát kicsavarni magának.
-Oh, milyen faragatlan is vagyok-mondta majd kissé elmosolyodott - A nevem, ~nem muszáj tudniuk a nevem , csak nem tudom eldönteni mi a jobb, ha hazudok vagy ha egyszerűen nem nevezem meg magam... mondjuk a kutya sem ismeri a Kán nevet, a Tariffot meg nem muszáj megmondanom~ Kán, örvendek a szerencsének-majd színpadiasan feláll és kezet nyújt. Amennyiben nem viszonozzák a kézfogást egy rosszalló pillantás után leül.-És nekem kikhez van szerencsém?
A bemutatkozás után arca elkomolyodik majd fojtatja.
-Komolyra véve a dolgokat, mi a fenét kerestetek az utcán ilyen....hmm ... forrongó időkben.
Ha Shedan továbbra is fájdalom, erős fáradság tüneteit mutatja, akkor először megkínálja egy cigarettával, majd flaskáját nyújtja oda a következő biztatás kíséretében.
-Az idomításod nem adja vissza de lehet, hogy segít kevésbé rosszul érezned magad. - biztatásképp jó maga is meghúzza, ha iszik belőle a férfi.

Egyszer egy férfi hangjára lettünk figyelmesek, aki tüzet kért. A kérdésére nem tudtam válaszolni, hisz minden olyan gyorsan történt, hogy köpni nyelni nem tudtam. Berántott minket egy sötét sikátorba, hogy a rendőrök ne lássák meg se őt, se minket. 
Meglepett, hogy a férfi biztonságos helyre invitált minket, hisz még nem is ismertük. Csendesen beleegyeztem s egy bólintással jeleztem Leenek, hogy mehetünk.
Ahogy követtük a férfit a búvóhelyére, egyszer úgy éreztem, hogy elhagy minden erőm. A fáradtság hirtelen eltöltötte a testem és térdre rogytam, majd majdnem eldőltem, de a karjaimmal megbírtam magam támasztani, hogy ne essek arccal előre a porba. 
Az ismeretlen férfi felsegített, egy kis idő után, bár főként nem is testileg, hanem lelkileg törtem össze. Elvesztettem az idomítási képességeim, az életem egyik fő elemét.  
Támolyogva mentem tovább, hol a közeli házak falának támaszkodva, hol pedig megkértem az eleve közelemben lévő férfit, hogy segítsen. Lassabban, mint indultunk, de oda értünk a búvóhelyére, mely egy régi, romos épület volt.
A "biztonságos" búvóhelyen több AA-s is jelen volt. A férfi nekisimult a falnak a sötétben, hogy ne vegyék észre, én pedig követtem a példáját. Amint az összes AA-s eltakarodott a férfi elindult a terem közepe felé, ahová én is követtem, majd földidomítást használva ülőhelyet csinált nekünk. Az egyik ülőhelyet sietősein igénybe is vettem, mondhatni ráestem, hisz a lábaim ismét összerogytak. 
 - Ahj.. milyen szánalmas vagyok - szidtam magam elkeseredve. 
 - Tehát visszatérve az eredet témára. Van tüzetek?  - kérdezte a férfi ismét, de a szavai iróniával voltak átitatva és közben végig engem szemlélt.
 - Hát, ha neked a gyufa megteszi. - mondom halvány, egyáltalán nem őszinte mosolyt erőltetve az arcomra. Szinte mindig van nálam gyufa. Ezúttal is az egyik zsebembe volt. Át is adtam neki a gyufás skatulyát. vígan rágyújtott egy cigarettára.
 Bemutatkozott nekünk a férfi. 
 - Shedan vagyok. - mondtam, majd kezet fogtam vele, bár a kezemet emelni is nehézkes volt.
 A férfi kérdésére visszakérdeztem.
 - És te mit kerestél ilyenkor az utcán? - majd a kérdésem után egy kicsit habozva válaszolok. - Szökésben voltunk.  
Ekkor egy nyilalló fájdalmat éreztem szerte a testemben, szinte ülni is nehéz volt. Kán megkínált egy cigarettával, melyet jelen helyzetben elfogadtam, majd rágyújtottam.
A cigaretta egy kicsit megnyugtatott és lekötötte a figyelmem, így nem a fájdalomra összpontosítottam. A flaskát, amit nyújtott szintén meghúztam.
 - Köszönöm. -mondtam Kán-nak.
Az ital és a dohány megnyugtatott, tehát a fáradtság el is nyomott. Szépen elterültem a földön és aludtam.
Ha nagyon akarnak felébreszthetnek, de pihennem kell.

Kán egy nagyon nyugodt ember mikor cigarettához jut. Teste és lelke is egy valamilyen megmagyarázhatatlan harmónikus állapotba kerül mikor godolataiba merülve boldogan eregeti füstkarikáit. Ebben a mély „meditatív” állapotban figyelte az éjszaka csendjét a káposztaraktárban. Vajon mire gondolhatott ? Ínehéz megmondani. A magafajta emeber elméjében minden pillanatba ide-oda cikáznak a veszedelmesebbnél veszedelmesebb gondolatok.
Ahogy elmélyedve bámult kifelé a sötétségbe, hirtelen megakadt a szeme egy alakon. Egy kecses test sétálgatott a raktár egyik tartópillérén. A sötét és a távolság nem engedett valami tiszta rálátást az idegenre de mégis, volt valami egyedi, valami egyedien ismerős azokban a mozdulatokban. A férfé előszőr mit sem sejtve figyelte a lány táncát mígnem mint villámcsapás ütött be a felismerés. Az az alak, az a kecses, törékeny alak felejthetetlen. Mennyire emlékszik a történtekből ? Nem sokra. Túl sok görbe esétje volt, nagy valószínűséggel már a helyszint vagy az évet se tudná felidézni a találkozásból, ahogy a lány nevére sem emlékezett. A nosztalgia közepette szemeit mégjobban legeltette a fent suhanó lány lábain.
Majd hirtelen, angyalmódra leereszkedett a magasból és ott áltak szemtől szembe. Egy gors pillantással ismét felmérte a nőt immáron közelről és telyes pompájában. Emlékezete nem csal, ugyanaz a kihívó mégis elegáns lány ált előt, ezuttal mondjuk józanul, mint aki annó.
Nem szólalt meg. Előszőr látni akarta, hogy a lány emlékezetében megvan-e az a bizonyos este. Telyesen felkészületlenül állt ott, inkább valami epés válaszon gondolkodva mintsem védekezésre készen.
Majd mint a vihar első villámcsapása elindut a tűzcsóva. Mint modntam nem volt felkészülve, erre nem. Sok választása nem volt, ellugrani már nem nagyon tudott így tette amit mindenki más tett volna, fejét védve hárította a támadást a vállára. Az ezutáni kép kissé groteszk. A fiu jobb válát érte a tűz. A ruhája azon a részen telyesen leégett, és a vállától egészen a nyakáig egy megfeketedett hústömeg vigyorgott visza. A égés hamar elmúlt. A fiu egy erősebb felsziszenést hallatott.
Keze ököbe szorult. Az égésnél a tetoválások kristályai gyorsütembe kezdtek felizzani lassan haladva a keze és a többi testrésze felé. Kán tekintete kissé elsötétedett majd egy félelmetes pillantást vetett a lányra. A tetoválások nagy sebességel kezdtek izzani egyre nagyobb fájdalmat okozva viselőjének. Egy gyors mozdulattal szájához emelte flaskáját és egy nagyott húzott belőle. A tetoválások elhalványodtakk. Egy furcsa mozzdulattal megropogtatta nyakát, majd kezével megprbálta megérinteni a megégetett felületett.
-Érdekes bemutatkozási mód- mondta ijesztően nyugott hangon és egy lépéssel közelebb ment hozzá- jobbszeretem a meghajolást vagy a kézfogást- mondta halálos mosolyt eröltetve arcára.
Nem kellet nagyon érteni az emberekhez, hogy bárki lássa ahogy a fiú kúzd, hogy ne rdítson fel fájdalmában és hogy ne ugorjon neki beszélgetőpartnerének. Eggy pillanatra sem nézett félre, egyenesen a lány szemébe nézett, majd mégegy lépést tett felé, evel enyhénszlva megsértve az úgynevezet személyes szférát. Amennyiben nem ugrik el a lány pofátlanul olayn 10 cm-es távolságra kerül hozzá.
-Na ha már ön végzett a bemutatkozással akkor had ne maradjak adós- Monta arcán továbra is a fenyegető mosojall- Kán Tariff- tekintetével éphogy nem lyukasztotta át a lányt, és gy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust. Majd hirtelen hátatt fordított és nehézkesen visszasétált a dobozra ahol eredetileg is ült.
-Ha nem haragszik feltehetek egy kérdést?-mondta majd nehézkes mozdulattal, reszkető kézel elővet egy az edigieknél vastagabb cigaretát és kétségbeeseten próbálta meggyújtani.- Miféle belső gondolat késztete arra, hogy gyolkosági kísérletett hajtson végre rajtam- mondta színlelt iróniával. A cigi sehogysem gyúlt meg így a nő felé tartva megszlalt- lenne olyan szives és meggyújtaná?
Ha meggyújtja megköszöni, ha nem akkor két kristállyal szerencsétlenkedve próbál tüzet csiholni.
-Tehát, mi lenne ha előről kezdenénk. Kihez is van szerencsém ? Ismerem én magát? Vagy csupán hobbiból gyújtogat fel ismeretleneket?
Ha bárki bejön könnyen láthatja, hogy a férfinek segítségre lenne szüksége a sebeivel kapcsolatban, és jóesélyel az ital és tudatmdosító cigaretta hatására a férfi a kelleténél zavartabban beszél.

Fájdalomtól kissé eltorzult mosolya talán sokkal ilyesztőbb mint bármi más amit ettől az embertől látni lehet. Eröltetett nyugalommal halgatta a nő válaszát közben minden erejével visszatrtva a tetoválásait. Nem lenne jó ha most indulnának be. Miután befejezte a kissé elkéset bemutatkozást, ránézet majd eldobta a már leéget cigarettát.
-Hmm... azt mondja Hanna ? Sárkánymadár Zakura ? Elnézést de valahogy nem rémlik. Azt elsimerem, hogy van valami ismerős a ... látványban amit nyujt de névről semmi nem rémlik. Sajnálom de eléggé szelektív a memóriám, csak a fontos dolgok maradnak meg- fejezte be a mondatott ironikus mosollyal.

Nehézkesen feltápászkodott majd felkapta a földön heverő táskáját, kivett belőle egy kiss ködszert és bekötötte az égést, majd felvett egy cserepólót és elindult kifelé a raktárból. Pár lépés után hátrafordul.

-Nem maradnék itt a maga helyében. Egy ilyen hölgy mint maga egyedül a sötétbe kissé sok veszélynek van kitéve. Nem mindenki fogja végignézni ahogy megperzseli. Jöhet velem is ha gondolja de az előbbi beszélgetésből ítélve nem látok rá sok esélyt.

Ha a lány úgy dönt, hogy követi kissé biztató mosolyt mutat felé. Amennyiben megkérdezi, hogy merre is mennek ezt válaszolja.

-Amerre ön mondja hölgye.

Hana sebzése:
wepilmM|2-3x31-23=39
Kán megmaradt életpontjainak száma:211/250

A cigaretta meggyújtása fontos esemény volt a két ember találkozásában. Hana ugyanis ekkor úgy érezte, mintha egy utolsó láng lobbant volna el benne, mintha kiüresedett volna, mintha megszűnt volna tűzidomár valója. És így is volt. A sötétség, amely ellepte a várost megtette hatását, Hana elvesztette a tűzidomító képességét.

Kánnak egyértelműen szüksége volt egy orvosra, vagy gyógyítóra, mert a támadás miatt jócskán meggyengült. Ha így akar a városban kóricálni, bármennyire kikristályosodhat az ereje, nem fog győzelmet aratni. És ellenségekkel összefutni ebben a börtönben nem olyan nehéz, mint hinné az ember.

Felvetése, hogy tovább induljanak, vagy egyetértő, vagy elutasító fülekre talál. Egy biztos azonban. Innen nem sok irányba lehet elindulni. A Raiko-súgárúton áll egy kórház, de a legnépesebb utca a városban nem biztos, hogy jó ötlet egy körözött személynek. Bármerre is indulnak, kénytelenek lesznek egymásra támaszkodni. Egyikük meggyengülve, másikuk tűzidomító erejét elveszítve indulhat útnak. Nem szerencsés próbálkozás a sötétben.2-3