Rin/Chizu Haname

Valódi forma

Faj: Kitsune

Nem: Nő/nő

Kor: 25/6224

Magasság: 139 cm

Testsúly: 33 kg

Chizu Haname/Rin
A fajtámnál az a normális miután megszállunk egy emberi testet, hogy az teljesen az uralmunk alá szegül. Óriási örömnek számít ha az asztrális fogságomból végre előléphetek és újra járhatom a mezőket érezve az erdők illatát. Gyorsabban száguldottam mint a villám mikor meghallottam a hívó szót. Végre szabad lehetek és csinálhatom a fajtám dolgát. A klán feladatai mellett persze. Azokat gyorsan elintézem azután pedig élek ebben az elporladó testben. Szabadon.
De mikor megérkeztem valami nem stimmelt. Rendes esetben már uralnom kellett volna az új testemet. El kellett volna nyomnom, az ember szánalmas elméjét és az agyának a legsötétebb zugába zárni. De ez nem történt meg.
Felordítottam. Nem akartam ezt tenni. Nem is adtam ki a parancsot rá az új testemnek. A másik lakó volt az. Mire a sikolyom befejeződött legalább már felfogtam, hogy mit látok. A földön feküdtem és számos sámán dolgozott azon, hogy megidézzen egy ninja testébe. Nekem viszont csak az égre kellett pillantanom és rögvest tudtam mi a gond. Telihold volt. Az az idióta sámán elfelejtette, hogy teliholdkor nem szabad kitsunét idézni mert a körülmények teljesen kiszámíthatatlanok. A marha miatt az eredeti tulaj mentális ereje túl erős lett ahhoz, hogy elnyomjam. Kiegyenlítődtünk. Ő persze nem bírta és csak sikitozásra ösztökélte a testem...vagy inkább a testünket.
Végül egyszerűen ráharaptam a nyelvünkre. Ettől végre befogta a pofánkat. Felültem és megszólaltam volna de ő is beszélni akart. A két mondat persze egyszerre nem hangzott túl értelmesnek. Jobbhíján csak összeakadt a nyelvünk.
Össze vissza pattogtak a gondolatok a fejünkben. Hol az övéi, hol az enyémek. Teljesen kontrollálhatatlan káosz volt odabent. Olyan volt mintha egy zajos kamrában állnék ahonnan nincs kiút csak az őrület.
Egy egész hétbe telt míg elcsendesedett a zaj. Meg kellett tanulnunk csendben maradni. Furcsa érzés volt. Mint amikor két kéz megfogja egymást az áramló cunamiban. Két stabil pont mely körül végre elhal a vihar.
Sok munka volt lenyugtatni a gondolatainkat és eldönteni, hogy mikor ki irányít vagy beszél. Úgy nézett ki, hogy végül én kaptam a kontrollt a test fölött. A végső döntés mindig az enyém volt.
Ekkor engedtek végre ki a szobából amelybe ezalatt senki sem mert belépni. Őrjítőbbnél, őrjítőbb már már felfoghatatlan illúziók csapkodtak akkor körülöttem. Ezért kellett egy egész hétnek eltelnie míg lenyugszom.
A végső napokban már csak a szoba közepén ültem és meditáltam. Egy ninja meditáció volt ez amelyet Chizu, a testem eredeti tulajdonosa és immáron a lakótársam tanított meg az elménk kiűrítésére. Béke honolt ilyenkor. Nem csapongtak felesleges gondolatok melyek megzavarták volna a beszélgetésünket. Persze az egy elmén belüli kommunikálást gyakran egészítettük ki kimondott szavakkal. Könnyebb volt így. Kisebb zavar. S míg az egyik beszélt a másik gondolkozhatott.
Ezt meglátták a ninja mesterek és úgy döntöttek eljött az idő, hogy belépjenek. Csak a farkunk felgyorsult mozgása jelezte, hogy észleltem a jelenlétüket. Eddig csak lassan sepregette a padlót most viszont izgatottságot mutatott. Egy hete először kellett kipróbálnunk, hogy kommunikálunk más emberekkel. Egyszerű volt. El kellett döntenünk melyikünk beszéljen. Végül rám esett a választás. Jó döntés volt. A ninják végeztek volna velem ha rájönnek, hogy mi okozta az őrületet. Meghalni pedig nem kellemes. Ha a kitsunéval megfelelő módon végeznek valószínűleg nem tér vissza az asztrálsíkra. Megfelelő módon pedig igazán nem nehéz megölni.
A mesterek megnyugodván, hogem szabadítottak egy őrült gyilkológépet a világra közölték, hogy az idézésem előtt nem sokkal egy távoli jött-ment kiirtotta a fél klánt. Nem kellett neki sok és több ninja falut mészárolt le. A célom a bosszú lesz. Csakhogy elveszett a nyom míg az őrületem tartott. Csak az tudjuk, hogy a férfi már elhagyta az országot s egy távoli világba szökött. Nekem pedig követnem kell.