Eric Vincent Cellier

Faj: Vámpír
Nem: Férfi
Kor: 895 (látszatra: 23)

Franciaország, Párizs születtem polgárnak. Akkoriban nem volt ilyen jó a helyzet, sokat szenvedtem a rangi besorolásom miatt. Amikor olyan hat éves lettem, a szüleim elhaláloztak, így az utcán éltem. Ügyes zsebtolvaj lettem, hisz csak úgy jutottam élelemhez akkoriban. 
Ott egyszer rám támadott éjszaka egy ember, vagyis olyasmi. El volt torzulva és cseppet sem tűnt értelmesnek. Ekkor már két éve laktam az utcán, de ilyennel csak most találkoztam először. Éppen le akart szúrni egy tőrrel, amikor hirtelen villanásra lettem figyelmes, majd az előttem lévő inzultálóm feje legurult a testéről és holtan rogyott össze.
 - Átkozott tébolyodott. 
Mondta a hulla fölött álló lény, akinek egy kard volt a kezében. Valami nem volt vele rendben, hisz az arca csupa vér volt, de aztán lenyalta a vért a saját arcáról. Azt mondta, hogy szüksége van egy szolgára, ha szolgálom őt, cserébe kapok ételt. Ezzel akkor engem megvett.
Teltek az évek. Lestat, a mesterem jól tartott és harcosnak képzett ki engem. Ő egy nemes vámpír volt. A Cellier klán nemese volt. Lestat kiképezett arra, hogy akár vérszívók ellen is tudjak küzdeni, hisz két klán hadban állt Franciaországban.
A másik ház neve, Beaulieu volt. Lestat a Cellier ház egyik legmagasabb rangú személye, hisz a családfő után állt. 
Lestat azt mondta, hogyha jól szolgálok, akkor a huszonharmadik születésnapomra megkapom az ajándékot, melyért küzdöttem. Lestat többször is megkért, hogy bújjak be vele az ágyba. Megtettem, hisz tudtam, hogy egy emberszolgának itt akár ilyen funkciói is vannak.
Huszonhárom évesen megkaptam az ajándékom a mesteremtől, a vámpír létet. Vagy hatvan évig tanultam használni az erőm és még nagyon sok mindent. Utána eljött a leszámolás ideje a Beaulieu házzal. Lestat és a családfő engem és három felfegyverzett emberszolgát küldtek előre, hogy lopózzak be nappal, amíg ők alszanak és az összes nemesük szívét szúrjuk át. Erre adtak egy ruhát, amely a testem minden négyzet centiméterét befedte és a kapujukig lovaskocsi vitt, hogy véletlen se tegyen bennem kárt a nap.
Ahogy bejutottam a bázisukra, mely a városon kívül volt egy erdőben, emberszolgákkal találtuk szembe magam. Mindet levágtam karmaimmal, persze az emberszolgák is segítettek, de egy meg is halt körülük, majd elmentem a nemesekhez. Ott is volt néhány halandó, de mire észrevettek volna, már meghaltak. Nagyon furcsálltam, hogy sehol egy közrendű vámpír, csak a nemesek voltak a helyükön és mélyen aludtak. Egyszerűen védtelen maradt a ház.

A legfiatalabb nemes hataloméhes volt ezért hagyta védtelenül a házat kivezényelve az összes katonájukat. Hát igen, könnyen átvette az irányítást. Aznap este mentek vissza éppen a bázisukra. Hatalmas szerencsénk volt. Az ifjú nemes azt se tudta, hogy hova szaladjon örömébe. A házunk véget vetett az örömének, hisz ekkorra én már idehoztam hozzájuk az összes katonánkat és lemészároltuk őket. Kettő nemes hunyt el a csatába és Lestat is majdnem otthagyta a fogát, ha én nem mentem meg a szíve felé száguldó nyílvesszőtől. Az ellenséges ház új királyával én küzdöttem meg, amíg Lestat fedezett és azt mondta, hogyha baj lesz beszáll. Kaptam egy két vágást a párbajba, de egyik se volt veszélyes. A végső csapást én vittem be és átszúrtam a nemes szívét a kardommal. Így a mi házunk nyert.
A csatában lévő „vitézségemért” és harci tudásomért Lestat megajándékozott a vérével, amitől nemes lettem a házamban. Az erőm megnövekedett, de cserébe egy életre hozzáfűztem magam ehhez a házhoz, tehát az utaimról bármikor vissza kell térnem, amikor ők szólnak.
A mi bázisunk szintén egy erdőben volt Orleans környékén. Azt hittük, hogy rejtve vagyunk, de egy nagyobb vérfarkas horda megtalált minket. Ezüst bevonatú kardokkal és a karmainkkal küzdöttünk, de sokan voltak, tehát több vámpír harcos elvesztése után egészen Lengyelországig vándoroltunk. Itt Lengyelországban mint „vándorcigányok mentünk, hisz így nem keltettünk feltűnést. Nappal az emberszolgák éjjel pedig mi mentünk, mire megtaláltuk a mostani helyünket. 
Ahogy teltek az évszázadok sokat utaztam bejárva Olaszországot, Magyarországot, Görögországot, Svédországot és Németországot is. Egyszer eljutottam Londonba is. Fantasztikus élmény volt. Amikor a törökök betörtek középárába én szórakozásból irtottam őket és a vérüket ittam. Sose lepleződtem le emberek előtt. Többször lettem szerelmes, de szinte mindig az lett a vége, hogy a szerelmem meghalt. Néha az, hogy egyszerűen el kellett hagynom. Sok mindent láttam, tehát hosszú lenne mindent felsorolni, de jelenleg dicsőséges nemese vagyok a házamnak.

A fegyverem egy ezüstbevonatú más-félkezes kard, melyet lehet egy, illetve két kézzel is forgatni. A mestere vagyok az összes vívóstílusnak ezzel a kardal.

A Cellier házról: A családfő francia származású, így az egész klán neve ez lett. Ellensége volt a Beaulieu ház. A két ház közti háború oka, az, hogy a Beaulieu ház a Cellierek ből szakadtak ki a csatlakozásom előtt tíz évvel. A családfő a házunk vezére, a legerősebb és leghatalmasabb vámpír nemes. Nem tudjuk, hogy hány éves lehet, de egy biztos, hogy nem fiatal. A házunk költözni szokott, de jelen esetben Lengyelország hegyeiben élünk egy titkos barlangrendszerbe, ami inkább egy föld alatti kastélyra hasonlít. Szokásunk emberszolgákat tartani, akik szolgálataikért cserébe szintén vámpírok lehetnek. Hipnózissal rávettük őket, hogy senkinek ne beszéljenek rólunk, de nem is nagyon mozdulnak ki a barlangból. Szokás, hogy amikor valaki csatlakozik a klánunkhoz felveszi annak a nevét eldobva az előző nevét, legyen az bármi.