Loraline d’Auvergne

A nevem Loreline mint a farkas neve mellettem. A nevet a nagymamám adta azt mondta az egyik ősünket is így hívták mesélt róla történeteket, hogy csapdába csalták és farkassá változtatták nem emlékszem, hogy volt pontosan még túlságosan kislány voltam ahhoz, hogy érdekeljenek a régi a történetek. A kinézetem olyan, mint minden felmenőmé a családban nagymamám szerint ez is része a családi átoknak. A családunkban csak nők születnek, mind arany szőkék, zöldeskék szemekkel, szép szelíd vonásokkal és farkas szőrrel a tarkójukon ez azoknál is így van, akik nem öröklik a hold átkát. Bár nehéz elhinni, hogy a nagyi is így nézet ki egyszer. De az átok nem csak ennyiből áll minden második generáció a hold fogságában születik a farkas utódaként. Ahogy a nagymamám és az ő nagymamája és azelőtt az övé minden generáció olyan régre hogy már nem is tudjuk ki volt az első, és hogy mivel érdemelte ki az átkot. Az átkot, ami miatt a nagymamám nevel attól a pillanattól, hogy megszülettem. A szüleim Párizsban laktak csupán néhány órára tőlünk mégsem láttam őket sohasem. A nagyi mindig azt mondta ne sírjak miattuk, mert nem érdemelnek meg.


A nagyi tanított meg mindenre. A nagyi és Loraline a farkas. Loraline mindig is velünk lakot a nagyi szerint öregebb mindannyiunknál és túl is fog élni mindannyiunkat mert az ő átka az ő ajándéka, hogy a családot védelmezheti az örökkévalóságig. Nem tudom igazat mondott-e a nagyi, de azt tudom, hogy Loraline mindig is a családunk része volt és még most 23 év után sem látom rajta az öregség vagy a fáradtság nyomait. És néha mikor a szemébe nézek, mintha a saját szemeim tükrébe néznék, a sárgás farkasszemek alatt mintha az a zöldes fény látszana, mint az enyémben. Van más is a finoman cizellált aranykereszt, ami mindig a nyakában lóg egyszer megkérdeztem a nagyit miért hordja ő azt a keresztet, ha nekünk nincs ilyesmire pénzünk? Ő azt mondta a kereszt Loraline része, mint a bunda és a karmok nem szakíthatjuk el tőle, ahogy a holdat sem téphetjük ki magunkból.

Miután a nagyi meghalt és egyedül maradtam többet nem akartam az erdőben maradni. összeszedtem mindenem és Loraline-el elindultunk, hogy megnézzük milyen az élet a városban. A nagyi azt mondta vannak olyan farkasok, akik képesek irányítani mikor váltanak alakot, maga a nagyi is képes volt erre, de nekem sosem tanította meg hogyan kel ezért abban reménykedem, talán találkozok majd valakivel, aki megtaníthatja nekem. Nem tudom merre kéne elindulnom és most, hogy már nem élvezem az erdő és nagyi védelmét félek is kicsit, de tudom, hogy nem maradhattam öröké én nem tudtam volna ott leélni az életem az öreg erdőben, mint öreg remete nem tudtam volna tovább élni öreg nagymamám életét.


Felszerelés: Egy rongyos ruha, egy valamivel jobb állapotban lévő nagyvárosi ünneplő -báli ruha-, egy jó állapotú rég esküvői ruha. Egy régi kopt arany medál van valami ráírva, de olvashatatlan. Egy farkasbőr takaró, amit néha kabátnak is használ. Az egyik régi ősének–Isabeau-nak a naplója. És egy La Fontain mesekönyv elég vékony és nyúzott helyenként hiányoznak belőle oldalak is de azokat egy egy recept vagy rajz helyettesíti amit kézzel írtak. Egy nagy utazó láda, amiben csak a felsorolt dolgok vannak.

Kísérő: Loraline a farkas közönséges szürke farkasnak néz ki, de a nyakában egy szépen kidolgozott aranykereszt lóg. Mindenhová követi a másik Loraline-t. És mindent megtesz, hogy megóvja a lányt.