Pandafül Cukrászda

Szóval szereti a nagy monológokat… ezt észben tartom… Vajon mennyi lehet az igazságtartalma? Amikor azt mondta, nagyszerű harcos vagyok és ezért le kell győznie, majdnem elnevettem magam. Na, ezt sem hallottam még. Ne túlozzunk, azért van önkritikám… A sértegetéseket nem veszem magamra. Igazából egyáltalán nem figyelek rá. Csak várok, majd hirtelen támadok. Úgy el van szállva magától, hogy sikerül közel kerülnöm hozzá és a korábban megsérült lábát megrúgni. De sajnos kevés ahhoz, hogy a földön kössön ki. A felkavart por belement a szemembe, meg a számba. Mire kiköhögtem magam és kitisztult a látásom már elszelelt. Talán utána kéne menni… - lobbant fel bennem egy pillanatra az aktivitás szele -, de végül hagytam, hadd menjen. Elég volt a mai napból, a szavaiból ítélve még úgyis fogom látni. Meg a cukrászda! Nyitva az ajtó, még a végén valaki észreveszi! Már épp elindultam, mikor észrevettem az otthagyott cuccait a földön. Áttúrtam, de nem találtam semmit. Vagy várjunk, mégis csak… egy kártyalap…? Azt hiszem ez a francia kártya… szív király… miért volt nála egy lap? Ha olyan fontos lenne, valószínűleg másik zsebébe tette volna, vagy egyszerűen nem hagyja itt… Nekem szánta…? Egyáltalán üzenet? Nem túl pozitív ez a lap az biztos. Nem értek a kártyákhoz, de az uralkodó a fejéhez tartja a kardot. Öngyilkosság? Nagyon remélem, hogy csak túlgondolom a dolgot… De akkor is fura… Visszaváltozom emberi alakba, hisz már nincs szükség Pandalányra. Hazafele menet – mivel nem találtam benne mást és nekem nem kellett – egy kukába kidobtam a köpenyt, egy másikba meg a kalapot, lehetőleg szétszedve (persze a visszaváltozást, kidobást, szétszedést úgy intézem, hogy ne lássanak).

Mikor hazaértem az első dolgom volt, hogy körülnézzek. Rendetlenség, meg talán a pénzből is hiányzik valamennyi, de nem jelentős mennyiség. Remélem anyáék nem fognak kiakadni… annyira… Az első dolgom az volt, hogy helyrerakjam az ajtót, amennyire tudom, hogy legalább bezárhassam, amíg lemosakodok. A ruhámat visszatettem a helyére, majd kitisztítom, most nincs hozzá kedvem. Megnéztem a sebeimet. Szerencsére csak kék-zöld foltok. A legutóbbihoz képest elég jól megúsztam… Felvettem az alvós ruhámat és visszatértem a boltba. Miért kellett megnehezítenie azzal az életemet, hogy felforgatja a helyet? Komolyan… bár reményeim szerint nem tudja, hogy ez az otthonom. De akkor is… Más egész nap robotol, töri órát hallgat, erre még egy ilyen pojáca is ugrál neki… Ó hogy mosogatna bankett után!
Hallom a közeledő lépteket, majd apám bosszankodását. Hirtelen felpattanok.
- Végre haza értetek!
- Mégis mi történt itt?
Röviden elmeséltem, hogy zajt hallottam és kinéztem. Megláttam egy férfit és csapdába akartam csalni. De nem úgy sült el, ahogy akartam. Kaptam néhány ütést, de végül elmenekült. A károk pedig az ajtó, a rendetlenség és minimális összeg a kasszából. Kaptam leszidást, de összességében büszkék voltak rám, és megöleltek. Ez jól esett. Az viszont nem, hogy a következő pillanatban anyám hozta a seprűt, jelezve, hogy igen, mi még most takarítani fogunk… Kelletlenül sóhajtottam. A rendrakás után már csak bedőltem az ágyba.
Másnap a rendőrök érkezésére ébredtem. Nekik is azt mondtam, amit a szüleimnek, ha személyleírást kérnek, azt mondom, köpeny volt rajta és kalap, de amennyire láttam, a bőrén mintha lettek volna festések. Nem nagyon faggattak, de tényleg bebizonyosodott, hogy több helyre is betört.

Délután megjelent Xiang Mao. Szinte meg is feledkeztem róla… rendes volt, mikor meglátta a sebeimet, azt mondta, kímélni fog. A semmiből azonban megjelent apa és elkezdte számon kérni, hogy mégis ki ő és mit akar tőlem. Mondjuk jogos… Jól esett az aggodalma, de erre nem dolgoztam ki választ… rögtönöznöm kellett.
- Nos… mint ahogy tapasztalhattad, nem olyan biztonságos a város… egyre több vendégtől hallok szóbeszédeket. Ha a felük is igaz… A lényeg, hogy szeretném megtanulni, hogyan tudom magam megvédeni. Ehhez kerestem mestert. Nyugi, az anyagiakat én rendezem és igyekszek úgy intézni, hogy munkaidőn kívül legyen az edzés.
Remélem, elhiszi… Mondjuk valamilyen szinten igaz… igyekszek nagyon meggyőzőnek és elhivatottnak tűnni. Ha apám elenged, akkor a szobámba sietek. Felveszem a hős ruhám és arra rá egy edzőruhát. Elég jól takarja… egy kisebb táskába bedobom a szütyőm meg a botom. A kártyát is magamhoz veszem. Az út során amint nem figyel más, és lehet, elmesélem neki a történteket. A kártyát is megmutatom és megkérdezem, van-e valami jelentése/jelentősége.