Holló Anyó
Közzétéve: Jul 25, 2017 22:37:24 GMT 1
Post by Raven on Jul 25, 2017 22:37:24 GMT 1
Holló Anyó
Amikor először hallottam Holló anyó meséjét azt gondoltam ez is olyan, mint egy közönséges gyerekmese a gonosz boszorkányról, akitől jobb, ha óvakodsz. Ma már tudom, hogy a mesének van egy másik oldala is. De jobb, ha az elején kezdem.
Az eredeti történet valahogy így szól. „Volt egyszer egy boszorkány ősz haja mélyen dereka alá omlott ruhája fekete volt, mint az éjszakák melyeken megjelent és magával vitte rosszcsont gyermeked vagy hűtlen férjedet. Nem maradhatott ott jóság hol Holló anyónk megfordult. Gyermekekből főzött bográcsot. Útját kísérték fekete madarak. Éjszakára kint ne maradj.” Ez az a kis dalocska, amit először hallottam. Gyerekek énekelték a lemenő nap fényénél miközben valamennyien haza fele igyekeztek. Ekkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Míg ki nem tört a háború. Még akkor is sokáig úgy gondoltam ez nekünk nem számít, hiszen kit érdekelne ez az apró falucska. De a háború elért minket zsoldosok jöttek a szemem előtt ölték meg a férjem és a kislányom miközben valamennyien megerőszakoltak azt gondoltam nem ez, hanem a gyász fog megölni. Arra gondoltam, ha az istenek ilyen kegyetlenek miért nem jön más, aki segít rajtunk. És akkor megláttam a madarakat. Hatalmas fekete madarak mindenűt. A hollók lassan láthatatlanul elfoglalták a falut. Majd egy éjszaka megjelent ö az árnyakból lépet elő egy ősz asszony fekete ruhában hatalmas botjára támaszkodott mégis könnyedén járt. Végig járt a házak között mégis mintha senki más nem látta volna. Mikor már végigjárt mindent megállt előttem és karmos kezét felém nyújtotta, csak ennyit győztem suttogni: „Holló anyó” És eltűnt a szemem elöl.
Másnap újra láttam őt. Eljött ugyanúgy ahogy azelőtt. Leült velem szemben és rám mosolygott hosszú botjával koppintott egyet majd eltűnt ismét. Ezután is így tett minden este megjelent és mindig egyel többször koppintott a botjával. De sosem tett semmi mást. És engem és a többi nőt továbbra is megerőszakoltak minden egyes nap, annyiszor hogy már számolni sem tudtam. Majd egy nap csak elmentek minket, akik már nem tudtunk mozogni csak egy gödörbe dobtak, hogy ott haljunk meg. és én azt hittem meg is fogok. De mikkor már lecsukódott a szemem és éreztem, hogy az erő el szál belőlem akkor meghallottam ismét. A kopogást a fapadlón újra ezúttal is egyel többször és mikkor felnéztem közelebb volt hozzám, mint valaha. És megszólalt, a hangja alig volt emberi hang éppen csak egy öregasszony suttogása.
-Mond, csak gyermek mit tennél, ha még egyszer járnál.-Láttam a gyermekeim felakasztott hulláját magam előtt láttam a férjem fejét a padlón.
-Ölnék- nyögtem. És ő elmosolyodott. Ijesztő mosoly volt, amit még sosem láttam öregasszony arcán.
-Akkor hát járj kedves- Suttogta. És akkor rájöttem, hogy tudok járni.
-Gyere ölj velem- Mondta és felém nyújtotta kezét. Én pedig elfogadtam. És ő megölte mind mindegyiküket egytől egyig felfalták őket a hollók. És mikkor ott álltam a táborukban és a holdfényben néztem a falatozó madarakat és megláttam ismét Holló anyót már nem egy öregasszonyt láttam, hanem egy fiatal nőt hossz ősz hajjal jéghideg fehér szemekkel és ö csöndre intet. Én pedig térdre estem és örök hűséget esküdtem neki. És nem vagyok, egyedül vannak itt mások is mind nők, akiket elhagytak, megcsaltak, megaláztak, megvertek, vagy eldobtak. Mindannyiunknak Holló anyó adott új életet.
Névtelen paraszt asszony utolsó napló bejegyzése.
Amikor először hallottam Holló anyó meséjét azt gondoltam ez is olyan, mint egy közönséges gyerekmese a gonosz boszorkányról, akitől jobb, ha óvakodsz. Ma már tudom, hogy a mesének van egy másik oldala is. De jobb, ha az elején kezdem.
Az eredeti történet valahogy így szól. „Volt egyszer egy boszorkány ősz haja mélyen dereka alá omlott ruhája fekete volt, mint az éjszakák melyeken megjelent és magával vitte rosszcsont gyermeked vagy hűtlen férjedet. Nem maradhatott ott jóság hol Holló anyónk megfordult. Gyermekekből főzött bográcsot. Útját kísérték fekete madarak. Éjszakára kint ne maradj.” Ez az a kis dalocska, amit először hallottam. Gyerekek énekelték a lemenő nap fényénél miközben valamennyien haza fele igyekeztek. Ekkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Míg ki nem tört a háború. Még akkor is sokáig úgy gondoltam ez nekünk nem számít, hiszen kit érdekelne ez az apró falucska. De a háború elért minket zsoldosok jöttek a szemem előtt ölték meg a férjem és a kislányom miközben valamennyien megerőszakoltak azt gondoltam nem ez, hanem a gyász fog megölni. Arra gondoltam, ha az istenek ilyen kegyetlenek miért nem jön más, aki segít rajtunk. És akkor megláttam a madarakat. Hatalmas fekete madarak mindenűt. A hollók lassan láthatatlanul elfoglalták a falut. Majd egy éjszaka megjelent ö az árnyakból lépet elő egy ősz asszony fekete ruhában hatalmas botjára támaszkodott mégis könnyedén járt. Végig járt a házak között mégis mintha senki más nem látta volna. Mikor már végigjárt mindent megállt előttem és karmos kezét felém nyújtotta, csak ennyit győztem suttogni: „Holló anyó” És eltűnt a szemem elöl.
Másnap újra láttam őt. Eljött ugyanúgy ahogy azelőtt. Leült velem szemben és rám mosolygott hosszú botjával koppintott egyet majd eltűnt ismét. Ezután is így tett minden este megjelent és mindig egyel többször koppintott a botjával. De sosem tett semmi mást. És engem és a többi nőt továbbra is megerőszakoltak minden egyes nap, annyiszor hogy már számolni sem tudtam. Majd egy nap csak elmentek minket, akik már nem tudtunk mozogni csak egy gödörbe dobtak, hogy ott haljunk meg. és én azt hittem meg is fogok. De mikkor már lecsukódott a szemem és éreztem, hogy az erő el szál belőlem akkor meghallottam ismét. A kopogást a fapadlón újra ezúttal is egyel többször és mikkor felnéztem közelebb volt hozzám, mint valaha. És megszólalt, a hangja alig volt emberi hang éppen csak egy öregasszony suttogása.
-Mond, csak gyermek mit tennél, ha még egyszer járnál.-Láttam a gyermekeim felakasztott hulláját magam előtt láttam a férjem fejét a padlón.
-Ölnék- nyögtem. És ő elmosolyodott. Ijesztő mosoly volt, amit még sosem láttam öregasszony arcán.
-Akkor hát járj kedves- Suttogta. És akkor rájöttem, hogy tudok járni.
-Gyere ölj velem- Mondta és felém nyújtotta kezét. Én pedig elfogadtam. És ő megölte mind mindegyiküket egytől egyig felfalták őket a hollók. És mikkor ott álltam a táborukban és a holdfényben néztem a falatozó madarakat és megláttam ismét Holló anyót már nem egy öregasszonyt láttam, hanem egy fiatal nőt hossz ősz hajjal jéghideg fehér szemekkel és ö csöndre intet. Én pedig térdre estem és örök hűséget esküdtem neki. És nem vagyok, egyedül vannak itt mások is mind nők, akiket elhagytak, megcsaltak, megaláztak, megvertek, vagy eldobtak. Mindannyiunknak Holló anyó adott új életet.
Névtelen paraszt asszony utolsó napló bejegyzése.