Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Sept 29, 2017 17:27:30 GMT 1
Nem valami nagy örömmel, de kezet ráztam a fura fazonnal. Igyekeztem elrejteni az aggodalmam jeleit. Külsőre csak egy egyszerű nemesnek tűnt, de valami nem stimmelt vele. A kisugárzása és ahogy rám néz azokkal a rideg zöld szemekkel... Mintha kést szúrnának a hátamba. Persze én csak mosolyogtam tovább mintha az egész fel sem tűnne. Nem egy jó dolog játszani a hülyét, de kétség kívül hasznos.
- Gabriel van Hellsing.
Reméltem, hogy a nevem kivált a férfiből valamiféle reakciót. A mutánsoknál általában bevált, de nála? Meg sem rezzent az arca. Vagy nem hallott eddig a családomról, vagy kicsit sem fél tőlem. Persze az is lehet, hogy csak egy egyszerű ember, de valamiért ezt találtam a legvalószínűtlenebbnek. Az évek során kialakult bennem egyfajta hatodik érzék, ami jelzi a közelgő veszélyt. Igaz, hogy néha napján hajlamos volt megtréfálni, de legtöbbször beváltak a megérzéseim.
Amit a nőnek mondott nem igazán értettem. Sőt, ötletem sem volt miről beszél, így kérdőn néztem a "kedvesemre," hátha felvilágosít, de nem jött válasz.
A furcsa férfi elköszönt, az utolsó mondatot úgy hangsúlyozva mintha tisztában lenne azzal, hogy nem az vagyok akinek mondtam magam.
"A fene vigye el... Mikor az ember már elhiszi magáról, hogy egy jó színész aztán jön egy ilyen féreg aki porba tiporja az önbizalmát."
Gondoltam magamban, közben pedig egy mosollyal párosított biccentéssel búcsút intettem neki, szintén fejben hozzáfűzve azt, hogy remélem soha többé nem kell látnom. Mikor biztos voltam benne, hogy nem jön vissza, engedtem a tartásomból és az egyre inkább fájó mosoly is eltűnt a képemről. Nagyot sóhajtottam. Már épp készültem volna elengedni a lányt mikor felfigyeltem arra, hogy reszket. Egyértelmű volt, hogy nincs túl jól, és azt sem tartottam kizártnak, hogy ha elengedem, összecsuklik.
"Csak el ne ájulj itt nekem drágaságom."
Nem hagyhattam magára. Ilyen állapotban, valószínűleg nem jutna el hazáig. Nekem viszont más dolgom volt... "Fene egye ezt az áldott jó szívem."
Még egyet sóhajtottam, majd egy kérdés erejéig visszatoloncoltam a kedves mosolyomat.
- Hazakísérhetem?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 1, 2017 20:58:40 GMT 1
Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy a reszketést abba tudjam hagyni bár úgy, tűnik ez nem olyan szituáció, amit észérvekkel meg lehet nyerni. A nagy koncentrációmból egy kedves hang ébreszt fel.
-Hazakísérhetem.?-Szinte kár is volt felnéznem a hang irányába, mert ha eddig nem lett volna elég a reszketés most valószínűleg még piros is lettem, mint a paradicsom. Nem vagyok hozzászokva a férfiak társaságához különösen a jóképű férfiakéhoz. És ráadásul mindig pánikba is esek, ha mégis van szerencsém összefutni eggyel. Főleg mióta az első szerelmem olyan csúnyán visszautasított. Így nem csoda hogy elpirultam és elkezdtem elfelejteni a saját anyanyelvem. A helyzeten az sem sokat javított, hogy leveszem, a férfi nem ehhez a társadalmi kőrhöz tartozik, még ha meg is próbál úgy kinézni. Mivel ez az „álca” kifejezetten nem áll rosszul neki. Viszont ez a zavar legalább hatástalanította az eddig érzet rettegést. Igaz ehhez kelet vagy egy perc, amit végig a férfi arcának bámulásával töltöttem, amitől ha lehetséges még pirosabb lettem mikor észrevettem. Gyorsan el is kaptam a tekintettem Majd sikerül alig érthetően ennyit kipréselnem magamból.
-Azt hiszem elég lesz egy kocsiig.- Tisztában vagyok vele, hogy alig hallani, amit mondok, de azért remélem meg lehet érteni. Meg az sem ad túl nagy hitelességet a szavaimnak hogy még mindig teljes sujal a férfiba kapaszkodok. És ezen a ponton még az eddigi jól összehozott éret paradicsom színnél is valószínűleg sikerül még sötétebbet produkálni. Ami már nem létezik, vagy igen? Ezt realizálva megpróbálom elengedni a férfit, aminek a vége, hogy amint elengedem és megpróbálok egy lépést hátrálni előle sikerül is keresztülesnem a saját lábamban és hanyatt is vágódnék a kővőn ha a férfi nem kapna el. Tényleg csak az a szerencsém hogy nem lehetek ennél vörösebb mert az már biológiai képtelenség.
Ahogy visszahúz álló helyzetbe közli, hogy elmegy és hív egy kocsit. Majd elsétál érte. Én meg addig legalább egyedül maradhatok, hogy kicsit visszanyerjem a színemet. Ahogy sikerül néhány mélyebb levegőt venni és megnyugszom annyira, hogy gondolkodni is tudjak, végig gondolom mi is történt ebben az utolsó pár perben. A férfi valószínűleg meg akart menteni Baden-Beden-től vagy akármi is legyen az igazi neve. Sőt talán sikerült is neki, nem vagyok bene biztos, hogy a feltűnése nélkül is távozott volna, így azt hiszem, van okom hálásnak lenni. El is határozom, hogy ha visszaér a kocsival majd határozottan meg is köszönőm neki.
És amikor visszatér határozottan neki is álok.
-Köszönöm az…-Itt viszont elkövetem azt a hibát, hogy a férfi szemébe nézek és a zavarom hatására nem csak elpirulok, de sokkal halkabban és elfordulva teszem hozzá.- az előbbit.
Majd előre lépek a kocsihoz. A férfi már reflexből mozdulna végül is van oka a feltételezésnek, hogy én majd megint hasra esnék, de szerencsére sikerül megtennem azt a három lépést a kocsiig. A kocsis már ki is nyitotta nekem az ajtót. Bár a beszállásban nem ő segített. Újabb ok, amiért hálás lehetek. Újabb ok, amiért pirulhatok. Ahogy a kocsis becsukja az ajtót azonban nem kicsit lepodok meg a titokzatos idegen ugyanis szintén helyet foglalt velem a kocsiiban.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Oct 2, 2017 15:32:43 GMT 1
A lány mintha csak a kérdésem után regisztrálta jelenlétem, vagy csupán mostanra sikerült feldolgozni az információkat, ugyanis amint megpillantott, sápadt arcán halvány pír jelent meg, mely fokozatosan egyre sötétebb árnyalatokat öltött. Ennek hatására felvontam a szemöldököm, elvégre öltöny ide vagy oda, a kozmetikára nem maradt időm, így a kissé kócos hosszú hajammal és a vágatlan szakállal inkább emlékeztettem egy katonára, vagy egy bunkó amerikaira, vagy mindkettőre, mint egy angol nemesre. Mondjuk közelebb is áll hozzám az előbbi szerepe.
Már éppen indultam volna egy hintóért, ami valószínűleg a lánynak is feltűnt, ugyanis elengedte a kezem és megpróbált eltávolodni tőlem, viszont ennek az lett a vége, hogy ő egyre alacsonyabb lett, az arca pedig távolodott. Egyre nagyobb sebességgel közeledett az anyaföld felé. Éppen időben kaptam el. Jobb kéz a csípőre, bal a tarkóra és megállt a levegőben. Pontosabban a karjaimban. Egyenesen a szemébe néztem, talán most először és...
"Hmm... Valami nem stimmel."
Valahogy éreztem, hogy az arcom egyre melegebb lesz. Egy pár másodpercig eltartott mire realizálódott bennem a helyzet. Valószínűleg olyan vörös lett a képem mint neki, így villámgyorsan talpra segítettem, majd elfordítottam az arcom. Bár az agyam már nagyjából feldolgozta az információt, ám a homloklebeny túlterheltségének köszönhetően csupán ezen "szavak" hagyták el ajkaim:
- Ő... Izé... Ő...
Lelki szemeim előtt pofán töröltem magam, majd összeszedve lassacskán visszatérő értelmes gondolataimat, megköszörültem torkom és mint ha mi sem történ volna folytattam.
- Megyek szólok egy kocsisnak, addig el ne ess.
Végül teljesen összeszedve magam egy hintóval tértem vissza a lányhoz. Köszönetére igazából nem tudtam mit felelni ezért csak a tarkómat simogatva mosolyogtam rá, kerülve a szemkontaktust. Felsegítettem a hintóra, némileg csodálkozva, hogy ezzel a habos-babos ruhával befért azon a szűk résen.
"Finom illata van."
Egy újabb képzeletbeli pofán vágással nyugtáztam az elkalandozó gondolataim.
Épp becsuktam volna a kocsi ajtaját, mikor a gondolataim ismét rossz irányba terelődtek. "Mi lesz akkor ha visszatér a fura alak? Vagy ha rablók támadják meg? Vagy valami még rosszabb?"
És ez még csupán néhány volt abból a számtalan fejemben lejátszódó rosszabbnál-rosszabb forgatókönyvből, így egy újabb hirtelen ötlettől vezényelve én is felszálltam a hintóra.
Egyre idiótább ötletnek tűnt, de már nem volt visszaút. A lány kérdőn nézett rám, én pedig harmadik és gondolom nem utolsó képzeletbeli pofon után csak annyit feleltem:
- Veszélyes a város ilyenkor.
Még számomra is inkább érződött kifogásnak mint sem ész érvnek így a igyekeztem kerülni a szégyenteljes szemkontaktust, ezért végig az utcát pásztáztam az ablaknak csúfolt kis résen át.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 4, 2017 19:15:44 GMT 1
„Veszélyes a város ilyenkor” Racionálisan nézve: a központba megyek, ott mégis mi történhetne? De a gondolataim nem tudnak eljutni erre a szintre, mert egy megakadt lemez ezt hajtogatja a fejemben „Ur isten, de helyes…” Megállás nélkül a helyenként bekövetkező szünetekben, amikor pedig egy kis értelem is előbukkan, a mélységből egy másik lemez zendít rá, ami valahogy így hangzik „Ne bámuld már Lizy!” Milyen jó hogy nem néz rám, mert különben biztos megint ég a képem. És ha ezt látná is biztos beleolvadnék a kocsi ülésébe.
Egy mély sóhajjal sikerül lenyugtatnom magam annyira, hogy meg tudjak szólalni. –Illetve a negyedik vagy ötödik sóhajtás után-
-Egyébként…-Az első lendület eddig tartott itt megint pirulok, és inkább elfordulok. De aztán rájövök hogy azért illene befejeznem a mondatott, úgyhogy csak kibököm végül.- Még nem is halottam a nevét.
Piros pont Lizy sikerült kimondani, megkérdezted. Igaz hogy közben olyan színed lett, mint az éret paradicsom, de legalább megkérdezted.
A válasz után kicsit halványabb arc színnel én is megnevezem magam.
-A nevem Elizabeth Heart Gróf George Heart lánya.- Viszont ezzel egy jó időre el is használtam a beszédtémáimat. És újabb percekig bámulom, a férfit mire megint eszembe jut valami.
-Egyébként…- a lendület ismét csak eddig a pontig elég.- Mi szél hozta arra az estélyre?
Komolyan Lizy jobb témát nem tudtál volna kitalálni? Esetleg valami tartalmasabbat? Mi a kedvenc könyve vagy színe esetleg hogy szereti a színházat?
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Oct 11, 2017 17:54:18 GMT 1
Tekintetem töretlenül a várost pásztázta. Kissé kínossá vált a helyzet, ezt pedig nem szerettem volna azzal fokozni, hogy a lányt bámulom. Sajnos ő ezzel nem így volt. Éreztem magamon a tekintetét. Persze, mit is nézne egy ekkorka kis dobozban? Ettől függetlenül örültem volna ha hozzám hasonlóan feltalálja magát. Állandóan az imént történtek jártak a fejemben, kiszorítva az értelmes gondolataim, ezen pedig nem segített, hogy engem bámult. Meg persze, hogy éreztem a kellemes illatá...
A kocsi egy bukkanóra ment, én pedig az apró zöttyenést kihasználtam arra, hogy feltűnés mentesen verjem falba a fejem. Persze csak éppen annyira, hohy észhez térjek.
Hangos sóhaj.
Ekkor tűnt fel a hosszas csend és ezzel együtt számomra is kínossá vált, de mit kéne mondanom?
Az agyam vadul zakatolt, de csupán idiótábbnál idiótább kérdések fogalmazódtak meg bennem.
- Egyébként...
Odakaptam a fejem mely hatására a lány arcán ismételten halvány pír jelent meg. Némileg büszkeséggel töltött el, hogy ennyire könnyendén zavarba hozok egy nemes lányt. Viszont a büszkeség eltörpült amellett a szégyen mellett, hogy ez fordított felállásban is működött.
- Még nem is hallottam a nevét.
Felvontam a szemöldököm. Tényleg elég ramaty állapotban volt ha még erre sem emlékszik. Pedig elég egyedi névvel vagyok "megáldva."
Megköszörültem a torkom.
- Gabriel van Helsing.
Rövid csend, melyet egy kérdéssel szerettem volna megtörni, de a lány mintha a gondolataimban turkálna, megelőzött.
- A nevem Elizabeth Heart, Gróf George Heart lánya.
Máskor simán rávágtam volna, hogy a büdös életben nem hallottam róla, ám most nem tettem, holott jelenleg még igaz is volt. Őszintén szólva ötletem sem volt, hogy erre mégis mit vagy hogyan kéne reagálnom szóval jó szokásomhoz híven csenben maradtam. Egész percek teltek így el, majd ismét a lány mentett a helyzeten.
- Egyébként... Mi szél hozta arra az estére.
"El akartam kapni egy vámpírt."
Sok értelme nem volt, úgyhogy végül egy nem túl sokat mondó szöveget húztam elő.
- Munka és némi családi ügy.
Pont megállt a hintó, így elkerülhettem a további ezzel kapcsolatos kérdéseket, melyekre amúgy sem válaszoltam volna.
Lesegítettem, elkísértem a kapuig majd:
- Ideje vissza me...
Körbenéztem. Ötletem sem volt, hogy hol lehettem. Vagyis valahol a város közepén, de valahogy ennek tudatában kicsit sem éreztem magam kevésbé elveszve, és még csak a szótár se volt nálam.
- Ő...
A tarkómat simogattam. Próbáltam visszaemlékezni merről jöttem, de Elizabeth annyira elterelte a gondolataim, hogy nem memorizáltam az útvonalat.
- Azt hiszem eltévedtem...
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 11, 2017 20:52:22 GMT 1
Családi ügy? Furcsán hangzott hiszen a Gabriel nem nézet ki olyannak akinek a családja ilyen körökben forgolódik. De még mielőtt több kérdést tehettem volna fel erről a kocsi negált. Megérkeztünk. Végre itthon noha ez a ház nem a londoni lakás de mégis sokkal kényelmesebb mint az a parti.
A kocsi megáll és a kocsis kinyitja az ajtót ezúttal is férfi segít kiszállni a kocsiból. Bár most nem kel hogy elkapjon nem úgy mint mikor megérkeztem a partira. Az idő egészen lehűlt nem lett hideg de határozottan hűvösebb. Vagy csak én képzelem így a fáradságtól.
Kifizetem a kocsit végül is engem hozott haza. El sétálunk a kapuig és közben eszembe jut valami. Még sosem kísért haza egyetlen estélyről sem férfi. Meglepő mód erre a gondolatra alig pirulok csak el viszont hatalmas elégedett mosoly terül el az arcomon. Ami ép csak addig tart amíg elérünk a kapuig.
Itt eszembe jut hogy mivel ilyen még sosem fordult elő ezért sejtelmem sincs hogy most mit kéne csinálnom. Ha csak simán elköszönök valószínűleg nem találkozunk soha többet. Erre a gondolatra le is hervad a mosoly az arcomról. Nem mondom hogy bármit is terveznék de a gondolat hogy valószínűleg sosem látom többet egy kicsit el szomorít. Le is lassítom a lépteimet hátha így tovább tart elérni az ajtót de sajnos nem.
Halkan ép készülnék elköszönni amikor Gabriel megszólal.
-Ideje vissza me…- Ahogy elhallgat és körülnéz már sejtem mi lehet a gond. A mozdulat ahogy a tarkóját vakargatta miközben gondolkodott hol is lehet furcsán aranyos volt. És kapott is egy rejtet mosolyt. Majd végül csak kibökte.
-Azt hiszem eltévedtem…- Ezen a ponton egy jó kislány aki azt csinálja amit apuci mond hív egy kocsit és felajánlja hogy fizet. És én jó kislány vagyok! Tényleg! De ha kocsit kérek soha többet nem látom.
-Ha megengedi… Reggel valószínűleg könnyebben találjuk meg az utat és egy kocsit is könnyebben szerzünk. Addig szívesen vendégül látom.
Az ajtóhoz lépek és kinyitom a zárat majd ki is tárom azt.
-Nem egy grófi palota de meleg, van vacsora és fürdő is… Nos ágyat nem tudok felajánlani de a heverő is elég kényelmes.
Ha Hellsing elfogadja a meghívást. Be is vezetem öt a házba csinálok valami fényt és körülnézek hogy mit találok a konyhában. Ahogy bent forgok eszembe jut hogy az estélyen én nem is ettem csak ittam. Lizy, Lizy milyen rossz kislány vagy. Sóhaj. Szerencsére találok egy kis levest amit meg lehet melegíteni de… Hátranézek a férfira… A vendégre gyújtsam rá a házat. Sóhaj. Kinyitom a jégszekrényt és… Igen. Pár szelet híján egy gyönyörű epres torta ücsörög benne a nagy pillanatára várva. Meg is van a tökéletes vacsora.
A sütőn lévő fazekat gondosan eltakarva a szoknyámmal a férfihez fordulok.
-Ha éhes megkínálhatom egy kis epres tortával. Sajnos azt hiszem mással nem szolgálhatok reggelig. –Mert különbem felgyújtom a házat. Ezt azért nem mondom ki hangosan. Közben igyekszem elővenni a legméltóságteljesebb mosolyom.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Oct 15, 2017 16:52:18 GMT 1
Hiába simogattam egyre nagyobb intenzitással a tarkóm, valahogy nem lettem okosabb a hazautat illetően. Ez nap valahogy nagyon nem akart úgy alakulni ahogy kellett volna. Először a hotelben, aztán a banketten, most meg itt vagyok, egy hatalmas labirintusban az éjszaka közepén. Mérgemben üvöltöttem volna, de tekintettel arra, hogy egy város közepén voltam nem pedig a prérin, igyekeztem magamban tartani.
-Ha megengedi… Reggel valószínűleg könnyebben találjuk meg az utat és egy kocsit is könnyebben szerzünk. Addig szívesen vendégül látom.
Ennek hallatán tágra nyílt a szemem a csodálkozástól. Elsőre szinte fel se fogtam amit mondott, annyira hihetetlennek tűnt. Talán ki is pirultam egy kissé, viszont nem tartottam valami jó ötletnek. Viszont vagy ez, vagy egész este járhatom az utcákat, és hát elég fárasztó nap volt ez ahhoz, hogy semmi kedvem se legyen az utóbbihoz.
Végül egy hatalmas sóhajtást követően követtem a lányt.
-Nem egy grófi palota de meleg, van vacsora és fürdő is… Nos ágyat nem tudok felajánlani de a heverő is elég kényelmes.
Látszott, hogy a lány nemesi származású, elvégre onnan ahonnan én jövök ez a leírás annyit jelentett, hogy a szállás nem egy barlang és csak egy szobával nagyobb egy apró, rozoga kunyhónál. Ehhez képest egy elég tágas és otthonos kis lakásba vezetett be. Én helyet foglaltam, ő pedig a konyhába sietett.
-Ha éhes megkínálhatom egy kis epres tortával. Sajnos azt hiszem mással nem szolgálhatok reggelig.
Csábítóan hangzott az epertorta. Őszintén szólva soha sem ettem még olyat és mindig is érdekelt milyen íze lehet, de sose volt rá elég pénzem, ha meg igen, akkor is inkább valami hasznosabbra költöttem el. Viszont a lány által gondosan "elrejtett" fazék tartalma is meglehetősen érdekelt. Gondolom pont azért takarta el, nehogy még a végén abból akarjak enni. Meglehetősen aranyos próbálkozás volt, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönöm, az nagyon jól esne.
Amint a torta elém került, igyekeztem elővenni a kulturáltabbik énemet és nem nekiesni a tortának, úgy mint egy éhes farkas a vacsorájának. Rettentően finom volt. Kicsit fájt is a szívem amiatt, hogy valószínűleg először és utoljára eszek ilyet, ezért igyekeztem minél kisebb darabokban elfogyasztani, kiélvezve minden egyes falatot.
Végül végeztem a tortaszelettel. Utoljára a tetején lévő epret ettem meg. Közben Elizabeth is végzett, és bár letörölte az arcán lévő hab nagy részét, egy folt mégis ott maradt.
- Várj, ne mozdulj.
Közelebb hajoltam. Jobb kezemet a vállára tettem, hogy ne húzódjon el, a balt pedig az álla alá helyeztem. Mutatóujjammal megtámasztottam a fejét és kicsit feljebb emeltem, hogy jobban lássam a kis foltot az arcán, majd végül a hüvelykujjammal letöröltem. Ezt követően mintha mi sem történt volna rámosolyogtam. Közben realizálódott bennem, hogy mi a francot műveltem, meg persze az is, hogy ezt lehet nem kellett volna, de túl késő volt már. Éreztem, hogy megint forrósodik a képem, és valami azt súgta, hogy nemsokára égni fog, egy szemből érkező pofonnak köszönhetően.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 18, 2017 14:50:33 GMT 1
Szerencsére a torta végül is mindkettőnknek megfelelt mint vacsora. Ugyan mióta egyedül lakom egyre gyakrabban van hasonló vacsorám.
Az utána lejátszódó jelenetről pedig…Khm… Nos legalább már csak természetesen pirultam el viszont amint az első sokk elmúlt a tekintetem azonnal el is kaptam és elég gondosan egy a szőnyegen futó arany virágocskára hegesztettem. Nahát milyen szép is ez a szőnyeg.
Ahogy a szívem végre lelassult annyira hogy újra kapjak levegőt vagy fénysebességgel pattantam fel a heverőről.
-Hozok ágyneműt.-Egy kicsit gyors és talán egy árnyalanyit hangosabb is volt a kijelentés mint ahogy akartam de legalább volt okom felállni a heverőről. El is szaladtam gyorsan azokért az ágyneműkért bár nem tudtam mit fogok találni. A nagy szekrény általában Miss Qin terepe. Pár párna vagy egy tucat takaró és lepedő. Nem nagyon akartam kutatni mert nem szeretném Miss Qin munkáját nehezebbé tenni ezért mindenből csak kivettem a legfelsőt. Úgy botladoztam vissza vele az ágynak kinevezett heverőhöz. Nos nem csak mert eddig talán egyszer ha felhúztam egy ágyat de a hatalmas ágyra tervezet paplant elég nehéz volt rá igazgatni a heverőre főleg ünneplőben. De végül sikerült. A meleg paplant kettőbe hajtottam hogy ne lógjon le nagyon és egy párnát végül a földre dobtam mert nem fért el kettő.
A férfira nézve a zavar minden értelmes gondolatom kiölte megint.
-Én… Azt hiszem el megyek aludni, fárasztó volt ez az éjszaka. Jó éjszakát.- Az utolsó két szót villám sebsebéggel mondtam ki. Majd gyors léptekkel a szoba felé indulok de megtorpanok.
-Köszönöm hogy haza hozott!- Majd gyorsan be menekülök a szobába. Magamra csukom az ajtót háttal neki dőlök és mélyet sóhajtok. Te jó ég micsoda éjszaka.
Az asztalon még mindig ott áll édesapám levele és a Poe kötet. Vajon miért Poe? Mindegy lehet hogy csak ez tetszett meg neki a boltban.
Vagy 10 perc mire a ruha minden részét leszedem magamról a három réteg szoknyával és a fűzővel együtt. A hálóing viszont gyorsan rajtam van. Igazából olyan fáradt vagyok hogy már a belebújás közben befekszem az ágyba. Le sem húztam rendesen az alját de ez mindegy. A fejemre húzom a paplant ágytakaróstul még a dísz párnákat sem rakom arrébb azok közé fúrok magamnak helyet. És már alszom is.
|
|
