Kormányzati Ház és Központi Kormányzati Hivatal

---

Hong Kong Weekly

---

Raven - SweetHeart
----------------------------
Sikerült leintened egy lovas kocsit igen gyorsan, hisz végül is ez a Centrum, itt még este is zajlik az élet. Egy egészen másfajta élet a nappalihoz képest, de mindenképp zajlik. Te is megcsodálhatod ennek az éjszakai életnek a kezdetét a kocsi ablakán keresztül. A legújabb londoni divatnak megfelelő ruhát viselő gazdagok indulnak útjukra aminek a végén vagy egy estélyen vagy egy előkelő szalonban végzik. De persze nem csak az arisztokrácia és iparmágnások jelenek meg ilyenkor. Ekkor bújnak elő otthonaikból a középosztálybeliek fiataljai és az középkorú költők, festők és szobrászok. Azok az emberek akik nappal alszanak, nem dolgoznak. Az úgy nevezet értelmiség. Ilyenkor találkoznak egymással, felolvassák egymásnak új verseiket, vagy megmutatják legújabb festményeiket. Rövideket isznak és szivaroznak, nem kevesen pedig még ópiumhoz is nyúlnak. Ritkább vagy inkább rosszabb esetekben ezek a művész körök filozófiával is foglalkoznak és már-már tiltott, de semmi kép sem kedvelt gondolkodok műveit olvassák és ideálját vallják. Gyakran előforduló nevek az ilyen „Gondolkodó” vagy „Filozófus” társaságokban: Karl Marx, Engels, Bakunyin, Darwin és hasonló nevek keringenek. Persze köztük se volt mindenki ilyen züllött vagy radikális. Egyesek tényleg a művészettel foglalkoznak.

Mikor megérkezel a kormányzói házhoz már sorban állnak a hintók és még pár riksát is észre veszel. Ezek az új szállítási eszközök egyre népszerűbbek lesznek, de az emberek egyenlőre inkább a hagyományos közlekedést részesítik előnyben. Elegáns ruha költeményekben vonulnak a nők befelé az épületbe, majd a kocsisok elvonulnak az épület mellett és megállnak.



Az út mentén a kormányzó személyes csapatai álltak őrséget és az ő szolgálói kísérték a vendégeket. Az egyik ilyen nyújtja feléd a kezét, mint felajánlás, hogy segít leszállni a hintóról. Kedves, kissé átlagos arcú, jól fésült 40 éveiben járó udvaronc mosolyogva jegyzi meg, hogy milyen jól, áll neked a ruha. Majd elkéri a meghívod. Igazából mindegy melyiket adod oda neki azt amelyiket a kormányzó küldött ki vagy amelyiket Mr. Cobblepottól kaptál mindegyik esetben csak mélyen meghajol és bekísér a bál teremben. Eközben megfigyelheted az épület jellegzetes koloniális reneszánsz díszítését és stílus elemeit. Nem egy ilyennel találkoztál a Jakab Iskola, ahol tanítasz is hasonló stílusban épült. Végül eléritek a bál termet ami lenyűgözően hatalmas. Persze nem akkora mint bármelyik bál terem Angliában, de akkor is lenyűgöző. A terem közepén bécsi keringőt táncolnak a párok, míg a terem szélén két sorban hosszú asztalok fehér abrosszal leterítve és minden földi jóval megrakva sorakoznak faltól falig. a terem végében pedig egy 10 fős zenekar játszik. Az udvaroncok pedig tálcákat és borokat visznek keresztül kasul a termen, szinte légies kecsességgel kikerülve a vendégeket. Pár lépés után egy enyhe érintés érzel a bal könyöködön, ami lassan, ütemesen ismétlődik. Amint oda nézel egy az átlagnál kissé alacsonyabb, kissé groteszk alakot pillantasz meg. Mr. Cobblepot az. Az 50-es éveinek a közepén járt, arcát ráncok borították bal szemét valamikor régen elvesztette és egy üveg szemet készítettet magának aminek se pupillája, se retinája, de azt a benyomást kelti mintha gyémánt lenne. Az orra szokatlanul nagy volt. Szinte sose látták mosolyogni vagy nevetni. Mindig úgy nézet mint akinek valami rossz hírt kell közölnie és ehhez semmi kedve. Jobb lábát mindig maga mögött húzza és bal keze is rövidebb mint a jobb ezen felül nem is teljesen tudja irányítani. Alkalmatlan a finom munkára, a legtöbb arisztokrata valószínűleg elrejtené ezeket a torz külső jegyeket, de ő nem. Ő büszkén viseli ezeket, mintha ezzel akarná kifejezni, hogy ő igen is kékvérű, ő született lord.



Külsejét valószínűleg annak köszönheti, hogy egy igen régi angol arisztokrata családból származik, ahol gyakori volt az unokatestvérekkel való házasság. Bár Mr. Cobblepot még örülhet hallottál már róla pletykákat, hogy milyen betegségek voltak a német dinasztiákban mint a von Habsburgok, vagy a Hannoveri-házban. Ahol a gyermekek szellemileg is teljesen leépültek nem csak fizikailag voltak nyomorékok. Ezen felül szeret szivarozni is az öreg, bár most épp nincs a szájában egy darab sem. Fekete zakó és fehér ing, fekete nadrág és fekete lakcipő, fején pedig a jellegzetes fekete cilinder. Kezein fehér kesztyű. Jobb kezének gyűrűs ujján pedig ott díszeleg egy dísztelen, de aranyból készült karikagyűrű.

- Á Lady Elizabeth. – Szólal meg kissé érces, magas és rekedt hangján. - Örülök hogy eltudott jönni és megtisztel minket a jelenlétével. Sajnálom, hogy nem személyesen vittem el önnek a levelet, de az üzlet feleim nagyon lekötöttek. Ó és azt is mélységesen röstellem, hogy nem tudtam önnek a megfelelő munkát rögvest biztosítani, de utólag derültek ki apróbb problémák a Jakab Iskola kivitelezésével. Ó de hagyjuk is a munkát – Eközben erősen gesztikulál a kezeivel maga előtt, mintha legyeket hessegetne el. És azt is megfigyelhetted, hogy bár próbál rá figyelni kihallatszik a beszédéből a jellegzetes dél londoni akcentus. – Hogy tetszik eddig Hong Kong. Szinte mint London. Csak kicsit több itt a sárga. De igazán nem akarom magácskát zavarni élvezze csak a mulatságot. Vannak itt igazán kifinomult emberek, jó ételek, sok hazai íz között azért felbukkannak helyi különlegességek is. Mint például ez. – Ekkor egy mellettetek elhaladó pincér tálcájáról levesz két süteményt. Hajlott majdhogynem kifli alakú, díszítés nélküli édesség aminek a széléből egy kis fehér papír fecni vége lóg ki. – Helyi nevezetesség. Kínai szerencse sütemény. Ízre nem a legfinomabb, de beleszoktak írni nagyon mókás dolgokat is. – Az egyik süteményt neked adja. Majd ketté töri a sajátját és jót kuncog az orra alatt mikor elolvasta a cetlijét. – Vicces. – Majd a papír fecnit elteszi zsebre és megeszi a ketté tört süteményt. – Élvezze a mulatságot drága Elizabeth. – Ekkor eltűnik a vendégek között. Meglepően gyorsan halad ahhoz, képest, hogy egyik lába béna.

Mikor te is feltöröd a sütid a cetlin a következő felírat áll

„AZ ERÉNYES SOSE MARAD ÁRVA, MINDIG AKAD NEKI TÁRSA”

Ezután egy mézédes hang üti meg a füled.

-Szabad egy táncra kedvesem? – Mikor megfordulsz a hanghoz egy magas, vékony alak látványa párosul. Bőre fehér és bársonyosnak tűnik, szeme zöld. Bal szeme előtt pedig egy monoklit visel. Arcán egy bizalom gerjesztőnek szánt mosoly tűnik fel. Kezén pedig fekete bársony kesztyűt visel. Valami nincs rendben az illető körül érzed. De nem tudod megállapítani mi az. Lehet, hogy csak az érzelmeit érzed.

---

Hong Kong Weekly

---

Raven - SweetHeart
----------------------------

Érzed, hogy elkezd keringeni körülötted a föld. A talpad alól kicsúszik a talaj. Érzed ahogy a tested hátra dől, lehetőleg minél messzebb az idegen férfitól. De még azt is érzed, hogy karok kapnak érted. Van amelyik a válladat tartja, mások a kezedet kapták el. Még pár sikoly és szörnyülködés hangja elér hozzád. És még látod az idegen férfi arcára kiülő csodálkozást. De azt is látod, hogy elkapta a jobb karod. Lassan talpra segítenek és elkísérnek a terem szélében lévő asztalokhoz ahol székek is vannak. Rögvest két széket is kapsz egyet amire leülhetsz és egyet amire felteszik a lábad. Az idegen férfi és még pár úriember, köztük a bicegő Mr. Cobblepot elmennek neked vizet hozni. Nem nehéz kitalálni valószínűleg kérdőre vonják a tánc partnered, hogy még is mit csinált vagy mit mondott neked. De mindeközben egy idősebb hölgy lép oda a székeidhez, majd óvatosan leül melléd.



- Jaj drágám, hát mi történt önnel? – A nő vagy 20 évvel idősebb lehetett mint te, de igazán jól tartotta magát. Arcán annyi púder és egyébbe kence volt, hogy egyszerre fiatalította meg a nőt és emelte ki korát. - Tudja, ha engem szólított volna meg Heinrich von Baden-Baden akkor én is megszédültem volna. Igazán karizmatikus egy úriember. Kár, hogy csak kevesekkel beszél. Főleg a Cobblepot félékkel találkozgat. Üzleti ügyekről. Bár egyesek azt mondják gyakran megfordul a természettudományi múzeumban is. Egy igazi műkedvelő lehet. Szerencsés egy hölgy vagy. Ó itt is jön. – Ekkor a hölgy felkel a helyéről és vissza siet a párjához aki szintén Heinreichet ment kérdőre vonni.

A férfiak társasága jóízűen nevetett valószínűleg Heinrich tréfáján, majd elköszöntek egymástól és Mr. Cobblepot kivételével mindenki visszatért a táncpartneréhez. Heinrich pedig közelebb lépet hozzád, kezében egy kristály pohár amit a háromnegyedéig megtöltöttek fehér borral.

- Tessék. Egy kis édes fehér. Jó évjárat. – Ekkor átnyújtja a poharat és leül mellét egy székre. Kissé előre dől, de a félelmetes aurája nem szűnt meg a férfinak. Továbbra is körbe lengi. – Talán rosszul kezdtem az ismerkedést. Heinrich von Baden-Badennek hívnak engem. Bár úgy sejtem már mások elmondták ezt önnek. Tudja még nem válaszolt a kérdésemre. Hajlandó lenne táncolni velem?

---

Hong Kong Weekly

---

Raven - SweetHeart


- Részemről a megtiszteltetés hölgyem. – Kell fel Heinrich a székéből és megfogja a felé nyújtott kezed és lágyan, kedvesen felsegít a székről.

A zenekar egy darabig hallgat, de csak pont addig amíg el nem éritek a tánc teret, majd elkezdik a „Winter Waltz” nevű keringő dallamát játszani. A von Baden-Baden, a csípődre csúsztatja a bal kezét, míg jobbal fogja a tiéd és váll magasságig emeli. Közelebb lép hozzád, de még a tisztes távolságot tartva. Majd jobb lábával előre lép, míg te azzal hátra és elkezditek a keringőt. Egyszerre volt erős, határozott, de mégis gyengéd és lágy Heinric von Baden-Baden tartása és vezetése a tánc alatt. Majd lassan a keringő felénél oda hajolt hozzád.

- Milyen udvariatlan vagyok hölgyem. Már régóta táncolunk, de még meg se kérdeztem a nevét. Szabad megérdeklődnöm, hogy mi kegyed becses neve? - Miután elmondtad neki a neved. A férfi halványan kuncogni kezd. - Milyen bájos név egy ilyen bájos hölgynek. És mit keres magácska egy ilyen Isten és Ördög háta mögötti helyen? Talán veszélyt? Szabadságot? Menekvést? Szerelmet? - A válasz után kissé komoran tekint a szemedben. – Elmondok magának valamit. – Halkan suttogni kezd a füledbe. – Nem Heinrich von Baden-Baden a nevem, Nephileum. – Ekkor egy huncut kis mosolyt ejt el a férfi az arcán. - Lenne kedve játszani velem egyet? Valaki itt teremben tudja az igazi nevem. Találja meg azt az illetőt és elmondok önnek még egy titkot. Titkot magamról, titkot a pálcáról, titkot a múltadról. Bármiről amit tudni akartál valaha is.

Ekkor ért véget a zene. A férfi meghajol megemeli a kalapját

- Köszönöm a táncot, kedvesem. És bármikor beszállhat a játékba, ha kedve támadna hozzá.

Majd nagy léptekkel elindul az férfi egy párhoz és udvariasan lekéri a hölgyet egy táncra.

---

Hong Kong Weekly

---

Raven - Sweet Heart


Ott állsz szinte sokkos állapotban a tánc parkett közepén. De ez nem befolyásolja az este folytatását. A zenekár már bele is kezd egy másik számba. Ezt is felismered. Ez Vivaldi – Négy Évszakja közül a Tél. Az emberek folyamatosan neked mennek, meglöknek, a lábadra taposnak és szúros szemekkel méregetnek. Egyesek még egy-egy szitok szóval is megilletnek amiért csak úgy állni mersz a parkett közepén. Az egészet nem más töri meg mint Mr. Cobblepot. Az öreg úriember lassan megemeli a kalapját. Majd pedig óvatosan megfogja a jobbod és levezett a tánc parkettől. Bár kissé torz az alakja még is olyan gyengéden vezet téged végig a parketten. Majd pedig elértek a terem jobb, zenekartól távolabb lévő sarkába és finoman leültetd téged egy székre. Majd pedig csettint kettőt és leint egy pincért akitől elvesz két pohár fehér bort. Az egyiket feléd nyújtja.

- Kedves Elizabeth, tán nem érzi jól magát? Ez a mai este alatt már a második, hogy még a lelket is elijeszti belőlem. Talán valami baj van? Talán Heinrichhel van a baj? Mind kétszer amikor rosszul lett ott volta maga közelében. – Itt tart egy lélegzetvételnyi szünetet. Elkezdi dörzsölni az állát. – Mondja csak nem fenyegeti magácskát? Ha azt tette én esküszöm Istenre, hogy még a lelket is kiverem abból a mocsokból! Magácskáért bármit megteszek hisz adósa vagyok úgy is. – Eközben a lehető legkedvesebben próbál mosolyogni

---

Hong Kong Weekly

---

Mocsok - III.Gabriel von Hellsing


Az inas szorgalmasan felírta az üzeneted Mr. Cobblepotnak egy papírlapra, majd pedig teljesen életunt hangon elköszön tőled.

A szállás olcsó volt, de nem a Centrumban volt. Ott kicsit…Borsósak az árak és eléggé úri hely. Viszont Viktória Kikötő felé csökkentek végre az árak. Pont a kikötő, a Centrum és az Admiralitás határán sikerült is egy szobát bérelned. Persze fél panzió és saját komornyik nem járt hozzá. De legalább brit angolul beszéltek és volt saját WC-d és kádad. Bár a szobában egy gardróbon és ágyon kívül nem volt semmi más.

Egy kis kérdezősködéssel és a sznobb, burzsuj tömegek követésével sikerült eljutnod a Kormányzói Házhoz. Sok lovas hintó és egy fura ló nélküli két kerekű szekér is van ott ami előtt egy kínai áll és cigizik. A házat a kormányzó személyes testőrsége biztosítja és az ő szolgái biztosítják a vendégek boldogulását. Az egyik ilyen szolgáló oda megy hozzád és udvariasan meghajol.

- Uram a meghívóját ha szabadna.

---

Hong Kong Weekly

---

Raven és Mocsok - Sweetheart és III. Gabriel von Hellsing

(Raven része itt kezdődik)
Miután lehajtod a maradék kis borod is a pohárból jobban érzed magad. Fesztelenebbnek és könnyedenbek egészen addig amíg talpra nem próbálsz állni, ekkor hirtelen egy nyúl ügyességével Mr. Cobblepot elkap és megtart téged. Egy épp szeméből látszik az ijedelem. Egész arcán látszik az ijedelem és mikor úgy érzed magad is megállsz, pár apró árulkodó jelet veszel észre az arcán, de az őt körülvevő aura még árulkodóbb. Zavarban van és mintha mondani akarnak valamit, de rövid tanakodás után leküzdi magában a kényszert Még sikeresen elkísér a bálterem ajtajáig, mikor is egy öreg hölgy aki valószínüleg az 50-es évei közepén járhat, magához hívja a gardedámod. Udvariasan eköszön tőled és kellemes estét kíván számodra a továbbiakban és jobbulást, persze még hozzá teszi, hogy ha bármire szükséged van nyugodtan keresd meg a Victoria Hotelban.

Mikor lassan kiérsz a Kormányzati házból egy ismerős hang üti meg a füled. Sőt nem is a füleden keresztül hallod ahogy szólongat, hanem mintha a koponyádban szólna mézédes hangja az illetőnek. Így hallva a szavait eléggé máshogy hangzanak, kellemesebbnek, de végül felismered a hangot. Ez Henrich hangja. Azt mondja a fejedben a hang, hogy „Fordulj meg drága Nephilleum. Fordulj meg.”. Amikor pedig megfordulsz ott áll előtted teljes magasságában a férfi. Pont mikor ráveted a tekinteted még a Hold is elbújik egy felhő mögé, így kissé sötétebb lesz a környezet, mely sötétségben Heinrich szeme mintha kicsit izzana, de minden esetre a szeme halovány zöld fényben táncolónak tűnik. És egy eddig szokatlanabb, vastagabb fekete aura veszi körbe a férfit.

- Drága hölgyem, csak nem megunta máris a mi kis játékunkat? Vagy esetleg rájött volna, hogy ki tudja az én drága becses nevem. – Eközben két lépéssel ott is terem előtted. Alig 10 centi választja el az arcát a tiédtől. – Vagy inkább megszöknél előlem, mint ahogy akkor tetted?! – Ekkor a hangja erősebb volt, dühödtebb és az öt körül vevő sötétség is vastagabb lett egy pillanatra. – De lehet csak én vagyok ilyen paranoiás. Lehet csak én gondolom túl a dolgokat… Sajnálom…- Itt lehalkítja a hangját Heinrich és a sötétség is amely addig olyan erősen körbe vette elkezd foszlányokra esni és csak az eredeti vékony fekete aura veszi körbe. – Tudod olyan nehéz ez számomra. – Egy álszent mosoly keretében viszont eltünteti hirtelen jött gyengeségét. – De rájöttél a válaszra. Kíváncsian várom. Azt szerintem elmondani, ha nem jössz rá ki az aki tudja az én – Ekkor saját magára mutat a jobb mutatóujjával – Megölök egy embert….Mondjuk. – Ekkor jobb kezével játékosan elkezd a levegőben matatni és véletlenszerűen rámutat egy alakra. – Őt igen. Igen őt. – Az ujja egy elegáns kinézetű emberen áll meg, akinek a zakója épp a kezében pihen és az egyik szolgálóval van elfoglalva. Mintha valamit keresne.



(Mocsok része itt kezdődik)

A szolgáló egyre rosszallóbb tekintettel néz rád minél több zsebedet túrod át. Egyre türelmetlenebb és már-már sandán tekint az őrség felé. De ekkor egy erősebb és idegesnek tetsző hangot vélsz felfedezni a levegőben. Mikor tekinteted oda fordítod egy habos-babos rózsaszín estélyibe öltözött nőt látsz aki egy nálánál magasabb, vékony alakkal. A nő úgy áll ott mint aki mindjárt össze esik, remeg. Egyértelmű jele annak, hogy nincs jól. Hogy nem akar abban a helyzetben lenni. Szinte könyörög azért a teste, hogy valaki mentse meg. Majd nem sokkal később a férfi jobb mutatóujja reád vetül. Valamiért rád mutat, majd egy pillanatig rád is pillant. Nem sok időd van megfigyelni, de mintha zöld szeme halványan izzót volna. Majd pedig újfent a nőnek szenteli teljes figyelmét az alak. Ha nem is a nő miatt, de a férfi igen különös mozdulata miatt, nem ártana beavatkozni. Természetesen ennek a jelenetnek a szolga is szem és fül tanulja volt és ha látta rajtad, hogy a nő irányába mozdulsz nem állt az utadba.

(A nő akivel a férfi "beszélget")

( Az öltönyös aki a nővel "beszélget")

---

Hong Kong Weekly

---

Raven és Mocsok - Sweetheart és III. Gabriel von Hellsing


Az öltönyös, zöld szemű alak enyhén mosolyogni kezd a monológod hatására. Ez őszinte mosoly volt és az öt körül ölelő sötét aura szinte teljesen fel is oszlott ennek hatására, most már szinte olyan volt mintha a ruhája része lett volna. Udvarias tartását megőrizve egy fél lépésnyit hátrál pont akkor amikor egy harmadik tag is csatlakozik a beszélgetésetekhez és átölel és köszönt téged. Majd pedig a társalgási partnered felé fordul és teszi fel a kérdését.

- Üdvözletem jó uram. Az én becses nevem Heinrich von Baden-Baden. – Előre nyújtja a jobbját, hogy kezet rázzon veled. – És önben kit tisztelhetek? – Élénk tekintettel figyel rád és egy őszinte mosollyal nyugtázza a válaszod. Majd azt követően újfent a hölgyre koncentrál akinek a karjába karoltál. - Nos azt kell mondanom lenyűgözött Elizabeth. Élő ember nem tudja ezt a titkot. Szóval keresheti azt a személyt égen és földön, de nem fogja megtalálni. Egyedül csak én vagyok eme tudás birtokában ezen a szent helyen. És én állom az alku rám eső részét. – Ekkor a férfi csettint egyet a nyelvével. Az egész tér megdermed még a téged átkaroló férfi is. Látszik rajta, hogy nem lélegzik, a Holdat halvány sugarai is amik eddig valahogy átszöktek az őt takaró felhőn teljesen eltűnnek. És Heinrich testéből hosszú sötét árnyak szöknek elő melyek betöltik a teret, de mintha az időt is. Minden a sötétség leplébe burkolózik. Egyedül csak te és Heinrich vagytok ezen a helyen. Senki más. Nem látsz senkit, nem hallasz senkit, nem érzed senki más jelenlétét. – Nos mi lenne a kérdésed Nephilleum?


Miuttán feltetted a kérdést és Heinrich válaszolt rá az egész sötétség szinte rejtélyesen vissza csúszott a férfira és belé, mintha az ő része lenne. Az idő újra megindult, mintha tényleg csak egy pillanatra vagy még annyira se állt volna meg az egész. És te még mindig a te „hős lovagod” karját ölelted át. A Hold is lassan előbújt az őt takaró felhők mögül.

- Nos öröm volt önökkel találkozni, de nekem még ma este meg kell környékeznem három-négy iparmágnást. – Heinrich von Baden-Banden kalapot emel előttetek. Majd sarkon fordul és visszaindul a bálterem felé. - Hamarosan újra találkozunk. További kellemes estét a boldog párnak. – Szinte viccesnek szánta az utolsó mondatott és végleg eltűnt az épületben. Már csak ti maradtatok.