Hong Kongi Királyi Természettudományi Múzeum

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány

A kis szütyőddel az oldaladon indulsz meg a sötét éjszakának. Az utcák természetesen nem haltak ki teljesen. Emberek most is vannak rajta. Középosztálybeliek dülöngélnek jobbra-balra. Néhány lovas kocsi is halad az utakon. A rendőrség tagjai is járőröznek az utcákon. A Hold lassan megteszi az útja negyedét. A fényét persze nem igazán érezheted magadon, mert sötét fellegek úsznak el az orcája előtt. De az utcai gázlámpások megvilágítják az utadat. Szerencsére semmi említésre méltó nem történik míg eléred a Múzeumot, persze néhány gyanús pillantást kaptál a fehér rendőröktől, de sose álltak meg igazoltatni.

A múzeum hatalmas épület volt, aminek a területét vaskerítés határolta. Elméletileg már bezárták a mai napra az épületkomplexumot, de a kapu tárva nyitva várt téged. Mikor közelebb lépsz a bejárathoz felvezető lépcsőhöz, valami megmozdul az egyik tartó oszlop árnyékában és nyögéseket is hallani vélsz. Majd pedig előjön a fényre egy fekete hajú, kicsit köpcösebb kínai férfi. Ruházata egyértelműen kínai stílusú, de még nem láttál így öltözködőt a helyiek között sem. Még a legelvakultabb tradicionalista nagymama sem hord ilyet. Arcán egy bajusz és egy szakáll foglal helyet. Szemei akár egy családapáé. Egyszerre sugallnak megértést, szelídséget és tekintélyt azok a mélyzöld látószervek. Haját pedig összefogta egy ruhával. Megáll veled szemben és mélyen meghajol előtted.



- Üdvözlégy. – Köszönt barátságosan az öreg ember. – Az én nevem Xiong Mao. Látom megkaptad a levelem. – Mosolyog rád az öreg. Majd lassan elkezdi a szakállát simogatni. Végig mér téged a tekintettével. A hangja erős volt és valamilyen kínai tájszólása volt. Majd egy perc múlva újfent megszólal - Nos kezdhetjük az edzést? - Mellmagasságba emeli a kezeit. Jobb lábát kissé előre tolja, míg a balt hátrébb rakja.

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány


Az öreg Xiang Mao szemeivel végig mér téged, a kérdésedre miszerint muszáj-e harcolnod vele csak egy halvány félmosolyt ereszt el, de nem úgy látszik mint aki azt akarná mondani, hogy „nem, persze, hogy nem.” . De mikor a beletörődő „Essünk túl rajta” részhez érsz az öreg Mao, szinte azonnal megindul . Szemeiddel alig bírod követni a mozgását. Pedig nem volt nagy a távolság köztetek, de hirtelen az egyik pillanatról a másikra tűnt el. Majd ezt követően egy gyengéd érintést érzel a hátadon amint lassan a helyes testtartásba állítja a tested. Majd a karjaidat is megigazítja és a lábaid.

- Elhivatott vagy. De a technikád csapnivaló. Ezen kívül mind stratégiában és mind taktikában rossz vagy. Láttam rajtad, hogy felmérted a helyzetet, de a helyet… Hogy előnyösebb helyet kerestél volna vagy tovább kerested volna a békét egyszerűen beletörődtél a sorsodba. Sok dolgom lesz még veled. – Itt lassan elkezdte rázni a fejét és békésen visszacsoszogott a múzeum ajtajáig. Az öreg hangjában nem érződött megvetés vagy csalódottság amikor veled beszélt inkább száraz összegzése volt annak amit látott eddig belőled.
- Az ajtó pedig lassan kinyílt, pedig Xiang Mao még hozzá sem nyúlt. – Gyere. Van itt valami amit megakarok mutatni. Ne maradj le és szorosan köves.

A múzeum előcsarnokában három kitömött panda fogadta a látogatókat. Egy nőstény, egy hím és egy apró bocsocska. A hím medve épp az anyamedvére támadt, hogy elzavarja azt, míg a nőstény mögött a háttérben a bocs ijedt tekintettel figyeli a támadott. És az egész jelenet megmerevedett itt egészen addig amíg a rothadás el nem éri ezeket a kitömött állatokat. Xiang Mao tekintette pedig végig szalad ezeken az állatokon. Tekintetéből árad a csodálat és a megvetés is egyszerre. Majd lassú és kimért léptekkel elhalad mellettük. Jobbra fordul a hallban, a néprajzi szárny felé. Útközben nem beszélget veled és még a kiállítást sem figyeli. Bár ha fel teszel neki pár kérdést arra szívesen válaszol. Egyszer jobbra, majd balra, majd megint balra fordultok. A múzeum hatalmas. És minden folyosón valamilyen kiállítás látható. Régi vázák, melyek akár több ezer évesek is lehettek, helyi faragványok és hangszerek még a britek előtti időkből. De a Xiang Mao egy agyag tábla előtt állt meg. A táblára kínaiul írtak valamit, de ez nagyon ősi kínai. Ezt senki se használja manapság. Még a Ming-ek előtti időben írhatták.

- Mikor minden az Ég Alattiban meggyengül, mikor a Sárga Császár árnyéka is elhalványult. Mikor Kínát barbárok tartják rettegésben, visszatér, hogy elvegye azt ami jogosan az övé. Visszatért és halált hoz a barbár népekre, a Sárga Császár híveire és mindent ami az Ég Alatt van megszerez magának, amit pedig nem tud megszerezni azt felperzseli. Aki nem hódol neki azt elégeti. Aki ellenszegül neki azt felemészti. Ez lesz a Kék Császár birodalma. – Itt sóhajt egyet. – Gondolom erről nem meséltek neked. De erre kell felkészülnöd. A Kék Császár visszatérésére. Mindig erre kell készültettek. Nem csak te. Mindenki előtted aki megörökölte ezt az erőt. És félek neked kell megküzdeni vele. És jelenleg nem vagy kész egy ilyen küzdelemre. Sem mentálisan, sem fizikailag. Ha úgy van keríthetünk egy jobb harcost helyetted, de az nem kell mondanom milyen lemondásokkal jár részedről. – Ekkor Xiang Mao jobb keze a ruhájának a bal ujjába csúszik, majd pedig megvillantja egy tőrt a kezében. – A döntés a tiéd gyermek. Nehéz súly elhiszem, de ezt is viselnie kell valakinek. – Szeméből süt az atyai aggodalom, féltés és szeretet. De ugyan akkor arcáról visszaköszön a félelem is. – Elvállalod, hogy viseled ezt a súlyt?

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány




- Xiang Mao-ce vagyok. – Szinte száraz, színtelen hangon beszélt hozzád. Lépésein még a beszélgetés kedvéért sem lassított. - A mestered. Azért segítek neked mert a Mennyek Császára ezt a feladatot adta ki nekem és én engedelmeskedek neki bármit is mondjon. Persze vannak szabályok amiket be kell tartanom és semmilyen körülmény között nem szeghetem meg őket. A levelet azért írtam angolul, mert azt hittem angol vagy. Nekem azt mondták nem egy embert kell kiképeznem. És az angolok nem emberek. Valami primitív barbár népség. De semmi kép nem emberek. Ami azt a jelenetet illeti – Itt elgondolkodik egy kicsit. Bár nem áll meg folytatja erőteljes tempóját. – Azért néztem úgy rájuk mert szegényeket meggyalázták. Barbár egy népség az angol és ezt minden áron meg is akarja mutatni. Mintha a természet ilyen gyönyörű lényeit joga lenne így kitépnie a helyükről és úgy saját kénye kedve szerint alakítani őket. Barbárok akik ugyan az alatt az ég alatt élnek, mely alatt mi is.



Mikor kimondod az utolsó szót. Amikor kimondod, hogy „Elvállalom” Xiang Mao arca felderül. Közelebb lép hozzád. Gyengéden megemeli bal kezét és a fejedre teszi, arcát kicsit előre dönti. Arca bár örömöt tükröz, tekintete azt üzeni, hogy „Sajnálom”. A pengét elrakja az övébe, majd pedig visszafordul a tábla felé. Egy fél percig szemez vele. Közben megfigyelheted az arcvonásait. Kemények és szigorúak lettek. Mintha csak mondani akarna valamit. Valami olyat mint amit csak egy büszke ember mondhat a riválisának.

Mikor rákérdezel a feliratra. Kérdően fordul feléd.

- Most olvastam fel. Hát már most nem figyelsz? Csak az utolsó mondatot hallod meg te lány?! – Majd sóhajt egyet. – Látom tényleg nem mondtak neked semmit. Régen majd 5 év ezreddel ezelőtt amikor a Sárga Császár itt járt köztünk, az Ég alatti megosztott volt és ő ezt nem nézhette tétlenül. Egyesítette a fejedelmeket, a királyokat és kikiáltotta magát az Ég alatti urának. Ő lett az első császár. Ő volt a fény, ő volt a remény, ő volt a jóság. Olyan volt mintha nem is erről a világról származna. Mintha az emberi lélek jóságát testesítette volna meg. De ahol jó van, ott kell lennie rossznak. Ahol fény van ott sötétség is honol. Ezen a szigeten. Amit most Hong-Kongnak neveztek itt volt valaha a Kék Császár palotája. A Kék Császár hasonló célt tűzött ki mint a Sárga Császár. Ő is egyesíteni akarta az Ég alatti földeket. Őt is azok a nemes célok vezérelték mint a riválisát. De ő más eszközöket használt fel a céljaihoz. Ő félelemmel és rettegéssel akart uralkodni. Mind két tábornak voltak támogatói. És végül mind két uralkodó elhatározta magát a mindent eldöntő csata mellett. A csatát messze innen vívták és csak az Eljövendő Hajnal csatájaként emlegették amíg a nép emlékezet rá. A csatában a Kék Császár alul maradt, serege nem semmisült meg teljesen, de már nem tudta felvenni a harcot a Sárga Császárral. Vissza menekült ide a szigetre. Be zárkózott a palotájába. És fél év múlva mikor ellensége megostromolta a várat nem találtak mást itt csak agyag katonákat és egy táblát. Ezt a táblát. – Ekkor rá mutat a falon függő táblára. – Ő megparancsolta, hogy ássák el mélyre a táblát és építsenek felé egy palotát. De úgy látszik a barbárok megtalálták. Nem tudom, hogy véletlenül vagy valaki segítette őket. De meglelték. A tábla szövege generációról-generációra szállt az Írás őrzői között. De úgy látszik téged nem avattak be. Még csak nem is képeztek rá, hogy elviseld ezt a terhet. Az előző őrző hanyag munkát végzet. A ti feladatotok volt ezt megakadályozni. Egyedül persze kevesek vagytok, de szövetségesre mindig lelhettek. És a Mennyek Három Serege mindig rendelkezésetekre áll. A jóslatok szerint ezt a sereget vezeti majd az Írás őrzője, mikor eljön az idő a megméretetésre. A felírat szerint valamikor vissza fog térni a Kék Császár és hősként akar pompázni. De az nem lehet ura az Ég alattinak aki félelem és rettegéssel akarja tiszteletre bírni népét, nem? - Itt rád néz és várja a válaszod. Miután válaszoltál folytatja. – Az edzést holnap kezdjük. Majd én megkereslek a cukrászdában. Van bármi kérdésed még? Ha nincs szaladj haza és alud ki magad. Hosszú és kemény út áll még előtted.

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány

1873. Április. 29

Xiang Mao kímélő edzése rendesen leizzasztott. Bár az idő zömébe egy adott mozdulat sort ismételgettétek még pedig az „Üt, véd, rúg” mozdulat sort. Persze némi légző gyakorlatok közbe iktatásával. Történelem órát vagy harci taktikákról való elmélkedéssel most nem traktált idős mestered. Főleg azért mert neki is a kártya körül forgott az elméje, meg azon amit meséltél neki. Igazából ő se tudta sehova tenni az egészet. Az edzés egészen sötétedésig tartott ami viszonylag későn jött el mivel tavasz van. Este még szüleid és kicsit nyaggatnak, hogy mit tanított neked az idős mester? Milyen volt a mai napod és a szokásos átlagos kérdések amik ilyenkor érik az embert.

1873. Április. 30

Hétfő. Nem egy kellemes reggel, főleg azért amiért ami ott fogad a cukrászdában. Mestered Xiang Mao, köpenyben. Kezében pedig a kis kártyát szorongatta. Közelebb lép hozzád.

- Ma nem lesz edzés. Mármint amíg fent van a Nap. Sötétedés után gyere megint a Múzeumhoz. Javítunk az állóképességeden és az érzékeiden. És mutatok neked néhány új technikát. – Itt vett egy mély levegőt és kihúzott egy kis, rózsaszín, bőr táska szerűséget a ruhája ujjából. Az egész „táska” nem volt nagyobb mint a keze. – Kérnék egyet a csokoládés sütiből. Mi is a neve?

Miután kedves mestered megkapta az általa kért sütit, nehéz szívvel és fájó tekintettel kifizeti azt neked és nagy sóhajok keretében elbattyog. Bár a sütibe egyszer se harap bele ahogy látod. Meg ahogy fogja. Úgy tartja mintha az bármikor megtámadhatná, mintha egy veszet macska lenne. Majd pedig eltűnik a kinti tömegben és te vissza térhetsz a napi munkádhoz. Persze csak akkor, ha nem tartod érdekesebbnek mondjuk azt, hogy követsz egy öregembert akinek egy fura táskája van és úgy tart egy sütemény mintha félne tőle.
A mai nap folyamán persze nem Xiang Mao volt az egyetlen furcsaság a cukrászdában. Pár felső osztálybeli, jól öltözött diák is bejött hozzátok az ebéd ideje alatt és rendeltek. Nem voltak különösebben magasak. Talán még nálad is fiatalabbak voltak. Az egyikük egy kis szeplős arcú lány, akinek rozsda vörös haja volt és az arca fehérebb volt mint egy fehérre meszelt ház fala, hozzád fordul miközben megkapja a süteményeket.
- Ugye nem igaz? – Kezdi a lány angolul. De érthető ez még számodra is. Eléggé lassan mondja a szavait, így tisztán érthetőek a számodra azok. - Ugye nem átkoztátok meg az iskolánkat? A Batisz azt mondta, hogy mind utáltok minket és elát…- Ekkor egy másik srác hátulról megüti a lány fejét, aki ennek hatására sírni kezd és elrohan.
- Csak a süti lesz. – Ez már kínai volt. Szinte irodalmi kínai. A fiú szemein látszik, hogy fél. Nem feltétlen tőled, de valamitől ami az előbbiekben megijesztette. Nem túlságosan, de eléggé, hogy az észrevehető legyen. Majd ezek után kifizeti sütiket és még egy kis extra pénzt is a kezedbe nyom borravaló címszóval és a diákok elmennek.

Felismerted őket. Ők a Kormányzat Központi Iskolájának tanulói voltak. Erről árulkodott az tiszta egyenruha. Az, hogy fehérek létére egész jól beszélték a kínait. Kivéve a kis vörös. Hallottál már arról a helyről. Elit iskola a fehéreknek és a gazdag és kormány barát kínaiaknak. És igen pár éve talán olyan 8 éve kering valami legenda is a helyről, hogy fehér diákok rejtélyes módon tűnnek el. Egyes szóbeszédek szerint később megkerülnek a holt testeik különböző groteszk, kicsavart testhelyzetekben. Az eltűnések nem túl gyakoriak, évente ha max két diák tűnik el, de ez bőven elég volt arra, hogy elterjedjen az iskolában az Átok legendája
Este a Múzeumnál ugyan ott fogad a mester ahol múltkor is. Ugyan az a ruha van rajta mint ami reggel is rajta volt, sőt tegnapi is ezt viselte, meg azelőtt is. De egyáltalán nem látszik gyűröttnek, sőt mintha szaga se lenne, pedig egy három napos ruhának amiben edzeni szokott valaki illik szagosnak lenni. Egy kis fejhajtással jelzi a mestered, hogy tudomással veszi az itt léted és köszönt téged.

- Mint mondtam ma az állóképességed fogjuk fejleszteni. Fontos az, hogy ügyes legyél ha más szembe kerül veled és kitudj térni a támadásai elől, de ha eltalál akkor azt elkell viselned. Nem szabad, hogy összerogy, hogy egy pillanatra is kizökkenj. Egy csatában minden pillanat számít. Ahhoz, hogy az állóképességed fokozzuk, fokoznunk kell az erőnléted is. Ezért a legrégibb, de leghatékonyabb módszerhez kell nyúlnunk. Futás. Innen a múzeumtól egészen a kikötőig. És egy szabály van. Nem állhatsz meg pihenni. Folyton mozgásban kell maradnod. Ha becsülnöm kéne olyan 30 perc alatt megtehető a táv. Ó és te vezetsz. Végig itt leszek melletted. Nos mielőtt elkezdjük a gyakorlást van bármi kérdésed vagy be akarsz melegíteni?

---

Hong Kong Weekly

---

Pandalány - Zima

- Te nem láttad fénykorában ezt a Birodalmat. De én igen. A világ urai voltunk. Minden ami az ég alatt elterült az nekünk lett teremtve. Béke és harmónia. Az igazság és erények uralkodtak. A bűn és a sötétség megrekedt. A kultúra otthona volt egykoron ez a nép. De a napokban bejártam és tanultam. És látom. Most már nem egy fenséges sárkány többé ez az ország, hanem egy haldokló, öreg és beteg gyík. Orvosságra van szüksége. Az orvosság pedig az lenne, ha megszabadulnánk a nyugati hóditoktól akik lezüllesztik ezt a fenséges helyet. Ami pedig a süteményt illeti. Életemben nem ettem olyat és mivel valami nyugati szenny nem is terveztem megenni. De a szokás megköveteli, hogy ne tartsam fel feleslegesen a sort és ha már betértem egy üzletbe vegyek valamit. És ez volt a legolcsóbb. Azt a tisztátalan étket pedig bedobtam a tengerbe. – Majd végig hallgatja a történeted az iskolásokról. - Fogalmam sincs mi az a „batisz”, de valami nyugati dolognak hangzik. Ami az átkot illeti. Halottam róla én is, de a Mennyeknek semmi köze hozzá. Talán valaki megbolygatta a szellemek világát és átkot küldött rájuk. Ha nagyon akarod megnézhetjük egyszer. Bár nem kár azokért a fehér hóditokért. Most pedig melegítsünk be.

A mestered leült a földre. Behunyta a szemét és mély, egyenletes légző gyakorlatokba kezdett. Majd pedig 5 perc után felkelt és előre engedett, hogy vezesd a menetet. Ha bármikor rossz irányba akartál fordulni akkor melléd futott és vissza terelt a helyes útra. Nagyjából olyan 15 perce futhattatok amikor több zajra is figyelmes leszel. Az egyik egy betört ablak zaja. Mintha most törték volna be valami nagy és keménnyel. Ez előrébb jött mint ahol ti vagytok. De a másik zaj, az pont mellőletek hallatszódott a sikátorból. Egy férfi sikolya volt.

- Nee…Kérem….Ne…- Habogja kínaiul a férfi. Majd megint felkiált.
- You are a criminal. You cracekd the Queen! And this is your punishment scumbag!


Mikor oldalra fordítod a fejed 3 rendőr egyenruhát pillantasz meg amint egy földön fekvő embert rugdosnak és ütnek. Bár az egyik feléd fordul. És látod a torz fehér viasz maszkot az arcán.



- Please move! There is nothing interesting!

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány
A kis düh kitörésedre a mester csak egy egyszerű tockossal jutalmaz, persze miután elmondtad az iskolás dolgot is.

- Ha a szüleid kölcsön kérnek valakitől mely egy mocskos üzlet, és életükben nem tudják vissza adni a pénzt akkor kinek a kötelessége azt visszaadni? Ahogy az adósság, úgy a bűnök sem vesznek el, csak másra hárulnak. Az utódokra. Ha hinnék amit mi hiszünk, ha részesülnének abban amiben mi részesülünk az élet után azt mondanám semmi oka a bűnhődésüknek. De ők másban, babonákban hisznek. Lelkük pedig máshova kárhozik és a felett nem a Mennyek Hatalmas Ura ítélkezik. – Ekkor egy gyenge nevetés szerű hangot adó hideg szellő surran keresztül a Múzeum kertjén. A mester csak rosszalló hümmögésre méltatja. Persze a szemét ki se nyitja és folytatja a meditálást.


Amikor elmondod a terved a Xiang Maonak ő csak bólint. Látszik a szeméből, hogy komolyan veszi a harcot. Kicsi és gyors léptekkel indul meg előre, miközben te a betört ablak hangja felé veszed az irányt. Oda felé még hallasz néhány szót a sikátorból „WHAT?!” „KILL HIM!” „JERREMY!” . De végül elhalkulnak a hangok. Nem hirtelen szűnnek meg csak már nincsenek hallótávban. De egy másik hang igen. Hirtelen szinte a semmiből kerül eléd az arc.



Fiatal, fekete hajú srác, szintén sötét szemekkel. És egy széles barátságos mosollyal üdvözöl. Az egész arca olyan mintha egy régi barát nézne vissza rád. Az érdekesség az, hogy fejjel lefelé néz a szemedbe.
- Üdv hölgyem. – Szólít meg a bájos fiatal. – Mit keresünk itt ilyen késői éjszakán? Ez egy veszélyes negyed. – Ekkor lelógat eléd egy fehér gyöngy nyakláncot – Kéred? Úgy látom rád férne némi pénz. Ez elég sokat érhet. – Mikor tekinteted feljebb kúszik azt látód, hogy a férfi alfeléből egy farok áll ki és azzal fogja a gerendát amiről lelóg épp.

---

Hong Kong Weekly

---

Zima - Pandalány
- Majom vagyok. De a barátaim csak Wan-nak hívnak. Meg honnan tudod, hogy lopott? Csak azért mert valaki zajokat hall a sötétben és hirtelen egy majom bukkan elé, aki gyöngyöket akar egy szép lánynak adni, máris mindenki azt hiszi, hogy tolvaj vagyok. – Mondja a kis monológját, miközben vissza húzza magát a tetőre. – Nos majd még találkozunk Hong-Kong hőse. – Ezután eltűnik a tetők és a sötét éjszaka jótékony takarásába.

Ha egy kicsit jobban megnézed a környéket a sötétben egy kábult alakot veszel észre két fa hordó között. A fickó egy átlagos lerongyolódott polgárnak néz ki. Semmi sem utal arra, hogy fegyverrel támadtak volna rá, csak kifeküdt és lassan lélegzet. Oldaláról egy kis táska lógott, melynek a szája nyitva volt, benne egy papír fecni kínai betűkkel azt írták, hogy „Ez a majom területe. Bocsánat haver. Hamar legyél jobban.” A fickó mellett nem messze még egy feszítő vasat is észreveszel.

Még nagyjából 5 perc várakozás után felbukkan Xian Mao is. A ruhája kicsit gyűröttnek néz ki, egy két friss sebet is szerzet az arcán, de semmi olyan ami maradandó lenne. A ruháját is itt-ott felhasították. Körülnéz a sikátorban, kicsit megakad a szeme a kómás férfin, majd elégedet mosolyra húzza a száját.

- Nos látom, te is sikerrel jártál. Ha nincs semmilyen kérdésed, folytathatjuk az edzést.