Elfek

Tevreron feltehetőleg legelsőként megjelent faja. Valamikor jelentős civilizációjuk magaslott a a kontinensen azonban ennek már csak darabkái lelhetők fel. A bukás oka az volt, hogy az elfek sok dolog mellett leginkább a fémeket utálták. Számukra kevés fájdalmasabb dolog van mint egy fém tárgy megérintése. Hideg de égető érzésként fogják fel, holott a testükön semmiféle kár nem esik tőle.
Bár az elfek gyorsabban fejlődtek mint a többi faj egy ponton megállt a civilizációjuk. Kevés fém szerszámot alkalmaztak csak melyeket Draigun elfekkel készíttettek. (Lásd Draigunok.) Így a bronzkorba belépő törpék és emberek könnyedén elhódították  a területeiket.
Ma is léteznek ugyan elf harcosok akik fém fegyverrel küzdenek ám minden esetben kesztyűt hordanak és a kardjuk markolatát is borítás fedi.  Pontosan ezért lett a kedvelt eszközül az íj. Mivel teljes mértékben fából készül a hegyet leszámítva ezért semmilyen veszélye sincs annak, hogy hozzáérnének.
Az elfek rendkívül érzékenyek a mágiára. A legtöbb varázsló közülük kerül ki de általában még azok is képesek ösztönösen érzékelni az ilyesmit akik nem értenek hozzá.

Ezek az előnyök és hátrányok továbbá az, hogy az elfeknek rendkívül sok alfaja alakult ki feltehetőleg annak köszönhető, hogy ők akkoriban már rótták a Tevreron vidékét mikor az istenek a legaktívabbak voltak. Így a különböző teremtési folyamatok és rendkívül erős varázslatok mellékhatásai érintették őket is.

Elf alfajok:

Nem elég, hogy számos alfajjal rendelkeznek még rasszok és élőhely szerint is megkülönböztetik egymást. Egy elf szemében teljesen másnak minősül a szőke fehér bőrű erdei elf és a fekete hajú és bőrű sivatagi. Pedig képességeikben, átlag magasságukban, testsúlyukban és ilyesmikben nem nagyon térnek el egymástól. Pusztán szeretik egymást származás után megkülönböztetni és ez alapján széthúzni.
Az egyetlen közös jellemzőjük a karcsú test és a az érzelmek kifejezésére használlt hosszú fülek.
Gyermeknemzéskor általában az anya neme dönti el milyen fajtájú lesz a gyermek ám bizonyos képességeket gyengítve vagy instabilan örökölhet az apától is. (Kiváltképp vérelfek esetében.) Emberekkel is képesek gyermeknemzésre. Ebben az esetben is továbbadódhatnak az anya esetleges képességei. De ez ritkán történik meg.
Igyekeztem felsorolni az összes lehetséges alfajt de ezek mindig kitalálnak valami újat:

Erdei Elf (Widyr)



Nevét az ősidőkben az elfek által annyira kedvelt élőhelyről és a komoly fatelepítési próbálkozásokról kapta. Emelett a legelterjedtebb alfaj. Pont ezért a klasszikusként is emlegetni szokták.
A bőrük színe a sápadt fehértől a világos barnáig terjed és a szőke hajszín dominál köztük.
Egy erdei elf átlagosan 140 évig él de csak 15 évesen válik nemzőképessé felnőtté pedig csak 7 esztendővel később.
Az férfiak nagyjából 190 cm a nők pedig 180 cm magasak. Az izomzatuk nem igazán mérhető az emberekéhez. Általában gyengébbek. Ezért kitartóan kell edzeniük, hogy a kedvelt íjjukat egyáltalán használhassák.
Mivel ők a legelterjedtebb faj ezért a többieket hozzájuk hasonlítom majd. Ha valahol nem tüntetek fel egy információt az feltehetőleg azért van mert egyezik az Erdei elfekével.

Nemes Elfek (Augceas)

Mára eltűnt faj. Az egykori elf uralkodók csak és kizárólag nemes elfek közül kerülhettek ki. Mostanra teljesen beolvadtak a többi nemzet közé. Valójában megszűntek létezni. Csak legendák maradtak fenn az uralkodásukról és a magas szintű varázskási képességeikről. Néha szellemeikkel lehet találkozni bizonyos szent helyeken.

Sötét Elfek (Noctrii)



Egy napon Hiala álruhában meglátogatta a különböző elfeket, hogy szállást kérjen náluk és jobban megismerje őket. A legtöbb helyen ha nem is kedvesen de fogadták. A gazdagok és szegények egyaránt. Azonban mikor az északon fekvő kialudt Tigerinden vulkán közelében előkhöz ért csalódnia kellett. Ők már messziről látva elkergették mondván, hogy nincs élelmük a kemény tél miatt. Maguknak sem jutott nem, hogy holmi vándoroknak. Hiala haragra gerjedt a hír hallattán. Hiszen egyik elf se fogadta a hegyen. Így életre keltette azt. A tűzhányó kitört és hamujával eltakarta a napot. Rátelepedvén az elfekre. Majd pedig kénes tüzével pusztította el azoknak a kunyhóit és minden menekülő helyét.
Noala (Hiala testvére) szállt alá, hogy útmutatást adjon a menekülő elfeknek cserébe azért, hogy azok őt imádják innentől. A kétségbesettek bármit megígérnek szokás mondani. Így Noala egy mély barlangba rejtette el az őket.
A Sötét elfek akik szintén élőhelyükről kapták a nevüket ezután egy várost építettek a mélyben Dor Loermor néven. A várost Goblin rabszolgák és foglyul ejtett törpök húzták fel. Ezután pedig ők kezdték végezni a bányászást és a fegyver készítést is új mestereik számára. Akik ugyan kezdetben nem voltak teljesen gonoszak a túlélés iránti vágyuk sötét túlzásokba esett.
Végül többezer év föld alatt élés után visszataláltak a felszínre és ott is településket kezdtek építeni. A birodalom pedig ennek nagyon nem örült.
A Sötét elfek átlagosan tíz centiméterrel alacsonyabbak az erdei testvéreiknél. Bőrük a vulkán kitöréskor rátelepedett hamu miatt szürkévé változott. A Pupilláik már teljesen elfoglalják a szemüket mivel kénytelenek voltak hozzászokni a föld alatti élethez. Viszont a nap erősen bántja a látásukat. (Ha belenéznek akár meg is vakulhatnak.) Így a felszínen többnyire éjszaka tevékenykednek. Illetve erősen divatba jöttek náluk a törpék által készített sötétített üvegű szemüvegek amiket többnyire a léghajó sofőrök használnak.

Hamu elfek (Ashida)


Ők voltak azok akik a Tigerinden kitörésekor nem követték Noalát és inkább a felszínen maradtak. Sokan meghaltak közülük ám néhányat csak beterített a hamu. Bőrük szürkévé változott ők pedig primitívekké. Pusztán állatok módjára róják a pusztákat, hogy minden arra tévedt szegény lélekre lecsapjanak majd nyersen megegyék a húsát. Veszélyes ellenfelek. Mindenképp legyen nálunk legalább egy kard amikor a Tigerinden közelébe tévedünk.

Vér elfek (Khraughrei)



Khraughr ősi átka ül ezeken a lényeken. Ugyanis, hogy megvédhessék magukat egy közelgő élőholt inváziótól ezek az elfek a hadistenhez imádkoztak. Ő pedig meghalgatta a fohászt. A saját vérét folyatta le a csatamezőre, hogy aki megissza az hatalmas erőt kap tőle. Így is volt. Az elfek vadul, és nélkül és fájdalmat nem érezve küzdöttek. Mintha egy démon szállta volna meg őket.
Mikor a csata végén végre lenyugodtak és levették a sisakjukat azt kellett észrevenniük, hogy a hajuk és a szemük is vörösre változott a vér mellékhatásaként.
De nem ez volt az egyetlen dolog. Az isten vére függőséget okozott. Az elfek amint csak egy cseppett is megláttak belőle azonnal lecsaptak rá és megitták. Persze a berszerkelő reakció se maradt el aminek köszönhetően rengetegen haltak meg. Míg a vérimádók már szektába tömörültek és kultuszokat alkottak. Gyorsan tenni kellett ez ellen így üldöztetni kezdték a vérelfeket. Mára az üldöztetés elült mivel nem sokan maradtak de ennek ellenére nem nagyon mutatkoznak nyíltan. Pedig a legtöbben már megtanulták kezelni a függőségüket.
A legtöbb elftől a vérvörös hajuk és szemük különbözteti meg őket. Érzelmileg eléggé instabilak. Hol nagyon kedvesek és békések hol pedig minden átvezetés nélkül agresszívvá válnak. Ezeket a tudósok a vér elvonási tüneteinek tarják.
Ha egyszer belekóstolnak a vérbe akkor az a fogyasztott mennyiségtől függően fog rájuk hatni. Egy két csepptől pusztán pár másodperces kellemes émelygést élnek át de a pupillájuk már kitágul. Két kanál környékén afrodiziákumként is működik de agresszívá teszi őket. Egyéb hatások közt van az, hogy a fájdalmat tompítja. Az igazi probléma nagyjából egy kissebb korsó környékén kezdődik. Ilyenkor ugyanis az eddigi kevés kontrolljukat is elvesztik maguk felett és állatokként kezdenek viselkedni. Ha veszélyben érzik magukat (és elég sokszor sőt gyakran lehetetlen szituációkban is ezt teszik.) vadul támadnak az első kezükbe eső fegyverrel vagy pedig puszta kézzel arra akit érnek. Ilyenkor a fájdalmat már szinte nem is éreznek, reflexeik felgyorsulnak erejük pedig megnő. Ennek ellenére buta állatok módjára kicselezhetők. Általában csak olyanokra nem támadnak rá akik a barátaik vagy közel állnak hozzájuk. Velük úgy viselkednek mint a legtöbb állat.
Ha szaporodáskor valamelyik szülő nem vérelf akkor az utód igencsak instabilan fog reagálni a különböző véradagokra. Kissebb mennyiségek is kiválthatnak erős reakciókat. De felbukkan a rendszeres fogyasztás által kialakuló paranoiai is.

Égi Elfek (Aluare)



Ezek a gyönyörű szárnyas teremtmények nem nagyon képeznek külön alfajt hiszen bármilyen elf pár gyermekeiként megszülethetnek. (Nyilván ha Angyal az egyik szülő az esély jelentősen megnő)Ám százezerből pusztán egy elf lesz Aluare.
Testüket a klasszikus elfétől csak a hátukból kiálló egyenként három méteres szárnyaik különböztetik meg. Melyek segítségével remekül repülnek.
Általában rendkívül nagy feltűnést is keltenek, egy adott vidéken ha épp arra tévednek. Egy Aluare születését gyakran kötik a jószerencséhez és az istenek elsősorban Hiala áldásának tekintik őket.
A császári Gárdában a felderítők között is szolgálnak páran, hiszen a repülési képességük igencsak jól jön ehhez a feladathoz.

Kő elfek (Drigon)

A Drigonok sokkal alacsonyabbak mint a klasszikus elfek és nem rendelkeznek azzal a fémutálattal mint a társaik. Pont ezért gyorsan rákaptak arra, hogy külszíni fejtést folytassanak számos hegyen. Ez jelentős összetűzésekhez vezetett sötét elfekkel, goblinokkal és törpékkel is ám ők csak ástak. Az egyetlen elf faj ami képes arc és nemi szőrzetet növeszteni. Az erős fekete haj jellemző rájuk.
Munkáik a törpökéivel versenyeznek ám mtechnológiai lemaradottságuknak köszönhetően messze nem képesek olyan ütemben ontani magukból a tárgyakat mint az alacsonyabb barátaik.

Tengeri Elfek (Aquamirian)


Nem nagyon ismerünk magyarázatot arra, hogy miért kerültek elfek a tenger aljára és, hogy miképpen adaptálódtak az ottani élethez. Egy biztos. Egész városokkal népesítették be a partoktól messze eső óceánt.
Bőrük ls hajuk színe is a zöld és kék különböző árnyalatait viseli. Képesek mind a víz alatt mind pedig fölötte is lélegezni. Hátsó lábaik pedig egy nagy halfarokká nőttek össze.
Sokan vitatják, hogy egyáltalán elfeknek minősülnek-e. Ezt az elképzelést ugyanis csak a karcsú forma és a hosszú érzelemkifejezésre használt hegyes fülek támasztják alá.
Gyakran állnak be kalózhajókra vagy különböző flottákhoz szolgállni

Sivatagi elfek (Alzhar)


A Tevreron sivatagjainak tűző napja alatt vándorló faj. Hajszínűk és bőrük is a sötét barnától az ében feketéig terjed. Ruháik általában az egész testüket fedik a forró nap tűzése elől. Ha egy Sivatagi leköp ne vedd bunkóságnak. Mivel a víz nagyon nagy kincs számukra ezért a köpés a legnagyobb dícséret amit egy Alzhartól kaphatsz.

Havasi elfek (Arcaistar)



Alkalmazkodván a kontinens legészakibb hegyeinek állandó kegyetlen havaihoz ezek az elfek elfehéredtek. A világoskék szemük kivételével minden egyes testrészük hihetetlen fehér. A havasi elfeké egyébként egy rendkívül izolált kultúra. Ritkán jönnek át a hegyek másik felére akkor sem maradnak sokáig. Vallásukról is csak annyit tudni, hogy egy Raikhall nevű titokzatos istennek állítanak totemeket amerre járnak. Nem maradnak egyetlen helyen sem tovább néhány hónapnál így azok akik megpróbáltak kommunikálni velük általában sikertelenül tértek haza.
Volt már rá példa, hogy magányos Arcaistarok elég messze mentek a birodalom területén. Feltehetőleg csak nagyon kalandvágyóak voltak. Viszont ez nem esik meg túl gyakran.

Mágia elfek (Magistare)

Ők azok akiket a születésükkör masszív mágikus energiahullám ért. Tulajdonképpen rendkívül erős mágusok ám minden másban hihetetlenül rosszak. Gondolkodásuk csak a varázslás körül forog és csak ezt képesek megérteni. Minden más képességük egy degenerált orkéra emlékeztet. A birodalom mágikus intézete foglalkozik a begyűjtésükkel nehogy valami bajuk esen vagy ami rosszabb óriási mágikus katasztrófát okozzanak. Ezután biztonságos körülmények között nevelik őket, hogy képességeiket hasznossá tegyék. Eddig ez nem járt sikerrel. Ellenben az erre használt várat eddig háromszor kellett újjáépíteni és kétszer visszafoglalni nem evilági teremtményektől, démonoktól.

Állati elfek (Drudife)

Az erdei elfek egy törzse mely a mágikus hatalmát állat szelídítésre és a velük való kommunikációra használta fel. A módszerük ahhoz hasonlatos ahogy Luna démondarkasai össze kötik az elmélyüket egy másikkal de még nem annyira effektív. Például képtelenek a kommunikációra nagy távokból. Csak egymás érzelmeit tudják érezni. Viszont álmukban ugyanúgy képesek látni a másik szemén keresztül mintha a sajátjuk lenne. Feltéve ha az ébren van.
Tizenkilenc évesen az ifjú elf már készen áll, hogy találjon magának egy lelki társat. Ekkor útnak indul és az alapján amit eddig az állatszelídítésről tanult megpróbál egynek a barátjává válni. Majd összeköti vele az elmélyét és végül ha úgy kívánja visszatér a törzséhez. Az állat halála után a lelke még a druidával marad így nem probléma a rövid élettartam hiszen az bármikor meg tudja idézni ha szükség van rá.

Frind Mezei elfek (Frind Widyr)

Ezt a fajt az égvilágon semmi sem különbözteti meg a klasszikus elfektől csak az, hogy Frindia területén nincsenek olyan sűrű erdők ezért a mezőkön élnek. Viszont az elfek logikája szerint ez már külön fajnak számít.

Holdelfek

Azok az elfek akik Luna istennő szolgálatába kerülnek és megkapják a saját Wargjukat továbbá az istennő áldását állítólag a holdfényben szebbek és olyankor pici fényudvar veszi őket körül. Akárcsak magát a holdat. Ettől függetlenül persze ugyanúgy megmarad a régi fajuk is.