A Fény és a Sötétség
Közzétéve: May 10, 2017 21:45:20 GMT 1
Post by girion on May 10, 2017 21:45:20 GMT 1
Kezdetben vala a Sötétség és vele minden jó. Mindent az egy és oszthatatlan Igazság uralt. Minden és mindenki tudta a helyét a teremtésben és megismerte minden más igaz és egy valóját. A Rend uralkodott. Ám valaki mégis elkövetett egy hibát, és még született a Kétség. Ezzel pedig elindultunk a katasztrófához vezető úton.
A Kétség lépte nyomán az Igazság felhasadt és a teremtés összezavarodott. Bizalmatlanság és széthúzás támadt midőn minden a saját igazságát kezdte látni, vagy épp másokét amik egymásnak gyökerest ellent mondtak. Ahogy a teremtést a pusztulástól való félelem kezdte eltölteni a Sötétség végzetes lépésre szánta el magát. Életet adott a Fénynek. Mivel ő maga nem tudott a Kétséggel szembeszállni megteremtette saját ellentétét, egy fegyvert melynek célja a Kétség felszámolása volt. Végül azonban a teremtés legnagyobb katasztrófája lett.
A Fény késlekedés és gátlások nélkül látott neki a harcnak. Magához ragadta a meleget adó tüzet és saját pusztító eszközévé formálta. Ahogy a Kétség felé tört, nyomában minden érin tett és tisztátalan elhamvadt, üszkös sebet hagyva a teremtésben. Mikor pedig elérte lesújtott, és a világ örökre megváltozott.
A Kétség ezernyi darabra hasadt és elöntötte a teremtést. Beleitta magát mindenbe és mindenkibe, megfertőzve még magát a Fényt is. Az egy és oszthatatlan igazság odalett. Ennek hiányában a Fény irányát vesztette és az egész teremtés elpusztításával fenyegetett. A Sötétség azonban megakadályozta ezt. Feladva erejét a Fény felett rátámadt arra. Az eredmény pedig katartikus lett.
A Fény saját tüzében újult meg, a Sötétség pedig szűkölve és lángolva húzódott el előle. Nem ismerve többé az igazságot, mindenki igazságát egyszerre fogadta el. Tüzéből Bizonyosságot formált és kiégette a Kétséget mindenből és mindenkiből, ezernyi különálló igazságot hagyva maga mögött. A Sötétség azonban a régi világ után nyúlt és egybe akarta fogni újból a teremtést. Eltörölni a sok hamis igazságot és megmutatni az egy igazit, amit csak ő érezhetett. A Fény azonban ezt nem hagyhatta és újból és újból lesújtott. Nem tudván melyik az igaz, minden igazságot elfogadott egyszerre és mindnek a védelmére kelt.
Ahogy korábban eszközévé tette a meleget nyújtó tüzet, úgy most erődjévé tette azt. Visszahúzódott a tűzbe és eggyé vált vele. Attól kezdve perzselő erővel tekint ki minden lángból. Végső csapásként tüzes avatárját helyezte az égre, a Napot ami folyamatosan fényével teríti be a teremtést, a legmélyebb mélységekbe száműzve a Sötétséget, és az egy igaz igazságot.
folyt. köv. (asszem)
A Kétség lépte nyomán az Igazság felhasadt és a teremtés összezavarodott. Bizalmatlanság és széthúzás támadt midőn minden a saját igazságát kezdte látni, vagy épp másokét amik egymásnak gyökerest ellent mondtak. Ahogy a teremtést a pusztulástól való félelem kezdte eltölteni a Sötétség végzetes lépésre szánta el magát. Életet adott a Fénynek. Mivel ő maga nem tudott a Kétséggel szembeszállni megteremtette saját ellentétét, egy fegyvert melynek célja a Kétség felszámolása volt. Végül azonban a teremtés legnagyobb katasztrófája lett.
A Fény késlekedés és gátlások nélkül látott neki a harcnak. Magához ragadta a meleget adó tüzet és saját pusztító eszközévé formálta. Ahogy a Kétség felé tört, nyomában minden érin tett és tisztátalan elhamvadt, üszkös sebet hagyva a teremtésben. Mikor pedig elérte lesújtott, és a világ örökre megváltozott.
A Kétség ezernyi darabra hasadt és elöntötte a teremtést. Beleitta magát mindenbe és mindenkibe, megfertőzve még magát a Fényt is. Az egy és oszthatatlan igazság odalett. Ennek hiányában a Fény irányát vesztette és az egész teremtés elpusztításával fenyegetett. A Sötétség azonban megakadályozta ezt. Feladva erejét a Fény felett rátámadt arra. Az eredmény pedig katartikus lett.
A Fény saját tüzében újult meg, a Sötétség pedig szűkölve és lángolva húzódott el előle. Nem ismerve többé az igazságot, mindenki igazságát egyszerre fogadta el. Tüzéből Bizonyosságot formált és kiégette a Kétséget mindenből és mindenkiből, ezernyi különálló igazságot hagyva maga mögött. A Sötétség azonban a régi világ után nyúlt és egybe akarta fogni újból a teremtést. Eltörölni a sok hamis igazságot és megmutatni az egy igazit, amit csak ő érezhetett. A Fény azonban ezt nem hagyhatta és újból és újból lesújtott. Nem tudván melyik az igaz, minden igazságot elfogadott egyszerre és mindnek a védelmére kelt.
Ahogy korábban eszközévé tette a meleget nyújtó tüzet, úgy most erődjévé tette azt. Visszahúzódott a tűzbe és eggyé vált vele. Attól kezdve perzselő erővel tekint ki minden lángból. Végső csapásként tüzes avatárját helyezte az égre, a Napot ami folyamatosan fényével teríti be a teremtést, a legmélyebb mélységekbe száműzve a Sötétséget, és az egy igaz igazságot.
folyt. köv. (asszem)