Drake Von Wardude

Név: Drake Von Wardude

Nem: Férfi

Vallás: Ateista

Faj: Ember

Magasság: 186 cm

Súly. 83 kg

Kor: 30

Szülő bolygó: Horus

Előnyök: Jó fregatt pilóta harci tapasztalattal. Ért az elektronikához. A Kódoláshoz és a navigációs dolgokhoz a hajón. Ezenfelül közepesen jó közel harcban és lőfegyverekkel.

Hátrányok: Földi harcokban inkább a támogató szerep az ideális számára. Nem egy front katona. Stressz helyzetben, ha nincs nála megfelelő gyógyszer, pánikrohama lehet és ezzel a csapatott hátráltathatja vagy veszélybe sodorhatja. 

A nevem Drake Von Wardude. 3k. 1910. évében születtem Horuson. Apám és Anyám a Wardude haditechnikai és hadipari konszern vezetői.Ami még általános információként megemlíthető az, hogy van négy testvérem. Jómagam negyedik vagyok a sorban.

A családom gazdagsága miatt már kis korom óta meg volt mindenem és konkrétan semmit sem kellet csinálnom. Így visszaemlékezve ez elég nagy baj volt, de a múlton már nincs mit változtatni. Már ekkor hobbimmá vált az, hogy mindig az ellenkezőjét csináltam mindennek, amit mondtak nekem. Ezzel elég sok bosszúságot okozva mindenkinek a környezettemben. Fittyet hánytam apám céljára is. Ami annyiból állt, hogy majd mi öten vezetjük majd a konszern-t. Ez kicsit se úgy alakult, ahogy akarta. Mivel ötünk közül csak ketten voltak hajlandók ez irányba orientálódni. Jómagam természetesen nem.

A Gaia háborút nyugalomban átvészeltük. Az eseményeknek nem kerítettem túl nagy feneket. (Hat éves voltam mikor elkezdődött) Tudva, ha gáz van úgy is mi leszünk az elsők, akik elhagyják a bolygót. Figyelmemet a virtuális játékok világa, azon belül is egy csatahajó szimulátor foglalta le. Minden percét élveztem. És ekkor akasztották rám a „kocka” szót is. Ami számomra bók volt. A magán iskola miatt személyre szabhattam az idő beosztásom. (Legalább ebbe nem szóltak bele a szüleim) Így bőven jutott idő a hobbimra. De mielőtt mindenki egy link alaknak állítana be megemlíteném, hogy jó tanuló voltam. A felmérő tesztjeim mind jó és a jeles között váltakoztak. Nem voltam nagy koponya, de ami a hobbim valós életbe ültetéséhez kellett azt megcsináltam. Hiszen annyira beleszerettem abba a szimulátor játékba, hogy elhatároztam amellett magam, hogy csatahajó pilóta leszek

12 évesen egy kadétiskolában kezdtem, ahol első sorban a gyenge fizikumom húzták fel. Aztán jöttek sorban minden féle alapszintű kiképzések meg elméleti oktatások, mint például: Közel harc, lövészet, kint vagy a vadonban és éld túl, stratégia, hadtörténelem, meg minden más, ami kellet. Az események akkor pörögtek fel miután kitört a polgárháború.  Két évvel meghosszabbították a képzési időnk és már a harmadik évtől tanítottak olyan dolgokat, amit jó formán csak egyetemen. De ez nem mindenkit érintett csak a legjobbakat. Felmérték a
képességeinket és akiket kiválasztottak „speciális” kiképzésben részesítettek. Ezt azért mondom idéző jelben, mert így nevezték én se tudok jobb szót erre, nem is kerestem. De annyi biztos, hogy nem volt benne a tananyagban. Én a pilóta képzés felé orientálódtam el. Ekkor sajátítottam el az alapjait a pilótáskodásnak, amit később az katonai egyetemen hasznosítottam. Az eredményeim jók voltak és hat év képzés után beosztottak egy frissen épített csatahajó másodpilótájának, ami nagy szó volt kezdő pilótaként.

Két űrcsata után a Horushoz rendelték a csatahajót javításra. Kaptam egy kis el távot és vettem a fáradságot, hogy a rég látott családom meglátogassam. Őszintén szólva nem hiányoztak. De jó érzés volt látni apám arcán az elégedettséget. Három hónapot töltöttünk itt a szervizelés miatt.
A hajóra vissza térve meglepődtem, hogy a legénység tisztán csak Horusiból állt. Kicsit gyanús volt, de rá se hederítettem. Emiatt az állam is le eset, amikor Horus kormánya bejelentette az Ayrai föderáció mellé való csatlakozást. Elgondolkoztam azon, hogy így mi lesz velünk, de ennek a megfejtése sem vett túl sok időt igénybe. Mi is mentünk hajóstul, legénységestül, mindenestül a Föderációhoz. Hogy ezt be is bizonyítsuk. Két másik a bolygó körül keringő hajót pusztítottunk el, amik a GKSZ-hez maradtak hűségesek. A háború végéig még két űrcsatát éltem meg, amik kicsit sem voltak sikeresek.

A polgárháború végével a Dy bolygón lévő katonai egyetemre jelentkeztem a tudásom mélyítésének céljából. Mely nem abba az irányba történt, amiért jöttem. Mivel egy háborút is átvészeltem másodpilótaként és már kívülről fújtam az összes nagy méretű hajó működését és irányítását. Vagyis ezen a téren nem tudtak semmi érdekeset vagy újat tanítani. Ezért más területek felé
érdeklődtem. Mint például a navigáció és az elektrotechnika. Míg előbbi diploma formájában szereztem meg, addig utóbbit egy szakképzés formájában. Az egyetem után már az Ayrai föderáció flottájában szolgáltam, mint első számú pilóta.

Jellemem azért nem fejtettem ki eddig, mert egy mondatban el lehet intézni. Egy gazdag flegma elkényeztetett kis faszkalap voltam, aki nemes egyszerűséggel átgázolt mindenkin. Hát nem voltam a legszerethetőbb az biztos. Sokak szerint a kihágások és a laza életvitel miatt okozott problémák megúszása a családom befolyása miatt volt. Ezzel teljesen egyetértettem velük és engem is bosszantott. Ezért nemes egyszerűséggel közöltem apámmal, hogy nem kell a segítsége. Természetesen ez már felesleges volt, mert az „önző pöcs” jelzőt már nem tudtam levakarni magamról. De ez sem állította volna meg a dolgok rosszra fordulását.

A katonai életem elég unalmasan telt külső szemlélő számára. Én még azt is élveztem, ha napokig az űrben mentünk és járőröztünk. A személyiségem is e tájt kezdet elváltozni és kezdtek rájönni az emberek, hogy nem is vagyok annyira bunkó. Lett egy szép feleségem, született egy lányom,
akivel rengetek időt töltöttem. És leginkább ő volt az ok, hogy a személyiségemben változás ment végbe. Nagyon szerettem őt. Asszem ezt szokták idilli életnek hívni.

De a szép élet csak ámítás volt. A hajó parancsnok döngette a feleségem, amin csak túl esne az ember, de nem csak ez volt. A feleségem a pofámba vágta, hogy csak a családom pénze miatt jött hozzám feleségül és azt, hogy a lányom nem az enyém. Csak e utóbbi 100-szor jobban fájt, mint az összes előző együtt. Hát nemes egyszerűséggel idegösszeroppanást kaptam és majd nem megöltem a parancsnokom. Ismét a családom jó voltából csak két év katonai szolgálat alól való felfüggesztést kaptam. Kicsit sem vigasztalt.

Pszichológus kezelt engem ez idő alatt. Heti egyszer kötelező volt nála megjelennem. Segítségével sikerült javulást elérni az állapotomban. Ez a több órás beszélgetéseknek volt köszönhető, ami arról szóltak nagyobb részt, hogy miért váltotta ki ezt a reakciót belőlem az, hogy a gyerek nem az enyém. (Ami persze így utólag visszagondolva feleslegesen eltöltött idő volt) Konkrét választ nem tudott adni és én sem találtam rá. Emellett gyógyszeres kezelésben is részesültem. Néha a pánik szerű rohamaim és a stressz okozta kétségbe esés erősebbek voltak így erősebb nyugtatóhoz is kellett nyúlnom. Erre tökéletes volt a virgo nevű drog. Csak ez volt elég erős, hogy kezelje az intenzív tüneteket. Emellett az ivászat és a nőzés jelentett valamiféle nyugtató hatást.

Így a kezelések és az egyéb tevékenységeim mellet nagyjából feldolgoztam a történteket, de akkor sem voltam az, aki előtte.

A felfüggesztésem lejárta után a megfelelő papírokkal újra szolgálatba állhattam. (Persze, ha a gyógyszereim, mit az orvos felírt szedem. Csak azok nagyban csökkentették a mókázások élményeit.) Csak nem ugyan abba a pozícióba. A Twilight Hunters nevű felderítő hajó pilótája lettem. A legénység rajtam és még egy-két emberen kívül veteránnak számított. De a korkülönbség ellenére jó hangulatban telt ott az idő. Az itt eltöltött két év hozott vissza szociálisan az emberek közé. Sokat köszönhetek az akkori kapitánynak és konkrétan az egész legénységnek.

Voltak furcsa esetek a hajón (ez alatt embereket értek). Például a hajógépész, aki még egy letört kilincsért is leszedte az emberek fejét rangtól és beosztástól függetlenül. Megszállott e téren. De mikor hébe-hóba leültem a társasággal inni, akkor jó elvoltunk. De nem sokra emlékszek belőlük. (Lehet nem volt jó ötlet a gyógyszerek szedése piálás közben.)

Két év után a veterán legénység nyugdíjba ment, amit sajnáltam. Így a gépész és én maradtunk a legénység azt a feladatott kaptuk, hogy vigyük el a hajót szervizelésre és vegyük fel az új legénységet. De előtte kaptunk pár nap pihenőt

Dolgaim elvégezte után még beugrottam egy bárba mielőtt visszatértem volna a hajóra. Itt találkoztam Dratos-sal, aki épp a sárga földig készült leinni magát. Nem tudom miért, de leültem ahhoz az asztalhoz, ahol ő ült és elkesztünk beszélgetni. Nem sok ragadt meg abból, amit mesélt (én is erősen alkoholizáltam), csak annyi, hogy vele is elbánt a sors. Ezért fel ajánlottam neki, hogy tartson velem, ha változtatni akar az életén.

Immár a hajóra vele együtt tértem vissza, hogy elérjük célállomásunk.