Livia Petreius

Név: Livia Petreius (eredeti: Seia Canisius)

Nem: Nő

Kor: 26 éves

Szakma: Logisztikai mérnök

Vallás: Nincs

Faj: Ember

Születési bolygó: Ayra

Magasság: 177 cm

Súly: 59 kg

Őszintén szólva, nincs túl sok mondani valóm. Nem születtem zseninek, nincsen sötét, vészterhes múltam. Nem éltem át semmi rendkívülit. Átlagosnak, időnként unalmasnak tartanak az embereket. Ezzel különösebben nincs problémám, sőt időnként kifejezetten örültem ennek. Sok szeszélyes embert kerültem már el ezzel. De nehogy elkönyvelj valamilyen antiszociális személyiségnek! Csupán ezzel azt akartam kifejezni, hogy én tudom, milyen előnyöket nyújt a tömeg.

Eddigi életem és pályafutásom tömören. Ayran egy középosztálybeli családban születtem. Késői gyermeknek számítok, mivel volt egy felnőtt bátyám, és vadászpilóta lévén egy bevetés során meghalt. Kiskoromban egyáltalán nem értettem, a szüleim miért kezelnek úgy, mintha láthatatlan volnék. De 10. születésnapomon az egész leesett. Kisgyermekként egyáltalán nem jó érzés, mikor a szüleid teljesen megfeledkeznek születésnapodról. De velem ezt mindig eljátszották. A szüleimnek a bátyám volt a mindenük, és a halálával félig ők is meghaltak. Szinte minden nap emlegették, és a szavaikból kivéve nagy karrier futhatott volna be a bátyám. De meghalt, és ezt a tényt nem tudták ezt földolgozni.

Tehát minden ez után elkövetett tettem arra irányult, hogy ebből a házból kikerüljek. Keményen tanultam, minden évben kitűnő eredményekkel zártam. Az osztálytársaimmal egész jóban voltam, és a barátnőimnél gyakran töltöttem az időt, ilyenkor éreztem magamat igazán elevennek. Osztályelsőként végeztem el az állami középiskolát, és a nagykorúságomat névváltoztatással ünnepeltem meg.

Le se tagadhatnám, az egyetemi évek a legkedvesebb és legvidámabb emlékeim közé tartozik. A Dy bolygóra költöztem, és pechemre kollégiumba kellett költöznöm. Emellett még részmunkát is kellett vállalnom egy kávézóban, hogy megélhessek. De haszna is volt, mert így a vizsgaidőszakok alatt finom kávékat készíthettem magamnak. A logisztikai mérnöki szak egyáltalán nem volt könnyű, voltak pillanatok, mikor az egészet feladtam volna. Pedig ez egy olyan szakma, amivel sok helyen ajtót nyitnak meg előttem. Hál’ az égnek az itt szerzett barátaim támogattak, és végül, ha nem is kitűnő, de jó eredményekkel kaptam meg a diplomámat.

Két évig dolgoztam egy kozmetikumokkal foglalkozó cégnek. Az elején minden jól ment, de végül nem találtam benne semmi kihívást, így felmondtam. Rövidesen egy szerszámokkal foglalkozó céghez kerültem. Innen hamar továbbléptem, hiszen ez is pár hónap után monotonná vált. Az egyik barátnőm javasolta, hogy a hadseregnél próbálkozzak. Nem voltam biztos benne, hogy ott hozzám hasonló embereket keresnek. Úgy gondoltam, hogy ártani semmiképpen nem árthat, így a jelentkezés mellett döntöttem. Meglepődtem, hogy végül engem vettek fel, hiszen több meghallgatásos fordulón kellett részt venni, és komoly konkurenciám akadt.

Hát azt biztos, megkaptam azt, amit akartam. Minden teljesen szokatlan volt, már maga a rendszer felépítése, és a sok hivatalos nyelv, de még a hely ritmusát is fel kellett vennem. Több időt is kellett szánnom, hogy a megfelelő alaptudást felszedjem, még edzenem is kellett, amivel évek óta nem foglalkoztam. Egy évnek is el kellett telnie, hogy teljes értékű taggá váljak. Szervezés, előkészületek, ezek olyan dolgok, amik itt hihetetlenül gyorsan változnak. Mostanság a kollégáim kissé nyugtalannak tűnnek. Valamilyen küldetésről pusmognak egymás között, de nem sikerült más információt elcsípnem.

Egyéb információk:

-Van egy rendesen felturbózott tabletem, hozzá
összeszinkronizált okos órám és bluetooth-os, vezeték nélküli headsetem.

-Alapszinten tudok programozni és lőni, de pontatlanul

-Szerelni még azon a szinten se, csak be tudom azonosítani a
szerszámokat

-Először csak szórakozásból hordtam szemüveget, mostanra
azonban szükségem is van rá.

-Egy antiknak is mondható nagytudású számológép is a birtokomban
van
-Vessetek meg, de maximalista és rendszerető ember vagyok