Sárkányházak kerülete - Külváros

Az első kérdésemre kielégítő választ kaptam Chentől. Igaz az nem nagyot tetszett, hogy úgy beszél a Sárkányházak kerületről, mint a saját királyságáról, de valahogy nem merszem közbe vágni. Sajnos a másik kérdésre már nem tudott választ adni, ami egy kissé gondolkodóba ejtett. Reméltem ő megtudja magyarázni a nem rég történteket, de csalódnom kellet e téren.
Míg a teás fiú tette fel a kérdéseket, én is leültem. Szóba jött egy másik személy is, aki fogalmam sincs hogy jött bele ebbe a témába, de nem is akartam.
Mikor Chen a tűzidomárt fűzte, hogy csatlakozzon, furcsa mód, de egyetértettem vele ezzel kapcsolatban. Ilyen hozzá állás tényleg csoda, hogy még nem tagja a Lángszóróknak. Miközben bólogattam észrevettem egy adag teát előkészítve. Mivel az irányomba volt rakva gondoltam az enyém és érte nyúltam. Sajna nem voltam elég gyors így a megmentőm, ha lehet ezt mondani, elvette előlem. Kettőt pislogtam, majd tovább hallgattam a beszélgetést.
És az ezután elhangzottak kavartak össze teljesen.
~ "Bizalmas", "Diplomáciai védettség". Mi van? ~ gondoltam. Miközben "enyhén" meglepődött fejjel néztem Chen irányába. Neki köszönhető mindez? Valahogy nem tudtam elfogadni az előbbi kijelentést. A gondolat, hogy Köztársaságváros egyik legkeresettebb bűnözőjének köszönheti az a városrész a fellendülést, ahol én és a szüleim lakunk, olyan érzést keltett bennem. mintha mindvégig rosszat cselekedtem volna.
A gondolataimból a "boci" szó térített vissza. Amit már megint nem értettem, hogy hogy jön ide.
A lány kérdése meglepett. De láthatóan őt nem. Ezért valahogy csodáltam. A régi tűzidomár mesteremre emlékeztetett.
A válasz tőle azonban meglepett. "Kört leszűkíteni", "árulók felbukkanjanak" és a dupla A-ok is ezért jönnek.
~ Mi folyik itt? ~ tettem fel magamnak a kérdést.
Mikor a második kérdés megválaszolását kezdte, rá szegeztem a tekintetem, én is kíváncsi voltam a válaszra.
Most is csodálkozva néztem rá, de legalább nem olyan bambán, mint előbb. Ha tényleg igaz az amit az előbb mondott, akkor megértem az érzéseit. Csak az a tudat, hogy nekem ez idáig egy bűnöző volt és most megtudtam az ellenkezőjét. Valahogy nagyon összezavart. És az a sok kétely, ami bennem keletkezet még rátett egy lapáttal.
A pillanatot emberek menetelése szakította meg. Chen gyorsan és határozottan útnak eresztett minket. Még mielőtt elindultam volna még utána néztem.
- Köszönöm - mondtam halkan majd elkezdtem én is futni.

A futásom inkább volt mondható erősebb kocogásnak. Még is lihegtem.
~ De nagyon elpuhultam ~ jegyeztem meg magamban.
Mikor megállt a tűzidomár "társam", én is ugyan ezt tettem. A kérdésére kis gondolkozás után válaszoltam.
- Én tudok, de csak könnyebb lesz az út nem rövidebb. - válaszolom. - De előtte még mást szeretnék csinálni. Pontosabban bemutatkozni. Én Raion vagyok az Egyesült Erők szerelő egységének és az első repülőgép szakasz tagja. Egyéb tudnivaló még, hogy ebben a kerületben lakom. - mondtam, majd egy sóhaj kíséretében a tűzidomárhoz lépek.
- Bocsánatodat kérem, hogy olyan faragatlanul viselkedtem veled. Csak az illyes fajta viselkedés ezt váltja ki belőlem. Régi rossz emlékek miatt. Még egyszer sajnálom. - meghajolok, amint befejeztem. Ha elfogadja mosolygok, ha nem akkor egy komor tekintett után folytatom.
- Van egy ötletem hogyan is juthatunk könnyedén át a földidomár körzetbe. A lakásomon van pár váltó egyenruhám az egyik ellett méretezve az biztos jó lesz rád. -Niterisre nézek - Ha rád meg ne talán túl nagy lenne akkor egy kis igazítással méretre szabom, már amennyire tudom. - Nene felé nézek közben pedig a fejemet vakarom és mosolygok. Amit már megint nem tudom miért csinálok. Tisztára zavarba ejtő a viselkedésem. Az elkalandozásom után folytattam.
- Mit szóltok hozzá? Ha jól nézem nem vagyunk messze a lakásomtól és talán anyám átvitt némi sütit. Akkor mi legyen? - néztem őket kérdően.

Niteris Raion beszámolója alatt fontoskodva tanulmányozta az eget, és amikor a bocsánatkérésre került a sor, akaratlanul is elvigyorodott.
- Természetesen elfogadom a bocsánatkérésedet, testvérem! Nagy teljesítmény ez egy olyan személytől, aki gyilkosok és árulók között nevelkedett - mondta, miközben egy nagy öleléssel áldotta meg Raiont. Ez persze egyáltalán nem volt félreérthető, hiszen Niteris nem rózsaszínnel írta a nevét, Raion meg csak mosolygott, ami szintén... jó jel?.
Ezután végighallgatta az egyenruhákról szóló tervet, de ez már nem tetszett neki annyira.
~Miért lenne túl nagy rám az egyenruha? Netalán régen komoly elhízással küszködött?~
- Én... én nem öltözhetek úgy fel! - tiltakozott Niteris - Az a Tűz Népének megcsúfolása lenne! És amúgy sem értem, hogy mi hasznunk lenne abból, ha ellenségnek tettetnénk magunkat. Csak menjünk oda, mondjuk meg nekik az üzenetet, és égessünk le mindent, ha nem értenek egyet. Nem kell túlbonyolítani.

Egyenletes kopogás. Távoli zaj. Zihálás.
A rohanás és az utca zajai mintha egy vastag fal másik oldaláról hallatszottak volna; nem figyeltem rájuk, nem törődtem velük – őszintén szólva nem is túlzottan érdekeltek.
Addig legalábbis semmiképpen sem szándékoztam velük foglalkozni, amíg nem sikerül a kirakós újabb darabkáit megfelelő helyre tennem. Márpedig, tekintve az új információfoszlányok mennyiségét – ezt minden hiúságom ellenére is el kell ismernem -, nem kevés időt vett igénybe. Legalábbis, jóval többet, mint amennyit általában rendezgetésre szántam.
Ami Chent illeti... Nem tévedtem vele kapcsolatban, és ez, még oda sem figyelve is gunyoros mosoly csalt az ajkamra. Ugyanolyan ember volt, mint az összes több, nem különlegesebb. Nem volt gonosz...legalábbis, abban meglehetősen biztos voltam benne, hogy tökéletes hisz saját szándékai tisztaságában, de hát ki ne tenne éppen így? Mindenki azt hiszi, neki van igaza, jutott az eszembe, és még szélesebben elvigyorodtam.
Aztán meg amúgy sem kifejezetten hittem jó és rossz oldalban – a katasztrófa, amit ostoros Chen megakadályozni készül, valakik számára minden bizonnyal csoda lenne. Valójában lényegtelen is maga a kérdés. Az ugyanakkor fontosabbnak tűnt, amit a nőn észrevettem... Nem volt olyan feltűnő, mint Niteris esetében – egyébként kételkedem benne, hogy bárki esetében is ilyen feltűnő volna –, de azért ott volt.
Félreértés ne essék, nincs nekem gondom az egészséges nacionalizmussal, egyszerűen csak ott volt. Legalábbis, úgy tetszett, hogy ott van.
Minden apró, tűz népével és Tűz Urával kapcsolatos megjegyzését felidéztem magamban, kezdve már egészen a húsrendeléstől egészen addig, amit tűzidomár barátunk elveszett kedveséről mondott, és egy külön mappába tettem. Úgy döntöttem, a későbbiekben még visszatérek a témakörre.
Mint ahogy Chen kontroll elvesztésétől való félelméhez, illetve ahhoz a kissé idegesítő tényhez is, hogy újdonsült felettesünk túlságosan is jól kiismert bennünket első látásra. Sejtettem, hogy a kérdések lehetőségének más célja is van, de...
Igen. Az emberi kíváncsiság, húztam el a számat kelletlenül, olyan dolog, mellyel bajos dolog megküzdeni. A fentiek alapján pedig úgy festett, hogy nekem sem megy ez olyan könnyedén, mint ahogy szeretném.
Egy darabig még hagytam, hogy cikázzanak a gondolataim, csak akkor rántódtam vissza a valóságba, mikor Niteris megszólalt, és én is megtorpantam.
Tehát Raion, ismételtem el magamban pilótánk nevét magamban, miután bemutatkozott. Érdekes...igen, továbbra is érdekesnek találtam. Hűséges az Egyesült Erőkhöz...ugyanakkor igencsak egyszerűen elfogadta Chen álláspontját is, legalábbis, miután az AA jelzésű állítólagos társai kissé elintézték. Azok a régi rossz emlékek pedig, amivel a bocsánatkérést indokolta... Elgondolkodva összeráncoltam a homlokom, majd néhány másodpercnyi töprengés után tippeltem. Mivel tét nem volt, ráértem még, hogy kiderítsem, igazam volt-e.
- Engem Nenének hívnak – mosolyogtam vissza vidáman. Bár nem láttam magamat kívülről, egészen bizonyos voltam, hogy a süti szóra a szemem felcsillant...hiába. Mindenkinek lehetnek gyengéi. És egy anyáról elöljáróban még csak mérgezést sem feltételeznék. A gondolatra zavartan elnevettem magam. Nesze neked, tudatosan felépített imázs!
- Az egyetlen probléma az lehet – kezdtem, miután Niteris befejezte a tiltakozást -, hogy nem biztos, hogy így átengednének. Téged is megtámadtak az AA jelűek, nem? – pillantottam Raionra, majd az állam elé emeltem a kezem. – Viszont meglehet, még úgy is jobbak az esélyeink, mint így – tettem hozzá, majd Niterisre sandítottam. – Álruhás hősök minden nemzetből kerülhetnek ki...

Örültem, hogy Niteris elfogadta a bocsánat kérésem. Így legalább könnyebb lesz a csapat munka.
Niteris válasza csak nacionalista duzzogásnak tűnt számomra, de ha nem enged akkor ennek lőttek. Szerencsére Nene az ötletem mellet állt és győzködni kezdte Niterist.
- Sajnálom Niteris. Szerintem és ahogy látom Nene szerint is jobbak így az esélyeink. És ha hajlandó vagy ezt az áldozatot meghozni és sikerrel járunk. Chen lehet szól pár jó szót rólad a Tűz Urának. - mondtam és a végén rátettem a kezem a vállára.
- Az meglehet Nene, hogy megtámadnak ismét minket vagy csak engem. De nem hiszem, hogy minden hol ott lennének, ha még is akkor is van esély, hogy legalább ti át jussatok. Mivel a repülőgép szakasz létezését a sereg 80 százaléka nem is tudja vagy ha igen, akkor azt nm hogy kik a tagjai. Ezért gondolom, hogy átjutunk - fejeztem be a hosszú monológom majd vettem egy mély levegőt.
- Akkor ezt eldöntöttük. Kettő az egy arányban győzött az ötletem. Gyertek mutatom az utat. - sarkon fordultam majd nagy elánnál elindultam. Közben vissza tekintettem, hogy Niteris elindult-e? Ha nem akkor ezt mondtam neki.
- A süti mellé tea is kell nem? Vagy hagynád újdonsült barátaid "olcsó" teát inni? - kérdeztem tőle. Majd folyattam a sétát. Remélve, hogy követnek.
Közben elmerengtem egy kicsit a felhőket bámulva.
~ Vajon a jó oldalon állok~

- Bizonyára azt akartad mondani, hogy minden nemzetből kerülnek ki álruhás harcosok - javította ki Niteris Nenét - Hősök ugyanis csak a Tűz Népéből kerültek ki. Vegyük példának a rendíthetetlen Láng közlegényt. Nem volt idomár, mégis teljesen egyedül rárontott a rejtőzködő avatárra és cinkosaira... és meghalt.
Raion további győzködése  viszonylag ésszerűnek tűnt, a demokráciába vetett hite azonban visszataszító volt.
~Ezen még dolgozni kell egy kicsit... legjobb lesz, ha utána megyek, hogy észhez térítsem~
- Legyen hát-mondta végül- Mutasd az utat, testvérem. De a sütievésre ne számítsatok! Küldetésünk van, és nekem még helyre kell raknom a Tűz Népének hibáit. Nem érek rá Köztársaságváros pátyolgatására.

Hirtelen sötétség és egy loccsanás... Amint hozzászokott Tala és Rai szeme a sötétséghez. Megpillanthatták Dogorn-t, aki egy pocsolyában térdelt és kétségbeesetten próbálta felkanalazni a vizet a kezével, sikertelenül.
- Gyerünk mááár... Gyerünk! Fenébe, fenébe, fenébe, FENÉBE, FENÉBE MÁR!!! -
Üvöltötte, majd belecsapott a vízbe és hirtelen felállt. Összefonta az ujjait, a kezeit a fejére helyezte, majd fel, alá ideges sétálgatásba kezdett.
- Semmi gond... Semmi, az ég egy adta rohadt világon! -
Kiáltotta, félig-meddig őrült tekintettel, majd meglátta a saját, iszonyatosan remegő kezeit. Nézte pár másodpercig, aztán lassan abbamaradt a remegés, végül ökölbe szorította.
- Nem... Nem fog ismét felülkerekedni rajtam... -
Vett egy mély levegőt, amit lassan kifújt.
- Nem tudom, hogy mi folyik itt... Derítsük ki! -
Mondta, majd elindult a homályba.

Ijedten rezdültem össze mikor Tala hozzá ért a vállamhoz. És ahogy felé fordultam, azzal a lendülettel el is ütöttem a kezét.
- NE ÉRJ HOZZÁM. - üvöltök rá. Majd két-három lépéssel eltávolodok tőle.
Ahogy rá pillantottam ismét sötét lett. És az ezt követő hang még inkább megrémisztett. Rémülten tekintettem körül.
Kis idő múlva a szemem megszokta a sötét. Ekkor pillantottam meg Dogorn-t, aki kétségbe esetten próbálta idomítani a földön szétterült vizet. Neki se ment.
A kétségbe esés egyre jobban úrrá lett rajtam. Miközben meredten álltam a közelben mozgó árnyakat és Dogi-t.
Mikor testemben azt az ismerős bizsergést éreztem, és a hang is amit a távolból hallottam. Nagyon megörültem és abba az irányba kaptam a fejem.
- Chen? - kiáltottam el magam.
Miközben egyre jobban megbizonyosodtam, hogy az ő hangját hallom. Hátrahagyva Tala-t és Dogit kezdtem el futni a hang irányába.
Ennek hatására valamennyire vissza zökkentem. Ekkor hirtelen megálltam majd vissza ordítottam.
- Erre gyertek. -
Majd futottam tovább.

Mikor Raion futni kezdett, Dogorn teljesen elsápadt, amit a teljes sötétségben amúgy sem látszódott.
- Rai! Ne fuss! Mit csi... Ez teljesen megőrült. Gyere! -
Mondta, majd megfogta Tala bal kezét és abba az irányba húzta, amerre a tűzidomár szalad.
- Ha nem követjük, a végén még megöleti magát! Együtt kell maradjunk! -
Célzott ezzel arra, hogy kézen fogva nem hagyják el egymás, még futva sem, miközben keresik Raiont. A két elveszett lélek a homályban, sietve próbálták megtalálni társukat.
- Ne haragudj Rai-re. Ő rendes gyerek amúgy. Nem hibáztatom, hogy ez a helyzet ezt hozza ki belőle. Igen, én jártam a Feledés Völgyében, nem is keveset, de ez az egész, még engem is kikészít. Az egyre gyűlő, céltalan és zavarodott, de ugyanakkor szenvedő tömeg a sötétségben, mely átölel mindnyájunkat. Tényleg olyan érzés, mintha ismét a Völgyben járnék... -

Ösztönösen hátrébb sasszéztam, mikor Raion leütötte a kezemet és rám kiabált.

-Oké, rendben, akkor következő alkalommal inkább megdoblak valamivel - morgolódtam magamban sértődötten. Még grimaszoltam is hozzá, de fényforrás hiányában nem valószínű, hogy a srác látta. Mikor már Dogorn is elkezdett üvöltözni magának, karommal átöleltem magamat. Szinte akaratlanul reszkettem, bár a levegő nem volt hideg. már senki sem tudott idomítani a csapatból, és lassan mindenki megzakkant. Oke, én félek. Hiába nyugszik meg már-nem-tud-vizet-idomítani pajtásunk, én nem tudok megnyugodni.
Aztán Raion visszaesik és egy név megemlítése után elszelel. Kösz, akkor legközelebb tényleg megdoblak valami keménnyel. Még utánunk kiáltotta, hogy kövessük, de hahó, nagyeszű, per pillanat a kerületen kívül nincs máshol fényforrás.

Dogorn pedig kihalássza a bal kezemet, és így sprintelünk Raion után. Közben vígan beszél, hogy ne legyek mérges Raionra. Meg még elregél néhány dolgot, pl.: hogy a Feledés-Völgyében is hasonló tüneteket produkált, szóval van gyakorlata. Éppen közbevágtam volna, hogy oké, oké, értem meg nem haragszom a tűzidomárra, de szégyen szememre, futás közben rosszul vettem levegőt, és az beszorult. Szóval válaszadás helyet inkább felszínesen lélegeztem, és próbáltam a tempót tartani.

Ha végre utolértük Raiont, és ő is megáll, az szellemek áldják meg, akkor kikapom a kezemet Dogorn szorításából, és a térdeimre támaszkodva próbálok meg ismételten normálisan lélegezni. Majd a ruhám aljából tépek egy hosszabb csíkot, és szó nélkül Raion egyik kezére kötöm, majd a másik végét a saját kezemre. Ha igaz Dogorn állítása, akkor vele nem lesz túl sok probléma, de nem szeretném, ha Raionnal ismételten fogócskáznánk. Ahhoz már felnőttünk eléggé.

Tala talán ideges volt, Dogorn kétségbeesett, Raion pedig értetlen, mégis mindhármuk elfelejtette a problémáját, ahogy a fény közelébe értek. A látvány, ami fogadta őket, korántsem várt volt. Egy rozoga széken egy nő üldögélt keresztbe tett lábakkal, egyik kezét a magasba tartva, míg másikban egy könyvet tartott. Ölében egy csecsemő - Talának igencsak ismerős - pihent. A nő, még csak fel sem pillantott, belemerült az olvasmányba; érdekfeszítőnek és izgalmasnak találta. Az érkezőket mégsem ez, hanem a környezete lepte meg. Emberek hevertek körülötte a földön. Élettelenül, sebesülés, vagy bármiféle harc nyoma nélkül.

Raion mozdult meg elsőnek. Szólni akart, de hirtelen fáradság tört rá, és érezte, amint a végtagjai elzsibbadnak. Egyre lomhábbnak érezte testét, fásultsága felszínre tört, elálmosodott, kissé megrogyott, de egy furcsa érzés miatt tartotta magát. Egy érzés miatt, amit nem egészen ismert, de már érzett testében, nem is olyan régen. Dogorn is meglepődött. Érezte, ahogy az energia átjárja, és mintha tudna idomítani. Elő is halászott egy kevéske vizet, és csodák csodájára az táncot járt a kezei körül. Idomítóereje visszatért.

Tala volt az egyetlen, aki kimaradt a jó hírekből. Se nem rosszat, se nem jót nem érzett, egyszerűen csak az elé táruló képet kellett feldolgoznia. Hogy ezt sikerült-e neki, nem lehet tudni. De, hogy mégiscsak jelét tegye tanúbizonyságának, megköszörülte a torkát, és rákérdezett: Mi történt itt?

Chen csak ekkor nézett fel, de korántsem tűnt meglepődöttnek. Inkább egyfajta elégedett mosoly csillant meg az arcán, és becsukta a könyvet. Végignézett a kis csapaton, majd tekintete megállapodott Raionon.

- Üdvözletem vendégeim! Vártam bizony rátok, csak nem tudtam, hogy ti érkeztek majd. Nos, milyen volt az Örök Éjszakában mászkálni? Félelmetes igaz? Nehéz az élet idomító-erő nélkül. Talán csak ez a kis hölgy nem lepődött meg. Ő jól járt... - tekintett le az ölében szuszogó csecsemőre. - Ez a kisfickó is itt landolt a fényben. Nem csodálatos az avatárállapot? Miket nem képes érzékelni... Egyszerűen csodálatos. - Ekkor meglátta Raion rogyadozó térdeit, és dobbantott. - Na, tarts ki pilóta! Talán motivál ha azt mondom, most te tartod életben az avatárt! Hogy te miattad vagyok képes egyszerre két dolgot idomítani. Hogy miattad van fény ezen a kis területen! Ülj csak le és pihenj, mert a te energiádra nagy szüksége van most a világnak!

Mikor oda értem a fényforráshoz a látvány eléggé ledöbbentet, ezért megálltam, hogy jó látom-e azt, amit látok. Chen mutatványa is igazán ámulatba ejtő, de az a több tucat mozdulatlanul fekvő ember látványa még meglepőbb volt.
Hallottam, hogy Dogorn és Tala utolér, de nem foglalkoztam velük. Valahogy annyira megkönnyebbülten éreztem magam, hogy látok egy észnél lévő embert, aki tud segíteni. Ez mellé még öröm is társult, hogy Chen volt az a személy.
Már indultam is fel és szólni is akartam, de hirtelen olyan fáradtság tört rám, és a zsibbadás is a lábamban, hogy az egyenes egy balra kanyarodó ív lett. Szerencsére meg tudtam állni még mielőtt elesek.
- Mi a franc va.. - ásítás - van velem. Úgy elálmosodtam. - nyögtem oda magamnak.
De ez a furcsa érzést ismét éreztem a testemben. Nem tudom, de valahogy segített abban, hogy erőt vegyek magamon és legyűrjem a fáradtságot. Azonban tudtam, ha ez így megy, tovább nem sokáig leszek képes megállni a két lábamon.
Mikor Chen felállt, oda kaptam a tekintetem. Mikor csak engem nézett egy kicsit zavarba jöttem. Hirtelen nagyon melegem lett és a pillanatnyi zavarom miatt egyenesbe vágtam magam, majd olyan gyorsan elkaptam a fejem.
Miközben Chen beszélt félig meddig hallottam, amit mond, de a figyelmem másik fele azon volt, hogy ne dőljek el, mint egy darab bot. Nem lehet idomítani, kis hölgy, avatár ál...- ásítás - avatár állapot. MI? Avatár álla...
Ekkor Chen rám szól. Abban a pillanatban összeszedtem magam és lendült volna, valamilyen oknál fogva, kezem tisztelgésre, de sikeresen hárítottam a kínos helyzetet.
Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy amit mondott annak örüljek vagy féljek tőle. Annyira váratlanul ért ez, hogy szó hoz sem jutottam. Amíg a kapott információt gondolkoztam, addig lassan oda menetem ahhoz a székhez, amin Chen ült. Majd leültem a földre háttal a széknek támaszkodva (Chen szemszögéből az ő jobbjára ültem le).
Jobb lábamat felhúztam, arra pedig rátámaszkodtam a jobb könyökömmel.
- Akkor Korra avatár halott és most ő az új avatár vagy rosszul következtetek? Ezt a sok szarságot elnézve már nem nagyon csodálkoznék semmin. - mondtam Chen-re nézve.
- De mielőtt válaszolnál Chen. Valaki tud valamilyen étel féleséget adni, meg egy kis vizet. Mert ha így megy tovább a dolog asszem úgy végzem, mint ezek itt körülöttünk.- tettem fel a kérdést.

Tala és Dogorn futottak kézen fogva a sötétben, aztán utolérték Raiont. A vízidomár megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát, de aztán elsápadt, amit maga előtt látott. Egy nő volt az, a fényben. Egy gyermekkel az ölében. Egy könyvet olvasott.
- Mi történik itt? -
Suttogta magának, majd hirtelen átfutotta egy érzés. Az idomár képessége ismét visszatért, ugyanakkor Rai majdnem összeroskadt. Dogorn mellé lépett, hogy támaszt tudjon neki adni, ha szükséges.
- Jól vagy? -
Kérdezte férfitől, majd Chenre tekintett. A nő beszélni kezdett, majd Rai leült a szék mellé.
~ Gyermekkori barátja, Korra tényleg halott lenne és megszületett az új avatár? Ez lehetetlen... Miatta van fény és sötétség? Két elem idomítása? Mi folyik itt? ~
Gondolkodott, majd végül megszólalt.
- Szóval te vagy Ostoros Chen... Igaz lenne? Ő az új avatár? Nem hiszem el... -
Gondolkodott, majd mikor Rai vizet kért, oda dobta neki az egyik kulacsát.
- Nem értem, hogy mi folyik itt! Se a sötétséget, se az avátár állapotot, se a szörnyeket, se a szellemeket, se semmit! De annyi biztosan tudok, hogy kiállok a barátaim mellett és nem hagyom, hogy bármi bajuk essen! Még egyszer nem! -
Emelte fel a hangját, majd ismét normál hangerőn kezdett beszélni.
- Szóval... Kérlek... Mondd el az elejétől a végéig! Nem akarok hülyeséget csinálni... -
Szólt, miközben pengeéles jégkarmokat növesztett az ujjára, a háta mögött, amit csak Tala láthatott.