Star Wars: Árnyvihar - Mocsok & londieladde

Név: Connie Floxber

Kor: 25

Bolygó: Tatooine






Connie a Tatooine nevű bolygón született. Apja, egy kalandor volt, aki fekete árut szállított, és könnyen becserkészte anyját, aki csupán naiv kis rabszolgaként tengette napjait a sivatagos bolygón. Szép is a szerelem, persze csak akkor, ha nem kihasználásról van szó. Ugyanis amint a férfi megtudta, hogy a nő gyermeket vár, azonnal elhagyta őt, és többet nem is látták egymást. Az anya azonban nem akarta, hogy a gyermek tudomást szerezzen az igazságról, így azt a mesét adta be neki, hogy apja nagyszerű pilóta volt, és hogy ismeretlen körülmények között eltűnt, valószínűleg meghalt. Hogy a kislány kíváncsiságát kielégítse, történeteket talált ki a pilótáról, aki felfedezte a világűrt, és sok kalandon esett már át. Connienak a sohasem látott apa lett a példaképe. Arról ábrándozott, hogy majd egyszer ő is elhagyhatja Tatooinet és új, ismeretlen bolygókra utazik. Teltek az évek, és az anya újra rátalált a szerelemre, egy szintén naiv hős szerelmesre. A zsák megtalálta a foltját. A férfi felszabadította őket, ami miatt a lány a mai napig bolondnak tartja őt. Tizenéves korában tudta meg a teljes igazságot valódi apjáról, amikor is egy kocsmában dolgozott, és egy sötét, idegen alak felvilágosította róla. A lány teljesen kiborult, számon kért mindent az anyján, aki végül bevallotta neki bűnét. Attól a naptól fogva gyűlölet égett Connie szívében a szülők, és az egész bolygó iránt. Tovább dolgozott a kocsmában, és elfojtva magában az indulatait, egy szót sem szólt többé sem az anyjához, sem annak új férjéhez. Egy nap azonban egy sith mester tért be a kocsmába, és minden megváltozott. Padawanjává fogadta a lányt, s tanítani kezdte. Connie végre újra boldog volt, utazhatott, tanulhatott, és foglalkoztak vele. Hagyta, hogy a sötét erő átjárja őt is. Azonban ez az időszak sem tartott sokáig. Nem tölthettek együtt sok időt, csupán három évet, ugyanis a mestert megölték a jedik,  és Connie újra egyedül maradt; ám az elmúlt két évben rengeteget tanult, edzett és fejlesztette magát, teljes mértékben megváltozott. Egy talpraesett, pimasz, nagyszájú, gonosz, és sokszor igazán kegyetlen nőszemély vált belőle - és ő ezt egyáltalán nem bánja.

Később: csatlakozott egy csempész bandához, de egy rajtaütésen odaveszett a csapat nagy része, így kiszállt a buliból. Energiapókokkal és fűszerrel kereskedtek; emiatt elég sok számára előnyös ismeretségre szert tett.

Connie:
Londie

Bár a Tatuin több kellemetlen, mint jó emlékkel szolgált számodra, már két hete itt töltöd napjaidat. Az energiapókok jó keresletnek számítanak errefelé, ezért egyik nap sem maradsz éhen. Épp egy boldog üzletből tértél vissza, mikor valaki leszólít az utcán.

Az alacsony, zömök termetű ember arcán sejtelmes, titkokat sugalló mosoly ül. Már felkészültél arra, hogy egy rúgás kíséretében melegebb éghajlatra küld, amikor az munkát ajánl neked.
- Conni Floxber, ha nem tévedek. Hallottam magáról és a zsoldos „csapatáról“. Feledtébb sajnálatos dolog, ami velük történt... Igazán... Elszomorító. De az embereknek meg kell tanulnia tovább lépni. De minek is jártatom itt a szám? – Rögtön a lényegre tért – A magához hasonló mérnöki tudással rendelkező zsoldosokra van szükségem egy időjárás-szabályozó megjavításához. A részletek pontban két óra múlva itt...
Egy adattárolót nyújt át, rajta egyetlen címmel. Mos Eisley egyik félreeső kantinjába. Jól ismered a helyet, már többször kereskedtél a tulajjal, ezért pontosan tudod, hogy miért ez a helyet választották. Szinte teljesen kihalt, ideális arra, hogy egyetlen kíváncsi fül se hallhasson semmit.

Lear Wolkyr:
Mocsok

Közel háromezer, friss, ropogós kredittel a markodban sétálsz ki a megbízód házából. Egy újabb elvégzett megbízás, újabb busás jutalom. Az évek során már-már mesteri módon szagolod ki az esetleges pénzforrások szagát, épp ezért nem tart sokáig, amíg észreveszel egy tömzsi, alacsony alakot. (Bár talán a szemrevalóbb beszélgetőpartnere miatt teszed ezt, de megpillantod őket). A férfi átnyújt neki valamit, majd egy hatalmas vigyorral az orrán indul el. Egyenesen feléd, sőt, miután ellenőrzött valamit az adattábláján még integet is neked, hogy véletlenül se tűnj el a tömeg sűrűjében. Tény és való, már megvolt a magad hírneve ezen a bolygón. Igaz, sokan holtan akarnak látni, de úgy tűnt, hogy ez a férfi még több pénzzel kívánja megtömni a pénztárcádat.
- Ah, éppen a magához hasonló emberek után kutatok. Ha megbocsájt tőlem egy keresztkérdést... Maga fél a haláltól? Tízezer kredit vagyok hajlandó fizetni a csapatom tagjának fejenkét, ha sikerül megjavítaniuk nekem valamit egy félreeső bolygórendszerben. A részleteket majd itt. Pontban két óra múlva
A te kezedbe is belenyomja az adattárolót, majd elviharzik.

Mindketten:

Két óra múlva
A kantin még kihaltabb volt, mint amire Connie emlékezett, feltehetőleg már a bezárás küszöbén állt. Több letakart asztal, szék volt egymásra helyezve, még néhány ablakot is bedeszkáztak. Rajtatok kívül csak két zsoldos jelent meg időben, a többieket pedig már nem engedték be. Ahhoz képest, hogy titeket szigorúan dátumhoz kötöttek, a férfi megvárat titeket. Jó néhány percbe beletelik, mire méltóztatik kijönni.
- Ah, szóval négy ember. Még így is egyel több, mint amennyire igazából szükség volna.
Ekkor az egyik idegen – feltehetőleg fejvadász – nemes egyszerűséggel egy hibátlan fejlövéssel a másvilágra küldi a társát. A megbízótok nem bírja visszafogni magát, kitör belőle a tapsvihar.
- Ezt már szeretem! – feleli végül – A hely, ahova megyünk nem más, mint a Xerq rendszer Tivos nevű bolygója. Egykor sűrűn lakott, gazdag bolyó volt, most viszont a legjobb tudomásom szerint lakatlan. Azonban van valami a bolygón, ami felkeltette az érdeklődésemet – halk kuncogásba kezdett – azonban a bolygón tomboló savas esős viharok, földrengések gyakrolatilag lehetetlenné tették a célpontom megközelítését. A feladat, amit magukra bíznék egyszerű. Javítsák meg a bolygó tetején található időjárás szabályozót, jelentsenek és a helyszínen fizetem ki magukat. Áll az alku?

Újra itt, ezen a mocskos bolygón...Minden itt kezdődött el, és úgy tűnik, itt is végződik.

Bár abból, ami megmaradt, még jó üzleteket kötök. Itt mindenki döglik a fűszerét, nem telt bele tíz percbe, hogy az áru nagy részét eladjam. Csapat nélkül nem folytatom ezt tovább, elég volt, nem kezdem ezt újra. Nem mintha nagyon sajnálnám őket, de túl nagy munka felépíteni egy legalább félig megbízható csapatot...A társak gondolatától pedig egyenesen hánynék, még csak ez hiányzik... De valamit kezdenem kell magammal, kreditek kellenek.
Megtorpanok, ahogy leszólítanak. Ki ez...? Egy rúgással arrébb küldhetném, nincs kedvem ehhez az ósdi sajnálkozáshoz.... Azért csak némán hallgatom, és csak ráncolom a homlokom. Mintha a mindenható ég küldte volna elém ezt az alacsony, ronda kis jószágot, aki üzletet akar velem kötni. Tízezer kredit? Ez megőrült... Vagy a biztos halálba küld... De a pénz beszél, kutya ugat. Elveszem az adattárolót, bólintok az idegen alak felé. Meglehet, nem vagyok a szavak embere...sosem voltam... Mos Eisley? Hát persze... Mire felpillantok, az alak már el is tűnt. Helyes. Akkor indulás, utálok késni...
Hamarabb érkezem a megbeszélt időpontnál. Ez a hely... Biztosan be fog zárni, vagy már be is zárt. Már ez sem olyan, mint régen.
Odabent csak egy férfit látok, aki szintén előbb érkezett, de hamarosan megérkezik még kettő. Ez elég drága mulatság lesz így a megbízónak...
Az alacsony idegen késve érkezik. A falnak háttal dőlve állok és várom a fejleményeket. A fegyver hangjára kapom fel a fejem: az egyik zsoldos lelőtte a saját társát...szép kis barátság lehetett. A kis küldetésünk nem hangzik túl bonyolultnak, de az időjárás még biztosan megkeseríti a dolgunkat. Ki tudja, mennyire... De hát valamiben meg kell dögleni, és ha már így van, az legalább a pénzért legyen.
- Mikor indulunk?

Elégedettség ült a megbízótok arcára, amikor senki sem problémázott halott zsoldos miatt.Connie kérdésére csak megragadja a lány karját és ennyit felel.
- Hogy mikor? Hát most! – Kiált fel örömében.
Átterelt titeket a szomszédos hangárba, miközben a karbantartó egységek felvakarták a szerencsétlenül járt zsoldost. A szoba egy hangár volt, melyek közepén egy YKL-37r-es csillaghajó tartózkodott.

- Hogy tetszik a kicsike? Ne hagyják sokáig az esőben, az nem tesz jót neki. Ezt az apró tényezőt leszámítva viszont tökéletesen alkalmas a feladatra, tartalmaz minden műszert, berendezést ami az időjárás szabályozó megjavításához és a bolyó ellenörzéséhez szükséges. Az instrukciókat a hajó számítógépében találják, működjenek együtt és ne tegyenek tönkre semmit. Ha valami megsérül, akkor levonom a fizetésükből.
A hajó fedélzetére lépve az átlagnál nagyobb rendetlenséget és pormennyiséget tapasztaltok. Bár A külsején nem látszott, kétes, hogy megteszi az odautat mielőtt szétesne. Ezt követően a droid is üdvözölt titeket.
- Üdvözlöm önöket a Gazdám szállítóhajóján, mely a Bloodrain kódnevet viseli. Remélem élvezetes és nyugodt utunk lesz. Körülbelül két-három óra, míg megérkezünk a bolygóra, ezért kérem használják ki.
Talán ezt az időt érdemes lenne egy kis ismerkedésre felhasználni, a zsoldos barátotok azonban elvonul az egyik mentőkabinba a Holo Netet böngészni. A képernyőn hiányos öltözetű táncosnőket véltek észrevenni, valószínűleg magára hagyjátok a „munkájával“.

Másfél óra múlva.
- Megérkeztünk a Tivos rendszerbe, a bolygón tomboló vihar épp ezekben a pillanatokban ér véget. Hamarosan landolunk.
A hajó ereszkedni kezdett, azonban a droid feltehetőleg hibásan működött. A vihar még nagyban tombolt és ezt hamarosan meg is éreztétek, amikor egy farönk csapódott turbinába. Az egész olyan gyorsan történt, egyszerre több rendszer mondta fel a szolgálatot. Arra lesztek figyelmesek, hogy a landolás nem túl kényelmes módon megy végbe, valamint a hajó automatikusan kilövi az összes mentőkabinját. Ez az utolsó emlékképetek, mielőtt a láncreakció elindít egy energiacsóvát és az eszméletetek vesztitek.



Amikor magatokhoz tértek a koppanó hangokból rájöhettek, hogy az eső esni kezd. A droid tönkrement az elektromos kisülésnek köszönhetően, ahogy a pajzsgenerátor, a kommunikációs rendszer és több fontos műszer egyaránt bemondta az unalmast. Szerencsétekre a letapogató rendszer működik, így képesek vagytok adatokat gyűjteni a környékről. Mint kiderült, a droid kalkulációi nem kicsit voltak tévesek, közel hetven kilométerre lehettek az időjárás szabályozótól, az utat hegyek és folyók egyvelege fűszerezi meg, a nem túl kellemes időjárásról pedig szó ne essék. Szerencsére van jó, vagyis jobb hírrel is tud szolgálni nektek. A közelben egy feltérképezett barlangrendszer található, melynek mélyén ivóvíz csobog. Az élelem készleteitek elégségesnek tűnnek ahhoz, hogy kitartsanak addig, amíg megjavítsátok a hajót. Ez azonban a legjobb esetben is minimum egy hónap együttlétet jelent. Kettesben, kommunikácó nélkül.

/Innentől jön az első „privát“ játék. A következő problémákkal kell foglalkoznotok az elkövetkezendő egy hónapban:
- Egy raktár roncsait, melyben találhattok megfelelő pajzsgenerátort a hajó pajzsainak létrehozásához, a biztonsági rendszer azonban csodával határos módon működik és megsebesíti az egyikőtöket. (Igen, a másiknak ápolnia kell majd ) Döntsétek el melyikőtök legyen.
- Mint kiderült, az ivóvíz nem teljesen egészséges. Mindkettőtöknél jelentkeznek majd furcsa tünetek, azonban a közelben találhattok egy hajóroncsot, amelyben van víztisztító és EGYETLEN személyre elegendő gyógyítás. A másiknak ki kell majd bírnia néhány napot fejfájással és lázzal küzdve. (Én is szeretlek titeket)
- A motorra sajnos nem találtok semmit, viszont egy régi adóvevő torony van a közelben, mely talán képes arra, hogy üzenetet sugározzon a környező naprendszerekben. Saját döntés, hogy be-e kapcsoljátok.
- Egyre szűkösebben vagytok, már ami az energiát illeti. Ha ennyi terem marad használatban, akkor pár napon belül elfogy az energia. Három termet tudtok ellátni energiával (ebből célszerű, hogy egy a központi szoba legyen (szkenner, létfentartó rendszer), a pajzsgenerátor is rengeteget eszik. A hálószobán kénytelenek vagytok osztozkodni. Egy ágy van, rátok bízom, hogy ki alszik a földön.
- Az első hét nyugalmasan telik, azonban később egyre több vadállat közelít meg titeket. Gyengék és amíg van töltényetek elhanyagolhatóak. Azonban egy idő után ti is kifogytok, ám ekkor valamilyen módon előkerül Connie fénykardja.
- A szkenner az egyik éjszaka sípoló hangot ad majd ki, a koordináták egy frissen lezuhant űrhajó roncsaihoz vezetnek. Ez megmenthet titeket egy darabig, találtok ételt, fegyvert, néhány energiacellát amivel növelhetitek a hajó energiatartalmát. És persze vizet. De vajon jó ötlet elvenni?
- Természetesen az időjárás sem kímél titeket.

Sok sikert, és majd gondolok rátok, ha rámtör a csuklásroham . Ha bele kell kontárkodni a sztoriba, akkor természetesen megteszem, de szabad kezet kaptok. Ti döntitek el, hogy milyen sorrendben történjenek az események. Love and peace <3 /

Ugyan kívülről jó állapotú hajónak látszott, de ahogy belépünk a hajó belsejébe, elfog a düh és az ámulat.
~Ezzel a tragaccsal még a bolygóig sem jutunk el...Tízezer kredit, szépen hangzott...~
De már indul is a hajó, nincs visszatáncolás.
Egy droid üdvözöl minket, de ő sem mai gyártmány. Kalandos utazás lesz ez így. Úgy tűnik, a zsoldost, aki lelőtte a társát, nem igazán érdekli az egész...elvonul előlünk. Nem is bánom, legalább nem kellemetlenkedik itt, a központi teremben. Nem kenyerem az ismerkedés, mindig is úgy gondoltam, hogy ha az ember lépten-nyomon bemutatkozik, az csak idióta képmutatások sorozata. Ráadásul még kedvesnek is kell tűnni - az meg aztán igazán nem vagyok.
Helyet foglalok egy székben, és nem is tudom felidézni mikor láttam utoljára ilyen rémes hajóroncsot. Ha jobban meggondolom, a legelső pillanatban fel kellett volna rúgnom azt a nyomorúságos kis figurát.
Olyan lassan telik az idő itt, hogy felér egy kínzással. Bejárom a hajót, és körbenézek, mi áll rendelkezésünkre. Miután visszatérek a helyemre, még mindig ugyanazt jelenthetem ki magamban: nem túl biztató a helyzetünk. Alapvető felszerelésünk van, az időjárás szabályozó megjavításához szükséges elemek tárháza sem túl széles, és nem is tudom, mi jöhetne még, ami rossz hír...

Másfél óra telik el, mire a droid újra megszólal.
~Ilyen hamar megérkeztünk? Azt mondta, 2-3 óra az út...érdekes...~
A droid azonban tévedett, a viharnak még nincs vége. Egy nagy csattanás, és a rendszerek egymás után mondanak csődöt, hiába rohanok az irányítópulthoz. A turbinánkat bombázta szét valami. Az egész hajó ráz, és imbolyog, így próbálok talpon maradni, de nem sikerül. Elsodródok, még mielőtt a mentőkabinok kilövését megállíthatnám, aztán..égető fájdalom, és sötétség...

Ki tudja, mennyi idő telhetett el, amíg eszméletlenül feküdtem. Kipp-kopp-kipp-kopp...apró kopogások zaja hoz vissza az álomképek közül. A hajó valahogyan elérte a felszínt, azt hiszem körülbelül ez volt a maximum, amit várhattunk tőle. Felkelek, és zsong a fejem, alig bírok koncentrálni. Vajon a másik kettő él még? Az egyik igen, úgy látom, lélegzik...Elindulok a kabinok irányába, de nem kell messzire mennem, megtalálom a másik zsoldos holttestét a legelső kabin padlóján. Kitört a nyaka, nem szép látvány... Nem is nézem tovább, bezárom a kabin ajtaját - majd később kidobom a hajóról, - most azonban muszáj megnéznem, mire számíthatunk, ha már így édeskettesben maradtunk a másik zsoldossal. A letapogató rendszer csodával határos módon még működik, ha már minden más bedöglött. A droidnak is annyi, ezért már csak magunkra számíthatunk. Egy közeli barlangrendszerben találok ivóvizet, ez egy jó hír, legalább ebben nem fogunk hiányt szenvedni.
Oldalra nézek, és látom, hogy ébredezik újdonsült szerencsétlen-társam is. Most már csak ki kell találnunk, mit tegyünk.
-Meg kell javítanunk a hajtó. Csaknem 70 km-re vagyunk az időjárás szabályozótól. Értesz hozzá?
Kérdésem elég lényegretörő, nem pont az ismerkedés a célom vele, leginkább az, hogy valahogy túléljük ezt az egészet...

A környék átvizsgálása közben próbálok arra koncentrálni, amit a rendszer mutat, de egyre inkább érzem, hogy mindenem fáj - a testem is kezd magához térni a félresikerült landolás után. Megtámaszkodok, és próbálom egyenletesen venni a levegőt. Nem épp egy ilyen szituációban képzeltem el a halálomat, és gyűlölök gyengélkedni, úgyhogy erőt veszek magamon, hogy válaszoljak a férfi kérdésére.
- A legjobb esetben is legalább 4 hét, mire megszerelhetjük ezt a roncsot. Jóformán semmi sem működik, a letapogatón kívül. A droid is felmondta a szolgálatot. A harmadik meg bent fekszik, kitört nyakkal.
A harmadik zsoldos kabinja felé biccentek, amelynek bezártam az ajtaját. Visszafordulok a feltérképezéshez.
- Majd kidobjuk, nehogy elkezdjen foszlani - még csak az hiányozna... - Legalább a fegyvereit is elvehetjük.
Láthatóan nem hat meg a tag halála, azonban egyre mérgesebb vagyok a helyzettől, amibe keveredtünk. Olyan ez, mint valami rossz vicc, egy áprilisi tréfa, itt ragadni egy szeszélyes időjárással rendelkező bolygón egy zsoldossal egymásra és magunkra utalva, siralmas felszereltséggel....És valószínűleg idejekorán fogok meghalni. Kecsegtető.
Tovább nézelődök, és alig hiszek a szememnek, hogy találok valami különlegesebbet.
- Mintha...az ott valami roncs, raktárféle lehet... Ott talán találunk valamit ehhez az ócskavashoz. Találtam néhány szerszámos ládát, meg alkatrészeket, de...meglátjuk, mire lesz elég.

Sikerült megállapodnunk abban, hogy a roncsok átnézése most előbbrevaló feladat, mint bármi más. Keresek magamnak a hajón még fegyvert, mert ki tudja mit tartogat számunkra ez a bolygó, milyen lények élnek itt...Ki tudja, melyik bokorból ugrik elő a végzet. Bár, anyám mindig azt mondta, a halál nem rossz dolog, és hogy a halál után a lélek megnyugszik, mert jobb helyre kerül...Hát, erre azért nem fogadnék. Egyébként is végigkamuzta az egész életemet, nem is érdekel...
Kint esik az eső, nem szemerkél, de nem is szakad, csak úgy - szinte csendesen - esik. Ha nem tudnám, hogy savas eső, még egészen kellemes is lehetne. Ezen a bolygón még az eső is el van romolva.
Útnak indulunk, és a viharnak meg a folyamatos esőnek köszönhetően, szinte dagonyázunk a sárban, bár igyekszem minél inkább kikerülni a térdigsüllyedős területeket. Mire a raktárhoz érünk, egyre inkább érzem, hogy sajognak a bordáim - valószínűleg nekieshettem valaminek, amíg a gép zuhant. Utólag belegondolva még nagyobb csoda, hogy eddig élünk.

A roncs raktár, amit a rendszer jelzett valóban itt van, nem tévedés. Most már csak egy kis szerencse kell, hogy olyat találjunk benne, ami hasznunkra válhat. Megállok egy pillanatra, hogy kitaláljam, hogyan jussunk be, ám ekkor egy kéz megragad és elránt. A földre zuhanok, nyekkenve, egészen pontosan egy bokor alá, de még így is ezerszer jobban jártam mint a férfi... Észre sem vettem a lövegtornyot, és egyébként sem jutott volna eszembe, hogy egy ilyen bolygón működhet még bármi is. Fegyvert rántok, és kilövöm a lövegtornyot. Felkelek, és körbenézek. Erre a zajra biztosan felfigyeltek az erdő lakói is, már ha vannak...de van egy olyan érzésem, hogy ez sem fogja megkönnyíteni az ittlétet.
- Hé, élsz még? Fel tudsz kelni?
Közelebb megyek hozzá, hátha segítségre van szüksége. Ha nem tudna felkelni, akkor sem hagyom kint. Egy lőtt sebbel viszont nem lesz egyszerű elbánni ilyen körülmények között... Ha a férfinak szüksége van rá, akkor felsegítem és támogatom is. Biztonságos távolságból szétlövöm a zárrendszert, így be tudunk jutni a romokban heverő raktárba. Csoda lesz, ha találunk valami hasznosat...A raktár belseje egyébként igazán hasonlít jelenlegi hajónkra - koszos, poros, és csaknem minden tönkrement benne. Ahogy belépünk, valami fény kezd pislákolni, de elég halvány, így marad a félhomály, és a feltört ajtón keresztül beszűrődő fény. Még várnom kell pár másodpercet, amíg a szemem hozzászokik az új fényviszonyokhoz, és nem csak homályos foltokat látok. Elsimítom arcomból a rátapadt vizes hajamat is, és kezdem bánni, hogy még nem vágattam le - praktikusabb lenne a húzós helyzetekben, például pont egy ilyen kalandban.

Megvárom, amíg a férfi feláll a földről, bár ehhez szüksége van pár másodpercre. Ahogy elnézem, egész jól tűri, talán kihúzza amíg visszaérünk, ott meg elláthatjuk a sebét. Még sohasem kényszerültem arra hogy egy férfi sebeit ápolgassam... Másét sem ápoltam soha, csak a sajátjaimat, most pedig... Mondhatni, az életünk függ attól, hogy egymást életben tudjuk tartani, és most ő megsebesült. Egy ilyen sebnek csodaszerek nélkül rengeteg idő kell a gyógyulásig, nálunk pedig se csodaszer, sem tökéletesen steril eszközök - ki tudja hogy néz ki az az elsősegélyláda belülről...
Csak úgy tud felállni, a megtámaszkodik. Csak bólintok a felszólítására - jobb, ha valaki őrködik kint. Biztos vagyok abban, hogy ez a bolygó nem lakatlan, még a bolond időjárás ellenére sem.

Odabent, ahogy hozzászokik a szemem a félhomályhoz, keresni kezdek. Végigjárom a raktárt, de poron, rozsdás alkatrészeken kívül nem sok mindent találok. A raktár úgy néz ki, akár egy műhely, egy-két hasznos szerszámot, drótköteget be is csúsztatok a ruhám zsebeibe, vagy éppen a ruha alá, hogy ne akadályozzanak túlságosan a mozgásban. Találok egy ládát, a jól ismert kereszttel a tetején. Szinte feltépem a dobozt, bár nem sok hasznos dolgot találok benne, csupán egy bontatlan csomag kötszert. Ez is több a semminél, és legalább még steril.
Végignézek minden dobozt, minden zugot hasznavehető dolgok után. A raktár végében találok egy ponyvát - még akár ez is jó lehet valamire - azonban amit alatta találok, igazi égi áldás. Egy pajzsgenerátor. Körülötte kisebb-nagyobb alkatrészek, de régiek, és eszi őket a rozsda. Valamit még talán fel tudunk közülük használni, de...kételkedem, a rozsda miatt nehéz lesz megoldani az áramkörök kialakítását. Abban reménykedem, hogy ezt a pajzsgenerátort ha nem is működne, meg tudjuk javítani. Nagyon nagy szükségünk van rá, különben pár napon belül összezúzza ez a mocskos időjárás a gépet, mi meg ittpusztulunk.
- Találtam egy pajzsgenerátort! - Kiáltok ki a férfinak.
A kérdés már csak az, hogy hogyan fogjuk egy elcipelni a hajóig. A katona most képtelen lesz cipekedni, ezt egyedül pedig nem tudom elcipelni a hajóig a kezemben, pláne úgy, hogy szakad az eső, és térdig süllyedünk a sárban...

Hirtelen ötlettől vezérelve húzom a nehéznek bizonyuló szerkezetet a ponyvára, aminek összefogom a sarkait, és felhúzom a vállamra. Mennyi időt töltöttem edzéssel... És most mégis, szinte remegnek a lábaim a súlytól. Nem gond, legalább meg tudom emelni, ha túl nagy a sár. Addig meg el tudom húzni a földön is, ha nincs más mód arra, hogy eljuttassuk a hajóhoz. Ilyen módon húzom ki a raktárból a ponyvába csomagolt szerkezetet.
- HA van jobb ötleted, hallgatom. Vissza tudsz jönni a hajóig támogatás nélkül? Ha nem, akkor majd visszajövök ezért. Nem most kellene meghalnod.