Starshine Legacy - Heroes of Jorvik

Gyorsan begyűjtöttem a növényt, hogy nehogy megvárassam Bradleyt.
- De... - sóhajtottam. - Azt csodálom, hogy nem vette még meg a G.E.D., de ahogy terjeszkednek, azon sem lepődnék meg... Tudtad, hogy az istállóhoz közeli mező is már az övék? - kérdeztem szemforgatva, visszautalva a legújabb felfedezésemre.
-Jake? - ráncoltam össze a szemöldököm. Nyilvánvalóan nem gondolhatja komolyan, hogy érdekel Jake. - Dehogy. Sosem gondoltam úgy rá, és ez kölcsönös - magyaráztam, továbbra is összezavarodva. Mégis, hogy jön ide Jake? Szerinted érdekel bárki mád rajtad kívül???
- Bethre? Nem, nem hiszem - ráztam a fejem. Beth azt mondta, ne kürtöljem ezt szét, szóval nem is terveztem. Plusz, a rácuppanás azért mindenképp erős kifejezés miután... Kétszer, ha beszéltek. Ezt max én shippelhetem egyelőre!

Miért beszélgetünk még mindig Jakeről? Gondoltam zavartan. Nem mintha nem kedveltem volna, de... Miért? Hogy jön ide Jake?
- Kétlem, hogy Chloe bármelyik univerzumban féltékeny lenne rám... - motyogtam alig hallhatóan, inkább magamnak, miközben a tájat kémleltem további növény után, Bradleynek háttal.. Honnan szed Bradley ilyeneket? Bár jólesett, hogy kedvesnek és aranyosnak tart, és szurkolt a nemlézető, és nem is vágyott románcomnak Jake-kel. Bár szurkolhatott volna a mi románcunknak is...
- Persze, mehetünk - fordultam vissza felé, majd visszaszálltunk a motorra. Ahhoz képest, hogy nem érdekli Jake, ő hozta fel a dolgot...

Vidáman lépkedek a fák között, majd hátrapillantok Chloe-ra, mikor megszólal.
- Hm? - kérdezem, majd előkapom a telóm, de semmi. - Nézd, nekem sem megy, ez fura... Oké, ez határozottan furcsa... - amit javasol, az elfogadható, bár nem kéne a virág nélkül elmenni, azért bólintok.
- Deal! - mondom neki, majd közelebb húzódom Chloe-hoz, nehogy valami baj legyen és akkor messze legyünk egymástól.

Haladunk előre és egyre furcsább, de izgalmasabb a hely. Valamiért tök menőnek érzem, és szívesen megnézném, de Chloe ekkor visszahív.

- De itt valami izgalmas van, Chloe... - mondom neki, ahogy elindulok előre. Annyira izgatott leszek, hogy el is indulok, mint egy tank. Nem nagyon hallom Chloe hangját, nekem meg kell néznem ezt a valamit. - De nem tudok megállni... - mondom neki, ahogy elkapja a karomat.

És akkor meglátjuk. Leesik az állam, ahogy körbevezetem a tekintetem.
- Mi a retkem ez?! - kérdezem teljesen egyszerre Chloe-val. Aztán nézelődni kezdünk. Mivel Chloe a nagy ábrákat nézi, én lassan lesétálok a lenti részre. Egyszerűen csak dalra fakad a lelkem egy ilyen gyönyörű helytől. Csillog a szemem és vigyorgok. Ahogy megközelítem a helyet, egyre jobban vibrál a levegő, így jó alaposan megnézem az ábrát és próbálom az egészet a fejembe vésni, mert úgy érzem, ez fontos. Nem tudom, miért és mikor, de igen.

Ahogy meglátom a nap és hold szimbólumot, egyből a nyakláncomhoz nyúlok, majd megérintem a földön a nap szimbólumot, a lovat, a lányt... Érdekes. Furcsa, mégis olyan, mintha... Jelentése lenne, csak még nem érteném. Felpillantok Chloe-ra, de ekkor meglátom a virágot.

- OTT VAN! - mondom hirtelen és elindulok a virágért, amit el is helyezek egy másik tasakban, aztán még egyszer visszanézek az ábrához, majd Chloe mellé lépek. - Bármi izgi itt? Bármi ötlet, mi lehet? Mondjuk, elég lovas központú, de ez ezen a szigeten nem meglepő... Ne haragudj, ha megijesztettelek, egyszerűen csak... Olyan volt, mintha nem is tudnám irányítani a testem, csak idejött... Furcsa... - ráz ki a hideg, majd folytatom. - Szóval tényleg bocs, nem direkt volt... - mondom őszintén. - De legalább a virág megvan, szóval ha gondolod, elindulhatunk visszafelé... - mondom bizonytalanul, mert remélem, nem haragszik nagyon.

Szóval Tulipán nem parázott? Remek, bezzeg az én Hógolyóm egy fácántól is megijed, máskor meg úgy vágtat, mintha az élete múlna rajta...várjunk! Mikor volt ez? Próbálom összeszedni magam. 
- Bárcsak Hógolyó lenne ilyen fegyelmezett! - mosolygok aztán a barátnőmre. Anyának nem mondok el semmit, nehogy beparázzon vagy valami, úgyhogy elbúcsúzunk Melanie-tól, aztán eseménytelenül telik a vasárnap, és jön a melankólia, hogy másnap suli. Ki nem állhatom, de sebaj, legalább tudom, hogy nem a városi benzingőzös mocsokba kell hazajönnöm.
- Szia, anya! - intek vissza neki, mikor elindulok a suliban. Létezik egyáltalán olyan, hogy jó tanulás? Mindegy, megyek, mert menni kell.
Szinte be se teszem a lábam, máris beszólnak. Robin. Hát persze. Elvigyorodok, majd megvonom a vállam.
- Vigyázz, mert ez a szellemlány kísérteni fog éjjelente...kapcsolgatva a gardróbotok villanyát, ha sokáig húzod az idegeit - vágok vissza.
- Köszi, Pat, igazad is van - mondom Patriciának. - csak a szűz srácok udvarolnak így - nevetek, gúnyolódva. 
Patty-nek válaszolok, de csak röviden.
- Jó volt, lovagoltunk egyet, meg...hát rakoncátlankodik még Hógolyó, a kancám. Kéne egy kis tréning - mondom, aztán szinte belém inal a szó. Léleklovas... - Hé, ő..Patricia, hallottál már olyasmiről, hogy léleklovas? Lehet be kéne néznem a könyvtárba. Valami nem hagy nyugodni - mondom aztán. Igen, a könyvtár talán jó ötlet. Lehet, hogy ott találok valamit. Geraldot közben megnyugtatom.
- Azért ne legyen tele a gatyó, ezek azt hiszik, ők húzták ki a seggükből az Egyesült Államokat, mert a focilabdán kívül legfeljebb csak a lányok ágyba vitelén jár az eszük - mondom magabiztosan. Nem szoktam hagyni magam, még az se izgat, ha kapok a fejemre. Nem ez lenne az első eset. Sebaj. Ha megvolt a beszélgetés, és van egy kis időm a szünetben, bemegyek a könyvtárba, és megkérdezem a könyvtárost, hogy tud-e ajánlani valamit, ami léleklovasokkal foglalkozik...már ha egyáltalán létezik ilyesmi. Léleklovas, léleklovas...lélekfogas, léleklugas...lélekló...léleklovas! Igen, léleklovas. Már kezd idegesíteni ez a szó. Kattog az agyam, ha a könyvtáros válaszol, észre sem veszem, csak nézek rá bambán.
- Tessék? - kérdezek vissza, miután válaszolt.

Mikor Geraldot bántják, ökölbe szorul a kezem. Leverném őket legszívesebben, mint apám részegen a texasi vázát, de persze az ilyen tejes kancsóktól nem idegen a bunyó, sem a gettós bökő. Utálom ilyenkor magam. Most bezzeg nincs valami léleklovas szupererő vagy mi? Léleklovas, léleklovas, kezd az agyamra menni ez a szó, később ráeszmélek, hogy nem én vagyok az egyetlen. Azért megvigasztalom Geraldot.
- Ne is törődj vele! Vannak csajok, akiknek bejönnek a geek srácok, nyugi - ölelem meg aztán, csak nehogy félreérte, istenem, de reméljük a legjobbakat. - ez az egész meg olyan, mint a telefon. Nem veszed fel, ha betyárkodnak - nevetek, aztán jól elbeszélgetünk a kedves nagydarab Patty-vel. Mikor Gerald beszélni akar a léleklovasokról, a vállára teszem a kezem, majd molygok.
- Na, ha tudsz valamit ,mondd nyugodtan! Csak nehogy azt mondd, hogy valami Marvel képregényben olvastál róla. Bocs, nem tudtam kihagyni. Nyugi, vicc volt, nem bántásból mondtam - nevetek. Próbálok laza lenni, ha már szegény srác ilyen feszült.
- Na és a nagymamád? Ő mit tudhat? Tényleg...van lovatok vagy ilyesmi? - kérdezem, mintha nem bírnék magammal, pedig nem írtam sok kávét, csak hármat otthon...három hosszút...az nálam nem sok. Egy pillanatra el is veszem a tekintetem Gerardról, aztán megpillantom őt, az igazi latin szeretőt, a latin zenék megtestesülését, a jóképű és fantasztikus latin lover srácot, Cortez-t. Egy pillanatra el is vagyok varázsolva, ahogy megcsodálom. Persze esélyem sincs a gazdag diplomatapalántánál, ezt szinte biztosra veszem, de eljátszadozok egy kaján gondolattal, aztán köszörülök a torkomon, hogy felocsúdjak.
- Sz-szia...jóképű...akarom mondani, Cortez - integetek, arcomon bárgyú vigyorral, majd nagyot nyelek, el akarok süllyedni most szégyenemben, de mindegy is, rájöttem ismét, hogy esélyem sincs, szóval irány a könyvtár.
A könyvtáros néni a szokásosnál is bunkóbb. Nem tudom, ki pisilt a kávéjába, de húzom a számat a beszólásaira.
- Hát nem is tudom - mondom aztán. - Olvasott már fantasy-t? Tudja, a vérengzős Trónok harca meg a Witcher sorozat, az is biztos gyerekeknek való - szólok vissza, majd dühösen elviharzok, nem válaszolva a segítségkérésére. Inkább megyek, megpróbálom eldönteni, hogyan tovább. Még van tán időm a becsengetésig? Nem is tudom...
Mindegy, Patty említette azt a lányt a másik osztályból. Talán ő tud segíteni. Nem tudom, miért, de elindulok, hogy megkeressem. Nem vagyok az a spontán haverkodó típus, bár ügyet sem csinálok belőle, ám megindulok, hátha tud segíteni. B betűs...valami B betűs. Áh, igen, Beth. Kíváncsi leszek. Megyek, megkeresem. Hallottam már róla valamit, nagyon szociális állítólag, hát...nem úgy, mint én, bár nincs miért szégyenkeznem. Mindegy, megkeresem az osztálytermüket, aztán körbekérdezek.
-Ő...heló...Beth-t keresem. Úgy hallottam, tudna segíteni...ló ügyben -- vakarom a fejem, mint egy idióta. Lehet, hogy kicsit ciki így mindenki előtt mondani a magamét, de igazából rájövök, hogy leszarom. Ma már épp elég sötét paraszt bújt ki a pokol portálból, úgyhogy reméljük több nem jön, ha mégis, akkor van még beszólás ott, ahonnan az eddigi jött. Szóval kíváncsian várom a választ, hátha tud valaki segíteni.

Feltűnik, hogy Chloe egyre idegesebb, így nem tiltakozom, mikor terelgetni kezd visszafelé. Kicsit rosszul érzem magam, hogy ennyire kezelhetetlen voltam, de nem tehettem róla! Kicsit olyan volt, mintha nem lettem volna az irányító pozícióban. Ezen gondolkodom visszafelé, s hamar a kocsiban ülünk, de ekkor megpillantok valamit.

- Hahó, nem hagytál el egy karkötőt? – kérdezem gyorsan, s ki is szállok, hogy felvegyem és megmutassam neki. Viszont amint felveszem, érzem, hogy valami furcsa van. – Hm, ezen ugyanolyan jel van, mint a helyen… Furcsa… - mondom, s a világért sem említeném, hogy kicsit úgy érzem, hasonlít az én nyakláncomhoz. Nem akarom, hogy őrültnek nézzen, valszeg már így is így tesz. Amint visszaparancsol, furcsán nézek rá.

- Mizu? Mi történt hirtelen? Talán ismered a karkötő tulajdonosát? – kérdezem érdeklődve, de utána nem zaklatom, mindkettőnknek van min gondolkodnia. – Azért bocsánat, hogy az előbb annyira elrohantam… Tudom, furcsán fog hangzani, de nem direkt volt. Szóval, ja… Bocsi…

Szerencsére Emmáékkal sincsen semmi baj, csak Bradley-nek nem áll be a szája megint, de nem bánom most, addig se nekem kell beszélni. Néha vetek egy pillantást Chloe doboló kezére, illetve egy kicsit én is beszállok a beszélgetésbe, hogy elmondjam, nagyjából mit láttunk, de ennyi. Az elköszönésnél még intek a srácnak, hogy majd találkozunk, de mikor egy randit említ Emma-val, először a hajamig felszalad a szemöldököm, s vetek egy kérdő pillantást Emma-ra, aki nem úgy tűnik, mint aki meglepődött ezen, aztán egyből fel is cseszem az agyam, hogy miért játssza itt magát a srác és hogy mennyire szánalmas, hogy így akarja felkelteni Chloe figyelmét. Ez nemcsak neki szar, de Emma-t is kihasználja, ami miatt külön nagyon pipa vagyok, ökölbe is szorul a kezem és az út további részében tüntetőleg hallgatok, csak előtte még jelentőségteljesen elküldöm Bradley-t haza.

Szóval nem nagyon beszélek, csak a végén elköszönök mindenkitől, illetve Chloe-nak nagyon megköszönöm a mai segítségét, de tényleg. Aztán végre hazaérek, ahol először Jake-től vár egy üzenet. Mosolygok rajta egyet, majd válaszolok, hogy gondolkodom majd rajta.

Amint hazaérek, s megetetem Pörit, majd én is vacsizom anyáékkal, felmegyek a szobámba, s ahogy megbeszéltük Emma-val, már hívom is videochaten.
- Na, hali, Em! Mondtad, hogy majd mesélsz... Mi ez a mozi dolog? - kérdezem zavartan, mert rosszat sejtek és még mindig fel vagyok húzva Bradley taplóságán. Elle mellé fekszik a kanapéra, miközben megbeszéljük a mai napot. Mármint inkább Emma-ra, de ez már részletkérdés.
- Beth! Hát... - jön egyből zavarba. - Elhívott moziba. Vagy kávézni? Mindkettő?? El tudod ezt hinni?? – jön egyből lázba. Próbálok lelkes lenni, de abszolút nem szimpi nekem a csávó.
- Csodás! Vagy nem tudom... - vakarom meg a fejem. - Ugye, tudod, hogy azért csinálja, hogy féltékennyé tegye Chloe-t?! - nyögöm ki, mert nem bírtam magamban tartani. - Akkor egy tahó volt, de komolyan... Ahh, el sem hiszem, bocsánat, de nagyon pipa vagyok rá... – morgom. Látom rajta, hogy nem akarja elhinni, amit mondok, még akkor sem, ha tudja, hogy igazam van.
- De... Mégis miért lenne Chloe féltékeny rám? Vagy bárkire, ha már itt tartunk? - kérdezi. - Szerinted nem kellene elmennem?

- Bradley tudja, hogy rosszban vagytok, amit én speciel nem értek, de mindegy most. Szóval szerintem azt hiszi, hogy ha elmegy randizni valakivel, akkor Chloe féltékeny lesz és visszamegy hozzá - forgatom meg a szemem. - Annyira undorító! Waaa... Mindegy... Amúgy ahogy érzed... Ha szeretnél elmenni, menj nyugodtan, elvégre erre vártál... Aztán ki tudja... Lehet, nagyon jó lesz, Bradley rájön végre, hogy békén kéne hagynia Chloe-t és veled sokkal jobb és happy end... - rántom meg a vállam.
- Hát... Ez tényleg elég undorító viselkedés... - ismeri be lesütve a szemét. - Arról nem is beszélve, hogy nem is jó terv - folytatja. - Végülis, ha elmegyek, legalább tudni fogom, hányadán állunk, nem...? - bár most eléggé elszomorodik, ezt látom.
- Hééé! - nézek rá enyhülten. - Tudom, hogy ez most tök szarul hangzik, de szerintem jobb az elején tisztázni, mint pofára esni később. És ki tudja, lehet, tényleg bejön a dolog és csak én vagyok egy ekkora tahó... - rántom meg a vállam. Aztán inkább lezárom a témát, ha nem folytatja. - Na, és amúgy milyen volt?
- Tudom, igazad van – sóhajt. - Hát, találtunk egy növényt a listáról, de ha jól számoltam, még mindig túl sok hiányzik – sóhajt megint. - De szerintem megtettük, amit tudunk. Ti találtatok valamit? Milyen volt Chloe-val? Nagyon rossz? – kérdez vissza. Bólogatok.

- Igen, igen, mi is találtunk vagy kettőt vagy mennyit... Amúgy én élveztem. Szerintem jófej, csak valamiért azt hiszitek mindketten, hogy utál a másik... Vagy nem tudom. Pedig szerintem amúgy jól kijöhetnétek, de mindegy - rántom meg a vállam. - Szóval én jól elvoltam vele, bár puszipajtások mi sem lettünk egy alkalomtól, szerintem jóarc, csak egyszerűbb védekeznie a jégkirálynő szereppel, mint közel engedni valakit – mondom a teóriám. Emma szemöldöke a plafonig szaladt, vagy talán még annál is tovább.
- Ugyanarról az emberről beszélünk? Chloe mindig nagyon undok volt velem, mert... - itt azonban megakadt. Miért is? - ... Szóval mindig az volt. Pedig próbáltam én is kedves lenni vele!
- Aha, miért is undok veled? Te sem tudod, mi? - vigyorgok rá diadalittasan. - És miben merült ki az a kedvesség, mesélj csak! - kérdem tőle kuncogva.
- Sosem volt nem-undok! Mintha mindenki felett állna, csak azért, mert ő versenyzik, vagy tudom is én miért - forgatja a szemét. - Hát, köszöntem neki, mikor először megérkeztek ide, és gondoltam, megpróbálok barátkozni, de úgy nézett rám, olyan lenézően, hogy inkább letettem a további barátkozásról - vonta meg a vállát. - Jó, tény, nem erőltettem meg magam. De ő sem! Szóval, azóta sem lettünk jóban. Ő lenéz, én meg kerülöm, ha lehet – magyarázkodik. Csak jelentőségteljesen nézek rá.

- Ahaa... Érdekes, az elején velem is kicsit távolságtartó volt, de utána egészen elvoltunk... És nem hiszem, hogy nekem lenne valami szuperképességem, amivel meg tudnám szelídíteni vagy nem is tudom... Szerintem csak nem szabad elengedni rögtön az elején - rántom meg a vállam. - De mindegy, végülis nem az én dolgom - teszem fel védekezően a kezemet.
- Beth, azért legyünk őszinték. Te sokkal kedvelhetőbb vagy. De lehet, hogy ezért. A szuperképességed! Téged még Chloe is kedvel! - kuncog. - De kétlem, hogy mi jóban lennénk. Túlságosan különbözünk.
- Ez hülyeség! - tiltakozom hevesen. - Csak könnyebben megközelíthető vagyok és nyitottabb... Ettől nem leszek kedvelhetőbb! - mondom, majd megforgatom a szememet. - Egy fenét, szerintem sokkal jobban hasonlítotok, mint be mernétek ismerni, ez is az egyik indok, ami miatt távolságot tartotok... - forgatom a szememet.
- Dehogynem! Én például nagyon kedvellek! - vigyorog rám. - És Chloe meg én nem hasonlítunk. Én nem vagyok beképzelt és hiszem azt, hogy jobb vagyok mindenkinél - vonja meg a vállát.

- Én is téged! - mosolygok kedvesen, aztán csak legyintek. - Ahogy gondolod... Egyébként képzeld, találtunk egy nagyon furcsa helyet. Először azt vettük észre, hogy a telefonjaink kikapcsoltak. Mintha meghaltak volna! Aztán elfogott egy érzés, hogy meg kell találnom valamit és elindultam... Chloe-t alig hallottam és akkor találtunk egy helyet... Gyönyörű volt! Nem vagyok nagy rózsaszín kedvelő, de ez a hely! Régi kövek voltak, benne vésetek, középen pedig egy rózsaszín rajz, négy lovast ábrázolt négy jellel, négy lóval! Csodálatos volt! Az egész úgy vibrált. Nem tudom, mi lehetett az, de nagyon érdekel. Sajnos, fotót nem tudtam ugye készíteni... De biztosan különleges, szinte varázslatos volt, ami tudom, hülyén hangzik... De mégis! És az egyiknek a jele pont olyan volt, mint ami a mi családi ékszerünkön is van. Illetve visszafelé találtunk egy karkötőt, amin egy másik jel volt azok közül, szóval egyre rejtélyesebb a dolog! - mesélem lelkesen, teljesen beleélve, ő pedig elkerekedett szemekkel hallgat.

- Te jó ég! Nagyon kíváncsi lettem. Próbáltál rákeresni, hogy mi ez a hely? Sosem hallottam még róla. Megkérdezem majd Nagymamát is, hátha tud valamit! Küldesz egy képet a karkötőről? Vagy nem hoztátok el? - kérdezi izgatottan.
- Ja, de nem találtam semmit róla... Az tök jó lenne, majd én is körbenézek itthon... Aha, mindjárt küldök, persze, hogy elhoztam! - mondom, majd küldök egy képet. - Szerinted mit jelenthetnek ezek a jelképek? Nap, hold, csillag, villám... Nem szokványos ez a négy együtt... - gondolkodom hangosan, miközben ő a képet nézi.
- Hasonlít a nyakláncodra! Mármint, oké, ezen csillag van, de akkor is, nem? - kérdezi. - A nap, hold, csillag együtt még nem is lenne furcsa, azokat gyakran ábrázolják együtt különböző vallások is akár. De a villám? Valahogy nem illik a képbe… - gondolkodik hangosan.
- Igen, én is így gondolom... - mondom. - De nem tudom, miért - nevetek fel tanácstalanul. - Jaaa, a villám nagyon nem illik oda, bár mindegyiknek van valami köze az égbolthoz... Nem tudom, utána kell járni - sóhajtok fáradtan. - Szerintem valami lovas legenda lehet, mert ugye voltak ott lovak és lovasok is... Így talán könnyebb elkezdeni a dolgot... - mondom neki, majd ásítok egyet. - Bocsi...

- Lehet, valami ősi hitvallás szent helyszíne, ahol lovas istenségeket és az eget imádták - gondolkozik el. - Lehet, volt ott valami szentély is, de az már összedőlt. Érdekes mindenesetre - agyal tovább. - Pedig azt hittem, elég sokat tudok a szigetről, de úgy tűnik, mégsem - ő is ásít egyet. - Pihenjünk lassan, és holnap folytatjuk?
- Ja, egyetértek, hátha a könyvek okosabbak, mint mi... Nem tudom, holnap tudunk-e találkozni, mennem kell majd ki az új pacihoz, de mindenképpen beszéljünk, én meg szünetekben majd próbálkozom, oké? Aludj jól, Em, szeretlek, nagy ölelés! - köszönök el tőle.
- Mindenképp! Megnézem majd, mit találok a könyvtárban. Én is szeretlek, puszi, és te is aludj jól! - köszön el ő is.
Ma nem kell altatni, az fix, másnap meg suli.

Előbb akartam kelni, de persze sikerült kicsit elaludnom és aztán a fiúknak is kell segíteni, szóval késésben vagyok. Természetesen nem sikerült az eggyel előbbi buszt elérni, úgyhogy éppen beesek tíz perccel előbb a suliba. Sietek fel a teremhez, ahol az egyik évfolyamtársam áll az ajtóban.
- Szia Sofie, jó reggelt! - mosolygok rá kedvesen. Bár sosem beszéltünk, így távolról aranyos lánynak tűnik. Ahogy belépnék, az egyik osztálytársam szól, hogy pont engem keres a lány, szóval megpördülök, hogy újra szemben legyünk. - Hahó, miben tudok segíteni? - kérdezem lazán, de kedvesen. Ő is udvariasan köszön, kicsit zavarban van, amit aranyosnak gondolok.
- Szia! Sofie vagyok, Sofie Drake Drachenberg a másik osztályból, ott a túlsó folyosóról vagy tudom is én, kész labirintus ez a hely. Úgy hallom, lovas edzésben otthon vagy, én pedig ilyen kontaktot keresek... Vagy mi a túrót - mondja, aztán belé költözik a felismerés. A könyvtáros néni nem volt túl készséges, de talán én. - Hallottál már amúgy olyasmit, hogy léleklovas? És kérlek, ne mondd, hogy fantasy-ben vagy mesekönyvben olvastad! A vén szatyor a könyvtárban már lefárasztott - nevet. - Bocsi, tényleg felhúzta az agyam egy kicsit. Nyomozok is meg hát van egy lovam. Szegény egy csiszolatlan gyémánt, még egy fácántól is megijed - mondja előadva a kételyeit. - Jó lenne neki egy kis edzés, meg ez a léleklovas dolog is aggaszt kicsit - vakarja meg a fülét egy pillanatra megvillantva a fülbevalóját a tejfelszőke haja mögött.

- Amélie Elisabeth Corriveau - nyújtok kezet neki. Bólintok neki. - Mondhatni. Bár versenyezni rég nem versenyeztem... - gondolkodom el, majd még jobban. - Léleklovas? Nem, nem hiszem... - mondom komolyan, majd felnevetek vele. - Oké, nem terveztem. Amúgy utána nézhetek, ha gondolod, hátha valaki hallott róla - ajánlom fel készségesen. Aztán amikor rátér a lovára, először felcsillan a szemem, aztán kicsit leeresztek. - Óóó, tök szívesen felajánlottam volna, hogy foglalkozom veletek, de pont a minap érkezett egy ló, akinek egy hónapot adtak és minden perc számít... Szóval addig biztosan nem tudok segíteni, de van pár név és kontakt, akit tudok ajánlani, aztán maximum ők segítenek elhelyezkedni a legmegfelelőbb emberhez. Mit szólsz? - kérdezem mosolyogva.
- Szép hosszú név - mosolyog, persze a nevetésre valamiért ő is csak nevetéssel felel. - Nos, köszi, hátha te nagyobb sikerrel jársz, mint én. Eddig csak a mogorva könyvtáros néniig jutottam - mondja a léleklovas téma kapcsán. - Nos, a patás barátok az elsők - mosolyog, aztán elfogadja az ajánlatomat. - Azt megköszönném, ha tudnál ajánlani valakit, de azért adok egy elérhetőséget, hátha megtudunk valamit, mármint én se adtam fel a kutatást, azért talán akad egy-két kevésbé mogorva könyvtáros, egy medál, egy fura növény vagy valami - vonja meg a vállát, bár nevet. Szegény, nagyon avarban van, de nem tudom, miért. Ijesztő lennék? - Kell még valamit tudnom amúgy? - tér vissza a tárgyra. - A ló neve Hógolyó, egy kanca, hannoveri, és korábban versenylónak készült, hála az elmebeteg apámnak, de ettől a sorstól megmentettük. Nem tudom, hogy ezen kívül kell-e valamit még mondani - nevet kínjában.

- Oké, akkor ahova én járok lovagolni, ott van Jeremiah, ő a főnök, megadom a számát. Itt tudsz amúgy lovagolni is, ha gondolod, nem tudom, merre laksz... Jó hely, az biztos, meg itt vagyok én is, szóval tudok segíteni is, ha arról van szó. Aztán van Jake Elly, róla biztosan hallottál, Jeremiah mellett ő másik nagy név lóidomítás téren. Ő mondjuk, elég elfoglalt, nem tudom, mennyire tudna segíteni, de lehet, tud ajánlani valakit. Hozzájuk biztosan van kontaktom. Jah... Tessék! - mutatom a számukat. - Én első körben Jeremiah-val próbálkoznék... És akkor ezek szerint be van lovagolva a drága... Tehát három jármódban biztosan megy? Nyereg, kantár, gondolom, szintén van. Ezeket érdemes megemlíteni, bár biztosan rá fognak kérdezni, de így könnyebb nekik betájolni a szükséges segítséget és időt/energiát. Illetve akkor gondolom, te is biztosan ülsz a nyeregben? - nézek rá kedvesen.

- Jó helye van a drágának, csak hát, nem túl magabiztos, ami meg engem illet, azért megvagyok a nyeregben – mondja. - Nos, összeszokott páros vagyunk, de mintha ő lenne kicsit bizonytalan. Felszerelés amúgy van, anya meglehetősen alapos volt e téren, csak hát azok a fránya félelmek - jegyzi meg, miközben a telón pötyög, és nem győz eleget hálálkodni. - Köszi, igyekszem meghálálni majd valahogy. Meg aztán... Örülnék, ha segítenél néha - mondja rá mosolyogva. - Különben van ötleted, miért olyan beszari egy ló, hogy egy fácántól is megjied? Ráadásul nem kistermetű a lány, szóval nem is értem - vakarja a fejét. Kicsit összeráncolom a szemöldököm.

- Nem hiszem, hogy ő lenne bizonytalan. Valami mást kell itt keresni. Lehet, csak félrebeszéltek egymás mellett. Te adsz neki valami jelet, ami szerinted egyértelmű, de neki nem vagy máshogy értelmezi és összezavarodik, mikor nem úgy reagálsz, ahogy várta volna. Félelmek? Neked? Az például igencsak be tud zavarni. A lovak ugye megérzik, ha a lovasuk fél vagy tart valamitől. Pláne, ha össze vagytok szokva, akkor még jobban egymásra vagytok hangolódva. De amúgy ez sok tényezős. Az első ez, amit mondtam. Ha te félsz vagy tartasz valamitől, az őt is befolyásolja, ez tényleg elbizonytalaníthatja. A lovak préda állatok, ők állandóan készenlétben állnak, hogy ha veszély lenne, akkor meneküljenek - rántom meg a vállam. - Szóval ha nincsen hozzászokva mondjuk, a természeti dolgokhoz, akkor az elején biztosan megijed egy fácántól is. Majd hozzászokik, meg kell tanulnia. Nem tudom, mennyit volt terepen vagy ilyesmi, de ez nekik is egy tanulási fázis, mint nekünk is minden más. Persze azért bennük van egy csomó minden, de érted... Nem vadló. Függhet persze múltbeli traumáktól is, illetve a személyiségétől is - gondolkodom hangosan. - Vannak bátrabb, vakmerőbb lovak, meg félősebbek is. Gyorsabbak, vagy lustábbak. Ja, szóval az is lehet, hogy ő félősebb típus, de ez meg tanítható, hozzá lehet szoktatni egy csomó mindenhez. De ehhez idő és türelem kell, na meg egy csomó megértés és előzékenység - mosolygok csillogó szemmel. - Ja, és ne butáskodj, nem kell semmit meghálálni, ez természetes - legyintek. Lehajtja a fejét, ahogy hallgat, egy kicsit elvörösödik.

- Nos, az igazság az, hogy próbáltuk nem túlhajtani, de talán ez a másik véglet - vonja meg a vállát. - Hm, összehangoltság, igen, volt egy ilyen fura érzésem, amikor... - elgondolkodik. - Ó, bocsáss meg - int. - Szörnyű rémálmom volt a hétvégén - mondja aztán, nehogy megijedjek. - Hát...megpróbálok amúgy másképp tekinteni rá. Talán - kezdi. - Talán tényleg nekem kéne egy kicsit összeszednem magam. Nem vagyok profi, de azzá szeretnék válni. Igaz, a lóversenyeket hanyagolnám. Nem akarom, hogy ez legyen a sorsa, de azt akarom, hogy fejlődjünk...ő is én is - mondja aztán, majd gondolkodik egyet. - Azért ha suli után nincs programod, elmehetnénk egy könyvtárba...vagy könyves kávézóba, ilyesmi. Kutathatnánk ezt a léleklovas izét együtt is - vonja meg a vállát. - Hátha ott többet tudnak róla.


- Naaa, ne keseredj el, nincs ezzel semmi baj - simogatom meg a vállát, amikor lehajtja a fejét. - És az egy tök jó cél, hogy szeretnétek fejlődni, ez egy tök jó kezdet. Aztán kissé szomorkásan elmosolyodom. -Amúgy tök szívesen mennék, mert engem is érdekel, meg szeretek nyomozni, de ahogy már mondtam, vár odakint egy ló, akinek egy hónapot adtak, hogy a teljes vadságból kábé kezesbárányt varázsoljunk... - nézek rá bocsánatkérően. - De írj nyugodtan, ha gondolod, esténként kicsit több időm van - mondom, majd gyorsan előkapom a telóm, be is jelölöm.

- Hát...köszi - mondja aztán félénken. - Azt hiszem, igazad van - sóhajt fel. - Jó, igen, ők az elsők meg aztán úgyis lassan becsöngetnek. De köszi, akkor majd itt elérjük egymást - válaszolja elfogadva a jelölést, ahogy a telefonja után nyúl. - Azt hiszem, ideje elköszönnöm akkor - mondja aztán. - Nemsokára órám lesz… Szóval kitartást meg minden - integet. - És még egyszer köszi - búcsúzik el gyorsan, hisz sietnie kell, mert rövidesen kezdetét veszi az uncsi tanóra.

- Örülök, hogy megismerkedtünk, Sofie! - mondom szélesen mosolyogva. - Neked is kitartást, még csak hétfő van - nevetek. - És bármikor! Ha kell bármi, szólj nyugodtan! Legyen szép napod! - integetek, aztán ha elment, a helyemre megyek.