Starshine Legacy - Heroes of Jorvik

Név: Sofie Drachenberg

Kinézet: Hófehér haj, kék szem, karcsú testalkat

Lova és hű társa: Hógolyó

Jellem: Közvetlen, de kissé zárkózott. Hajlamos a szórakozottságra, és néha csak ámul a táj szépségén, azon tűnődve, kinek bánhatott ilyen jól az ecsettel. Máskor meg egyszerűen csak nyersen beszól, ha nem tetszik neki valami.



Sofie a városban nevelkedett, távol a természettől, mégis elvágyott onnan, bár kezdetben természetközeli otthona volt. Szüleivel egy farmon élt. Édesanyja szerette az állatokat gondozni, akárcsak Sofie, aki együtt nőtt fel kedvenc lovával, Hógolyóval. A szülők a lány nevére íratták az állatot, de apa versenylovat akart belőle csinálni, hogy jó pénzt kaszáljon a munkahelyének, a G.E.D.-nek, hogy Mr. Drachenberg, Sofie apja nyerészkedhessen rajta. A lány azonban inkább hű társként tekintett paripájára, és nem engedte, hogy apja túlhajtott versenylovat tenyésszen ki belőle, így a lovat elvitték az anyai nagymama, Clara nyaralójához, ahol biztonságban volt a férfitől. Hógolyó ott növekedett tovább, Sofie pedig rendszeresen látogatta, amikor tehette.
Mivel James Stephen Drachenberg részvényei lassan veszteségessé váltak, és ezért a nejét meg lányukat okolta, így felszámolta a farmot, majd elkezdte gyárrá alakítani. Az ott maradt állatokat eladta, Sofie és édesanyja épp csak meg tudtak élni a koszos, szmogos városban. A városban töltött időszak alatt nem maradt más, csak a tinibandák nyálas rockzenéi, amibe könnyedén bele tudott feledkezni. Máskor a lovaglásról és a szabadságról ábrándozva kapott ihletet festeni, akár digitálisan, akár klasszikus módszerekkel, mégsem érezte a városban jól magát.

Sofie gyakran látogatta Hógolyót, mikor elege volt a város bűzéből, majd a későbbiekben a fárasztó irodai munkájából, míg végül váratlanul egy üzenetet kapott, mi szerint néhai nagymamája meghalt, a nyaralóját pedig rá hagyta, mint örökség. Sofie mindeközben látta, hogyan veszi át apja munkahelye lassan az irányítást gazdaságilag a város felett, miközben pusztítják a természetet, ahol csak tehetik, így neki arrafelé már nem volt maradása.

Bár apja keze még nem ért el a nyaralóig, ahol Hógolyó is kényelmesen eléldegélhet, de idő kérdése, hogy a férfi mikor fordul akár a lánya ellen is a profit nevében. Sofia mindeközben próbál új életet kezdeni a nyaralóban, ahol már nagymamája elkezdett kiépíteni egy kis farmot, amit persze ráncba kell még szedni, de Hógolyó kényelmesen eléldegél ott, ám Sofie-ra hárul a feladat, hogy ezt felvirágoztassa, miközben Hógolyóval készül kalandozni a szigeten, ha még maradt hely, amit nem szennyezett be a vállalat gépezete, hisz hallani a pletykákat, hogy a pusztítás itt is tombol, mintha nem lenne megállás.

Név: Amélie Elisabeth Corriveau
Becenév: Beth, Elisabeth
Származási hely: Franciaország, Marseille
Nem: nő
Kor: 17 év
Jelkép: Nap
Képesség: Átjárónyitás a világok között
- Hosszabb, rövidebb ideig tudja nyitva tartani az átjárókat, ezt tudja fejleszteni, mennyi ideig tud nyitva tartani másnak például, hogy visszajöjjön
- Idővel pontosan tudná, hova akarja nyitni az átjárót, addig véletlenszerű, hova jutnak
- Érzékenyebb lenne a mágikus lényekre (jókra, rosszakra egyaránt): érzi őket, talán pontosan nem tudja megmondani, de egy érzete van, ha a közelben van, Pandoria-ban ez erősebb lenne. Illetve a rossz lények enyhe rosszullétet keltenek benne. Enyhe fejfájás, kis hányinger. Ha nagyon sokan vannak, erősebb, de idővel ezt megtanulná kezelni
- Ha már a két világot ő köti össze: ha Emma-n keresztül akarnának kommunikálni, akkor Beth nyitna egy ilyen átjárót, hogy belemenjen az a valaki, aki beszélne rajta keresztül
- Idővel megtanulna nagyon jól tájékozódni Pandoria-ban
- Pandoria-ban tényleg látszódhatna az az aura, ami őt és lovát körbelengi, amúgy csak éreznék a varázs lények

- Ez a mágikus energia, ami van neki, ha túl sokat használja, akkor bántani tudja, fájdalmat, sérülést okoz, fel is emésztheti szélsőséges esetben
- Ez az erő, ami bennük van: el is vehetik tőle vagy a lovától, ami fáj
- Esetleg több világ is létezik, ahova átjárót tud nyitni?

Megjelenés:
Bethnek hátközépig érő, enyhén hullámos, dús, mogyoróbarna haja van. Általában befonva hordja: két fonat oldalról, egy középről és ezeket fonja egybe hátul. Ezt van, hogy felcsavarja egy elegáns kontyba, de van, hogy csak kiengedve hordja. Általában kicsit kócos, kilóg egy-két tincs, de szeret színes anyagdarabokat belefonni a hajába. Szeme zöldes-barna, egyik sokkal sárgásabb, mint a másik, így sokszor kétszínűnek nézik a szemét, pedig csak az egyikben több a világos. Általában a nadrág-póló kombót szereti tornacipővel, illetve az általános angol lovaglóruházatot: gumicsizma, lovaglónadrág, kobak, koszolható póló. Amikor ismét egyedül maradtak, anyja vett mindenkinek egy viszonylag olcsó, családi nyakláncot, amin egy fa és a nap egy kis holddal látható. Ez mindennapi kelléke.


Személyiség:
Beth egy igazán könnyed személyiséget mutat. Szeret barátkozni, segíteni másokon, kimondja a véleményét, nem fél kiállni másért és magáért sem. Közben törődő és szeretetteljes. Jó hallgatóság is, illetve a kisebb testvérei miatt jó a tűrőképessége és ért a gyerekekhez. Ha túl lelkes lesz, forrófejűbb. Imád lovagolni és alapvetően igencsak szabadszellemű. Nem egy lázadó típus, de tud az lenni, ha kell. Szeret a természetben lenni és csak élvezni azt.

Előtörténet:
Beth Franciaországban született Marseille városában. Édesapja, Pierre, francia származású, híres voltizs csapatnak a tagja, édesanyja, Lauren, amerikai származású ügyvéd, aki Jorvik szigetén született. Nagypolgári életet éltek, mindenük megvolt, boldogan éltek. Beth-nek nagy álma volt, hogy ő is olyan ügyes lesz, mint édesapja, így ő kiskora óta lovagolt már a városszéli lovardában. Meglehetősen tehetséges volt. Tanulásban is egészen jó volt, de jobban lekötötte a sport és az, hogy kint lehet. Ezért a lovaglás mellett íjászkodni is kezdett, hogy majd egyszer összeköthesse a kettőt, bár azért kisebb korában inkább csak szórakozott, mint komolyan elkezdte.

Azonban édesapja egyik bemutatója alatt szörnyű balesetet szenvedett, amikor Beth hatéves volt. Kórházba került, ahol hamar kiderült, hogy bár túlélte a dolgot, egészen valószínűleg agyhalott állapotba került. A kislány nem sokat fogott fel belőle, csak azt, hogy apja nem fog felkelni többet és hogy édesanyja teljesen összeesett. Négy hónap múlva tudta csak azt mondani, hogy kapcsolják le a gépről…

Addigra a kórházi számlák és az, hogy édesanyja szinte képtelen volt dolgozni, felemésztette az összes pénzüket, így a házukat is el kellett adni. Nem maradt semmijük… Ekkor jött egy kis segítség: édesanyjának édesanyja (akivel szinte alig tartották a kapcsolatot, mert csúnyán összevesztek) szintén meghalt és rájuk maradt a háza. Beth édesanyja még jobban megzuhant, de tudta, hogy oda kell menniük, az az egyetlen hely. Az is segített számára, hogy öccse egyik szerelme, akit terhesen magára hagyott, ott állt mellette végig, igen jó barátságot is ápoltak. Így a maradék pénzükből repülőjegyet és kompjegyet vettek, hogy eljussanak Jorvik szigetére. Panaszra nem lehetett okuk, hiszen a ház elég nagy volt, szép környékük volt… Pontosan ideális Beth-nek, csak kicsit messze volt mindentől, hiszen még a falunak a szélén is túlvolt kicsit.



Édesanyjának kellett egy kis idő, mire feldolgozta a dolgokat és azt, hogy vissza kellett jönnie, ahonnan elmenekült, de sikerült neki Elinor segítségével. Sőt, még a polgármesteri hivatalban is kapott munkát, mint a főügyvéd. Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba… Beth kapott egy kiskutyát, akit az egyik menhelyről mentettek meg. Pörköltnek nevezte el, aminek az anyja nem örült, de ez van. Pörköltnek szintén balesete volt, így csak három lába maradt meg, de nagyon édes kutya. Jó házőrző és remek társ vált a kiskutyából az évek alatt.



Fél évvel később Beth édesanyja hazahozta új barátját. A sziget vezetőinek egyikét, Zachary Sands-t. A kislány még nem teljesen értette, hogy ez mit is jelent és nem teljesen állt készen arra, hogy új apja legyen, de anyjának kellett ez. És úgy tűnt, minden jó lesz.



Beth elkezdte az iskolát, anyja élettársa pedig hozzájuk költözött. Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba, mindent újra fel tudtak építeni. Bár Zachary nem kifejezetten rajongott azért, hogy Beth lovagoljon és íjászkodjon, mert hogy drága és veszélyes, anyja meggyőzte, hogy ez kell neki, bár ő is rettenetesen féltette a lányát elhunyt férje miatt. Beth már másodikos volt, mikor édesanyja és Zachary összeházasodtak, sőt még egy kistestvére is született, Oliver. Aztán még két évvel később pedig még egy fiú, Luke. Sajnos, szegény Luke sokat betegeskedett és gyengébb volt, mint a kortársai, így sok időt, energiát és pénzt igényelt. Nem is beszélve arról, hogy még ideköltözésükkor Beth-nek kijött az egyes típusú cukorbetegsége, ami további rendszeres vizsgálatot, diétát, gyógyszereket, műszereket jelentett.

De ezzel sem volt baj. Végre rendben voltak. Beth-nek egészen jó helye volt az iskolában, a szokásos, kötelező problémákon kívül nem volt nagyon baja. A lovaglásban is sokat fejlődött, elkezdhette a voltizst is, illetve a lovasíjászkodást. Bár a kedvence továbbra is az maradt, hogy hosszan, kitartóan rója az erdőket, így ő a lovastornán kívül főleg a távlovaglásban és tereplovaglásban remekelt. Nem egy versenyt meg is nyert, tényleg tehetséges volt.

De hát persze, miért is lenne egyszerű az élet, nem igaz? Úgy tűnt, Zachary-nak mégsem volt ínyére ez a hatalmas letelepedés dolog, pláne miután még magasabbra került a ranglétrán. Úgy tűnik, túl sok volt neki a három gyerek, a sok orvos, a kutya, a lovaglás… Még szabad akart lenni. Vagy csak volt valakije. Vagy mindkettő, ki tudja.

Mindenesetre mikor Beth tizenhat körül volt, egész egyszerűen egy szó nélkül benyújtotta a válópert. Addigra meg is romlott kicsit a kapcsolatuk anyjával és Beth-szel is. Hosszú és fájdalmas pereskedés kezdődött. Bár anyja kiváló volt a szakmában, nem mertek Zachary-nak ellent mondani nagyon, hiszen mégiscsak a sziget vezetőinek egyike volt, így hiába volt igaza anyjának, alig tudott valamit kicsikarni a férfiból. És megint itt voltak: apátlanul, egyedül, szegényen. Zachary ugyanis azt is elintézte, hogy anyját lefokozzák, így csak egy kisebb cégnél maradt, még a hivatalból is elküldték. Az egész szigeten híre ment az ügynek, hiszen Zachary nem kissé volt híres. A családnak pedig nem hiányzott a sajtó is, arról nem is beszélve, hogy Beth társai is tudtak az ügyről és elég megosztóan reagáltak rá, az öccsei pedig elvesztették az apjukat.

Beth szerencsére eddigre már elég nagy volt ahhoz, hogy tudjon anyjának segíteni. Így ketten próbálták egyben tartani a családot: a tízéves Oliver értette nagyjából, mi volt, de a hatéves Luke még nem. És nem csak anyjának kellett áldozatot hoznia, hanem Beth-nek is. Pörköltről nem tudtak lemondani, így Beth-nek búcsút kellett mondani a színjátszótól és musical szakkörtől. Aztán a voltizstól és lovasíjászkodástól, majd a sima íjászkodástól is… Végül pedig a lovaglástól magától is.
Borzasztóan összetört. Bár ezt korábban nem gondolta, nagyon enyhe poszttraumás stresszszindrómája is lett, ami abból állt, hogy sok este rémálma van, sokszor enyhe pánikot érez, ha szóba kerül a szegénység, a helyzetük, a férfi, aki ezt lerombolta és mindenképpen segíteni szeretne. De anyja és öccsei miatt próbált egyben maradni. Szerencsére ezúttal nem maradtak teljesen egyedül.



Édesanyjának ugyanis továbbra is itt volt öccse volt partnere, Lauren és lánya, Emma, így ők tudtak kicsit segíteni, hogy a ház megmaradjon. Beth kisebbként is sokat játszott unokatestvérével, Emma-val, de ezek után a gyerekes barátságból valami mélyebb barátság alakult ki. Így neki is könnyebb volt feldolgozni ezt az egészet. Unokatestvére unszolására új erőre kapott, hogy valahogy legalább a lovaglást és a lovakat ne adja fel teljesen.

Visszament régi lovardájába, a Firgroove Lovardába és munkára jelentkezett. Természetesen tizenhét évesen iskolába járt, nem volt elég ideje, így nem is pénzt kért érte: csak hadd lovagoljon cserébe. És ez bevált: Jeremiah felvette délutáni-esti kisegítőnek. Eleinte csak istállóban segített etetni, almozni, takarítani. Aztán mivel tudták, hogy amúgy érti a dolgát, futószáron oktatott. Utána pedig megkapta vagy azt a lovat, amelyik a legjobban igényelte a mozgást vagy azt, amelyiket igencsak helyre kellett tenni. Hiszen ebben jó volt: a lovaglásban jó volt, jól értett hozzájuk. Szóval így valamennyire visszakaphatta a dolgot, de azóta nem igazán tudott versenyen indulni, hiszen mindennap másik lovon lovagolt, nem is a készülés volt a cél…

Kissé fájó szívvel és irigyen nézte társait, ahogy a saját lovaikon edzenek terveik alapján. De nem akart hálátlan lenni, örült, hogy legalább egy ilyen esélyt kapott. Persze ez nem riasztotta meg azokat, akik túl soknak érezték magukat, hogy lenézzék. Ugyanez volt az iskolában is: volt, aki kinézte, hogy hova jutottak, volt, aki sajnálta.
Ez sem érdekelte kifejezetten. Igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából és a helyzetéből, ott segít anyjának, ahol tud, vigyáz az öccseire is, suliban is igyekszik, de azért valahol a közepes és a jó között van. S bár íjászkodni nem tud többet edzésen, a régi íjával (ami amúgy meglepően jónak számít, hála Zachary-nak) és felszerelésével azért továbbra is gyakorol. Sőt, Jeremiah-ék azt is megengedték, hogy amikor kevesen vannak, akkor a nyugodtabb lovakon lovasíjászkodjon is.


Úgyhogy bár nehéz a helyzetük, mert továbbra sem állnak rózsásan anyagilag és lelkileg sem, az elmúlt egy évben úgy-ahogy összeszedték magukat. És még összetartóbbak, mint eddig.

Érdekességek:
- Anyja és a testvérei (+ Zachary): Amélie-nek szólítja, hiszen ez az eredeti neve, de mióta Amerikába jöttek, igyekezett beilleszkedni a társai közé, ezért inkább az Elisabeth-t használtatja, mert angolosabb, sőt inkább a Beth-t igyekszik, hogy a lehető legkevésbé lógjon ki a többiek közül.
- Pörkölt (Pöri) sokszor elkíséri sétáira vagy lovaglására, még akkor is, ha messzire megy. Jól bírja a strapát.
- Mivel sok időt töltött az istállóban, elég jól ismeri a lovakat: mi jó nekik, milyen jelek mire utalnak, mire mi való.
- Beth nem egyszer próbálta már ki a szabad idomítás technikáját. Nem profi benne, de ha idomítania kell, akkor ezt használja. Sok saját ötletet tett bele és nem mélyült el annyira benne, hiszen kurzusra meg semmi ilyenre nem járt. Edzőitől (sokat tanult Jeremiah-tól magától is, akinek tetszett a lány lelkeséde és tehetsége a dologban), tanáraitól, könyvekből tanulta a dolgot. De működik úgy-ahogy, szóval annyira rossz nem lehet.
- Mivel a tereplovaglás a kedvence, ezért elég jól feltérképezte a szigetet, bár még így is sok hely van, ami rejtély számára, főleg a sziget keleti része.
- Cukorbetegsége miatt külön engedélye van, hogy megfelelő időközönként egyen akár órán vagy az inzulinszintjét mérje.
- A táskájában mindig van egy-két extra inzulin-injekció, ami vészhelyzet esetén kellhet.
- A családi ékszeren is megjelenik a fa mellett a nap, a jelképe, amibe beleágyazódik a hold. Ez egy jel a családi kötelékre Emma-val.

Tudjátok, mi jobb annál, hogy hétvége van és nincs suli? Hát, az, ha anyukád és a tesóid lelépnek a városba, te pedig egész nap kimehetsz a lovardába!

Ma kivételesen nem kell keltegetni, az biztos. Úgy kelek fel magamtól, hogy még anyát is majdnem lekörözöm. Rábízom a fiúkat, én meg addig nekiállok teríteni a reggelihez. Szendvicsnek valót veszek elő, aztán lassan levánszorognak a fiúk is, s enni kezdünk. Ilyenkor még nem igazán lehet hozzászólni a kölykökhöz, szóval csak én csevegek anyával, majd villámtempóban összekészülök, s amíg a családom lassabban pakol, addig gyártok magamnak és nekik is egy-két melegszendót. Végül együtt lépünk ki a házból.

Én azonnal felpattanok a bicómra, ami nem egy mai darab, de hűséges, s Pörkölttel a nyomomban elindulunk a lovarda felé. Csodálatosan jó kedvem van és a kutyámnak is. Hagyom, hogy felfedezze a tájat, tudom, hogy nem csatangol el messzire. Én pedig tekerek nagy erőkkel, közben Pörivel beszélgetek. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy kiscsikó botorkál bizonytalanul. Intek Pörinek, aki azonnal mellettem terem, s kíváncsian figyeli a lényt. Mögötte megjelenik az anyja is. Finoman tartom a kutyámat, na, nem mintha szükség lenne rá.

Amint tovább mennek, megsimogatom és megdögönyözöm Pörit, hogy milyen ügyes volt, majd megyünk is tovább. Milyen király már, hogy ilyet is láttam! Még jobb kedvem lesz. Az út persze még mindig fárasztó. Szerintem sosem lesz olyan kondim, hogy ne fáradjak el az emelkedő végére, bár hozzá kell tenni, hogy ezzel arányosan amúgy a sebességem is nő, szóval azért fejlődök. Mindenesetre hamarosan megérkezem a lovardába.

Pörkölt magamra is hagy, de nem baj, mert nekem dolgom van. Azonban legnagyobb meglepetésemre Jeremiah helyett Agatha fogad, így első utálatos utam a biciklitárolóhoz vezet. Aztán vissza a nőhöz.

- Neked is csodaszép reggelt, Agatha! - vigyorgok rá barátságosan. Elveszem a lapomat, majd bólogatok, ahogy közben olvasok. Egész jó napnak ígérkezik a dolog! Biztató az egész, így továbbra is vigyorogra bólogatok a nőnek, majd elsőként ajánlkozom, hogy segítek a vérvételben. Közben azért a nőhöz fordulok. - Mizu Jeremiah-val? Nem szokott csak így eltűnni... - kérdezem tőle tanácstalanul. - Ugye, nincs baj?

Mindezek után megérkezik kedvenc tanítványom. Oké, ilyen hivatalosan nincs, de na, Blair valami egészen különleges. Mindig felvidít és nem csak azért, mert iszonyú cuki. Hanem mert baromi értelmes és intelligens. Visszaölelem a lányt, majd amint meglátom a karkötőt, elérzékenyülök.

- Awww, de kedves vagy! Csodaszép lett! Nagyon ügyes vagy! Segítesz felrakni a kezemre? - kérdezem, ahogy melléguggolok, majd kézenfogva megyünk Babáért, de mikor meglátom, elsápadok. - Lyaly... - motyogom, majd azonnal mérges leszek, ahogy realizálom, hogy ezt igazán megnézhettem volna. - Na, jó, hölgyem, húzzunk bele! - mondom, majd iszonyatos tempóban elvégezzük a dolgokat, bár így is késünk kicsit. Francba... Nem fogom elvenni a lány idejét, én rontottam el, de akkor... Lőttek a mai lovaglásnak...

Enyhén ideges vagyok emiatt, s ez úgy tűnik, kívülről is látszik, mert Blair mondja, hogy végezhetünk előbb.
- Ne aggódj, behozom magam később! - kacsintok a lányra én is cinkosan. Nem fogom az ő idejét elvenni csak azért, mert balfasz vagyok. Szóval szépen lovagolunk, természetesen Blair ma is tökéletesen csinál mindent, egy igazi tehetség. Így végülis két perccel előbb végzünk, s egy gyors leszereléssel sikerül is behoznunk a lemaradást.

Ezek után jöhet a három csikó. Csipkével kezdek, mert ő talán a legnehezebb. Hát, nem mondom, most is megszenvedtem vele, de már kezdek hozzászokni. Galóca egy igazi kis energiabomba, csak nevetek azon, ahogy ennyire lelkesen megy. Az sem tud meghatni, hogy rám is rúg, csak gúnyolódom kicsit vele viccesen, de nem veszem fel, mert tudom, hogy akkor hosszútávon én szívom meg. Hosszútávú tervem az, hogy összebarátkozom a kancával, még ha lassan is halad, de rajta vagyok. Végül Kevin jön, öreg jó barátom. Tudtam, hogy vele kell zárni, mert a drágával igen jól kijövünk. Úgyhogy itt az idő, hogy jöjjön a következő lovasom, de előtte még gyorsan bekapok egy melegszendót és iszom egy kis vizet, mert igencsak megéheztem és megszomjaztam már közben.

Kevin után tudtam, hogy ez nem lesz egy sétagalopp. A csaj literálisan meg tud őrjíteni azzal, ahogy állandóan haladni akarna, s hiába magyarázom, mit kéne tennie, hogy eljusson oda, nem csinálja. Így meg nem tudunk egyről a kettőre lépni. Komolyan, úgy adnám, ha Blair-rel egyszer megmutathatnánk nekik, hogy is kell ezt csinálni! Nála már csak az anyja a rosszabb... Egy igazi Karen. Fú, kibírhatatlan... Azt sem értem, mit pofázik.

- Elnézést, bocsánat! Nagyon értékelem a tanácsait, de alapvetően a szülők nem tartózkodhatnak itt, kérem, fáradjon fel a lelátóra! Onnan úgyis jobban látni a dolgokat... - kérem nagyon kedvesen. Ekkor Cheyenne megtorpan. Én is zavartan az út felé nézek.



Ahogy meghallom a hangot, a szívem is összeszorul, majd lassan közelíteni kezdek Cheyenne felé. A kislánynak csak finoman mondom, hogy üljön le, kapaszkodjon, aztán kicsit erőteljesebben. Amikor pedig szabályosan felvisít, nem tudom, miért lepődik meg, hogy a lova megugrik, pláne a másik ló miatt is. Nem mintha ennek meg kellett volna történnie, ha hallgat rám. Őszintén? Megérdemelte... Nem kívánok neki rosszat, de ez az apró esés pont megfelelő arra, hogy kicsit összekapja magát és megelőzzük azt, hogy nagyobb baj legyen. Hátha ettől kicsit megkomolyodik.

Én minden energiámmal azon vagyok, hogy Cheyenne lenyugodjon, mindent bevetek, s szerencsére sikerül is. Megsimogatom az oldalát, majd a lovasom felé fordulok és először csak kedvesen rámosolygok, pláne, mert az anyja is itt van.
- Na, most már majd mondhatod, hogy igazi lovas leszel! Aki nem esett még lóról, az nem is az! - mondom először ezt, hogy kicsit enyhítsem az ijedelmet. Bár mindketten rikácsolnak, én folytatom.

- Igen, tudom, hogy ez ijesztőnek tűnt, de szerencsére semmi nem történt. Ha hátradőlve ült volna és kapaszkodott volna, akkor simán fent maradt volna... De hát, hiába kértem... Mi az, hogy...? - lepődöm meg, ahogy fenyegetni kezd a nő, de ekkor megjelenik Agatha, s mielőtt folytathatnám, ők folytatják.

Az elején majdnem csak a szememet forgatom, de amikor a családomat is belekeveri, akkor elvörösödöm a méregtől. Én sok mindent eltűrök, de ha valamire ugrok egyből, az a családom. Nagyon kevés kell ahhoz, hogy a nő torkának ugorjak. Leginkább azért nem, mert a kezemben van a futószár és egy ló, szóval elég viccesen nézett volna ki. Annak nem örülök, hogy Jeremiah-nak gondot okozok, elvégre ő csak jófej, de szerencsére Agatha sem ma jött le a falvédőről, így helyre teszi a nőt.

Őszint leszek, sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy ekkora dicséretet kapok tőle. Oké, kellett a nő ellen, de akkor is. Wow... Alig bírom visszafogni a szám sarkát, hogy ne kunkorodjon felfelé. Rendesen kiosztja ezt a hülye picsát. Ahogy elfordulnánk, még a kiscsajhoz fordulok.

- Csak egy tanács, tudod, amit beszéltünk: lábtartásra figyelj és a stabilitásra! Akkor lehet előre haladni, ha ezek megvannak! - mondom még neki, mert hát csak bennem van, hogy tanítottam én ezt a lányt, vigyen is innen valamit akkor. Az anyjára csak egy pillantást vetek, köszönök, majd elfordulok gyorsan, mert olyan szélesen kezdek vigyorogni, hogy enyhén pofátlan lett volna a nő képébe. Bár megérdemelte volna.

Ahogy haladunk el tőlük, a nő felé fordulok.
- Tyű, a mindenit! Ez igen! Jól leszerelted őket, fenomenálisan király voltál! És nem mellesleg köszönöm... Megmentettél, szóval ez sokat jelent, igen... - mondom egy kicsit visszafogottabban. Aztán bólintok a mondanivalóra, majd sietősen visszaviszem a lovat a helyére. Ott még egy percig vele vagyok, hogy megbizonyosodjam, minden rendben vele, megnyugodott-e. Megsimogatom, suttogok neki pár szót, megvakarom a kedvenc helyén, hogy érezze a törődést és a biztonságot, majd megnyugtatom, hogy nem ő volt a hibás.

Végül kimegyek az udvarra, ahol a többieket keresem. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok az új jövevényre, pláne a műsora után...

Bratti - Beth

Agatha állkapcsa megfeszül, de kivételesen nem szidja le Beth-et, amiért még Agatha végszava után beszél hozzájuk. De Beth láthatja rajta, hogy nem értékelte a dolgot.
- Ne köszönd. Nem vagyunk puszipajtások, de az igazságtalanságot nem tűröm. Tudom, mire vagy képes, nem véletlenül vállalhatod át az oktatásaim egy részét. Már régóta gondolkoztam azon, hogy több a probléma velük, mint amennyi pénz befolyik belőlük, de tudod milyen Jeremiah... Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget a lovazásra, s ő mindig bízott benne, hogy előbb vagy utóbb észhez térnek. Végül útjuk elválik. Beth a lovat szerszámozza le, Agatha pedig segít előkészíteni az új ló helyét.
- Igyekezz! Mára még sok munkád van! - figyelmezteti a lányt, majd elsiet.
Mikor Beth végez mindennel, a többiek keresésére indul. A többi személyzet, illetve a jelenlévő bértartók is ott sorakoznak a megerősített falú körkarám mellett. A lószállító éppen tolat oda, s a benne tartózkodó állat egyre vadabbul rugdalózik. A nagy, jól védett lószállító csak úgy ugrál. A körkarám kapuja már nyitva, de még van pár dolog, ami elintézésre vár.
- Evan! Hozz egy vödör vizet! DE IGYEKEZZ! - tapsol Agatha siettesően, mire Evan a lovász már pattan is. - BETH! Hozz egy vasvillányi szénát! - adja ki az utasítást is a lánynak. A víz és a széna megérkezte után a sofőr betolat a szállítóval a körkarám kapujába. Beth mellett megjelenik Jeremiah, aki épp letörölgeti az izzadtságot a homlokáról.
- Igazán szép állat, kár, hogy ennyire ellenkezik a segítség ellen. Remélem majd rájön, hogy jót akarunk neki. Mi vagyunk az utolsó lehetősége... - mondja szomorkás mosollyal a férfi. Ritka látvány, hogy Jeremiah bizonytalan legyen egy lóval kapcsolatban.
- Biztos, hogy mehet elé széna meg víz? - kérdi Jeremiah legfiatalabb unokája, Elena, aki szintén velük volt. - Elvégre be volt bódítva az úton, és...
- Ne aggódj emiatt. Konzultáltam az állatorvossal, azt mondta kimegy belőle a nyugtató, mire hazaérünk vele. - BAMM! Hatalmas rúgás a szállító falára. - És úgy látom tényleg igaza volt. Már csak az a kérdés, ki lesz az a vállalkozó szellemű, aki bemegy és lekapcsolja róla a kikötőszárat... - gondolkodik a férfi. Közben Agatha meg Evan a szállító két oldalán áll, hogy lenyithassák az ajtaját. A ló természetesen ekkor is rúg egyet, konkrétan kirúgja a kezükből a rámpát ami nagy robajjal csattan a földön. A hátsó rudat be sem rakták, mert a ló ön- és közveszélyes volt még bódított állapotban is. A ló amint megérzi a szabadságot, egyre őrültebben kezd ficánkolni, egészen addig, míg el nem tépi a kikötő szárat, mielőtt bárki is felocsúdhatna a döbbenetből és megkísérelhetné az eloldozását. A ló szó szerint kiborul a szállítóból, elég durván a hátára esve. Agatha és Evan azzal a lenülettel ki is ugranak a karámból. Jól is teszik, mert a ló pillanatokon belül ismét talpon és egyből őrjöngeni kezd. Többen elámulnak a ló szépségén, finom vonalú, de erőteljes izmoltságán. A mozgása lenyűgöző, a kisugárzása viszony félelmetes. Orrlyukai kitágultak, folyamatosan hangosan fújtat, szájával mintha vicsorogna. A lószállítót messziről kerüli, de a kerítésnek neki-neki ront, ahol lát embereket. A kaput előbb behúzzák közös erővel amennyire csak lehet, majd a lószállító még lenyitott rámpával elkezd előrébb gurulni. Mikor végleg kint van a jármű, és a kapu is bezárult, biztosítva lett egy lánccal is, akkor sóhajt csak fel a személyzet. A ló ennek ellenére éles hangon nyerít, emelt főve, hajlított nyakkal, nagyokat fújtatva és rugdalózva köröz új lakhelyén. A vizesvödröt felborítja, amitől megijed, bele is tapos a vödörbe, ezzel kicsit felsérti a lábát. Ahogy Beth egyre jobban figyeli az állatot, számtalan sebet lehet rajta észre venni. Vannak régebbiek és újabbak, kisebbek és nagyobbak is. A legkomolyabb a farán lévő nagy kiterjedésű seb, illetve a szügyén egy mélyebb vágás. Mindkettő erősen gennyedzik. Egyértelmű, hogy ellátásra szorul. Agatha meg az állatorvos is odamennek Jeremiah-hoz.
- Hogy látod a helyzetet, Robert? - kérdi Jeremiah, bár előre sejti a választ.
- Sajnálom, de ehhez a lóhoz én biztosan hozzá nem nyúlok. Egyszerűen túl veszélyes. Mint a családom egyedüli eltartója, nem mehetek bele ilyen veszélyes ügyekbe, rettentően sajnálom Jeremiah... - Jeremiah megértően bólogat.
- Teljesen megértem a dolgot. Tudsz esetleg valakit, aki le tudja kezelni a sérüléseit? Fokozatosan gyengül le miattuk. Attól félek, hogy belázasodik, esetleg vérmérgezést kap... - mondja az öreg férfi, miközben fájó szívvel nézi a vergődő lovat.
- Sajnálom, de ehhez az állathoz csak egy őrült merne ennél közelebb menni, nem hogy kezelni - mondja Robert. Jeremiah szomorúan bólogat.
- Értem... azért köszönöm. A mait rendeztétek már? - kérdi.
- Igen, Agatha már kifizetett. Úgyhogy ha más nincs, akkor én megyek. Kitartást, barátom! - fogja meg biztatóan Jeremiah vállát, majd Robert elköszön és a kocsija felé veszi az irányt. Jeremiah láthatóan elfáradt.
- Gyere nagyapa. Menjünk be, igyál meg egy meleg teát, utána pedig kitaláljuk mi legyen - simogatja az öreg hátát Elena. Jeremiah unokái közül bár Elena kifejezetten fél a lovaktól, de a nagyapja annál inkább, ezért jár ki a lovardába segíteni neki, a többi unokával ellentétben. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással és Elena is egy remek ember. - Jössz te is, Beth? - kérdi mosolyogva a tizenöt éves lány.
- Beth-nek még rengeteg dolga van, ha ma lovagolni szeretne - szól közbe Agatha. - De a nap végén nyugodtan beugorhatsz ötletelni. Számítunk a segítségedre! - címzi a végét a lánynak.