Enyém a domb!

Panduino a kis méretű panda sétálgatott a vonat sínek mellett, hisz ez a környék egyetlen látni valója. Jön szembe egy vonat ami folyton csak fékezett és egyszer csak megállt.
-JEGY NÉLKÜL NE HOGY MÉG EGYSZER UTAZZ TE DÖG!- kiáltás hallatszott a vonatról majd lerúgtak róla egy eléggé megtépázott farkast (ugye bár szerencsétlen farkas fürdés nélkül mit meg nem élt itt). Panduino elkezdte követni a nagy piszkos fehér farkast aki egyszercsak elért egy dombhoz és annyit dörmögött, hogy az enyém. A kis panda oda sétált mellé és leült. Előre meredve ennyit tudott mondani:
-Azok ott nem tigris tankok amelyek elmennek?-
A náci piszkosfehér farkasnak ennyi elég volt és a naplementébe elmenő tigris tankok után futott.
Panduino-jé a domb.

Vörös kis boszorkány

Az átok szél elvitte a boszorkány kalapom és így most a piros hajam összevissza szál a szélben. Sikerült elkapnom a csalafinta kis süveget, egy szép kis dombocska tetején, de ahogy felvettem, valami furcsa kicsi pandát láttam magam előtt. Nem volt sokkal kisebb mint én, de az aranyos dolgok elvonják a figyelmem a tanulásról, nem lesz jó ha itt marad. Amíg ő furcsán néz rám én előveszem a pálcámat, a hosszú piros köpenyem alól. Finoman a pandaszerű izé orrához érintem a pálcát: Proba inretoma! (tűnj el) És a fura panda eltűnt.

Na, most már enyém a domb.

Ideje is akkor kihasználni és tanulni. Leülök a fűbe, előveszem a varázskönyvet és neki is álok magolni. Milyen szép és nyugis dombom van. <3

Panduino ül magányosan a dombocskán nézi, ahogy a távolba fut a nagy farkas. Egyszercsak hatalmas szél kerekedik és minden környéken lévő fának a lombja hajladozik. Kis pandának feltűnik, hogy nem lát semmit. Szerencsére nem tartott sokáig mert levették róla a nagy fekete kalapot. Egy fekete ruhás vörös ember áll vele szembe aki előkap egy botot és rápöccint ártatlan lélek orrára és mond valamit valami érthetetlen nyelven. Szegény Panduino eltűnt a jó kis dombjáról és búsan bandukolt az erdőben arra gondolva:"Miért nincs itt bambusz?" Ahogy ment ment mendegélt vissza ért a dombhoz. Fel is kaptatott a domb tetejére ahol az a furcsa vörös hajú ember még mindig ott volt csak most volt valami a kezében. Szép lassan oda baktatott mellé és megszólalt:"Ne haragudjon nincs egy kis bambusza?" A vörös kis boszorkány annyira meglepődött, hogy mentem legurult a dombról. Az ázsiából származó kis medve leült és azon gondolkodik miért van ilyen közel náci farkasokhoz és vonat sínekhez és mi a fenéért nincs a környéken bambusz?

A farkas elrohant a tankokért és belecsapódott útközben véletlenül egy lávafolyamba ami száraztisztítást hajtott végre rajta (A khorne hívők tűzállóak, de csak a nagyon buzgók),
S láss csodát a pandának tényleg igaza volt. Így egy ezrednyi tigrissel foglalhatta vissza a dombot, hogy V2 indítóállomást létesítsen rajta és kilője a konkurenciát a napba a rakéták segítségével.

Panduino, a kis egyperces novella panda főhőse, ücsörög éhesen korgó gyomorral a dombon. Szegénynek a kis gyomra egyre hangosabban és hangosabban korog, amikor megjelenik a hófehér farkas nagyon nagyon sok zajos láncos géppel. Azokból magas emberkék ugrálnak ki megint ismeretlen nyelven üvöltöznek szegény pandával és megint valami idióta dolgot szegeznek rá, de legalább nem pöccintették meg az orrát. Az új onnan érkezők nagyon gyorsan össze raktak valami szerekezetett ezen a dombon és bele ültették a kis pandát. Hirtelenjében felszökkent az ég felé, de akkor meglátott valamit ami nagyon hasonlított a bambuszra. Mivel nagyon éhes volt ezért elkezdte rágcsálni. Hát mint kiderült nem volt bambusz, nagyon rossz íze is volt és még csikizte is Panduino nyelvét. A szerkezet amivel fellőtték elkezdett zuhanni vissza a domb irányába. Valami csoda folytán a zuhanást és a becsapódást a panda túlélte, de az ismeretlen nyelven üvöltözők szét széledtek mindenfelé. A dombon a panda, a farkas és a roncsok maradtak. Kis pandánk minden erejét össze szedve oda sétált a hófehér farkashoz és megkérdezte tőle:"Ne haragudjon Farkas bácsi nincsen egy kis bambusza?"
A farkas rögtön futásnak indult, hisz nem volt hozzá szokva a beszélő pandákhoz. Búskomor kis medvénk még mindig nem jutott élelemhez.

Fura érzés volt legurulni a dombról de legalább a sapkám meg van. Milyen egy boszorkány a süvege nélkül ugye bár. Mikor vissza értem a dombra az szét volt építve csúnya metál gépekkel és az éhes panda ott is ezek mellet. Annyira cuki volt.... Legszívesebben megölelgetném és... Ez nem jó. Elvonja a figyelmem. Mély levegőt veszek a kis panda mellé sétálok és a domb alja fel és suhintok a pálcával -NURU KIANTARE! (Nőj ki) És a domb alján hihetetlen szépségű bambuszerdő sarjad egy pillanat alatt. A kis panda pedig boldogan fut is hogy rágcsálhasson. Annyira cuki. Most már csak a csúnya szerkezettel kel csinálni valamit. Nem kell sokáig gondolkodnom mi legyen vele. -TOMBA KERANAVA (épülj fel) És a csúnya fémszerkezet othonos kis faházzá változik aminek a tetejéből élő lombok buknak elő, a kéményén pedig vékonyan szivárog a füst.

Most már enyém a domb!

Kis ázsiai medvebocsunk magányosan nézte a naplementét mikor, az a fura vörös hajú ember megint vissza jött. Egy darabig nézte nézte majd suhintott egy bottal és egy bambusz erdő nőtt ki a domb mellett. Panduinonak nem kellett több rohant is a bambusz erdőbe. Mikor jól lakott, rájött mi hiányzik az életéből. A testvérei. Pandino és Panduno. Ezért gyorsan haza futott értük (igen Ázsiába), majd vissza jött velük. (Milyen jó cuki pandának lenni, nem kérnek tőled vonat jegyet.) Vissza térvén feltűnt a három pandának, hogy milyen szép faház van a domb tetején. Miután elég későre járt a testvérek ezért úgy döntöttek bemennek a házba aludni egyet. Bekopogtak és hamarosan a vörös hajú lány ajtót nyitott.
Testvérek szinkronban:"Bejöhetünk aludni?"
A kis boszorkány valamilyen rohamot kapva ennyit tudott válaszolni (inkább sikítva):"ÉN EZT NEM BÍROM TOVÁBB!"
Majd valamilyen ismeretlen szöveggel és hadonászással eltűnt a semmibe.
A három panda így egy meleg kis faházban tölthették az estét, amitől nem messze volt egy kis bambusz rengeteg is. Milyen jó életük van nemde?

Bár a v2-es rakéta átalakult házzá ez csak egy átskinező varázslat volt. A rakéta funkciók megmaradtak. Így a három panda ismét kilövellt az űrbe és a ismét Farkasé lett a domb aki bedugaszta a füleit, hogy ne lássa többet a panda szagát.

Múszáj volt elvarázsolnom magam arról a hejről egyszerűen nem bírtam a túl sok cukiságot. De olyan kényelmes volt a faház, ráadásul a könyveim is ottmaradtak. Így hát vissza mentem a kis dombocskára a kényelmes faházacskámba.De a kényelmes faházacskám eltűnt. A hején a egy bolyhos fehér farkas fetrenget a dombocska tetején. -Úriten de cuki- tört ki belőlem és rávetetem magam a farkasra. De az megpróbált megharapni és elfutni előlem. Úgyhogy amíg rám vicsorgot elővetem a pálcámat és felé tartva -MAVARU KURANDA- (Változ meg) És a farkas helyén egy halál aranyos plüs farkas kölyök maradt mindenféle saját tudat nélkül. Ezt már addig szorongathatom amedig akarom. Így ugyan nem tudok a tanulásra figyelni. 

De legalább újra enyém a domb.

Habár a faház még mindig rakétaként funkcionált a rengeteg többlet súly miatt egyszerűen csak vissza esett. A pandák mind ezt át aludva egy gyönyörű reggelre keltek fel. (Legalább nekik legyen jó reggeljük)

Dogorn megpillantotta a dombot a távolban, majd hátat fordított neki és fejét fogva morgolódott.
- Újra itt a domb? Basszus, már megint kezdődik... -
Ezzel fogta magát és elsétált.

Hihetetlen hogy egy ház zuhan rám a semiből. Mint a gonosz kollegára a meséből. Még jo hogy olyan gyorsan arább ugrottam és nem eset rám. Da a cuki farkas plüsit elejtettem és legurult a dombról. Egy kicsit bánkódtam miatta de aztán észre vettem hogy ez az én házam csak kicsit öszetört és nagyon koszos. Felemeltem a pálcát a hz felé suhintottam és -VOLA REPARA (szépülj) És a ház egyketőre újra épült a kandalló megtelt finom ilatú fával és a két három életrekelt seprű minden szemetet ki sepert a kuckóból. A három bent szunyáló pandát is. Akik meg sem áltak a kis szülőhazájukig mert a seprük egészen azsiáig elseperték őket.

És így újra enyém a szép kis faház és a békés dombocska.

Pandino, Panduino és Panduno mindannyian egy-egy seprűvel utaztak hazáig és végre megtudták milyen érzés repülni. 3 testvér közül a kisebbek haza mentek, de szegény Panduino olyan fáradt volt a sok repkedéstől, hogy tovább aludt a seprűn és így vissza repült egyenesen a kis faházba. Amikor a boszorkány meglátta a repülő kispandát elájult és kijött hozzá a mentő. A kis Panduino úgy gondolta addig beül a tűz mellé és vigyáz a házra amíg azt a fura vörös hajú embert nem küldik vissza. Kezd olyan érzése lenni mintha direkt elzavarnák innen folyton, pedig csak szeret itt ülni.