Kysseis

Előtörténet

A világ rengeteg élőlénynek ad otthont, és mindenkinek más lehetőségei vannak az életben. De minden előre megvan határozva, és elrendeltetett? Vannak olyan humanoid létformák, melyek külsőleg, hasonlítanak az emberekre, vagy esetleg más intelligens lényre, ám ez csak látszat. Az ösztön egy sokkal nagyobb érzelem, hogy a tudat felszínére, az értelem a fel tudjon törni. Az állatok és a bestiák, csak a saját érdekeiket nézik, ennek ellenére nem bélyegezhetjük meg őket a jó vagy gonosz címkével, mivel a programjaikon túl képtelenek gondolkodni, és csak az számít, miként éljék meg a holnapot, sőt még inkább a mai a napot valahogy kihúzzák. A Sneisz bestiák is ezt a halmazt erősítik. Nem mondhatóak túl gyakorinak, és nem is a legyőzhetetlen kategóriába tartóznak, mivel magányos farkasként élik a mindennapjaikat. Ettől függetlenül, egy felkészületlen kalandor számára tud meglepetéseket okozni a ragadozó. Hasonlatos életmódot élnek, mint a kígyók, s csupán akkor láthatóak együtt, mikor egy erősebb ösztön kapcsol be; a fajfenntartás.
Emberfeletti erejük, és a remek rejtőzködő képességüknek hála igazán remek vadászok, és akár egy embert is képesek becserkészni. A prédájukra lesből támadnak, hogy belemélyeszthessék a fogukat, majd a kígyótestükkel rácsvarodnak, és addig szorítják az áldozataikat, míg nem teljesen kiszorítják belőlük a levegőt. Fogukban lévő méreg ugyan nem halálos, viszont rövid időn belül teljesen elveszítik a kontrollt a testük felett és teljesen érzéketlenné válnak. (Ez talán jó hírnek mondható, hisz a zsákmány nem szenved túl sokat, mikor csontok törnek. A prédáikat egyben nyelik le, de azok már jó eséllyel már halottak a többit, meg a természet elintézi.
Egyszer egy nap, valami különös dolog történik. Vagy talán beszélhetünk egy fajta csodáról? Hiszen egy fiatal Sneiszben megcsillan az értelem szikrája, mintha valamiféle fény gyúlna az elméjében. Az egyik áldozatában még ott pislákolt még az élet, és úgy falta a zsákmányát a „kis vadász”, ami már volt vagy öt méter hosszú, viszont ettől a pillanattól kezdve talán helyesebb lenne az, aki megszólítás, mintsem egyszerű bestiaként hivatkozzunk rá.
Néhány héttel később egy kezdő alkimista járta az erdőket, hogy különböző alapanyagokat szerezzen be a kísérleteihez, vagy más kalandorokat lásson el különböző főzetekkel, akik veszélyes utakra indulnak, hogy maguk fedezzék fel a világot s ne csak könyvek képeiből inspirálódjanak, vagy netalántán máshol szeretnék kipróbálni a tehetségüket a jobb élet reményében. No, de vissza az ifjoncunkhoz. Az erdőben előfordulnak emberek alkotta csapdák, melyekről könnyen megfeledkezhetnek hosszú idő után, ezért sosem lehet tudni, kik lesznek ezeknek az áldozatai. Ezúttal, egy alkimista lép bele az egyikbe, amelyből hosszú karók állnak ki, és teljesen átszúrják a férfi lábfejét. Nem tud elég nagy erőt kifejteni, hogy szabadulhasson, vagy elviselni a fájdalmat, mikor megpróbálkozik, csupán kétségbeesetten kiabálni tud. Ennek a történésnek szem és fül tanúja volt a hóhajú Sneisz is. A legutolsó vadászatának hála jól lakott, így nem volt oka még egy életet elvenni, sőt mi több egészen különös gondolat foszlányok kezdtek el cikázni az elméjében.
Az ott szenved, hamarosan meg fog halni. Tehetek valamit ez ellen?
Rögtön egy kérdés fogalmazódik meg benne, és nem az a célja, hogy miként járjon jól, hanem „valami” más. Egyből elő is jön a rejtekhelyéről, majd szép lassan megközelíti a sebesült egyént. A fiatal férfi hirtelen megijed a bestiától, egyből menekülne is, már ha tehetné, de a sérülései miatt ez lehetetlen. A „kislány” hirtelen nem érti a annak a riadalmát, hiszen nincsenek gyilkos szándékai vele szemben, el néz jobbra majd balra, mintha keresne valami veszélyforrást, de hamar rá kell döbbennie, hogy bizony ő tőle retteg. Elkezdi csökkenti a „méretét” úgy, hogy a lejjebb ereszkedik, ennek köszönhetően kevésbé lesz érzékelhető, az öt méteres nagysága, hátha ettől kevésbé tűnik vészjóslónak, majd lassan odamegy, ahhoz a másik élőlényhez
Ez mocskosul fáj, és fenébe is erre még itt ez a Sneisz!
A kis fiatal egyed, hallja az alkimista gondolatait, majd, mint egy telepata közli a sajátját vele. Ezen képességüket, nem szokták a fajtársaikon kívül másokon alkalmazni, mivel úgy se értenének meg belőle semmit, de ez alkalommal valami mégis más.
Ne félj! Nem bántalak…
A férfi meglepődik, mikor hangokat kezd hallani a fejében, amelyek nem is sajátjai, nem kell sok idő, hogy ráeszméljen arra, hogy ezek a gondolatok a Sneisztől származnak.
Eközben a háttérben megbúvó ragadozók is megérzik a vérszagát, és a kínálkozó lehetőséget nem akarják elszalasztani. A kölyök lehet még nem egy kifejlett példány, de ettől még nem egy lebecsülendő ellenfél, és sikeresen megvédi a férfit a többi állattól. Az alkimista nem ért az egészből semmit, hisz nem úgy tűnik, mintha a zsákmányát védelmezte volna, hanem valóban életéért küzdött.
- Mit akarsz tőlem? – Hangzik el szóban a kérdés. A hangra a Sneisz csak odakapja fejét majd oldalra billenti a fejét értetlenül, hiszen nem érti egyáltalán az emberi nyelvet, ráadásul a száj szerkezete sem alkalmas hogy a szavakat képes legyen megformálni. A két méreg fogán kívül nincs is több foga, melyekkel meg tudná formálni a szavakat. Csak sziszeg, kiöltve a nyelvét, mint ahogyan kígyók szokták, majd közelebb megy a bajbajutotthoz. El is kezdi vizsgálni a körülményeket, mégis mit tud tenni, hogy enyhítsen a szenvedésén.
Á! Értem, olyan, mint egy telepata, és gondolatot tudunk cserélni egymással.
Majd a Sneisz odamegy, a sérült lábhoz, amit átdöfött a karó. A férfi gyorsan leveszi a nadrágjáról a bőrszíjat, amire gyorsan ráharaphat, majd utasítja kígyólányt.
Húzd ki a lábamat!
Az aranyszemű, megfogja és egy határozott mozdulattal kirántja a lábat. A férfi hangosan felkiált fájdalmában, miközben a vér szivárogni kezd a lábfején lévő tátongó lyukból.
SZÓRÍTS, SZÓRÍTS RÁ. – Sneisz elvégzi az utasítást, a kígyófarkával teljesen ráfog a sérült területre ennek hála lassítja a vérzést. A fiatal férfi zihálni és izzadni kezd, majd a táskájából elővesz némi anyagot, és kötszert, meg némi alkoholt, hogy fertőtlenítse, majd elmagyarázza a kígyó kisasszonynak, hogy miként kössön rá nyomókötést.
Hihetetlen, hogy képes volt megcsinálni!
Az alkimista egy roppant kíváncsi egyén, és szívesen megismerné ezt a különleges példányt, hiszen hozzáhasonlóról még említést sem tettek a Sneisz fajon belül A férfi nem sokkal ezután tüzet csihol, amitől a fiatal lány borzasztóan megijed és elbújik a szörnyű veszedelemtől. Az alkimista csak hangosan nevetni kezd, majd elmondja neki, hogy nincs miért aggódnia. Ezután elkezdenek beszélgetni, vagyis megosztani egymással a gondolataikat.
Miért segítettél? – Akárhogyan is nézi az alkimista, ami most történt azt teljes mértékben abszurdom.
Megsebesültél, ha nem segítek, mostanra halott lennél… -
Kicsit megismerhetik egymást, miközben a férfi összeszedi az erejét, míg nem végül, egy érdekes pontra jutnak el.
Hogy hívnak? Mi a neved?
„Hívnak?” Név? – A szüleitől semmi ilyesmit nem kapott, csupán az életét, de még mielőtt búcsút intenének egymástól, az alkimista elnevezi.
- Kisseys –Mosolyodik el a férfi, miközben gondolati utón is közli vele, az új nevét. A lányka valami melegséget kezd el érezni a mellkasában, kapott valami különlegeset, pedig még meg sem tudja fogni.
Majd miután összeszedte magát a férfi eltűnik az erdő sűrűjében.
Ahogy telnek, múlnak a napok, hetek és hónapok, egyre inkább elkezdi elveszíteni azt a fényt, tudatot amit megszerzett, egyre inkább halványulni kezd, és valami különös érzés kezd benne felébredni, miszerint egy újabb emberre áhítozik, és minél tovább vár, annál inkább kínozza az éhség, amit egyszerű állatokkal nem képes csíllapítani.

(Mikor átveszem felette a hatalmat éppen tizenhat éves.)