Kaen
Közzétéve: Sept 18, 2021 15:58:29 GMT 1
Post by Lyzy04 on Sept 18, 2021 15:58:29 GMT 1
Név: Kaen [ 火炎 ]
Egyéb nevek: Akitsune [ あきつね ], Kaden [ 友 ]
Nem: Születésileg férfi, de ő maga eléggé genderfluid
Kor: 437 év (1865-ben)
Született: 1431. December 3.
Kaszt: Nem behatárolható, részben szellemvadász
Faj: Szellem, Kitsune (jelenleg átmenet egy youkai és egy ayakashi között)
Fegyverek: Már vagy 100 éve magával hordja egy régi onmyoji barátja szellemölő katanáját, bár ha nem muszáj, nem használja.
Egyéb: Nagyon szereti a szakét, ezért szinte mindig van nála egy adaggal, amivel szívesen megkínál másokat is. Ezen kívül hord magánál elsősegélyhez használható cuccokat is.
Kinézet: Valódi róka alakja valamivel karcsúbb és nagyobb termetű egy egyszerű rókánál, ’s bár kinézetileg nem sokban tér el tőlük (a négy farkat leszámítva), mégis, a kisugárzása egy sokkal mágikusabb, tiszteletet parancsolóbb megjelenést kölcsönöz neki. Szemeiben mindig értelem, barátságos kíváncsiság és némi szórakozott, csalfa önelégültség csillog. Mivel alakváltó, emiatt szinte bármilyen emberi külsőbe bele tud bújni, de azért van egy pár megszokott kedvence. Férfiként szőkés-aranybarna, épp csak vállig érő haja van, mely rendszerint arcába lóg egy kicsit. Sokak szerint igen megnyerő huszonéves srác atletikus testfelépítéssel és helyes pofival, mire csak rátesz egy lapáttal vidám, játékos, olykor sármos mosolya. Egyszerű, kényelmes ruhákat hord, kedvelt színei a kék, a fekete és a szürke. Nőként ugyancsak kellemes látványt nyújt karcsú, de formás alakjával és finom vonásaival. Ilyenkor egy valamivel vörösebb tónust preferál, hátközépig érő, hullámos narancsszín haja mindig fényesen, kibontva hullik vörös kimonojára. Szeret ékszereket hordani, legfőképp hajdíszeket. Mindhárom alakjában világos gesztenyebarna szemei vannak, melyek kéken izzanak fel, ha használja képességeit, ilyenkor világos arcbőrén vörös festések jelennek meg. Magassága változó, férfiként arra törekszik, hogy a közelében lévőknél mindig egy kicsit magasabb legyen, míg nőként inkább arra, hogy alacsonyabb. Sokszor megtartja a feje tetején csücsülő rókafüleket és a bolyhos farkincát (abból alapvetően csak egyet mutat), nem igazán próbálja elrejteni őket, bár képes rá.
Személyiség: Mint a legtöbb kitsune, Kaen is imád megtréfálni másokat, egy világi troll, de legalább büszkén vállalja. Arcáról szinte levakarhatatlan a vigyor, folyton mosolyog és nevet, rettentő vidám, élénk személyiség, aki őszintén élvezi az élet minden egyes percét és teljes mértékben elégedett a helyzetével, határozottan hedonista jellem. Rengeteget viccelődik szóban is, majdhogynem bármit el tud humorizálni és bőven eléggé szégyentelen ahhoz, hogy a perverz poénoktól se riadjon vissza.
Csínyjei általában nem okoznak komoly kárt másokban, inkább csak egy kis kéretlen fejfájást hoznak szegény áldozatokra. Végtelenül kalandvágyó, mindent ki akar próbálni, mindenhová el akar látogatni, kíváncsisága kielégíthetetlen. A szabadság és a felfedezés élteti, sosem marad egy helyen (vagy egy emberrel) túl sokáig, ha nincs rá komolyabb indoka. Útjai során imád idegenekkel ismerkedni, legyen az szellem, félszellem vagy ember, ha érdekes figurának tűnik, azonnal odamegy hozzá, hogy elcsevegjenek. Kíváncsisága mások felé gyakran pofátlan kotnyelességbe fordul át, amivel az introvertáltabb vagy robbanékonyabb egyéneknek igencsak az idegeire tud menni, még ha nem is azért teszi, mert ártani akar nekik. Egyébként remek emberismerő és kifejezetten empatikus, könnyedén a másik helyébe tudja képzelni magát, ezzel jobban megértve érzéseit. Ha szükségesnek érzi, hajlandó ledobni magáról a laza, könnyelmű troll viselkedését és tényleg komolyan elbeszélgetni az illetővel.
Bár elsőre csak egy pofátlan, mások életében turkáló, mihaszna rókának tűnik, valójában nagyon jó szándékú, nem csak ismerkedni szeret, de másoknak segíteni is, legyen az akármilyen hétköznapi kis jócselekedet, mint felsegíteni egy elesett öreget, vagy komolyabb feladat, például egy ártó szellem elkergetése. Rengeteg vele szembejövő onmyojinak felajánlja, hogy egy kis ideig velük együtt dolgozik és segít nekik a munkájukban bármiféle kötelezettség vagy jutalom nélkül, pusztán azért, mert élvezi, ha jót tehet az embereknek (meg mert különben nagyon unalmas lenne az élet).
Képességek/képesítések:
• Emberfeletti fizikum: Mivel kitsune, emiatt érzékei sokkal élesebbek egy emberénél, mozgása és reflexei pedig jelentősen gyorsabbak, fizikailag jóval erősebb.
• Rókatűz: A kitsunék egyik legalapabb képessége, hogy képesek általuk irányítható tüzeket gyújtani. Kaené kék színű és az ő szintjéhez képest nagyon erős (a hőfokot is tudja szabályozni, nagyon magasra fel tudja vinni).
• Illúziók: Szintén a rókaszellemek alapvető képességei közé tartozik, hogy képesek illúziókat létrehozni, nagyobb energiabefektetéssel akár teljesen valóságosakat is.
• Alakváltás: Ezen képessége is elég fejlett, mivel rengeteget használja és sokat gyakorolta.
• Színészkedés: Természeténél fogva remek színész, bár ritkán játsza meg magát, jobb szereti az őszinteséget.
• Onmyoji mágia/levéltalizmánok (papírtalizmánok, csak kicsit máshogy): Miközben onmyojikkal dolgozott, megannyi technikát lesett el tőlük, így ő maga is ért valamicskét a szelleműző praktikákhoz, amiket ugyan magára tekintettel léve elég óvatosan, de azért rendszeresen hasznosít. Specifikusan emberi mágiát persze nem tud használni.
• Emberismeret: Több száz évet töltött emberek között, így elég nagy tapasztalata van az emberi viselkedésben, észreveszi a legapróbb jeleket is.
• Intelligencia, ravaszság: Kitsunékre jellemzően roppant intelligens és gyors észjárású, megannyi kreatív ötlete van, amiket a tapasztalat csak még jobban elősegít, így kiváló problémamegoldó.
• Kardforgatás: Hosszú élete során rengeteg mindent megtanult, a kardforgatást is bőven volt ideje elsajátítani.
• Hangszeres zene: Bár ő nem rajong annyira a zenéért és nincs is kifejezetten érzéke hozzá, azért szereti és élvezi, valamivel pedig el kellett foglalnia magát évszázadokig, tehát előfordult, hogy elkezdett valamilyen hangszeren tanulni. Mostanra eljutott oda, hogy szinte bármit a kezébe adnak, azon tud játszani legalább 1-2 dallamot.
• Festészet és kalligráfia: Ugyan az vonatkozik rá, mint a zenére. Nem nagy fanatikus, de eléggé élvezi ahhoz, hogy jobb legyen, mint unatkozni.
• Orvoslási ismeretek: Mind elsősegélyben, mind a gyógynövények területén megállja a helyét. Egy pár mérget szintén ismer.
• Egyéb, fel nem sorolt készségek: Mivel Kaen már több évszázada él és tanul, ő maga sem tudja számon tartani, hogy mi mindenben van már legalább minimális tapasztalata, annyi mindent kipróbált.
Történet:
Róka koromból nem sok dolog maradt meg… Az emlékeim arról az időszakról ködösek és kuszák, mivel akkor még az én gondolataim sem álltak össze egésszé, hisz nem voltam sokkal több egyszerű rókánál. De megmaradtak apró részletek és érzések, kis emléktöredékek, amiket féltve őrzök a szívem mélyén, mert úgy érzem, ezek tesznek azzá, aki vagyok. Nem szeretnék felejteni, főleg ezekkel kapcsolatban nem.
A legkorábbi emlékem, amit fel tudok idézni, egy érzés. Kíváncsiság. Valószínűleg a megszületésemkor éreztem először kíváncsiságot, ahogy első alkalommal szívtam be e világ levegőjét és ezernyi idegen illatát a meleg rókavacok mélyének puhaságában… Akkor még semmit nem ismertem. A szagok, a testemhez simuló moha érzése, vagy édesanyám testének hője, az a sok különböző hang… Mind idegen volt számomra, én pedig alig vártam, hogy kinyithassam szemeim és magam is megcsodálhassam őket. Valóban igazán kalandvágyó kisróka voltam… Amint járni tudtam, mindent fel akartam fedezni. A hegyeket és völgyeket, a bokrok áglabirintusát, az óriási gajumaru fák odvait, és még sorolhatnám…
Kaen egyszerű vörös rókaként jött a világra Okinawában, így életének kezdeti szakaszát ott töltötte, mely semmiben nem is különbözött bármely más állatétól. Ám a világ meglepetésére ő is egy volt azon rókák közül, kiket hosszú, mágikus élettel áldott meg az ég, valamint folyamatosan fejlődő tudással, mely az évtizedek és századok alatt ravaszdi bölcsességgé formálódik.
Úgy 50 éves lehetett, mikor egyik portyája során rátámadt egy elszökött kutya és összemarcangolta. Ugyan sikerült elmenekülnie, de a sérülései súlyosak voltak, így kidőlt az út szélén, várva a közelgő halált… Szerencsés véletlen, hogy a halál helyett egy középkorú nő talált rá, kinek megesett szegény párán a szíve. Felkarolta a porból ’s hazavitte magával, hol gondosan ellátta sérüléseit és vigyázott rá, hogy felépülhessen. Végül a róka nagyon megkedvelte megmentőjét és a ház tájékán maradt, akár egy háziállat. A nő egyébként egy fogadó tulajdonosa volt, mit az akkor még csupán kamasz fiával ketten vezettek, mivel a férj meghalt pár éve. A Kaen nevet is tőlük kapta. Igen kényelmes élete volt ekkoriban, hisz volt otthona és minden nap kapott enni, ráadásul gazdái nagyon jól bántak vele és sokat szeretgették. Ami a legmélyebb nyomot hagyta benne, az a nő végtelen kedvessége mindenki felé. Az összes betévedő vendég gondjain megpróbált könnyíteni, minden rászorulón segített, ha tehette. Étellel és itallal, ruhával, néha egy üres szobával kínálta azokat, kiknek nem volt hová menniük, gyógynövényekből készített teát szolgált fel a betegeknek, meghallgatta és támogatta a magányos utazókat, akiknek nem maradt senkijük, akinek elmondhatták volna gondjaikat… Fel sem lehetne sorolni, mennyi jócselekedetet írhattak fel a számlájára. Kaen szerette látni, hogy mindenki boldogabban távozik, mint jött, szerette látni az emberek hálás mosolyát és az elégedettséget gazdája arcán, szemeinek fényes csillogását. Minden egyes nap azt hallgatta, hogy mennyire boldog, mikor másokon segíthet, a nő boldogsága pedig rá is átragadt. Így ment ez majd’ további 50 évig, olyan 98 éves lehetett a róka, mikor a fogadó tulajdonosa eltávozott az élők sorából egy hosszú és eredményes életet maga mögött hagyva. Az ő halála után Kaen elhagyta otthonát, mikor pedig betöltötte a 100 éves kort és végre használhatta varázsképességeit, egy fiatal férfi alakját felvéve és kalandvágyának eleget téve azonnal felpattant egy hajóra, mely Honshuba vitte, a megannyi felfedezni való vidékére. Elhatározta, hogy folytatni fogja egykori aranyszívű gazdája szokását és segít az embereknek, amikor és ahogy csak teheti. Ez így is lett, valóban megannyi kisebb-nagyobb szívességet tett az embereknek, persze amellett, hogy rendre megviccelte őket kreatívabbnál kreatívabb módokon. Segíteni volt bőven kin, tekintve, hogy ebben az időszakban a japánok mást sem csináltak, csak egymást ölték, így Kaen önkéntes harctéri szanitécként tevénykedett ideje nagyrészében, mivel sorra sebesült harcosokba futott. Ekkor vált szokásává, hogy mindig tartson magánál kötszert, gyógynövényeket és hasonlókat.
Nagyjából további 100 évig segédkezett a polgárháború fájdalmát enyhíteni, 200 éves kora után pedig elkezdett a híres-neves kilencfarkú, Tamamo no Mae keze alatt tanulni. Ekkor ismerte meg a fiatal rókakölyköt, Aratanit.
Kaen épp jókedvűen fütyörészve sétálgatott az erdőben, mikor fülét halk szipogás hangja ütötte meg. Ekkor elhallgatott és kissé aggodalmas ábrázattal indult meg forrásának irányába, míg meg nem pillantotta a gyökerek közt kuporgó csöppséget. Ő maga még nem ment oda, az egyik bokor mögött megbújva leskelődött, miként azon gondolkozott, miként vidítsa fel az egyértelműen eltévelyedett kitsune kölyköt. Végül egy aranyos kis illúziót formált, egy bolyhos, szürke-fehér foltos nyuszit, mi a lányhoz ugrált és azonnal hozzádörgölte nóziját. A gyermek először csak nézte az apró rágcsálót, aztán megsimizte egy ujjal. Még egy kicsit nézte, majd felvette, megszagolta, még meg is nyalta, végül pedig csak simogatta tovább.
-Te is elvesztél, nyuszi? –kérdezte az állatkát tányérnyi, a sírástól vöröslő szemeivel meredten bámulva, az azonban kissé félrebillentette buksiját, majd megrázta. Ezután hirtelen átugrott a vállára, onnan pedig a fejére mászott, ahol piszkálni kezdte a gyermek rókafülecskéit. Végezetül fogta magát és elrugaszkodott fentről, hatalmasat ugorva a levegőbe, ahol nemes egyszerűséggel szárnyat bontott, mint egy madár, és elkezdett előtte repkedni.
-Aaaasztaaa...
A kisróka felált, a cuccát hagyta a földre esni és próbálta elkapni a repdeső állatot.
-Nem is vagy nyuszi, ugye? Akkor mi vagy? Naaa gyere ide!
A szárnyas nyúl vidáman kergetőzött a pöttöm rókával még egy jóideig, míg az el nem kapta, ekkor ugyanis ahogy hozzáért, színes pillangókká foszlott szét, amik tükörfényű, hatalmas, díszes szárnyaikkal keringték körbe, aranyporos csillogó csíkot húzva maguk után. Mindeközben Kaen egyre szélesebben vigyorgott a háttérben megbújva.
Taninak ezen a ponton már annyi leesett, hogy ez nem igazán rendes dolog semmilyen állattól, még akkor sem, ha mágikus. Ezért miután kigyönyörködte magát a lepkékben körbenézett, majd vett egy nagy levegőt és elkiáltotta magát:
-HAHÓ! VAN ITT VALAKI?
A kölyök vidám kuncogást hallott az egyik bokor mögül, miközben a lepkék maguk is csillámporrá változtak és eltűntek.
-És ha igen? -csendült fel sejtelmesen egy ifjú férfi hangja.
-Iiiiiiiikkkk! –visított fel rémültében.
-Ez nem válasz, csöppségem...
-Akkor... ha itt vagy... Ha itt vagy, mondd meg, ki vagy és mit akarsz! –parancsolt rá azon a fél-határozott hangon, amit a gyerekek akkor használnak, mikor éppen nagyon felnőttnek akarnak tűnni.
Kaen tovább kuncogott magában, majd fölényesen így folytatta:
-Én vagyok Tamamo no Mae, a rókák királya, és azért jöttem, hogy megegyelek!
-Hazug! Ő olyat nem csinál! –kiáltott vissza Aratani, miközben visszább húzódott a fához és keresni kezdte a batyuját, hogy vész esetén a támadóhoz vágja.
Kaen rókává változva átfutott a susnyás közt, fel a fára.
-Éééés.... -ekkor pedig a lányka arca elé lendülve fejjel lefelé lelógott a fáról- Ha mégis?? -vigyorgott rá, megmutatva hegyes szemfogait.
-Iiiiiiiikkkkkk! –repült is a batyu egyenesen a denevéreket utánzó róka feje felé, Tani pedig fejest ugrott a legközelebbi susnyába - csak szegény pára fennakadt, így az eleje a bokorban, a vége meg kifele belőle, miközben aktívan kapálózott.
Kaen hangosan felvihogott, miután kikerülte a felé száguldó lövedéket, majd leugorva a rókakölyök mellé férfi formáját újból felvéve elkezdte a kilógó, össze-vissza csapkodó farkincáját piszkálni.
-Hát, ez nem volt egy túl eredményes menekülés... Túl könnyű préda vagy, így unalmas lenne megenni téged... -majd egy rántással kihúzta a bokorból. Az ifjonc teljesen megveszve, minden fegyverét bevetve rúgott, karmolt, és legfőképp visított, bár küzdelme teljesen eredménytelennek bizonyult. Az idősebb kitsune pár lépést hátrált, továbbra is nagyban nevetve.
-Na, nyugodj meg szépen kölyök! Nem foglak megenni, de mindjárt megsüketülök, ha így folytatod.
Tani elcsendesedett, de olyan piros volt a fejecskéje, hogy teljesen úgy nézett ki, mindjárt felrobban.
-Ha hozzám érsz, könyékig lerágom a karodat! –fenyegetőzött.
Kaenből ismét kitört a nevetés, de annyira, hogy már a könnyeit törölgette.
-Pffffffff… Hát ez... -vihog- Hát ez zseniális... -zihál- Megölsz, kölyök... -próbált levegőt venni, de csak röhögött tovább fulladozva, míg rá nem jött egy köhögőroham- Khm.. Szóval... -mély levegőt vett- Nem, tényleg nem én vagyok Tamamo no Mae. De ismerem őt, az egyik tanítványa vagyok. A nevem Kaen, de szólíthatsz Kadennek is. És te ki vagy és mit keresel itt?
-Honnan tudjam, hogy nem próbálsz megint behúzni a csőbe? -továbbra is felfújt kis szőrgolyó módban volt.
-Nem tudhatod. -vigyorgott rá a férfi- De ha az jobban tetszik, akkor itt hagyhatlak egyedül...
Morci lábfej bámulás.
-Aratani vagyok. –bökte ki végre.
-És mit keresel ebben az erdőben egyedül, Tani-chan?
-A mesteredet. Én is tőle akarok tanulni! –határozott, szerinte felnőttes hangnem ismét.
-Óóóhh? -lendítette meg érdeklődve lompos farkát háta mögött- Ez érdekesnek hangzik... Mit gondolsz, hajlandó lenne tanítani egy ilyen kis csöppséget is, mint te?
Aratani magabiztosan bólintott, Kaen pedig büszkén elvigyorodott és kihúzta magát, majd megsimizte a lányka buksiját.
-Így kell ezt, kis barátom, csak bátran! Rendben, szimpatikus kölyök vagy, elviszlek hozzá.
Ennek hallatán a kisróka szeme felcsillant.
-Tényleg?
A ravaszdi csínytevő barátságosan rámosolygott és kacsintott.
-Naná! Gyere utánam. A batyudat itt ne hagyd azért. –szólt kedvesen. A kislány szabályosan sugárzott örömében, összeszedte cuccát és szinte rátapadt a srácra, ki csak tovább kuncogott.
-Tetszett a nyuszim? –kérdezte útközben.
-Cuki volt. De nem finom.
-Nem is azért csináltam, hogy finom legyen... Minél több érzékre hat, annál nehezebb elkészíteni egy illúziót. Én még elég fiatal vagyok, szóval nincs túl sok tapasztalatom benne és nem lenne elég reális úgy sem. Valószínűleg valami fura íze lenne.
-Oh… De azért cuki az volt. –mosolygott rá, mire a fiú kedvesen megvakargatta a csöppség füle tövét.
-Köszönöm, Tani-chan! -mondta vidáman- Majd még kísérletezek vele valamikor...
A két tanítvány között szoros barátság alakult ki, bár Kaen 300 éves kora körülre megunta a tanulást és elhagyta a csapatot, hogy ismét szabadon kalandozhasson – ebben Aratani igen kitartóan, a lábára tekeredve próbálta szabotálni, de ez végül persze nem sikerült neki. Ebben az időben kezdett onmyojiknak segíteni a munkájukban. Pár évig még nem volt benne biztos, hogy helyes-e más szellemeket bántania, de végül az emberek javára döntött. A valaha volt egyik legjobb barátja is egy onmyoji lett, egy nő, kinek a Daitan becenevet adta.
Több mint 20 éven át ismerte, és ezen idő alatt rengetegszer dolgozott vele, néha akár hónapokon keresztül is együtt utaztak. Úgy 40-42 éves lehetett a nő, mikor elvállalták azt a munkát, amibe végül beletört a bicskája, minden tapasztalata és a segítség ellenére is. Egy kígyószellem-nővel, Kiyohimével küzdöttek meg, ám túl erősnek bizonyult és megölte mind Daitant, mind a leszerződtetett youkaiokat, sőt, majdnem Kaen is ott végezte, ám az utolsó pillanatban felkapta az onmyoji kardját és levágta vele a kígyót. Nagyon megsiratta elvesztett barátját, de már nem volt mit tenni, így a nő katanájával az oldalán folytatta kalandjait, még ha meglehetősen sokáig le is volt törve az eset miatt.
Az utóbbi időben többek között megismerte Haganét, kinél szokásává vált, hogy bármikor, mikor megtudja, hogy a közelben jár, valahol csap egy kis galibát, hogy kihívják az onmyoji nőt szellemet űzni, így pedig összetalálkoznak. Ezután mindig egy ideig vele marad és segít egy-két munkájában. Rajta kívül találkozott Itoshival is, még akkor, mikor Aival élt, az ő közreműködésével pedig a félszellem nővel is beszélt pár szót, bár nagyon furcsának és ijesztőnek tartotta, így őket gyorsan otthagyta. Ezen döntésének később nagyon örült, mert alig pár napra rá hallotta, hogy az egész falut, melynek szentélyében meghúzták magukat, lemészárolták. Egy évre rá, 63-ban Arashival futott össze egy fogadóban.
Ahogy Kaen belépett az ajtón és megpillantotta a fekete kóczuhatag alatt csücsülő borostyánsárga szemeket, azonnal tudta, hogy kinek az asztalához csatlakozik. Hosszú haját kisimítva szeme elől kecsesen, nőiesen a yashához szambázott és leült vele szembe.
-Milyen szép napunk van egy vidám beszélgetésre! –mosolygott rá- Gondolom nem gond, ha csatlakozok… Szívesen megismernélek!
A férfi rápillantott ugyan, de csak egykedvűen morgolódott normális válasz helyett.
-Ezt igennek veszem. Az én nevem Kaen, bár éppen az Akitsunét használom. És téged hogy szólíthatlak? –kezdte bársonyos hangon a női alakú róka.
-Arashi. –vakkantotta vissza.
-Áh, menő név. És hány éves vagy, Arashi-kun, ha szabad tudnom?
Az ifjú belekortyolt italába.
-19.
Ennek hallatán a nő még jobban elmosolyodott. Milyen kis fiatal… Előtte még az egész élet! –gondolta magában.
-Honnan jöttél?
Arashi feszülten kifújta a levegőt.
-Most őszintén, miért érdekel ez téged? –kérdezett vissza morcosan, ám az előtte ülő hölgy csak kuncogott.
-Kíváncsi róka vagyok. –felelte, és ebben igazat is mondott, így, mivel a yasha nem érzékelt mást felőle, csak a végtelen kíváncsiságát, végül válaszolt erre is.
-Sendaiból. Eredetileg. Most éppen Nagato felől, ha ez érdekel.
-Sendai, huh? Az nem épp itt van… Jártam már ott, kellemes vidék. Hm, következő kérdés… Mi a foglalkozásod? –faggatta tovább.
Ekkor már a srác összefűzte karjait mellkasa előtt.
-Kettőt tippelhetsz, mi a francból tud megélni egy yasha az emberek között… -bosszankodott.
-Várj, kitalálom! Te vagy a postás? –vágta rá hatalmas vigyorral az arcán Kaen, de társa csak forgatta a szemét és válaszra sem méltatta. Végül, mikor kivihogta magát, folytatta.
-Mióta vagy onmyoji?
Arashi hatalmasat sóhajtott, nem kellett empatának lennie senkinek se, hogy több méteres körzetben is érezhető legyen, mennyire nincs kedve ehhez az egészhez. Nagyon sokáig húzta a csendet, ám az idegesítő kitsune nem adta fel és addig nyaggatta, míg ki nem bökte.
-Négy éve. Mióta egy rohadék megölte a mesteremet. Azért vagyok ilyen mocsokul szerencsétlen is benne. Eléggé lerövidítettem a tanulóéveket. –hangjában egyféle dühös keserűség csengett, mely Akitsunében is megpendített egy húrt. Szegény yashákra mindig rájár a rút… Szerencsétlen fiú még kisgyerek volt, mikor magára maradt… Ez eléggé magyarázza, hogy miért ennyire fanyarú. –elmélkedett magában.
-Mi lett a „mocsokkal”?
-Ott rohadt meg. –vágta rá ridegen.
-Nem hiszem, hogy kár lenne érte… Ez nem épp egy szép történek. Vannak viccesebb vagy érdekesebb kalandjaid?
-Nincsenek.
-Hm… Jó. Vagyis, nem jó, de… Akkor mi a te történeted?
-Most komolyan azt szeretnéd, hogy tárjam ki a lelkem? –kérdezett vissza kiábrándultan.
-Igen? –vigyorgott az arcába Kaen továbbra is töretlen, könnyelmű jókedvvel. Arashi hosszan felsóhajtott, majd levette kalapját és dobolt rajta egy darabig.
-Nem egy egyedi történet. Egy ayakashi, akit úgy tűnik, mindenki rühell ebben az országban, felcsinálta anyámat. Azt nem tudom, hogy vele mi lett, de a család maga kicsapott az utcára, egy idős onmyoji meg megmentette az életemet. Felnevelt, aztán megölte az a barom, aki amúgy engem akart. Azóta próbálom túlélni az életem. Megfelelő?
A kíváncsi rókafajzat még szélesebben elmosolyodott, bár érezni lehetett felőle egy enyhe szánakozást.
-Többet mondtál, mint amire számítottam. Egyébként valóban nem egyedi történet, de attól még szomorú. Éés... Az apád? Az az ayakashi? Tudod ő kicsoda? Hátha ismerem... Sok szellemmel találkoztam már életem során.
-Katakinak hívják. Azt mondják, elég sok onmyojit kicsinált már, szóval nem lepne meg, ha hallottad a nevét.
Akitsune kicsit nagyobbat csapott farkával, töprengett egy kis ideig.
-Személyesen nem találkoztam még vele, és őszintén, nem is sajnálom, de valóban hallottam már róla. Viszont ismerek olyat, aki már látta őt. Valóban... Van egy hírneve, amire rászolgált. És kitalálom: Rajtad csattan az ostor helyette. Azt mondtad, a mocsok téged akart. Ezért esetleg? Mármint, én úgy tapasztaltam, hogy az embereknek van egy olyan rossz szokása, hogy a családban lejjebb szállítják a bűnöket...
Itt a férfi is kissé elgondolkozott és még az a maró cinizmusa is enyhült, ami az eddigiekben jelen volt.
-Ja. Örököltem a szemét. És ez általában elég, hogy remek helyettesítője legyek.
-Pedig szerintem semmi baj a szemeddel... Mondjuk, én nem is vagyok ember, igaz. –sóhajtott- Elég idegesítő lehet, hogy az embereknek segítesz a munkáddal, de cserébe ők folyton lenéznek csak azért, mert az apád egy seggfej... Legalábbis engem idegesítene. Szerencsére nekem nincsenek szüleim, így nem kell ilyesmitől félnem. Engem csak simán azért nem kedvelnek, mert kitsune vagyok... De az meg kit érdekel! –kissé felnevetett- Főjenek csak a levükben, ha akarnak. Na de, egy pár dologra én még mindig kíváncsi vagyok... Hmmm... Uu, tudom! Mi a kedvenc színed? És ételed? Nagyon fontos kérdés! –terelte vidámabb pályára beszélgetésüket, mire Arashi felvonta szemöldökét, majd biccentett.
-A pirosat szeretem. Azt hiszem… -elmélázott egy percre- És szeretem a gyümölcsöket. Nem mintha nagyon válogatnék.
-Mmm... A piros illik hozzád kétségtelenül... -nagyon bámulni kezdte őt- Ellenben a róka rúgja meg, nem megbántani akarlak, de a hajad olyan, mint egy madárfészek! Basszus, ennyire nem fizetnek meg téged, hogy még fésűre sem telik? Esküszöm, veszek neked, ha az segít az állapotodon, csak kezdj valamit a frizuráddal... Annyira helyes fiatal férfi vagy, totál elrontja az összképet ez az igénytelenség! –csattant fel panaszosan, mire a fiú azonnal összeszorította a fogát és felfortyant.
-Leszállnál rólam? A legkevésbé sem érdekel, egy nagypofájú rókának mi a véleménye a hajamról.
Kaen olyan gondtalanul vigyorgott továbbra is az arcába, hogy az már önmagában irritáló.
-Én csak tanácsokat adok! Több mint 400 év tapasztalatom van, igazán bízhatnál a divatérzékemben... És még az emberekben is jobb benyomást keltenél igényes külsővel... Mármint, addig oké, hogy yasha vagy és eleve morcos a kiállásod, de ha mellé remekül mutatsz, talán kétszer is meggondolják, mennyire szólnak be neked. Mert barátom, egyet biztosra mondhatok neked: Szellem vagy félszellem az illető, mindegy az, ha jól forgatja a lapjait, az emberek csábulnak. Biztos jobban megfizetnének és vehetnél fésűt.
-Nem hiszem, hogy egy fésű megoldja a problémáimat. –mérgelődött továbbra is.
-Minden yasha ilyen kishitű? –forgatta szemeit a nő.
-Csak akiknek jutott agy. A többiek elhiszik, hogy vannak csodák. –felelte bosszúsan.
Kaen egy ideig tépelődött magában, majd zavartan megvakarta a tarkóját és keserűen felnevetett.
-Meg akartam kérdezni, van-e családod, de eléggé megkaptam már rá a választ... Szóval ezt ugorjuk át inkább. Hmm... Szeretnéd, hogy segítsek 1-2 munkádban? Semmi szerződés, csak egy ideiglenes társulás... Azt mondtad, nem volt elég időd kitanulni a szakmát. Akkor jól jöhet a segítségem. Elvállalhatsz valami nehezebb, többet érő melót, ahol jól jöhetnek a képességeim. Jól járnál vele. –magyarázta egész lágyan.
-Erősen függ attól, hogy be tudod-e fogni a szádat. Eléggé szükségem van a csendre.. -válaszolta a fiú fagyosan. A róka vagy egy teljes percig még meditált a dolgon, mire egy kissé felháborodott választ kinyögött.
-Be tudom. Csak általában nem akarom.
-Az jó. Ha képes vagy alkalmazni ezt a tehetségedet, akkor egy kis ideig utazhatunk együtt. Ha nem, akkor akármilyen csábító is a segítség, a csendet és a magányt választom. –húzta ki magát.
Női társa látványosan sunyítva ugyan, de végül belement az alkuba, majd úgy egy perc sértődötten nézés után visszanyerte vidámságát és kedvesen a srácra mosolygott.
-Amíg együtt utazunk, én állom az ebédeket meg ilyesmiket. Majd meghívlak valami finomra, amit ritkán eszel mostanában. De ha azt jobban kívánod, lehet szaké is. –ekkor pedig már le is intett egy felszolgálót, hogy kérjen valami laktató ínyencséget és némi italt maguknak.
1865-ben az Újévkor belebotlott Akaiba, aki egy háztetőn üldögélve depizett épp, meglepően sokat sikerült kihúznia belőle pár óra alatt, még azt is tudja róla, hogy ninja. Az igen fagyos, veszekedős kezdéshez képest igen szép zárás volt, hogy egy öleléssel búcsúztak egymástól (pontosabban Kaen megölelte őt, Akai pedig nem törte el érte a karját). Azóta is csak véletlenszerűen járja Japán városait sorra és új barátok után kutat.
Kapcsolatok:
Airi/Eri: A fogadó tulajdonosa volt az, aki még egyszer régen megmentette Kaen életét, majd még évtizedeken keresztül szeretően gondoskodott róla, így a róka hálája felé gyakorlatilag mérhetetlen. Az ő kedvességét és segítőkészségét tanulta el, miatta próbál ennyi jót cselekedni, teljesen az ő elveire alapozta a sajátjait, megfogadta, hogy folytatja a „munkáját”. Az Airi/Eri (愛理) nevet később adta neki, mivel a valódira nem emlékszik – ez egyébként nagyon bántja őt, mert utál felejteni, mindenre emlékezni akar, ami fontos neki. Magáról a nőről is szinte minden kiesett neki, az arcát, a hangját, szinte mindent elfelejtett a személyével kapcsolatban, de a kiállását és a lényének alapvető rendeltetését jól az eszébe véste, a szívében őrzi.
Tamamo no Mae: A rókakirály alatt tanult majd’ egy évszázadig, ’s mivel személyiségükben sok a hasonlóság, határozottan kedvelte is a kilencfarkút.
Daitan: Mivel az igazi nevét nem árulta el, Daitannak (大胆) kezdte hívni az onmyoji nőt, kivel egy színes őszi este során kereszteződtek útjaik. Már kezdetektől fogva remek kapcsolatuk volt, hihetetlenül jól kijöttek. Rengeteget szórakoztak együtt, Kaen sosem unatkozott, ha vele lehetett. A csapatmunkájuk is kiváló volt, mikor harcra terelődött a szó, így társulásaik mindig igen eredményesek voltak. Rengeteget tanultak egymástól. Ő volt Kaen legjobb barátja az emberek között, rendszeresen visszajárt hozzá, valóban nagyon kedvelte – ezért is sújtotta le annyira, mikor Kiyohime megölte őt. Azóta magával hordja a varázskardot, melyet Daitan használt.
Arashi: Pár hét erejéig együtt dolgoztak az ifjú yashával, bár közel sem lettek a legjobb barátok. Kaen nagyon kifárasztotta a fiút, még úgy is, hogy eléggé visszafogta magát, a rókát pedig Arashi morcossága zavarta, noha értette az eredetét és sajnálta is érte. Végül azért nem olyan rossz szájízzel váltak el egymástól, Arashi értékelte a segítséget, Kaen pedig boldog volt, hogy segíthetett.
Hagane: Már egy jó pár éve ismeri a nőt és elég jól kijönnek. Mindig szívesen látják egymást, közös munkáik visszatérőek. Hagane már előre tudja mindig, hogy mikor hívják ki Kaenhez szelleműzni, mert mindig ugyan olyan stílusban csinálja. Először is úgy találkoztak, hogy őt kérték fel a galiba elhárítására, ám ahelyett, hogy bántotta volna a csíntalan rókát, egyszerűen leállt vele beszélgetni és megkérte, hogy hagyja abba.
Aratani: Aratanival tanulótársak voltak Tamamo no Mae keze alatt több évtizedik, leginkább testvérekként tekintenek egymásra. A kisróka nagyon ragaszkodik hozzá, így mindent megtett, hogy megakadályozza Kaent abban, hogy elmenjen tőlük, bár nem járt sikerrel. Az idősebbik megígérte neki, hogy még látják egymást és ő is nagyon várja, hogy ez beteljesüljön, mert őszintén kedveli a kis szőrcsomót. Mindig felveszi a védelmező nagytesó szerepet, ha vele van.
Itoshi: Itoshival egy vadászata alatt futott össze és egészen hazáig követte, mivel a bunkóság nem tudta elijeszteni. Nem sokat tudott meg a fiúról, de általa találkozott Aival is, mivel akkor még vele élt a szentélyben.
Ai: Személyesen találkozott a félszellem nővel, mivel Itoshi bemutatta neki, de nagyon furcsának és álszentnek találta őt, emiatt épp csak pár szót váltottak, mielőtt lelépett volna. Elég hamar összerakta a képet, mikor hallotta, hogy az egész falu megsemmisült, azóta is imádkozik, hogy ne fusson Aiba újból, némileg tart tőle.
Akai: A ninjára 1865 egyik Újévi fesztiválján bukkant rá egy háztetőn gubbasztva, miközben búskomoran bámulta az utcákon nyüzsgő vidám tömeget. Mivel látta rajta, hogy nagyon le van törve, emiatt leült mellé beszélgetni. Eleinte nagyon ellenséges volt vele a nő, mivel Kaen könnyűszerrel átlátott a hazugságain, de egy idő után lenyugodott és hajlandó volt vele egy kicsit lelkizni mert tényleg jól esett neki, hogy valakivel beszélhet. Végül még ettek is együtt és azt is hagyta, hogy a róka megölelje őt búcsúzóul. Kaen megígérte neki, hogy nem mesél róla senkinek, főleg arról nem, hogy ninja, ehhez pedig tartja is magát.
Érdekességek:
• Japán hangja nőként Hayami Saori Kamisato Ayaka szerepében, férfiként Ousaka Ryouta Bennett szerepében
• A Kiyohimés eset óta nagyon utálja a kígyókat
• Mint a legtöbb kitsune, ő is retteg a kutyáktól. Mikor Arashival utazott, egyik nap belefutottak egybe, ekkor Kaen a szó szoros értelmében felugrott a férfi nyakába. A vége az lett, hogy egy hatalmasat repült, miután a yashának sikerült letépnie magáról
• A kedvenc étele a yakitori, mert rengetegszer kapott a fogadóban még rókaként, bár erre ő nem emlékszik, csak simán azt tapasztalta, hogy mindig ezerszer finomabbnak érzi, mint bármi mást
• Kaen teljesen pánszexuális, szellemek és emberek közül is szívesen szemezget, a nemük pedig sosem foglalkoztatja igazán, hisz ő is mindig az, amihez épp kedve tartja
• Férfi alakjához a fogadós nő fiának kinézetét vette alapul. Az arca, a hangja és a hajstílusa is nagyrészt egyezik, bár azért bőven változtatott rajta, pl. a hajszínét
• Mivel rengeteg alkalmi kapcsolata volt, emiatt igen valószínű, hogy több félvér gyereke is született az évszázadok alatt, de ő soha egyiket sem ismerte és nem is foglalkoztatja a dolog
• Nagyon kényes tud lenni, ha a bundájáról van szó. Mindig rengeteget gondozza, hogy selymesen puha legyen, főleg ezzel kapcsolatban látszik meg hiúsága
• Nem szívesen mesél az életének sötétebb részeiről vagy azokról, amelyikek bántják, bár nem titkolja őket
• Daitan valójában Eri egyik leszármazottja, noha erről egyikük sem tudott soha
