Kaede
Közzétéve: Aug 13, 2021 22:04:49 GMT 1
Post by Pandora on Aug 13, 2021 22:04:49 GMT 1
Kaede
Bushi wa kuwanedo taka yoji.
A samurai pretends, even when he is starved, by holding a toothpick between his teeth.
Születési név: Imagawa Akiko (emlékszik rá, de nem használja)
Faj: yasha (fél-kitsune)
Nem: nő
Életkor: 22 (született: 1843)
Kaszt: kardforgató/szellemvadász
Megjelenés:
Kaede 155 cm magas, vékonyabb alkatú, finoman izmolt nő – első ránézésre ártalmatlannak tűnhetne, azonban arca, lángvörös, kusza tincsei, narancsvörös szemei és felszerelése többnyire bizalmatlanságot ébresztenek az emberekben, hiszen azonnal árulkodnak származásáról. Arcáról alig köszön vissza a japán vér, cserébe vonásairól tagadhatatlanul lerí a kitsune-vonal: magas járomcsontja, keskeny álla és orra, vékonyan ívelő szemöldöke tényleg vonzó „rókakép” benyomását kelti. Mozdulatai is azonnal elárulják: sokkalta gyorsabb, mint az átlagemberek, hanyag eleganciával mozog, legyen szó harcról vagy egy egyszerű sétáról. Jobb vállán és felkarján tetoválás található, amely néhány nagyobb sebhelyet fed el.
Faj: yasha (fél-kitsune)
Nem: nő
Életkor: 22 (született: 1843)
Kaszt: kardforgató/szellemvadász
Megjelenés:
Kaede 155 cm magas, vékonyabb alkatú, finoman izmolt nő – első ránézésre ártalmatlannak tűnhetne, azonban arca, lángvörös, kusza tincsei, narancsvörös szemei és felszerelése többnyire bizalmatlanságot ébresztenek az emberekben, hiszen azonnal árulkodnak származásáról. Arcáról alig köszön vissza a japán vér, cserébe vonásairól tagadhatatlanul lerí a kitsune-vonal: magas járomcsontja, keskeny álla és orra, vékonyan ívelő szemöldöke tényleg vonzó „rókakép” benyomását kelti. Mozdulatai is azonnal elárulják: sokkalta gyorsabb, mint az átlagemberek, hanyag eleganciával mozog, legyen szó harcról vagy egy egyszerű sétáról. Jobb vállán és felkarján tetoválás található, amely néhány nagyobb sebhelyet fed el.
Személyiség:
Kaede első pillantásra meglehetősen slampos, laza, komolytalan fiatal nő benyomását kelti, alapvetően személyiségében is kicsit a rókákra emlékeztet. Általános jókedvét nehéz letörni, arcán mindig egy féloldalas mosoly ül, és felbosszantani sem könnyű. Magabiztos, de nem öntelt – képességének hála alapvetően fel tudja mérni ellenfeleit és az esélyeit, nem hagyja magát provokálni. Ha a cél eléréséhez szükséges, kész harcba szállni bárkivel és bármivel – úgy cselezi ki az ellenfeleit (olykor a nála erősebbeket is), ahogy a róka a nagyobb ragadozókat. Kaede csak akkor komolyodik meg, amikor a helyzet tényleg nagyon rosszra fordul, ezért mások által jócskán kritikusnak ítélt helyzetekben is képes nevetni, el-elereszteni egy-egy viccet. Lételeme a csínytevés, és heveny kleptomániában szenved – bárkitől bármit el tud lopni észrevétlenül – persze nem feltétlenül célja, hogy megkárosítsa az illetőt (sőt, ez a ritkább eset), egyszerűen élvezi, hogy borsot törhet mások orra alá. A rókákhoz hasonlóan Kaede is roppant találékony, talpraesett és gyorsan tanul, bár elsőre nem nézni ki belőle az ember, meglehetősen intelligens is. Szeret rájátszani a humora és a komolytalansága miatti előítéletekre, pláne, ha ez egy ellenfelétől jön – ezzel is megtévesztheti őket.
Mivel azonnal lerí róla, hogy yasha, az emberek egész életében úgy is álltak hozzá: a faluján kívül mindenhol bizalmatlansággal, félelemmel fordultak felé, és sok időbe telt, hogy otthonában is elfogadják őt. Soha nem zavarta különösebben, hogy az emberek furcsán néznek rá, felé köpnek, olyan nevekkel illetik, amelyekre nem szolgált rá – kislányként is tett mások véleményére a nevelőanyjáén és a mesterén kívül, későbbi szerelme pedig ezzel a „hozománnyal” együtt szerette meg. Álszentségnek találja azt az állítást, hogy emberként ő biztosan másképp vélekedne a fajtájáról, ezért nem hibáztat másokat.
Ez a jó kedély és humorizálás, amellett, hogy valóban a személyiségének része, mostanra egyfajta védekezési mechanizmusként is szolgál számára: a nevelőanyja, Susumu és Yuuto elvesztését igyekszik feldolgozni ezzel; tudja, hogy egyikük sem akarná, hogy magát eméssze a történtek miatt, hiszen a faluért valószínűleg akkor sem tehetett volna semmit, ha ott van, Susumut betegség (kolera) vitte el, Yuuto pedig önként áldozta fel magát azért, hogy ő élhessen. Úgy érzi, tartozik nekik annyival, hogy egyenes háttal, emelt fővel lépjen tovább, ne engedje, hogy a gyász elragadja, és ne veszítse el az élni akarását.
Kaede első pillantásra meglehetősen slampos, laza, komolytalan fiatal nő benyomását kelti, alapvetően személyiségében is kicsit a rókákra emlékeztet. Általános jókedvét nehéz letörni, arcán mindig egy féloldalas mosoly ül, és felbosszantani sem könnyű. Magabiztos, de nem öntelt – képességének hála alapvetően fel tudja mérni ellenfeleit és az esélyeit, nem hagyja magát provokálni. Ha a cél eléréséhez szükséges, kész harcba szállni bárkivel és bármivel – úgy cselezi ki az ellenfeleit (olykor a nála erősebbeket is), ahogy a róka a nagyobb ragadozókat. Kaede csak akkor komolyodik meg, amikor a helyzet tényleg nagyon rosszra fordul, ezért mások által jócskán kritikusnak ítélt helyzetekben is képes nevetni, el-elereszteni egy-egy viccet. Lételeme a csínytevés, és heveny kleptomániában szenved – bárkitől bármit el tud lopni észrevétlenül – persze nem feltétlenül célja, hogy megkárosítsa az illetőt (sőt, ez a ritkább eset), egyszerűen élvezi, hogy borsot törhet mások orra alá. A rókákhoz hasonlóan Kaede is roppant találékony, talpraesett és gyorsan tanul, bár elsőre nem nézni ki belőle az ember, meglehetősen intelligens is. Szeret rájátszani a humora és a komolytalansága miatti előítéletekre, pláne, ha ez egy ellenfelétől jön – ezzel is megtévesztheti őket.
Mivel azonnal lerí róla, hogy yasha, az emberek egész életében úgy is álltak hozzá: a faluján kívül mindenhol bizalmatlansággal, félelemmel fordultak felé, és sok időbe telt, hogy otthonában is elfogadják őt. Soha nem zavarta különösebben, hogy az emberek furcsán néznek rá, felé köpnek, olyan nevekkel illetik, amelyekre nem szolgált rá – kislányként is tett mások véleményére a nevelőanyjáén és a mesterén kívül, későbbi szerelme pedig ezzel a „hozománnyal” együtt szerette meg. Álszentségnek találja azt az állítást, hogy emberként ő biztosan másképp vélekedne a fajtájáról, ezért nem hibáztat másokat.
Ez a jó kedély és humorizálás, amellett, hogy valóban a személyiségének része, mostanra egyfajta védekezési mechanizmusként is szolgál számára: a nevelőanyja, Susumu és Yuuto elvesztését igyekszik feldolgozni ezzel; tudja, hogy egyikük sem akarná, hogy magát eméssze a történtek miatt, hiszen a faluért valószínűleg akkor sem tehetett volna semmit, ha ott van, Susumut betegség (kolera) vitte el, Yuuto pedig önként áldozta fel magát azért, hogy ő élhessen. Úgy érzi, tartozik nekik annyival, hogy egyenes háttal, emelt fővel lépjen tovább, ne engedje, hogy a gyász elragadja, és ne veszítse el az élni akarását.
Történet:
Imagawa Akiko néven látta meg a napvilágot egy szamuráj egy szem „semmiből jött” lányaként. Az édesapja egy darabig egyedül nevelte a kis Akikót, ám egy napon a férfi nyomtalanul eltűnt. A kislányt az emberi nagyszülei vették magukhoz, azonban sosem szerették őt igazán: őt és az „átkozott szuka” anyját okolták fiuk eltűnéséért. Mindössze négyéves volt, amikor úgy döntöttek, elég volt belőle: sokat evett, eleven volt, nem éppen mintagyermek, és amúgy is csak egy kolonc. A nagyapja kitette és magára hagyta őt a semmi kellős közepén. Napokig bolyongott egyedül, mikor egy ködös éjszaka rámosolygott a „szerencse”: két hófehér róka fogta közre az akkorra már átfázott, éhes és kétségbeesett kislányt. A rókák egy kicsi, hegyi falu közelében lévő Inari-szentélyhez vezették, ahol a gyermek egy juharfa tövében aludt el. Az ottani papnő másnap megszánta a szakadt, szánalmas állapotban lévő teremtést, és minden ellenérzése ellenére befogadta magához. A Kaede nevet adta neki, miután Akiko nem volt hajlandó elárulni a saját nevét – részben a vörös haja, részben a juharfa miatt, amely alatt szunyókált, mikor rátalált.
Kaede a szentély közelében lévő faluban nevelkedett a papnő szárnyai alatt. Nevelőanyja gondoskodása alatt megismerkedett a szellemvilággal és a kardforgatás alapjaival (de hihetetlenül jó érzékkel bánt más fegyverekkel is), különböző szertartásokban segített be, nem riadt meg a munkától. Senki sem tudta, kihez tartozik valójában – sőt, idővel ő maga is egyre kevésbé emlékezett az apjára –, de az nyílt titok volt, mi ő. Már kislányként is igen életvidám, eleven gyerek volt, aki imádott ártalmatlan csínyeket elkövetni, annak ellenére, hogy a falusiak – vagyis a felnőttek és az idősek – sokáig nem próbálták titkolni, mennyire nem látják ott szívesen. Kilenc éves volt, mikor sikerült kivívnia a falubeliek tiszteletét. Ahogy idővel egyre több helyen bukkantak fel a külföldiek, az ő falujuk sem maradt sokáig érintetlen: megjelentek az első nyugati kereskedők és szélhámosok is. Utóbbiak előszeretettel erőszakoskodtak a falubeli asszonyokkal és gyerekekkel. Kaede egyszer csak fél füllel hallotta, hogy egy nyugati férfi éppen a nevelőanyja egy barátnőjével helytelenül viselkedett. Egy bot segítségével egyetlen pontos, jól irányzott mozdulattal tarkón vágta a pasast, aki elterült a földön.
A papnő, akire ekkorra már az anyjaként hivatkozott, hosszú ideig nem engedte neki, hogy elhagyja a falut. Attól félt, a lány céltáblává válna odakint, ahol nem tudják, milyen valójában, ahol csak a kirívó kinézetét látnák belőle, nem a mögötte lakozó különleges, jólelkű kislányt. Alig egy évvel később, tíz évesen szökött el otthonról anyja kardjával és némi elemózsiával felszerelkezve, hogy világot láthasson. Nem telt sok időbe, hogy szembe találkozzon az első youkai-jai, aki el akarta tenni láb alól: a lány ekkor már napok óta bolyongott, de szembeszállt a szellemmel. Egy darabig állta a sarat, de cseppet sem meglepő módon a youkai végül felülkerekedett rajta. Kaedét későbbi mestere, egy Susumu nevű idős férfi húzta ki a pácból. Susumu jódarabig követte a lányt, mielőtt közbeavatkozott volna – látta benne a nyers, kiaknázatlan tehetséget. Miután hazakísérte Kaedét a falujába, tanítványául fogadta – eleinte csak otthon tanultak, ám a mester később úgy döntött, ideje, hogy tényleg többet lásson a világból, így hát összecsomagoltak, és nekilódultak Japán legkülönbözőbb vidékeinek.
A lány tudása nagy részét lényegében ez idő alatt szedte magára.
Kaede 19 évesen tért vissza először a faluba azután, hogy elhagyta azt Susumuval, aki időközben nem csak mestere, de igaz barátja is lett a fiatal lánynak. Furcsa érzés volt, egészen elszokott attól, hogy az emberek örömmel fogadják és mosolyogva üdvözlik, hogy az asszonyok nem húzzák el tőle a kíváncsi gyermekeket. Rengeteget változott – a tetoválás a karján és a vállán, a katanája, a maszk mind új eleme volt megjelenésének. A 7 év alatt elsajátította az öreg Susumutól a fegyverforgatás csínját-bínját, és még többet tanult a szellemekről, a származásáról. Nem sokkal hazaérkezésük után Susumut több falusival együtt a kolera döntötte le a lábáról, bár az öreg korához képest meglehetősen stramm, erős szervezetű volt, a betegség – kezelés híján – gyorsan maga alá gyűrte. Kaede az utolsó néhány napján végig mellette virrasztott. Tudta, hogy mestere felépülése reménytelen, de minden tőle telhetőt megtett, hogy minél kevesebbet szenvedjen. Egy ponton túl már nem is volt tiszta, ki támogat kit: Susumu ugyanis utolsó lélegzetvételeivel is arra biztatta a fiatal lányt, hogy járjon nyitott szemmel, mert sohasem lesz teljesen egyedül, továbbá rá ruházta mágikus kardját is.Kaedének nem sokáig volt maradása öreg barátja halála után, nevelőanyja hiába kérlelte, hogy maradjon még, úgy érezte, megfojtja a gyász, ha nem próbálja meg elterelni a figyelmét. Miután újra elhagyta a falut, Kyotóban megismerkedett Yuutóval, egy áldott fiúval. Yuuto egészen más habitusú volt, mint Kaede: komoly és megfontolt, a lány szeleburdiságához látszólag egyáltalán nem illett. A fiatalok mégis szinte azonnal egy húron pendültek, és rettenetesen gyorsan egymásba is szerettek. Attól kezdve mindenhová együtt utaztak. Kapcsolatuk nagyon erős volt, mintha csak egymásnak lettek volna teremtve. Kaede sosem tartotta magát romantikus alkatnak, nem hitt ebben a fajta kötődésben, és nem is különösebben érdekelték az ilyen jellegű kapcsolatok: persze, akadtak korábban is udvarlói, de többségüket idővel elijesztette, Yuuto azonban más volt.
Huszonegyedik életévét töltötte, amikor immáron Yuutóval együtt arra tért vissza az otthoni vidékre, hogy a faluja egyetlen merő, fekete romhalmazzá változott. Az épületek fa vázai elszenesedve meredeztek az ég felé, a szeretett juharfái közül több leégett, a szentélyre és a hozzá tartozó épületekre, egykori otthonára szintén ilyen állapotban lelt rá. Megtalálta – többek között – a nevelőanyja összeégett testének maradványait is. Kaede bár nem mutatta ki, teljesen összetört a fejlemények hatására. Yuuto jelenléte volt az utolsó, ami tartotta benne a lelket. Hosszú ideig mardosta a bűntudat, amiért cserben hagyta azokat az embereket, akik számítottak rá, akiket meg kellett volna védenie – sok időbe telt, mire nagyjából elfogadta, hogy nem az ő hibája. Sőt… Yuuto ugyan megpróbálta lebeszélni, de Kaede hajthatatlan volt, így útra kelt, hogy megtalálja a felelőst. A fiatal férfi természetesen vele tartott. Kettesben utaztak, menet közben számos szellemmel, démonnal találkoztak, elpusztították őket, embereknek segítettek, ha tehették.
Alig néhány hónappal később egy városban egy elszabadult szellem nézte ki magának őket – Kaede és Yuuto harcba szálltak vele, vállt vállnak vetve harcoltak, azonban úgy tűnt, túl nagy falat volt még kettejüknek is. Egy ponton a szellem Kaedét súlyosan megsebesítette, mielőtt földhöz vágta volna. A lány csillagokat látott a fájdalomtól, észlelte a felé közeledő csapást, de már nem tudott kitérni előle, így hárításhoz készült… azonban az utolsó pillanatban egy nálánál súlyosabb test csapódott az övének. Rengeteg vér fröccsent szét, csontok reccsenése, izmok szakadása hallatszott, Yuuto pedig rongybabaként repült hátra a csapás lendületétől. Lehetetlen volt, hogy túlélte… A látvány és a gondolat új erőt ébresztett fel Kaedében. Hirtelen sokkal erősebbnek érezte magát, a korábbi sérüléseiből sem érzett semmit. Egy dolog lebegett a szeme előtt: a bosszú. A föld körülötte lángra lobbant, a hátán hordott mágikus kard is sokkal könnyebbnek tűnt, mint korábban, és tisztán látta, hova kell bevinnie a következő csapást. Valami… valami megváltozott benne.
Végül futni hagyta a szellemet. Soha ezelőtt nem tett ilyet. Yuuto fontosabb volt. Még pislákolt benne az élet, amikor letérdelt mellé, magához ölelte. Életében először nem tudta, mit mondhatna. Csak folytak a könnyek az arcán, távoli hangként hallotta, ahogy Yuuto bátorítja, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon miatta, hiszen ezentúl is vigyázni fog rá. Kaede kezébe fogta a fiú arcát, és egy utolsó búcsúcsók után végleg elköszönt tőle. A karjai között halt meg.
Kaede hosszú ideig úgy érezte, a fiú a szíve utolsó darabját is magával vitte a túlvilágra. Az ezutáni időszak meglehetősen ködös emlékekkel teli. Minden ereje ráment arra, hogy ne engedje át magát a gyásznak és az önsajnálatnak.
Kaede jelenleg is úton van, bár a bosszúszomja már korántsem olyan heves, mint régebben, azért nem adta fel, hogy megtalálja a Yuutót meggyilkoló szellemet és a faluja elpusztítóját. Időről időre visszatér a faluja romjaihoz, mindig elidőzik néhány napot a szentély maradványainál. Úton-útfélen megáll, hogy embereken segítsen, esetleg elcsípjen néhány komisz szellemet a napi betevőért.
Fontosabb kapcsolatok:
- Yuuto †: Szamuráj. Kaede első igazi szerelme, akivel Kyotóban ismerkedett össze. A fiatal férfi csupán néhány évvel idősebb a lánynál. Komoly, megfontolt, jó szándékú ember volt, aki az utolsó leheletéig azt védte, akit szeret. Halála után Kaede egy szentély mellett helyezte végső nyugalomra a hamvait és fegyvereit, egyedül a pipáját tartotta meg. Yuuto – mellékesen megjegyzendő – Inari fia volt, ezzel is magyarázható a kapcsolatuk erőssége. Inari alakjához szorosan kapcsolódnak a rókák, hiszen őket tartják a kami hírvivőinek, továbbá szentélyei védelmezőinek is.
- Susumu †: Idős szamuráj, Kaede gyermekkori megmentője, későbbi mestere és bizalmas barátja. Az öreg nem rövid élete során elég sok dolgot látott és tapasztalt, ismereteit átadta tanítványának is. Kaede meglátása szerint egy morgós, makacs öregember álcája mögé bújt big softie. Ugyan nem így gondol rá, de egyfajta apafiguraként szolgált a lány számára, és a férfi is tulajdon lányaként szerette őt. Kaedét rettenetesen megviselte az elvesztése, de mindigis igyekezett tartani magát azokhoz az értékekhez, amiket az öreg átadott neki. Susumu mágikus kardját Kaedére hagyta, aki azt a hátára erősítve hordja magával, és előszeretettel használja is.
- Nevelőanya †: A falu Inari-szentélyének papnője, aki magához vette a kislányként. Hosszú ideig rettenetesen féltette a kislányt mindentől és mindenkitől, Susumuval is hosszas vitázás árán engedte csak el őt. Bár szerette volna gyakrabban látni a lányt, sosem vetette a szemére, hogy olyan sokáig volt távol. Kaede mindmáig bánja, hogy utolsó alkalommal, mikor találkoztak, sietve köszönt el tőle. A nő maradványait Kaede a szentély mellett temette el, rendszeresen meglátogatja.
Fontosabb képességek, készségek:
- Ráérez a körülötte lévők félelmeire és gyenge pontjaira. Ez a képessége „elnyomott” formában mindig is vele volt, azonban csak Yuuto halála után érte el jelenlegi formáját. Kaede ösztönösen rátapint mások félelmeire, ellenfele legsebezhetőbb pontjai, mozdulatai „világítanak” számára. Kicsit úgy kell elképzelni például harc közben, mintha lassított felvételben látná ellenfele mozgását, miközben a megfelelő célpont felvillan előtte. Külső szemlélő számára úgy tűnik, a lány mindig tudja, hova kell bevinni a következő támadást, és jó érzékkel szúr oda másoknak szóban is.
- Képes megidézni a rókatüzet, komoly pusztítást is véghez vihet vele, ha szükséges. Ezt a képességét is Yuuto halálakor „fedezte” fel, a veszteség okozta felfokozott érzelmi állapot segítette hozzá.
- Érzékei jól fejlettek (főleg a hallása), és mozgása is sokkal gyorsabb, ruganyosabb.
- Kitűnően bánik a katanával és a mágikus kardjával is, továbbá wakizashija is mindig kéznél van. Alapvetően sokféle fegyvernemmel nagyon jól boldogul, mégis a megszokott kardjaihoz ragaszkodik.
- Mindkét kezét ugyanolyan jól tudja használni, legyen szó írásról, evésről vagy kardforgatásról. Ezt gyakran ki is használja, hogy meglepje ellenfeleit – olykor váratlanul kezet vált harc közben, máskor egyszerre használja a katanát és a hátán cipelt különleges kardot.
Érdekességek:
- A használt nevét a papnőtől kapta, aki nevelte, elsősorban a hajszíne miatt, azonban a japán juhar szimbolikája végigkíséri a lány életét. Ahogyan a juharfa képes nagyon jól adaptálódni környezetéhez és túlélni megpróbáltatásait, úgy Kaede is megbékélt a nehézségekkel, küzd a veszteségekkel, amelyeket a származása okoz neki.
- Ahol Kaede felbukkan, ott általában a rókák is megjelennek – többször előfordult, hogy fehér rókára bukkant útjai során, ráadásul úgy tűnt, mindig ugyanarra a példányra.
- Kaede szeme harc közben vörösen izzik, pupillája függőleges vonallá szűkül képessége velejárójaként.
- Nem szereti a kutyákat és kutyaféléket – ez is a rókavér egy velejárója, bár nem fél a kutyáktól, azért ha nem muszáj, nem engedi őket magukhoz közel.
Imagawa Akiko néven látta meg a napvilágot egy szamuráj egy szem „semmiből jött” lányaként. Az édesapja egy darabig egyedül nevelte a kis Akikót, ám egy napon a férfi nyomtalanul eltűnt. A kislányt az emberi nagyszülei vették magukhoz, azonban sosem szerették őt igazán: őt és az „átkozott szuka” anyját okolták fiuk eltűnéséért. Mindössze négyéves volt, amikor úgy döntöttek, elég volt belőle: sokat evett, eleven volt, nem éppen mintagyermek, és amúgy is csak egy kolonc. A nagyapja kitette és magára hagyta őt a semmi kellős közepén. Napokig bolyongott egyedül, mikor egy ködös éjszaka rámosolygott a „szerencse”: két hófehér róka fogta közre az akkorra már átfázott, éhes és kétségbeesett kislányt. A rókák egy kicsi, hegyi falu közelében lévő Inari-szentélyhez vezették, ahol a gyermek egy juharfa tövében aludt el. Az ottani papnő másnap megszánta a szakadt, szánalmas állapotban lévő teremtést, és minden ellenérzése ellenére befogadta magához. A Kaede nevet adta neki, miután Akiko nem volt hajlandó elárulni a saját nevét – részben a vörös haja, részben a juharfa miatt, amely alatt szunyókált, mikor rátalált.
Kaede a szentély közelében lévő faluban nevelkedett a papnő szárnyai alatt. Nevelőanyja gondoskodása alatt megismerkedett a szellemvilággal és a kardforgatás alapjaival (de hihetetlenül jó érzékkel bánt más fegyverekkel is), különböző szertartásokban segített be, nem riadt meg a munkától. Senki sem tudta, kihez tartozik valójában – sőt, idővel ő maga is egyre kevésbé emlékezett az apjára –, de az nyílt titok volt, mi ő. Már kislányként is igen életvidám, eleven gyerek volt, aki imádott ártalmatlan csínyeket elkövetni, annak ellenére, hogy a falusiak – vagyis a felnőttek és az idősek – sokáig nem próbálták titkolni, mennyire nem látják ott szívesen. Kilenc éves volt, mikor sikerült kivívnia a falubeliek tiszteletét. Ahogy idővel egyre több helyen bukkantak fel a külföldiek, az ő falujuk sem maradt sokáig érintetlen: megjelentek az első nyugati kereskedők és szélhámosok is. Utóbbiak előszeretettel erőszakoskodtak a falubeli asszonyokkal és gyerekekkel. Kaede egyszer csak fél füllel hallotta, hogy egy nyugati férfi éppen a nevelőanyja egy barátnőjével helytelenül viselkedett. Egy bot segítségével egyetlen pontos, jól irányzott mozdulattal tarkón vágta a pasast, aki elterült a földön.
A papnő, akire ekkorra már az anyjaként hivatkozott, hosszú ideig nem engedte neki, hogy elhagyja a falut. Attól félt, a lány céltáblává válna odakint, ahol nem tudják, milyen valójában, ahol csak a kirívó kinézetét látnák belőle, nem a mögötte lakozó különleges, jólelkű kislányt. Alig egy évvel később, tíz évesen szökött el otthonról anyja kardjával és némi elemózsiával felszerelkezve, hogy világot láthasson. Nem telt sok időbe, hogy szembe találkozzon az első youkai-jai, aki el akarta tenni láb alól: a lány ekkor már napok óta bolyongott, de szembeszállt a szellemmel. Egy darabig állta a sarat, de cseppet sem meglepő módon a youkai végül felülkerekedett rajta. Kaedét későbbi mestere, egy Susumu nevű idős férfi húzta ki a pácból. Susumu jódarabig követte a lányt, mielőtt közbeavatkozott volna – látta benne a nyers, kiaknázatlan tehetséget. Miután hazakísérte Kaedét a falujába, tanítványául fogadta – eleinte csak otthon tanultak, ám a mester később úgy döntött, ideje, hogy tényleg többet lásson a világból, így hát összecsomagoltak, és nekilódultak Japán legkülönbözőbb vidékeinek.
A lány tudása nagy részét lényegében ez idő alatt szedte magára.
Kaede 19 évesen tért vissza először a faluba azután, hogy elhagyta azt Susumuval, aki időközben nem csak mestere, de igaz barátja is lett a fiatal lánynak. Furcsa érzés volt, egészen elszokott attól, hogy az emberek örömmel fogadják és mosolyogva üdvözlik, hogy az asszonyok nem húzzák el tőle a kíváncsi gyermekeket. Rengeteget változott – a tetoválás a karján és a vállán, a katanája, a maszk mind új eleme volt megjelenésének. A 7 év alatt elsajátította az öreg Susumutól a fegyverforgatás csínját-bínját, és még többet tanult a szellemekről, a származásáról. Nem sokkal hazaérkezésük után Susumut több falusival együtt a kolera döntötte le a lábáról, bár az öreg korához képest meglehetősen stramm, erős szervezetű volt, a betegség – kezelés híján – gyorsan maga alá gyűrte. Kaede az utolsó néhány napján végig mellette virrasztott. Tudta, hogy mestere felépülése reménytelen, de minden tőle telhetőt megtett, hogy minél kevesebbet szenvedjen. Egy ponton túl már nem is volt tiszta, ki támogat kit: Susumu ugyanis utolsó lélegzetvételeivel is arra biztatta a fiatal lányt, hogy járjon nyitott szemmel, mert sohasem lesz teljesen egyedül, továbbá rá ruházta mágikus kardját is.
Huszonegyedik életévét töltötte, amikor immáron Yuutóval együtt arra tért vissza az otthoni vidékre, hogy a faluja egyetlen merő, fekete romhalmazzá változott. Az épületek fa vázai elszenesedve meredeztek az ég felé, a szeretett juharfái közül több leégett, a szentélyre és a hozzá tartozó épületekre, egykori otthonára szintén ilyen állapotban lelt rá. Megtalálta – többek között – a nevelőanyja összeégett testének maradványait is. Kaede bár nem mutatta ki, teljesen összetört a fejlemények hatására. Yuuto jelenléte volt az utolsó, ami tartotta benne a lelket. Hosszú ideig mardosta a bűntudat, amiért cserben hagyta azokat az embereket, akik számítottak rá, akiket meg kellett volna védenie – sok időbe telt, mire nagyjából elfogadta, hogy nem az ő hibája. Sőt… Yuuto ugyan megpróbálta lebeszélni, de Kaede hajthatatlan volt, így útra kelt, hogy megtalálja a felelőst. A fiatal férfi természetesen vele tartott. Kettesben utaztak, menet közben számos szellemmel, démonnal találkoztak, elpusztították őket, embereknek segítettek, ha tehették.
Alig néhány hónappal később egy városban egy elszabadult szellem nézte ki magának őket – Kaede és Yuuto harcba szálltak vele, vállt vállnak vetve harcoltak, azonban úgy tűnt, túl nagy falat volt még kettejüknek is. Egy ponton a szellem Kaedét súlyosan megsebesítette, mielőtt földhöz vágta volna. A lány csillagokat látott a fájdalomtól, észlelte a felé közeledő csapást, de már nem tudott kitérni előle, így hárításhoz készült… azonban az utolsó pillanatban egy nálánál súlyosabb test csapódott az övének. Rengeteg vér fröccsent szét, csontok reccsenése, izmok szakadása hallatszott, Yuuto pedig rongybabaként repült hátra a csapás lendületétől. Lehetetlen volt, hogy túlélte… A látvány és a gondolat új erőt ébresztett fel Kaedében. Hirtelen sokkal erősebbnek érezte magát, a korábbi sérüléseiből sem érzett semmit. Egy dolog lebegett a szeme előtt: a bosszú. A föld körülötte lángra lobbant, a hátán hordott mágikus kard is sokkal könnyebbnek tűnt, mint korábban, és tisztán látta, hova kell bevinnie a következő csapást. Valami… valami megváltozott benne.
Végül futni hagyta a szellemet. Soha ezelőtt nem tett ilyet. Yuuto fontosabb volt. Még pislákolt benne az élet, amikor letérdelt mellé, magához ölelte. Életében először nem tudta, mit mondhatna. Csak folytak a könnyek az arcán, távoli hangként hallotta, ahogy Yuuto bátorítja, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon miatta, hiszen ezentúl is vigyázni fog rá. Kaede kezébe fogta a fiú arcát, és egy utolsó búcsúcsók után végleg elköszönt tőle. A karjai között halt meg.
Kaede hosszú ideig úgy érezte, a fiú a szíve utolsó darabját is magával vitte a túlvilágra. Az ezutáni időszak meglehetősen ködös emlékekkel teli. Minden ereje ráment arra, hogy ne engedje át magát a gyásznak és az önsajnálatnak.
Kaede jelenleg is úton van, bár a bosszúszomja már korántsem olyan heves, mint régebben, azért nem adta fel, hogy megtalálja a Yuutót meggyilkoló szellemet és a faluja elpusztítóját. Időről időre visszatér a faluja romjaihoz, mindig elidőzik néhány napot a szentély maradványainál. Úton-útfélen megáll, hogy embereken segítsen, esetleg elcsípjen néhány komisz szellemet a napi betevőért.
Fontosabb kapcsolatok:
- Yuuto †: Szamuráj. Kaede első igazi szerelme, akivel Kyotóban ismerkedett össze. A fiatal férfi csupán néhány évvel idősebb a lánynál. Komoly, megfontolt, jó szándékú ember volt, aki az utolsó leheletéig azt védte, akit szeret. Halála után Kaede egy szentély mellett helyezte végső nyugalomra a hamvait és fegyvereit, egyedül a pipáját tartotta meg. Yuuto – mellékesen megjegyzendő – Inari fia volt, ezzel is magyarázható a kapcsolatuk erőssége. Inari alakjához szorosan kapcsolódnak a rókák, hiszen őket tartják a kami hírvivőinek, továbbá szentélyei védelmezőinek is.
- Susumu †: Idős szamuráj, Kaede gyermekkori megmentője, későbbi mestere és bizalmas barátja. Az öreg nem rövid élete során elég sok dolgot látott és tapasztalt, ismereteit átadta tanítványának is. Kaede meglátása szerint egy morgós, makacs öregember álcája mögé bújt big softie. Ugyan nem így gondol rá, de egyfajta apafiguraként szolgált a lány számára, és a férfi is tulajdon lányaként szerette őt. Kaedét rettenetesen megviselte az elvesztése, de mindigis igyekezett tartani magát azokhoz az értékekhez, amiket az öreg átadott neki. Susumu mágikus kardját Kaedére hagyta, aki azt a hátára erősítve hordja magával, és előszeretettel használja is.
- Nevelőanya †: A falu Inari-szentélyének papnője, aki magához vette a kislányként. Hosszú ideig rettenetesen féltette a kislányt mindentől és mindenkitől, Susumuval is hosszas vitázás árán engedte csak el őt. Bár szerette volna gyakrabban látni a lányt, sosem vetette a szemére, hogy olyan sokáig volt távol. Kaede mindmáig bánja, hogy utolsó alkalommal, mikor találkoztak, sietve köszönt el tőle. A nő maradványait Kaede a szentély mellett temette el, rendszeresen meglátogatja.
Fontosabb képességek, készségek:
- Ráérez a körülötte lévők félelmeire és gyenge pontjaira. Ez a képessége „elnyomott” formában mindig is vele volt, azonban csak Yuuto halála után érte el jelenlegi formáját. Kaede ösztönösen rátapint mások félelmeire, ellenfele legsebezhetőbb pontjai, mozdulatai „világítanak” számára. Kicsit úgy kell elképzelni például harc közben, mintha lassított felvételben látná ellenfele mozgását, miközben a megfelelő célpont felvillan előtte. Külső szemlélő számára úgy tűnik, a lány mindig tudja, hova kell bevinni a következő támadást, és jó érzékkel szúr oda másoknak szóban is.
- Képes megidézni a rókatüzet, komoly pusztítást is véghez vihet vele, ha szükséges. Ezt a képességét is Yuuto halálakor „fedezte” fel, a veszteség okozta felfokozott érzelmi állapot segítette hozzá.
- Érzékei jól fejlettek (főleg a hallása), és mozgása is sokkal gyorsabb, ruganyosabb.
- Kitűnően bánik a katanával és a mágikus kardjával is, továbbá wakizashija is mindig kéznél van. Alapvetően sokféle fegyvernemmel nagyon jól boldogul, mégis a megszokott kardjaihoz ragaszkodik.
- Mindkét kezét ugyanolyan jól tudja használni, legyen szó írásról, evésről vagy kardforgatásról. Ezt gyakran ki is használja, hogy meglepje ellenfeleit – olykor váratlanul kezet vált harc közben, máskor egyszerre használja a katanát és a hátán cipelt különleges kardot.
Érdekességek:
- A használt nevét a papnőtől kapta, aki nevelte, elsősorban a hajszíne miatt, azonban a japán juhar szimbolikája végigkíséri a lány életét. Ahogyan a juharfa képes nagyon jól adaptálódni környezetéhez és túlélni megpróbáltatásait, úgy Kaede is megbékélt a nehézségekkel, küzd a veszteségekkel, amelyeket a származása okoz neki.
- Ahol Kaede felbukkan, ott általában a rókák is megjelennek – többször előfordult, hogy fehér rókára bukkant útjai során, ráadásul úgy tűnt, mindig ugyanarra a példányra.
- Kaede szeme harc közben vörösen izzik, pupillája függőleges vonallá szűkül képessége velejárójaként.
- Nem szereti a kutyákat és kutyaféléket – ez is a rókavér egy velejárója, bár nem fél a kutyáktól, azért ha nem muszáj, nem engedi őket magukhoz közel.
