Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209 
|
Post by Lyzy04 on Jul 22, 2021 1:26:57 GMT 1
#s://i~imgur~com/MGsKDaf~jpg Jószagú anyacsavar, ez de ragad!! –méltatlankodok magamban, miközben a műhelyem egyik szegletében küzdök a kísérleti fázisú vattacukorgéppel és annak termékével, mely épp próbál eggyé válni minden ruhámmal, hajszálammal és egyéb rajtam megtalálható dologgal. De ha egyszerűen olyan kicseszettül finom….
Ekkor csörren meg a telefonom és fut be Richi hívása. Golf? Bíró? Pascal? De hát nincs is nálam Pascal… Annyi baj legyen! Az évek alatt már teljesen hozzászoktam a Shiller torony mindennapi őrületére. Mindenki tudja, hogy ez a hely (és mióta polgármester, igazából az egész város) Richi elborult játszótere, ahol kedve szerint randalírozhat és a vége igazából az összes őrültségének az lesz, hogy még mi is jól szórakozunk. Hamar bedobozolok egy jó adagot több ízesítésből is és azokkal a hónom alatt sietek fel a „pályára”.
-Halihó! –köszöntöm őket vidáman- Képzeljétek, hoztam kóstolót az új édességemből! –ezzel meg is mutatom az összeügyeskedett adagokat- Ez itt málnás ízesítésű, ez vaníliás, ez epres, ez narancsos, ez meg öhm… -nézek az utolsóra- Kék. –azzal azt a konténernyi kék bolyhos instant diabéteszt rögtön Richi kezébe is nyomom- Molly te megkóstolod? Nagyon finom édes! Csak vigyázz, mert olvad és ragad… Óh és egyébként még kell neki név. Gondoltam a vattacukorra, de hát… Ki akarna vattát enni? Lehetne… Felhőcukor. Olyanok, mint a bárányfelhők! És ki ne szeretné a felhőket? Na? Ugye. Mindenki legalább egyszer gyerekkorában meg akart kóstolni egyet, én már csak tudom. Szóval… Mi van a golffal? –ám ekkor megérkezik a levél, melyet Richi ugyan átvesz, de csak az „ajándék” szóig jut, a többit készségesen kikerülve, így a fontosabb részek értelmezése a mi feladatunk marad, ugyanis addigra a férfinak hűlt helye.
-Wow! Meghívást kaptunk külföldre… Jobb, ha pakolunk mindent, ami kellhet, de gyorsan, vagy még a végén Richi előbb kihajózik, mint hogy felszállhatnánk.
Richard Shiller nem állt sorba, mikor a türelmet osztották, mert unalmasnak vélte, annyi szent. Ahhoz is hozzászoktam, hogy mindent és most kell, ha róla van szó, tehát magam is megtanultam a fénynél is gyorsabban elcsomagolni az összes létező és kellhető felszerelésem a ki tudja mennyi ruha mellé. Ha külföldre megyünk, muszáj vinnem a fél műhelyt, különben hogyan dolgozhatnék?? Még szerencse, hogy ennyire jó vagyok pakolásban. Seperc alatt készülök el és még idő közben a hajamba csimbókosodott édes pamacsokat is kioperáltam, mintha soha ott se lettek volna. Nagyon izgatott vagyok az utazással kapcsolatban, ugyanis még sosem voltam a város határán túl. Vajon én is készíthetek valamiféle ajándékot? Na majd az odaúton tervezek… Természetesen az Aviator prototípust és az FF-01-esemet is magammal viszem, nincs az az isten, hogy bárhová menjek saját repülő alkalmatosságok nélkül!
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Zima on Jul 22, 2021 18:54:57 GMT 1
Artikulálatlan nyöszörgés. Ilyen hangot ad ki Molly, mikor a telefon csörgésére ébredezni kezd az íróasztalán. Az este teljesen elmerült az egyik projektjéhez való számolásban és ott érte el az álom.
- Nem hiszem el… - dünnyögi.
Megpróbálja magát összekaparni. Néhány kisebb csavar a bőréhez ragadt, azok szépen le is esnek a földre. Vesz egy mély levegőt. Felveszi a kagylót.
- Igen? – hogy rögtön el is tartsa a fülétől, ahogy Richi beleüvölt.
Meg sem várta a választ, így Molly csak lerakta a kagylót és elgyötörten Pascalra nézett.
- Miért is nem szereltem még le?
A galamb felhúzza a vállait és kitárja a szárnyait, jelezve, hogy „ő nem tudja”.
Persze tudták, miért nem. A tízből egy esetért, amikor tényleg jól jött, hogy van a szobájában. Oké, kit akar becsapni… van az kétezerből egy…
A fiatal nő ásított egyet, majd a fürdőszobába sietett. Gyorsan lezuhanyozott, felvett egy tiszta szettet, felkapott egy almát és már sietett is fel a legfelső emeletre hű barátja társaságában.
Mire felért, el is majszolta az almáját.
- ’Reggelt Főni!
Amint megérkezett, Richi már magyarázta is lelkesen a szabályokat.
- Okés…
A golfütőkhöz sétál, Pascal meg egy biztonságos sarokba húzódik. Nem lett volna értelme tiltakozni, meg voltaképpen már megszokta Richi baromságait. Egyik része még szívesen is állt volna bele a játékba, de másik része aggódott a járókelőkért. Szóval lelkesen válogatott az ütők között, de belül mélyen remélte, hogy valami félbeszakítja őket. Kedvenc főnökének, miközben reggelizik épp bevillan valami és sétálni kezd a telefonnal. Molly kis híján átesik rajta, de éppen, hogy nem. Pascal megkeresésére csak felvonta a szemöldökét. Az említett szemében meg tükröződik az a bizonyos „Ez tényleg ennyire hülye vagy ilyen sokat gyakorolja, vagy tényleg nem vett észre?* nézés.
Molly megtalálja a tökéletes ütőt, mire megérkezik társa.
- Jó reggelt Adelin! De jó, elkészültél vele? Klassz! Hát, hogy a viharba ne kóstolnám meg?
Leteszi az ütőt és magához vesz az édességből.
- Finom lett, ügyes vagy!
Pascal érdeklődve libbent közelebb.
- Neked ez nem való és ne menj hozzá túl közel… nem akarom a tollaidból szedegetni a ragacsot!
Pascalt nem hatotta meg a felhívás, fejét beledugta a cukorba, majd ki is húzta. Persze, hogy az egész pofija rózsaszín lett…
- Én mondtam…
Miközben Molly próbálta lepucolni a galambot hallgatta a néven való elmélkedést.
- Hm… a felhőcukor logikusabbnak hangzik, de…
Nem tudja folytatni, mert Richinek levél érkezik. Nocsak… Amint elolvasta el is viharzik. Tíz perc? Olyan sok? Közben Adelin felveszi a papírt. Utána Molly is elolvassa.
- Swellingmore? Főváros? AKKOR BENE HOLLOWBA MEGYÜNK!
Tapsikolni kezd és széles mosollyal ugrál párat.
- Tudod, mit jelent ez Pascal? – kérdezi a még mindig cukros madarat.
Pascal magára mutat, majd Bene Hollow irányába.
- Igen és nem. Mármint igen, remélhetőleg találkozunk Pennyvel! Nem tudom, hogy addig hall-e felőlünk, hogy megyünk, de… inkább nem küldelek el, nem tudom, merre, hogy leszünk, aztán nehogy ne találj vissza…
Sietni kezd.
- Kapkodd magad Adelin, remélem már be van készítve a bőröndöd! – szalad el a lány mellett.
Igen, Mollynak van egy bekészített bőröndje ilyen esetekre. A legfontosabb szerszámok, kacatok vannak benne, leírások is akadnak, valamint van egy kisebb táska a ruháknak. ~Még jó, hogy két napja átnéztem… Meg amúgy is ott a műhely a léghajón… Fogunk tudni dolgozni… Különben is a legfontosabb dolgok a fejemben vannak… ~ Kicsit hezitál, végül átöltözik. Marad barnában, de egy kicsit szebb nadrág-felső kombót ölt. ~ Majd szól Richi, ha vegyek kéket…~ Amint Pascal is végez a fejének megmosásával mennek is a léghajóhoz. Molly nagyon izgatott. Először hagyja el a várost, megismerhet új kultúrákat, találhat ki valami klassz ajándékot, de ami a legfontosabb… Remélhetőleg újra látja Pennyt. Az utolsó levele óta aggódik érte. Vajon minden rendben vele? Jutott valamire az álmával kapcsolatban? Amint odaérnek, remélhetőleg választ kap ezen kérdésekre.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jul 25, 2021 20:17:28 GMT 1
#s://i~imgur~com/332VABJ~png Trish Amikor az ismeretlen mesélni kezdett, Trisht furcsa érzés fogta el. Nem tudta, hogy miféle jelentőséget tanusítson neki, így sem szavakkal sem jelbeszéddel nem szakította őt félbe, de azt ő sem gondolta komolyan, hogy ilyen hamar elengedi őt. Nem volt rendőr, de abban egészen biztos volt, hogy ez nem számít, hisz messze többet kérdez, mint egy rendőr és erre kifejezetten büszke is.
- Úgy gondolja, hogy ennyi az embereknek elég lesz? - szólalt meg végül, de közben tudat alatt elkezdte jelelni ugyanezt, de ez minden alkalommal - nagyon sokszor -, mikor észrevette magát félbe is szakadt így nem sok értelme volt annak, amit mutogatott. Úgy akarta, hogy mindenki hallja és értse a kérdést. Segíteni akart a férfin, de hajtotta őt a kíváncsiság és hiába tűnt cukorfalatnak, bizony nem volt cukorból, ártatlan pedig pláne nem. Végül egy kicsit kedvesebb "hangnemben" eljelelte ugyanazt a férfinek
- 'Segíteni akarok, de tudja milyenek az emberek. Nem elégednek meg ennyivel és ha egy ilyen szaftos történet a levegőben marad, annyi nyugta sem lesz, mintha mesélne.'
Nem hazudott, de nyíltan nem is beszélt nyíltan a szándékáról. Valamiért az a madár gyilkosnak nevezte és Trish pedig ki fogja deríteni, hogy miért. Ha ilyen keresztmegoldással kell beszédre bírnia a férfit, akkor így fogja. Még mielőtt a madármentő (vagy madárgyilkos?) bármit is reagálhatna, Trish lefordítja a férfi szavait. Szabad fordításban, élve a költői túlzásokkal.
- Nem csinált semmi rosszat - itt még nem ferdített - és nincs is semmi látnivaló. Azt mondta, hogy könnyen meg tudja magyarázni az esetet.
Az utolsó mondatot persze csak Trish tette hozzá, de ezt csak ő és a férfi tudták. Arcára ravasz mosoly húzódott, mely még így sem sugárzott gonoszságot, bár tény és való, hogy nem mindenki érdékeli majd a mindent megragadó stílusát. Ezen a ponton csak remélte, hogy a néma férfi valóban nem gyilkos, mert ellenkező esetben egy ilyen húzás az élete végét is jelentené. Félni nem félt, de azért óvatosan hátralépett egyet. - |
|
rani25
Lelkes fórumozó
Posts: 71
Utoljára online: Jul 3, 2024 6:11:40 GMT 1
Apr 15, 2021 11:59:52 GMT 1
|
Post by rani25 on Jul 25, 2021 23:39:24 GMT 1
- Úgy gondolja, hogy ennyi az embereknek elég lesz?
Borsódzott a háta, ahogy reményeit elegánsan kettétépve, utánnaszólt a riporter. Sarkon perdült, mire a nő jelelni kezdett. Feszülten figyelte, vajon mit akarhat még tőle.
- 'Segíteni akarok, de tudja milyenek az emberek. Nem elégednek meg ennyivel és ha egy ilyen szaftos történet a levegőben marad, annyi nyugta sem lesz, mintha mesélne.'
Egy rövid ideig mozdulatlanul fixírozta, vajon megéri-e tovább magyarázkodni, vagy hagyja az egészet a francba. Mielőtt azonban megszületett volna a döntés, Trish újból megszólalt; ezúttal hangosan.
- Nem csinált semmi rosszat és nincs is semmi látnivaló. Azt mondta, hogy könnyen meg tudja magyarázni az esetet.
Mindenki árgus vagy épp érdeklődő tekintettel szuggerálta Patricket, s ő, idő közben képtelen volt nem észrevenni, hogyan dagad kenyértésztaként a padokon ücsörgő, pletykás vénasszonyok kíváncsiságát kenterbe verő tömeg.
„ARGH! Ez a nő az agyamra megy!Nem szállsz le rólam semmi áron, ugye?" Aktatáskájának fogását áttette balkezébe, tenyeréhez támasztotta kabátzsebéből előkapott - és egyébként mindig magánál tartott - jegyzettömbjét és szabaddá vált jobbjával septében felfirkantotta lakcímét. Kitépte a lapot, majd a sérült madárral együtt a vöröske kezébe nyomta. A füzetecskét a tollal együtt visszacsúsztatta a helyükre, még egyszer 'viszlát'-ot mutatott, s mintha a föld nyelte volna el, szinte azonnal elvegyült a reggeli tömegben.
Futott az állomásig, de megérte: Habár enyhén ázott madárszagot árasztva, de sikerült elérnie a vonatot, az ellenőr érkezésekor pedig, a menetjegyvásárlást is bepótolta. Pár perc múlva, az öreg gőzmozdony vonyítva hagyta el a vasútállomást.
Hogy mind a munkahelyi, mind a magánéleti problémáiból fakadó feszültséget oldja, Patrick igyekezett a tájra koncentrálni, s a holló sorsa és az égővörös hajú riporter helyett azon tűnődni, hogy a fővárosban mégis hol a fenébe fog ételt venni magának, számára is megfizethető áron.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Jul 29, 2021 13:19:10 GMT 1
#s://i~imgur~com/332VABJ~png #s://i~imgur~com/332VABJ~png Trish Nem sok kellett ahhoz, hogy Trish kicsavarja az ismeretlen kezét, amikor az megindult felé a papír kíséretében. Valószínűleg a madár miatt nem tette és ugyanúgy a tollas jószág az oka annak, hogy nem rohan cipőjét magáról lerúgva az ismeretlen után. Nem kicsit meglepte őt a férfi cselekedete, olyannyira, hogy egy pillanat erejéig csak bámulta a távolodó alakot és a kezébe nyomott madarat. A lapról egy pillanatra meg is feledkezett. A kabátja belső zsebébe csúsztatta, aztán így szólt a tömeghez:
- Hamarosan az ügy végére járok - felelte, majd óvatosan lerakta a madarat a földre - Kerül, amibe kerül.
Gondolkodott, hogy még mit mondhatna ami jobb színben tünteti fel az ismeretlent, de végül arra jutott, hogy nem mond semmit. Ha kedveli, majd az újságcikkben tisztára mossa a nevét, ellenkező esetben pedig csak egy kurta sztorit kell leírnia a Daily-be. Akárhogy is, ő ezzel az egésszel kifejezetten jól jár.
Végül nemes egyszerűséggel a tömeggel ellenkező irányba indult el és ha valaki az útját állta, tudta, hogyan kerülje ki az embereket. Az összes menekülési stratégiájukat ismerte már, hisz ő is "megkergetett" már jópár nyilatkozni nem kívánó idegent így pontosan tudta, hogy kit mivel lehet lerázni. Ha a madár vagy a társa követte őt, akkor a sérült állattal beült a legközelebbi taxiba, ám az indulás előtt gyorsan kitette azt az utcára, majd magára csapta az ajtót. Nem a legnagylelkűbb döntés volt a részéről, de jelen pillanatban nem állt volna módjában gondoskodni róla. Sem ideje, sem tapasztalata nem volt, jobb lesz neki nélküle, gondolta.
Ahogy visszaért a Daily-be, lerúgta magáról a lábbelit és villámsebességgel kibújt a kabátjából, majd a legközelebbi bútorra dobta. A konyhába sietett és máris hozzálátott a kávéja elkészítéséhez. Amíg az ital elkészült, egy köteg papírt vitt az írógéphez és a bögréjét kezében szorongatva visszahallgatta a felvételeket, majd átbújt egy fokkal kényelmesebb viseletbe: egy egyszínű, lenge fekete, mintázatlan ruhába aztán hozzálátott a cikk írásához. Jegyzetelt, először kézzel, majd az írógépbe is felvitte a művét. Végül elégedetten dőlt hátra, kezében a kész cikkel a szegénynegyed egyik szélhámosáról. Egy normális ember pihenne, hiszen ez a munka is egy szépen termő gyümölcsöt hozott, Trish azonban nem volt normális. Kinyújtotta a végtagjait a hosszú ülés után, majd a szokásos viseletébe visszaöltözve nyakába vette a várost és a cím tulajdonosa után kutatott. Meg akart tudni róla mindent, amit kideríthetett és meg is voltak a forrásai. A nap végére már tudta a nevét és egyéb szaftos infókat is. Gondosan leírt mindent a jegyzettömbjére. Innen egyenesen a férfi címére ment, ahol azonnal bekopogott az ajtón, aztán a falnak dőlve ácsorgott a nyakában lógó kamerával. Amint ajtót nyitottak neki, vadmacska sebességével vette elő a kamerát és azonnal kattintott is egy képet a férfiről.
- Azt hiszem, Ön adós még nekem egy sztorival - felelte, miközben rákacsintott - Én pedig makacs vagyok és mindig elérem, amit akarok. - |
|
rani25
Lelkes fórumozó
Posts: 71
Utoljára online: Jul 3, 2024 6:11:40 GMT 1
Apr 15, 2021 11:59:52 GMT 1
|
Post by rani25 on Jul 31, 2021 15:32:03 GMT 1
Kellemes könnyedséggel ugrott le a vonat koszos fellépőjéről. „Végülis, nem is volt olyan vészes...sőt! Végre ki tudom fizetni Mrs.Eunice-t." Korgó gyomorral, alapjáraton rossz kedvvel merengett volna, ám hangulatát kompenzálta a találkozó gördülékenysége.
Az AlphaFly vezetősége szívélyesen fogadta: Mint kiderült, egy új generációs repülőgépmodell kapcsán hívatta. A tolmács készségesen fordította Patrick minden szavát, amikor pedig, pár előző modellről készült terveit megmutatta, s félkész munkáit, ötleteit ugyancsak lelkesen felvonultatta, megdicsérték. Már az elismerő szavak is fülig érő, letörölhetetlen vigyort mázoltak beesett arcára, ám mikor a „fáradtságos és mindenekelőtt kiváló munkája" végett, fizetésemelést ajánlottak neki...! A nap elején, csupán iróniából, rosszmájú szarkazmusból emlegette. Igazából, legfeljebb álmaiban, tán még ott sem reménykedett volna ilyesmiben. A hab a tortán, a kézhez kapott előleg pedig, amivel végre törlesztheti az adósságait a társasház örökkötekedő asszonyának... szóhoz- jobban mondva jelhez sem jutott.
Felhőtlen boldogságát, sajnálatos módon nem élvezhette soká. Keserves károgás reszketett a félhomályban.
- Kár, kár, kár az én fejemnek! Meghalt és te veszni hagytad őt! Hogy tehetted?!
A borús szürkület, a sötétség ködébe burkolta a hang tulajdonosát, azonban, azt annak megnyikkanásának első pillanatában biztosra vette, hogy ismerte őt. Csakhamar ráeszmélt az egyik, hozzá közel álló póznára röppenő fekete állatról, kihez is tartozik a jajveszékelés.
„Mégis miről- ...Ne... Nem, az nem lehet!" Vérnyomása megemelkedett, pulzusa fékezhetetlenül kalapált. Megfeszült figyelemmel fürkészte a repedezett járdalapok sötét zugait a gázlámpa tompa fényében, nem-e a holló az egyik.
- Az út szélén, a macskakövek között fekszik! Kár az én fejemnek! - rikácsolta az állat.
A segítő szavakra, menten a padka fölé hajolt, s csakugyan, két macskakő között, egy fekete folt derengett. Óvatosan felvette a megnyomorodott madarat, s füléhez emelte tollas mellkasát. A szívére nehezedett szikla... egyszeriben homokká porlott. „...Él! Hallom a szívdobogását! ...De...mit keres itt? Hisz azért adtam annak a nőnek a kezébe a címemmel együtt, hogy hazavigye!" Bár a homok fullasztó kavargása, még közel sem nyújtott Patrick számára nyugodalmat. A madár hevesen zihált, testhőmérséklete a normális közelében sem tévelygett. A férfi elhűlten meredt vörösre mázolt kezeire. „ARRGH!! Fogadni mernék, hogy egyszerűen eldobta szegényt, aztán egyenesen felment szaglászni!" Kabátjába rejtette az állatot, épp úgy, akár ez az őrült nap hajnalán, majd intett a beszélőnek, hogy kövesse. Bármennyire is rühellte azt a vészmadarat, később még jól jöhet, hogyha közte és sérült társa között tolmácsolna. „Howard! Kérlek, mondd, hogy elhessegetted azt az utálatos, kétszínű némbert! Mondd, hogy tartottad a szád és még csak véletlenül sem hívtad be!" Elnyújtott léptekkel rohant át a csaknem teljesen kihalt, hátborzongató utcákon. Közben be-belesett, hogy van a jószág, melegszik-e már. „Gyerünk, Kispajtás, ne add föl! Hazaviszlek, és azon leszek, hogy meggyógyítsalak. Ígérem."
***
Feldobogott a társasház rozoga falépcsőn. Nem törekedett arra, hogy halk legyen; ez a öreges lépcső még a legtapintatosabb lépések alatt is megreccsen. Mély levegőt vett, mielőtt benyitott. Ahogyan a lármás ajtót nehézkesen betolta, először meghökkenve figyelt fel, hogy nem hogy a riporter, de még a lakáj sincs a nappaliban. Rémálomba illő némaság kongott.
Aztán, egyszeriben egy hosszú ,vörös lobonc ugrott elő a konyhából. A nő fényképezőgépe mögé rejtőzött, ám a firkász gyorsabbnak bizonyul. Kezével, még a kamera kattanása előtt eltakarta az arcát. Abba, hogy tenyere sejtelmes gyanúval vöröslött, - így, még annál is hivalkodóbbá, megbélyegezhetőbbé válva, mintha egyszerűen az arcát fotózták volna le - már csak a fénykép megszületése után gondolt bele.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Aug 10, 2021 13:07:23 GMT 1
#s://i~imgur~com/332VABJ~png Trish Makacssági versenyt vívni Trishel olyan, mintha egy lábatlan ember focibajnokságra hívna egy labdarúgóbajnokot. Versenybe lehet kelni vele, de teljesen felesleges és ezt az inas is hamar belátta. Még ha az elején nem is akarta beengedni őt, hamar beadta a derekát. A lány előszeretettel ütötte bele mindenbe az orrát és ebbe a történetbe pedig már határozottan beleélte magát, így nem csoda, hogy nem tágított a sokadik "Nem, kisasszony" ellenére sem. Sőt, miután már bebocsájtást nyert még bátorkodott is egy kávét kérni a lakájtól. Szívesen csevegett volna vele, az inas viszont a dolgára eredt s így Trish magára maradt az energiát adó barna folyadékkal. Amíg az "interjúalany" távol volt, a lány belemerült a jegyzetelésbe. A cikk eleje már kirajzolódott a fejében, ezt vetette papírra, valamint felírt pár megjegyzést magáról a szobáról, a helyről és természetesen az inasról is. Maga sem tudta még, hogy ezekből mi kerül bele és mi nem a végső változatba, viszont muszáj volt mindent lejegyeznie, hogy a lehető leghitelesebben adja vissza róla a képet. .Ha ez sem töltötte be teljesen az egyedül töltendő idejét, akkor még írt pár vázlatot a regényéhez is. Kissé zavarta, hogy elhanyagolta azt, de a munkája fontosabb volt.
Amint meghallotta a nyíló ajtó hangját, csendben, ám rendkívül gyorsan felpattant az asztaltól és a nyakába akasztotta a fényképezőgépét. Ha Richard Shillert nem tudtam lekapni, majd őt. Gondolta magában és szélsebesen kiviharzott, megnyomta a gombot és... az alany gyorsabb volt. Ha nem lett volna méregdrága az eszköz, dühében biztos rácsapott volna egypárat. Ez a második sztárfotó, amit elvétett. Igaz, a kettő közt eltelt három év, de álmai Shiller interjúja a korábbi "hibája miatt" még mindig nem született meg. Látta, hogy a férfi kezei vöröslöttek, viszont ami mégjobban meglepte az beszélő és a másik madár ott léte. Nagyot nyelt és elfogta őt a bűntudat, ami a tekintete megváltozásán is látszott. Ritkán van ilyen, de akkor nagyon erősen szíven üti a lányt. Így, hogy látta ezt a "megsebzett" duót, ráeszmélt, hogy mennyire belefeledkezett a munkájába. Kezei elengedték a fényképezőgépet, a szerkezet pedig csak azért nem hullot a földre, mert a lány nyakában lógó szíj megakadályozta azt. Vöröslött az arca a szégyentől és a szemkontaktust is kerülte, sőt... szemgolyói egyenesen az ajtót keresték és legszívesebben távozott volna azon keresztül szégyenében. Csak azért nem tette, mert a kíváncsisága és a makacssága itt tartotta őt, amitől mégjobban elöntötte őt a szégyen, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele. Csak állt ott, és talán némább volt mint Patrick, hisz jóformán levegőt sem vett. Sejtette, hogy mondania kéne valamit, de egyszerűen nem jött hang a torkára, ahogy az ujjait sem tudta rávenni a jelelésre.
- |
|
rani25
Lelkes fórumozó
Posts: 71
Utoljára online: Jul 3, 2024 6:11:40 GMT 1
Apr 15, 2021 11:59:52 GMT 1
|
Post by rani25 on Aug 10, 2021 15:07:25 GMT 1
A kép elkattanása a férfi türelmének és mértékletességének utolsó, hajszálvékony cérnáját szakította el. „Ez már a pofátlanság netovábbja." - könyvelte el magában. Hogy az illegitim fotó vagy a rideg tekintete keltett-e a riporterben bűntudatot? Nem tudta, de nem is érdekelte. Halvány elégtételt keltette benne a vöröske lesütött szemei, de a megbocsájtás legapróbb szikrájának gondolatát sem. Karjával egyenesen a kijárati ajtó irányába mutatott. Soha többé nem akarta látni, s merte remélni, hogy ezt szemeivel egyértelműen megüzente a nőnek.
- Uram? - nyitott be Howard a következő pillanatban a dolgozószobából, mit sem sejtő hanglejtéssel.
Patrick olyan indulattal villogtatta szemeit, hogy annak máris elcsuklott a hangja. Felemelte aktatáskáját, mire az inas földbegyökerezettsége rögvest feloldódott: Már kapott is utána. A madárbarát fiatal megköszörülte a torkát. Mind így jelezte, hogyha fel akarta hívni magára Howard figyelmét. Ő menten visszafordult, hogy lássa, mi mást óhajt még ura. Ledöbbenve bámulta az óvatosan tenyerébe csúsztatott madarat.
- 'Befogadjuk. Ügyelj, hogy jó dolga legyen.' - jelelte határozottan.
A komornyik már éppen szabadkozásra nyitotta volna a száját, mikor mellénye egyik zsebéből, a férfi egy köteg papírpénz húzott elő. Az idősödő pókhasú alig bírt megszólalni az örömtől.
- ...Patrick! De hiszen ez rengeteg! Ebből nem, hogy ennek a madárnak lesz helye, de törleszthetjük minden adósságunkat és talán a-
A firkász a szájához tartotta mutatóujját, s oldalra tekintett. A riporter még mindig nem távozott. Ott állt az ajtóban, s úgy nézte a párost, mint mikor a kisgyereket aludni küldik a szülei, de ő nem tudja megállni, hogy titokban fent ne maradjon még egy kicsit.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Aug 19, 2021 22:20:04 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/d4/05/95/d4059544e9f85bc545831e3d4e51a0c8~jpg Csak bólintok az első szavaira, én is így gondolom. Utána figyelmesen hallgatom a mondandóját, nem szakítom félbe egyszer sem. Egy ideig próbálok érzelemmentes arcot vágni, de mikor rájövök, hogy az öcsémről beszél, egyre kevésbé tudok nyugton maradni. Akkor is végig hallgatom, de közben ezer meg ezer gondolat játszik a a fejemben. Gondolkodom, hogyan segíthetnék nekik, hogyan került egyáltalán oda az öcsém és hogy vajon szerelmesek-e? Ezen kívül is nagyon sok minden eszembe jut még, de aztán leállítom magamat.
Mikor letérdel elém, akkor én is lehajolok és megfogom a vállát. Ekkor már könnybe lábad a szemem.
- Te megtaláltad az öcsémet? - suttogom gombóccal a torkomban. - Teo három éve tűnt el, elkapták az árnyak és... Megfertőzték... Te... Megmentetted... Nem tudok elég hálás lenni, három éve keresem sikertelenül! - hadarom egyre hevesebben. Majd megfogom a kezét és felállítom, így most a vállára teszem a kezem.
- Természetesen segítek. Nem fogom hagyni, hogy az öcsémnek baja essen, erre megesküdtem és egyszer el is rontottam. Ha esetleg tudok segíteni a szárazság kérdésben, akkor örömmel állok a rendelkezésetekre, csak... Nincsen végtelen időm, itt is sok a munka és vezetőnek lenni sem éppen egyszerű... De megteszek minden tőlem telhetőt! - mondom határozottan.
Itt várok egy kicsit, hogy valóban nem értelmeztem-e félre a dolgot és tényleg Teo-ról van-e szó. Ha tényleg, akkor kicsit féloldalasan és gonoszkásan elmosolyodom.
- Szóóóval... Pontosan mennyire is állsz közel a tesómhoz? - kérdezem tőle. Ezután behívom Simon-t, Reldana-t és Teo-t is, illetve Rosanna is befut.
- Remélem, nem probléma, ha bejönnek. Ők a legmegbízhatóbb társaim, velük építettük fel azt, amit most itt látsz... Szóval együtt vezetünk igazából - magyarázkodom, remélem, tényleg nem zavarják a többiek.
- Nem, igazából Gwenny-nek köszönhető, hogy idáig jutottunk - szól közbe Simon.
- Igen... Ő a nehéz időszakokban sem adta fel, amikor mások igen - kontráz rá Rosanna, mire kicsit zavarba jövök.
- Ugyan már! Együtt csináltuk végig! - legyintek frusztráltan, mire csak a fejüket csóválják.
Gyorsan beavatom őket abba, ami történt, ha a nőt sem zavarja. Rosanna határozottan bólogat, a testvére meg széles mosollyal ölel meg és pörget meg.
- De hát ez nagyon jó hír, Gwenny! Erre vártál három éve! - mondja nekem.
- Azért ne rohanjunk ennyire előre... Nem is biztos, hogy túléli a dolgokat, mire odaérnek... - mondja fejét ingatva Rosanna.
- Igaza van... Nem szabad elkiabálni a dolgokat, de ahogy látom, megértitek, hogy nekem most el kell mennem... Azt akartam megbeszélni, hogy mégis hogyan legyenek a dolgok a távollétemben! - mondom nekik.
- Oké, nekem most van egy kis szabadidőm! - mondja Simon.
- Nekem nincs, de majd bepótolom akkor utána... - dünnyögi Rosanna.
- Köszönöm! - mondom nekik hálásan. Majd a nőre nézek. - Szóval? Pontosan mi is a terved? Csak hogy ki tudjunk valamit találni... |
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Aug 23, 2021 13:50:58 GMT 1
#s://i~imgur~com/332VABJ~png #s://i~imgur~com/332VABJ~png Trish A lány érezte, hogy a néma pillanatokban megfagy körülötte a levegő. Nem azért, mert félt volna a férfitől. Kétségkívül ijesztő volt, de nála sokkal keményebb emberek tekintetét is állta már. A felismerés, hogy igaza van és jogosan dühös, mindez bűntudattal vegyítve volt az, ami miatt a lány egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy távozik. Apró ujjai már nyúltak az ajtó felé, hogy lenyomják annak kilincsét, mikor is Patrick inasa előkerült. Végignézte a párbeszédet és a kínos helyzete ellenére elképzelte, hogy milyen hangja is lehet a férfinak, aki valószínűleg azt hiszi, hogy már nincs itt. Határozott, és testalkatához képest mély hangot képzelt el neki a lány, kissé rekedtet. Gondolataiban idősebbnek hangzott, mint amennyi valójában lehetett. Trish akarva-akaratlan hozzáképzelte a hangot a jeleléshez, ami legalább egy pozitívummal járt számára: Egy kissé elterelte a figyelmet a saját szégyenéről, ami az arcán lévő pír elhalványodását eredményezte. Csendben állt, teste előtt összefont karokkal és megvárta amíg a férfi és az inasa befejezik a jelelést.
A férfi láthatta, ahogy Trish mellkasa módszeresen felemelkedik aztán szép lassan visszaereszkedik, ahogy mély levegőt vesz a beszéd kezdete előtt. A szavai határozottsága meglephetik a férfit, ő maga viszont tudta, hogy a beszéddel nem lesz baja. Bőven van benne gyakorlata ahhoz, hogy még az ilyen kellemetlen szituációkban se fűljön össze a nyelve. Ha jelelnie kellett volna, akkor biztos, hogy nem sikerül és valószínűleg újra zavarban lett volna.
- Nem hiszem, hogy tudnék mondani bármit is, amivel jóvá tehetném amit csináltam. - szeme felváltva kereste Patrickét és a mádért - Majdnem egy ártatlan élőlény látta kárát annak, hogy belefeledkeztem a munkámba és ez megbocsájthatatlan, még az én szakmámban is. Tudom, hogy a szavak semmit sem érnek, így a tetteimmel szeretnék segíteni. Szeretnék egy adománygyűjtésre felhívó cikket írni, ami Dragonfly Valley sérült állatvilágán segítene és megtisztelne, ha az Ön és madár történetét írhatnám le az említett írás vezérvonalaként.
Meglephette őket az éles váltás és a határozott kijelentések áradata, Trish azonban mindig is gyakorlatias ember volt. A bocsánatkérések és a sajnálkozások őszinték, de a lány szemében nem vezetnek semmire. Ő működő megoldással akarja jóvá tenni azt, amit és büszke volt a hirtelen támadt ötletére, azt viszont csak remélhette, hogy a férfi is így gondolja.
- |
|
rani25
Lelkes fórumozó
Posts: 71
Utoljára online: Jul 3, 2024 6:11:40 GMT 1
Apr 15, 2021 11:59:52 GMT 1
|
Post by rani25 on Aug 30, 2021 16:09:20 GMT 1
- ... megtisztelne, ha az Ön és a madár történetét írhatnám le az említett írás vezérvonalaként.
Ezen nincs mit szépíteni: teljes mértékben lesokkolták a hallottak. Döbbenten meredt a vállalkozó szellemű lányra, elméje kongott az ürességtől.
Egyszeriben, eszének mezejére kieresztették a gondolatok ménesét. Dobogó patáik, szenvedélyes vágtájuk, s elvadult természetük ellen mit se tehetett az egyszeri firkász.
„Ez mégis honnan jött?! Reggel még nyugodt szívvel hagyta az útszélén a madarat, most meg egyenesen gyűjtést szervezne?! Ezt nem hiszem el!
... Talán tényleg ennyire megbánta?
Akkor miért nem gondolkodott inkább, mielőtt ilyet tett?!
Azt mondta hogy belefelejtkezett a munkába. Velem is gyakran megesik...
Ez azonban nem mentesíti fel a bűn alól, hogy egy haldokló állatot hagyott a sorsára!
És ha nem volt tisztában vele?
Mégis mivel? Ne légy már ilyen naív, Patrick!"
Az érvek és ellenérvek Trish szándékainak ártatlanságáról, valóságos asztalitenisz mérkőzést játszottak a fejében. Végül, a labda a férfi hiszékeny oldaláról pattant le.
„Én tisztán és őszintén megbíztam benne, őt viszont csak az érdekli, hogy hogyan ferdítheti majd el az igazat úgy, hogy a legtöbb pénzt csavarja ki a történetből!" Heves indulattal fűtve, jelelésbe kezdett. Végleg el akarta zavarni a nőt, nem csak a házából, de az egész életéből. Hanem az első szó elejét véve megtorpant és ismét gondolkodóba esett. Mondhatni talált egy másik labdát, amivel játszhatott a két veszekvő fele. „Ha csak a pénz érdekelné, nem akarná megtudni az igazságot... hidegen hagynák a részletek,azt úgyis meghamisítaná. Csak egy alap koncepció és egy ütős cím kell egy sikeres botránycikkhez, semmi más! ...és ezek már adottak számára."
Ő már csak tudta, hisz maga sem egyszer esett áldozatul az ilyesminek. Nem is szívesen idézte vissza azokat a szörnyű port kavaró hoaxokat, amik után tucatnyi, magyarázatot adó, igaz interjú sem mosta teljesen tisztára a nevét.
Recsegésre eszmélt fel. A nyitva hagyott bejáratot, rémes nyekergéssel csapta magára a huzat, ami a társasház egyik lakójának megérkeztét jelezte. Még a csukott ajtón keresztül is felhallatszódott a lépcsőház általános hangjai: A visszhangzó léptek némi zajt legyintettek a néma várakozásba. Patrick azonban, a többiekkel ellentétben nem hagyta, hogy mindez elterelje a figyelmét. Nagy levegőt vett, majd komótosan kifújta. Nem tudta mik lesznek a jelelésének következményei, ám amit mutatott abban holt biztos volt.
- 'Igazán nagyra értékelem mind a nagylelkűségét, mind az elszántságát. Viszont, bármennyire is méltányolom a kezdeményezését, interjút nem vállalok. '
- Még átgondolja.
A mai nap immáron másodszorra állt el Patrick "szava": A jövő hétig is gondolkodhatna, akkor se tudna még egy alkalmat mondani, mikor lakája az akarata ellen tett vagy szólt volna. Howard megelőzte urának sanszos hitetlenkedését. Felé fordult, s lágy hangon nógatni kezdte.
- Kérem Uram, ne utasítsa vissza ilyen hirtelen. Hagyjon időt Magának, hogy átgondolja.
Unszoló tekintete különös érzést keltett a fiatalban. Bármennyire viszolygott, valami azt súgta, érdemes lenne hallgatnia rá.
Hisz, annyi éven át, oly hűséggel mellette maradt, s mindig a legjobbat akarta neki. És pontosan ezért is tudja, hogy mennyire rühelli, hogy mennyire borsódzik a háta már nem csak magától az interjúk, de a riporterek, a kéretlen kérdések, és minden hallatára, ami a szóhoz köthető. Csakhogy, ha még ennek tudatában is győzködésbe fogott, biztosra vehette, hogy valami igazán fontos jár az fejében. „Talán mondani akar valamit... négyszemközt."
A gázlámpa fénye halványodni kezdett, szokásuknál már jóval hosszabb ideje használták ma este. A különleges körülmények azonban megkövetelték. Hosszú percek ballagtak tova zavartalan csendességgel.
- '...Rendben, megfontolom.'
„Később ugyan úgy lemondhatom." - csitította nyugtalanságát.
- Kitűnő. Most még úgy is lábadoznia kell ennek a szegény párának. Talán akkor jobb képet tud csinálni róla, Almadovar Kisasszony, ha... jobb állapotban látná viszont. Egyébként is későre jár, és az Uramnak is hosszú napja volt. Kérem, jöjjön vissza pár nap múlva. Addigra elválik, mi legyen.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Sept 27, 2021 17:46:53 GMT 1
Bratti : Adeline Gwendolyn Etherington -Zacharianak mutatkozott be. De hiszem, hogy ugyanarról beszélünk. Féltem mikor idejöttem, hogy talán mégsem te vagy akit keresek, de már biztos vagyok benne.- mondja, az ő szemei is könnyesek úgy nézi végig a jelenetet.
-Először is át hajóznák a tengeren ismét, haza mennék Hartal main-ba. Újra átnézném ami akkor történt. Nagyon gyorsan kellet távoznom, nem volt időm mindet átvizsgálni. Talán találunk valamit ami mutatja merre ment, vagy az árnyak. Két választásunk van, vagy átkelünk a sivatagon, vagy pedig Clynorison. Clynoris biztonságosabbnak tűnik, de ott is óvatosnak kell lenünk, úgy tudom a császárnő háborúra készül. A szavaival az idegenek ellen hangolja a népét. Ha hazaértünk elmondom, merre kell mennünk hogy megszerezzük a tárgyat amit beszélek. Illetve részletesen elmondom, hogy mi az.
Amikor rákérdezel milyen közel ál Teohoz elpirul és elkapja a tekintetét.
-Én... tényleg szeretném megtalálni. Mert úgy érzem, a Nap istennője már összeolvasztotta az árnyékainkat. Még ha azt is mondják, hogy azok felet akik betegek mint ő, már nincs hatalma. |
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 591
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Zima on Sept 27, 2021 18:42:09 GMT 1
Már akkor egyértelmű, hogy Ticiananak valami baja van, amikor belép az ajtón. Három éve velünk lakik és nem vagyunk hülyék, szóval könnyű észre venni. Nem is kifejezetten érdekel, legalábbis nem jobban, mint a Nastyától lopott palacsinta, ami inkább azért érdekes, mert a kis sárkányt is érdekli, amíg a nő meg nem szólal. A palacsintát elég magasra tartva, hogy Nastya ne érje el nézek a nőre.
- Ez pontosan mit akar jelenteni? Nem mintha nem érdekelne a főváros, de gondolom nem fogsz elrabolni és bezárni minket ahogy odaértünk.- Mondom.- Csak mert a hangnemed nagyából erről árulkodott.- Teszem még hozzá.
- Nem- Mosolyodik el hidegen. Az a fölényeskedő mosoly, amikor azt hiszi valamit jobban tud, mint mi.- De a Nővéreknek rengeteg módszere van, ami jobban működik egy cellánál.
Három év telt el azóta, hogy fenekestül felfordult az életem, életünk. Az elmúlt évek nem voltak könnyűek, de rossznak sem nevezném őket. Reggel van, a gyerekek épp a palacsintán veszekednek. Annak idején még rájuk szóltam volna, de megtanultam, hogy felesleges. Meg különben is... Meg kell tanulniuk rendezni a konfliktusaikat. Mondjuk sose fogom megérteni, hogyha van elég, miért mindig ugyanaz kell nekik.
- Gyerekek... - szólok rájuk végül, de mintha a falnak beszélnék.
Egy sóhajtás kíséretében és egy apró mosollyal fordulok vissza az aznapi újsághoz, miközben a reggelimet fogyasztom. Furcsa, de egyben kellemes is csak így magunkban lenni. Megszoktam Ticiana jelenlétét, de senki se várhatja el, hogy barátok legyünk. Akkor már inkább Richard. Nem különösebben aggódtam a nőért, mert úgyis visszajön. Merlin miatt. És ez most is így történt. A bejelentése közben rá figyelek, de valahogy nem lep meg. Ijesztő, hogy mennyire nem lep meg. Számítottam rá. Már azóta, hogy megjelent. Persze nem örültem neki, meg nem is szeretném, hogy elvigye. De mégha sárkány mester is vagyok... Nem akarok mágusokkal összeveszni.
- Abban nem kételkedem... - jegyeztem meg hidegen, karomat a mellkasom előtt összefogva a kínzós részre - De ahogy Merlin is mondta, azért szeretnék kérni részleteket. Mit takar egészen pontosan ez az egész? Miért éppen most?
- A Tizenkettek vezetője, aki hivatalosan nem is létezhetne, úgy tűnik kifogyott a türelméből. Valami történhetett, amit nem osztott meg velünk. Mindenesetre a lehető legkorábban a városban akarnak tudni mindkettőnket. Természetesen nem vagyok ellene, hogy velünk tarts. Ha szeretnél. - Mondja Ticiana. Mire végez végre hagyom Nastyanak, hogy megszerezze magának a palacsintát. Már úgysem vonz annyira.
- És én nem is az odaút miat aggódok.
- Tudom mire gondolsz. - Szakít félbe Ticiana, egy pillanatra azt hiszem megint a gondolataimban turkált, de nem, ezúttal már kiszúrtam volna. - Azt tudnotok kell, bármi is történik, én a ti oldalatokon állok.
- Amíg a mi oldalunk nem vág ellen a királynő nézőpontjának. - Jegyzem meg szarkasztikusan.
Végig hallgatom a párbeszédüket. Nem tetszik az egész, túl sok minden homályos... Kelletlenül sóhajtok.
- Szerintem nem leplek meg azzal, hogyha legszívesebben azt mondanám, nem akarom elhagyni a várost és majd visszajössz, ha visszajössz. De semmi kedvem varázslókat magamra haragítani, mégha jól veszem ki, voltaképpen nincs döntési lehetőségünk, csak abban, hogy én veletek tartok-e, vagy sem... Természetesen veletek tartok. Ha Merlin beleegyezik az útba.
A fiúra nézek.
- Te mit szeretnél? Oktatás szempontjából valóban hasznosabb lenne, de nem tetszik ez a rengeteg kérdőjel az ügy körül. Tudod, hogy rám számíthatsz, akárhogy is döntesz.
Akármilyen ellenséges is ahogy Ticiana előadta a mondókáját, nem tudok nem izgatott lenni a fővárostól... A boszorkányok könyvtára legendás, és Ticiana is sokat mesélt róla, lehet hogy nem akarják majd megmutatni, de nekem is megvannak a módszereim. Az akadémiát is szeretném látni, a nő szerint még nem vagyok elég képzett, sem elég idős hozzá, de engem ezek nem érdekelnek. Végül Tiff-re nézek.
- Én szeretnék menni.- Mondom határozottan. Egy kicsit lelkesebbre is sikerül mint akartam.- És azt szeretném, hogy ti is gyertek. - Aztán Ticianaára nézek.
- Nem félek a többi boszorkánytól, magunktól megyünk, és ha el akarunk jönni akkor azt is magunktól fogjuk tenni.- A nő elmosolydik, olyan gesztussal mint mikor jól teljesítek egy feladatot vagy leckét.
- Ezt majd meglátjuk.- Feleli lágyan.
Merlin ha akarná sem tudná elrejteni fellángoló lelkesedését. Igazából meg tudom érteni. A mágusok hazája, rengeteg tudással... Azt a bizonyos könyvtárat még én is megnézném, de erősen kétlem, hogy beengednének. Jól esik, hogy Merlin is szeretné, hogy menjünk, meg is ejtek felé egy szerető mosolyt. Még Nastya is kíváncsian pislog, mitől lett a "bátyja" olyan izgatott. Aranyos, ahogy kijelenti, hogy magunktól megyünk meg jövünk, ha úgy van, de... Ticiana válasza újfent aggaszt. De ennek igyekszem nem mutatni a jelét. Mondjuk tök mindegy, úgyis tisztában van a véleményemmel róla...
- Rendben. Mikor indulunk? És mivel? Szükségünk van valami olyasmire, amire magunktól nem gondolnánk? - kérdezem a varázslónőt.
- Elég ha néhány dolgot hoztok, ott is megkaptok mident, amire szükség lehet. A legkényelmesebb pedig talán a vonat lenne. - Teszi hozzá. Még sosem utaztam a nagy vonattal ami összeköti egymással a három országot, de mindig is ki akartam próbálni. Nem sok hiányzik hogy felpattanjak az asztaltól és azonnal elszaladjak csomagolni, a kérdés így is kibukik belőlem.
-Mikor indulunk?
Nem kaptam választ, de gondolom a közeljövőben.
- Reggeli után még szükségem lesz egy kis időre összepakolni meg intézkedni a hiányomat illetően, utána részemről indulhatunk.
Reggeli után Nastyaval egyenesen apámhoz tartok a dolgozószobájába. Továbbra sincs elragadtatva az ilyenfajta dolgaimért, de miután kimorogta magát elenged, azzal a feltétellel, hogy ha módomban áll, építsek kapcsolatokat. Ki tudja, mikor jöhet jól a külföldi ismerettség. Azt hiszem, ez egy korrekt kérés. Miután nála végzek, telefonálok a gyárba. Milyen hasznos találmány, nem is értem, hogy lehetett eddig enélkül élni. Leadok néhány utasítást, ki, milyen pozícióban rendelkezhet. Ha már a telefonnál vagyok, a Shiller Industriesba is megejtek egy hívást. Itt is leadom, hogy ki miben hogyan rendelkezhet, illetve, hogy szóljanak Richardnak, hogy bizonytalan időre elutazom. Ezek után felkeresem Laylat. Hű szolgálómnak meghagytam anyám felügyeletét, hogy jegyezze fel az állapotának esetleges változásait és, hogy tartsa kézben a villa ügyeit. Csak ezután állok neki a csomagolásnak Layla segítségével. Ruhák, kiegészítők, pipere dolgok, egy könyv meg még pár apróság. Nem akarok sok mindent vinni. Némi élelmet, az irataim és némi pénzt egy kisebb táskába helyezek. Végig tekintek magamon és miután végeztem, megkeresem a többieket.
- Részemről indulhatunk.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Oct 19, 2021 10:36:22 GMT 1
#s://i~imgur~com/332VABJ~png Trish Trish továbbra is csendben nézte Patrickot és az inasátt. Tudta, hogy ha most megszólal, akkor a még így is nagyon valószínű elutasítás biztosra változik, azt a nagyon kevés esélyét pedig, amivel még rendelkezett pedig nem akarta eljátszani. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy ez sem volt még elég. A szíve kihagyott egy ütemet, mikor Patrick elutasította. Pedig ńem azt mondta, hogy semmit nem tenne jóvá azzal, ha megírja a cikket, csupán, hogy nem ad interjút. A lány számára ez a két dolog ugyanazt jelentette. Mikor a komornyik megszólalt, Trish - bár iszonyúan próbálta elrejteni - nagyon halványan elmosolyodott. Nem ismerte őket, Patrickról csak történeteket, Howardról még annyit sem hallott, de abban biztos volt, hogy ez a munkaviszony egy nagyon jól álcázott, mély barátság is egyben.
- Köszönöm!
Felelte végül, hozzá nem illő szűkszavúsággal, majd összepakolta az esetleg itt hagyott cuccait s a jegyzetfüzetét mellkasához szorítva távozott az ajtón. Ahogy kilépett, egy hatalmasat sóhajtott megkönnyebbülésében, aztán gyorsított léptekkel távozott, nehogy Patrick gyorsan meggondolja magát. Nagy távlatokba hajlandó elmenni a pofátlansággal, - ahogy ezt már bizonyította is - de nem ebben az esetben. Tiszteletben tartaná a férfi elutasító jeleit, viszont van annyira pimasz (ha lehet így nevezni), hogy ha nem látja őket, akkor nem csinált semmi rosszat, ha pár nap múlva beállít.
Az elkövetkezendő napokban érezte, hogy az újságírói énje és a bűntudata ökölharcot vívnak egymással. Sok cikket írt a napokban, azonban a gondolatai mindig visszakanyarodtak Patrickék ügyéhez, millió egy vázlatot dobott ki a kukába és legalább ennyiszer félreütött az írógépen, mikor eszébe jutott a madár és a férfi esete. Minden nap rohant volna a férfi lakására, hogy befejezze a cikket, ami aludni sem hagyta. Próbálta enyhíteni a bűntudatát azzal, hogy az esti séta közben elment madarakat etetni, állatalapítványoknak adományozott, de úgy érezte, hogy ezt nem csak az állatvilág, hanem Patrick szemében is helyre kell hoznia, azt pedig így nem tudja. Tudta jól, hogy ő a szíve mélyén nem az az ember volt, aki ott hagyta volna az állatot egyedül. Mégis megtette.
Négy nap. Ennyi "nyugtot" hagyott Patricknak. Ez először egy héttel indult, majd gondolatban öt napra rövidült, de végül a negyedik nap délutánján már nem bírta tovább. Még finomított az újság következendő számába szánt vázlatain, aztán tornádót megszégyenítő sebességgel söpörte bele a cuccait retiküljébe és máris nekilátott készülődni. A sminkje minimális volt, ahogy a haját is csak megigazította a fésűjével (a sapkája miatt amúgy is felesleges sokat vesződnie vele). Tudta, hogy óvatosnak kell lennie Patrick esetén, mert ha túlságosan kicsípi magát, esetleg azt gondolja majd róla, egyáltalán nem érdekli őt a madár, pusztán hasznot akar és az első szava előtt rávágná az ajtót. Ez a feltélezés pedig nem lett volna igaz.
Lassú léptekkel ballagott ki a legközelebbi buszmegállóba, majd a lakástól egy picit távolabb szállt le, és az egy megállónyi utat pedig gyalog tette meg. Kellett neki ennyi idő, hogy gondolkodjon, a város utcái pedig ideálisak voltak erre. - |
|
rani25
Lelkes fórumozó
Posts: 71
Utoljára online: Jul 3, 2024 6:11:40 GMT 1
Apr 15, 2021 11:59:52 GMT 1
|
Post by rani25 on Oct 19, 2021 18:02:26 GMT 1
Egy érdekesség az Emporium ma ismert, világhírű logójáról: Kevesen tudják, de igazából maga a vállalat tulajdonosa tervezte meg. Gondosan ügyelt a jelképrendszertől elkezdve, egészen a felirat stílusának kiválasztásáig minden apró-cseprő részletre. A cilinderes madár, a kezdeti vázlatok és megjegyzések szerint csupán az üzlet fő bevétel forrását, egyben a fő ágazatukat szimbolizálta: a repülőgépeket. Idővel azonban, ahogy a rajz legkisebb fogaskerekei is kidolgozásra kerültek, valami feszélyeztető érzés kapta el a tervezőt. Hiányérzete támadt, de hogy mi iránt, azt se a barátai, se a vezetőség, se ő maga nem tudta megmondani. Az égető kérdésre egy héttel a nagy bejelentés előtt talált megoldást. Köztudott tény, hogy az embert mindig a lefekvés utáni elmélkedéskor szállja meg a legvakmerőbb ihlet; Patrickkel is ez történt. Még akkor, az éjszaka közepén felzargatta Howardot: Kell egy kabalaállat! Mint kiderült, ez a kis húzás hatalmas sikert hozott a társaság konyhájára - jobban mondva műhelyére. Már a logó bemutatóján is többet kérdeztek róla, mint bármi másról együttvéve. Akkoriban ugyanis, még óriási szenzációnak számított egy beszélő állat. Még híre-hamva sem volt fényesőnek, mágikus keverék állatoknak, és akárminek, ami a Pusztító halálával kapcsolatos. Csakis szakszerű idomítással, és fáradtságos munkával lehetett beszédre bírni egy madarat, és mivel a hollók még a papagájoknál is kiválóbb beszélők, ezzel nem akadt probléma. Így vált, Félix, a beszélő holló az Emporium jelképe. *** Egy gyors állatorvos - kisállat-kereskedés - patika háromszöget bejárva, a megtépázott állat szakszerűen ellátásban részesült. Az állatorvos szerint, a körülményekhez képest jó esélyei vannak. A lakájt az egész úton végigkísérte a beszélő. Igazán meglepte szókincsének bősége, hisz nem győzött hálálkodni neki, hogy milyen jólelkű, nemes ember ő. Ennél már csak az lepte meg jobban, mikor visszaérve a társasház utcájába, a madár felrepült a padláslakás ablakába és ahogy a csőrén kifért, ócsárolni kezdte urát. Gyilkos így, kínzó úgy; minden, ami csak az eszébe ötlött. „Úgy látszik, még mindig nem kedvel..." - állapította meg Patrick fapofával. Épp a párkányon támaszkodott, mikor elébe reppent a fekete állat, így testközelből fogadhatta a nyers kritikát. Egyébként nem volt feltétlenül agresszív, egyszerűen,valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem kedvelte őt. A szószátyár ide-oda ugrált, szárnyaival néha csapott egyet, mikor nyomatékosítani akart egy-egy szót, ám különösebben nem bántotta. A fiatal férfinek nem volt sok türelme hozzá, egy fél perc alatt ráunt a jövevényre. Teljes nyugalommal megfogta a kilincset és rácsapta az ablakot. „Viszont, ha más nem, legalább ebből tudom, hogy Howard végre-"Egy lihegő, verejtékező komornyikot, és egy sínbe kötött szárnyú madarat engedett be a nyekergő ajtó. Patrick rögvest elrugaszkodott az ablakból, hogy kisegítse a megfáradt párost. Jobban mondva, a páros állati felét. Nem akart igazságtalan lenni a hajlott korúval szemben, de... hogy őszinte legyen magával... ezen rövid idő alatt is rendkívül megszerette azt a tollas kis jószágot, melyet most a kezei közt tarthatott. „Hmm... kéne neki egy név." - tűnődött el, ahogy a neki előkészített vánkosra helyezte. Megköszörülte a torkát, s máris jelelni kezdett. - A neve? - kérdezett vissza a lakáj. - Szerintem ezen még egy kicsit korai gondolkodni. Egyelőre valamivel fontosabb teendőkre kéne koncentrálnia. „Muszáj volt elrontanod a kedvem?"- biggyesztette le a szája sarkát. Még ha sejtette is, mi jár a lakáj fejében, már csak a romba dőlt hangulata miatt sem válaszolt. Nem is kellett, így is továbberősködött. - Bocsásson meg, hogy előhozakodom ezzel, de még nem döntött az in- A férfi tű éles tekintetétől szálkát nyelt a pókhasú. - 'Ki ne mond.' - Megtagadta, hogy ma még egyszer a füléhez érjen az a bizonyos szó, amit egy keresztrejtvényben „riporter fő adatgyűjtési módja, 7 betű" formájában találna meg. Felsóhajtott, hogy némileg megnyugodjon. - 'Nem vállalom el. Örülök, hogy a világ elfelejtett... nem akarom emlékeztetni, még a létezésem halovány emlékére sem.' - Nem zárkózhat el örökre. - Dühödt tekintetéből az öreg, jelelés nélkül is kiolvasta a 'dehogynem' szót. - Még fiatal, ne hajítsa el magától az életet! Az Emporium csődje nem a világvége, még újrakezdheti. Még kiköszörülheti a családja hírnevének csorbáját! A jóindulatú győzködés csak továbbhergelte az egykori vállalat igazgatót. - 'Howard, hiába jössz a szóvirágaiddal, ez akkor sem így működik! Már nem akarok világhírű vállalatot üzemeltetni! Már nem akarok paparazzik elől futkorászni, és naponta hat tárgyalást lebonyolítani! Egyszerűen már nem vágyom arra az életre!' Nem gyakran fordult elő vele, de most igazán hiányolta a hangját. Számára a jelelés legzavaróbb hátránya, hogy nem igazán bírta érzékeltetni a szavak erősségét, pedig, ha megtehette volna, ordított volna. Általában testbeszédével, arcmimikájával játszott rá, ám ezúttal ez sem bizonyult elégnek. Egyszerre forrt benne a düh, gyötörte a megfásultság és riasztotta az "ismeretlentől" való félelem. A nehéz érzelmek óhatatlanul is józan elméje fölé kerekedtek. Minél tovább űzött farkasszemet komornyikjával, gondolatai annál távolabb kerültek a realitástól. Szemeit becsukva megrázta a fejét, majd ráborult az elnyűtt kanapéra. Nem csak a szemkontaktust törte meg ezzel, de fejének zsongását is ekképp próbálta csillapítani. Rákönyökölt a kartámlára, kezével orrnyergét, majd szemeit dörzsölte. „Túl hosszú volt ez a nap, és túl sok minden történt. Alszok rá egyet. Kitisztult fejjel jobban át látom a helyzetet." - határozta el. Felállt, s megindult dolgozó-, egyben hálószobája felé. - Csak jobb volt, mint most. Howard csendes, nyugodt hangjára megtorpant. Bármennyire utálta beismerni, értette a célzást, s részben igazat kellett, hogy adjon neki. - 'Igen, anyagi problémáim nem voltak... de akkor is. Nem hiszem el, hogy csak ez a két véglet létezik!' - Nem, természetesen nem...de ez a lány sokat tudna segíteni. - kanyarodott vissza a céltémához. „Ezt nem hiszem el!" Az indulat parazsa ismét lángba borult. Úgy határozott, ezt a beszélgetést itt és most lezárja. Áttrappolt a szűkös helyiségen, és bezárkózott a szobájába. Ritkán hallotta Howard a zárban kattanni a kulcsot, ám ha igen, az csakis két dolgot jelenthetett: Vagy annyira ellepi a tennivaló, hogy egy pillanatra sem akarja, hogy megzavarják, vagy pedig szörnyen magára haragította; s most, kétség kívül az utóbbi állt fenn. Menten arcon vágta a bűntudat. „Nem kellett volna ennyire erőltetnem." Pedig egyáltalán nem kívánta, egyszerűen... borzasztóan sajnált egy ilyen lehetőséget veszni hagyni. Csak bámulta azt a rozoga faajtót. Minduntalan azon töprengett, hogyan engesztelhetné ki az urát. Legnagyobb meghökkenésére, fülét újfent megcsapta a retesz zaja, a dolgozószoba bejárata pedig rövidesen kinyílott előtte. A férfi komor tekintetétől, s a síri csendtől, mely körülöttük lappangott, Howardot a hideg is kirázta. Fél percnél tovább nem állhatta a némaságot, szólni próbált- de Patrick leintette. Azt mutatta, várjon. Nem potyára tett így a pókhasú: Nem sokkal később gyomorkorgás morajlott fel. A reggel óta koplaló fiatal megadóan rebegtette pilláit, mire Howard elmosolyodott. „Tudom, hogy épp haragudnom kéne rád, de mi a vacsora?" - arckifejezéséből azonnal kiolvasta ezt a mondatot. Bár néha fel is dühítette, sosem volt az a haragtartó típus. *** Patrick legnagyobb örömére nyugodt napoknak nézett elébe. A busás fizetség egy részét feláldozva, már másnap kiegyenlítette a számlát a bérbeadójukkal, mi több! Bocsánatkérésük jeléből előre kifizették a jövő hónapit. A tollas betegecske is szépen rendbejött. Bár még érződött rajta, hogy lábadozik, az első estéjéhez képest óriási javulást mutatott fel. Járkált, ugrált, a szárnyát próbálgatta, s károgott. Károgott, jajj, de még mennyit! Howardnak már az idegeire kezdett menni, s rendre könyörgött a beszélőnek, hogy csitítsa el a társát. Patricket azonban a madár szószátyárkodása egyáltalán nem zavarta, sőt, elragadónak találta. Egy-egy projektmunkája közben, mikor csak épp egy csésze kávéért sietett ki a vackából, gyakran találta magát egy fél órával később, új kedvence társaságában. Mert, igen: amint tehették, górcső alá vetették a nagy kérdést: ottléte vajon ideiglenes vagy végleges-e? Ám a tolmácsoló közbenjárásával, a sérült végül beleegyezett, hogy a két férfi mellett marad, miután felépül is. Mindez azt jelentette, hogy a befogadókból gazdák, a befogadottból pedig házikedvenc lett. Az egykori vállalatigazgatót ez a madár önkéntelenül is előző állatára emlékeztette. Ezt a lakáj egyáltalán nem furcsállta. Meg is jegyezte: Miért tanakodik ezen ennyit? Ez is holló, az is holló. Még jó, hogy ugyan az az élmény, nem? Nem. Megfakult emlékei ellenére is bizton állította, hogy mind megjelenésükben, mind személyiségükben, de még hangjukban is rendkívül eltérőek. „Akkor honnan ez a deja vu?" - gyakran elmélkedett ezen. De nem csak őket egymástól, a beszélőt is meg tudta különböztetni a másik kettőtől. Talán az átlagnak fel se tűnnének azok az apró-cseprő kis jellegzetességek, ami alapján ő könnyedén differenciálta a jómadarakat. Sőt, erről rövidesen meggyőződött, mikor komornyikjának olyan parányi részleteket kezdett taglalni, hogy a fény a tollukról egyiküknél és másikuknál hogyan verődik vissza. A gömböc férfi csak a kopaszodó fejét vakarta, s inkább a józan ész diktálta 'beszélő' és 'csacsogó' beszélőneveknél maradt. Az szerinte sokkal kézenfekvőbb, ha a megkülönböztetésükre kerülne a sor. Negyed napja volt már annak az őrült incidensnek. Egészen elfelejtették a riportert; legalábbis, ami Patricket illette, a strucc politika eredményességében reménykedett. Késő délután, munkája rovására megint a szeretett háziállatával mulatta az időt. Fel-felfüttyentett, arcával mimikázott neki. Nem tudni, ki élvezte jobban a játékot, mindenesetre a kopogásra egyaránt felfigyeltek. A beszélő épp nem járt a közelben, így nem riaszthatta előre a padláslakás lakóit. Az inas nyitott ajtót a leányzónak, s amilyen gyanútlanul tette azt, oly annyira meglepődött az ismerős arc láttán. - Almadovar Kisasszony! |
|
