Eliana Reverdin

Név: Eliana Reverdin
Nem: nő
Kor: 18 év
Kaszt: Suttogó Kések Rendje, származás alapján Politikus és Tizenkettek egyikének a lánya
Származási hely: Swellingmore, Bene Hollow
Tartózkodási hely: Baruunkhagai, Xiangchang, Zeng Sifeng birtoka főleg, esetenként a Késeknél is megtalálható
Mágia: mágiahasználó (főleg illúzió, rejtőzködés és megtévesztés, nem valami magas szintű)

Kinézet: Eliana alacsonyabb, nagyon vékony lány. Lapockáig érő, barnás-feketés haja van, amit általában vagy kontyba tűz vagy teljesen kiengedi. Ezen kívül fehér a szeme, mint az apjának. Amíg szülővárosában élt, szerette az elegáns ruhákat, ám mikor elszökött, főleg csak olcsóbb, praktikusabb darabokra váltott. Mióta a Késeknél van, szinte csak feketét hord.




Személyiség: Egész életében meg akarta felelni a szüleinek. Mivel mindketten elég fontos személyek voltak, így sokat kellett teljesítenie, ráadásul nem kívánt gyerek volt. Szorgalmas tanuló volt, de így sem tudott felérni szüleihez. Ezért kicsit lázadni kezdett: visszaszólt, nem tartotta be a szabályokat. Aztán mikor elszökött, ez csak erősödött. Igen jó beszélőkéje lett, jól alkudozott. Vicces volt és kíváncsi. Törődő és figyelmes. Bátor és néha vad. Aztán a Sifeng-gel töltött ideje alatt megint kicsit megkomolyodott, újra kicsit hasznosan tudta tölteni az idejét. S végül elvitték a Kések. Ott aztán teljesen megváltozott. Csak a munka számít szinte, érzelemmentes, manipulatív és viszonylag szókimondó nővé cseperedett. Szinte semmi nem riasztja vissza, azonban ennek a negatív oldala, hogy bár semmitől nem retten vissza, ebbe egyszer bele fog bukni. Precíz és hatékony lett. Lényegre törő, kivéve ha a helyzet azt kívánja, hogy ne legyen az.

Előtörténet:
A nevem Eliana Reverdin. Lehettem volna híres. Lehetettem volna elismert. Akár még sokra is vihettem volna. De a szüleim egyike sem ismer el magáénak úgy igazán. Hogy is mondják ezt? Fattyú, igen…

Zacharia Bradstain báró az apám, aki a királynő közvetlen köréhez tartozik. Van neki egy nagyjából velem egyidős fia… Mindig féltékeny voltam rá régen. Őt bezzeg nem taszították ki. Neki nem kellett úgy éreznie, hogy szégyent hoz a nevére…




Ha még lehet ezt tetézni, akkor az anyám pedig a Tizenkettek egyike: Serafina Reverdin. Ő legalább vette a fáradtságot és a nevét nekem adta, ha már apám ezt nem tette meg. Nem mintha ő sokkal többet foglalkozott volna velem. Egyikük sem. Pedig én nagyon be akartam illeszkedni. Tényleg.




Anyám megtiltotta, hogy valaha bárkinek is elmondjam, hogy ki az apám. Nem mondtam. De tudtam. Anyám próbált nevelgetni, bár nagyon nem fűlött hozzá a foga. De azért kicsit irányítgatta az életemet, például elküldött tanulni. Még azt is megpróbálta, hátha tartozhatok közéjük. Hát, nem… Miután világos lett számára, hogy közelébe sem érek, ő is letett rólam. Egyedül maradtam ebben a hatalmas városban.

Tizenkét éves koromig ez így ment, addigra eléggé megromlott az amúgy sem rózsás kapcsolatom anyámmal. Apám eddig sem bagózott rám, nem vártam tőle mást. Ekkor viszont betelt a pohár és ott hagytam a sulit, a várost, azt országot, az életemet…

Elindultam bele a nagy világba. Nem tudom, hogy gondoltam. Ostoba és fiatal voltam. De szívós is. Szóval túléltem. Megtanultam hazudni, lopni, csalni, alkudozni. Meglepő volt, de az apámtól is örököltem ezt-azt ezek szerint. Például azt a rohadt beszélőkéjét. Legalább erre jó volt.

Szóval egy évig csak úgy… Éltem. Egyedül. Nem mondom, hogy nem hiányzott a társaság, de élveztem is ezt a szabadságot. Végre elértem Baruunkhagai-t is. Csodás volt! Annyira más! És annyira gyönyörű! Rajongtam a helyért. Komolyan. Úgy döntöttem, továbbra is városról-városra megyek. Nem, nem tartottam, hogy a szüleim utánam jönnének. Szerintem nekik szívességet tettem ezzel. De komolyan.

Több mint egy évvel később egy nagyobb városkában tartottam pihenőt és készletfeltöltést. Csak átutazóban voltam, kellett pár cucc, meg kaja, meg ilyen dolgok. Túlélő dolgok. De hosszúra nyúlt a vásárlás és lopás, mert már bőven esteledett, én pedig még el sem indultam a szállásom felé. Sőt! Kivételesen nem sikerült olyan jól elbújnom, mert megtaláltak. Igen, egy fiatal és védtelen lány voltam egyszóval könnyű célpont. Nem sokat tehettem. Vagyis de. Ütöttem, rúgtam, meg ilyenek, de cserébe én is kaptam rendesen. Meg a nagy szám miatt is. Aztán mikor már azt hittem, mindenem oda lesz, megjelent egy srác. Csak pár évvel lehetett idősebb nálam.

- Hát, ennél azért nagyobb felmentő seregre számítottam, de azzal élünk, amink van, nem? - kérdeztem viccelődve, majd mikor rám mosolygott, én csak kacsintottam egyet. Amíg a fiú az egyik férfivel volt elfoglalva, addig én a másikra kiáltottam rá.

- Hé, sorompó alkatú! Nézd, mim van! - vigyorogtam a koszos képemmel a rossz fiúra, miközben egy adag port és koszt összeszedtem a kezembe, hogy az arcába vágjam. Mikor meggyőződtem arról, hogy nem lát, felkaptam egy, az utcán pihenő vascsövet és jól fejbe kólintottam vele. Szerencsére azonnal kidőlt a figura. Ekkor a fiúra néztem, hátha kell neki valami segítség. De nem igazán. A lángoló ruha eléggé meggyőzte a másik támadómat, hogy van jobb dolga. A tenyeremet poroltam, mikor megszólalt.
- Nem mondom, hogy a vascső a legelegánsabb megoldás, de a hatékonysága vitathatatlan - mosolyodott el ismét. - Futunk mi is egy kört egy olyan helyre, ahol biztonságosabb? – kérdezte tőlem, mire csak biccentettem.

- Nos, menő dolgok ezek a papírok és sokkal elegánsabb, mint a vascső, ez vitathatatlan! - mondtam viccelődve. Majd nekiálltam összekaparni a meglehetősen szegényes cuccom, végül a fiúra néztem csípőre tett kézzel. - Nos, ha jobb helyet tudsz ajánlani, mint az utca, hülye lennék kihagyni - néztem végig a fiún jelentőségteljesen. - Tudod, aki nem IQ extra light, az elől hiába dugdosod a ruháddal, honnan származol... A kisugárzásod, testtartás, hangod, beszéded így is elárul...

Sifeng az elején még válaszolna, az utolsó megjegyzésemre viszont halkan felnevetett, és kicsit megvakarta a tarkóját.
- Igen, ez nem meglepő - mondta végül, kicsit szélesebbre húzódó mosollyal - Azért vannak nálam pecsétek, amik elég rendesen elbánnak a ruhákkal… - viccelődött, majd még hozzátette: - Viszont ha a kisugárzásom elárult, akkor szerintem sejtheted, hogy tudok jobb helyet az utcánál.
- Ez esetben, uram... - mondtam sokat sejtető hangon. - Kérlek, vezess! - hajtam meg meglepően kecses mozdulattal, amit pont nem nézne ki senki belőlem. A koszos, csapzott kislányból. És akkor ott megígértem, hogy valamikor, valahogyan, de viszonozni fogom ezt a tettet neki...

Szóval így alakult, hogy életemben először barátra leltem. Zeng Sifeng. Igen. Életemben nem éreztem magam annyira jól, mint abban a félévben. Soha nem nevettem annyit, mint akkor. Soha nem kaptam annyi törődést és szeretet és gondoskodást, mint abban a félévben. És én rajongtam a fiúért. Minden tekintetben. Végre volt egy bátyám. Az életemnél is jobban bíztam benne. Sőt, még tanulni is tudtam tőle. Mindent figyeltem, amit csak tudtam. Ez azért megmarad Bene Hollow-ból. Ott is szorgalmas kisdiák voltam, itt is. Csak úgy ittam magamba a tudást.

Nem tudom, mit cseszhettem el egész életemben, de ez a félév jutott nekem. Egyik este ugyanis, mikor egyedül kóboroltam a telek körül, elraboltak. Soha nem féltem jobban, mint akkor. Azt se tudom, hova vittek. Vagy miért. De mikor végre megérkeztünk, akkor elmondták végre. Nem, nem akartak se megölni, se kirabolni. Se semmi ilyet. Azt mondták, ők lesznek a családom. És hogy megvédenek. És kiképeznek. Ők voltak a Suttogó Kések Rendje.

A következő három évemet tehát képzéssel töltöttem. Nagyon megváltoztam. Kiveszett belőlem valami. De kaptam is egy csomó mindent. Tudást. Képességeket. Harci készségeket. Végre meg tudtam magam védeni és hasznos is lehetettem. Itt döbbentem rá, hogy bár nem annyira erős, mint anyám vagy Sifeng ereje, de én is tudok varázsolni. Főleg csak illúziókat elterelés vagy megtévesztés gyanánt, illetve rejtőzködéshez. Három év múlva készen álltam. Én is teljes értékű tagja voltam a rendnek. Amíg rendesen ki nem tanultam a dolgokat, addig nekik dolgoztam, beleszoktam ebbe a munkamorálba. Majd mikor eléggé erősnek éreztem magam a renden belül is és magamnak is ezt tudtam mondani, akkor eldöntöttem, hogy ideje teljesíteni az ígéretemet.



Nem került nagy energiámba kideríteni, merre lehet Sifeng. Kifejezetten szórakoztatónak tartottam, hogy egy ilyen nagy védelemmel rendelkező helyre kell bejutnom. Nem mintha kifejezetten nehéz lett volna. Ilyen késő estére már az őrök figyelme is lankad. Már ha az ember tudja, mikor van őrségváltás. Így könnyűszerrel bejutottam a telekre, ami nem kevéssé fényűzőnek tűnt. Körbe néztem, majd kiválasztottam a megfelelő ablakot. Nesztelen másztam fel odáig, majd egyik pengémmel könnyedén kinyitottam az amúgy nem túl biztonságos zárú ablakot. Ezt sosem értettem. Miért gondolják az emberek, hogy az ablak kevésbé veszélyes célpont, mint az ajtó? Mindegy... Beosontam az ablakon, majd az ágyhoz sétáltam. Levettem a fejemet takaró csuklyát, majd a férfi mellé sétáltam és az alvó férfi arcát néztem. Pár másodperc telik el csak, mire a férfi felriad. Erre csak villámtempóban a férfin termek, egyik kezemmel befogom a száját, másikkal az egyik kezét fogom le.

- Hmmm... Így üdvözölsz egy régi barátot, Sifeng? - kérdezem félre biccentett fejjel, ijesztően nyugodtan. Belenézek a szemébe. Egy ideig még vergődik, de aztán leesik neki is a tantusz. Én azért egy kicsit élvezem, de hamar összeszedem magam. Mikor meggyőződtem róla, hogy nem fog sikoltozni, akkor olyan gyorsan, ahogy a férfin termettem, máris talpon vagyok, ugyanott, ahonnan az előbb elindultam. Végül sétálni kezdek a szobában, nézegetem a dolgokat, cipőm halkan kopog.
- Megváltoztál, Sifeng... - mondom nyugodt, kiismerhetetlen hangon.

- Ez mindkettőnkre igaz, Eriana - mondja a férfi, ugyancsak meglehetősen fagyosan... Az egyetlen tényleg ismerős elem a szavaiban az a nyomorult kiejtési hiba a nevemben. Halkan felnevetek, szinte horkantva. Majd a férfire nézek és biccentek.
- Jöttem kiegyenlíteni a tartozásomat - térek a lényegre, miközben hátul összekulcsolom a kezemet.
- Tartozás? - Sifeng felvonja a szemöldökét. - Én úgy tudom, a Suttogó Késeknél az nem számít annyit. Ott megszűnik a múlt - egy pillanatra megtorpan, majd ismételten folytatja, már felkelve az ágyból. Laza, krémszínű selyemnadrágot és inget visel, mezítláb lép a padlóra. A nők nagy része valószínűleg elolvadt volna ettől a látványtól. De én nem. Ha nem az lennék, aki, még akkor is csak a fogadott bátyám lehetne. - Vagy tévedek? Esetleg rosszul azonosítottam az öltözéket, elnézést kérek, amennyiben így történt.

Tovább sétálgatok a szobában, közben halványan elmosolyodom.
- Valóban... Megszűnik... De én sosem voltam... Hmmm... – a szavakat keresem, kicsit összezavarodom. - Szóval sosem illettem be helyekre. Miért most kezdeném? - nézek megint a férfire. Nem mintha ezzel kifejezetten válaszoltam volna a kérdésre. Azt persze szinte fel sem fogom, hogy Sifeng volt az egyetlen, aki napsütést hozott az életembe. És ezt a rend sem vehette el tőlem, akármennyire is próbálta.

Sifeng óvatosan elmosolyodik - ez a mosoly sem olyan, mint régen, semmi őszinteség nincs benne.
- Nem tagadom - bólint. - És hogy szeretnéd egyenlíteni a tartozást? Mire számíthatok tőled?
Nekitámaszkodom a falnak, majd összefonom a karomat.
- Hát... Ismered a Késeket... Amit ők tudnak nyújtani, azt én is... - válaszolom egyszerűen. - Hallottam, hogy... Bosszút álltál. De biztosan minden szálat elvarrtál? Talán segíthetek... Azt is hallottam, hogy rettegsz, hogy hasonló sorsra jutsz... - lépek közelebb lassanként, kicsit élvezem a helyzetet. - Talán megvédhetlek... - mondom halkan. - Közben persze kapcsolatban kell maradnom a renddel - legyintek, mintha ez mellékes lenne.

- Igen. Ismerem őket – bólint válaszul Sifeng. - És nem tagadhatom, hogy lenne, amiben hasznomra lenne a segítséged - ismét megáll egy pillanatra, és kinéz az immár nyitott ablakon. - De mindketten megváltoztunk, ahogy mondod. Nem gyerekek vagyunk már, és nem barátok. Te is egy tartozás miatt jöttél, nem igaz? Nem a régi szimpátiából - aztán hozzáteszi. - Ha törleszteni akarsz, tudnom kell, meddig bízhatok benned. Hogy hányadán állunk. Tudnom kell, hogy meddig véd a késed, és mikor fordulhat ellenem…

Most éppen a férfi egyik szekrényén nézem a dolgokat.
- Ha ezt elárulnám... Nem lennék a rend tagja... - megfordulok, a férfire nézek, aki valószínűleg éppen háttal áll. Majd nesztelen a férfi mögé osonok két másodpercen belül, majd a jobb kezem mutatóujján lévő karomból kipattintom a pengét és a férfi torkának szegezem hátulról.
- Honnan veszed, hogy már most nem te vagy a célpontom? Honnan veszed, hogy a régi ismeretségünket nem használja-e ki valaki? Hm? Egy pillanat alatt tudnék veled végezni, senki nem tudná meg reggelig...- mondom vészjóslóan.
- Honnan veszed, hogy bízom benned annyira, hogy nem számolok rá? - a ruhája ujjából kicsúsztat egy pecsétet, miközben pengém még a torkán van. A látványra csak elmosolyodom.

- Helyes... Még az is lehet, hogy okosabb leszel, mint a szüleid és túléled őket... – mondom elgondolkodva. Sifeng arcán itt csak egy izom rándul meg egy pillanatra, de semmi komoly érzelmet nem árul el.
- Remélem, hogy így lesz… - mondja végül. Ezután elengedem Sifeng-et, majd az ablakhoz sétálok, leülök az ablakpárkányra, majd megrántom a vállam. - Teljesen jogos a feltételezésed. Innentől kezdve rajtad múlik, megbízol-e bennem vagy sem.
- Megbízni nem bízom meg benned - ül vissza az ágyra. - Ostoba lennék. De a válasszal meg vagyok elégedve. Nem próbáltál rájátszani az érzelmeimre. Őszinte voltál, vagyis már tudom, hogy hányadán állunk. És ahogy mondtam, hasznomra lenne a segítséged…

Így került tehát vissza Sifeng mellé. Két helyen teljesített tehát: legfőképpen Sifeng mellett ténykedett kémként, besúgóként és ha kell, gyilkosként vagy testőrként, de olykor-olykor a rend megbízásait is teljesíti. Jelenleg egészen elégedett a helyzetével, ha lehet ilyet mondani. Bár még azért tervben van neki, hogy valaha valamikor hazamegy, hogy a szülei orra alá dörgölje, hova fejlődött. Ez persze csak álom. A Kések tagjaként nem lehetnek ilyen gondolatai...

Felszerelés:













Egyéb:
- Nagyon erős ivó... Mondhatni alkoholista. Ezt még akkor kezdte, mikor egyedül utazott, de a rendnél ez csak rosszabbodott. Sifeng mellett pedig tökéletesen megkapja az adagját. A férfi valószínűleg nem is sejti, milyen súlyos a dolog, meg hát a lány is jól rejti ezt. Mint minden mást is.
- Jól ért a mérgekhez és keverésükhöz is.
- Rendkívül keveset alszik. Az emberek nagy része szinte soha nem látja aludni. Amúgy is mindenre felkel. Ahhoz hatalmas bizalom kéne, hogy valaki mellett aludjon, de a bizalom mint olyan, nem is létezik egyelőre a számára.