Metro: Sötét Világ
Közzétéve: Jan 14, 2021 1:57:30 GMT 1
Post by Ordo on Jan 14, 2021 1:57:30 GMT 1
Akinek elég bátorsága és türelme van ahhoz, hogy egész életében a sötétségbe nézzen, elsőként fogja meglátni benne a fény villanását. – Khan.
Az egész világ romokban hever. Az emberiség csaknem teljesen kipusztult. A félig lerombolt városokat a sugárzás alkalmatlanná tette az életre. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. Határain túl pedig a szóbeszéd szerint végtelen, felperzselt pusztaságok és mutáns fákkal-növényekkel teli erdőrengetegek kezdődnek. De hogy mi lehet ott, azt senki nem tudja biztosan.
A civilizáció a végét járja. Az ember egykori nagyságának emlékét mesék és legendák növik be. Több mint húsz év telt el attól a naptól, hogy az utolsó repülőgép felszállt a földről. A rozsdaette vasúti sínek nem vezetnek sehová. Az évszázad torzóban maradt építkezései romhalmazokká lettek. Az éter üres, a rádiósok, akik milliomodszor is ráállnak azokra a hullámhosszokra, amelyeken valaha New Yorkot, Párizst, Tokiót és Buenos Airest fogták, most csüggesztő süvöltést hallanak.
Mindössze húsz év telt el azóta, hogy az megtörtént, s a Földnek nem az ember az ura. A sugárzás szülte teremtmények nála sokkal jobban alkalmazkodtak az új világhoz. Több méteres patkányok és pókok, mutálódott denevérek, melyet a Metró népe csak Démonoknak nevez, amik a felszínen vadásznak óvatlan áldozataikra, vagy az ismeretlen „Utasok”, anomáliák, és mindenféle más lény, mely az ember tudatára hat, és a halálba kergeti a rettegéssel. A Sötétekről nem is beszélve, mely egyesek szerint az evolúció új lépcsőfoka, a Homo Novus… És kitudja mit rejtegetnek még a sötét alagutak, melyben csak elveszni lehet és megbolondulni ha valaki nem ismeri, és a felszín lakatlan pusztái, ahová csak a Sztalkerek járnak fel, de felük sosem tér már vissza. Az emberek kora végleg lejárt. Csak nagyon kevesen vannak azok, akik nem akarnak ebbe beletörődni – csupán 40.000 ember. Nem tudják, hogy megmenekültek-e mások is, vagy ők az utolsó emberek a bolygón. A moszkvai metróban élnek, - a valaha épített legnagyobb atombombabiztos óvóhelyen. Az emberiség utolsó menedékén.
Valamennyien a metróban voltak azon napon, és ez mentette meg az életüket. A hermetikus kapuk megvédik őket a sugárzástól és a felszín szörnyetegeitől, elhasználódott szűrők tisztítják a vizüket és a levegőjüket. Mesterembereik építette generátorok termelik az áramot, a föld alatti farmokon gombát termesztenek és disznókat nevelnek.
A központi kormányzás rendszere már rég összeomlott, és az állomások törpeállamokként működnek. Az ott élő emberek, eszmék, vallások vagy egyszerűen csak vízszűrők mentén szerveződnek közösségekbe. Fasiszták, Vörösök, Kultisták, Féreghívők… Senki sem érti egyáltalán hogyan maradhatott meg békében ennyi eltérő nézet képviselőinek frakciói. De egyelőre béke van a legutóbbi háború a Hanza és a Vörös Vonal között. A Rend hű harcosai felelnek ezért, kik a Metrót védik mindentől, és ami ellenséges, elpusztítják. Ebben a világban a holnap nem létezik. Nincs benne hely álmoknak, terveknek, reményeknek. Az érzések helyett az ösztönök lépnek, amelyek közül a legfőbb a túlélés ösztöne. Túlélni bármi áron. De minden nehézség ellenére, van olyan állomás, mely talán az emberiség utolsó égköve, ahol emberhez méltó módon lehet élni, nem pedig állatias módon, mint a patkányok, egymás mocskában, vérében kúszva. És ez a hely a Metró Fővárosa, Polisz, mely 4 állomás együttese. De ide eljutni, a lehetetlennel egyenlő…
Az egész világ romokban hever. Az emberiség csaknem teljesen kipusztult. A félig lerombolt városokat a sugárzás alkalmatlanná tette az életre. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. Határain túl pedig a szóbeszéd szerint végtelen, felperzselt pusztaságok és mutáns fákkal-növényekkel teli erdőrengetegek kezdődnek. De hogy mi lehet ott, azt senki nem tudja biztosan.
A civilizáció a végét járja. Az ember egykori nagyságának emlékét mesék és legendák növik be. Több mint húsz év telt el attól a naptól, hogy az utolsó repülőgép felszállt a földről. A rozsdaette vasúti sínek nem vezetnek sehová. Az évszázad torzóban maradt építkezései romhalmazokká lettek. Az éter üres, a rádiósok, akik milliomodszor is ráállnak azokra a hullámhosszokra, amelyeken valaha New Yorkot, Párizst, Tokiót és Buenos Airest fogták, most csüggesztő süvöltést hallanak.
Mindössze húsz év telt el azóta, hogy az megtörtént, s a Földnek nem az ember az ura. A sugárzás szülte teremtmények nála sokkal jobban alkalmazkodtak az új világhoz. Több méteres patkányok és pókok, mutálódott denevérek, melyet a Metró népe csak Démonoknak nevez, amik a felszínen vadásznak óvatlan áldozataikra, vagy az ismeretlen „Utasok”, anomáliák, és mindenféle más lény, mely az ember tudatára hat, és a halálba kergeti a rettegéssel. A Sötétekről nem is beszélve, mely egyesek szerint az evolúció új lépcsőfoka, a Homo Novus… És kitudja mit rejtegetnek még a sötét alagutak, melyben csak elveszni lehet és megbolondulni ha valaki nem ismeri, és a felszín lakatlan pusztái, ahová csak a Sztalkerek járnak fel, de felük sosem tér már vissza. Az emberek kora végleg lejárt. Csak nagyon kevesen vannak azok, akik nem akarnak ebbe beletörődni – csupán 40.000 ember. Nem tudják, hogy megmenekültek-e mások is, vagy ők az utolsó emberek a bolygón. A moszkvai metróban élnek, - a valaha épített legnagyobb atombombabiztos óvóhelyen. Az emberiség utolsó menedékén.
Valamennyien a metróban voltak azon napon, és ez mentette meg az életüket. A hermetikus kapuk megvédik őket a sugárzástól és a felszín szörnyetegeitől, elhasználódott szűrők tisztítják a vizüket és a levegőjüket. Mesterembereik építette generátorok termelik az áramot, a föld alatti farmokon gombát termesztenek és disznókat nevelnek.
A központi kormányzás rendszere már rég összeomlott, és az állomások törpeállamokként működnek. Az ott élő emberek, eszmék, vallások vagy egyszerűen csak vízszűrők mentén szerveződnek közösségekbe. Fasiszták, Vörösök, Kultisták, Féreghívők… Senki sem érti egyáltalán hogyan maradhatott meg békében ennyi eltérő nézet képviselőinek frakciói. De egyelőre béke van a legutóbbi háború a Hanza és a Vörös Vonal között. A Rend hű harcosai felelnek ezért, kik a Metrót védik mindentől, és ami ellenséges, elpusztítják. Ebben a világban a holnap nem létezik. Nincs benne hely álmoknak, terveknek, reményeknek. Az érzések helyett az ösztönök lépnek, amelyek közül a legfőbb a túlélés ösztöne. Túlélni bármi áron. De minden nehézség ellenére, van olyan állomás, mely talán az emberiség utolsó égköve, ahol emberhez méltó módon lehet élni, nem pedig állatias módon, mint a patkányok, egymás mocskában, vérében kúszva. És ez a hely a Metró Fővárosa, Polisz, mely 4 állomás együttese. De ide eljutni, a lehetetlennel egyenlő…
