Dűne

Bevallom, szimpatikusnak tűnik az, hogy nem muszáj folyamatosan pofázni mellette. Vagy ő nem beszél folyamatosan. Mondhatni élvezem, hogy csak mellette kell menni, nézelődik, néha mondok pár szót neki, amikor elmegyünk valami mellett. Nem azt érzem felőle, hogy csak azért van itt, mert a Landsraad is ezen a bolygón van, hanem valóban érdeklődik, nem csak szenved, mint a legtöbb külföldi. Így pedig... Egészen jól érzem magam, én sem húzódzkodom előle, hogy külföldi, ami engem is meglep.

Mikor rám néz és megpróbál felmérni, csak állom a pillantását, de továbbra is érdeklődve figyelek rá, nem szeretném, ha ellenségesnek vagy gyanúsnak tűnnék. Ötletem sincs, miért, de végül mégis folytatja a beszédet. Gondolom, mivel a fremenek nem annyira aktívak a saját bolygójukon kívül, úgysem biztos, hogy mondana valamit nekem a dolog. Ez valahol bosszantott, de igaza is volt... Nekem sem mondott túl sokat a dolog, de nem szerettem butának vagy tájékozatlannak tűnni. Félrebiccentem a fejem, majd továbbra is az arcát vizsgálom.
- Hááát, nem irigylem ezért a posztért... - mondom neki végül röviden. Nem tűnik úgy, mintha ostoba ember lenne, szóval valamennyire oda kell rá figyelni.

Éppen realizálom, hogy jócskán elment az idő, szóval nem ártana visszamennem a többiekhez, így felé fordulok.
- Nem akarok tiszteletlen lenni, de lehet, hamarosan vissza kéne térnem a teendőimhez - hajtom felé a fejem. - Kérem, mondja el nekem, merre vezessem és akkor nem fog eltévedni - mondom neki, majd ha ezt tényleg elmondja, akkor elindulunk a célpont felé. Én most már nem beszélek, de ha ő igen, akkor továbbra is válaszolok neki vagy csak beszélgetünk.



Amint megérkezünk a helyszínére, felé fordulok.
- Nos, nagyon örültem Kenan Thorvald! Lehet, még találkozunk - pillantok rá kiismerhetetlen tekintettel - és... Kitartást kívánok! Nem tűnt rossz embernek, egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogja tudni oldani a helyzetet! - mosolygok rá most biztatóan. - Ha pedig további túrát szeretne kérni a bolygón, csak szóljon! - kacsintok rá, majd kezet nyújtok neki. (Ha nem ez a megfelelő elköszönés, akkor mást)

Végül elindulok visszafelé a szállásra, mert holnap sok dolgunk lesz.

Hamarosan sikeresen megérkezünk az úti célhoz: az egyik alsó szárnyhoz vezetem, ahol szerencsére most kevesebben vannak. Érthető, holnap érkeznek a vendégek. Természetesen itt is mindent szemmel követek, mert az is előfordulhat, sőt valószínű, hogy közöttünk próbál meg megbújni az, aki esetleg támadni akar.

Várhatóan minket is megállítanak, én magam két lépéssel hátrébb állok meg, hagyom, hogy a férfi magának intézze a dolgait. Érdekesnek tartom, hogy felvilági az őr, de tulajdonképpen érthető. A császár ügyét mindenképpen szolgálja, hogy ha azt látják a felvilágiak, hogy nem csak fremenek tartozhatnak a császár belső köréhez, még ha én magam kicsit szkeptikus is vagyok ezzel kapcsolatban. Na, nem mintha megkérdőjelezném Paul döntését. Ha ő így látja jónak, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy megalapozott a döntése.

Mindenesetre az őr megszólít minket, nekem pedig a tekintetem azonnal Kenan-ra ugrik.



Talán át akart verni? Sajnos, ehhez én egészen jól átnéztem mindenét és majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy jobb harcos vagyok, mint ő, de még az őr is lehet, jobb. A kezem a fegyveremre csúszik, de nem teszek vele egyelőre semmit, még csak nem is fenyegető, mert csak a közelében van. Az őrnek én is csak biccentek.

- Üdvözlöm - mondom neki, majd újból a politikusra nézek. - Mielőtt azt hiszed, hazudtam a nevemet illetően: nem, Naseena vagyok, a Sayyadina csak a tisztségem... - mondom neki kicsit szarkasztikusan, mert félig cukkolni akarom vele. Ezek után hallgatom a beszélgetésüket. Kicsit szórakozom rajta, mert a férfi láthatóan felkészült erre, mégis tök fáradt már.

Mindenesetre én nem szólok bele, nem az én dolgom., innen a császári testőrség az, aminek ez a feladata. Persze én magam megjegyzem a férfit, hogyha történne valami, akkor hozzá is eljussunk. Úgy érzem, nem véletlen, hogy csak úgy összesodort minket az élet. Lehet, érdemes megfigyelnem még inkább. Vagy megint csak túlgondolok mindent.

Mikor felém fordul, én is egy aprót biccentek.
- Szintúgy... Nagyon izgalmas lesz a várakozás, erről biztosíthatom - rándul meg a szám széle, majd titokzatosabbá válik. - Ó, egészen biztos vagyok, hogy még fogjuk egymást látni, Kenan Thorvard. Feltéve, ha bejut... Mindenesetre sok sikert az ügyek elsimítására és a leggördülékenyebb tárgyalásokat kívánom! - mondom neki most már egy szélesebb mosollyal, majd még elköszönök az őrtől is, visszaindulok a szállásra.

Késő van, sok a dolgunk még és ránk is hosszú napok várnak...

El sem hiszem, hogy végre visszaérek a szállásra a többiekhez. Őszintén megmondom, örülök, hogy látom őket, jó érzés olyanok között lenni, akik legalább egy kicsit ismernek, ha nem is tudnak mindent rólam.

Természetesen együtt vacsorázunk és egy pillanatra el is felejtem, miért is érkeztünk ide. Ez jó érzéssel tölt el, de aztán hamar figyelmeztetem magam, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a célt.

Felkészülten várjuk azt, hogy nekünk is őrködni kell – számítottunk rá. Mivel látom a társaimon, hogy meglehetősen kifáradtak, vállalom az első turnust. Ez nekem is kedvez kicsit, mert az éjszaka hátralevő részében aludhatok. Azonban egész idő alatt olyan rossz előérzetem van, hogy még az álmosságom is elmúlik. Figyelmeztetem is a többieket, hogy legyenek extrán éberek és vigyázzanak magukra.

És nem is hiába volt rossz előérzetem, hiszen másnap Nisma öltözködés közben azzal fogad, hogy Aanisa nem tért vissza. Kérdőn pillantok rá, de azonnal tudom, mit kell tennünk, így miután felöltöztünk, azonnal indulnánk megkeresni, csak hát utunkat állják. Már éppen szólnék, hogy fontos dologban járunk el, mikor is közlik velünk, hogy történt valami. Egyértelmű számomra, hogy ebbe Aanisa is benne van, így csak váltok egy aggódó pillantást Nisma-val, mielőtt követjük az őrt. Kicsit közelebb húzódom a társamhoz, hogy érezze, mellette állok és nincs egyedül.

Végül beérünk a terembe, ahol kell pár pillanat, mire felfogom, mi is van itt. Amikor megismerem Chani-t és Paul-t, csak tiszteletteljesen köszönök nekik, majd a többieknek is, végül közelebb lépünk. Chani idegesen üvölt az egyik őrrel, nekem pedig ekkor bizonyosodik be, hogy nagy a baj.

Miután felismerem a társnőmet, még inkább elkomorulok és úgy érzem, az aurám is sötétebbé válik. Csalódottnak érzem magam, amiért veszni hagytam a társnőmet. Mérges vagyok és végtelenül szomorú, ahogy arra gondolok, milyen fiatal volt még és hogy mennyire nem érdemelte ezt a sorsot.



Viszont most nincs idő arra, hogy ezzel részletesebben foglalkozzak. Cselekedni kell. A saját dzsihád harcaink jutnak eszembe a bolygón, és az, hogy mennyi embert veszítettünk. Mégsem foglalkozhattam akkor, ott velük, hanem tovább kellett haladni. És morbid módon hozzá lehetett ehhez szokni, így most is hasonlóan teszek, akármennyire is utálom magam érte. Tudom, hogy ezt kell tenni, különben veszett az ügy.

Odalépek Chani-hoz, majd a vállára teszem a kezem.
- Tudom, hogy nehéz és vérlázító... De jelen helyzetben csak a saját esélyeinket rontjuk így... Meg kell próbálnunk a körülményekhez képest higgadtan és logikusan gondolkodni... Jó? - nézek rá kissé szomorúan, és ha engedi, akkor meg is ölelem.

Ezek után most már mindenkihez szólok. Elborzaszt a saját távolságtartásom, mintha nem is az egyik társnőm heverne ott. De tudom, hogy csak így tudok elég objektív lenni jelen helyzetben. Gyászolni csak a harcok után lehet...

- Hogyan haltak meg pontosan? Van valami közös bennük? Valami különbség? Bármi, amiből kiindulhatunk? - kérdezem, én is igyekszem jó alaposan megnézni mindkettőt, hátha látok valamit, bár nehezemre esik közelebb lépni és az arcába nézni annak, akit veszni hagytam akaratomon kívül. Tudom, hogy nem kéne magamat hibáztatni, mégis így teszek.

A kérdésemre Chani felnéz, és a szeme még mindig valósággal villámlik a dühtől és a gyásztól - tekintve, hogy minket elsősorban az ő javaslatára hívtak, nem meglepő, hogy ennyire megviseli az eset, egykori társnőiről van szó. Röviden válaszol csak.
- A férfi a mi szobánk előtt őrködött - mondja. - Őrségváltás volt, de elég óvatosak. Sosem marad teljesen őrizetlenül az ajtónk, pont az esetleges merényletek miatt. Aki támadott, talán azt is tudta, hogy mikor van ott csak egy ember – feleli, majd elhalkul. - Aanisa járőrözött a folyosókon, mozgásban volt. Valószínűleg észrevette, mikor az őrt elkapták... – kis szüntet tart, aztán hozzáteszi. - Elég nagy lett a zaj, hogy az illető már ne próbáljon bejutni, hanem meneküljön, amint tud. De ketten belehaltak, és fogalmunk sincs, hogy néz ki... – mondja, miközben én a testeket vizsgálom.

A testeken látszik, hogy Aanisa harcolt. A kriszkése kivonva hever mellette, de nem véres - nem tudta időben kihúzni, vagy az ellenfele ügyesebb volt. A kezén és az arcán is látszanak vágások, illetve a vállövénél a ruhája is kiszakadt egy helyen, valószínűleg ott is érte a penge - ez összecseng azzal, amit Chani mondott, alighanem észrevette a támadót, de elintézni már nem tudta. Az is feltűnő viszont, hogy egyetlen sebe sem tűnik halálosnak. Az őrön, amikor először megnézem, úgy tűnik, mintha egyáltalán nem lenne külsérelmi nyom. Hamarosan azonban észreveszem, hogy olyan, mintha egy tűvel egy kis sebet ejtettek volna a nyakán. Ismételten igaz: a seb nem tűnik halálosnak. Chani-nak csak továbbra is egy szimpatizáló tekintetet küldök, de többet nem próbálok vigasztaló lenni. Az most nem az én feladatom, de lehet, később meglátogatom, hátha szüksége van ránk is.

- Akkor nem üzenetnek küldték őket... - gondolkodom, ahogy közelebb lépek a halottakhoz. - Mibe haltak bele? - pillantok fel egy kicsit. Majd mikor észreveszem, hogy elég esélytelen lenne ennyitől meghalni, Aanisa testén is tűnyomot keresek. - Mérgezés? - gondolkodom hangosan, majd előveszem a kisebbik kriszkésemet, hogy a tűnyom mellett kissé megvágjam a férfi nyakát. Éppen csak egy kicsit, majd a pengét felemelem, hogy megszagoljam a vérét.

Bosszant, hogy nincsen szaga, mert közepesen szeretném megkóstolni. De hát ez kötelességem, ha a császárt akarom szolgálni, nem igaz? Ő neki élnie kell, nekem meg mindegy... Szóval a számhoz emelem, hiába tudom, hogy akár halálos is lehet, azonban Muad’Dib - aki egészen eddig tökéletesen néma volt -megállít. Kérdőn nézek rá.

- A helyedben nem tenném. Felszívódhat nyálkahártyán keresztül, megöl mielőtt kiköphetnéd – mondja, úgy tűnik, mintha már sejtené, miről van szó, mert közelebb lép hozzám, aztán kinyújtja a kezét - Megengeded? - kérdezi, mire biccentek.
- Hasonló gondolatok bennem is lefutottak... - teszem hozzá, majd egy szó nélkül átnyújtom a pengémet. Az ujjára vesz egy keveset a vérből, és megízleli - a sziecsben már megtapasztaltuk, hogy rendelkezik a Bene Gesserit képességgel, ami immúnissá teszi a mérgekre. Feszült pillanatok következnek, de igazam lett, mivel bólint.

- Jó gondolat volt - visszalép az asztal mögé. - Erős méreg. És nem hiszem, hogy fremenek munkája, az Arrakison nehéz ilyet csinálni.
- Mire gondolsz? - pillant a fiatal férfire Chani, mire Paul kelletlenül megrázza a fejét.
- Azt mondanám, Bene Gesserit, de egyúttal sok minden szól ellene… - mondja végül. Kicsit örülök magamnak, de nincs sok idő erre, mert azonnal pörög az agyam azon, hogy mi történhetett. Végig hallgatom őket, közben a társamon is keresem a tűnyomot, mert sok mindent elárul, ha van, ha nincs. Végül felpillantok.

- Vigyázni kell vele, mert úgy tűnik, elég, ha csak nagyon felszínes sérülést ejt... Aanisa-t csak megkarcolták vele, szóval rendkívül veszélyes az ellenfél... - ciccegek. Mindenesetre Paul után is megszólalok. - Igazából mindkét lehetőséget látom... Ha valaki el akar bújni a Bene Gesserit mögött, az pont jókor teszi így, hogy tárgyalás van. Közel lehet az ellenséghez. De egyúttal azt is el tudom képzelni, hogy pont most támadna a Bene Gesserit... Elvégre minden ház képviselője itt van majdnem, nyilván először rájuk gyanakodva mindenki egy ilyen esetben, nem? - gondolkodom hangosan, majd óvatosan körbe pillantok. - Bocsánat a személyeskedésért, de... - Chani-ra nézek. - Téged mennyire szeretnek? Lehet az, hogy valójában te vagy a célpont és nem Muad’Dib? - biccentem félre a fejemet. Végül Paul felé fordulok. - Pontosan mi szól ellenük?

Chani elhúzza a száját a megjegyzésre, és Paul is félrenéz - elég egyértelmű, hogy érzékeny pontra tapintottam, bár egyikük sem szeretne igazán beavatni. A csendet végül Chani töri meg, egyértelmű, hogy ő arra jutott, még mindig inkább vagyok a nővére Sayyadinaként és társa a sziecsben, mint alattvalója a császár oldalán.

- Irulan részéről tudom, hogy vannak problémák. De nem vagyok biztos benne, hogy azok mennyire személyesek, és mennyire van mögöttük politikai érdek - vet egy óvatos pillantást Paul-ra, aki megrázza a fejét.
- Irulan okos nő - mondja. - Igen, Bene Gesserit és igen, az is egyértelmű, hogy a rend olyasmit remélt a házasságunktól, amit nem fognak megkapni. De a családja helyzete érzékeny. Esetleg felszarvazna, hogy bosszantson, de nem nyúlna hozzád. Közvetetten sem… - feleli. Egy kicsit elgondolkodik, aztán hozzáteszi. - Én pedig túl értékes vagyok nekik. Aliát szörnyetegnek tartják, tehát tulajdonképpen úgy éreznék, ha elveszítenek, elveszítik az Atreides vérvonalat. Ha ilyen elhamarkodott lépésre szánta el magát, a Főtisztelendő Anyának elvette a józan eszét a düh.

Elképesztőnek találom, hogy egy ilyen kis karcolás is elég ahhoz, hogy megöljön bennünket. Fel is nyögök, illetve kell pár másodperc, amíg ezt feldolgozom. Pontosan tudom, hogy Aanisa-nak nagy esélye lett volna egy harcban, ha nem éri a tű. De így... Senkinek sincs esélye, ha egy kicsit is hibázik. Egy ilyen miatt kellett meghalnia...



Ökölbe szorul a kezem, de mielőtt engedhetnék a dühömnek, gyorsan vissza is fogom és Chaniék-ra figyelek.
- Ó, én abban nem lennék olyan biztos. A nők nagyon kegyetlenek tudnak lenni, ha féltékenyek. És Irulan-nak minden oka megvan rá, hogy féltékeny legyen Chani-ra. Arról nem is beszélve, hogy ha nem csak neki, hanem a Bene Gesserit-nek is jobban érdeke, hogy tiszta maradjon a vérvonal és Corrino-Atreides gyerek szülessen, mint az számításba van véve, akkor még támogatása is van. És ha Chani meghal, Muad'Dib kénytelen lesz vele gyermeket nemzeni - mondom nekik, miközben utoljára végig simítok Aanisa haján, majd ellépek tőle egy sóhajjal. - Tudunk olyanokról, akik kifejezetten tűt és/vagy mérget használnak? Sokat segítene... Ahogy az is, ha ki tudnánk elemezni, milyen méreg volt pontosan - pillantok kíváncsian Paul-ra. Majd még egy kérdés eszembe jut. - Rendben, ez már tényleg kicsit messzire vezet, de... Biztonsági okokból volt esetleg valamilyen csere a szállásokkal? Eredetileg is ti aludtatok volna itt? - pillantok a párra megint, mert nem lett volna ostoba döntés az utolsó pillanatban máshol aludni, pont az ilyen esetek miatt.

Az Irulan-ra tett megjegyzésre a császár kicsit elfordítja a fejét, de nem mond semmit. Nem tudom leolvasni az arcáról, hogy gondolkodik, elutasítja a lehetőséget, netán felzaklatja a gondolat. Talán nem is az én dolgom, vagy mégis? Ha valami veszély fenyegeti Muad'Dib-et vagy Chani-t, akkor igenis fontos. És nem lehet semmit kizárni. Amikor azonban a tűre és a méregre kezdek fókuszálni, bólint.

- Igen. Igazából pont ez aggaszt - mondja. - Létezik egy Bene Gesserit próba, aminél egy mérgezett tűt használnak, a legtöbben átesnek rajta, de nagy titokban tartották. Én is átestem rajta. Alapvetően ez csak megerősítené a gyanút.
- De a Feyd-del való párbajnál említetted - teszi hozzá Chani. Muad’Dib arcán fagyos, szinte fenyegető mosoly suhan át.
- Sőt. Alia ezzel a módszerrel gyilkolta meg a nagyapámat. Jóformán a világ elé tártuk a dolgot…
- Az azt jelenti, hogy valaki utánozhatta is? - szólal meg az eddig csendes társnőm. Csak egyre jobban elkomorulok.

- Kull wahad! - morgom az orrom alatt. - Nem lepődnék meg, ha valaki kapna az alkalmon, hogy egy ilyen effektív és viszonylag titkos módszert használjon, mert két legyet üt vele egy csapásra: nagyon gyorsan végez a célponttal vagy a szemtanúkkal, de közben nem gyanakodnak rá, mert nem olyan ismert... Így viszont nem kerültünk előrébb, azt hiszem... Hacsak a két emlegetett eseményen nem volt olyan személy, aki most is lecsaphatott... - pillantok megint kíváncsian körbe. Paul hallgat, és Chani is... a társnőm lehajtja a fejét, és suttog valamit, talán imádkozik, de annyira halk, hogy nem értem. Hamarosan azonban a katona, aki eddig csendben hallgatta az eseményeket, és igazából abban sem voltam biztos, hogy meghívták, vagy csak biztonsági őr, megszólal.
- Felség - néz a császárra. - A vendégek közül... volt egy, aki korábban érkezett. Mikor az őr megszólal, felé kapom a fejemet és összehúzom a szememet.

- A Thorvald fiú? Találkoztam vele tegnap, beszéltünk is kicsit... Totál el volt veszve, de mikor leadtam végül a bejáratnál, akkor azt mondták, speciális figyelmet kap, amivel teljesen egyet is értettem, hiába tűnt teljesen ártalmatlannak - nézek felhúzott szemöldökkel az őrre. - Ez valóban teljesült? Vagy miután kiderült, hogy ki ő, elengedték? - kérdezem. Közben elkezdek azon gondolkodni, hogy mi lenne a helyes lépés, amivel a tettes még nem számolt. Esetleg ha pont ő az, akkor valószínűleg számít rá, hogy figyelnénk. - De másfelől meg túl feltűnő lett volna neki, ha most lép. Miért ne várta volna meg, amíg a többi vendég megérkezik? Ez nem lett volna túl logikus a részéről... Hacsak nem őt használták takarásnak... - sóhajtok, ahogy egyre több minden eszembe jut. Most nagyon jó lenne, ha Najeem itt lenne velem, együtt sokkal hatékonyabbak vagyunk.

- Távol szállásolták el a császártól - közölte az őr. - És a palota azon részét jól őrzik, de egy tapasztaltabb harcos ezzel meg tud birkózni. Tudtommal a Thorvaldok is kapnak harci kiképzést, értenek a taktikához, és a pajzsharcban is képzettek. Lehetett esélye kijátszani az őröket, és váltások idején átjutni a másik szárnyba. Az indítéka pedig erős, a Thorvald ház a teljes Landsraaddal, de legfőképpen a császárral rúgta össze a port... Viszont amióta a dzsihád elkezdődött, némileg nő a támogatottságuk – fejezi be végül. Paul arcán megint fagyos mosoly suhan át, aztán megrázza a fejét.
- Tehát arra gondol, hogy a fiú csak az apjával játszik össze? – kérdezi, mire a katona bólint, aztán Chani hozzáteszi.
- Sok nyom mutat Irulan-ra. Talán az a cél, hogy bizonytalan nyomok alapján kelljen lépnünk, azzal besározhatnának.
- Memnon Thorvald Shaddam Corrinóval is elég komoly ellentétbe került. Neki az is siker lenne, ha Irulan maga kerül bajba.

Kicsit megcsóválom a fejemet. Annyira nem tűnik logikusnak magának a támadásnak a kivitelezése. Nem tűnt hülyének a férfi és ha valóban ki tudta játszani az őröket, akkor miért ne lenne annyi esze, hogy megvárja a többieket? Semmi értelme nem lett volna egy nappal korábban támadni. De az való igaz, hogy az indítékok ellene szólnak, ez tagadhatatlan. Viszont ennyi információval nem fogunk előrébb jutni, szóval kénytelenek leszünk több helyre figyelni. Valószínűleg ezt is akarták elérni, de akkor sem engedhetjük meg, hogy kicsússzon a kezünk közül. Felpillantok.

- Rendben... Mindent összevetve az alábbit javaslom: Nisma és én vállaljuk a Thorvald fiút, igyekszünk minél hosszabb időre szemmel tartani, én azt is vállalom, hogy kicsit... Beszédbe elegyedem vele, hátha ki tudok belőle húzni valamit. Azt nem tudom, hogy huszonnégy órás megfigyelésre elegek vagyunk-e - pillantok hátra a lányra. - De inkább nem, mint igen, szóval lehet, el kéne még egy-két ember nekünk. Muad'Dib, ha nem nagy probléma, esetleg utána tudtok járni az Irulan nyomnak is? Ahhoz ti álltok a legközelebb talán... - kérdezem tiszteletteljes hangon. - Ezen kívül mindent és mindenkit kitüntetett figyelemmel kell kísérni. Most nem szabad hibáznunk... - mondom határozottan és sötéten, a végén felsóhajtok. - Ez így mennyire kivitelezhető? - kérdezem körbe pillantva, kicsit izgulok, mert még nem nagyon csináltam ilyet. Chani bólint felém, majd Paul-ra néz.

- Támogatom. Naseena megbízható, nem véletlenül hívtam embereket a sziecsből. Fremenekre rá merem bízni az életem – mondja határozottan és elképzelni sem tudja, mennyire jól esik ez a bizalom. Paul egy darabig csendes, aztán felel.
- Rendben. Al-lubb ay ma yawi ma yadi – mondja, mire tiszteletteljesen felé biccentek, hogy megtisztel a bizalmával. A katona kicsit toporog, aztán hozzáteszi.
- Megerősíthetem az őrséget a Thorvald fiú szárnyában. Ha felségednek is megfelel – mondja, mire Paul biccent, aztán hozzáteszi.
- Irulan-t bízzátok rám. Vele én beszélek – mondja határozottan, mire Chani felvonja a szemöldökét, de könnyű látni, hogy inkább aggodalom, nem bizalmatlanság, vagy féltékenység ül az arcán.
- Biztos, hogy ez a legjobb ötlet? – kérdezi, Paul pedig bólint.
- A feleségem. Akár tetszik neki, akár nem...

Mivel nagyjából mindent megbeszéltünk, hamarosan be is rekesztjük a tanácskozást. Én Aanisa felé lépek.
- Rendes temetést kap, amint végzünk ezzel az üggyel… De remélem, közben is lesz időnk rád – súgom neki elszoruló gyomorral, megint a haját simogatom. Végül Nisma-ra pillantok. Nem hagyom, hogy ő is meghaljon… Döntöm el magamban.
- Gyere, készüljünk… Most már egyszerre kell Alia-ra és a Thorvald fiúra is figyelnünk… - sóhajtom, majd átkarolom a vállát, hogy érezze, mellette állok. Miután visszaérünk, ismét a társnőmre pillantok.

- Arra gondoltam, hogy te és még valaki figyelhetnétek Alia-ra, hogy ne legyél egyedül, én pedig szerzek egy sima őr ruhát. Nem akarom, hogy a Thorvald fiú tudja, mennyire közel állok ebben az ügyben a császárhoz vagy Chani-hoz, hátha akkor kevésbé van fent a védelme. Viszont ha nincs rajtam a rendes ruhám, nem feltétlen engednek Alia közelébe, illetve nem is biztos, hogy jó ötlet, ha figyelnek minket… - mondom és ha nincs ellenvetés, akkor szerzek egy ruhát és magamra veszem. Továbbra sem engedem meg magamnak a gyászolást, bár pár pillanatig megint elkalandozom öltözködés közben.



Utána viszont megígértetem Nisma-val, hogy felelősségteljesen fog viselkedni és hogy azonnal szól, ha baj van, nem cselekszik egyedül. Megölelem, majd a fegyvereimet magamhoz véve elindulunk a célpontjaink felé.

A megbeszélésetek után a császár azonnal távozik. Még vált pár szót Chanival, ebből maximum részleteket hallasz - megkéri, hogy ő intézze el a test megfelelő ellátását. Aanisa fremen temetést fog kapni, a testének vize pedig a népéé lesz. Paul úgy tűnik nagyon komolyan veszi a hagyományokat, még a palota falain belül is. Nismával együtt most már ti is távozhattok. 
A lány még mindig kicsit megtörtnek látszik az események után, de összeszorítja a fogát, és nem mond semmit. Ő is fremen. Nem mutatna gyengeséget, még előtted sem. Tudnod kell, hogy számíthatsz rá. Amikor a lelkére kötöd, hogy szóljon, ha bármi történik, bólint. 
- Rendben leszek. Már óvatosabbak vagyunk - aztán hozzáteszi. - Te is légy óvatos, Naseena. Te találkozol újra a férfivel is.
Ha bólintasz, Nisma kilép a szobából, te pedig az egyszerű őrökre jellemző egyenruhában (ami egészen szokatlan a cirkoruha után, vékony, sötétebb anyagával - szinte védtelennek érzed magad benne) követed.

Még elcsípek pár szót a császár és Chani között... Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Muad'Dib ne fremen temetést intézne Aanisa-nak... Mielőtt azonban távoznánk, még odalépek egyszer Chani-hoz és ha hagyja, akkor megölelem. Közben a fülébe suttogok.

- Ne aggódj, bosszút fogunk állni érte... Mindenkiért... És nem hagyom, hogy bármelyikőtöknek is baja essen... - mondom neki, majd a szemébe nézek pár pillanatra, ahogy megszorítom a vállát, aztán Nisma-val együtt elindulunk kifelé.

Útközben azért elcsípem, hogy a társnőm is hasonlóan kissé megtört, mint én, csak hogy engem az évek még inkább keményebbre kovácsoltak ilyen téren, szóval mikor visszaérünk, őt is megölelem.

- Ne aggódj, Nisma, megoldjuk... Gondoskodom róla, hogy ne ússza meg szárazon a tettes és megbosszuljuk Aanisa-t... És neked sem lesz semmi bajod, rendben? Megoldjuk... Együtt... - szorítom meg az ő vállát is.

Elköszönésnél csak bólintok, közben elmosolyodom.
- Mikor nem vagyok én óvatos, hm? - kérdezem tőle kissé viccelődve, hogy oldjam a hangulatot, de a végén én is megkomolyodom és csak bólintok. Bevallom, aggódom a lányért. Magamban egészen bízom, úgy gondolom, azért a harcok eléggé megedzettek, illetve a kevésbé szép énem is adott ezt-azt, úgyhogy bízok abban, hogy a mostani tudással jobban fel vagyok szerelkezve, mint szegény Aanisa...

Viszont mikor meglátom, hogy az őrök ruhája milyen vékony, szinte elborzadok... A cirkoruha adta biztonság így minimum a felére csökkent, ha nem kevesebbre... Nem nyugtat meg a dolog, egy cseppet sem, hogy egy ilyen kis ruhácskában kell lófrálnom. Szinte meztelennek érzem magam a cirkoruha nélkül, az első öt percben úgy kell erőlködnöm, hogy ne takargassam magam. Eszembe jut, hogy baromi rég voltam cirkoruha nélkül, emiatt lehet ez a heves reakció.

Szerencsére az első fél óra után nagyjából meg tudtam szokni a ruhát, így rendesen tudtam koncentrálni is. A legtöbb figyelmem nyilván Kenan-ra ment el, de azért a többieket is szemmel tartottam, illetve a környzetemet is. Sohasem lehet tudni, honnan leselkedik rád a veszély ugyebár.

Örültem, hogy még mindig ennyien hittek a császárban... Jómagam is közéjük tartoztam. Hittem abban, hogy továbbra is előre visz minket és hogy mindig a lehető legjobb döntéseket igyekszik hozni. Habár ez sokszor nehéz, bíztam abban, hogy a népét helyezi előtérbe és a törékeny békét is. Bár valójában fogalmam sem volt, mennyire ütközik ez a kettő...

Bár a politikusokat nem tudtam egyelőre betájolni, igyekeztem valami családi címert vagy valami jelet elraktározni az agyamban, hogy később utána nézhessek. Meglepődve tapasztalom, hogy eljött az idő, amikor a külhonnal kell foglalkoznom és más házak címerét tanulmányoznom... Bár sok mindenben megfordultam már, ezt még nem sikerült kipróbálnom, bár talán nem is ártott, hogy ha a külfödiek igyekeznek beleártani magukat az itteni dolgokba.

Nem ismeretlen számomra, hogy ennyire idegesek... Ki ne lenne az? Gondolom, mindenki más céllal jött, ki tudja, a másiknak mi, ki tudja, keresztezik-e egymást vagy mi van... Kissé kárörömöt is érzek, hiszen ha már idepofátlankodtak, legalább egy kicsit érezzék már rosszul magukat!

Mindenesetre estig csak megfigyelek és igyekszek megjegyezni minden fontos személyt, még ha a nevét nem is tudom, illetve viselkedést elemzek főleg. Sok mindenre számítottam a mai nap, amiből a legtöbb minden nem történt meg, de arra pont nem, hogy a férfi fog engem megkeresni. Most vagy gyanítja, hogy bajban van, ha tényleg ő volt vagy csak... Nem is tudom, érdeklődő? Az furcsa lenne egy külvilágitól és idegentől egyszerre, nem? Az is meglepő és egyben gyanús is, hogy mennyire beletalál az egészbe.

Egy kicsit el is kell fordítanom a fejemet, hogy ne lássa, mennyire belegázolt az önérzetembe, de úgy teszek, mintha csak körbe néznék. Igen, igaza van... Rohadtul nem lennék bezárva egy palotába, mert igen, ennél sokkal szabadabb lélek vagyok. Ráadásul viszonylag sok minden van mögöttem ahhoz, hogy csak így elengedjem a dolgokat. De cserébe adott is egy ötletet.

- Bármit megtennék azért, hogy Muad'Dib-et segítsem... Ha ehhez az kell, hogy palotaőr legyek, akkor az leszek... - mondom halkan, de átérezve a mondandómat. Közben a szemébe nézek és figyelem a reakcióját. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre és hogy változik-e a felém tanúsított viselkedése vagy sem. Emellett nem is nagyon hazudtam. Tényleg szinte bármit megtennék. Mondjuk, ahhoz sokáig kéne győzködni, hogy palotaőr legyek, az biztos... Aztán kicsit oldottabb hangulatban folytatom. Úgy teszek, mintha meg sem fordulna a fejemben, hogy esetleg csak udvariasságból mondta, amit mondott. - Megtisztelő, hogy ennyire vártad a viszontlátást... Bár azt nem tudom, hogy jó-e vagy inkább szomorú, ha egy majdnem teljesen idegen fremennek, akivel csak egyszer találkozott, örül a legjobban az ember egy tárgyaláson... - pillantok rá a szemem sarkából. - Bár abból, hogy hirtelen tegeződünk, arra merek következtetni, hogy tényleg nekem örülsz a legjobban... - húzom kicsit az agyát, és nem is rejtem el az egyelőre csak halvány mosolyomat, hogy egyáltalán nem bántó vagy ilyesmi, csak mókázom vele. A fiatalembere idegesen megvakarja a tarkóját, látja, hogy viccelek, de azért kicsit zavarban van, úgyhogy hozzáteszi.

- Itt nincs sok barátom, ahogy mondtam. Politika. És bár egy frement, akit tegnap ismertem meg, nehéz lenne barátnak nevezni, de mégis úgy érzem, a legmegbízhatóbb alak, akivel eddig itt találkoztam, te voltál - mondja, aztán körbenéz. - Valamint a tárgyalások első napján még mindenki feszült. Senki nem akarja megosztani, mire jutott, vagy mi lesz a stratégiája másnap, mert annál kisebb az esély, hogy keresztülviszi a saját céljait. Egy független taggal némileg könnyebb beszélni. Ha érted, mire gondolok... - biccent felém. Próbálom eldönteni, hogy csak azért mondja-e ezeket nekem, hogy a saját oldalára állítson és lejjebb engedjem a védelmem vagy valóban így gondolja... Áhh, nem egy egyszerű eset, az biztos...

- Csak nem hiányzik egy jó kis társaság neked? Megértem... Közepesen lehet izgalmas és üdítő ennyi rejtett célt kitalálni és titkolni, meg minden más... Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki tisztán kimondaná, mit szeretne vagy mi a terve, nem igaz? - pillantok rá, megint csak kíváncsi vagyok, hogy reagál.

- Határozottan - mosolyodik el. - Csak sajnos a politikának évezredes tradíciója van, amiben mindenki hazudik. Ki csak kicsit, ki sokkal többet... - sóhajt fel.

- És te melyik kategóriába tartozol? - szegezem neki a kérdés, ahogy most kicsit komolyabban, de továbbra is kíváncsi tekintettel nézek rá. Tudom, elég direkt kérdés, de hátha bejön, hogy ha ilyen hirtelen kérdezem tőle. Valami reakciója biztosan lesz, nem szokott hozzá a direkt kérdésekhez, pláne hogy egy tárgyaláson van.

- Én annyira nem rajongok a hazugságokért - vonja meg a vállát meglepő természetességgel. Vagy nagyon ügyesen rejti a valós szándékait, vagy valamilyen okból tényleg úgy azonosított engem, mint a kevés megbízható ember egyikét. - Természetesen van, hogy hazudok. De igyekszem jó okkal tenni - teszi hozzá. Egy rövid ideig csendben marad, aztán hozzáteszi. - Ha megbocsátasz, elfutnék valami italért, kiszáradt a torkom az egész napos beszédtől. Megkínálnálak, de félek, a palotaőri szereppel kevéssé fér össze... - mondja nekem. Csak biccentek neki.

- Csak nyugodtan... Mint látod, én ráérek ilyen szempontból... - próbálok megint vicces hangnemet megütni, ahogy arra utalok, hogy úgyis itt kell lennem még jó ideig. Szememmel azért követem a férfit és azon gondolkodom, mennyire mondhatott igazat vagy sem. Baromi bonyolult, mert az alapján, amiket gondoltam, bolond dolog lett volna támadnia tegnap, de okai lehettek volna rá. A szövegei azt mondják, hogy nem tenne ilyet. Ha csak nem pont erre játszik, amin gondolkodom. Ha visszafordulna, addigra már mást nézek a szememmel, közben azért igyekszem a többi politikust is szemmel tartani, nem csak őt. Meg nem is akarom, hogy gyanút fogjon, hogy megfigyelem.



A fiatalember hamarosan visszatér, és még egyszer odafordul hozzám. Ezúttal kicsit elkomorul a hangja.
- A politikában még azt érdemes megjegyezni, hogy nehéz kimaradni belőle. Az az ember, aki a legnagyobb hatást gyakorolja az eseményekre, gyakran egészen távol van tőlük. És bárkit felhasználhat, azt is, aki nem sejti - mondja. Ezen elgondolkodom kicsit. Mi van, ha igaza van? Mi van, ha nincs is itt, akit keresünk? Azzal csak még nehezebbé tesszük a feladatunkat... De lenne benne valami. Másra kenni, nem itt lenni, alibit szerezni... Mindenesetre elraktározom ezt későbbre. Megint a férfi hangja ébreszt.

- Gondolom, ez háborúban is kicsit így van. Van néhány ember, aki a parancsokat adja, és aki a csatatéren van, sokszor csak akkor jön rá, mi állt a parancs mögött, mikor már túl késő... - teszi hozzá. A pillanatnyi elkomorulásáról könnyen azt hihetném, hogy üzenni akar valamit, de nagyon hamar belekortyol az italába, és témát vált. - Döbbenetes, hogy mennyit alakul ez a bolygó egyébként. Azt tudtam, hogy a császár sok energiát fektet abba, hogy újjáélesze, de... A felvételeken még teljesen kopár és szinte alkalmatlan az emberi életre. Most pedig több botanikust és planetológust hívnak ide, mint az elmúlt években bármikor!

Egy ideig még az embereket nézem, mielőtt visszafordulnék a férfihoz. Elgondolkodom, amit mondott, de mikor a háborút említi, elfordulok. Akármennyire is igyekszem, megjelenik előttem a legsötétebb időszakom és nem tölt el éppen büszkeséggel.
- Nem hiszem, hogy kifejezetten fogalmad lenne, milyen egy háború testközelből... - csúszik ki a számon halkan, de sötéten, majd veszek egy nagy levegőt, hogy lenyugtassam magam. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire... Nyomon követi a bolygót, de egyelőre nem foglalkozom vele. Pláne, hogy vannak dolgok, amikkel nem értek egyet... - Te úgy érzed, fel vagy használva? - kérdezem tőle, hogy tapógatozzak kicsit, majd ha válaszolt újabb kérdést intézek felé. - És tetszik ez az irány? Jó felé halad a bolygó? - érdeklődöm tőle, hogy ha esetleg valaki hallgatózna, akkor ne fogjon gyanút.

- Bocsáss meg - suttogja nekem válaszként, mikor a háborút említem, látszik, hogy nem akart érzékeny témára tapintani... Noha az alkatából ítélve azért nem elkényelmesedett nemes, és a nagy házak fiai gyakran tanulnak is valamilyen szintű harcot és főleg taktikát, tényleg nem valószínű, hogy hasonlót tapasztalt, mint én. Bár ki tudja, a bolygóját elérte-e már a dzsihád... - Nem vagyok benne biztos. De vannak aggasztó sejtéseim. Azok gyakran adódnak a politikában - mondja a férfi, és a hangja még mindig kicsit túl komor. Ugyan mindent próbál általánosítani, mintha csak a politikai helyzetről csevegne, mégiscsak túlságosan változik a hangsúlya ilyenkor. Talán jelezni próbálja, hogy tud valamit, de nem mer róla beszélni. Amikor újabb kérdést teszek fel, ismét mosoly szökik az arcára, és bólint. - Nyilvánvalóan nem ismertem eredeti állapotában, de... Én eléggé zöld bolygón nevelkedtem. A sivatag elég idegen számomra, különösen ilyen nagy kiterjedésben. Szóval a gondolat, hogy kicsit... Élénkebbé válik, mindenképp szépnek tűnik. Bár nyilván megvan a maga varázsa annak is, ha egy környezet megedzi a lakóit - biccent felém.

Először csak fújok egyet, majd intek a kezemmel, hogy engedje el a dolgot, nem számít. Aztán kérdőn felpillantok rá, miután megnéztem, hogy senki sincs a közelünkben.



- És el is szeretnéd árulni ezeket a sejtéseket vagy csak elejtesz ilyen megjegyzéseket? - kérdezem csendesen tőle, hogy még véletlen se hallja meg más. A kérdésem valóban őszinte, érdekel, mit tud, mert idáid tartott az, hogy kerülgetjük a forró kását. A férfi nyel egyet - annak ellenére, hogy láthatóan örül, hogy vettem az adást, látszik, hogy még mindig nem egészen nyugodt az ügyet illetően - és tudja, hogy ha megpróbálna távozni velem a helyiségből, csak még több figyelmet vonna magára.

- Tudom, hogy tegnap éjjel történt valami. Abban nem vagyok biztos, hogy mi lett a következménye, de azt tudom, hogy történt. És tisztában vagyok vele, hogy ha arról van szó, ami egy szent háború közepén, egy béketárgyalás előtt nyilvánvaló lenne... Nos, akkor én azok közé tartozom, akiknek motivációja lenne, de alibije nincs - megáll egy pillanatra. - Nem azért mondom ezt, mert maximálisan megbízom benned. Az talán már nyilvánvaló, hogy a szimpátiámat megnyerted, de nem vagyok ostoba. Viszont ha a teóriáim igazak, már most bajban vagyok. Azzal már nem rontok a helyzetemen, ha jelzem, hogy tudok róla - vonja meg finoman a vállát. Azon gondolkodom, vajon honnan tud róla. Egyelőre azonban égetőbb kérdéseim vannak, az időnk pedig vészesen fogy, mielőtt gyanúsak lennénk, szóval ezt a kérdést máskorra időzítem inkább. A mondandója közben lassan elmosolyodom.

- Érdekes... - kezdem, ahogy megemésztem, amit mond. - Nem, valóban nem rontasz rajta valószínűleg... Tegyük fel, hogy most úgy teszek, mintha elhinném, amit mondasz... Ha ez így van, akkor ki az, akinek ez megéri? Bármi ötlet? Elvégre elég könnyű lenne téged használni ebben a helyzetben... Minden tekintetben... De hadd legyek veled őszinte és remélem, értékeled... - pillantok most rá komolyan, hogy érezze, nem éri meg eljátszania ezt a bizalmat. - Nekem rendkívül fura lenne ez az időzítés. Nem tűnsz ostobának, ha egy kis eszed lenne, márpedig van, megvárnád, hogy a többiek is megjöjjenek, hogy kevésbé legyen egyértelmű a dolog... Nem akkor tennéd, amikor te vagy a leggyanúsabb alak, minden nélkül is sok szól ellened... Nem igaz? - biccentem félre a fejemet, veszélyes vizekre eveztünk hirtelen és nem tudom, mennyire érte meg így beavatni. De már mindegy.

- Egyetértek. És nem, nem vagyok ennyire ostoba - mondja a férfi. - Még én is próbálom kideríteni, hogy ki lehet az egész mögött de... Maradjunk annyiban, nem tartok a császár haragjától, most még nem. Az egész ismert univerzum az ő kezében van. Ilyen pozícióban az ember a nagy egészet nézi, ezért létezik a Landsraad. Hogy a részek uralkodjanak magukon, és a császárnak ne kelljen túlságosan megosztania a figyelmét. Ő ráadásul hadsereget vezetett, meg kellett tanulnia, hogy nem ugorhat mindig azonnal - elhalkul. Azért megállapítom, hogy ebben talán téved: Paul valóban ért a nagy egészhez, és valóban nagy a hatalma, de annak már tanúi voltunk, hogy nem tűri el, ha a hozzá közel állókat bántják. Mivel a merénylet nem csak rá, de potenciálisan Chani-ra is veszélyt jelenthetett, van rá esély, hogy sokkal komolyabban veszi, mint ami elsőre látszik. - Ha nem lesz újabb, sikeresebb merénylet, nem hiszem, hogy a személyes figyelmétől kell tartanom. Viszont lehetnek barátai, követői, egyszerűen vallási fanatikusok, akik tudnak energiát szánni rám, és az is bőven elég ahhoz, hogy tartsak attól, mi lesz a többi tárgyalási napon, és főleg utána, amíg még nem indulok el a bolygóról - rám pillant. - Én csak... Nem tudom, most jól döntöttem-e. De itt nincsenek szövetségeseim. Kell valaki, akire számíthatok, ha csak abban, hogy megoszthatom vele, mit derítettem ki, már az is segítség... - sóhajtja gondterhelten. A férfi őszintének tűnik, ami megnyugtató, de egyúttal még mindig sok minden mutat rá... Ha pedig önmagát akarja tisztázni, akkor lehet, hogy jó is, ha szemmel tartom, mielőtt ügyesen eltűnteti a rá mutató nyomokat.

Az első felére nem igazán reagálok egy biccentésnél többet. Viszont a következő mondandójára támad egy ötletem. Ezzel talán kicsit jobban elnyerem a szimpátiáját, plusz van indokom a közelében maradni feltűnés nélkül.
- Hé, tudom, milyen szar full egyedül lenni mindenki ellen... - mondom ezt egészen sötéten, ez a része legalább igaz. - Akár hiszed, akár nem, a megérzésem azt súgja, hogy te itt inkább áldozat vagy... Remélem, nem tévedek... - sóhajtok fel. - Szeretnék segíteni... Csak... Nehéz... De úgy érzem, az lenne a helyes, ha segítenék... - pillantok rá kissé bizonytalanul. Ebben amúgy van igazság, mert tényleg így érzem. Csak már rég megtanultam, hogy bár sokszor bejön ez a dolog, előtte érdemes rendesen körbe nézni.

- Nem akarlak mélyen belekeverni. Ahogy mondtam, politika - ismét elnéz a terem többi része felé, aztán aprót biccent. - Egyelőre rendben vagyok. Azt hiszem, a tárgyalások tartanak én pedig... Sértett fél vagyok, az Ipyr helyzete miatt - egy pillanatra elkalandozik a tekintete, aztán halkan felnevet, miközben felhajtja az itala maradékát. - Sértett fél. A császárral szemben, jól nézünk ki - aztán felém fordul és megszólal. - Ha megtudok bármit... Vagy segítség kell, valaki, aki ismerősebb itt, vagy szorul a hurok és már nem tudom, megúszom-e... A lényeg, hogy jelzem. Akkor eldöntheted, segítesz-e. Ez elfogadható feltétel? - az utolsó kérdés annyira diplomatásan hangzik, amennyire emberileg lehetséges... Hiába, azért a származását nem vetheti le az ember, Kenan pedig ízig-vérig politikus, ha látszatra naivabb is azoknál.

Áhh, jobban benne vagyok, mint hiszed... Sóhajtok magamban. A mondandója eleje megint elgondolkodtat, de inkább csak megjegyzem, nem kérdezősködöm. Valahogy úgy érzem, köze van a dzsihádnak ehhez, de most ebbe pláne nem akarok belemenni.
- Természetesen igen - bólintok én is egy fokkal ünnepélyesebben, de a végén azért elvigyorodom. - Azért az idegenvezetésem ezek ellenére is áll, ha éppen nem ebben a szerkóban virítok itt - mondom neki, majdnem megcsapkodom a karját, de az utolsó pillanatban visszakozom. Nem kéne feltűnőnek lenni.

Ezek után mindketten érezzük, hogy nagyjából lejárt az időnk, ha nem akarunk gyanúsak lenni. Nekem pedig már fejben össze is állt, mit akarok kezdeni magammal. Nem fogok előrébb jutni, ha fingom sincs, kik vannak itt és mi a hátterük, illetve mit akarnak... Így hát az este további részében udvariasan érdeklődöm, hogy pontosan kik vannak itt, kicsit igyekszem kideríteni felőlük, már amennyit enged az illem, plusz igyekszem több oldalról vizsgálni a dolgokat (azaz többféle embert is kérdezgetek), illetve a diszkrét hallgatózást sem vetem meg, elvégre szemtől-szemben máshogy viselkedik az ember, mint ha nem látja a másik, nem igaz?

Majd ha végre mindenki eltűnik a francba, egyrészt megkeresem Nisma-t, hogy minden rendben-e vele, vacsorázunk is együtt, majd megint óvatosságra intem, mielőtt a könyvtárba sietek. Főbb célpontjaim a nagy házak. Valami összefoglalót keresek mindegyikről, hogy ki honnan jött, mi a múltja, mik a főbb célok, majd ahogy szépen haladunk előre, úgy az aktuál politikát is keresem, hogy megtudjam, merre mi a helyzet. Igyekszem minél többet megtudni a házak alapvető céljairól, az emberekről, akik itt vannak, illetve az egymással való viszonyokról. Egyszóval mindenről, ami itt téma lehet vagy kiválthat egy ilyen merényletet. Az is érdekel, akik nem feltétlen vannak itt.



Egészen addig olvasok, nézek videókat, míg el nem alszom az egyik könyvön...

Éppen csak bámulok ki a fejemből és azon gondolkodom, hogy vajon Memnon Thorvald vajon miért utálja ennyire Paul-t is? Talán mert a felesége Irulan? Nem lenne túl logikus, a hülye is tudja, hogy nem szereti. De lehet, Memnon Thorvald hülye, ezt nem tudhatom... Mondjuk, a fia nem tűnik annak, szóval... Gondolataimból lépések hoznak vissza, azonnal megfeszülök és a kriszkésemre teszem a kezem, illetve olyan pozícióba varázsolom magam, hogy azonnal ugorhassak. Szememmel azonnal megkeresem a vendégemet, majd megnyugszom, hogy csak Alia az.

- Tisztelendő Anya! - köszöntöm őt tisztelettel, majd kicsit kérdőn és zavartan nézek, ahogy azt mondja, Paul tud róla. - Hogy pontosan miről tud, Muad'Dib? - kérdezek vissza, majd halványan és kissé hidegen elmosolyodom a szavaira. Tudom, hogy nem érek túl sokat ebben a világban, de még mindig többre tartom magamat, mint azt a sok bolond politikust. - Áhh, szóval megvannak a bűnösök... Én erről azt hiszem, lemaradtam... - mondom a lánynak kicsit mókázva-szarkasztikusan, de továbbra is tisztelettudóan. Alia arcán furcsa mosoly suhan át, kicsit az hátborzongató, tekintve, hogy ennyire fiatal, aztán megjegyzi.

- Okos lány vagy - ez kicsit olyan, mintha egy vénasszony mondaná nekem egyfajta sötét elismerésként. - Abban bízol, hogy a fiú ártatlan, és a viselkedése alátámasztja, igaz? Te töltöttél vele a legtöbb időt. De mégis gyanúsan sok lenne az indíték... És ő is sejti, hogy szorul a nyaka körül a hurok - billenti félre a fejét. Olyan, mintha csak hallotta volna a beszélgetést, amit a vacsoránál folytattunk Kenan-nal. Csak biccentek a dicséretére. Azt hiszem, az volt.
- Nem nevezném magamat okosnak, ha ennyire alapoznék... Egy politikusról beszélünk... Jól tud beszélni, ez a lényege... Ha csak a szavainak hinnék, akkor megvett volna kilóra... - forgatom a szememet frusztráltan, ahogy arra gondolok, hogy mennyi bonyodalom van ezzel az egésszel. - Próbálkozom kideríteni, hogy mit tud, mit akar... Kihasználni kicsit, hogy tényleg egyedül van... Nem feltétlen az ő ártatlanságát akarom bizonyítani ezzel, hanem sokkal inkább rajta keresztül, vele együtt akár megtalálni a bűnöst - mondom határozottan. Aztán ahogy folytatja, én is félre biccentem a fejemet és állom a pillantását. - Szóval mégis bűnös... Kezdem elveszteni a fonalat... - mondom szenvtelenül, kicsit sem tisztelettudóan.



- Igen is, meg nem is - mondja Alia egyszerűen. - Én személy szerint inkább úgy tekintek rá, mint egy eszközre az ügyben. Elkövetett egy hibát azzal, hogy idejött, mert bár a szándék jó volt, a valódi tettes nyilvánvalóan kiválóan fel tudja használni arra, hogy mögé bújjon. Az eredeti álca alighanem Irulan lett volna. Egy féltékeny nő sok mindenre képes, nem igaz? - visszhangozza a szavaimat ismét egy olyan jelenetből, aminek elvileg nem is volt tanúja. - És Bene Gesserit. Ha nincs a Thorvald fiú, és a gyanúsan sok elem, ami rá mutat, Irulan lenne az elsőszámú gyanúsított. Valaki, aki gyűlöli mind a Corrinókat, mind az Atreideseket, egy csapásra megkaphatná, amit akar, ha sikerül ártania a császárnak, és az egészet a feleségére kenni... Hm? – kérdezi. A monológja maga egészen komor volt, most viszont felpillant, és a hümmögése annyira magas, mintha csak játékosan pletykálni próbálna velem. Kicsit összehúzom a szememet, amikor ismét a szavaimat ismétli, de csak annyit felelek, hogy:
- Így van... Nagyon sok mindenre képes... - biccentek felé. Nem mintha lenne tippem, honnan tudja, de... Valószínűleg nem is az én dolgom, azért mégis csak zavar kicsit. - Én magam is erre gondoltam - biccentek megint tisztelettudóan, amikor magyarázkodik. - Nem mintha ezzel sokkal közelebb kerülnénk az igazsághoz, de legalább azzal tisztában vagyunk, hogy az illető vagy illetők egészen képben vannak a politikai helyzettel... - sóhajtok fel fáradtan. - Esetleg van még valami, amiről érdemes lenne tudnom? - kérdezem burkoltan tőle, továbbra is szenvtelenül.

- Csak tartsd ezeket számon. Irulan is célpont volt, csak más szempontból. Bene Gesserit technikát alkalmaztak, de olyat, amit a Bene Gesseriten kívül is ismerhetnek már. És Kenan Thorvald nem tervezett tényező volt az egészben, akit valószínűleg a saját idealizmusa rángatott az egész közepébe. Tehát lehetséges, hogy a tényleges felelős neki magának nem akarta a kárát, csak egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, alibi nélkül. És végül, de nem utolsósorban ne felejtsük elkülöníteni a gyilkost és a felelőst. Gyilkosok mindenütt vannak. Orgyilkosok, méregkeverők, rejtett ügynökök, csapdák. A felelős viszont talán messze jár, és próbálja tisztán tartani a kezeit. Nem biztos, hogy jelen van ezen az eseményen, vagy akár az Arrakison. Ez fontos elem lehet, Nasseena! – mondja nekem.



Kicsit frusztráltan sóhajtok. Úgy viselkedik, mintha nem történt volna meg mindaz, amin keresztül mentem. Mintha még sosem lettem volna nehéz helyzetben, vagy akár olyanban, ahol egy kicsit is gondolkodni kell.
- Igen, ezzel tisztában vagyok, Tisztelendő Anya, de köszönöm... - sóhajtok fel fáradtan. - Esetleg ha bármi irány van, ami segítené, hogy merre menjek, azt szívesen veszem, hogy felgyorsítsam a dolgokat, de egyébként csak haladnék azon az úton, amire rátértem - nézek rá megint komolyan.

- Nem becsüllek alá - hajtja meg kicsit a fejét a kislány, ismét szinte válaszolva a ki nem mondott szavaidra. - Arra akarom felhívni a figyelmedet, hogy a szereped talán más, mint amit jelenleg gondolsz. Ha akár a saját utadon bizonyítékokat találsz, elsősorban abban segíts, hogy kevesebb legyen a vér. A bosszú miatt ne aggódj, Muad-dib kifolyatja, akiét kell, és nem marad megtorlatlanul a halál, ami már megtörtént. De te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy láthatod az embereket. Ő ezt már nem teheti meg. És amennyiben a Thorvald fiú valóban ártatlan... A nagy házak tagjaiban sokszor nagy a hűség. A bátyám el tud fogadni egy új grófot a Thorvald ház élén, és mindketten tudjuk, ő is, és én is, hogy egy sötét vérvonal nem határozza meg szükségszerűen, ki vagy. De egy gyermeknek is be kell látnia az apja bűnét, hogy szabad lehessen tőle…

- Természetesen ez a cél - bólintok arra a részre, hogy a lehető legkevesebb vért szeretnénk mindannyian. Aztán azon gondolkodom, hogy vajon vezetett-e valaha bármi jóra az életemben, mikor bosszút álltam és arra jutok, hogy nem. Persze nem ugyanaz a szerepünk és helyzetünk Muad'Dib-bel, így értem őt, de mégis kicsit megborzongok, mire erre gondolok. Jobb lenne valami békésebb utat találni... Aztán ahogy folytatja, csak megint összehúzom a szememet és most már teljesen felé fordulok. - Szóval jól értem, hogy azon kívül, hogy meg kell bizonyosodnom arról, hogy ő ártatlan, még manipuláljam is addig, hogy az apját leváltva teljesen behódoljon a császárnak, így biztosítva a Thorvald ház hűségét és a császári hatalom szilárdságát? Mint egy okos lány? - mutatok rá konkrétan, nem köntörfalazva, mert azt sosem szerettem. Alia elmosolyodik, és ezúttal tényleg hátborzongató: olyan mintha egyszerre lenne büszke rám és szórakoztatná végtelenül a helyzet, mint a játékost a tábla előtt. Aztán megvonja a vállát, és gyerekesen széttárja a karját, még mindig ugyanazzal a rémisztő mosollyal.

- Én csak azt mondtam, hogy a bátyám nem fogja várni a kést a hátában. És nem fogja érdekelni, hogy az a kés azért érkezik valakitől, mert tényleges a gyűlölete, vagy azért, mert az illető szeret valakit, akit nem kéne. Ez pedig nem csak az ő érdeke, de a birodalomé is. A Landsraad játékai mind elfogadhatóak és kezelhetőek, de a nyílt lázítás már nem. Az, hogy a fiú elkerüli-e a feje felett meghozott döntések következményeit, és ha igen, milyen módon, az más kérdés, és sok múlik benne az ő döntésein, és az őket körülvevők döntésein is. Hogy manipulálod-e, segíted-e, hogy közlöd-e vele, amit most tőlem hallottál, az már rajtad múlik. Nem gondolkodhatok a te fejeddel – fejezi be végül.

- Ez teljesen érthető - bólintok ismét a mondandója első felére. Aztán röviden, kissé cinikusan felnevetek. - Ohh, még a végén azt hiszem, fontosabb személy vagyok, mint valójában... - teszem hozzá kicsit gúnyosan, arra a burkolt megjegyzésére utalva, hogy én nem is vagyok fontos. Plusz rendkívül utálom, ha kihasználnak és szórakoznak velem. Ennél nagyobb a becsületem. És az időm is értékesebb annál, mint hogy feleslegesen dolgozzak...



Mindenesetre legalább a felhalmozott tudásért megéri valamennyire. Végül inkább úgy döntök, nem éri meg felidegelnem magam ezen, szóval inkább csak felsóhajtok.
- Te is emlékszel, mi történt velem... Én csak... Nem akarom, hogy Muad'Dib is hasonló helyzetbe kerüljön vagy te... Ne hagyjátok, hogy ez a sok gonosz sötétség hasson rátok... Túl könnyű miatta elveszíteni az utatokat... - idézem fel Indra mondatait még a sötét időszakomból. Persze nem lettem okosabb, hogy mit kéne tennem ebben a helyzetben, miközben mindenki más jól szórakozik azon, ahogy vergődünk itt... Igen, határozott nyomot hagyott bennem az az időszakom, amikor azt hittem, lehetek vezető és nem mellesleg jó is... Az az egy év után sosem ment annyira a parancskövetés és behódolás... Ez is nehezére esik a becsületemnek.

- Minket még nem nyelt el a sötétség. Nem állítom, hogy örökké ellenállunk neki, de vagyunk olyan bölcsek, hogy küzdjünk ellene. Sokan már belebuktak volna - mondja a kislány és a hangja megint egészen fagyosnak tűnik. Elfordul, és már éppen távozna a könyvtárból, amikor hátrapillant a válla felett. - Nem vagy fontos... Globális értelemben. Nagyon sok ember, nagyon sok érdeke ütközik, és ebben a gépezetben te csak porszemnek számítasz. Nem állíthatod meg és nem változtathatsz rajta. De ez nem jelenti, hogy nem hathatsz életekre. És nem lehet lokális szereped – fejezi be, elfordul. Most kicsit a kíváncsiságom nyer és a korábbi szintén szarkasztikus, ködös megjegyzéseimet felváltják az egyenes kérdések.

- Még mindig nem értem, miért én... Mindketten tudjuk, hogy mi volt, amikor rajtam múltak életek... Nem féltek, hogy megtörténik ugyanaz? - kérdezem kicsit aggódva. - Mi van, ha mégsem tanultam eleget abból az esetből? Mi van, ha megint totálisan elszúrom? Még ha nem is számítok annyit... - morgom kicsit a végét. Alia egy kicsit megtorpan, aztán visszafordul és elmosolyodik. Olyan, mintha kicsit megváltozna az arca - ez a mosoly most kevésbé rémisztő, de valahogy még öregebb. Mintha ténylegesen egy anya, egy felnőtt, gondoskodó nő tekintene rám a gyerek arcából. Egy pillanatig abban sem vagyok biztos, hogy ugyanazzal az emberrel beszélek, mint eddig. Még a hangja is, hiába marad vékony gyerek hang, kap egy mélyebb lágyabb tónust.

- Akkor a döntéseket is az alapján hozzuk majd - kicsit meghajtja a fejét. - De a tapasztalatból mind tanulunk. Akkoriban mind szenvedtünk el veszteségeket és követtünk el hibákat. Az emlékek bár fakulnak, de maga Muad'Dib is. De egy háború így is győzelemmel zárult. Az emberek legtöbbje nem látja tisztán a tettei következményeit. Csak próbálja a legjobb döntést hozni. Ennél többet pedig senkitől nem várhatunk el… - ezek után tényleg magamra hagy, én pedig pár percig csak a gondolataimba merülök, átgondolok mindent, majd még kicsit kutakodok, végül mikor úgy érzem, többet itt nem tehetek, miután a többi nagy családnak is utána jártam, meg a történelmet is nagyjából átnyálaztam, akkor fogom magam és visszavonulok a szálláshelyünkre, hogy egy nagyon keveset csak aludjak.

Rettentően hosszú volt ez a nap. És borzasztó is. Mindenesetre végre aludhatok pár órát, és olyan jó, hogy végre csak alszom. Nincsenek álmok, nincsenek hirtelen támadások, nincsenek őrségek…

Reggel meg is ijedek egy pillanatra, de hamar realizálom, hogy nincs dolgom még. Ezért további öt percig csak fekszem, aztán csak felkelek és felöltözöm. Megint elfintorodom, ahogy automatikusan a cirkoruhámért nyúlnék, majd megint felöltöm a az őrség ruháját. Még mindig kegyetlenül rossz. Na, mindegy…

Sietve elindulok a tárgyalásokhoz, de ezek nem bírnak időben kezdeni, nem hiszem el… Most komolyan?! Mit csináljak addig? Kérdezgessek embereket? Az gyanús lenne, egy őr minek kérdez?

Ezekkel a gondolatokkal sétálok tovább, majd hangokat hallok. Bingó! Gondolom. Mégis csak megéri felkelni. Végig hallgatom a beszélgetést, s továbbra is csak hallgatózom, hátha folytatják, szerencsére igen.

- Ha nem beszélsz, én sem tudok mit mondani - mondja a férfi halkan. - Ha pedig megbocsátasz...
- Kenan. Az Ipyr helyzetét jöttél javítani, az nem fog menni. Mond azt, hogy a tárgyalások sikertelenek, és hagyd el a bolygót.
- Ha hallottad, amit a lánnyal beszéltem, akkor tudod, hogy nem hivatalosan már egy gyilkosság gyanúsítottja vagyok. Az is szerencsém, ha a tárgyalások végére tisztának tekintik a nevemet, és egyáltalán lesz esélyem elhagyni ezt a bolygót. Most csak magam alatt vágnám a fát, ha menekülni próbálnék.
- Ha nem teszed, lehet máskor már nem lesz lehetőséged - érkezik a válasz.
- Ezzel elkéstünk… - mondja Kenan. A nő hangja inkább ideges, mint aggodalmas - nem a férfit félti, inkább bosszantja, hogy Kenan valamit gátol. Azonban úgy tűnik, tényleg nagyon figyel, hogy semmilyen konkrétumot ne mondjon.

Tudom, hogy többet nem tudok meg. Ráadásul hallom, hogy a nő ideges léptekkel közelít. Először arra gondolok, hogy felszívódom, mielőtt észrevenne... De aztán eszembe jut az őslakosozása és az, hogy úgy beszélt, mintha ő lenne valaki. Mintha jobb lenne, mint akármelyikünk itt. És ez bosszant. Én is voltam ilyen, nem jó dolog. Szóval hadd tudja csak, hogy mindent is hallottunk és hallani is fogunk. Hadd érezze magát legalább egy kicsit kényelmetlenül. Én úgyis csak egy porszem vagyok, ő tudja az arcomat... Miért ne ijeszthetnék rá?

Szóval amikor már a közelben van, akkor sétálni kezdek vele szemben, s mikor szembe találkozunk, mélyen a szemébe nézek.
- Raman Elios... - hajtok fejet kurtán, de tisztelettudóan, mint egy köszöntés, számon titokzatos és apró mosoly játszik, valami a szememben is megcsillan. Ha el is mondja Kenan-nak, hogy lehet, nem csak egy őr vagyok, akkor sem történik semmi. Hiszen én majdnem hogy jelentéktelen vagyok, nem de? Legalább nem kell tovább ezt az idióta ruhát hordanom... Lassan tovább sétálok, hacsak nem állít meg. Amíg tehetem, eléggé figyelek a mozdulataira, hogy ha vicces kedvében lenne, se tudjon meglepni. Bízom a fremen ösztöneimben és képességeimben, hogy simán túlszárnyalnám, de azért nem árt az óvatosság.



Már meg tudom figyelni a megjelenését. Egészen világos, rövid, tejfölszőke haja van, néhány évvel lehet idősebb Kenan-nál. Viszonylag magas termetű, nagyon sápadt, de a szemei sötétek. Díszegyenruhát visel, a gallérján a háza szimbólumával, valamilyen madárral, de nem tudom pontosan kivenni a fajtáját... És egyébként sem értek túlságosan a madarakhoz, tekintve, hogy az Arrakison nőttem fel. A nő tekintete egészen hűvös, szinte fenyegető - valószínűleg megérzi, hogy rá akarok ijeszteni, talán sikerrel is jártam, de minden erejével azon van, hogy titkolja. Egy pillanatra összeszorítja az ajkait, amik egészen penge vékonynak hatnak így, aztán megszólal.

- Valami probléma van? – kérdezi tőlem. Kicsit mintha csodálkozva pillantanék rá, majd igyekszem megnyugtatóan rámosolyogni.
- Probléma? Szerencsére az nincs... Ha bármi probléma lenne, azonnal értesítenénk... Kérem, élvezze a palotát és a szolgáltatásokat... - amíg teheted... ezt persze nem teszem hozzá, de kicsit érzékelhető a hangomból. - Remélem, minden a legnagyobb rendben van és semmi kényelmetlenséget nem tapasztal itt tartózkodása során. Ha bármi lenne, azonnal jelezheti felénk, természetesen, Lady Elios... - hajtok megint fejet kurtán, de továbbra is tisztelettudóan.

A nő még mindig összehúzott szemmel méreget. Valószínűleg nem hiszi el, hogy puszta véletlen hozott pont ide, és puszta jószándék vezeti a szavaimat. Hiába, ő is politikus, és már Kenan-on is láttam, hogy még a legnaivabb és legügyetlenebb politikus is készül valamilyen szintű manipulációra.

- Köszönöm a készségességet - van valami a hangsúlyában, ami megint kicsit baljóslatú. - De ami nekem kényelmetlenséget okoz, azt ez a palota nem tudja megoldani. Sem ez a bolygó - a végére elhalkul a hangja, de még mindig elég száraz. Pár pillanatig még néz rám.

- Nos, se a palota, se a bolygó nem gondolatolvasó... - ezt most meglepően őszintén mondom neki, jelentőségteljesen pillantok rá. - Mindenesetre ha bármiben tudunk segíteni, csak szóljon. Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk oldani a problémákat, ha mindenki akarná - sóhajtok egy nagyot, majd illendően elköszönök tőle, ha nem akar mást.

A nő először úgy tűnik, mintha válaszolni akarna nekem... Már majdnem nyitja a száját, és abban sem lehetek biztos, hogy ellenséges lesz a válasza... Hiába politikus, azért mindenki ember. Akármi is zajlik a világán, neki is vannak motivációi és érzései. Végül azonban nem mond semmit. Nem akar bevonni egy idegen frement a játékba. Kissé meghajtja a fejét, mintegy formális udvariasságból, aztán elsiet a folyosón.

A beugróban Kenan még a tarkóját dörzsölgeti, de kiszúr. Az arca ezúttal komorabb, mint szokott lenni, és nem is szólal meg azonnal. Tudom, hogy felismer, de olyan, mintha hirtelen nem tudná, mit kéne mondania... vagy hogy jobb-e, ha teljesen csendben marad.

Őszintén: mélyen tudtam, hogy nem fog válaszolni, mégis kicsit csalódott vagyok. Persze, értem én... De kivételesen felajánlottam egy lehetőséget neki. Valljuk be, nem sokan tették volna meg. Mindenesetre én is fejet hajtok, az ajánlatom még mindig áll, de nem mondok semmi többet. Amint meglátom a férfit, egy újabb terv jut eszembe, persze ehhez megint kicsit ki kell használnom, miközben úgy teszek, mintha hú, de nagy szükségem lenne rá... Kezdem kicsit rosszul érezni magam. Kiismerhetetlen, apró mosolyra húzom a számat, ahogy a bénázását nézem. Határozottan szórakoztató egy ember, az biztos. Kicsit bízom benne, hogy a nő nem lép le csak úgy, hanem kihasználja a lehetőséget egy kis hallgatózásra. Úgy teszek, mintha körbenéznék, persze azt teszem, de ha ki is szúrok valakit, úgy teszek, mintha nem látnám. Aztán a férfihez lépek.

- Minden rendben? - kérdezem tőle egy kissé kimért hangon, mert túlságosan jól mulatok rajta és a helyzeten. Kenan rám néz, nyitja a száját, aztán kicsit megrázza a fejét, és halványan elmosolyodik.
- Mennyit hallottál? Valahogy feltételezem, hogy nem pont most értél ide.

Végre én is elmosolyodom, de elég titokzatosan.
- Tippelgethetsz, ha szeretnél... - mondom neki.
- És közben elmondanék mindent. Lassan jobb politikus leszel, mint én. Nem mintha az nagyon nehéz lenne.

Felhorkanok.
- Nem mintha egy kicsit is ismernél, Kenan Thorvald... - játszadozom tovább vele, továbbra is titokzatosan mosolygok rá. - Még a végén kiderül, hogy politikus is vagyok... - mondom kicsit keserűen, de alig hallatszódik. Hát... Amíg vezető voltam vagy mi, addig hasonló szerepkörben voltam. Szóval... Mégis csak van valami tapasztalatom. - Mellesleg nem segítené az ügyünket, ha elmondanál dolgokat? - kérdezek rá elég nyíltan. - Tudod, még mindig segíteni szeretnék, akármennyire is hihetetlen... - forgatom meg a szememet. A fiatalember arcán halvány grimasz suhan át, süt róla, hogy ha egyetlen dologban ért egyet Raman Elios-szal, akkor az az, hogy a palotán belül a falnak is füle van, és valószínűleg akármit mond, az vagy a császár, vagy valamelyik alárendeltje fülébe jut... Sőt, ezen a ponton talán nem is olyan nehéz kitalálni, hogy én, mint fremen sem állok annyira távol a császártól. Ugyanakkor fontolgatja egy kicsit a dolgot, és talán arra jut, hogy tényleg csak a javára válik, ha őszinte... vagy legalábbis ha olyan információkat közöl velem, amelyek őszintének és ártatlannak láttatják az ügyben. Végülis amit hallottam, az is őt igazolja.

- Még van egy órám a reggeli tárgyalások előtt, amin valószínűleg legalább a gyilkosság nem lesz téma - sóhajt fel. - Sétálunk egyet? Megfulladok ezeken a folyosókon... – mondja. Nem mintha a kiépített belső kertet leszámítva, amit annak idején Lady Jessica megnyitott a fremenek előtt, bármi lenne a palotában, ami kevésbé fullasztó, de azért a kérdés érthető.

- Ó? Sétálni? Ez egészen romantikusan hangzott, Kenan Thorvald... Nehogy félreértsem a szándékaidat... - húzom tovább az agyát. - Még a karomat is felajánlanám, ha más helyzetben lennénk... - vigyorgok rá. Csak ekkor tudatosul bennem, hogy azért, hogy hátha kicsit felenged és kevésbé lesz ideges. Bár azt nem értem, ez miért célom, ez jött. - Akkor? Mehetünk? - kérdezem. Az ötletem bejön. - láthatóan még mindig kicsit ideges, de azért egy halvány mosoly átsuhan az arcán, ahogy bólint.

- A karomat inkább nekem kéne felajánlanom, ha ez valóban olyan helyzet lenne, nem igaz? - kérdezi, aztán kicsit megrázza a fejét. - Menjünk. Csak... Hátha találunk helyet, ahol lehet kicsit beszélni.

Megrántom a vállam.
- Ahogy gondolod... - mosolygok rá. Igazából tudom, hogy a kertben ugyanannyira kihallgatnak valószínűleg, mint a palotában, de ha ő ettől jobban érzi magát, akkor nem én fogom azt mondani, hogy ne. Még én magam sem jutottam el soha ide, bevallom, kicsit izgulok is. Amikor azonban kilépünk a kertbe, az első dolgom az, hogy pokolian dühös leszek. És ez kivételesen látszódik is. A népem nap, mint nap küzd, hogy túléljen, itt meg csupán arra pazarolnak rengeteg vizet, hogy szép legyen... De aztán túlteszem magam rajta, mert közben meg gyönyörű. Még sosem láttam ennyi zöldet. Ennyi növényt. Szóval a harag után szinte leesett állal lépek közelebb az egyik fához, hogy aztán óvatosan hozzáérjek. Szemem csillog és kicsit úgy érzem magam, mint egy gyerek újra.



Aztán egy perc után észreveszem magam és megköszörülöm a torkom és a férfi felé fordulok.
- Szóval mit tehetek érted, Kenan Thorvald?

A férfi úgy tűnik, ugyanolyan elbűvölt a kerttől, mint én, pedig sejthető, hogy külhoniként jóval több vizet látott már. Hamarosan magyarázatot is kapok.
- Az otthonomra emlékeztet - mondja halkan. - Az Ipyren rengeteg a növény. Nem annyi a víz, mint mondjuk a Caladanon, de gyönyörű bolygó. És nagyon élő. Az Arrakis olyan, mintha szinte az ellentéte lenne. Talán ezért érzem annyira idegennek - vonja meg a vállát. Csak csendben hallgatom, közben őt figyelem. Próbálok olvasni benne, hogy ezzel mi a célja, de... Talán csak tényleg mesél.

- Szívesen megnéznék egyszer egy nem... Ennyire sivatagos bolygót... - bukik ki belőlem halkan, de meg is bánom... Nem szabad kiadnom magamról semmi fontos információt! Közben kicsit álmodozó arcot vágtam, de aztán összeszedtem magam.
- Nem tudom, tetszene-e - töpreng el a férfi a megjegyzésen, aztán összekapja magát, amikor felteszem a kérdést. Rám pillant, és elhúzza a száját. Mintha örült volna, hogy egy pillanatra nem azzal kellett foglalkoznia, amit mondani akart.

- Azt hiszem kezdek rájönni, mi történt pontosan. És csapdába sétáltam. Már ha elhiszed nekem, amit minden okod megvan nem tenni – mondja. Egy kicsit arrébb lép, és hozzáteszi. - Nem hiszem, hogy az apám állt bármi mögött, ami történt. Hogy merényletet kísérelne meg a császár ellen. Gyűlöli a trónt, de ő gyűlöli a Landsraadot is. Viszont abban biztos vagyok, hogy rá fogják fogni a dolgot.

- Ha kifejtenéd részletesebben... - húzom fel a szemöldököm a mondandója után. Igyekszem kicsi távolságot tartani az előző elszólásom után. Folytatja a válaszomra.

- Az apám... a nagynéném miatt mindig rossz kapcsolatot ápolt a császárral. Hosszú történet és nem szép. Az utóbbi pár évben a Thorvaldok már eleve épphogy megtűrt vendégek voltak. Azt hittem, ha a császár uralmát megdöntik, apám boldog lesz, de... Paul Atreidest sem kedveli jobban, mint Shaddam Corrinót. Elege van az egészből, és minden motivációja meg lenne, hogy meg akarja dönteni az uralmát. De egyben ismerem. Nem ostoba, és jó ember. Tudja azt is, hogy nekem mit jelent a házam, és mennyire tönkre fogunk menni egy merényletben. Nem hiszem, hogy képes lenne rá, mert tudja, hogy engem kockáztat vele. Ha viszont... - felsóhajt. - Ha viszont én itt vagyok, és van egy gyilkosság, amire pont időben érkeztem, a Thorvald ház az első gyanúsított. Ha nem is az én rosszindulatomat feltételezik, az apámét jó eséllyel, és abban az esetben gyakorlatilag tússzá válhatok a bolygón. Amíg én nem tudok elmenni, azt feltételezik, hogy őt sakkban tartják, és talán egy teljesen másik tettest hagynak figyelmen kívül.

Sokáig csak hallgatok. Emésztem, amit mond, próbálok gondolkodni. De nem tudok eleget és ez zavar! Szóval tovább kérdezősködöm, kicsit a témától eltérve.
- Milyen a kapcsolatod édesapáddal? – kérdezek rá konkrétan.
- Mire érted? – pillant rám zavarodottan. Csak megrántom a vállam.
- Tudod... A tipikus szülő-gyerek kapcsolat... De ha így visszakérdeztél, gondolom, nem annyira egyszerű… - mondom neki, mire megvakarja a tarkóját - úgy tűnik, ez kicsit bevett mozdulata-, aztán megszólal.

- Hát... nem. A nagy házaknál annyira nem egyszerű. Ha azt kérdezed, szeretem az apámat. És ő is engem. A családom. De egyben... szövetségesek is vagyunk. Az örököse vagyok, és ezáltal a házam egyik eszköze arra, hogy fennmaradjon
- Ja... Ez kiesik az én szótáramból a szeretet szó alól... - veszem kicsit halkabbra. - El sem tudom képzelni, hogy az apám előrébb vegye bármi más indokát vagy kívánságát, mint a gyerekei jólétét és boldogságát. Mert akkor ő sem lenne boldog. Nem mondom, hogy könnyű az élet itt, de... Sosem cserélném el egyetlen nemesi névre sem - sóhajtok.

- Félreértesz. Nem hiszem, hogy apámnak nem fontos a jólétem. Csak tudom, hogy nem kizárólag a szeretete motiválja - teszi hozzá, aztán leül az egyik padra az egyik fa alatt. - Igazából amióta az érzelmei jobban irányítják, a helyzetem, a helyzetünk csak rosszabb lett. Régen mindketten együtt dolgoztunk a házért, az Ipyrért, és a birodalomért. Azért tanultam, hogy egy nap ezt vehessem át tőle. Most egy hatalmi játszmát játszunk, egy háborúból próbálunk nagy veszteségek nélkül kijönni, és ő mindent gyűlöl, mert azt hiszi, mindenki bántani akarja a családját. Ezért már nem azt nézi, hogy hagyjon rám egy virágzó bolygót és egy fontos címet. Mindig azt hittem, hogy akkor leszek gróf, mikor eldönti, hogy készen állok rá. Ha így folytatja, akkor leszek az, mikor őt megfosztják mindenétől, és ezt nem akarom végig nézni. Ahhoz viszont túlságosan szeretem, hogy megszégyenülni lássam.

- Ja, pontosan ez az, amit nehezen tudok elképzelni. Félre ne érts... Volt idő, mikor az apám volt a főnököm és neki feleltem... De mikor odajutottunk, hogy nem feleltem meg az elvárásoknak, fogalmazzunk így, akkor is úgy éreztem, hogy inkább van az a dologban, hogy nekem akar jót, mint a többieknek. De lehet, csak egybe esett a kettő, nem tudom... - mondom és leülök a férfi mellé. - Ezek szerint te vagy az egyetlen, aki hatni tudna rá, hogy nincs igaza? De neked még bizonyítékok kellenek, igaz? És fogalmad sincs, mit tudnál felmutatni, pláne a történtek után? - kérdezem, majd az utolsó felénél elcsendesülök. - Azt hallottam, ha valaki vezető akar lenni, akkor a szeretet csak gyengíti és nem tud a nagyobb kép szerint dönteni, mert az érzelmei elvakítják. Nem félsz ettől? "Ne szeress senkit, és nem tud bántani..." - idézem a saját szavaim a nem éppen fényes korszakomból. Fel is horkanok erre.

- Talán igen. Talán rám még hallgatna, ha sikerülne bizonyítanom a dolgot... de tudod, az a baj, hogy bár nem ellenségem a császár, de egyben nem hiszem, hogy jó az, amit művel. Az Impérium nem egy ember kezébe való, túl sok a bolygó, túl sok a tér és a hatalom. És tudom, hogy ti... - egy pillanatra megtorpan, mintha az jutna eszébe, hogy fremen vagyok, és talán meg fog sérteni a megjegyzéssel, de végül összeszorítja a fogát, és folytatja. - Tudom, hogy a fremenek azt hiszik, hogy ő valamiféle isten vagy messiás. Hogy a dzsihád annak eszköze, hogy az ő békéjét juttassátok el az univerzum minden pontjára, de ha ránézek, nagyon is egy embert látok. Egy ember pedig ehhez nem elég. Kellene a Landsraad, kellene az autonómia, hogy a birodalom tudjon alkalmazkodni. Nem tudom meggyőzni az apámat, hogy ez az egész jó, mert én sem gondolom annak. Az egyetlen, amit megtehetek, hogy megpróbálom képviselni, hidegebb fejjel, mint amire ő képes, de lehet, hogy most épp ezzel sodortam veszélybe - felsóhajt. - Ezzel pedig nem értek egyet. Én szeretem a bolygómat. A hűségem alapja, az motivál, hogy küzdjek érte. Lehet, hogy ha nem szeretném, kevésbé bánthatnának, de egyben sosem tudnék úgy döntéseket hozni, ahogy most.

Hosszú ideig hallgatok. Mérlegelek. Mennyit mondjak? Megéri igazat mondani? Igazából tudok elég jól hazudni ahhoz, hogy elhiggye, de... Igazából nem teljesen mindegy? Úgyis minél jobban magam mellé kell állítanom, így pont az a jó, ha nagyrészt igazat mondok. Mikor Muad'Dib-ről kezd beszélni, felé villan a szemem és onnantól elég áthatóan nézek rá. De a végén csak elmosolyodom.

- Érdekes... - kezdem. Arra nem térek ki, hogy én valóban hiszem, hogy Paul a megváltónk, erről nem kell tudnia, mert túl nagy gyengeség lenne számomra, azt meg nem engedhetem meg. - Én nem hiszem, hogy a háború jó eszköz. Ahhoz túl sokáig a része voltam és túl sokat láttam túl fiatalon... Nem. Nem hiszem, hogy a dzsihád megoldás lenne, ahogy abban sem hittem soha, hogy másokra rá kell erőszakolni a hitünket. Túl sokáig éltünk elnyomás alatt, túl sokáig akartak megtörni minket. Végül sikerült visszavágni, de most úgy érzem, hogy mivel terünk lett, pontosan azt csináljuk, ami ellen olyan hosszú ideig küzdöttünk... Azt hiszem, kilenc éve vagyok aktívan résztvevője a háborúnak, úgyhogy pontosan tudom, hogy milyen rossz. Nem is kívánom senkinek, még az ellenségeimnek sem... És abban sem lehetsz biztos, hogy... A császár - javítom gyorsan magam. - szeretné ezt - nézek rá áthatóan, aztán kicsit elgondolkodom és elpillantok róla. - Miből gondolod, hogy téged komolyan vesznek itt? Félre ne érts, nem azért, mert túl fiatal lennél... De jelenleg nem te vagy a házad vezetője és az apád mondjuk úgy, hogy... Nem éppen tett jó benyomást, honnan veszed, hogy a többiek ezek után komolyan tudják venni a fiát? Más szóval: hogyan akarod érvényesíteni a szavadat és hogyan akarod megoldani ezt a helyzetet, hogy te, az apád és a házad is jól jöjjetek ki? Van erre bármi esélyed? - kérdezem tőle, eddig a fákat csodáltam, de most ránézek.

Kenan a hosszabb monológodra a háborúról csak hümmög. Mintha ő sem lenne egészen biztos benne, hogy mit reagáljon. Ő persze még csak tárgyalásokon találkozott Paul-lal, és én nem ismertem azt az arcát. Ismertem őt társként a sziecsben, kamaszként, aki odakeveredett közénk, és ismertem Muad'Dibként, a felemelkedése után, de sosem volt számomra Paul Atreides herceg vagy császár. Talán ez is okozza, hogy ennyire eltér a véleményünk. Mert két külön arcát látjuk ugyanannak az embernek. A második kérdésemre viszont ismét rám néz, és kékesszürke szemeiben megcsillan valami.

- Próbálom a helyes döntést hozni - mondja végül, aztán felnevet. - Jó, ezt én is tudom, hogy röhejesen hangzott. Politikustól helyes döntés, mi? - megrázza a fejét. - Tudom, hogy apám mit tett, de egyben hiszem, hogy sok ház maradt most... egyedül. Ha nagy a fragmentálódás, könnyű szövetségeket építeni, mert mindenki kap a kinyújtott kezekért. És egy szövetség már sokkal jobb, akár diplomáciában, akár harcban. Ezt te is tudod, nem? - valószínűleg némileg azért utánakeresett a fremen kultúrának, és legalábbis hallotta Ichwan Bedwine nevét. A Nagy Testvériséget. - Jelenleg csak abban bízom, hogy aki eljött idáig, a birodalom szívébe, az elég elkeseredett, hogy a kinyújtott kezek megtalálják egymást, ha fogalmazhatok így. És ha már kialakult a kapcsolat, eldönthetjük, hogy milyen álláspontot képviseljünk.

- Honnan veszed, hogy mi a jó döntés? Vagy kinek jó? - kérdezek egyből vissza. - Nem. A szövetség nem mindig jó, Kenan... - csóválom a fejemet. - Volt idő, amikor hosszútávon jobb lett volna inkább egyedül maradni, mint választani a társaságot. De igen. Alapvetően jobb nem egyedül lenni. Csak aztán tényleg számít, hosszútávon kinek a kezét találod meg... Pláne, ha az a valaki azért érkezett, hogy keresztbe tegyen másnak... - mondom neki még, majd várok. Ha nem szól, akkor én. - Mit szeretnél most pontosan tőlem akkor, Kenan Thorvald? - kérdezem végül ránézve.ű

A szavaim jelentős részét csak csendesen hallgatja, és egy pillanatra látom, hogy igazán megremeg. Kenan Thorvald az a fajta ember, az eddig látottak alapján, akinek állandóan csillog valami a szemében - bár ránézésre legalább harminc éves, mégis van benne egyfajta ártatlanság és gyengédség, ami egészen gyermekivé teszi - most azonban elsötétül és eltompul a tekintete.

- Azt hiszem, csak akarok valakit, aki tudja, mi történik. Lépésről lépésre. Ha lapokat rejtek, az nem segít, a császárt nem győzködöm, a többi ház segítségére nem számíthatok, különösen nem akkor, ha köztük van a gyilkos. Egy fremen viszont adhat egy perspektívát, beláthat helyekre, ahová én nem, és összeköthet szálakat. Nem önzetlenül mondok el ennyit neked, ezt szerintem te is tudod - mondja. - Azért mondom el, mert akarok egy biztonsági hálót. Aki velem együtt rakja össze, ami zajlik, és adott esetben, az anyaisten tudja, talán még szól is mellettem.

- Kenan Thorvald... - kezdem lassan, ahogy tetőtől talpig végig mérem. - Miből gondolod, hogy én jó választás leszek számodra? - kérdezem titokzatosan tőle.
- Kockáztatok, Nasseena - néz rám komoran. - Nem akartam politikusokra támaszkodni, mert én magam is az vagyok, így többet tudok róluk, mint amennyi kellemes lenne. A fremeneknél pedig a becsület szent. Tudom, hogy ölni is képesek vagytok érte. A becsületedre játszom, és ennyi. Kockázatos, mert tudom, hogy te hiszel a császárban, én pedig nem, vagyis... alapvetően tekinthetsz ellenségnek. De egy tiszta szándékú ellenféllel fremen aligha bánhat el, a sivatag törvényei szerint.

Sokáig csak bámulok rá áthatóan, végül megint csak elmosolyodom.
- Egy másik helyzetben még imponálna is a kitüntető figyelmed... - jegyzem meg. - Veszélyes játékot játszol, de igazad van... Alapvetően esne rosszul, ha olyan embert kapnának el az ügyben, aki ártatlan. De mi van akkor, ha bár ártatlan vagy az ügyet illetően, valaki olyan lesz az elkövető, aki... Fontos neked? Akkor majd mit vársz tőlem? Vagy bárkitől? - billentem félre a fejét, kicsit élvezem, hogy továbbra is húzom az agyát, de ki akarom mondatni vele a szavakat, mert az már felhasználható ellene vagy mellette is.

- Fontos nekem... ez nehéz kérdés. Remélem... szeretném azt gondolni magamról, hogy annyi józanság van bennem, hogy ilyen helyzetben is a helyes utat válasszam. Persze fogalmam sem lehet, hogy tényleg így cselekszem majd éles helyzetben, vagy elhagy az erőm.

- Az emberek butaságokat csinálnak a szeretteikért - nézek rá. - Olyan dolgokat, amiket józan ésszel alapvetően nem tenne. Ilyen ez a szeretet dolog... - sóhajtok egy nagyot végül. - Nagyon ritka az az eset, amikor az ember felül tudja írni ezt a dolgot és annak fényében dönt... Ahhoz nagyon erősnek kell lenned, és ne haragudj, de te... Nem úgy tűnsz, mint aki az érzelmeit teljes mértékben félretéve tudna dönteni - mosolygok rá bocsánatkérően. Kenan komoran rám pillant, és a szemeiben ismét csillan valami, kicsit sötétebb.



- Akkor ebben az esetben az a kérdés, hajlandó vagy-e kockára tenni egy ártatlan ember életét egy halvány esély miatt, hogy arra kényszerül majd, hogy megvédjen valakit, akit szeret – mondja nagyon politikusosan. Érzem, hogy próbálkozik, de rajtam ezzel nem ér el semmit. Csak hidegen rámosolygok.

- Itt nincs ilyen kérdés... Előbb fogom tudni, hogy cselekednem kell, mint hogy cselekednél - válaszolom egyszerűen, könnyedén. Nem csak ő használhatja az eszközeit. - Úgyhogy átgondolnám a lépéseimet, Kenan Thorvald. Érdekesnek és még külhonihoz képest kedvelhetőnek is tűnsz, de... Nem fogsz tudni erre építeni, ha mesterkednél valamiben. Továbbra is fremen vagyok és az is maradok. Akármennyire is szeretnék segíteni, ha rosszul döntesz, nem fog az irántad érzett szimpátiám megvédeni - mosolygok rá őszintén.

- Akkor megpróbálok nem rosszul dönteni, Naseena… - válaszolja. Óvatosan előre nyúlok és megfogom a kezét. Ezzel egyszerre igyekszem kicsit a szimpátiáját elnyerni, de ezek mellett ezt most komolyan is gondolom.
- Őszintén kívánom, hogy ez sikerüljön. Mi is sokat szenvedtünk, a külhoniak is... Senkinek nem kívánom, hogy azt a borzalmat kelljen átélnie, amit háborúnak hívnak... Láttam eleget, elfáradtam... Te pedig jó embernek tűnsz, jobbat érdemelsz ennél... - sóhajtok egy nagyot, most együttérzően és őszintén néztem rá, talán kicsit... Aggódva is. Kenan láthatóan meglepődik, mikor megfogom a kezét. Nem mintha nem láttam volna külhoniakat közvetlenebbük megérinteni egymást... Sőt, bizonyos szempontból pont hogy úgy festett, a fremenek a zárkózottabbak. De talán minden bolygó más, talán az Ipyren nem annyira elterjedt... Vagy talán Kenan maga kicsit hajlamosabb zavarba jönni. Akármiért is történt, a fiatalember egy pillanatra megdermed az érintésre. Végül azonban óvatosan elfogadja a kezem, és sikerül rávennie magát, hogy a szemembe is nézzen.

A külhoniaknak számomra még mindig szokatlan a szeme. A jellegzetes csupakékjével szemben neki a fehérje fehér maradt, halványan látszanak benne az erek, az írisze pedig sötét szürkéskék.
- A háború már elkezdődött. Itt is, és az egész univerzumban. Nekem már csak annyi a célom, hogy csökkentsem a kárt, amit okoz. De ebben a császárod csak egy faktor, aki többet tehet a célomért, mint ellene. Nem próbálnám eltávolítani. Sallamaka al-lahu, Naseena. - "Isten óvjon, Nasseena" Szörnyű a kiejtése, de a tört fremen is egy szép gesztus irányomban, ahogy elengedi a kezem, és elindul a folyosón. Nem néz vissza.

Az első dolog, ami eszembe jut, hogy szép szeme van. Rég nem láttam nem fremen szemet. Lincoln-é volt meleg sötétbarna még azelőtt, mielőtt közénk állt volna és neki is kékké nem vált volna. Az ellenségeim szemeit pedig nem igazán nézegettem, szóval lényegében Lincoln-é és Paul-éké az egyetlen, amit valaha láttam.

Aztán kicsit felhorkanva nevetek a köszönésére, s viszonzom is. Végül ott hagy engem a padon, én pedig gondolkodni kezdek. Még mindig nem tudok eleget ahhoz, hogy hassak rá. Még mindig nem tudok eleget a tettesről sem.

Úgyhogy a következő utam a katonákhoz, őrökhöz vezet, hogy sikerült-e valamit kideríteni a tettesről vagy sem. Bízom benne, hogy Muad’Dib, Alia és Chani sem hallgatna el olyan dolgokat, amik fontosak lennének. Lehet, meg kéne látogatnom Chani-t is… Jó lenne tudni, hogy jobban van-e, illetve hátha ő többet tud.

Egy gyors beszélgetésre van időd az őrökkel. Sajnos nem túl informatív ez sem... még mindig nem találták meg a gyilkost. Thorvaldnak még mindig nincs alibije, vagy nyugodtan aludt az ágyában, vagy valóban átjutott az őrségen, és ő a merénylő. Indítéka még mindig lenne. De ott volt Raman Elios, aki el akarta küldeni a bolygóról, és azt állította, hogy amit remélt a tárgyalásoktól, nem fog menni. Alia, aki a jelek szerint szintén ártatlannak hitte - vagy legalábbis nem szándékosan bűnösnek. 
Szintén gyanúsított maradt Irulan is, akit viszont látszólag Paul húzott le a listáról... pedig az indítéka neki is megvan, jobban ismeri a palotát, mint a tenyerét, ráadásul Bene Gesserit... Egy ilyen boszorkányt ha azt akarja, hogy ne lássák, senki nem lát meg.
Az őr csak annyit tud mondani, hogy az elmúlt napon nem volt mozgás, minden biztonságosan alakult. Mintha körbe körbe járnál. Felmerülhet benned, hogy Kenan ugyan előbb érkezett, de nem egyedül. Az Ipyrről jött hajón másoknak is lennie kellett, akik ugyan nem közvetlenül a palotába jöttek, de lehetett ott feladatuk... és a Bene Gesserit tűt talán fel se ismernék...
A töprengés és információgyűjtés közben viszont lehetőséged nyílik végre beszélni Chanival is. Amióta itt vagy ez az első alkalom, hogy tényleg barátnőkként találkozhattok, és nem hivatalos minőségben, a császár ágyasaként látod - az egyik társalgóteremben fogad. A viselete a fremenekre jellemző, de elegáns, nem hord cirkoruhát. A sivatagban szinte mindig az volt rajta, de a palotában nagyon szokatlan lenne.